Előre nyúlok és barna tincseiben kapaszkodok meg, hogy az arcába nézhessek. Orromba tolul részegítően édes illata. Most azonban ezzel nem törődöm. Előbb valami másnak kell a végére járnunk. Látni akarom a vonásait, ép szemét és azt, hogy milyen gondolatok ülnek ki az arcára, ezért – ha kell – erőszakkal fordítom a fejét magam felé. Nem sietem el a válaszadást, elég időt szánok mindenre. Hagyom, hogy energiáim teljesen körbelengjék testét és ráfonódjanak sötét, láthatatlan csápjaim. - Téged akarlak Indiana. Az enyém vagy, ha tetszik, ha nem. Szeretném, ha ezt végre megértenéd. – többször nem mondom el neki a tényt, amit már ő is tud. Nem óhajtom tovább magyarázni a dolgot. Értelmes nőnek tartom – kevés nő van, akit valóban annak tartok – és ezért sem óhajtok ebbe még egyszer belemenni. Ha megérti, akkor végre tovább léphetünk, hiszen van még hovatovább innen. Ha nem érti meg, akkor elkönyvelem súlyos tévedéseim egyikének. - Ostobának tartasz tán? – szemeim metszőn villannak rá és szorítok rajra, de nem a kezemmel, hanem sötétségből született szabad szemmel nem látható csápjaimmal. - Ha olyan nőre vágynék, akkor nem téged választottalak volna. Hát még mindig nem érted?! – csattanok fel, de a hangom ezzel szemben csak még halkabb és vészjóslóbb lesz. Ha egy eszetlen szolga kellett volna, akkor nem őt választom. Igazából egy szolgát meg sem kellett volna jelölnöm, az megtesz nekem bármit e nélkül is. Indiana más. Pont ezért kellett nekem ő. Ezért KELL nekem ő! - Igen, pont az. – elengedem őt és felegyenesedem előtte. - A vérem meggyógyít, ha akarod. Ha nem, akkor kórházba viszlek. Dönts, hogy melyiket akarod és húzzunk innen a p*csába! – dörrenek rá. Nincs kedvem tovább szarakodni itt, jobb dolgom is van ennél. Ha elfogadja a vérem, akkor zokszó nélkül kapja meg és utána hazaviszem a saját lakására. Ha nem, akkor irány a kórház, de segítség nélkül nem hagyom. Azóta, hogy a bőrébe égettem a jelem, már nem tehetem meg. Gondoskodom róla, mert a részem és hozzám tartozik.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words [You must be registered and logged in to see this link.]
Rám nem kell vigyázni, engem nem kell megmenteni. Nekem nincs szükségem ehhez hasonló szarságokra. Élek s akkor is élnék ha ő nem lenne. Nekem nincs szükségem a hercegre a fehér lovon és épp ezért volt jó újra és újra a démon ágyában kikötni. Azzal a mocsokkal kívánt amiért mások megvetnek. Jelentem már meg nála azután, hogy pengét mártottak testembe. Ma éjjel meg akartak erőszakolni de most sem azért mentem, hogy lelkemet pátyolgassa, mert nincs szükségem erre a szarságra. Bizonyítani? Mi a francért akarnék neki bizonyítani? Haragja hirtelen csap le rám. Testem lángolni kezd. Büszke vagyok, makacs, el akarom fojtani de nem megy. Felnyögök, testem reszketni kezd. Elfordítom a fejem, hogy ne vesszek el a sötétségben, az ürességben. Nem érti, persze, hogy nem érti. Egy rohadt démon, aki fel sem fogja az emberi lélek mélységeit, a sötétséggel és érzelmekkel megtelt bugyrokat, a küzdelmet, az érzelmek viharát, az emberi büszkeséget, ami az én esetemben vitathatatlanul is temperamentumos személyiséggel párosul. Nekem ezt nem kell végighallgatnom. Mozdulnék, a fájdalom dacára is elhúznék innen a két lábamon mert ez vagyok én. Erős, kemény nő, akit ha megfosztanak szabadságától őrjöngeni kezd. Amint azonban megemelném testem, felém hajol. Tekintete jobban éget, mint haragja. Levegő után kapok. Gyűlölöm. Minden szava dühöt, minden mozdulata féktelen, keserű haragot ébreszt bennem, miközben testem megfeszül, ahogy vére vonzani kezdi enyémet. Felnyögök, a fájdalom lassan értelmét veszti. Elrabolja tőlem a démon a nyugalmat; lángjai korbácsként csapnak le rám. Az idegekbe férkőzik, feltépi bőrömet, kifeszíti izmaim, belém harap, kettészakít. - Mi a francot akarsz? Mi a fenét vártál? - szűröm fogaim között és bár tudom, hogy nem jó ötlet tovább feszegetni a határokat, rohadtul muszáj megtennem. - Nem vagyok az a fajta nő, aki a tulajdonodként, jó kutya módjára követ, az a fajta aki alig várja, hogy minden figyelmedet neki szenteld. A rohadt életbe, pontosan tudod, hogy nekem nincs szükségem erre! - elborít. Lángjai megragadnak, erőszakkal tépnek belém. Nem bírom. Testem felhevül. Túl büszke vagyok ahhoz, hogy megkérjem, fejezze be. Kibírom, akármibe is kerül. Makacs vad vagyok és nem érdekel az sem ha belehalok. Én ugyan nem fogok könyörögni neki. - Tudom, az a kibaszott jel! - már csak nyöszörgök. Ki kell kerülnöm tekintetét, érintését. Jobban fáj, mint eddig bármi. Nem tüzel fel, eléget. Megbüntet. Én pedig tűröm, egy szó nélkül tűröm.
Hátam a hideg falnak feszül. Mindkét karom összefonom mellkasom előtt. Képembe lógó hajam mögül sötét tekintettel nézem fájdalomtól össze-összeránduló testét. Megérdemli. Nem segítek még rajta. Érezze csak a fájdalmat, amit olyannyira akart. Egye meg, amit főzött. Szótlan vagyok és dühös. Nagyon dühös. - K*rvára leszarom, hogy mit mondtál. Egyáltalán miből gondolod, hogy bármire is utasíthatsz? – fagyosan és halkan csengnek szavaim. Nem üvöltözöm, sosem szoktam. A cselekedetek híve vagyok. Ha meg pofázni akarok, akkor halkan teszem azt. Így is végigborzongatom érzékszerveit. - Mégis mi a p*csát képzeltél? Mi a f*szt akartál bizonyítani? Inkább szarrá vereted magad? Minek? Mi értelme volt ennek? – nem megyek hozzá közelebb, de szemeimet nem szakítom el tőle. Tekintetem a bőrét perzseli fel. Égeti, égetni akarom. - Ha azt akarod, hogy fájjon, legközelebb nekem szólj. Apró részletekben nyúzom le a bőröd, ha kell. De Én! Aztán életben tartalak és kezdhetjük elölről. – ha mazochista hajlamait akarja kiélni, rendben. De k*rvára nem bírom, amikor kárt tesznek abban, ami az enyém. Nem tetszik. K*baszottul nem tetszik! Figyelmen kívül hagyom a megjegyzését. Nem óhajtok erre válaszolni, értelmét sem látom, hogy megtegyem. - Ostoba p*csaként viselkedsz. Mikor lettél egy közülük?! – tisztában vagyok azzal, hogy szavaimmal mit fogok elérni nála. De remélem, hogy a vérvörös düh ködén át előbb utóbb rájön, hogy gyerekes dolog szarrá veretnie magát azért, hogy elterelje a gondolatait, hogy elnyomja nem kívánt érzéseit. - És még mielőtt belekezdenél… ennek ellenére sem engedlek el. Nem változott a dolgokon semmi. Az ég világon semmi. Így pedig mennyi értelme volt? – átható, vesébe látó tekintettel fürkészem minden vonását, minden reakcióját. - Mégis mit gondolsz?! Szerinted melyik rohadék hívott? – nyomom meg a jelzőt és ellököm magam a faltól, hogy közelebb menjek hozzá. Lehajolok, hogy ép szemébe fúrjam saját tekintetem.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words [You must be registered and logged in to see this link.]
Hosszú percek telnek el, mire felnyögök a fájdalomtól, mikor a romos szoba közepén álló, ki tudja mennyi idős ágyra vágja testem. Az ágy megnyikordul én pedig felsikoltok, ahogy törött karom fájdalma eléri végre agyamat. Megrázza testemet, mi reszketni kezd. Belezabálja magát csontjaimba, megfeszíti izmaimat, hajtani kezdi szívemet, hogy több vért és gyorsabban pumpáljon mint valaha. Persze, túlzás volna azt állítani, hogy soha ne látták volna még el a bajom... hogy az egykor ágy alatt megbújó kislányt, ne kapták volna már el egy vagy két kósza körre, mikor nem volt ereje megóvni magát s a munkám is kedvezett a szörnyeknek, akik nem egyszer tepertek maguk alá, mikor még kezdő voltam. A ma éjszaka más volt. Itt, soha nem vesztettem küzdelmet... soha nem veszítettem el a fejem annyira, hogy egy vámpírnak kell megállítania s ha nem töri csontjaim, folytattam volna. Addig verem a rohadékot, még meg nem döglik. A vámpír harapása lüktet, törött csontjaim sikoltanak. Testem mégis lassan megnyugszik, ahogy körbeölel ereje, ahogy a sötétsége belém csusszan és párjára lelve kezd el simogatni. Mozdulnék de nem tudok. Zihálásom csillapodik de vérem ezúttal nem telik el vágytól, nem akar kiszakadva az övébe simulni. Tudtam... tudtam, hogy a fájdalom elűzi majd a kibírhatatlan kéjt, a dühöt. Más helyzetben ölni tudnék, hogy telenyomjanak egy lórúgásnyi morfiummal de most eszem ágában sincs, hogy tűt döfjek a karomba. Felnyögök, ahogy mozdulok. Ép karommal taszítom fel testem de visszahullok. Kurva gyöngének érzem magam és ez nem tetszik. Tekintetem végre megtalálja az övét. Látom, hogy pipa de nem érdekel. Ha már úgysem képes érezni, akkor legalább legyen berágva, amiért kirángattam a kibaszott ágyából. - Azt mondtam, ne gyere utánam... - fojtok el egy feltörő sikolyt, ahogy húzni kezdem béna karom. Az egyik szemem hasznavehetetlen de még így is látom, hogy a nő, aki véremet vette, alaposan elkapott... miatta tudott leteríteni a rohadék, miatta tudott akkorát ütni, hogy elterüljek a földön. Megszakad a testem de nem érdekel. Tovább erőlködöm, egészen addig, még fel bírok ülni de bordáim azonnal tudtomra adják, hogy ez mennyire hülye ötlet. Sípol a tüdőm, ahogy levegőért kapva bicsaklik hátra fejem, hogy megpihenjen az ágytámlán. - A kurva életbe... - kapok észbe hirtelen, hiszen én sem ingyen verettem szét az arcomat. - Gondolom az a kis pöcs nem nyomta a kezedbe a pénzemet. - még szép, hogy fizetnek érte ha nyer az ember, nem is keveset. Újabb három hónap lakbér és csak egy kis vérbe kerül. Arról nem is beszélve, hogy a testem végre nem akar kifordulni magából. Érzem, ahogy beszélek, felszakad ajkamon a seb, s keveredni kezd a friss, a már rátapadt vérrel. - Melyik rohadék hívott? - Eszembe sem jut, hogy a kettőnk között feszülő kapcsolat miatt talált rám. A démonok meghátráltak, mikor meglátták a jelet a bőrömbe égetve, így első feltételezésem, hogy ők jeleztek apucinak, hogy egy eltévedt bárányka került a farkasok közé. Persze, nehéz felfogni ha rám néznek, hogy egy rohadt nagy farkasról van szó, báránybőrbe bújva s nem fordítva. Vér gyülemlik fel számban. Lenyelem. Azért annyi nőiesség szorult belém, hogy köpködjek, főleg akkor ne, mikor már az is rohadtul fáj, hogy nyitva tartsam ép szemem.
