Utólag belegondolva, fogalmam sincs a démonok szokásairól. Nem volt tananyag gyerekkoromban, pedig ha valaki, hát én sokat tanultam a természetfeletti lényekről. Elvárás volt, nem a szorgalmamat kell dicsérni. Az egyik elve a vadásztársadalomnak az „ismerd ki az ellenfeled”. Apám azt hitte, ha betéve tudom a mérgeket, fogásokat, gyengéket, sokkal egyszerűbb dolgom lesz. Elvette vele a gyerekkoromat. A velem egyidős lányok nem az edzőterembe jártak, hanem balett órára. Nevetségesen sok szabadidejük volt, az én szótáramban pedig egyáltalán nem szerepelt az unalom szó. Most mégis azzal kell szembesülnöm, hogy úgy sétáltam be az oroszlán barlangjába, pontosabban a démon királyságába, hogy halvány fogalmam sincs, mit kell tennem azért, hogy a szerződés egyáltalán megköttessék kettőnk között. Felismerésem némi nyugtalanságra adott okot. Közben persze figyeltem rá. Látta, hogy villantja meg ismét fehér fogait, mintha épp nagyon elégedett lenne magával. Tulajdonképpen az is lehet, hiszen bizonyára nem csak ezen feltételeknek kell majd megfelelnem. Jelen esetben nem vagyok tisztában az apró betűs résszel, akárhogy is nézzük, ez is neki kedvez. Az én hasznom pedig? Kétesélyes. Bár nagyon reménykedem benne, hogy nem hiába hozok ekkora áldozatot. Nem azért fordítok hátat annak, amiben egészen eddig hittem, mert épp ahhoz van kedvem. Járulékos veszteségnek tekinthetem az eddigi elveimet, és kezdhetem építeni azokat, amik szerint majd a közeljövőben élnem kell. Az is lehetséges, hogy nem leszek képes teljes egészében lemondani a saját életformámról, sosem bírtam az éles váltást.
Várom, hogy folytassa.. Hogy elmondja, min fogok keresztülmenni, mégsem teszi. Homlokráncolva nézek rá, hiszen kihasználja a tudatlanságomat és mindössze morzsákat dobál nekem. Olyan információkat, melyeket kiragadok a sorok közül. A vére, a vérem.. Gondolhattam volna. Logikusnak tűnik, azt hiszem. Arról viszont szintén nincsenek ismereteim, milyen előnyökkel fog ez járni számomra. Ha véremet veszi, csupán gyengébb leszek. Kezd idegesíteni, hogy mennyi mindent elhallgat előlem. Az könnyen lehet, hogy számára mind-mind érdektelen semmiségek, viszont nekem talán fontosak lehetnének. Mégis az ismeretlenbe ugrok fejest.. Nem látom a gödör alját, mintha csak direkt tartana tudatlanságban… Mintha szemkötőt adna rám azzal, hogy részletekbe ad betekintést.
- Hát persze.. – sóhajtottam. Nem, ez még nem a beleegyezésem volt. Ez afféle kirohanás, az én egyébként is nyugodt természetemből adódóan. – Ez afféle szertartás, amivel magadhoz kötsz? – kérdeztem aztán. Ez tűnik ésszerűnek, hisz másképp hogy garantálná, hogy nem fordulok ellene?! Ez viszont felvet további lehetőségeket is, mint például azt, hogy a vérem által képes lesz befolyásolni, ha úgy tetszik, uralni engem. A tény pedig, hogy dróton leszek rángatva, nem vidít fel túlságosan. Ez az ár valóban hatalmas.. Azonban kénytelen kelletlen nem lesz más választásom. Akarom a bosszút, minél előbb. Vérem kiáltja, hogy a mesmer halálát akarja, és tudom, hogy ha beleegyezem, talán minden szívdobbanásommal közelebb keveredhetek ahhoz, hogy elmetszem a torkát. Én akarok lenni az, aki véget vet az üldözésnek, és abban az esetben, ha egy éven belül nem akad a nyomára, nem tartozom már neki semmivel. Fair ajánlat lenne, ha tisztában lennék a kockázatokkal. De nem vagyok. Ám z sem tántoríthat el attól, hogy megszerezzem azt, amit akarok. Megvetem a lábam most egy olyan talajon, ami ingoványos lehet, nem lesz kire támaszkodnom, eszközzé válok én magam is, mint a fegyverek a kezemben. Ám legyen!
