Nadia & Magnus

utazók ismerőse

Magam is úgy gondoltam, hogy szép vers. Mindemellett illet ide, szerintem. Persze az is lehet, hogy a Kisasszony ízlésének ez nem a legmegfelelőbb választás volt, de én ilyen vagyok. Szeretem a verseket, akárcsak ezt a könyvet. Még nem olvastam végig, mind 342 oldalát, de már a felénél is tovább jutottam. Talán, néhány nap múlva befejezem.
Az, hogy Miss Petrova nem tartja a kapcsolatot az Utazókkal kissé lehangol, de nem foglalkozom ezzel túl sokat. Inkább azon kezdek el gondolkodni, hogy mi lesz ezek után. Talán az lenne a legjobb esélyem, ha csinálnék egy hely meghatározó varázst. Ehhez viszont szükségem lesz valamire ami Sirius-é. Ezt még végig kell gondolnom, nem kapkodhatom el a dolgot. Nem mintha valaha is kapkodtam volna életemben. Figyelmem Nadia-ra összpontosult, de a környezetemet sem hanyagoltam el. Mikor elköszönt és a kezét nyújtotta ravaszul elmosolyodtam és finoman megérintve a kezét, kezet csókoltam.
- Enyém a megtiszteltetés, Kisasszony. - mondtam közben úriember módjára és utána felegyenesedtem. Nadia utolsó mondatára csak bólintottam, hogy rendben utána pedig megigazítottam kapucnimat, hogy rendesen takarja az arcomat és lassan elsétáltam befelé az erdőbe.
Úgy tűnik ma csak ennyire futotta, kedves Nadia. De ne feledje, még találkozunk. - mondtam magamban, bár tudtam ő úgy sem fogja érzékelni. Csendesen, halkan és lassan eltűntem a sűrűben a fák között.

//Köszönöm a játékot, Nadia. Reményeim szerint még találkozunk. //

Nadia & Magnus

utazók ismerőse

Lassan sétáltunk tovább, macskaszemem leginkább a nőt pásztázta, méregette mintsem a vidéken nézegette. Figyelmem azonban nem kerülhette el a környezetünk, ha esetleg történne valami akkor se érjen meglepetésként a dolog. Csendben végighallgattam a szavait, fejemmel biccentettem, hogy megértem és felfogtam amit mondott az anyjáról és az Utazókkal való kapcsolatáról. Épp csak pár lépésnyit haladtunk tovább amikor megállt, magam is így tettem.
- Magam sem tudok többet, mint azt, hogy az Utazók egy kisebb csoportja sürgős ügyben, ami elég komoly volt, elutazott Európába. - feleltem titokzatosan, halkan és diplomatikusan. Természetesen ennél valamivel többet tudtam, de nem sokkal. Erről is csak azért tudok, annak ellenére hogy titokban akarták tartani, mert a barátom is elutazott. Már vagy fél éve, és nem üzent, nem tért vissza. Kezdek egy kissé aggódni miatta, persze lehet, hogy teljesen alaptalanul teszem ezt. Félig felé fordulva, tőle csak néhány lépésnyire vele szemben álltam meg. Nem álltam teljesen egyenesen, de görbén sem. Nyakamat, fejemet leszegtem, így kisebbnek tűnve. Macskatekintetem az arcát fürkészte, majd a szemeit vizslatva észre vettem, hogy a kezemben lévő könyvet nézi. Kissé komor tekintettel nyitottam ki, egy véletlen szerű oldalon, valahol középtájt. A vastag könyv megadóan recsegett a mozdulattól, sárgás elszíneződésű lapjait fekete betűk díszítették tele. Épp jó helyen nyitottam ki, komoly arccal és hangon szólaltam meg:
- Charles Algernon Swinburne a szerző, a mű pedig a Perszefóné kertjéből egy idézet.

"Megúntam mosolyt, könnyet
s embert, ki sír, kacag,
s mit hoz a holnap szörnyet
annak, ki vet, arat,

únok én napot, órát,
észt, erőt, vágyak sóját,
mákot adj! mandragórát!
csak azt, mi álmot ad."