Bahh… nők! Indianaban azt kedvelem, hogy nem olyan, mint a legtöbb nő, aki k*rvára nincs tisztában azzal, hogy milyen és mit tud. Erre jön nekem ezzel, hogy akkor ezt elb*sztam. Sok mindent elb*sztam már ez tény, bár egyiket sem vallanám be. Annál azért több önérzetem van. És abban egészen biztos vagyok, hogy Indiana nem a hibáim egyike. Kifejezetten elégedett vagyok a fele történt kötés miatt. Egyelőre legalábbis ezt gondolom. Megint dühös, megint kíván. Ezt most kivételesen nem érzem, mert korábban elzártam az érzéseit. Nem mindig akarom tudni, hogy mit él át. Most azonban látom, hogy mi megy végbe rajta. Mellkasomnak nyomja a bourbonös üveget és kiviharzik. - Ahogy akarod. – morgok az ajtónak, amit bevágott maga után. Meghúzom a kezemben maradt üveget és a hálóba indulok. Elterülök a hatalmas és kényelmes ágyon hason, úgy ahogyan vagyok, de még mielőtt elnyomna az álom, hagyom, hogy Indiana érzései megint elöntsenek. Egyszerűen csak azért, mert tudni akarom, ha bajba keveri magát. Érzésem szerint, ugyanis ezt fogja tenni. Pont elég forrófejű hozzá. Az üveget az ágy mellett teszem le, hasamra fordulok és engedem, hogy mind oly sok éjjel is korábban, magával rántson saját sötétségem és elalszom. Álom nélkül zuhanok a jeges semmiben, amikor egy érzés kezd el rángatni. Fájdalom, düh, önérzet. Lustán nyitom fel szemhéjamat, ami alatt mindkét szemem fényesen fekete. Nem csak az íriszek, a szem fehérje is. Ahogy lassan magamhoz térek, úgy válik emberibbé a tekintetem. Érzem, hogy máris bajba került ezt a nő. Káromkodnék egy cifrát, de ehelyett egy inget kapok ki a szekrényből és démoni sebességgel veszem fel. Utána a csizmákat, a farmerem már rajtam volt, abban aludtam el. Kulcsaimat felmarom az asztalról és a bőrdzsekimet is a szék háttámlájáról és már hangosan vágom be az ajtót magam mögött. - Kitekerem a csinos kis nyakát… – fortyogok, amíg lerobogok a lépcsőn, a báron át az utcáig. Felülök a motoromra és berúgom azt. Pontosan tudom, hogy hová menjek. Az érzékeim vezetnek, a kapcsolat, ami kettőnk között van, akár egy láthatatlan fonál vezet el hozzá. Ismerem a helyet. Illegális fogadások melegágya, én meg szeretem az ilyen melegágyakat, főleg, hogy profitálok belőlük. Ebből is, ami itt zajlik. Könnyed léptekkel megyek be. Nem állítanak meg, a legtöbben ismernek. Vagy tudják, hogy ki vagyok. Indiana a küzdőtéren. Miért is nem lepődök meg ezen? Megforgatom a szemeimet és beállok az egyik sötét sarokba. Lábaim kis terpeszben, karomat összefonom a mellkasom előtt, képembe lógó hajam mögül függesztem rá a tekintetem. Hergeli a másikat, nem csoda, hogy neki ugranak. Élvezettől terhes dühömön keresztül nézem mi történik. Bizonyítani akar? Mégis mit? Hogy inkább megöleti magát? Vajon tényleg ennyire ostoba? A fickóra ül, szétveri a képét. Tetszik. Egy vámpír megy érte, leszedi a földön fekvőről és eltöri a csontjait. Itt durran el az agyam. Egyetlen pillanat alatt hagyom, hogy démoni bensőm minden rezgése megtöltse a helyiséget csordultig. Egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt cselekszem. Megragadom a vámpírt a tarkójánál, másik kezemmel a karja után kapok, hátra rántom, eltöröm a vállát és megtartom a testét így. Erős ő is, szabadulna, de nem hagyom. Fiatalabb, mint én, jóval. Gyengébb, mint én. Megvárom, amíg hátra kitekert, eltört karja-válla összeforr. A gyors gyógyulás hátránya. Üvölt a fájdalomtól. Nem érdekel. - A vadász, az Enyém. – nem kiabálok, még csak fel sem emelem a hangom, mégis mindenki jól hall, ebben biztos vagyok. Elengedem a vámpírt, várom, hátha van még valakinek kedve nekem rontani. Lángra lobbanok, de amikor nincs jelentkező, a lángok kihunynak. Ruháim szenes, lyukas cafatokban lógnak rajtam. Azok nem voltak tűzállóak. Leguggolok. Felemelem Indiana arcába hullott hajtincsét és alá nézek. - Hát ez k*rva értelmes húzás volt. – mordulok, majd finomság nélkül rántom fel és a vállamra veszem.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words [You must be registered and logged in to see this link.]
- Akkor ezt eléggé elbasztad...- nyögök fel hirtelen. Bennem semmi érték nem lapul. Anélkül is ott lobogott bennem a sötétség, hogy ő a vérét adta volna. Engem nem kellett s nem is kell megmenteni. Se a lelkem se a testem. Én emberként is épp elég elcseszett vagyok, hát még a vérével mi úgy falja fel minden porcikám, hogy nem tehetek ellene. Hozzá kapcsol. Megfertőz. - Töltöttem valaha is? - kérdem és piszkos vigyorra húzom ajkaim. Az üveg lassan kiürül, a dohány elég. Nem elégít ki válaszaival, csak felhergel. Dühöm pedig még jól is jöhet. Az egyetlen ami belerondít a képbe, hogy, úgy van ahogy mondta. Ahányszor feltámad bennem a düh, felébred bennem a kérlelhetetlen, telhetetlen vágy is. Ezúttal azonban nem hagyhatom, hogy felülkerekedjen rajtam. Megemelkedem és megszédülök. Le kell ráznom magamról parázsló pillantásának erejét. El kell mennem, el kell tűnnöm sötét tekintete elől, mi átlát rajtam... El kell űznöm ezt a vágyat, a sóvárgást. - Rohadtul ne gyere utánam. - vágom mellkasának nem túl gyöngéden az üveget és már lépek is hátrébb mert érzem, hogy vérem hajtani kezd, meg akarom érinteni, csókolni. Nagyot nyelve csapom be magam mögött az ajtót és ismét órámra pillantok. Ha nem is kényelmes tempóba de odaérek. Persze, miért is ne lenne egy kibaszott elhagyott épületben az egész. Annyira rohadtul kiszámítható, hogy csodálom, hogy a zsaruk még egyszer sem kapták el őket... persze, azt is hozzá kell tenni, hogy nem egy korrupt kolléga lapul a soraik között. Kevés a nő de annál több tesztoszteronnal megáldott rohadék várakozik. Izgatottan markolásszák farkukat a szerencsétlenek. Ez indítja be őket, itt nem kell visszafogniuk magukat. A győztes kaszálja a legnagyobb lóvét, mindenki tudja... és a vesztes? Egyszer sem vesztettem még, fogalmam sincs mi lesz a sorsuk. Kibújok az ingből, ami alatt sportmelltartó pihen. Nem hezitálok, pofán vágom az elsőt aki úgy füttyent mintha kutya lennék. Megrázom karjaim, megfeszítem izmaim. A rohadt még mindig éget de senki nem kérdez róla. Ide nem csak halandók járnak. Látom, hogy pár démon hátrébb lép, eltávolodik tőlem. Nincsenek sokan de ők visszalépnek a velem való küzdelemtől. A vámpírok azonban élvezik amit látnak és dacolni akarnak velem. Nekem pedig épp erre van szükségem. Olyan ellenfelekre, akik jóval erősebbek nálam. A harmadik egy férfi, egy halandó. Őt egy vámpírnő előzte meg. Már most kék foltok éktelenkednek testemen és nekem ez kell. Ez a fájdalom eltereli figyelmem. Ez a fájdalom tart most életben. Bordáim közül kettő már megrepedt, érzem. Karomon harapásnyomok, felszakadt ajkamból vér fakad. A démonok figyelnek engem, érzem sötét tekintetük körém csavarodni de nem érdekel. Ha meg akarnak állítani, magammal rántom őket. A férfi halandó. Ökle eltalál. A földre zuhanok. Már nem sok tart. Mindenütt pulzál a fájdalom, alig kapok levegőt. Felpillantok, miközben megpróbálok talpra vergődni. Nem tudom, hogy William-e az, vagy csak képzelem. Felállok. Nem bírom megállni, hogy nem szóljak a rohadék után. - Ha úgy kefélsz, ahogy ütsz... - nyögök fel, miközben hatalmas adag vért köpök a földre – Nem csodálom, hogy a nődet vámpírok kefélik. - Kész. Eldurran az agya. Nekem esik. Várok rá. Könyököm éri el arcát. A nagydarab rohadék megszédül, térdre esik. Nem számít rá, hogy ennyi erő van bennem de azok után, hogy úgy hiszem a démon itt van és figyel, meg akarom tanítani nekem a saját leckémet. Sosem leszek az övé, mindegy mit tesz velem. Megragadom a tincseit és térdem egyenes utat talál fejéhez. Eldől de nekem ez nem elég. Fölé emelkedek, csípőjére ülök és ütni kezdem még egy vámpír le nem szakít róla és el nem töri csontjaim. A fájdalom visszaránt a jelenbe. Vért köpök újra és újra. Egyik szemem feldagadt, alig látok ki mögüle. Egy tartógerendának dőlve kapkodok levegő után de repedt bordáim cseppet sem örülnek neki. A földre hullok. Szédülök. Nem tudom, hogy a fájdalom vagy az alkohol miatt forog a világ. Egyet tudok; valaki felkapja testem, mielőtt még bármit is mondhatnék. - Engedj el! - nyögöm fel de már nincs erőm ütni, nincs erőm ellenkezni.
E lgondolkoztam miközben az utcát bámultam és szívtam a füstöt. Lily újrakezdési nehézségeiről alkotott szavaira nem válaszoltam. Ha így tettem volna leharaptam volna a fejét, azt hiszem. Mélyet szívtam a cigarettámból, majd egy hatalmas sóhaj keretében adtam ki magamból a füstöt. A füst messzire szállt a levegőben, én pedig a távolba meredtem. Nem fordultam a lány felé aki időközben mellém lépett, és faggatózni kezdett. Mielőtt válaszoltam volna sóhajtottam egyet és lehajtottam a fejemet. A mélybe tekintettem és halkan, egy cseppet szomorúan meséltem el, hogy miért is használom a Rew becenevet. - Az Andrew túl kedves, és nem illik hozzám. Ha kimondod a keresztnevemet, akkor egyáltalán nem egy olyan férfi jut eszedbe, mint amilyen én vagyok. Egyszerűen nem szeretem... gyűlölöm. - hangomban is érezhető, hogy mit gondolok a nevemről, de igyekszem ezt ellensúlyozni a halkságával - Hivatalos helyeken Mr. Ward a megszólításom, amit jobb híján viselek el. - fejeztem be a magyarázatot, majd a cigarettámra néztem amit félig elszívtam. - Napjaink meg vannak számlálva. Jobban, mint hinnénk. - jegyeztem meg magamnak, de hallhatóan. Végül eldobtam a félig elszívott cikket és eljöttem az ablakból. Kerestem néhány fát és a tűzre dobtam. Összedörzsöltem a tenyeremet, mintha fáznék, majd a tűz felé fordítottam. Nem fáztam, de a mozdulat ösztönös volt. Végül letelepedtem a tűzhöz közel, de biztos távolba. Törökülésben ültem és a lángokat bámultam. Nem szóltam akkor sem, ha Lily közben hozzám szólt volna. Gondolatban a nevemet ízlelgettem; Andrew. Arra eszmélek fel egy bő fél óra elteltével, hogy korog a hasam. Nem elég, hogy jelét adja ürességének, de még olyan hangosan is csinálta, hogy először megijedtem mi ez a hang. A második hasfájós korgásnál jöttem rá, hogy már két napja nem ettem, minimum. Egyik kezemet a hasamra kaptam, és megsimítottam. Nem volt kellemes érzés, így fogtam magamat és felálltam. Nem foglalkoztam a lányokkal, csak leviharzottam a lépcsőn és kimentem az épületből. Fejemben időközben azok a gondolatok cikáztak, hogy bármennyire is más volt az én esetem, mégis csak ha akarná Lily és elég leleményes lenne akkor megtudná oldani az ügyet, és kitudna jutni ebből a kalamajkából. De nem alapozhatok magamra, és nem indulhatok ki saját magam szerencséjéből és ügyességéből. Nem vagyok megváltó, és nem is áll szándékomban annak lenni. Elég volt, ez nem én vagyok. Nem folytathatom...
//Köszönöm a játékot Lily! Ha szeretnél még játszani, akkor egy pár napos eltéréssel írj légyszíves a parkba, ha neked is jó, persze.//
Lily Porter
✤ Posztok száma : 64
✤ Regisztráció : 2014-01-16
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Sat Mar 15, 2014 8:25 pm
- Tudsz róla, hogy folyton a frászt hozod rám...? - Tágultak ki a szemeim, ahogy Rew, előbb a tűzzel kezdett diskurálni... aminek mondjuk a hirtelen fellobbanása engem is megriasztott egy pillanatra, és automatikusan vontam a kezem védelmezőn Mary arca elé, meg léptem hátrébb, de azért közel maradtam, a tűzhöz és Rew-hez is. Jó volt a hirtelen odacsapó meleg... már kihűlőben volt a szoba, így most ez kimondottan jó értelemben bizsergette a bőrömet. De Rew tényleg megint azt csinálta... hogy egyik pillanatban megrémiszt, a következőben meg kedves... Komolyan agyrázkódást kapok a hangulatváltozásaitól... ja, nem, azt már kaptam.... Aztán amikor rám förmedt... alapból sem néz ki úgy mint egy szelíd bárány, de akkor meg még ahogy fölém magasodott... és ahogy beszélt velem... Az égre már, miért kell folyton a frászt hoznia rám...?? Hátráltam két lépést, ahogy válaszát hallgattam, mármint hogy zászlórúd leszek, ha még sokáig hálálkodok... Nem tudtam eldönteni, hogy most ez a dühtől szikrázós, szúrós szemű válasz ez most... szívatás, vagy tényleg pipa... nem tudom követni ezt a pasast... - Oké, nem szólok többet... - cincogtam... de aztán néhány pillanattal később már váltott is... arca derűsebb, nyugodtabb, barátibb lett... Most már tényleg megzavarodtam... Csak nekem nem megy a Rajta való kiigazodás, vagy senki másnak sem?? A barátja láthatóan jól kijön vele... úgyhogy bennem lehet a hiba... én nem vagyok elég tempós ezekhez a váltásokhoz, vagy... csak nem ismerem elég rég, vagy... nem tudom. - Hidd el, én eddig is nagyon igyekeztem, de nem könnyű új életet kezdeni, ha nulla dollár van a zsebemben, és egy baba a kezemben... 18 vagyok, a sulit félbehagytam, szerinted ki és hol alkalmaz ilyen embereket? És ha fel is vesznek, hol hagyom Mary-t, itt a matracon? - néztem a tűz túloldalán levő ideiglenes ágyunkra. - Azt mondtad ne hálálkodjak, de... igen, hálás vagyok ezért... nagyon... a helyért... a holmikért... fedél a fejünk fölé és van hol ellátni Mary-t, van mivel... - pillantottam a temérdek holmi felé amit hoztak nekünk -, de mond meg, amikor majd elmész, és gondolom az nemsokára bekövetkezik, hogyan kezdhetnék új életet? Nem panaszkodásul, csak... hidd el, én próbálkoztam eddig is, de nem egyszerű... és nem is olyan könnyű mint mondani, neked könnyű mondani, van munkád, és nem úgy vettem ki hogy volna gyereked... nem tudod milyen nehéz ez az újrakezdés... nehéz minden nap. Hogy miért is adtam elő ezt az egész hajjaj siralmamat Neki? Hát, talán amiatt a mosoly miatt, amit pár pillanatig láttam felvillanni az arcán... egy olyan teljesen más emberre emlékeztető mosolyt, mint akit amúgy mutat magából ez a férfi... Nehéz követni, mindig megijeszt, aztán mindig hoz valami ilyet magából elém... és ellágyul a gondolkodásom, az érzéseim... rém bonyolult pasi ez a Rew... Aztán néztem, hogyan vonul az egyik ablakhoz, bontja szét a fedését szolgáló deszkákat, majd kezdett ott cigarettázni. Én meg elgondolkodva bámultam a hátát pár percig... Mary közben elszundikált... így leraktam Őt ismét a matracra, és betakargattam. Utána, előbb a csomagokra néztem, melyek a kipakolászásra vártak... majd Rew-re, és a lábam inkább az utóbbihoz vitt előbb. Megtámaszkodtam mellette, és úgy néztem az arcát szinte már közelről... - Miért hívnak Téged Rew-nek? Nem szereted az Andrew-t? Az igazolványodban láttam a rendes neved - előbb kérdeztem egyszer csak, bár igaz ami igaz, ehhez a "sötét madárijesztő" kinézethez jobban passzol ez, de hát... akkor is, gondolom nem hívták így egész életében.... majd magyaráztam is meg, honnét jutott az eszembe a kérdés.