- Meg sem lepődöm.. – rándult meg a szám széle. Épp elég a szemébe nézni, látni azt a kavargó feketeséget, hogy tudjam, milyen romlott figura. Bizonyára van egynéhány rosszakarója is, akik ezáltal árthatnak is neki. Na nem mintha bármi jelet észrevennék rajta, de hatalma van. A saját területén legalábbis így van, és elég felkapott lehet a hely ahhoz, hogy a konkurenciának bökje a csőrét. Bár ebben a témában sem vagyok otthon. Most jövök csak rá, hogy a tudásom, melyet olyan soknak hittem, mennyire bekorlátolt, főleg most. Voltaképp elég kiszolgáltatottnak is érzem magam emiatt. És nem tehetek ellene.
Izgatott vagyok. Valóban.. Bár egy kissé tartok is ettől az egésztől. Minden esetre nem kommentálom, és nem is cáfolom állítását, mindketten tudjuk, hogy így igaz. Ő megérezte, én pedig felismerem magamban ezt a fajta buzgalmat. Nem szokásom hazudni saját magamnak, az már a legalja lenne..
- Azt nem is kétlem.. – értettem egyet. Tisztában vagyok azzal, hogy nem egyszer fog olyan utasítást adni, ami egy kicsit sem lesz kedvemre. Ám mindez nem azt jelenti, hogy nem lesz saját akaratom vagy érzéseim. Még mindig egy lépéssel előttem jár. Vagy kettővel.. Sokkal.. Nem ismerem sem őt, sem az életvitelét, hogy meg tudjam határozni, mi lehet annyira pokoli, hogy el akarjam felejteni, de ragaszkodik hozzá. A franc egye meg ott, ahol van. A tény, hogy elfeledtetheti velem azokat a dolgokat, amiket teszek, jobban idegesít, mint bármi, amit eddig feltételnek szabott. De nem fogom tudni megkerülni, ahhoz túl határozott, én meg nem futok felesleges köröket. Helyette inkább hangosan fújom ki a levegőt, veheti ezt akár nemtetszésem jeleként is. Vagy, ahogy épp akarja.
- Ó csodás, még el is fogok ájulni? – ragadom kis ismét a mondanivalója lényegét. Pontosabban azt, ami számomra lényeges. Az nem ér meglepetésként, hogy elvárja, mondjam ki a döntésemet, hisz addig nem tehet semmit. Pontosabban tehet, de nem köt engem az adott szavam. Nem mintha sokáig tartana ez a gyenge kis emberi kötelék, arról majd ő gondoskodik. Hiába nem mondtam ki eddig, már ő is tisztában van a döntésemmel, látom rajta, meg a hatalmas vigyorán.
- Legyen. Elfogadom a feltételeket, a szabályokat, a szerződés, a szövetséget.. Nevezd, aminek akarod! – válaszolom néhány percnyi mérlegelés után. Közben mintha látnám magam előtt a felmenőimet, akik sosem adták volna el a lelküket egyetlen megbízatás miatt. Elárultam őket, mindenkit. De erről csupán én tudok. A továbbiakban várom a történéseket. Fogalmam sincs, mi következik most, ha valamit, hát ezt elkönyvelheti. Abban viszont nem kételkedem, hogy nem engedi, hogy bajom essen. Most. Még. Vagy addig, míg érdekében áll.
