Nem így kellett volna viselkednem vele, de ez már teljes mértékben késő bánat. Teljesen mindegy, hogy mit csinálok talán soha nem fog segíteni nekem. Fogadjam el azt, hogy ki vagyok. Vagyis inkább mi. Egész életemben tagadtam az egészet most pedig csak úgy egyik pillanatról birkózzak meg a feladattal? Nem hiszem, hogy menne ez nekem. Ez a negatív hozzáállás nem fog engem sehova sem vezetni. Eddig is teljes mértékben egy helyben toporogtam. Az egyetlen ember, aki hozzám hasonló volt az biológiai apám. Neki köszönhetem a DNS-esem egy részét, amiért nem mondhatom, hogy annyira hálás vagyok. Pontosan ezért is nem fogok hozzá fordulni segítségért. Előbb hajtok kétszázzal autóval egy betonfalba. Nem fordulok hozzá. Ha eddig nem volt rám kíváncsi most sem legyen és nem érdekelnek a kifogások. Anyámat is megvetem. Az egyetlen, akit szerettem az apám volt, aki igazából csak imádott húgomnak volt a vér szerint apja, de ettől én még ugyanúgy szeretem. Tudatlanságban élte le az életét. Mi lett volna, ha tudja? Nem is akarok belegondolni, mert ez csak porrá zúzná a gyerekkorom boldog emlékeit.
Nem mentem utána, de nem értettem, hogy miért mondja hogy a barátom meg fogja őt találni. Mármint.. most nem is azon vagyok meglepődve, hogy Jace-ről tud, mert azt hiszem éppen elég időt ölt bele abba, hogy kinyomozzon rólam minden lehetséges információt. Amit nem értek azaz, hogy mégis honnan tudná Jace megtalálni őt? Talán van valami közük egymáshoz? Nem is kérdeztem, hogy melyik fae-hez tartozik. Mert, ha a sötétekhez, akkor ő együtt lehetne Jace-cel míg én nem.. Talán ezért került mostanában? Hirtelen féltékenység és kétségbeesés árasztotta el a testemet. Próbáltam figyelmen kívül hagyni és nem akartam zaklatónak tűnni ezért ahelyett, hogy felkutattam volna őt visszatértem a munkámhoz, amit még mindig el kell végeznem, mert másképpen nem kapok fizetést, ami nélkül kicsit nehéz lenne fenntartani a lakásomat. Ami hatalmas egy ember számára, de nem számít. Szeretem a nagy tereket.
Egész munkaidő alatt csak az járt a fejemben, amit mondott.. Fel kell keresnem hamarosan. S, ha nem Jace-n keresztül, akkor egyedül fogom megtalálni. Sőt a másodiknak sokkal inkább örülnék. Ebbe nem akarom Jace-t belevonni. Főleg, ha egy ilyen gyönyörű nőről beszélünk. Pontosabban egy olyan nőről, aki bárkinek az alakját képes felvenni. Meg fogom találni. Az erőmet kezelnem kell. Nincs más lehetséges opció.

Elutasító voltam vele, ahogyan ezzel az egész világgal is. Nem akarok a része lenni. De az akaratom nem sokat számít ebben a dologban, hiszen már születésemtől fogva ebbe a világba tartozom. Kitsune-nak születtem és ebből nem igazán van kiút. Bár, ha lenne akkor én lennék az első, aki önként jelentkezne arra. Még akkor is, ha csak valami hülye kísérlet lenne. Örömmel vállalnám a kísérleti alany szerepét.
Azonban erre egyenlőre nincs lehetőség. Láthatóan ő pedig nagyon otthon van ebben az egész alakváltós dologban. Eleinte azt gondoltam, hogy nem tudja irányítani.. Bár akkor nem éppen ide jönne, hogy velem beszélgessen. De rá kellett jönnöm, hogy az egész nem több, mint felvágással azzal, hogy ő képes valamire, amire én nem. Soha nem fogom egyedül megtanulni irányítani ezt az egészet. Bízzak meg egy idegenben? Tulajdonképpen a vér szerinti apám is csak egy idegen tőle sem kérhetek segítséget, szóval ezt sajnálatos módon passzolom. De egyedül akarom megoldani, mert makacs vagyok.