Olvastam fel egy részletét a műnek, melyről úgy gondoltam, még illik is ide. Utána egyetlen mozdulattal összecsuktam a könyvet, egy kis puffanás adott ennek nyomatékot. Tekintetem ezután Miss Petrova-ra tévedt és arcát fürkésztem. Érdekelt mit gondol arról, hogy egy régi, még kézzel írt verses könyv van nálam és nem valami boszorkányos bűbájokkal és átkokkal tele írt könyv amit valamelyik rokonomtól kaptam. Ilyen könyvem rengeteg van, különösen az áldozataimtól.De persze, csak azért vettem el, mert nekik már nem volt rájuk szükségük. Egy halott boszorkánynak mire is kellene a régi varázskönyve? Már nem tudja használni, ellenben én igen. Nem mintha olyan sűrűn elővenném őket a polcról és varázsolnék. Általában nélkülük varázsolok, nem sok újat nyújtanak a számomra. De, ha olyan varázslatról van szó amihez kevés lennék, akkor bizony elő kell vennem őket nekem is. Ezek a varázslatok viszont olyanok amelyekkel nem élek. Nincs szükségem ilyen varázslatokra, hacsak nem segítek épp valakinek akinek meg pont ezek kellenek. De most térjünk vissza a Kisasszonyra, biztos megleptem ezzel a húzásommal. Habár, ki tudja. Tudom, hogy megszerezhetném a szükséges információkat bájcsevegés nélkül is, de az fájna neki. Illetve, nem áll szándékomban ellenségeket szerezni, persze ez is elkerülhetetlen. De, egyenlőre őt még nem nevezném ellenszenvesnek. Ez nem csak rajtam múlik.

Nadia & Magnus

utazók ismerőse

Elkezdtük a sétát. Miközben körbe-körbe pillantottam és a tájat fürkésztem a macskaszemeimmel, a figyelmem nagy részét Nadia kapta. Gyakran néztem őt, kerestem a tekintetét, az arcát fürkésztem és próbáltam leolvasni belőle valamit. Első két mondatától a mosolyom kiszélesedett, már majdnem kuncogtam, de visszafogtam magamat. Nem illet volna most hozzám a felettébb nagy jó kedv és a szórakozottság. Inkább csak hallgattam és az utána következő szavaira reagáltam.
- A város nem romlott, Kedvesem. Egyszerűen csak... sok benne a természetfeletti. - mondtam komolyan, mégis barátságosan és diplomatikusan. Bár nem értettem vele egyet és még nem is ismerem nagyon, láttam rajta a zavart. Azok alapján amiket hallottam, megtudom érteni. Most viszont, ahelyett, hogy kifejteném nézeteimet a városról amit még nem ismerek és ez alapján a sok pletyka után nem is mondhatok igazi véleményt, inkább rátérek arra amiben a segítségemre lehet.
- Mit tud mondani arról, hogy Utazók vannak a városban? Esetleg, tud valamit egy európai balhéról? - érdeklődöm komolyan, titokzatosan és ártatlanul, mint aki csak kérdezősködik. Örültem volna ha tud valamit a barátomról, vagy egyáltalán az itteni pletykákról. De persze, semmi sem biztos. Az is lehet, hogy a jelenléte nem egyes szóbeszédek igazát, hanem azok hamisságát igazolják. Épp ezért körül kell vizsgálnom a dolgokat minden irányból, elég információt kell gyűjtenem ahhoz, hogy meggyőződjek a dolgokról. Nem lehetnek elitéleteim, nem lenne bölcs döntés ezekre alapozni. Majd meglátjuk.

Nadia & Magnus

utazók ismerőse

Figyeltem Miss Petrova-t, majd ezúttal el mosolyodtam. Úgy éreztem elég volt a sok komorságból, és nem fogok mindig a mosolyom ellen küzdeni, nem lenne egészséges. A végén még elfelejtem hogyan kell csinálni. Ahogy elmosolyodtam a szavain az arcom megváltozott. Barátságosabb, nyitottabb és szelídebb lett. De a hangom is más alakot vett fel.
- Nagyon sok mindent, Miss Petrova. - feleltem titokzatosan, de mégis kedvesen. Még egy mosolyt is hozzáfűztem. Utána intettem a kezemmel, hogy sétáljunk. Kellemesebb lenne úgy beszélgetni, mint szobrokként állva. Ha beleegyezik, akkor lassan elindulok és nem sietek. Közben pedig válaszolok a kérdésére, de ha nem akar sétálni, akkor egy helyben maradok és úgy válaszolok.
- Mint mondtam, meg akarom tudni, hogy mi igaz a pletykákból. Szeretném meg tudni miféle hely ez a Mystic Falls. Sokat hallottam már róla, de még sosem jártam itt, ezelőtt. - válaszoltam kedvesen. Őszintén szólva egyéb dolgom nincs is itt, de ahogy felismertem Miss Forbes-ot, úgy tudni akarok többet is. Ha esetleg újra találkoznék vele, akkor megmondhassam neki, a barátai jól vannak. Kétlem, hogy ő maga sokat beszélne velük. És kitudja, talán itt is hasznomat veszik páran, vagy én az övékét. Majd meglátjuk mit hoz a jövő, de előbb, még megtudok pár dolgot a kedves Nadia-tól.