- Nos, itt vagyok. Mit kell tennem? - kérdeztem teljes lelki nyugalommal, és vele szemben a pultra tenyereltem. Most még nem tartok attól, ami következik. Most még nagyon is határozott vagyok.

Lélektelen fekete szemeim összébb szűkülnek kissé. Leteszem a poharamat, amelyben újabb adag aranyló alkohol van. Nem szólalok meg azonnal, amikor visszakérdez. Előbb csupán egy újabb szfinxmosolyba torzulnak arcom vonásai és közben a tekintete után kutatok, ahogy közelebb sétál felém. Még egy vadász, akinek úgy tűnik fogalma sincs arról, hogy milyen rituáléról is van szó. Ez is az én malmomra hajtja a vizet és bár eszemben sincs lebecsülni egy vadászt, azért jobb így, hogy úgy tűnik nem tud valami sokat a fajtámról és a szokásainkról. Most legalábbis erre a következtetésre jutok.
- Az. – bólintok és tudom, hogy többet akar megtudni róla. Nos, a legtöbbet úgyis akkor fogja megtudni, amikor átéli, addig meg nem mesélem el neki, hogy miről is szól ez az egész. Feleslegesen nem adok tudást és információt kezébe. Nem vagyok hülye.
- Azzal fogunk „szerződést” kötni, bár én inkább nevezném szövetségnek. Része lesz a maga vére benne és az enyém is. Ne aggódjon a vérveszteség igen csekélynek lesz mondható. Előnyökkel fog járni a maga számára is, amit később elmondok és meg is tapasztal majd. – a többi apróságról pedig majd szó esik akkor, ha lényeges lesz, addig meg felesleges beszélni róla.
Van már egy vadászom, de ő sokkal hamarabb a sajátjai ellen fordult, mint ahogy velem találkozott volna. Ez a vadász azért lesz értékes számomra, mert kapcsolata van a többi vadásszal és a tudásukkal. Még nem tudom, hogy kelleni fog-e valaha is az, amit tud vagy megtudhat, de jobb mindenre felkészülni. Szeretem amikor sok kártya van a zsebemben.
- Valóban nem úgy nézek ki és tulajdonképpen élvezem, amikor ölök. De tudja Claire, bármily meglepő, nem szeretnék nagyobb reflektorfénybe kerülni, mint amilyenbe a saját kényem és kedvem szerint akarok állni. Így már érti? – van aki azt feltételezi rólam, hogy nagyobb hatalomra fogok vagy akarok törni és megteszek ezért bármit. Hát k*rvára nem. Csak a saját magam szemétdombja érdekel, nem kell nagyobb territórium, mint amekkorát a sajátomnak tekintek és nem kell több szarság, mint ez a bár és minden ami vele együtt jár. Nem akarom felhívni magamra a figyelmet, nem gyilkolok ész nélkül. A sakktáblán a játékos szerepét tudom a magaménak és nem a figurákét. Okos lánynak tűnik az előttem lévő barna szépség, azt hiszem rá fog jönni magától is, hogy mi itt a lényeg.
- Izgatottság futott át magán. – érzem rajta, árad belőle. Nem olvasok a gondolataiban – sajnos nem vagyok rá képes –, de egyértelműen feltűnik. Elég régen taposom már a földet ahhoz, hogy kiismerjem könnyedén azok reakcióit, akik nem képesek maximálisan uralni a testük jelzéseit.
Felveszem a poharam és kiiszom a tartalmát. Sokat képes vagyok meginni és még mindig tiszta fejjel gondolkodni. A magyarázata pokolian egyszerű, mégis sokan várják, hogy ugyanúgy hat rám, mint az emberekre. Kib*szott gyorsan regenerálódom. Ennyi a nagy magyarázat. Mire megárthatna az alkohol addigra már a bevitt méreganyagnak semmi hatása sincs. Ugyanezért nem vagyok képes tüdőrákot kapni vagy más egyéb betegséget.