Feltette a kérdést, amire szerintem már tudja is a választ. Nem bírom a feszültséget. Az érzelmeim miatt veszítem el az irányítást. Ezt sikerült kitalálnom már, de ettől még egyáltalán nem vagyok előrébb, mert fogalmam nincs, hogyan fogjam vissza magam, amikor valaki belém köt vagy éppenséggel megbánt. Szerencsére, amikor boldog vagyok nem kezdek el alakokat váltani, mert akkor Jace nagyon, de nagyon kiakadna. Legalábbis szerintem.. Vagy lehet még tetszene is neki nem tudom.. Sokat köszönhetek neki ugyanakkor az elmúlt napokban rettenetesen hiányzik. Nem keresett, de ebbe szerintem bele kell törődnöm, mert a kapcsolatunk amúgy is halálra volt ítélve. Bármennyire is szeretem őt nem lehetünk együtt..
A húgomnak baja eshet miattam. Ebbe soha nem gondoltam bele, de most hogy felhozta egy kicsit megrémültem. Soha nem akarnék neki ártani. Legfőképpen azért nem, mert egy szerencsétlen szörnyetegnek születtem. S ő neki erről még csak fogalma sincs. De ez pont így jó. Mert, ha megtudná, hogy mi vagyok talán még ő is elpártolna tőlem. Elveszítettem az édesapámat, akit a legjobban szerettem. Nem lennék képes ezután még a húgomtól is megválni sem azért, mert rájön a titkomra.. Sem pedig azért, mert valamivel sikerül őt bajba sodornom. Hiszen igaza van.. Az, hogy egyik pillanatról a másikra váltok alakot, ha stressz helyzetbe kerül az nem vezet sehova. Szükségem van a segítéségre.. Nem szívesen ismerem be, de így van.
Mielőtt még kiléphetett volna az ajtón utána rohantam. – Nem kellett volna így viselkednem veled, sajnálom.. De kérlek segíts. Nem akarok ez lenni és nem akarok ennek az egésznek a részese lenni, de gondolom nincs választásom, nem? Szóval a legkevesebb, hogy megtanulom kezelni, mert így tényleg csak bajba sodrok mindenkit.. Szóval.. Nagyon szépen kérlek segíts nekem.. Kérlek. – Nem szokásom könyörögni az embereknek most mégis megteszem. Nem tudom, hogy pontosan mi a célja azzal, hogy segít nekem vagy később mit kell adnom érte cserébe, de nem érdekel. Ha tudni fogom kezelni ezt az egészet a fél vesémet is odaadom érte.. Na, jó ez egy kicsit túlzás.. Vagy mégsem. Mindent megadnék azért, hogy újra normális emberként viselkedhessek azért, mert végre tudom nem fogok mássá változni, ha valaki egy kicsit is felhúz vagy megbánt.

Nem hiszem, hogy a képességével való felvágáson kívül bármit is akart volna tőlem. Tapsvihar komolyan. Én nem tudok ilyet te tudsz lépjünk túl ezen az egészen. Nem kívántam jobban belefolyni ebbe az egészbe, mert nem akarok ennek a világnak a része lenni. Megtagadom. Hiába tartozom a világos fae-hez ez egyáltalán nem határozza meg az életemet. Talán egyedül a szerelmi életemet, hiszen nem lehetek együtt azzal az emberrel, akit szeretek. S miért? Azért, mert ő meg egy elcseszett sötét fae. Talán a képességemet használva együtt lehetnénk, de nem tudom. ne merek kockáztatni. Nem vagyok ura az egésznek és ki tudja kinek az életét lopnám el ezzel az egésszel? Mert, ha valakinek felveszem az alakját, hogy együtt lehessek Jace-cel, akkor egy életre felveszem, ami egyenlő azzal, hogy meg kell ölnöm egy ártatlant, mert ha egy bűnös ember bőrébe bújnék bele az egész életemet lehúzhatnám a wc-n. S nem csak azért, mert összeszűrtem a levet egy sötét fae-vel, hanem mert a lehető legrosszabb új arcot választottam magamnak. De én erre sose lennék képes. Elvenni egy ártatlan ember életét, hogy én élhessem azt tovább? Soha. Még csak játszadozni sem szeretek velük, mert félek balul sülne el. Ha a bosszú híve lennék, már a középiskolába tönkre tettem volna mindenkit, aki csak egy kicsit is belém rúgott. De ez nem én vagyok. Úgy vagyok vele, hogy a karma előbb vagy utóbb mindenkit megtalál. Ha valami rosszat tettél akkor az visszaüt. Még akkor is, ha azt hiszed veled az ég világon semmi rossz nem történhet. Tapasztaltam már. Megszívattam valakit és kétszer akkora erővel kaptam vissza. Igaz, hogy csak egy évvel később, de tudom azért volt, mert a sors büntetni akart a szemétségemért.
