- Talán igazad van. Egyszerűen csak vak és kész. – mosolyogtam rá kedvesen, majd elnevettem magam és szórakozottan folytattam.
- Vigyázz te! Még a végén szavadon foglak, aztán leshetsz. – kacsintottam játékosan.
Azon amit a sóhaja után mondott egy picit meglepődtem. Milyen munka? Hacsak… Te jó isten…
- Na várj csak… Te most azt akarod mondani, hogy arra az asszisztensi állásra szeretnél jelentkezni? – vontam fel kérdőm az egyik szépen ívelt szemöldököm.
Na már most ha tényleg azért volt ott, akkor az is lehet, hogy nem véletlenül botlottunk egymásba? Érdekes gondolat, de nem lehetetlen. Ettől függetlenül még se zavar a dolog. Szeretem ezt a dilis tyúkot, úgyhogy nem lenne ellenemre az e ha nálunk dolgozna. Viszont abból, ahogy Matt reagált a közelében, nem hiszem, hogy túl ok esélye lenne. Ha csak nem… De miért is ne, szólhatnék egy-két jó szót az érdekében. Végül is erre valók a barátok nem? Most már csak azt kellene kifundálnom, hogy egyikőjük se jöjjön rá arra, hogy a másik micsoda.
- Tudom, és azt is hallottam már, hogy minden rendes lánynak van egy ilyen barátja, és tulajdonképpen nincs is vele problémám csak gondoltam szólok, mielőtt összeboronálnál vele. – kuncogtam még mindig, miközben José ott ólálkodott körülöttünk.
Tény és való, hogy attól senki nem lesz, se több se kevesebb, hogy miben hisz, vagy melyik nemet szereti. Attól viszont igen, hogy mit tesz a másikért. Az már igen is sok mindent elárul az adott ember személyiségéről. José pedig az alapján, ahogy megismertem egy nagyon jó fej, kedves és igazán aranyos srác, aki megérdemli, hogy szeressék így vagy úgy.
- Éppen eleget ahhoz, hogy tudjam, kiben bízhatok meg és kiben nem. – feleltem elmélyedve a gondolataimban.
Pontosan emlékszem arra a napra, amikor megérkeztem a városba és szinte senkit nem ismertem. Akkor tájt történt, hogy először láttam Matt-et. Na de a lényeg a lényeg, hogy összefutottam egy boszorkánnyal, aki nem éppen arról volt híres, hogy becsületes és jó dolgokra használja a természettől kapott ajándékát, a varázserejét, és akkor rá kellett ébrednem, hogy már nem otthon vagyok, ahol könnyen megvédtem magam. Itt sokkal nagyobb a veszély és a lebukás esélye is. Azóta vigyázok rá, hogy ne kerüljek olyan helyzetbe, ami miatt lebukhatok.
- Honnan veszed, hogy nem az volt? Ki más akarna bántani téged? – kíváncsiskodtam aggódva, hiszen nagyon is aggódom érte.
Nem vagyok sem az anyja, sem a testvére, de ettől függetlenül még nagyon is fontos része az életemnek. Éppen ezért is nem hagyhatom annyiban ezt az egészet. Attól ez sokkalta veszélyesebb, főleg úgy, hogy én tudom mennyire veszélyes, ha csak egy percig nem figyelünk oda, arra ki ólálkodik a közelünkben.
- Igazán érdekes helynek hangzik. Egyszer szívesen megnézném magamnak. Persze csak ha nem zavar a dolog. – mosolyogtam rá bátorítón, hiszen tudom, hogy nem ez volt az álmai netovábbja, de addig ameddig nem adódik rá lehetőségem, nem tudok neki többet segíteni, annál, hogy a barátja és segítője vagyok.
- Szóval az a helyzet, hogy ezt már régóta el szeretném neked mondani, csak nem igazán volt rá lehetőségem. Idáig. – kezdtem bele a mondókámba, de még mielőtt be tudtam volna fejezni megjelent José a rendelésünkkel.
- Parancsoljatok. Hozhatok még valamit? – kíváncsiskodott mosolygósan.
- A boromat, drágám. – mosolyogtam rá én is.
- Jaj! Igaz is. Ne haragudj, máris hozom. – felelte és már sarkon is fordult.
- Szóval, nem csak te vagy különleges, hanem én is. Igazából mások vagyunk, de mégis hasonlítunk. Szóval ameddig te utazónak születtél, addig én boszinak. – böktem ki végre, ami már egy jó ideje nyomta a lelkem. Most már csak az a kérdés, hogy Adelaide mit fog hozzá szólni.