Ragadozóvigyort villantok rá, amikor közli nem érdekli mibe is kerül. Akkor az üzletet azt hiszem megkötjük. Ez pedig kifejezetten kedvemre való. Szeretem a játszmákat, nagyon is.
- Claire azt senki sem tudhatja, hogy később mi fog történni vele. A vélemények megváltozhatnak és még ha csak egyetlen évet is tölt el velem szövetségben, a végére teljesen más lehet a gondolkodása vagy az érzései. A halandókat roppant nagy mértékben irányítja mindkét tényező, ettől teszik azt, amit tesznek. Higgyen nekem, egyáltalán nem olyan elképzelhetetlen, hogy már az első napok után a halálomat akarja, hát még hónapok elmúlásával. Ez elővigyázatosság számomra. A bűbáj nem okoz fájdalmat és csak annyit tesz, hogy engem elfelejt és azt is, ami kettőnk között történik. – tulajdonképpen még ez a legkevésbé rossz része annak, ami rá vár, ha belemegy ebbe a játékba. Tulajdonképpen még neki is jó lesz. Erre azonban majd akkor kell visszatérnünk, ha csak egy évről lesz szó és annak a végére jutunk. Már ha egyáltalán belemegy az egészbe. Egész lénye azt sugározza, hogy igen, de nem szeretném tévhitekbe ringatni magam, az nem az én stílusom.
Látom, ahogyan a vonásai arról kezdenek el árulkodni, hogy döntésre jutott. Helyes, nagyon helyes! Kissé szét teszem a kezeimet a kérdését követően.
- Ez kizárólag magán múlik. Először is, mondja ki, hogy elfogadta az alku feltételeit. Utána akár itt helyben és rögtön elvégezhetjük a rituálét. Azonban annyit még el kell árulnom, hogy elvesztheti az eszméletét, ezért az éjszaka további részét nagy valószínűséggel itt fogja tölteni. Vigyázok magára, nincs oka aggódni. Döntsön Claire, most vagy soha. – érdekemben áll vigyázni rá, ha belemegy ebbe az egészbe, hiszen csak akkortól fogva válik számomra értékessé. Amennyiben belemegy, már nincs okom tovább várni és elengedni sem fogom. Ha kimondta, hogy elfogadta a feltételeket, akkor onnantól fogva nincs visszaút, nincs kibúvó, nincs semmi, ami megóvná őt tőlem és attól, ami rá vár. Remélem ez számára is teljesen világos.

▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words

Hiába tagadnám, hogy meglepődtem azon, hogy engem akar cserébe, látható rajtam, hogy ténylegesen érdeklődőbb lettem, elvégre nem egy zsák pénzt kért. Bár arra nem is számítottam, hogy vagyont akar, a sikerből, pénzből és csillogásból épp elég jutott neki osztályrészül, ha nem így volna, nem tolonganának magukat öregíteni vágyó csitrik a szórakozóhely előtt. Mintha vonzaná őket. De nem kérdezek rá. Nem azért vagyok itt, hogy megtudjam a módszereit, ha elfogadom az ajánlatát, lesz elég alkalmam megfigyelni a ténykedéseit anélkül, hogy beleütném az orromat. Néha a csendes megfigyelő szerep több hasznot tartogat magában. Most is épp azt gyakorlom. Nem veszítem szemeim elől a fickót, lesem minden mozdulatát – ez csupán óvatosság, semmi több. A harmadik, vagy negyedik pohár italát fogyasztja, jól bírja, nem látszik, hogy egyáltalán megérezné a hatását. Érdekes. Ezzel kapcsolatban is kérdések merülnek fel bennem, de nem adok hangot nekik. Abból kiderülne, mennyire nem ismerem a fajtáját, és még több előnyre tenne szert. Ezt semmiképp sem akarom, így kíváncsiságomnak gátat szabok. Egy időre legalábbis.