– Nem tudom irányítani ez tény és való. De el tudom rejteni az emberek elől, hogy miféle szörnyeteg vagyok. Képtelen vagyok egy csettintésre felvenni valaki alakját.. Néha pedig akaratlanul bújok bele más bőrébe. De még egyszer sem buktattam le magam és nem most fogom elkezdeni. – Bármennyire is voltam dühös jelen pillanatban nem fogom hagyni magam. Nem láthatja, hogy mennyire béna vagyok ebben. Nem akarom, hogy az idegességem miatt valaki más alakjában kössek ki. Épp elég, hogy szóban felvállaltam mekkora szerencsétlen vagyok nem kell még egy élő bemutató is neki. Persze.. Az már komolyan feldobná a napját. Valószínűleg bele is röhögne a képembe nekem pedig erre nincs is szükségem. Nem is értem, hogy honnan tudja mi vagyok azt meg végképp nem értem, hogy miért érdekli. Nincs jobb dolga, mint engem piszkálni? Megbirkózom a szörnyeteg énemmel. Előbb vagy utóbb. Mindig sikerült megoldanom a dolgaimat. Igaz, hogy ott volt az édesapám, aki támogatott, de most nélküle is erősnek kell lennem. Meg kell mutatnom a világnak, hogy erős vagyok. A magam módján, de attól függetlenül erős.
Újra alakot váltott s ezúttal egy szőke hajú lánnyal találtam magam szemben. Egyetlen kérdés volt bennem, amit nem bírtam visszafogni. – Mégis honnan kellene tudnom, hogy ez az igazi alakod és nem csak egy újabb álca? – Nem érdekelt, hogy gyávának hívott. Mondhat, amit akar. Egyik fülemen be a másikon pedig ki. Nem pont egy idegen véleménye fog a padlóra küldeni. Örülhet annak egyáltalán, hogy ennyi ideig elviseltem. Abban a pillanatban faképnél kellett volna hagynom, hogy elkezdte az alakjait váltogatni. Akkor megspóroltam volna magamnak egy kis időt és nem rövidítettem volna meg pár órával az életemet az idegességnek köszönhetően.
Megremegtem, mikor a húgomat említette. Nem.. Őt nem bánthatják. Nem keverhetik bele ebbe a szarságba. Neki ehhez az egészhez az égvilágon semmi köze nincsen. A francba is. – Várj. – Szóltam utána, de nem is tudtam, hogy mit mondhatnék. – Nem fizetted ki a teát. – Ennél nagyobb ökörség nem is jöhetett volna ki a számon, de tulajdonképpen igaz volt. Nem is törzsvendég, szóval a legkevesebb, hogy ezt megteszi azok után, hogy végighallgattam az idióta fecsegését.
A következő szavak pedig ismét anélkül hagyták el a számat, hogy végiggondoltam volna. – Tudnál segíteni? Megérteni ezt az egészet? Kezelni? S elmondanád, hogyan tudhatom a húgom biztonságban? – Elhadartam, majd nagyot nyeltem. Egészen addig nem érdekelt ez az egész, míg meg nem említette a húgomat. Veszélyben lehet? Nem engedhetem meg, hogy miattam baja legyen. Azt nem élném túl.

Az egyetlen személy, aki ilyen képességgel rendelkezett, mint én az apám volt. Bármennyire is nem tartom őt annak mégis mindig így emlegetem. Tagadjam meg a DNS-em? Nem hiszem, hogy ez bármivel is előrébb segítene engem. Letagadhatom, keresztül nézhetek rajta akkor sem fog megváltozni semmi. Az apám marad én pedig egy elcseszett Kitsune. Több akartam lenni egy átlagos szürke egérnél az iskolában, de soha nem gondoltam volna, hogy egy szörnyeteg vagyok. Mert én ebben az egészben nem látok semmi pozitívumot. Ha a húgom megtudja, hogy milyen szörnyeteg vagyok.. Nem is akarok belegondolni. Talán megutál egy életre. Ha az édesapám tudta volna talán soha nem vigasztalt volna meg. A rémület kiült az arcomra. Mennyi mindent veszíthetek azért, mert fogalmam sincs, hogyan kezeljem ezt az egész helyzetet. Próbálkoztam annyi mindennel, de ha egyszer bekövetkezik már nem tudom leállítani. Ahhoz is egyedül kell lennem, hogy visszacsinálhassam. Annyira bonyolult ez az egész.