Andrew Ward
I'm a human, please don't hurt me.
✤ Posztok száma : 49
✤ Születésnap : 1988-05-13
✤ Regisztráció : 2013-12-28
✤ :
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Thu Mar 13, 2014 8:08 pm
H a még egyszer kiejti a hála szót a száján, esküszöm, hogy megkeresem a halom szatyor között a ragasztószalagot - amit igaz, nem is vettünk, de akkor is megkeresem - és beragasztom vele a száját. Ha ne adj Isten ezután elkezdene mutogatni, hadonászni vagy morogni akkor nem is tudom mit csinálok vele... odaragasztom a falhoz! Komolyan beszélek! De tényleg! Miért kell folyton a háláról beszélni? Komolyan azt hiszi szükségem van bármiféle hálára, együttérzésre vagy fizetségre? Nem. Elég lenne annyi ha azt mondja szimplán, hogy; Köszönöm. Ennyi! Nem kell ennél több, mert ha még mindig fojtatja itt hagyom. Valami ilyesmi volt bennem miközben sikeresen tüzet gyújtottam és hirtelen hatalmas lángok csaptak fel. Lily kérlelése önmagában idegesítő volt, de ez a hirtelen tűz már sok volt. Hirtelen visszabeszéltem a tűznek, de bolond vagyok! Most nem? - Hogy az a....! Nem szégyelled magad? Majdnem meggyújtottál! - kissé hülyének tűnhettem most, de nem érdekel. Hangom komoly volt, és érezhetően nem nyugodt. Leginkább viszont azt lehetett tudni belőle, pláne miután a lángokat bámultam, hogy a tűzhöz beszéltem és nem a lányhoz. Hát igen, nem csak ijesztő vagy kedves tudok lenni, de igazi bolond is. Na, de hát ez van! Senki sem tökéletes. Felálltam és a tűz, meg a lányok fölé magasodtam. A lángok adta fény hatalmas árnyékot vetített mögém, ami más körülmények között még ijesztő is lenne. Ebben a helyzetben viszont kevésbé lehetek félelmetes, különösen ezek után. Szúrós tekintettel, morcos, de leginkább dühös arckifejezéssel fordultam a lányok felé. - Még egy szó a háláról és zászlórudat csinálok belőled! - mondtam komolyan, és fenyegetőn, de én tudtam, hogy nem tennék ilyesmit. Vagyis, most ebben a percben, velük nem tennék ilyesmit. Ellenben ha munkáról lenne szó... nos, akkor biztosan laposra vernék pár gazfickót. Kellemetlen és mély hangom után nem tudtam sokáig fenntartani ezt az arcot. Hamar barátságossá vált a tekintetem, és kedvessé. Arcom kisimult és ahogy mondai szokták, gyönyörű kék szemeimmel a Lily-t fürkésztem miközben újra megszólaltam. - Elég annyi, hogy vigyázol magadra és a gyerekre. Ragad meg az esély, és kezdj új életet. Ez a lehetőség nem lesz mindig meg, és kár lenne elszalasztani. - halkabb, és barátságosabb szavaim után egy igazán barátságos mosolyt is megengedek magamnak. És ez volt az a mosolyom, amit szerintem nagyon nem láttak még tőlem. Talán ha James látta egyszer, de szerintem még ő sem. Ez a mosolyom igazán kedves volt, szelíd és a hozzá tartozó arc akaratlanul is egy szelíd gyereké volt. Nem terveztem előre ezt a dolgot, sőt, soha nem is engedhetem meg magamnak, hogy ezt lássák. amint belém hasított ez a tudat, gyorsan vissza is váltottam a komoly és komor arcomra, majd az egyik bedeszkázott ablakhoz léptem és ott rágyújtottam. Így legalább nem fogom zavarni a lányokat a dohányfüsttel, nem mintha ez különösebben érdekelne, csak ha már eddig ennyit fáradoztam akkor ne ezen az apróságon akadjanak már ki. Ahhoz, hogy kihajolhassak a befejezetlen keret és üveg nélküli ablakon, illetve, hogy a friss levegő jobban beáramoljon, és még ki is tudjak könyökölni a párkányra, leszedtem a betonfalba szögezett deszkákat. Nem volt egyszerű, de én ezt is megoldottam. Kitéptem a falból, mintha nem is tartaná semmi. Ha majd elválnak útjaink, és újra találkoznánk... szeretném ha azt mondanád... rendben van az életed. Egy szép házban laksz, van munkád, a gyerek is jól van, és minden más...
Lily Porter
✤ Posztok száma : 64
✤ Regisztráció : 2014-01-16
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Thu Mar 13, 2014 7:30 pm
A pelenkázással végezvén, körül-belül úgy kezdtem magamat érezni, mint aki... valami nagyon fura bolygóra került, vagy... Lehet hogy elaludtam? És álmodom... Ahogy bámultam Rew-et, meg... aaa.... a barátját, akit a kórházban láttam... a társát... Jézusom, még egy rendőr... és most épp ez a két rendőr pakolja tele a szobát mindenféle-fajta olyan holmival, amiket mi Mary-vel eddig csak kirakatból láttunk.... De tényleg.... ahogy hurcolkodtak, a számat egyre és egyre nagyobbra nyitottam, és nem bírtam becsukni... még amikor Rew társa biccentett és köszönt nekem, akkor is csak bólogatni tudtam, hogy én is örülök... a viszontlátásnak... mert nem jutottam szóhoz... A nagy pakolás és lépcsőkön való fel- és ledübörgés hangjai nem voltak Mary kedvére, így nyöszörögve adta tudtomra, hogy jobban értékelné, ha felvenném, ezért hát a karomba emeltem, és a kezemre fektetve Őt, finoman ringattam, miközben igyekeztem felfogni, ami történik... hogy a fiúk ennyi mindent... De hát miért... és hogyan... és... tényleg miért....??? Aztán egyszer csak megálltak, és a szoba közepén kezdtek el búcsúzkodni... Rew és a társa... és olyan... megható látványt nyújtottak nekem... barátok... és miattam fáradtak ennyit, és... ohh, az ég szerelmére, ez olyan... na... értem még senki nem tett ennyit... - Viszlát! - köszöntem el sietve, jó hangosan, amikor észbe kaptam, hogy a férfi már lefelé megy a lépcsőn, és mi újra egyedül vagyunk Rew-el... Ő megint itt maradt velünk... Rew leült az egyik nagy kupaca, ami egy párna volt igazából... de becsomagolva csak kupacnak látszódott, és ahogy járattam a tekintetem Őközte meg a holmihalom között, hallva a sóhajait.... lassan lépdeltem oda eléje, karomban a gyerekkel. - Rew, én... én nem is tudom mit mondjak... Ez rengeteg holmi... és... Valahogy megadom... ez nagyon sok pénzbe kerülhetett... - Elakadt a szavam, amikor felkelt, és a tűzgyújtásról kezdett beszélni, meg... kezdett pakolászni mindenféle holmit amiről azt mondta ahhoz kellenek... Értettem Rew szavait, és a kíváncsiságom is dolgozott dögivel, hogy megláthassam mi mindent rejtenek a csomagok, amiket így szabadon nem is szúrok ki... de közben annyira szúrta az oldalamat az a tüske, amihez a gondolataim közt egy trilliárdnyi dollárjelecske párosult... - Rew, én... mond meg hogyan hálálhatom meg ezt a sok mindent... - kértem, miközben még nem mozdultam, ugyanott álltam a nagy párna mellett, ahol az előbb. - Ez nagyon sok pénz, és Te egy és negyed napja védelmezel, és gondozol minket, meg... költöd ránk a pénzed... segítesz... Kérlek mondj valamit, amivel viszonozhatom... - nyaggattam, és aggasztott, hogy talán ezt nem fogja szeretni... vagy hogy miket kérhetne hálámul, de akkor is valamit.... muszáj tennem, ez rengeteg dolog már amit kaptam...
Andrew Ward
I'm a human, please don't hurt me.
✤ Posztok száma : 49
✤ Születésnap : 1988-05-13
✤ Regisztráció : 2013-12-28
✤ :
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Tue Mar 11, 2014 8:33 pm
S osem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom tenni. Segíteni, egy vadigennek, meg egyébként úgy bárkinek. Egyedül James volt az akiért valaha is jót cselekedtem, és most mégis kedves vagyok ehhez a lányhoz és a gyerekéhez. Nem tudom, talán csak bűntudatom van a parkban történtek miatt, vagy... NEM! Ez nem lehet az, hiszen soha életemben egyetlen rossz cselekedetem miatt sem éreztem rosszat. Be ismerem őszintén, hogy most sem bánok semmit, semmit abból amit valaha egész életemben tettem. Csinálhattam volna jobban is a dolgokat, de nem bánom, hogy itt vagyok. elfogatom az életemet és magamat is olyannak amilyen. Az is lehet, hogy csak azért segítek ami miatt tudom, hogy milyen lehet így élni. Nem tudom biztosan még én sem a választ, de idővel talán majd megtudom. Átadtam Lily-nek a csomagot. Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy nem mentek el és nem hiába törtük magunkat James-el. Szavaira nem reagáltam, csak fogtam magamat és dübörögve lesiettem az emeletről, addig amíg Lily pelenkát cserélt a gyereken. Szóltam a társamnak, aki leállította a kocsi motorját, majd miután kipakoltunk annyi cuccot a csomagtartóból amennyit elbírtunk, bezárta a járművet. Együtt dübörögtünk fel az emeletre karjainkban annyi és nehéz cuccal, hogy én már nem is láttam merre megyek. James igyekezett nem dübörögni, de azért így is hangosak voltunk, pláne én. Mikor felértünk biccentett a társam Lily felé, majd kedvesen és barátságosan köszönt is. - Jó reggelt Hölgyem! - köszönt miközben lepakoltam arra a helyre cuccokat ahol az estét töltöttem. James barátom követte a példámat és ő is oda pakolt. - Na, még két kör aztán fel is hoztunk minden cuccot. - jegyezte meg miközben anélkül indultunk el lefelé, immáron már üres kezekkel, hogy komolyabb szóváltásba elegyedtünk volna a mamával. Igazából én rá sem néztem, csak a társam köszönt neki. - Utálom a nagy bevásárlásokat! - mondtam lefelé menet, de jó hangosan, hogy dübörgésemtől még a holtak is meghallhassák, így James is. A kocsit kinyitottuk és újabb cuccokat pakoltunk ki. Ezt eljátszottuk még kétszer. Mire befejeztük és felhalmoztuk a sok cuccot Lily már végzett is a pelenkázással. James az utolsó szatyrot tette le amikor felé fordultam. - Köszönöm. Nélküled... - nem folytathattam, mert James egyszerűen csak kezet nyújtott. Elmosolyodtam, ami egyben volt ravasz is és barátságos is. Kezet fogtam vele, majd megöleltem a szabad kezemmel és megütögettem a hátát. - Nincs mit, Rew! Tudod, hogy számíthatsz rám, hiszen barátok vagyunk és társak. De legközelebb gondolkodj mielőtt bármit is teszel. - Tudod, hogy sosem teszek ilyesmit. - vigyorogva utaltam a gondolkodásra miközben James biccentett mindkettőnknek és elment. Hatalmas sóhaj tört fel belőlem és lerogytam az egyik átlátszó fóliába csomagolt hatalmas párnára. Valahol a nagy halom megvásárolt cucc közepén ülhettem le. Olyan kuplerájnak nézett ki tőle a szoba, hogy még zavarni is kezdett ez a sok cucc. Komolyan mondom, hogy egy évben nem költök ennyit magamra! Annyi mindent vettünk, hogy olyan érzésem volt, mintha költözne valaki. Még jó, hogy ágyat nem vettünk! Na, azt nem hoztam volna fel az emeletre, bár őszintén szólva be sem fért volna a kocsiba, még darabokban sem. Sóhajtottam még egy hatalmasat, közben pedig tekintetem a felém közeledő lányra tévedt. Felé fordítottam a fejemet. James sikeresen felvidított, kicsit szórakozott kedvű lettem, de őszintén szólva ennyi pakolástól még fáradtabb és álmosabb lettem, mint voltam. Ahh, ennek a sok holminak az elpakolását már Lily-re bízom, mert én ehhez már túl fáradt vagyok, még erről a párnáról sem vagyok hajlandó felkelni, elég kényelmes, vastag és puha. Bár egy ágyban feküdnék... - Ugyan... - legyintek és hirtelen felállok, majd a tűz egykori helyéhez sétálok - Hm... hoztunk pár tűzhöz való dolgot is. Megcsinálom a fűtést, addig nézd át a cuccokat és pakolászd el őket úgy, ahogy akarod. A tiéd. - mondom egyszerűen és visszamegyek a kupachoz, hogy elővegyem a tűzgyújtáshoz és annak megőrzéséhez kellő dolgokat. Miután megtaláltam máris neki láttam a tűz összeeszkábálásához, azaz a fűtés megcsinálásához.