Csendben hallgatom végig, míg lényegében ismerteti, mire készülhetek fel már most. Nem úgy tűnik, mint akivel lehet alkudozni, nagyon is határozott – bár ezt már az első percben láttam rajta. Igazából nem is jártam olyan messze az igazságtól. Kell neki egy vadász, aki bármikor a rendelkezésére áll, és konkrétan úgy ugrál, ahogy ő fütyül. Akkor mégiscsak csicskást keres, és hiába nem tetszik leendő beosztásom, hiába lesz nehéz tartanom magam az egyezséghez, meg kell tennem. Voltaképp nincs igazán sok minden, amit tehetnék, főleg nem egyedül, úgy, hogy még a várost sem ismerem. Nem tudok minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy nyomra bukkanjak, de Ő igen. Én pedig súlyos árat fogok fizetni érte.
Nincs okom arra, hogy visszakérdezzek, értek a szóból, csinálom, amit mond. Slussz. Vagyis majd fogom, ha kiszedtem belőle, mit akar még. Ez az egyezség még mindig sántít és ki is derül, mi az újabb hátulütője.
- Rituálé? – vonom fel a szemöldökömet és felállok. Lassan kezdek el sétálni felé, mintha így rájöhetnék, mit takar ez magában. Cipőm sarkának koppanásai hangosan jelzik lépteimet. Ám hiába közeledek felé, hiába élesednek vonásai, tekintete sötét és nem engedi, hogy átlássak rajta. Azt viszont egy pillanatig sem gondoltam, hogy egyszerű dolgom lesz. Olyan világban élünk, ahol ha akarok valamit, akkor bizony számolnom kell egy s mással, például a járulékos veszteségekkel. Valamint azzal is, hogy valóban olyan játszmába kezdek, amiben nem a vezér, csupán egy bábu vagyok, akit rángatni akar kénye-kedve szerint. Ezt sem nehéz felfognom. Az már más kérdés, hogy ez messze áll az én neveltetésemtől és értékrendemből, hisz esküt tettem a hazámban, ennek szenteltem az életemet, most pedig közvetve azt ígérném meg neki, pontosabban arra szerződnék, hogy felrúgom az életemet. Hátat fordítok a tanoknak, annak az elvemnek, hogy nem ölök, míg nem feltétlenül muszáj. Főleg nem embert. Hisz az áldozat bárki lehet.
- Nem úgy nézel ki, mint aki nem szereti bemocskolni a kezét.. – állok meg vele szemben, a kellő távolságot megtartva. Nem értem, miért velem akarja intéztetni az ügyeit, hisz démon, örömét leli abban, hogy ölhet. Én nem.. Én csupán elégtételt érzek, de ez nem elég. A bosszú ízét akarom érezni. Látni, hogy szakad szét annak a nyomorultnak a teste, érezni, ahogy ragadós, hitvány vére a kezemhez tapad. Nevetséges, mennyire lázba hoz, ahogy elképzelem az arctalan férfit, amint összekaszabolva vergődik. Mindent megér, hogy lássam a kínt az arcán.
Nem érdekel, mibe kerül neki, hogy hányan halnak meg közben. Ez a mesmer elég sok embert elintézett már, ami nem is zavarna annyira, ha a felmenőimet elkerülte volna. Nem tette és ez lesz a végzete. Kockázat? Nagyobb kockázatot vállalok akkor, ha meg is találja, és az a cél! Akkor már nem fog érdekelni, milyen ördögi paktumokat kell kötnöm érte. Megteszem, önként és dalolva!
- Nem érdekel, kit kell megölni érte, hogy mibe kerül, az sem, ha merényleteket kell szervezned miatta – ejtek ki minden egyes szót kristálytisztán, és pillantásomat a világért sem szakítanám el az övétől. Nem is pislogok, tartom a szemkontaktust. Azt akarom, hogy nagyon komolyan vegye a szavaimat. Még mindig tartom álláspontomat, hogy nem viccből kerestem fel őt. Ha tartja magát a megállapodáshoz, én is teszem a dolgom.