Összezavart ez a nő. Annyira magabiztos, hogy attól már bukfencezik a gyomrom. Hiába visel szebbnél szebb arcokat az egyetlen dolog, amit én látok az egy szörnyeteg. Csak úgy, mint én. Lehet, hogy ezt ő élvezi, de én elég sok mindent megadnék azért, hogy magam mögött hagyhassam ezt az egészet.
– Szerintem pedig fogalmam nincs, hogy miről beszélsz. De ezt már mondtam, szóval megköszönném, ha a lényegre térnél. – Nem vagyok képes semmire. Szóval arra várhat, hogy alakot váltsak. Előbb csinálok egy tripla szaltót, mintsem valaki más alakját vegyem fel. S ez nem azért van, mert nem akarom. Egyszerűen csak nincs irányításom ez az egész felett. Ha pisztolyt szorítanának a fejemhez sem biztos, hogy menne. Nem tudom mi alapján működik ez az egész.
– Abban sem vagyok biztos, hogy egy törzsvendéggel állok szemben. Gyáva módon mások arca mögé rejtőzöl? Gratulálok hozzá. Amihez igazi bátorság kell, hogy felvállald ki vagy. – Beszélek én, aki el akarja rejteni a világ elől, hogy micsoda szörnyeteg is. Megérdemlek egy vállba veregetést komolyan. Jobban nem is mondhattam volna ellent magamnak.
– Nem vagyok én képes semmire sem. Tudja itt nem szokás a teába belekeverni semmilyen tudatmódosító szert sem. Legközelebb vedd ezt fontolóra. – Tudtam, hogy nem az egyik törzsvendéggel beszélek s pont ezért nem is izgattam magam. Ha ezért kirúgnak, hát hajrá. Nem vág nagyon földhöz a dolog. Nem fogok megalázkodni senki előtt sem. Épp elégszer tettem, már az életemben.
– Mi is vagyok valójában? Életben maradási esélyem? – Felnevettem, hiszen már kezdett elegem lenni ebből az egész helyzetből. Neki megy ez az egész. Jó. Engem pedig hidegen hagy. Nem akarok visszaélni senkinek sem a külsejével. Legszívesebben ezt az egészet elnyomnám magamban. Nem akarok ehhez a világhoz tartozni. – Ha nem kérsz ezen a teán kívül semmit akkor én távoznék és örömmel adlak át egy munkatársamnak. – Rákacsintottam, majd hátat fordítottam neki s lassú léptekkel indultam meg a pult felé.

Annyi minden kavargott a fejemben, hogy talán jobb lett volna ha ma be se jövök dolgozni. De mivel ez az egyetlen szilárd dolog az életemben nem akarom elrontani. Fontos nekem a munkám most is és mindig is az lesz. Ebben az egyben jó vagyok anélkül, hogy túlságosan sok emberrel kellene kapcsolatba lépnem. Felveszem a rendelést kihozom és már itt sem vagyok. Jobb, mintha mondjuk valami szónok lennék. Régebben szerettem volna, ha egyszer a rivaldafénybe kerülök, de most.. A lehető legmesszebb akarok kerülni tőle. Olyan lámpaláz tör rám az egésztől. Menekülni akarok. Mert félek, hogy a lehető legrosszabb pillanatban veszem fel egy olyan ember alakját, akiét nem kellene. Talán valaki felvenné videóra. Akkor pedig talán meg kellene ölnöm, mert nem szabad a világ tudtára adni, hogy milyen emberek vagy éppenséggel nem emberek élnek ezen az elcseszett világon.