Lily Porter
✤ Posztok száma : 64
✤ Regisztráció : 2014-01-16
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Tue Mar 11, 2014 6:57 pm
Kicsit... nagyon meglepett, ahogy Rew felkelt, fogta a kabátját, a tárcáját, és kérdés nélkül távozott is, mondván, hogy Ő "hoz"... Pedig én meg mernék rá esküdni, hogy egy szóval sem mondtam el, mire van szükségünk, de... lehet hogy abból a távolságból is érződik...? Vagy lehet csak magától gondolja...? Vagy csak kiakasztottam az este, és minél előbb távozni akart a szobából...? De hát, mielőtt akár nyelhettem volna, el is ment, és hallottam is, ahogy dübörög a lépcsőfokokon, az üres házban pedig ez riasztó zajjal járt... Visszanéztem Mary-re, aztán a karomba emeltem Őt, és hát addig is, jobb lehetőség nem lévén, akkor kezdetnek megetettem Őt. Remélve, hogy akkor Rew a menekülőút végén talál nekünk holmikat a pelenkázáshoz, és meg tudom majd azt is csinálni. Amíg Mary evett, én azon voltam, hogy NE gondoljak az éjjel történtekre. Elég emlékeztető a kislány a karomban, nem kell még több... nem akartam gondolkodni ezen... Inkább igyekeztem azon, hogy ugyan, mi a fenéhez is kezdek ezután. Rew azt mondta a rendőrök miatt már nem kell aggódnom... ez jó... amíg a szüleim nem kezdenek új keresésbe, vagy... vagy az a dög... addig nyugtom lehet akkor. Bár nem hiszem hogy Rew a gyermekvédelemtől is meg tudna védeni, ha úgy alakulna valami, de ezen most nem gondolkodhatok... Itt biztos nem keresgél egy gyermekvédelmis sem, se engem, se Mary-t, sőt senkit. Szóval itt most biztonságban vagyunk, ez máris jóval több, mint amit én eddig biztosíthattam magunknak... magamtól biztosan nem találok ilyen helyet, vagy csak jóval rosszabb állapotúakat, és olyanokat, ahol mások is vannak... Ez a ház a csend alapján üresnek tűnt... más nyilván nem jött ide, csak mi... És... bármilyen fura is az egész szitu, azért kezdtem bízni Rew-ben, hogy nem hívja ide a zsarukat, vagy bárkit, vagyis itt maradhatunk nyugodtan... Igaz, tűz nélkül már itt sincs túl meleg, viszont fedett, szélvédett, és később lehet még tűzet rakni, úgyhogy... mondhatni, tökéletes nekünk. Miután Mary végzett a reggelivel, nyűgösködve kezdte a tudomásomra hozni, hogy most már tényleg elege van, és szeretne már tiszta pelust... de Rew-nek még nyoma sem volt... pedig kisétáltam Mary-vel a karomban a folyosóra, a lépcsőházba, lementem a bejárathoz... nem volt sehol... hát visszaballagtunk... közben igyekeztem húzni Mary türelmét, dúdoltam, énekelgettem Neki, hátha elvonom a figyelmét, míg én időelütés céljából az épületet tanulmányozgattam... Úgy kb. 40 percet sétálgathattam fel-le a lépcsőkön, mikor végül visszatértem oda, abba a szobába, ahol az éjszakát is töltöttük, és lefektetve Mary-t a matracra, majd betakargatva a pokrócunkkal, amibe eddig bugyoláltam, a tegnap esti szatyrokhoz léptem, hogy megnézzem őket, amikor újra meghallottam a dübörgést a lépcsőház felől, és guggolva fordultam meg, hogy épp lássam, amikor belép a szobába Rew, a kezei közt, a pelenkázáshoz elengedhetetlen holmikkal felszerelkezve. - Ohh, de jó... - mosolyodtam el boldog-megkönnyebbülten, és egy hálás pillantással siettem oda Hozzá, majd vettem át tőle a cuccokat. - Gondolatolvasó vagy, vagy ennyire érződött mi a problémánk? - kérdeztem, miközben futólépésben mentem Mary-hez, és leülve elé, kezdtem el lehámozni Róla a a pokrócot, majd a rugdalózót, hogy aztán a bűzös pelenkától is megszabadíthassam, és sietve megtisztíthassam Őt a szennyeződésektől. Láttam az arcán hogy Ő is megelégedetten érzékeli a változást a saját kis testén, és csillogó szemekkel, arcán kis grimasszal élvezte, ahogy bekenem a popsiját, és tiszta pelenkába burkolom, aztán visszaadom Rá a ruháját, és újra betakargatom. Amikor mindezzel a villámgyorsan lefolytatott teendő-sorral végeztem, akkor néztem újra Rew-re, hogy lássam Őt. - Köszönöm szépen! - mondtam hálásan, aztán ajkamba harapva álltam fel Mary mellől hogy visszasétáljak Rew-hez. - Kezdtem volna már azt hinni, hogy nem jössz vissza... - Szegény, mintha felelős lenne értünk... Hisz nem is kellett volna neki... persze úgy tűnt visszajön, de akkor is... hisz már így is annyit segített, és most ez is... - De örülök hogy mégis... nem csak a cuccok miatt... - Oké, nem az Ő gondja vagyunk, de örülök hogy valamiért mégis foglalkozik velünk... Valahogy meg kéne hálálnom... csak nem tudom hogy...
Andrew Ward
I'm a human, please don't hurt me.
✤ Posztok száma : 49
✤ Születésnap : 1988-05-13
✤ Regisztráció : 2013-12-28
✤ :
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Thu Mar 06, 2014 9:33 pm
N em figyeltem a lányra, és azzal sem törődtem, hogy odajön hozzám és rám teszi a kabátomat. Behunyt szemekkel, mozdulatlanul ültem a földön és vártam. Arra, hogy elaludjak vagy reggel legyen, nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy nem aludtam. Bár légzésem lassú volt, nyugodt és egyenletes. Nem mozdultam, és bármennyire is úgy tűnhet más számára, hogy alszom, valójában csak pihentem egy keveset. Egész éjjel ott virrasztottam, és vigyáztam a lányokra. Lily nem riadozott többet, látszólag békésen aludt az éjszaka hátralévő részében. Hajnali három környékén járhatott az amikor kinyújtottam lábaimat és a közben egyre elhaló tüzet figyeltem. Már nem volt nagy lángú, épp csak egy méteresen égett. Néztem a táncoló lángokat, elvesztem a gondolataimban. Teljesen máshol jártam. Még a hajnal előtt visszavettem korábbi pozitúrámat és újra behunyt szemmel pihentem. Éreztem a fáradtságot magamon, de nem foglalkoztam vele. Sokkal jobban izgattak más dolgok, így a legkisebb bajom is nagyobb volt ennél. A pech viszont csak az, hogyha fáradt vagyok akkor egy cseppet nyűgösebb is. Ami pedig az én személyiségemmel és kiszámíthatatlanságommal párosítva nem valami nyerő. Épp ezért jobb hogyha nem érnek meglepetések, vagy nem adódnak kellemetlen helyzetek, mert a végén még olyat mondok vagy teszek amit nem akarok. Aztán kitudja, a végén még normális maradok. Én sosem voltam egy nagyon kiszámítható személy, olykor még saját magamat is meglepem, és ezúttal nem kell messzire visszamennem a múltban, hogy példát mutassak. Viszont ami azt illeti, nem is akarok példát mondani. Még akkor is tettetem az alvás, és csendesen pihenek amikor fülem érzékeli a mocorgásokat. Először nem mozdulok, nem rezdülök amikor a lány megszólít. Nyugodtan pihenek tovább lehunyt szemeimmel. Odakint még javában hűvös van, és bár erősen világosodik, még kora reggel körül járhat az idő. De ez csak egy tipp. Kételkedem benne, hogy most bármiféle értelme lenne innen elmenni. Itt legalább pluszok vannak, annak ellenére, hogy így is tíz foknál melegebb nem lehet. A hőmérséklet viszont folyamatosan csökken, ahogy a tűz mostanra már elaludt, és csak a fekete hamu maradt utána. - Hozok. - mondtam komoran ahogy felálltam a földről, magamra vettem a kabátomat, a belső zsebébe vissza tettem a pénztárcámat, ahová való volt, majd kimentem a szobából. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mit szeretne vagy szüksége van-e valamire, de valahogy úgy éreztem ez most épp megfelelő szó volt ide. Lesiettem, szó szerint ledübörögtem a lépcsőkön. Lábam alól pór szállt fel, lábam nyoma ott maradt a lépcsőfokokon. hát igen, ez mégis csak egy elhagyatott félig befejezett panelház. Nem tudom, hogy valaha befogják-e fejezni, de egy jó darabig, akár egészen tavaszig tökéletes menedéket nyújthat bárkinek aki tudja hogyan élhessen meg itt. amint kiléptem, a nagy, kétszárnyú ajtón az utcára a zsebembe nyúltam és elővettem a telefonomat. A teraszon álltam és telefonálni kezdtem. James barátomat hívtam. Beszéltünk egy keveset, épp csak pár rövid mondatot, majd letettem a telefont. Körülbelül tíz percig vártam ott a teraszon, a kihalt és keskeny, de annál inkább hosszú utcában. Csak néhány ember lézengett itt, többnyire kevésbé szimpatikus, de akár még normális emberek. A távolban egy mellék utcából egy ismerős autó fordult be. James autóját kilométerekről is képes vagyok felismerni. Megállt a ház előtt, én pedig beültem mellé a kocsiba. - Sosem voltál könnyű eset. - mondta, majd elindult - Hova vigyelek? - Nem kértem kommentárt. Igazából a te segítségedre számítok most... - Miért, eddig nem segítettelek? Jól felmérgesítetted a főnökséget, de elsimítottam a dolgokat. De neked kell teljesen elvarrni a szálat. Remélem a nő segít valamit a nyomozásban, különben még mérgesebbek lesznek odafent. - Nem mintha érdekelne a Vezetőség. Inkább menjünk valami áruházba. Fogalmam sincs mikre lehetne szüksége a lányoknak, ebben te vagy a profi. - magyarázom és James ebben a pillanatban fordul rá a főútra. - Nos... hát... egy kisgyerekes anyukáról beszélünk, és a gyermekéről. Akkor szükség lesz pelenkára, kenőcsre, és főként ételre. Ebben a hidegben pedig nem ártana egy-két meleg ruha és takaró sem. Ahogy elnéztem nem valami meleg helyen lehetnek. Nem félsz, hogy megfáznak vagy... megfagynak? - Nem. Ebben jó vagyok, a túlélésben. - Tudom. De én miért is kellek? Te is megtudod venni ezeket, és a telefonban el is mondtam volna mire lehet szükséged. Az egyik kolléganőnk nagyon segítőkész amióta itt vagyunk. Elég okos, és ügyes is. Szerintem felnéz ránk, és tanulni szeretne tőlünk. Megkérhettem volna, hogy adjon valami tanácsot a problémáddal kapcsolatban. Elhúztam a számat, és befordultunk egy nagyobb áruház parkolójába. Mikor megálltunk, leállt a motor és szálltam volna ki, akkor James még maradásra bírt ahogy megragadta a dzsekimet. - Ne folyj bele túlságosan a lány ügyébe. Elintéztem amit kértél, szabad ember lett, de ez nem elég az újrakezdéshez. Rajta is múlik, és nem... - elgondolkodott - ...mondjuk, nem vehetsz neki egy házat. Már így is túl sokat segítettél. Nem is ismerek rád... de a te dolgod. Ó! Jut eszembe, itt a pisztolyod. - átnyújtja a fegyveremet - A kutyádat pedig ide fogják hozni. Állítólag már úton van, el kellett altassák messziről különben megtámadta volna a helyi kollégáinkat... - Szemetek! Ezek szerint még sokáig maradunk?! - Úgy tűnik nem is kevés ideig. Közben eltettem a fegyveremet, hogy ne látszódjon, a szokásos helyére került. James ezúttal sem okozott csalódást. Inget, zakót, nagy ballon kabátot, elegáns nadrágot és cipőt viselt. Róla sokkal könnyebben képesek lennének elhinni az emberek, hogy gyereke van és azért veszünk pelenkát, ahogy ő is mondta. Na, ezért hoztam őt is. Hogy néznék már ki apának? Különösen azóta, hogy... hogy... f3n3'b3, erről még magamnak sem tudok beszélni, nehogy a társamnak elmondani! Habár mondjuk... nem, ezt a titkot magammal viszem a sírba! Szerencsére ezk a nagy áruházak mindig hamar kinyitnak, így nem kellett sokat várnunk más boltokkal. Itt egyébként is egy helyen van minden. Én vettem meg a friss pogácsákat, zsömléket, a felvágottat, és még olyan dolgokat amiket szükségesnek ítéltem a hidegben való túléléshez; faszenet, gyújtót, papírt, stb... James vett a gyereknek dolgokat, úgy is értette ehhez, hiszen a testvérének van már egy kicsike gyermeke akit elég sokszor maga lát el amikor a húga és a férje ki akarnak kapcsolódni vagy dolgoznak. Hát igen, neki legalább volt családja, de hát én magam így is megvagyok. Nekem ott van a kutyám, akit imádok. Külön fizettünk, a kocsinál találkoztunk, egyszerre végeztünk. Bepakoltunk a csomagtartóba, és miközben kizárólag a parkban történt gyilkossági nyomozás fejleményeiről beszélgettünk megérkeztünk az elé a panelház elé, ahol a lányok voltak átmenetileg elszállásolva. James utasítására három pelenkát, a babapopsira való kenőcsöt, és azt a förtelmes nedves popsitörlőt vettem egyetlen kezembe. Azzal siettem fel az emeletre. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, néha hármasával vagy négyesével. A többi cuccot akkor tervezem felhozni, miután már ezt odaadtam Lily-nek, már ha még nem szökött el. Bár kétlem, hogy ennyire ostoba lenne, de ki tudja. Ebben ezért mégsem lehetek biztos. Bár szerintem, a kocsiban várakozó, James sem örülne neki, ha eltűnnének a lányok. Nem hinném, hogy megfagytak volna el alatt az egy vagy két óra alatt, inkább másfél maximum, de sosem lehet tudni ugyebár. Van takaró, meleg ruha, de ez néhány alapból fázósabb lány esetében azért kevés lehet a kinti mínusz fokok mellett.