- Gondolom, a boszorkányt nem lehetne kihagyni? – hangom kissé élessé válik. Igen, ez alkudozás. – Feltétlenül muszáj? Nem áll szándékomban megtámadni téged sem most, sem később.. – Nem várom, hogy higgyen a szavaimnak, jobbára úgysem tenné meg. Minden esetre az elképzelés, hogy valaki matat az emlékeimmel, jobban borzaszt, mint bármelyik másik feltétel. Az információszerzéssel nem lehet túl sok problémám, vadásznak születtem, mi sem egyszerűbb ennél.. Egy év vagy egy élet?! Az én életem és a mesmer élete.. Mindent vagy semmit. Ő mindenképpen jól jár.
Néhány pillanatra lehunyom szemeimet. Elhatározom magam, elvágom a szálakat, amik gátolnának abban, amire készülök és lezárom a múltam. Még mindig komoly vagyok, véresen komoly. Tudatában vagyok annak, hogy ezzel árulást követek el a családomra nézve, árulást a saját véremmel szemben, mégsem állítanak meg az észérvek. Keveset tudok arról mi vár rám, ha alkunk érvényessé válik, elég tág fogalmak hangzottak el, jobbára a bérgyilkosa leszek, ezzel törlesztem az adósságomat.
- Mikor kezded keresni?! – kérdezem végül. Ennél jobb ajánlatot akkor sem kapok, ha nem sikerül lealkudnom a varázslatot. És természetesen kérdésemmel homályos utalást tettem arra, hogy szándékomban áll elfogadni és betartani a szabályait. Az üldözésnek és a bosszúnak szenteltem az életemet, akár egy nemes célért, ezért is megéri alkut kötni a legsötétebb alakkal is, akit valaha láttam.

Tehát nem tudja, hogy milyen ár is az, ami érdekelne. Finomabban fogalmaz, de a lényegen nem változtat. Kezemmel intek, hogy nekem aztán a tök mindegy, hogyan csűrjük-csavarjuk a szavakat. Én szerencsére már tudom, hogy mit is akarok tőle pontosan. Már akkor tudtam, amikor beléptem ebbe a szobába.
Izgatottsága nem csak abból érződik, hogy miket reagál, hogyan változnak a vonásai. Egyszerűen érzem az illatát, ahogyan az orromba tolakszik kéretlenül is. Akár a félelem, vagy a vágy. Azt hiszem számára sok forog kockán. Számomra pedig? Beesett az ajtómon egy játszma lehetősége. Egy olyan játszmáé, amit én akarok megnyerni, mint egyébként mindig.
Elmondom neki, hogy mit is kérek cserébe, amennyiben vállalom a dolgot. Visszakérdez, én pedig bólintok és folytatom, hogyan is képzelem ezt a kis apróságot. Nekem apróság, neki az egész élete.
Kívánatos nőnek találom, de ágymelegítőt alkuk nélkül is találok. Ehhez nincs szükségem ilyesmire. Sejtem, hogy átfuthat a dolog a fején, szóval a félreértést megelőzendő, inkább elmondom neki, hogy nem erről van szó. Összefoglalom nagyvonalakban, hogy mit is akarok tőle. Gondolom, hogy tele van kérdésekkel, így várom, hogy tegye fel azokat. Addig töltök még egy pohár whiskyt magamnak.
- A szabályok roppant egyszerűek Claire. Nem kérdez, nem akadékoskodik, teljesít. Van egy apró rituálé is, ami mondjuk úgy, hogy a kettőnk szerződése lesz. Gondolom sejti, hogy a papír alapú emberi szerződés számomra nem sokat ér. – apró, ragadozó mosoly kerül a szám sarkába. Nincs benne semmi melegség. Démon vagyok, megvannak a magam szabályai, és kedvelem a saját hagyományainkat. A vér az, ami kötelezni képes, egy aláírás egy szerződésen számomra semmit sem ér.