A törzsvendégek asztala soha nem az én feladatom volt. Ezért nem is volt ismerős az a lány, aki ott ült gondolom én a megszokott helyén. Egyszerűen csak odamentem, hogy kiszolgáljam, de a gondolataim annyira elkalandoztak, hogy nem tudtam odafigyelni rá. Majd megráztam a fejem, hogy újra összeszedjem a gondolatimat. De ekkor már nem ugyanazzal a személlyel találom szembe magam. Azt hiszem, hogy képzelődök ezért pislogok párat, de most egy újabb személlyel találom szembe magam. Nem értem.. Ijedtem hátrálok egy lépést. Nem értem, hogy milyen hülye játékot játszik velem, de abban, már biztos vagyok, hogy ő is mint én. Csak neki sokkal jobban megy ez az egész. Vagy éppenséggel ő is olyan rossz ebben az egészben, mint én és azért váltogatta körülbelül tíz másodpercenként az alakját. De, ha nagyon döntenem kellene akkor inkább az, hogy fel akart vágni vele.. Hogy ő mire képes míg én még irányítani sem tudom egyszerűen csak megtörténik.
– Ezt nem egészen értem. – Nincs az étlapon.. Oké.. Értem csak nem akarom érteni. Miért szemelt ki engem? Honnan tudta, hogy én is ilyen vagyok? Miért csinálja ilyen bátran ezt az egészet mindenki előtt? Minden annyira zavaros és ezer meg ezer kérdésem lenne hozzá, hogy mégis mit miért és hogyan, de nem bombázhatom meg őt ezekkel. Az apámat kellene.. A vér szerintit, hiszen az, akit mindennél jobban szerettem halott. S még a mai napig fáj.
– Én.. Én.. Nem tudok semmit.. S, ha nincs semmi amit kérni szeretne, akkor mennék tovább és végezném a dolgomat.  – Próbáltam határozottnak tűnni az már egy más kérdés, hogy mennyire jött össze nekem ez. Többnyire össze szokott.. Elég jó vagyok az álarcok viselésében. Könnyen tudok egyik szerepből a másikba ugrani, de legbelül mindig is egy meggyötört kislány leszek semmi több.

Hosszú nap volt a mai azonban még korán sincs vége. Ma eggyel kevesebben voltunk, mert Melanie lebetegedett. Úgyhogy mondhatjuk azt, hogy kettő helyet dolgoztam. Nem panaszkodok, mert így erre a napra megkapom az ő fizetését is, szóval nem a semmiért gürizem magam halálra. Ma egy törzsvendég is betévedt. Igazából, ha őszinte akarok lenni elég jó az arcmemóriám, de nem emlékszem, hogy őt valaha is láttam volna itt. Azonban nem az én dolgom, hogy ezt kivizsgáljam. A forró teával tálcámon indultam meg az asztalához. Itt, szinte alig lehet hallani a zenét. Sokkal békésebb. Óvatos léptekkel közelítem meg az asztalát, mert még mindig nem vagyok képzett pincérnő és a lábaim, már pihenésért könyörögnek.
Gyorsan lerakom elé a teát, majd halovány mosollyal az arcomon fordulok felé. – Hozhatok még valamit?  – Nagyon jól tudom, hogy ez az egész nem az én szakmám, de valamivel el kell tartanom magam és jelenleg ez tűnik a legjobb megoldásnak. Az egyetemről az utolsó években kimaradtam. Oda is vissza kell térnem, ha majd készen állok. De egyenlőre a munkahelyemen akarok megfelelni. Reménykedem abban, hogy előléptetnek. Azt hiszem megérdemelném, mert a lehető legjobb formámat hozom a nap minden egyes percében. Nem szokásom minden második nap szabadságot kérni, szóval azt mondhatom, hogy jó munkaerőnek számítok. Még akkor is, ha egy kicsit magamnak való vagyok és nehezen nyitok mások felé, amin változtatnom kell. De képes vagyok a változásra.. Csak félek, hogy leleplezem mekkora szörnyszülött vagyok.
– Elnézést.. Elmondaná még egyszer?  -  Annyira elkalandoztam, hogy észre sem vettem, hogy hozzám szólt.. Azzal tisztában voltam, hogy mozognak az ajkai, de nem jutott el a fülemig a hangja. Teljesen kikapcsoltam. Ennek megint nem lesz nagyon jó vége. Talán még a fáradtság is rossz hatással van az erőmre. Annyira örülnék, ha tudnám mégis mi milyen hatással van rá. A vér szerinti apámat tudom egyedül megkérdezni.. Őt ismerem egyedül, aki elmagyarázhatná ezt az egészet, de felőle hallani sem akarok. Ahogyan Ő sem akart hallani rólam egészen idáig.