Katie & Adel

- Látod, már te is kinevetsz. – mondtam neki megjátszott duzzogással, miközben a tekintetem arról árulkodhatott, hogy egyáltalán nem haragszom rá.
- Van benne valami, de akkor is. Bár, ha engem kérdezel, szerintem rajta kívül mindenki tudja mi a helyzet. De ki tudja… Az is lehet, hogy ő is tudja, csak nem érdekli, mert ez így jó neki. – vontam meg nem törődöm módon a vállamat.
Végül is ráérek ezen elmélkedni, amikor nincs más dolgom. Arról nem is beszélve, hogy Matt és én folyamatos kapcsolatban vagyunk egymással még akkor is, ha éppen „úton” van. Igaz ami igaz, az életének azt a részét nem tartom a kedvencemnek, de igaz az a mondás, hogy ha valakit igazán szeretsz, akkor azt feltétel nélkül szereted. Márpedig én elfogadom azt amit csinál, és csak reménykedni tudok benne, hogy ha kiderül a titkom, akkor én leszek a kivétel aki erősíti a szabályt.
- Maga a tökély, majd meglátod. – mosolyogtam cinkosan, miközben lehuppanok a székemre.
Szeretem ezt a helyet. Az első emlékem ami ideköt, az amikor Matt nekem köszönhetően megkötött egy üzletet és cserébe elhozott ide, mondván, hogy egy a kedvenc helye. Be kell vallanom azóta látom őt igazán olyannak amilyen. Azon az estén tört meg a jég kettőnk között igazán. Olyan volt, mintha akkor levetett volna magáról egy álarcot és azóta engedné, hogy láthassam az igazi énjét, amit mellesleg imádok is. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy attól a pillanattól vagyunk barátok, és attól a pillanattól szeretem őt feltétel nélkül és visszavonhatatlanul.
- Nem hiszem, ahhoz túlságosan is langyos. Ha érted mire gondolok. – kuncogtam jókedvűen.
Végül is nekem aztán semmi bajom a melegekkel, hiszen ugyan olyan emberek mint bárki más, de azzal, hogy azt akarta kihozni belőle, biztos tetszem neki, most Adele nagyon mellé lőtt. Ettől függetlenül igazán jól esett az, hogy szerinte minden jó pasi aki a közelemben van, csapni akarja nekem a szelet, de sajna ez nem így van. Még akkor sem, ha el tudnám viselni a dolgot.
- Sikerült választanod Kate? – kíváncsiskodott izgatottan José
- Igen. Kérnék szépen egy grill salátát és egy pohár bort. Rád bízom milyen legyen, de ha lehet akkor valami édeset válassz. – mondtam mosolyogva, miközben összecsuktam az étlapot és a kezébe adtam.
- Hóhó, lassíts. Meg akartak ölni? Te jó ég, Adel. Ez nagyon veszélyes. Ha egy vadász… - csúszott ki véletlenül a számon egy olyan szó aminek nem kellett volna.
Most már mindegy kimondtam, nem csinálhatok úgy mint ha nem tettem volna meg, amikor amúgy is mindent el akarok neki mondani arról amit tudok és arról is, hogy mi vagyok.
- Whispers of the Night? Még soha nem hallottam róla. Jó hely? Mármint biztonságos és a többiek is olyanok, mint te? – vontam fel kérdőn az egyik szemöldököm.
Most már úgy is mindegy, hiszen készen állok arra, hogy elmondjak mindent neki, és arra is hogy vállaljam a vallomásom következményeit. Ha esetlegesen nem úgy reagálna ahogyan szeretném. Mert bármennyire is jóban vagyunk, azért egy ilyen horderejű vallomás sokat lendíthet a kapcsolatunkon, bármelyik irányba.
- Őszintén? Nincsen, viszont szeretnék neked elmondani egy-két dolgot. Ami sok mindent más megvilágításba fog helyezni. De meg kell ígérned, hogy nem fogsz csak úgy szó nélkül itt hagyni, ha elmondok mindent. – eskettem meg, miközben végig fogva tartottam a tekintetét. Reménykedve abban, hogy az amit mondani készülök, nem változtat semmit a kapcsolatunkon.