- Információszerzés. A másik pedig. Kegyes vadász. Nem várom el, hogy mást tegyen, mint vadásszon. – az én kényemnek és kedvemnek megfelelően. Ez azonban nem egyenlő az ész nélküli öldökléssel. Remélem nem feltételezi rólam, hogy olyasmire kérném, amit magam ne tudnék megoldani. Ráadásul a gyilkolás számomra hordoz magában némi élvezetet, amit nem minden ok nélkül vagyok hajlandó kiadni a kezemből.
- Nos Claire. Ha vállalom, akkor időt és energiát fogok fektetni abba, hogy megtaláljak valakit magának, aki számomra teljesen érdektelen. Talán még pénzbe is kerül, esetleg egy-két, néhány életbe is. – kicsit ide-oda billentem a fejem, mintha elgondolkoznék azon, hogy már maga a keresgélés is mit fog jelenti.
- Természetesen ez sincs már ingyen. És továbbra sem az anyagiak érdekelnek. Ha elkezdem keresni, akkor vállalnia kell a kockázatot, hogy nem találom meg a mesmerét, de fizetnie mindenképpen kell. Ebben az esetben egy teljes évet kapok magától és magából. A feladatok ugyanazok, teszi, amit mondok. Az év lejártával pedig aláveti magát egy kis varázslatnak, aminek a lényege, hogy elfelejti a velem való egyezségét. Tudja nem szeretném, hogy később ellenem forduljon. – grimaszolok egyet röviden és kicsit sem barátságosan. Amíg velem van szövetségben, addig képes vagyok én gondoskodni arról, hogy ne akarjon hátba támadni. De ha ennek vége, akkor sem szeretném, ha a „fagyi” visszanyalna.

▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words

Egyre kevésbé zavar, hogy élhet a hazai pálya előnyével, bár ezt később talán meg fogom bánni. Elbíztam magam, már akkor, mikor kiterítettem a kártyáimat és ez talán még visszaüt, de igyekszem ezentúl pókerarcot vágni. Kétlem, hogy tökéletesen menne, így érzelmeket, reakciókat, ha valóban figyelmes, és ráhangolódik minden rezdülésemre, valószínűleg könnyűszerrel leolvashat egyet, s mást az arcomról. Holott természetesen az a célom, hogy kiismerhetetlen maradjak előtte, mindaddig, míg csak lehetőségem van rá.
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem tudom mi a megfelelő motiváció – ellenkeztem vele részben. Bár abban igaza volt, hogy én magam nem tudom, mit akarok adni cserébe. Mit adhatnék. Abban viszont bizonyos voltam, hogy neki lesz ötlete. Talán már azelőtt eldöntötte, hogy beavattam volna a részletekbe. Ki tudja? Mégiscsak démonból van…Talán nincs olyan ember – vagy egyéb lény a földkerekségen – aki kiismerné.
Nem zavart vigyora, palástoltam, mi zajlik le bennem. De vártam.. Kissé talán türelmetlenül. Valószínűleg ez látszott is rajtam, de más aligha. Elvégre az én szempontomból igazán sok forog most kockán. Ha nem vállalja – merthogy az is egy opció, ám számomra igazán keserű – ki kell találnom, hogy találom meg én magam és szembesülnöm kell azzal, hogy elpazaroltam az értékes időmet holmi tárgyalásra, aminek lefolyása még mindig kétséges. Azonban nagyon reméltem, hogy megoldható a dolog. Igazán kompromisszumra kész vagyok, csak rám kell nézni. Lerí rólam. Figyeltem testtartását, alkarjára támaszkodott, arcába bukó hajától, szemei épphogy csak átsejlettek, árnyékot vetett rájuk a hajfüggöny. Mint egy támadásra készülő, prédát leső igazi vadász. Ehhez tudnám hasonlítani. És még mindig feltételes mód, túl sokszor. Nem bízza a véletlenre, ahogy azt sem, hogy az orromra kösse, még nem egyezett bele semmibe és bármikor visszatáncolhat az alkutól.