Lily Porter
✤ Posztok száma : 64
✤ Regisztráció : 2014-01-16
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Sat Mar 01, 2014 4:11 pm
Nem felelt nekem... Nem mondott semmit, sőt, pár pillanat múlva már el is húzódott, és ridegen eltolva magától, felállt mellőlem. Némán és komor arccal vonult el tőlem, és visszament egészen a szoba túlfelébe, ahol eddig volt, és ahol olyan messze volt tőlem, amennyire csak a szobán belül lehetséges... ott leült, becsukta a szemét, és a falnak támaszkodott... Én meg csak ültem ott és lestem, mint borjú az új kapura. Még mindig meg-megremegtem, a kezeim és lábaim irányító idegek úgy tűnt, nem nyugszanak meg olyan gyorsan mint szeretném... időnként még meg-megrándultak, mintha az agyam egy pontja még most is az álomból akarná szabadítani őket... Abból a pokoli álomból... és most nagyon hálás voltam hogy nem kell már abban a kórházi göncben lennem... még ha érezhettem is, hogy Rew nem bánt... akkor is... nem a hideg aggasztott volna... hanem hogy Ő itt van... és mégsem pont itt... Megint összezavarodtam, és... és rossz volt hogy visszament amoda, és hozzám se szólt egy szót se... Bár közben lényem egyik fele örült hogy nem érint már... közben úgy kezdtem érezni, rosszat csináltam, rossz cselekedet volt hozzábújni, és talán megszólalni is... nem tudom melyik volt a rosszabb, de valamit biztos rosszul csináltam, azért ahogy itt hagyott... Pár perc telhetett el... Némán keltem fel én is a matracról, és lehúztam magamról a bőrdzsekit. Nem tudom Rew visszaaludt-e, vagy csak nem akart rám nézni, de halkan sétáltam oda hozzá, aztán megállva mellette, egészen óvatosan, hogy ne érjek véletlenül se hozzá a testéhez, ráterítettem a kabátját, majd fürgén és némán sarkon is fordultam, mint aki ott sem volt, és visszaszaladtam a matrachoz. Odabújtam újra Mary-hez, és pici kezecskéjét simogatva csuktam be én is a szemem újra. Nem gondoltam hogy képes leszek már elaludni... mert akárhányszor lehunytam a szemem, Jack alkoholtól ködös szemeit láttam magam előtt... de ahogy próbálgattam, a le-lecsukódó szemeim végül csukva is maradtak, és én újra elaludtam...
Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, Mary nyitott szemeivel találtam szemben magamat, s egy pillanatra elmosolyodva, odahajoltam és megpusziltam az arcát, mire fogatlan kis vigyort villantott felém, és pici kezei kalimpáltak. Örült hogy mocorogni kezdtem, éhes lehet, és az orrom úgy érzékeli, más gond is adódott már Nála, amit orvosolnom kéne... Illetve amit orvosolhatnék, ha nem hagyjuk a kórházban a cuccom... Lassan felültem, és Rew felé pislogtam, hogy megtudjam, vajon ébren van-e Ő is, vagy sem... - Rew... - szólítottam meg Őt, hogy hall-e engem. Nem akartam szó nélkül eltűnni, és hát... vagy segít, vagy pelenkázás előtt koldulnunk is kell Mary-vel, hogy bemehessek egy boltba...
Andrew Ward
I'm a human, please don't hurt me.
✤ Posztok száma : 49
✤ Születésnap : 1988-05-13
✤ Regisztráció : 2013-12-28
✤ :
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Sat Mar 01, 2014 3:19 pm
S zorosan karoltam át a lányt, aki teljesen megrémült. Nem igazán tudom, hogy mitévő legyek vele. Általában nem megnyugtatom az embereket, hanem a frászt hozom rájuk. Ez a munkám, ehhez vagyok hozzászokva így az ehhez hasonló helyzetekhez sem értek nagyon. Az egyetlen lény akit valaha megölelgettem és megnyugtattam amikor kellett, az a kutyám volt. Ő az egyetlen aki képes vagyok kiismerni. Még James is meg tud lepni néha, de már annyira jóban vagyunk és olyan régóta vagyunk társak, hogy a meglepetések igazi ritka esetnek számítanak. De most, ez teljesen más. Nem nagyon tudom, hogy mit tegyek. Egészen addig csendben maradok és várok, nem engedem el amíg szóba nem hozza a dzsekimet. Ekkor már tudom, hogy valamivel nyugodtabb lett, érzem a szívverést is annyira hozzám bújt. Erre nem számítottam igazából, sőt, még senkit sem engedtem ilyen közel magamhoz, testileg. Nem szokásom embereket ölelgetni. Nem az én stílusom. Az pedig, hogy pont egy ilyen nap után kerülök a közkedveltség stádiumába kifejezetten meglep. De ezt az érzésemet leplezem. Komoran és ridegen engedem el a lányt, kicsit el is taszítom, hogy fel tudjak állni. Nem mondok semmit sem, csak fogom magamat és visszamegyek korábbi őrhelyemre. Leülök, fejemet és hátamat a falnak vetem. Szemeimet behunyom és csendesen figyelek tovább. Természetesen nem alszom el, egyébként sem volt betervezve. Igazából nem tudom mit kellene tennem. Még sosem voltam ilyen helyzetben. Kissé tanácstalan vagyok, és ilyenkor mindig a mogorva énembe húzódom vissza. Abba amit a legtöbben ismernek. Ez a legjobb fedezékem.
//Ha gondolod csinálhatsz másnap reggelt, vagy beszélhetsz is... nyitva hagyom a lehetőségeket, ezért nem írok többet. Remélem nincs harag.//
Lily Porter
✤ Posztok száma : 64
✤ Regisztráció : 2014-01-16
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Sat Mar 01, 2014 2:36 pm
Kezek... Az első, amit felfogtam, ahogy a szemeim kipattantak, és levegő után kapkodva rándult testem a rémülettől, hogy kezek érnek hozzám... érintések, melyek álmomban érintettek, és most a valóságban is kezek melegét érzem magamon... Mellkasom úgy emelkedett és süllyedt, mintha versenyt futna a fénysebességgel, ki is a gyorsabb... Hirtelen nem láttam semmit, a tűz fénye elvakított, és a félelem homályt bocsájtott a szemeimre, ahogy a könnyek is, amik égették a bőröm... Reszketve kaptam a kezekhez, melyek fogtak... A levegő úgy áramlott ki és be a testemben, mintha magamnak akarnám a világ miden levegőjét és most azonnal... Rew hangja duruzsolt a fülembe... megrándultam újra, ahogy megéreztem az arcát közel magamhoz... ahogy rájöttem hogy ő szorít... de hirtelen valami meleg fuvallat is elérte a jeges félelemtől befagyott torkomat... amikor rájöttem, Ő az... Ő nem bánt... nem bánt engem... a karjai fogva tartanak, de nem erővel... nem fáj... mellkasa a hátamhoz nyomul, és érzem hogy izmai körülzárják testem... megvéd.. megvéd engem... - Ne... ne... ne hagyj itt... - könyörögtem, szinte fulladva a lihegéstől, s ahogy nagyokat nyelve kerestem a megnyugvást..., és úgy kapaszkodtam Rew engem szorító kezeibe, hogy ha erősebb lettem volna, tán még fájt is volna Neki, de én így is minden erőm beleadtam, kapaszkodva az egyetlenbe, amit most biztonságosnak éreztem... Mary-re kaptam tekintetem, egy pillanatra félve nyújtva feléje a kezem, de aztán vissza is kaptam hamar, nem értem a babához... nem ébreszthetem fel... nem láthat engem így... ha Ő is sírni kezd, összetörök... Újra Rew kezéért kaptam... és reszketve fordultam ölelésében, arcom a nyakába fúrva, és sírva bújva el a kezei közt... az egyetlen ponton, ahol jelen másodpercben úgy éreztem, nem török ripityára ha csak megfúj a szél, ha csak egyet reccsen egy faléc... - Kérlek szépen ne hagyj itt... - fohászkodtam Hozzá, kapaszkodva belé, ahogy csak tudtam, és ameddig csak tudtam, ameddig csak hagyta... ameddig csak úgy éreztem, hogy a szívem lassan-lassan elcsitul... lassabban kezdem venni a levegőt... és nem nyomom már arcom a nyakába.. csak a vállgödrébe hajtom... - Nem adtam vissza a kabátod... - Hogy ez hogy jutott épp most eszembe... nem tudom... Talán mert ahogy lassanként kezdtem megnyugodni, észrevettem már, hogy engem ölelő karjai csupaszok, csak póló van Rajta, nálam maradt a dzsekije... - Miért nem szóltál? Így hideg van... - ért kezem óvatosan a csupasz karjához újra, de most nem szorítva, csak hogy jelezzem hogy arra gondolok, hogy csupasz a keze.
Andrew Ward
I'm a human, please don't hurt me.
✤ Posztok száma : 49
✤ Születésnap : 1988-05-13
✤ Regisztráció : 2013-12-28
✤ :
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Sat Mar 01, 2014 1:27 pm
C sendesen ültem, szemeim behunytam és pihentem. Végig ébren voltam, nem állt szándékomban elaludni még ha úgy is érzem az álommanók most engem kísértenek. Könyökeimet a térdeimen pihentettem. Hátamat és fejemet a falnak támasztottam és hallgattam a tűz pattogását, az alatt lévő fa megadó ropogását. Csendesen és nyugodtan teltek az órák. Az utcáról semmiféle zaj nem szűrődött be. Nyugalom volt, melyre már régóta vártam. Most nem kellett foglalkoznom azzal, hogy melyik gazember mit csinál, nem volt papír munka sem, de még a Főnök panaszkodását sem kellett hallgatnom. Egyedül a kutyám hiányzott, az, hogy fejét az ölembe tegye miközben együtt pihenhetünk a kanapén. Bár a társaság más volt, a nyugalom egyezett. Legalábbis addig volt nyugalom amíg Lily mocorogni és beszélni nem kezdett. Lassan, súlyosan nyitottam ki a szememet. A sötétséget felváltotta a tűz által megvilágított félhomályos helyiség. Egy picit zavart a tűzhely világossága és élénksége, de igyekeztem nem azzal foglalkozni. Tekintetem az álmában beszélő lányt nézte. Résnyire nyitott kék szemeimmel figyeltem őt, és minden mozdulatát. Hallottam szavait. Nem mondtam sokat, de azért néhány érdekes dolgot le tudtam szűrni belőle. Ahogy figyeltem a lányt azon gondolkoztam, hogy oda menjek-e hozzá és felébresszem vagy jobb lenne ha inkább nem mennék oda hozzá. A végén még én leszek a hibás, és megijed ha egy ujjal is hozzáérek. A szavai viszont meggyőztek arról, hogy bárhogy vesszük, ez egy nem kellemes emlék lehet. Talán mégis jobb lenne oda menni hozzá? Amikor Lily már csak könyörgött nem bírtam tovább egy helyben ülni. Így nem csak pihenni nem lehet normálisan, de még a kicsi is mocorogni kezdett anyja nyugtalanságára. Nem akartam, hogy felébredjen a gyerek és sírni kezdjen. Semmilyen szempontból nem lenne bölcs döntés. Feltápászkodtam a hideg földről és csendesen, mint valami csendes gyilkos oda mentem a lányokhoz. Megkerültem a matracot és Lily mögé mentem. Letérdeltem mögötte. Igazából fogalmam sincs miért csinálom ezt, és miért éppen így. Eleve olyan csendesen jöttem ide, hogy még a szúnyog is hangosabban repül, pedig semmilyen rossz szándékom nincsen. Lassan, halkan és óvatosan teszem egyik kezem a rémálmoktól hangosan beszélő, már-már kérlelő lány vállára kezemet. Ezt követően pedig határozottan, gyorsan és mégis kedvesen, inkább védelmezőn ragadom meg és húzom magamhoz. Hátát a mellkasomnak nyomom, hátulról karolom át a lányt aki minden bizonnyal már fel is ébredt erre a cselekedetemre. Egyik kezemmel a hasánál húzom magamhoz, míg másikkal elölről átkarolom a két vállát. Lehajolok hozzá, hogy szám közelebb kerüljön a füléhez és bele suttogom. Szorításom határozott, védelmező és szoros. - Ssssh! Nyugalom... senki sem fog bántani. Nyugodj meg, nézz körül. Látod? Nincs itt semmi és senki aki rosszat akarna neked. Nézd csak. Mary is alszik, ő teljesen nyugodt. Neked is annak kellene lenned. - halkan, lassan, suttogva beszélek a lány fülébe miközben érzem, hogy arcom a fejéhez ér. Ennél többet nem mondok. Csendben maradok és továbbra sem engedem el a lányt. Várom, hogy megnyugodjon és meggyőződhessek róla, hogy már minden rendben lesz és vissza mehetek a korábbi helyemre őrködni ha már alvásra nem sok esélyt látok.