Nadia & Magnus

utazók ismerőse

Arcom továbbra sem változott, nem mozdult egyetlen arcizmom sem. Csendben maradtam és tekintetemmel követtem Miss Petrova-t. Már egészen sok kedvem volt elmosolyodni, mégsem tettem. Néha szükség van erre, a komoly és rezzenéstelen arcra. Igazán drámai, egyeseknek ijesztő. Hallgattam a szavait, miután rám esett a lépés, hogy válaszoljak, nem tettem. Csendben maradtam és tovább méregettem a nőt. Hosszan néztem, majd körbe néztem. Nincs rajtunk kívül senki, a környéken. Ekkor hátrébb helyeztem a kapucnimat, hogy az arcom jobban látható legyen. De továbbra sem néztem másként.
- Azért vagyok itt, hogy meggyőződjek róla mi igaz és mi nem, a szóbeszédekből. Az Ön jelenléte sokat elárul, de nem mindent. - lassan beszéltem, megfontoltan és enyhe diplomatikusságot csempésztem az amúgy mély, kissé bizalmatlan és komoly hangomba. Szándékosan beszéltem így, ritkán van erre alkalmam. Régen sokat csinálhattam ezt, de valahogy a szórakozottság és a bulik mindig előnyben voltak részesítve. Most pedig, inkább maradok a bizalmatlanságot és sötétséget sugárzó idegen.
- Ha Miss Pierce az, akit keres, akkor azt javaslom keresse a Salvatore testvérek közelében, vagy a birtoknál. Úgy tudom volt pár, közös emlékük. Hátha többet tudnak, vagy épp ott találja a kedves szülőanyját. - folytattam némi csend után, hangom változatlan maradt akárcsak az arcom. Sajnálatos módon, nem úgy tűnik, mint aki ismeri az én drága barátomat, Sirius-t. De majd, talán egyszer, találok valakit aki igen. Vagy majd ő maga jön vissza, bár ezt kétlem. Mindig mozgásban vagyok, és ha nem ismer eléggé valaki, akkor nehezen talál meg.

Nadia & Magnus

utazók ismerőse

Ó, Miss Petrova. Ha tudná mennyi hír terjeng magáról. Legalább annyi, mint rólam. Bár, az én nevemet kevesebben ismerik. Vagy ugyanolyan kevesen, mint a magáét? Mindkettőnknek meg van a maga ismeretségi köre. Ebbe persze, sok fontosabb és híresebb személy nem tartozik bele. Most kedvem lenne ravaszul elmosolyodni, de inkább, csak szigorú és komoly, rezzenéstelen arccal figyelem őt tovább. Közben pedig elgondolkozom, hogy Utazó barátom említette e már az ő nevét, vagy máshonnan ismerős? Minden eshetőségre, nem az ő szájából hallom először. Ismerem a Petrova hasonmások történetét, és a gyermekeikét is. Ezért hallottam hírét neki is, de valahogy nem jut eszembe említette e őt, a barátom. Nem, ezek szerint csalódnom kellett, ismét. Az élet csupa csalódás és kaland, nemde bár? De feltűnt azért más is, nem vagyok számára ismeretlen. Milyen forrásból hallhatott rólam? Pletykák, vagy a barátom? Talán, jobb lenne rákérdezni, de valahogy ez maga olyan hirtelen jönne. Nem, inkább csendben maradok és figyelem őt. Vagy még sem.
- Figyelmem nem kerülhette el, hogy a Kisasszony nem először hallja a nevemet. Van tán egy közös ismerősünk? - érdeklődöm változatlanul szigorú és komoly arccal a barátom, Sirius után. Úgy egy fél éve köszönhetett el tőlem, mondván, hogy valami vámpíros balhét kell elintézzen Európában. Nem egyedül ment, több Utazó barátját is vitte. Talán hallott róluk valamit, vagy ennyire mélyen nem tartják a kapcsolatot. Nem tudom, de a reakciója sokat elárulhat. Nos, Miss Petrova, mit fog válaszolni? Na, és Ön miért is van itt? Elárulja, vagy nekem kell kiszednem magából? Érdekes lesz figyelni a reakcióit. Persze, nem szándékozom harcba bocsátkozni. Az erőszak nem az én asztalom, de nem félek átülni oda.

