Nem tudok aludni.. forgolódom az ágyba magamra küzdve egy kis álmosságot. Egyszerűen nem megy.. melegem van, s amint lehunyom szemem rémálom gyötör. Az a bizonyos este.. apám halálának estéjét azóta sem bírom kiverni fejemből. A padlóra boruló sebzett lénye, a nézése.. hirtelen egy újabb rémálomban éreztem magam. Nem hittem a szememnek. Azt hittem, egy átlagos család vagyunk, azt hittem velünk ilyen nem történhet. Csak másokkal. De nem így lett.. naiv voltam, és féltem. Féltem szembenézni a támadókkal. Az arcát az illetőnek ebből kifolyólag nem láttam, csak a cipőt, a magassarkúját. Lényegében én ezért is neheztelek a Division-re. Önző módon nem érdekelnek mások, hogy odabent ugyan olyanok mint én fogságban vannak. Engem csak az érdekel hogy megtaláljam apám gyilkosát. A bosszú vezérel.. semmi más. Ezt pedig ahogy tudom titkolom Cara elől.
Felülök a nem túl nagy, és nem túl kényelmes ágyon s levéve pólómat fekszem vissza remélve hogy így már sikert aratok alvás terén. Ledobom magamról a takarót s csak bámulom a plafont. Hallva Carat amint mozgolódik , ő sem bír aludni oldalamra fordulok alvást tettetve. Teljesen rákoncentrálva hallom ahogy készülődik, öltözködik s ösztöneim azt súgják kövessem őt. Kiment.. én pedig várok. Várok hogy ne bukjak le követésem során, majd felöltözök s kirohanok a lakásból. De nem találom.. elkéstem, túl sokáig vártam. A környéket átnézve sem találom, de őt ismerve tudja mit csinál. Ő az utolsó ember akit féltenem kéne.. én pedig nem kockáztatok ezért visszamegyek a házba s lefekszem az ágyba várva őt.
Nem sokkal utána kiabálást hallok.. engem hív. Én pedig rosszat sejtve ugrok ki ágyból s rohanok oda hozzá. Nincs túl jó állapotban.. leülök mellé a földre, magához húz. A meglepődöttségtől reagálni sincs időm. Ahogy a nyakamat nyalja jóleső bizsergés fut végig testemen, majd nem sokkal utána fogait mélyeszti belém. Soha nem éreztem, soha nem láttam ilyet, s ez megijeszt. Próbálom ellökni magam tőle, de olyan erősen fog hogy esélyem sincs a szabadulásra. - CARA! megfogsz.. ölni.. -  Kiabálok rá, próbálom magához téríteni de a végére elcsuklik hangom. Érzem amint hagy el az erő, ahogy testem gyengül, ahogy szívja belőlem véremet. Semmit sem értek.. összezavarodtam. Egy este alatt mégis mi történt vele? Végül ellök magától, de olyan erővel hogy az ágyam szélének csúszok. Túl sok vért vesztettem ezért szinte felállni sincs erőm. Lassan a sebzett nyakamhoz nyúlok, s ránézve a lányra, ahogy a napfény testét égeti megijeszt.. csak még jobban megijeszt. De igyekszem tettetni félelmemet. - Azt hiszem.. új ház után kell.. néznünk.. - Mosolyodom el kisebb fajta szánalmat érezve, persze nem Cara után. Az ágyra támaszkodva lassan sikerül felkelnem, majd közelítve megállok a minket szétválasztó napsugarai előtt. Még mindig nem értem ezt az egészet, teljesen össze zavarodtam. A nap sugarakba nyúlok, kinyújtva kezem a lány felé. - Cara.. még is mi történt veled? Mi ez? - Vonom kérdőre a még mindig zavartnak tűnt lány, s bár az előbbiek után nem tudom jó ötlet e a közelébe férkőzni még is jöttem, gondolkodás nélkül. Bízom benne.