Lily Porter
✤ Posztok száma : 64
✤ Regisztráció : 2014-01-16
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Sat Mar 01, 2014 12:11 am
Ahogyan felnézett rám, láttam szemeiben a csillogást, a tűz fényét... láttam hogy kimerült... hát igen, fárasztó dolog kétszer is elrabolni valakit, vagy.. háromszor, attól függ... főleg ha egy alkalommal több utcán is keresztül egy szál pólóban cipeled az illetőt a karjaidban... aztán meg tüzet rakott nekünk, aztán vásárolt, aztán... most itt van... és ott ül, ahelyett hogy itt hagyott volna... Tényleg nehéz kiigazodnom... Rajta és magamon is.... Félek Tőle, de közben mégsem. Hiszem hogy segíteni akar, de félek a miértektől... a következményektől... Félek hogy itt van, de félek attól is hogy elmegy... Valamiért bízom Benne, pedig nem szabadna... nem szabad bíznom... senkiben... itt alszik mellettem a bizonyíték... SENKIRŐL nem biztos hogy nem fog bántani, SENKI nem biztos hogy ha önzetlenül segített is, így is marad... hogy nincs hátsó szándéka is... Nem bízhatok Benne, nem szabad...! Csak Mary fontos, Őt kell megvédenem! Csak Őt! De a fejemben ott duruzsolt az a kicsi hang... hogy hasonlóak vagyunk... az Ő hangját visszhangozta vissza... ahogy azt mondta, azért segít, mert tudja milyen az élet amit élek... De... téved... még csak nem is sejtheti... látom a szemeiben hogy van egy múltja, ami azt a gyötrelmes árnyékot nyomja a lelkére... de azon biztos nem ment keresztül amin én... És Ő erős. Hisz itt van előttem, látom... Ő erős! Én nem... Mégis hiába mondta hogy ne féltsem... féltettem... az a kicsi hang tehetett róla... Ám ekkor egyszerre csak azt mondta, aludjak. Határozott volt a hangja, de... úgy éreztem mégis, hogy inkább csak nem akaródzik neki hogy kérdezgessem... És bár én szerettem volna vitázni vele, de... látszott hogy nem figyel ide már, és... tényleg fáradt voltam... hát... megadtam magam... - De Te is aludj.. - mondtam csak ennyit halkan, aztán odafeküdtem óvatosan a pici mellé, és a karjaimba öleltem Őt, megosztva kettőnkön a pokrócot, és a testem melegével is melegítve Őt... Ahogy a fejem vízszintesbe került, a tűz és a pokróc melege melegített, és pici Mary finom bőrének illatát érezte az orrom, miként kis arca a nyakamhoz hajlott... egyszeriben egy... egy végtelenül nyugodt érzés fogott el... és megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, miközben lecsukódtak a szemeim... Éreztem magamon egy tekintetet... nem láttam, szemeim csukva tartottam, de éreztem... éreztem hogy Rew néz... és bár a gyomromban a kavalkád táncolt az érzelmekből amiket kiváltott, de az elmém már kikapcsolt... elaludtam... De álmom nem volt békés. Eddig mindig oly' éberen aludtam, védve magam és Mary-t is, hogy álmokra esélyem sem volt, a tudatom végig figyelt, minden rezzenésre, minden rezdülésre... Hónapok óta most először... kapcsoltam ki teljesen... Talán ezért jött most az álom... az álom, mikor minden elromlott, mikor a barátom házában kötöttem ki, mikor békülni akartam, és Ő elvett tőlem mindent, mi valaha fontos volt... mikor minden tönkrement... A lidérc olyan erősen ragadott a karmai közé, hogy öntudatlanságomban a szám magától mozdult... álombéli énem megszólalt, könyörgött... de a jelenbéli énem is mondta, motyogta a szavakat... - Jack... Jack mit csinálsz?! - kérdeztem a fantombéli fiútól, és kezem ösztönösen rándult, ahogy álmomban szabadultam volna, ahogy a köteleket rángattam, hogy szabaduljak azok fogságából... - Jack, ez egyáltalán nem vicces. Engedj el. Kiszórakoztad magad, ha-ha, de most már oldozz el végre! - A kezem rángott, irányítani akartam, használni a képességem, hiába mondta Jack hogy így nem bírom... akartam.... szabadulnom kellett, szabadulnom... muszáj... el akarok menni... fáj.. félek... ne... nem akarom...! - Jack, kérlek... - próbált a lábam mozdulni, próbált szabadulni álombéli kötelékemből... - Oldozz el, kérlek... beszéljük meg a dolgokat, Jack... - csukott szemhéjam alól könny csordult ki, bár nem éreztem, nem éreztem... csak a félelemet... fáj... menekülni akarok.... oldozzon el valaki...!! Tudatalattim sikított, álmomban és valóságomban is, segítséget keresett, segítségért kiabált... segítségért...!! Bárkiért.... Halljon meg valaki!! Valaki, bárki..!! Valaki mentsen ki innét, oldozzanak el, el akarok menni!!! A lelkem széttört min egy kristályváza, és Jack a darabokon taposott, és dobálta őket szanaszét, és én csak a segítségért imádkoztam, kiabáltam... de senki nem akart megmenteni, senki nem jött... egyedül vagyok Jack-el, és senki nincs ott, nem hallanak, szól a zene... senki nem segít... Úgy éreztem újra és újra elvérzik a szívem...
Andrew Ward
I'm a human, please don't hurt me.
✤ Posztok száma : 49
✤ Születésnap : 1988-05-13
✤ Regisztráció : 2013-12-28
✤ :
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Sat Feb 22, 2014 1:05 pm
K edvesebbik és normálisabbik énem ritkán jön elő. Ennek tanúja pedig nem más, mint a legjobb barátom James. Az általában jelen lévő mogorva, bunkó, kegyetlen és szigorú Rew csak azért van, mert ilyen világban nőttem fel. Mi több, most ezt a világot üldözöm és a munkám megköveteli a könyörtelenséget, mert néha bizony egyesek nagyon nem tudják hogyan viselkedni miután elkapta őket a rendőrség. Hihetetlen, hogy egyesek mennyire próbálkoznak, de teljesen esélytelenül. Néha nem tudom hova tenni őket, de a lényeg a lényeg, előlem senki sem futhat el. Hogy gonosz vagyok-e azt nem tudom, de már sokan a fejemhez vágták. Jelen pillanatban viszont inkább csak fáradt vagyok, és határozottan kedvesebb, mint általában. Lázas lennék? Nem, nem érzem magam betegnek. Ritkán vagyok beteg amúgy is. Vagyis... a jelenlegi helyzet attól függ mit értünk betegség alatt. A jobban belegondolok... nem, nem gondolok erre. Inkább nem. Tekintetem a még mindig nagy lánggal égő melegséget adó tűzre téved. Hallom a csendben ahogy a fa megadja magát a tűz erejének, a pattogást, ami megnyugtat. Nem hallgathattam sokáig, Lily megtörte ezt a kellemes kis csendet. Tekintetem rá szegeződött. Fejem lassan és fáradtan fordítottam felé, de nem teljesen. Inkább csak a tekintetem tévedt rá. Komoly arcomról semmit sem lehetett leolvasni. Sima volt, komoly, de érzelem mentes. Mintha csak egy bábú lennék, de kék szemeim, melyért általában sokan oda vannak, igenis sokat tükrözött. Ilyen távolságból nem vagyok benne biztos, hogy Lily észre veszi mit üzennek a szemeim, de sohasem lehet tudni. Fáradtság, kedvesség, nyugodtság és őszinteség. Talán egy kissé meg is vagyok gyötörve, de ez már más tészta. Lényegtelen. - Azért segítek, mert... - levettem a róla a tekintetemet, a földre szegeztem egy pillanatra, majd mikor újra ránéztem folytattam - ...mert tudom milyen ez az élet. Miattam pedig ne aggódj. Mindent elintézünk a társammal. Már számtalanszor kellett volna börtönbe kerülnöm, mégis itt vagyok. Soha senki sem féltett még, te se tégy így. - hangom nem volt hangos, inkább volt erőtlenebb és kedvesebb az eddigieknél. Végül hátra vetettem a fejemet, neki támasztottam a falnak és felnéztem a plafonra. - Most pedig aludj! Pihenned kell. - mondtam határozottan, komolyan és hangosabban, erőteljesebben. Innentől kezdve bármit is mondhatott a lány, nem figyeltem rá, nem válaszoltam. Már rég besötétedett. Itt az ideje, hogy aludjon ő is. Én majd őrködöm egész éjjel, mint már azt számtalanszor meg is tettem. Percekkel később behunytam a szememet, de nem aludtam el. Hallgattam a tűz pattogását, a fa nyikorgását és a kinti hűvös, hideg szél fújását. Miután hallottam, hogy a lány is elhelyezkedett az alváshoz egy pillanatra rá néztem. Figyeltem egyenletes légzését, majd néhány perccel később visszatértem előbbi helyzetemhez. Reggelre valószínűleg a tűz is elalszik, de nem baj. Legalább a hűvös éjszakába hoz egy kis meleget. Bár ebből már csak nekem lehetne gondom a póló miatta, de nem zavartatom magamat miatta. Már megszoktam.
Lily Porter
✤ Posztok száma : 64
✤ Regisztráció : 2014-01-16
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Tue Feb 18, 2014 11:12 pm
Megállt bennem az ütő. Abban a pillanatban, ahogy fülem érzékelte a zacskócsörgést az ajtó felől. Aztán felpillantva szembetaláltam magam Rew-el, aki épp abban a pillanatban kapta el rólunk a szemét, és szegezte tekintetét az ellenkező irányba, majd fordult is el. Ettől egy pillanatra megmerevedtem, és azt hiszem az arcom elég hamar égővörösre váltott... automatikusan pillantottam le önmagamra és Mary-re, s így némi megnyugvással láthattam, hogy Rew ugyan... épp ha úgy vesszük részben ruhátlanul talált, de legalább nem sok látszik belőlem, mivel Mary még mindig evett... Bár ez a vörösségemen nem segített, de az kicsit igen, hogy Rew legalább nem állt le bámulni, kocsányon lógó szemekkel, és jött oda hozzánk... hanem megállt az ajtónál, sőt, elfordult, és a falnál kezdett matatni a szatyrokkal, amiket a kezében tartott eddig. S melyeket egyébiránt meglepődve bámultam meg én, mivel nem is gondoltam hogy ennyi mindent hoz majd... Amikor azt mondta kaját hoz, én max. valami szendvicsre tudtam gondolni... nem hittem volna hogy ennyit fárad majd miattunk... Talán az emiatti meglepetésem is volt az oka, hogy nem visítoztam, amiért meglátott... Normális esetben tettem volna, és... bár így sem érzem túl jól magam a szituban, de azt hiszem lenyelem. Mary éhes, és nem akarom Őt zavarni, míg nem végez, és... hát van ennél nagyobb bajom is Rew-et illetően, pl az, hogy zsaru...!! Szerencsére, Mary nemsokára elégedett büfivel jelzi hogy eleget evett mostanra, és ásítva kezdte csukogatni a szemeit, miközben pici öklét a szájába húzta, és azt kezdte nyammogni. Ezt úgy vettem hogy lassan elalszik újra, így megtörölgettem a száját az ujjammal, azután pedig lefektettem Őt újra a matracra, és betakargattam a felső pokróccal. Mikor ez megvolt, rendbe szedtem magamon is a szerelésem, és amikor úgy ítéltem meg hogy oké a dolog, akkor szólaltam meg. - Most már... megfordulhatsz, végeztünk. - Rew erre megmozdult, és felvéve a hozott szatyrokat, odajött mellénk. Még ekkor sem nézett se rám, se Mary-re. Azt hiszem talán Ő is zavarba jöhetett... én legalábbis még mindig abban voltam, szóval... talán Ő is. De nem mondott semmit, így én sem. Azt hiszem úgy vettem, hogy ha magyarázkodni kezdenék, csak még kínosabb lenne a szitu, így befogtam, és csak néztem mit csinál. Az egyik szatyorból előkerült egy kifli, amit Rew gyorsan és ügyesen vágott félbe egy, a nadrágjából előhúzott késsel, minek láttán egyszerre rázott ki a hideg, mert bizony nem egy pici kis késecske volt, emellett viszont a kaja láttán rögtön hangosan kordult is a hasam. Ez kész kínzás... ahogy előkerült egy adag felvágott is, és a kiflivel együtt egy tányéron kötött ki, ami pedig rövidesen felém lett nyújtva, jómagam pedig úgy kaptam érte, mint fuldokló a segítő kézért!! Akkora lendülettel kezdtem el magamba tömni a kaját, hogy ha csak egy szusszanásnyi szünetet is tartottam volna, talán elgondolkodhattam volna, hogy ezzel a tempóval súlyosan fenntartom a fulladás veszélyét, ám azt se bántam volna, egész nap egy falat kaját se láttam, úgyhogy én már a csupasz falat is rágni tudtam volna, nem még a kifli és a felvágott, melyek nagyon gyorsan el is tűntek a szem elől, és így járt az a második tányér is, amit Rew még eközben összehozott, és nekem adott. Miközben lelkesen igyekezem fulladásig etetni magam, figyeltem, hogy - azt hiszem már lassan megtarthatom Rá ezt a jelzőt - megmentőm, a második szatyorból egy üveget vett ki, amiben a színe alapján víz lehetett. De azt még csak néztem, azt hiszem a bennem bujkáló kis manó valami olyasmit skandálhatott az izmaimnak, hogy be ne fejezzék az étel számba való juttatását míg van előttem bármi, mert még a végén jönnek a csenőmanók, és lenyúlják előlem. Még ha tudtam is hogy hülyeség a gondolat, de még így sem tudtam megálljt parancsolni a kezemnek. Iszonyatosan jólesett ennem!! A harmadik szatyorból nem lett kivéve semmi, azt úgy ahogy volt, tolta oda mellém Rew, és lepillantva láttam, hogy valamiféle ruhaneműk voltak benne... ebből arra következtettem, hogy Ő valami csoda folytán még arra is gondolt, hogy ruhát szerezzen nekem... Egek... Ne csináld!! Így nagyon rondán fog kinézni ha hozzávágom azt a fejben beígért féltéglát amiért nem mondta meg hogy zsaru!!! Én hozzá akarom vágni!! Na de így...??! Így mégis hogy lenne szívem hozzá...???! Nem lehet... Nem tartott soká, hogy kiürüljenek a tányérok, érzetem szerint. Pont addig tartott, mire Rew már nem pakolt tovább, és valamerre odébb ment, de nem néztem hová, és mellettem Mary is elaludt teljesen. Nem lehetett több pár percnél... Szerintem világbajnok lettem. Amikor végeztem, a tányérokat egymásra rakva, letettem mellém a matracra, oda, ahol némi idővel korábban Rew is felfedezte a tárcáját, és elvette onnét. Na... igen... asszem most jön a beszélgetős rész... Felnéztem, és akkor láttam hogy ekkorra Ő már odébb ment onnét ahol eddig volt, szemben a falnál ült, és bámészkodott a plafonra. Még mindig nem nézett rám. Nem nézett, és nem mondott még semmit. Tudja hogy megtaláltam az iratait, de nem mondott rá semmit. Meglátott engem, de arra se mondott semmit. És így visszagondolva... zsaru létére tudja, hogy egy kisbabával, szökevényként lakom az utcán, de nem csukott le, nem vitt be a rendőrségre, sőt, ha igaz volt amit mondott, épp hogy levakarta rólam a zsarukat... - Miért nem mondtad hogy rendőr vagy? - kerek perec böktem ki a kérdést, ami számomra az egyik leglényegesebbnek minősült most. - És... miért nem... miért nem szóltál a hatóságoknak, hogy mi van velem...? Bajba kerülhetsz, hogy nem szóltál, sőt, megszöktettél a kórházból... nem? Ha kiderül később...? - kérdeztem, miközben kiszáradt a szám és a torkom is, ahogy belegondoltam, hogy lehet nem épp adni kéne alá a lovat... a végén még meggondolja magát... De kíváncsi voltam. A legtöbb rendőr már rég átadott volna a gyermekvédelmiseknek, vagy tudom is én, valaki hasonlóaknak... Ő meg nem... Sőt, épp elbújtat, és megszöktet előlük... El se tudtam képzelni, miért is csinálja ezt pontosan... Miért segít nekem eltűnni...? Persze én ennek nagyon örültem, de... féltem, hogy ez mögött más is lehet... Nem olyannak látszik az eddigiekből, mintha egy szabályszerető zsaru volna... és az ilyenek a segítségért... Nem néz rám, mióta betoppanva meglátott... ez igaz, de akkor is... nem tudom nem-e akar majd valamit cserébe azért hogy segített rajtunk... Nem szeretem használni az erőm, és hálátlan sem szeretek lenni, de ha... ha valami olyat akarna viszonzásul amit én nem, az biztos hogy akkor használom Rajta, és akkor tényleg elfutok...!