Katie & Adel

- Adel, Adel… Nem akarom elhinni, hogy rajtam kívül nincs egyetlen egy barátod sem. De ha mégis így áll a helyzet, akkor ezen sürgősen változtatnunk kell. – mosolyogtam rá, jó baráthoz illőn.
- Miért is ne érdekelne, végül is a barátom vagy. – kacsintottam rá játékosan.
Ha végre elmeséli a dolgait akkor lehetőségem lehet arra is, hogy én színt valljak neki. A többi meg majd jön magától. Legalább is remélem, hiszen ha az ő barátságát elveszítem akkor egy nagyon fontos barátságot kell eltemetnem sajnos.
Vettem egy nagy levegőt és bele akartam kezdeni a mentegetőzésbe, de valahogy nem ment, úgyhogy inkább csendben maradtam és sokat sejtetően bazsalyogtam. Ennyire látszódna, hogy mit érzek Matt iránt? Mert ha igen akkor Matt vagy vak, vagy csupán csak nem szeretné észrevenni a nyilvánvalót.
- Hát… abszolút plátói a dolog, meg amúgy is annyira elcsépelt már, ez a főnök és titkárnő dolog, nem? – vontam fel kíváncsian az egyik szemöldököm, amikor befutott az emlegetett szamár.
Nem volt több öt percnél az egész ameddig a főnökömmel elintéztem mindent, és már rohantam is vissza a kis barátnőmhöz. Az étterem amit elmondott, pontosan a kedvencemre emlékeztetett így megkockáztattam a dolgot, és a meglepett arcát elnézve el is találtam. Őszintén szólva, nem lep meg, hiszen az a hely mindig hemzseg a tettre kész emberektől. Vagyis az olyanoktól, mint mi is vagyunk.
- Dehogy is… - nevettem fel hangosan, miközben meglöktem játékosan a vállát, majd folytattam a mondókámat.
- Egész egyszerűen, csak ismerem a környéket, és amúgy is a Shiraz a törzshelyünk a barátaimmal. – mondtam nemes egyszerűséggel, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Az út a kedvenc éttermemig, egészen csendesen telt, úgyhogy volt időm magamban megrágni a dolgokat és kitalálni, hogyan is fogom elmondani neki azt, amit szeretnék, hogy ha tudna.
Legnagyobb meglepetésemre még alig volt kéttucatnyi vendég az étteremben, ami egészen abszurdnak tűnt azt figyelembe véve, hogy lassan ebédidő van. De így legalább egész egyszerűen lett asztalunk. Amelyhez odasétálva, kecsesen lehuppantam és jeleztem a pincérnek, hogy jöjjön oda hozzánk.
- Igazából nem történt velem semmi eget rengető. Lett egy pár igazán jó barátom és kinézett magának egy cicus, úgyhogy azóta ketten lakunk a lakásomban. – kuncogtam a macskás résznél, hiszen iszonyatosan elcsépelt, hogy a bosziknak macskájuk van, de most mit csináljak, ha egyszer kiválasztott magának az a kis bestia.
Mire befejeztem a mondatomat már oda is ért hozzánk az egyik kedvenc pincérem, aki szinte barátként üdvözölt.
- Szia Katie! A szokásosat? És a kishölgynek? – vigyorgott kedvesen és odaadóan José, miközben felváltva, hol engem, hol pedig Adel-t tanulmányozta.
- Ma köszönöm de nem José. Kell egy kis változatosság, úgyhogy két étlapot szeretnénk. – mosolyogtam vissza rá legalább olyan barátságosan, majd amikor odébb állt, hogy hozzon nekünk egy-egy étlapot, odasúgtam Adel-nak.
- Imádni való pofa, csak egy kicsit túlságosan is pörög. – bazsalyogtam jókedvűen, hiszen semmi rosszat nem mondtam, csak is a színtiszta igazat.

Katie & Adel