Pontosan tudtam azt, hogy nem helyes amit teszek, de egyszerűen amikor újra kezembe került a fénykép és a cím,akkor nem tudtam megállni, hogy ne bolygassam meg a múlt emlékeit. Tudni akartam azt, hogy ki ő és mi történt vele. Meg akartam találni a nővéremet, még akkor is, ha csak pár perc volt köztünk. Amióta tudtam azóta foglalkoztatott ez a dolog, de mégis jó pár hónapig kerülgettem a forró kását, a csúf igazságot, de ma végre szembenéztem minden démonommal és idejöttem. Eléggé érdekes napom volt, hiszen az ember nem mindennap követi a másikat, főleg nem a hasonmását. De valószínűleg ügyesen csinálhattam, mert nem buktam le. Nem is értem, hogy miért nem mentem már vissza a szobámba, a melegbe, mert itt lassan megfagyok. Majd hirtelen olyan volt, mintha a testem átvenné az irányítást és egyenes az ajtóhoz sétáltam. A kezem meglendült és kopogtam. Egészen fel se fogtam, hogy mi történik, amíg újra nem kopogtam hármat. Mi a franc ütött belém? Mit fog mondani, ha meglátt? Lehet, hogy ő nem is tud rólam. Igán ügyes vagyok, de tényleg. Szerencsére vagy balszerencsére hamarosan kinyílt az ajtó.
Szia! - mondtam neki egy mosollyal az arcomon és közben még egy kicsit integettem is. Most már biztosan teljes mértékben idiótának gondol, de legszívesebben szorosan megöleltem volna, de még se tettem. Nem szerettem volna elijeszteni őt, bár lehet már régen megtettem, de ha így lenne, akkor valószínűleg az ajtót is rám csapta volna. Na, jó ez most már tényleg kezd egyre zavarosabb lenni. Jobb, ha nem is gondolkodok most ennyit.
Nem vicc, hiszen nincs is április elseje. Cosima vagyok, a húgod. - mondtam neki még mindig vidáman. Most már abban is biztos vagyok, hogy azt hiszi, hogy szívtam vagy valami. Nem értem, hogy mi történt velem, hiszen eddig mindig sikerült megőriznem a hidegvéremet, most meg olyan, mintha teljesen kicseréltek volna. Azt is mondhatnám, hogy egy kisgyereknek érzem magam, aki éppen most kapta meg a kedvenc játékát. Persze én annak örülök, hogy végre megismertem a nővéremet, vagyis legalább találkoztam vele.
Köszönöm. - mondom neki kedvesen, majd pedig helyet foglalok, amíg várok rá. Nem valami nagy ez a ház, de otthonosnak tűnik. Nem bírok sokáig megülni a popomon, így inkább felállok és körbejárkálok.Próbálom megfejteni azt, hogy milyen is lehet, majd amikor meghallom őt, akkor gyorsan megfordulok és még mindig egy apró mosollyal az arcomon figyelem őt.
Semmi baj. - kezdtek bele és próbálom helyre rakni magamat belül, hiszen totál idiótát csinálok magamból. Biztos vagyok benne, hogy most már tényleg azt gondolhatja, hogy szívtam valamit. - Bocsánat, hogy így rád törtem, de egész nap mondhatni követtelek és úgy éreztem, hogy muszáj veled találkoznom. - mondtam neki kedvesen és közben a kabátom ujját kezdtem el gyűrögetni. Remek most már azt is hiheti, hogy valami kukkoló vagy ilyen vagyok. - Ha nem tévedek, akkor te Sarah vagy. - teszem hozzá még sietve.