Andrew Ward
I'm a human, please don't hurt me.
✤ Posztok száma : 49
✤ Születésnap : 1988-05-13
✤ Regisztráció : 2013-12-28
✤ :
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Tue Feb 18, 2014 7:05 pm
Nem foglalkoztam azzal, hogy Lily ijedtében és aggodalmában felpattant és engem nézett miközben telefonáltam James barátomnak. Zavartalanul folytattam a telefonálást, és miután letettem a telefont és visszacsúsztattam a zsebembe magam is felálltam, majd egy könnyed mozdulattal felkaptam Lily-t. Nem volt nehéz, cipeltem már nehezebb súlyt is. Ennek következtében viszont zavartalanul sétálhattam végig az utcákon, hosszú lépteim gyorsak voltak és egyenletesek. Stabilak, de nem zűrösek. Valamivel lassabban mentem ugyan, mint az általam megszokott és normálisnak tartott, míg mások számára gyorsnak számító sétatempó valamelyest lassabb formájában haladtunk, de nem volt gond. Néhány utcával arrébb, egy elég elhagyatott környéken ahol sok volt az üres ház, bementem egy elhagyatott és félkész panelházba. Felvittem a lányokat a harmadik emeletre, majd az épület különböző szintjeiről összegyűjtöttem nekik néhány túléléshez szükséges dolgot. Például tábortüzet rajtam nekik. Miközben megbizonyosodtam arról, hogy itt most jó lesz nekik elmentem keresni egy boltot ahol vehetnék néma kaját is, na meg néhány ruhanemű sem lenne egy hátrány Lily számára, aki még mindig a kórházi rövid ujjúban van. Mondjuk engem sem nézhettek épp eszűnek az utcán lévő emberek, mert ezért egy szál pólóban rohangálni a mínuszokban nem valami okos ötlet. De én egy cseppet sem bántam. Nem volt melegem, de a kabátom Lily hátán van, így be kell érnem a pólómmal. Kicsit későn jutott eszembe, de ugyan eszembe jutott, hogy a tárcám a kabátom belső zsebében maradt, abban pedig ott virít a jelvényem és a fényképes rendőrigazolványom is. Nagyon jó lesz, ha Lily megtalálja. Szerencsére volt némi pénz a zsebemben így a fizetés nem okozott gondot, de a gondolat, hogy most minden titkolózásomnak vége szakad, na jó nem mindegyiknek, de egy jó nagy részének azért mégis csak vége szakad. Ráadásul Lily nem szereti a zsarukat, jó mondjuk én sem pedig az vagyok, de az ő esetében ez szökéshez vezethet. Ezt pedig nem engedhetem meg, nem hiába keverem magamat is bajba, nem-nem. Tisztázni fogjuk ezt! Három szatyorral a kezemben caplattam fel az emeletre. Gyorsan és hangtalanul mozogtam, ahogy már megszokhattam. Lendületesen fordultam be a szobába ahol elvileg Lily és a gyereket, Mary, voltak, de pont ugyanezzel a lendülettel meg is torpantam a küszöbön. A látvány, nos, meglepett. Nem is kicsit. De nem legeltettem a szememet, nem vagyok olyan, mint a többiek. Hamar elfordítottam a fejemet oldalra, és már fordultam is utána a testemmel. A fal felé fordultam, háttal a lányoknak. A szatyrokat letettem a földre és matatni kezdtem bennük. Addig matattam, teljesen céltalanul amíg Lily nem szólt, hogy jóllakott a kicsi és megfordulhatom mert a mellét is elpakolta időközben. Bár megvártam amíg szól, és csak ezután kaptam fel a szatyrokat és vittem oda hozzájuk, nem néztem a rájuk. Még véletlenül sem. Szigorúan a szatyrokat néztem. Letettem őket megint, majd elővettem belőle egy kiflit, és az övemre erősített tokjából, a hátam mögé nyúlva elővettem egy éles vadászkést. Soha sem mondtam, hogy csak pisztollyal és ököllel rohangálok. A késsel felvágtam a kiflit, amit pedig egy műanyag eldobható tányérra tettem. Ott guggoltam a lányoktól alig másfél méterre és készítettem el a kaját. A tányérra dobtam néhány szelet felvágottat és Lily felé toltam. Ezután csináltam még egy ilyen tányért és azt is megkapta. Utána eltettem a késemet, vissza a helyére, majd egy másik szatyorban kezdtem el matatni. Elővettem belőle egy üveg vizet és közelebb tettem a lányokhoz miközben még csak feléjük sem pillantottam. A következő szatyorba pedig csak belenéztem. Volt benne egy póló, egy pulcsi, egy farmer, sapka, sál és kesztyű is. Ezt az egészet közelebb tettem a lányokhoz. Hirtelen felindulásból, és a kihalt környékből ezt tudtam kihozni. Illetve, épp nem volt nálam több pénz, csak a tárcámban. Apropó! Ez mégis mi a fenét keres itt mellettem? Sejtettem, hogy Lily meg fogja találni. Hajjaj, akkor most jöhet a magyarázkodás. Csodás! Erre vártam, egész életemben! Nem, de mindegy. De leszögezem, hogy én vagyok az aki kérdez és nekem válaszolnak, nem pedig fordítva! Ne essünk át a ló túloldalára, de hát, valamit azért mégis csak mondanom kell majd... majd! De nem most. Eltettem a tárcámat a farzsebembe, majd kiegyenesedtem és elsétáltam a szoba bejáratáig. Nem mentem ki, csak a bejárat melletti falhoz sétáltam el. Alig két méterre az ajtótól leültem. Lecsúsztam a fal mentén, hátamat neki vetettem, fejemet is neki támasztottam és bámultam felfelé a plafonra miközben enyhe terpeszben felhúztam a térdeimet, de csak egy kicsikét. Alkarjaimat térdeimre pakoltam, és ha le is tekintettem, a plafonról, akkor a velem szemben lévő tűzbe meredtem. Csendben voltam, hogy ha már Mary evett, akkor már az anyja se maradjon éhen és szomjan.
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Mon Feb 17, 2014 9:18 pm
Meglepődve bámulom meg, mikor Rew egyszer csak mellém ült. Nem tudtam most mit csináljak... Féltem, és zavart voltam, és... és egész egyszerűen kiakasztott ez a pasas... de tényleg, egyszerűen olyan sebességgel tudott nekem meglepetéseket okozni, hogy... hogy azt nem is tudom hogyan fejezzem ki... ijesztő... Az meg főleg ijesztő, hogy amióta megismerkedtem Vele, egy nap alatt már a második lövöldözésben volt részem... és Ő ma már másodszorra rabolt el... Ez már tényleg olyan hogy... hát én nem is tudom... kész vagyok... döbbenet ez a nap... Láttam hogy Rew engem néz, de nem tudtam mi lesz most... vártam hogy mondjon valamit... De ehelyett, újra mozdult, és összerándultam amikor a lábamhoz nyúlt. A szívem automatikusan fújt vészcsengőt, és kezdett olyan sebesen vágtázni, mintha kergetnék... de még jó hogy a szívem működött, mert az agyam viszont lefagyott... Az ösztönöm rögtön elrántotta volna a lábamat a férfi kezéből, de az agyam lefagyása következtében ezt mégsem tettem meg... csak bámultam mélyeket szuszogva, ahogy fogja a lábaim, és felhúzta a saját ölébe... Nagyot nyelve, mozdult testem az általa kiváltott mozgatást követve, hisz ahhoz hogy a célját elérje, nekem is mozdulni kellett, kissé odébb csúszni, feléje fordulni... és esküszöm nem tudom miért cselekedtem így, de mégis csináltam... némán, összeszorított szájjal, tettem, és hagytam, hogy a lábaimat az ölébe húzza a hideg földről... Nem tagadom, lényegesen jobb érzés volt így, hisz a föld olyan hideg volt, mintha jégkockákon állnék, de... akkor is rém idegen érzés volt, hogy hozzámérjen bárki is... Aztán megszólalt... és megint jött nekem a bizonytalanság... Ezek szerint nem akar megölni?? Hát ez jó hír... ismét... de még így sem vagyok megnyugodva... Akkor is, már kétszer elrabolt, első alkalommal lelőtte azt, aki meg akart menteni... most meg itt ülök mellette egy sötét sikátorban egy szál kórházi ruhában, a kabátjában, és az ölében vannak a lábaim... és ettől az egésztől a frász kerülget, mégse tudok mit csinálni, hisz nincs semmim, semmi holmim, így... gyakorlatilag teljesen és totálisan Őrá vagyok utalva... Ha így akárki meglát, még egy mezei járókelő is kitépi a kezemből Mary-t, azt pedig nem hagyhatom...! Az erőmet pedig nem akarom használni, nem akarok lopni... nem és nem és nem akarom... A csudába is, hogy lehet így elszúrni egy napot..!?! Megrettenek, mikor a telefont látom a kezében, de először némán hallgatok, várom hogy kiderüljön számomra, kit, és miért hív? De amikor Rew a nevem mondta valakinek, és hogy derítsék ki a vezetéknevem, azonnal húztam is el a lábam Tőle, és felállva, riadtan néztem Rá egy örökkévalóságnak érzett pillanatig... Míg ki nem mondta a telefonvonal túlfelén lévő valakinek, hogy semmisítse meg az aktám, az, akivel beszél... Mi?? Ez meglepetésszerűen ért... Kivel beszélhet?? A barátjával...? Miért teszi ezt értem...?? Egyszerűen... megint fordult a világ, megint olyat tett, amitől elámultam és megdöbbentem... - Miért...? - kezdtem volna a faggatózást hogy ezt most miért kaptam... ám ekkor Rew felém fordult, és ismét magyarázat híján hagyva a cselekedetét amit épp tesz, hozzám lépett, és a hátam mögé, meg a térdem alá nyúlva, egyszerre csak a karjába kapott... Olyan könnyedén mintha csak egy darab papír volnék... Mondjuk nem volt nagy tévesztés, még Mary-vel a karomban se nyomhattam egy túl nagy súlyt... ám így is, megint olyan helyzetbe kerültem, ami megrettenéssel töltött el az első pillanatban... Megint olyan testközelbe kerültem ezzel a férfival, ami számomra... számomra ijesztő volt... és bár, ahogy elindult velem valamerre... örültem, hogy nem megint húz vagy tol, és nem a jeges kövön kell trappolnom, mégis félelemmel töltött el, hogy ismét nem tudom mi is történik... Felnéztem az arcára... de abból nem lettem okosabb... az utat nézte, nem engem. Mary aludt a karomban, úgy látszott, a kabát takarásában jól érzi magát a karjaimban. Úgy látszott Őt jelenleg semmi nem zavarja. Ennek örültem. Én meg... hát az más kérdés volt... - Hová viszel? - kérdeztem már meg, amikor már elég messzire értünk a kórháztól is, meg a sikátortól is. Nem tudtam elképzelni sem, hogy hová, merre tartunk... viszont már nem éreztem a kezem, mellyel Rew nyakába kapaszkodtam, meg a lábam, amit semmi nem takart. De nem kaptam választ, csak mentünk és mentünk tovább, és egyre kihaltabb lett a környék, amerre tartottunk... Igyekeztem arra gondolni amit mondott, hogy nem akar engem bántani... próbáltam ezt elhinni, és nem pánikolni... Egész addig, míg végül be nem fordult egy épület bejárata felé, és be nem vitt a házba... egy emeletes házba... kihalt, elhagyatott volt az egész látszatra... Felmentünk a lépcsőn... vagyis Rew felvitt minket, és számoltam, a harmadik emeletig vitt, majd ott befordultunk és az emelet belseje felé tartva haladtunk, végül egy nagy helyiségben álltunk meg, ahol Rew letett, és én így újra a földön álltam. A karomban Mary is megmozdult a változásra, és szemeit nyitogatva pislogott fel rám, hogy ugyan most mi is történik itt velünk? A haját simogatva ringattam, és követtem a szememmel megint Rew cselekedeteit, ahogy némán jött-ment, nekem csak annyit mondott, hogy várjak. - Oké - bólintottam. Végülis... nem tudom miért, de gondoltam... kivárom, ezúttal mi sül ki abból hogy nézem mit csinál... Az mindenképp jó volt, hogy nem odakint vagyunk már... Bár ez csak egy romos épület, egy üres lakás volt, de... akkor is fedett hely, és emberektől mentes, szóval határozottan előnyös nekünk. Amikor Rew elhagyta a szobát, először nem értettem... lassan utánaosontam, és a lépcsőnél megállva füleltem, merre is megy. Aztán mikor hallottam lentről a különböző zajokat, így megtudtam, hogy nem lépett le, visszamentem a szobába. Amíg vártam Rew-re, Mary-t dajkáltam, a haját simogattam, és pici kezét puszilgatva dúdoltam neki, hátha visszaalszik. De nem aludt. Akkor is ébren volt, amikor Rew visszatért, karjai közt fadarabokkal, pokrócokkal, és egyebekkel, amiket lepakolt a földre. Csendesen szemléltem, ahogy meglepő profizmussal gyújt meg egy kis tábortűzféleséget a szoba közepén, és arcomra mosoly kúszott, amikor megéreztem a felgyúló lángok első meleg áramlatait... Ösztönösen léptem közelebb a meleghez, ami bizsergette a bőrömet, és még Mary is kíváncsian dugta kezét az érezhető dolog felé, bár nem tudta mi az, de érezte Ő is hogy milyen kellemes. Vonzott minket a meleg, mint lepkét a fény. Melegedve figyeltem hogy kerül megalkotásra számunkra egy szedett-vedett ágy, amit megmentőnk alkotott, a tűztől picikét távolabb. Egy pléd került oda, egyet pedig mi kaptunk Lily-vel, amit hálásan