Nadia & Magnus

utazók ismerőse

Épp egy szerelmes áldozatokkal teli, gyilkosságokkal ötvözetű, melankolikus verset olvastam amikor valaki megszólított. Felemeltem egyik mutatóujjamat, hogy hallgasson. Még be akarom fejezni ezt a pár sort. Természetesen megálltam, ezúttal. Mihelyt elolvastam a vers utolsó sorait is, egyetlen mozdulattal összecsuktam a könyvet. Macskatekintetemet a nőre szegeztem. Alacsonyabb volt nálam, mint szinte mindenki. Komoly, rezzenéstelen arccal fürkésztem végig, majd egy ravasz mosolyra húzódott a szám.
- Az ember nem gondolná, hogy mifélék élnek még a világban. De ezt, ugye nem kell elmondanom, egy Utazónak. - hangom kicsit mélyebb volt a megszokottnál, lassan és lehangolón beszéltem. Talán még az iménti vers hatása miatt, vagy csak az összkép ezt kívánta tőlem, nem tudom pontosan. Szerencsére mindenkinek megtudom állapítani a faját, a spirituális erőnket nem rejthetjük el. Különösen előlem nem. Micsoda szerencse, hogy épp vele futottam össze. Talán ismeri a barátomat, aki szintén egy Utazó. De ha nem, akkor megtudja mondani mi igaz a pletykákból és mi nem. Kérdés, a bizalom nála mennyire erény. Esetleg forró fejű lenne, vagy rossz akaratú? Majd meglátjuk, de az biztos, hogy szokatlan látványt nyújthatok. Ez megmosolyogtatna, ha lenne hozzá kedvem.
- Magnus Bane vagyok, a Halhatatlan boszorkánymester. És a Kisasszony? - mutatkozom be egy kis csend után, majd a nő kiléte felől érdeklődöm. Hátha hallottam már a nevét valahol.

Nadia & Magnus

utazók ismerőse

Tudom, hogy mit mondtam. Miss Forbes megkért, hogy maradjak New Orleans süllyedő városában. Maradok is, de nem egyhuzamban. Most, azt hiszem, egy darabig nem lesz rám szüksége. Nem fogom őt látni. De azért, majd én még meglátogatom. Lássa, nem hagytam el. De előbb, körül kellene néznem ebben a híres, neves Mystic Falls-ban is. Felkeltette az érdeklődésemet, azok után a pletykák után. Nem sok utazóval találkoztam hosszú életem során, és az, hogy most ennek a városnak a közelében bukkantak fel csak azt a gyanút keltik bennem, hogy a többi szóbeszéd igaz. Ennek következtében, talán, találkozom egy régi ismerősömmel is. Vagy csak új barátokat szerzek. Minden esetre, előbb a város környékén nézek végig. Hátha van valami érdekes itt is.
Fekete és sötétkék színű csuklyában járok. Arcom teljesen eltakarja, kezemben egy barna kötésű, kissé megviselt könyv pihen. Versek vannak benne, kellemes kis kikapcsolódás számomra. A könyvet olvasom, fel sem nézek és úgy vágok át egy réten. Tündöklő lenne, ha épp nem télen sétafikálnék itt. De ez a rész is a városhoz tartozik, én pedig nem habozok itt is átkelni és körülnézni. Figyelmem nagyon is éber, annak ellenére, hogy kívülről csak egy magas, csuklyás alaknak tűnhetek aki fényes nappal belebújva egy könyvbe sétál a réten. De, most mit csináljak. Terveim vannak, ehhez pedig néha el kell hagynom New Orleans-t, de közben figyelek arra, hogy Miss Forbes ne maradjon egyedül. Illetve, a saját magam biztonságát is garantálhatom ezzel. Nehezebben találnak rám az ottani vámpírok. Mert ami nincs ott, azt nem is tudják megkeresni, ugyebár. De, hol is tartottam? Áh, a verseknél...