el is fogadtam. - Köszönjük - mondtam csöndesen, és a matrachoz sétálva, ültem le, majd Mary-t a pokrócra fektetve, betakargattam Őt a másikkal. Felkuncogtam, amikor Ő ezt összehúzott szemekkel nézegette, és kis kezével markolászta az új anyagot magán. Aztán ismét váltás, Rew megint hirtelen indult el, és csak futólag mondta meg nekem, hová is megy. De ettől az egy mondattól is, összefutott a nyál a számban, és összerándult a gyomrom. Na szép... kínozzál is... - gondoltam magamban. Ha egyáltalán visszajön tényleg, addig megeszem a küszöböt... - Na, jól elvagyunk, igaz, Csillagom? - kérdeztem Mary-től, mire Ő felnevetett a hangomat hallva, amin én is mosolyogtam. Gőgicsélve nyújtogatta a kezeit, és a lábait, maga körül így húzogatva, gyűrögetve a pokrócot, amivel betakargattam. Úgy láttam tetszik neki ez, hogy csak szépen fekszik, nem az én karomban hanem máshol, és van helye nyújtózkodni, meg mocorogni. Egy darabig el is volt ezzel, ami idő alatt én próbáltam helyrepakolni a gondolataimat Rew-el kapcsolatban... de nem igazán akart menni a dolog. Zavaros volt az egész, és a fejem is fájt... Végül ledőltem Mary mellé a matracra inkább. Viszont ahogy vízszintesbe kerültem, éreztem hogy valami nyomja az oldalamat. Még mindig Rew bőrkabátja volt rajtam, és annak a belsejében nyomott valami. Tapogatózni kezdtem benne, hogy megtudjam mi az ami nyom, és megszüntethessem a problémámat, amikor is, a belső zsebből egy tárca került a kezembe. Véletlenül úgy kihúzva a zsebből, hogy szétnyílt, és megláttam valami csillogót... - Hogy az a... - Rögtön felültem, ahogy felismertem a rendőrjelvényt, és mellette az igazolvány ugyancsak azt hirdette, hogy bizonyos Andrew Ward, aki a képe alapján az volt, akit én Rew-ként megismertem, bizony egy rendőr, személyesen... - A francba... Hogy a fene vinné el azt a hülye fejemet... - kezdtem mérgelődni, és dühösen csaptam össze a tárcát, majd hajítottam le a matrac másik végébe. Felpattantam, és járkálni kezdtem, a tűz, és a legközelebbi ablak között... Úgy éreztem, azonnal fel kellene kapnom Mary-t, és elfutnom innét, amilyen messzire csak bírok. Rew zsaru, és az is simán lehet, hogy most épp a társainak szól hogy hol is vagyunk! De nem... simán odavihetett volna nekik a karjában is... meg, simán a kórházban is hagyhatott volna, ott volt a társa is... az a másik pasi... akire azt mondta a barátja... hát ja, lehet hogy a barátja, de ezek szerint kollégája is... Hogy a csudába tudtam én pont egy ILYEN zsaruba belefutni??! De most komolyan...!! Hogy tudtam ezt összehozni...?? És miért hozott ide?? Miért csinálta ezt?? Mi a fene folyik itt??! Újra lerogytam a matracra. Mély sóhajjal bámultam bele a lángokba... Hallottam hogy odakint süvít a szél... Aztán Mary-re néztem... Ma már biztos nem vihetem el innét, elég volt, sokat voltunk már kint... melegednie kell, és nekem pihennem... Ez az egész nap... Térdeimre támasztottam a kezeim, és a tenyerembe hajtottam az arcom. Pár percig csak élveztem a sötétséget ahogy lehunytam a szemeim, és hallgattam a tűz ropogását... Talán még el is bóbiskoltam volna, ha nem hallom meg Mary hangját magam mellett, amikor előbb nyöszörögni kezdett, aztán amikor nem mozdultam elég gyorsan, már sírásban tört ki. Erre már mozdultam. Rögtön felkaptam a fejem, és előbb körbenéztem, nem-e azért sír, mert történt valami, de a szobában még mindig csak mi voltunk, és csak a lángok fénye festett mozgást a falakra, plusz a ropogás törte meg a csendet Mary sírásán kívül. Rögtön a kezeimbe emeltem Őt, és magamhoz ölelve kezdtem el ringatni. - Na.... naaaa, mi a baj? Mi baj, Kicsim? Mi történt? - kezdtem Hozzá beszélni, hátha csak valami figyelemhiányos problémája van... de nem, mert nem hagyta abba, inkább egyre inkább rákezdett... Előbb kétségbeestem volna... de aztán eszembe jutott, amit korábban gondoltam... még a parkban... már akkor is, az járt a fejemben, hogy Mary nemsokára éhes lesz. De utána elraboltak, utána elájultam, utána a kórházban külön voltunk... és azóta meg Rew-el voltunk, és most itt... Nem tudom mikor adtak neki a a kórházban enni... Biztosan éhes! - Az időzítés remek, Kicsim... - sóhajtottam fel, és örültem, hogy ebben a percben épp nincs itt a kis rendőrbarátunk... aki ha megjön, minimum egy fél téglát hozzávágok... Egy pár pillanatig füleltem, nem-e jön még a pasas, de Mary sírása mellett azt hiszem amúgy sem hallottam volna meg, így nem lévén más sok lehetőség, lelöktem a vállamról a bőrkabátot, és a fél vállamról leeszkábáltam a kórházi hálóinget is, így az egyik mellem szabaddá vált, amit fel tudtam kínálni Mary-nek, s megérzésem helyesnek bizonyult, mert úgy kapott utánam, mintha egy hete nem evett volna, és szorgosan kezdte is nyeldekelni a tejemet. Halkan kezdtem újra dúdolni, miközben szabad kezemmel Mary arcát cirógattam, és finoman ringattam Őt, miközben gyönyörködtem a szépségében.
Andrew Ward
I'm a human, please don't hurt me.
✤ Posztok száma : 49
✤ Születésnap : 1988-05-13
✤ Regisztráció : 2013-12-28
✤ :
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak Sun Feb 16, 2014 1:15 pm
Nem is tudom hogy gondolhattam azt, hogy csak úgy kiráncigálom őket a hidegbe. Nem gondolkodtam, megint. Hogy én miért hagyom, néha, hogy gondolkodás nélkül cselekedjek? Ezek a végén még megfagynak, nagyszerű, ügyes vagy Rew. Ráadásul az esélyeid már így is a nullához közelítenek, így sosem fognak megbízni benned. Ez az egész olyan zavaros. Egészen a parkig visszavezetve az egészet mostanáig. Elég bizarr egy történet, de ez van. Az első napom New York-ban és máris mennyi minden történik. Hol van az a nyugodt kisváros ahol eddig voltam? Ahol néha történik valami, amit kisvárosi balhékkal és autósüldözésekkel el lehet intézni és nem naponta, rögtön, kettő gyilkossal nem találkozol? Ez a város nagyon furcsa. Már ebben a lányban is van valami furcsa, csak nem tudom mi. Viszont ez idő alatt rájöttem valamire, nem tud semmit sem arról amiről kérdezni akartam. Most viszont itt van a nyakamon, miattam. Útjára bocsájthatnám, de az ezek után... még bizarrabb lenne. Sokkal inkább úgy hiszem, hogy most már ha eddig belerángattam a zűrös kis életembe és ennyire elcs3szt3m a napját akkor már igazán megérdemli, hogy jobbra forduljon ez az egész. Nem jut más az eszembe, csak az, hogy telefonáljak. Telefonálnom kell James-nek. Már így sok mindenről tud, hiszen tudta én mit fogok csinálni. A kórházban történtek egy része meg volt beszélve és James rendesen be van avatva a tervembe. De ez a lövöldözős csávó nem hiányzott. Mindegy. Eldőlök és elfordulok egyszerre, így kerülök Lily mellé. Ott ülök mellette felhúzott térdekkel, számban a cigarettámmal. Tekintetem a lány lábfejére téved. Jómagam nem vagyok fázós, még így egy szál pólóban sem, de szerintem ez nem mondható el a lányról különösen még ennyi kevéske öltözékkel. Így kezemmel finoman megfogtam a lány bokáit és az ölembe raktam. Így persze neki egy kicsit felém kellett fordulnia és távolabb kerülnie a testével, de ezt már neki kellett megcsinálnia. Ellenkező irányba lassan kifújom a füstöt miközben a szemközti falat nézem. Kicsit elgondolkozom azon, hogy innen mégis hova vihetném a lányt, végül válaszolok a kérdésére miközben előveszem a telefonomat. - Mondtam már. Nem áll szándékomban bántani, és én csak a rossz fiúkat ölöm meg. Ártatlanokat nem szokásom bántani. - mondom komolyan, de nem nézek rá. Utolsó mondatomnál a telefon már a fülemen volt. - Én vagyok. El kell intézned nekem valamit. - mondom a telefonban James barátomnak és társamnak - A lány neve Lily. Derítsd ki a vezetéknevét és keresd meg az aktáját. Ha ez megvan, akkor semmisítsd meg. Ne legyen vele kapcsolatban semmi a rendőrségen. Megértetted? -mondom komolyan mire egyetlen választ kapok: Rendben. Így a lánynak már nincs oka bujkálni. Nem fogják keresni és ha meg is találják, akkor szabadon dönthet a sorsa felől. Azt hiszem túl rendes vagyok, de ennyivel tartozom a lánynak, talán. De mielőtt a sorsára hagynám, el kell jutnunk egy melegebb helyre. Elteszem a telefonomat, majd mélyen beleszívok a cigarettámba. Előre felé fújom ki a füstöt, majd a félig elszívott cigit elnyomom a hóban. Sóhajtok egyet, majd a lány felé fordulok. Hiába is próbálkoznék, most nem tudok kedvesen és barátságosan nézni. Inkább csak sima, de komoly arccal nézni. Rajta hagyom a kabátomat, hogy melegítse őt is és a kicsit is. Átkarolom a lányt a hátánál és másik kezemmel a térdhajlatai alá nyúlok, hogy karomba vehessem. Felemelem a kicsivel együtt, majd hosszú, egyenletes és sima léptekkel indulok el a sikátor vége felé. Az emberek nem foglalkoznak velünk túl sokat ahogy egy kevésbé forgalmas, keskenyebb utcában sétálok végig a lánnyal és a kicsivel a karomban. Valamivel odébb, miután több sarkon is befordultam, és több keskenyebb és elhagyatottabb utcán is végigsétáltam, bár fogalmam sincs hol vagyok, bementem egy elhagyatott több emeletes panelházba. Talán egy-két fokkal melegebb lehetett itt, és szélvédett is volt hely. Átmeneti szállásnak tökéletes, legalábbis és simán ellennék itt. A környék ilyen elhagyatottnak néz ki, talán néhány hajléktalan járhat errefelé maximum. Szóval, ideiglenes szállásnak egy olyan embernek, mint Lily... mindegy, azt akartam mondani, hogy tökéletes. Felvittem a harmadik emeletre, több szoba szerűségen és folyosón is átvittem őket, majd az egyik nagyobb szobában megálltam és óvatosan letettem őket. - Várj egy kicsit. - mondtam komolyan, majd lementem egy emelettel lejjebb. Itt találtam néhány hordót, régi pokrócot. az első emeleten pedig szét szedtem néhány ajtót. Ezeket egyesével, és kis kupacosával felvittem abba a szobába ahol Lily és a kicsi Mary voltak. Tőlük olyan két, legfeljebb három méterre elkezdtem a hidegben való túlélés első szabályait alkalmazni: Ne fagyj meg! Az öngyújtóm segített abban, hogy a faajtókat meggyújtsam és a zsebemben lévő néhány papírfecni is segített ebben. Az egyik plédet és egykori matracot a nagy lángoktól biztonságos távolságra letettem a földre. Egy másik plédet Lily felé nyújtottam. Nem egy luxus szálloda, de magamból kiindulva pont elég és jó. A matrac biztonságos távolságban van, de még így is érezhető a tűz melege, nem is kicsit. Miközben a tűz közelében álltam és bambultam magam elé, rágyújtottam. Egy pillanattal később viszont sarkon fordultam és elindultam. Még vissza szóltam a lánynak, hogy tudja hova megyek és még vissza fogok jönni így van oka maradni. - Hozok kaját. - mondtam egyszerűen és komolyan mikor már az ajtóban voltam. Lesiettem az emeletről és egy pillanat alatt az utcán találtam magamat. Hosszú és gyors lépteimnek köszönhetően hamar találtam egy kis közértet ahol tudtam venni pár apróságot. Gondoltam rá, hogy nem várom meg a sor végét, de ekkor eszembe jutott. Nincs nálam a jelvényem. a jelvényem, az a személyim és minden más iratom a kabátom belsőzsebében vannak. Ha azt Lily megtalálja, és gondolom így is lesz, akkor nem csak a teljes nevemet fogja tudni, de még a rendőrségen való beosztásomat is. Nagyszerű! Majd nekem esik amikor visszaérek, de nem baj, legalább néhány dolog tisztázódni fog a számára. Bárha ezek után még ott fog maradni és nem szalad el ijedtében. Ah. Mindegy is, nem bánom, ha megtalálja csak maradjon utána ott. Hosszasan álltam sorba a kis közértben, majd gyorsan betértem egy ruhaboltba is. Találomra vettem pár ruhát, reményeim szerint és valószínűleg nagyobbakat, mint Lily mérete, de nem baj. Legalább rendesen betudja magát és a kicsit bugyolálni. Kezemben három szatyorral siettem vissza a panelházba és annak harmadik emeletére. Mikor felértem megálltam a szoba ajtajában.
Home 
Subject: Re: Elhagyatott, romos panelházak 
Ha szeretnél még játszani, akkor egy pár napos eltéréssel írj légyszíves a parkba, ha neked is jó, persze.//