Pótcselekvés. Stresszes helyzetekben mindig előjön, vagy a ruhám igazgatom, vagy a hajammal bíbelődök, le kell foglalnom a kezeimet, most mégis csak összefontam ujjaimat, így nyugtattam kezem combjaimon, miközben vártam. Nem kétlem, hogy bármit kér, nem lehet olyan, amit meg ne fizetnék a bosszúmért. De nem ugrok fejest az ismeretlenbe, annyira naiv még én sem vagyok, hogy felkészületlenül kötök egyezséget, hisz túl sok a buktatója, végül pedig azon kapom magam, hogy a magam életével fizetek. És azt hiszem nem is járok olyan messze az igazságtól.
- Én? – kérdezek vissza, amint kiböki, mit akar. Pontosabban kit – mint utóbb kiderült. Felvont szemöldökkel várom, hogy kifejtse, mégis milyen elképzelése van velem kapcsolatban. No meg azzal kapcsolatban, hogy engem akar cserébe. Nem tagadom, először az furakszik elmémbe, hogy ágymelegítőnek szán, hiszen férfiból van, és még mindig előszeretettel méreget. Egészséges önkritikám van, nem vagyok csúnya nő. Sőt, inkább vonzó, és ha szükséges ezt a magam javára is fordítom. Mégis inkább megvártam, míg ő maga ecseteli, hogyan is gondolja a dolgot. Ismét érzem magamon tekintetét és próbálok nem túl meglepett arcot vágni.
Meg is éri, hogy nem kottyintottam el magam, egész szép listát kapok. Az ő szabályai, az én hozzáértésem.  Összehúzott szemekkel méregetem. Ezt akarná?  Nagyon biztosnak tűnik a dolgában.
- Milyen szabályoknak kellene pontosan megfelelnem? – kérdezek rá még mindig határozottan, ha már abbahagyta. Érdekel, mennyiben akar ő rendelkezni felettem. Igaza van abban, hogy nem vagyok csicskás. – És milyen feladatokra kellene számítanom? – teszem hozzá még. Szándékosan bocsátkozom hozzá hasonlóan csupán feltételezésekbe. Nem vagyok bérgyilkos, ha arra céloz, hogy parancsra fogok neki ölni. Bár még ez is megfontolandó. Más nem jut eszembe, mire kellhetek neki. Minden esetre, ahogy ő nem bólintott rá, én sem teszem első körben.
- Pontosíts kérlek, nem szeretem a zsákbamacskát – rándul meg a szám sarka, de nem terül szép mosoly az arcomon, pláne nem olyan gonosz vigyor, mint az övén. Még szemei feketeségén is látszik, hogy ez fele sem annak, amit elvár tőlem a segítségéért cserébe.
- Mi van lenne akkor, ha nem találnád meg? - utalok a mesmerre, akit keresek. Az alku az alku, többnyire akkor is él, ha az egyezség félresiklik valamiből kifolyólag. Hogy gondolja, kötne engem bármi a szabályaihoz?!

Vadászok. Semlegesen állok hozzájuk. Amíg nem szarnak a küszöbömre, addig hidegen hagy, hogy mit csinálnak. Egy vadászt a magaménak tudok. Megjelöltem a magam sajátos módján és most már hozzám kötődik.
Nem különösebben rajongom értük, de nem is gyűlölöm a fajtájukat. Tény, hogy nem szoktak felkeresni, legalábbis nem azért, hogy bármit is kérjenek tőlem. Most mégis ez történik. Azért vállaltam a találkozót ezzel a nővel itt, mert már önmagában is felkeltette az érdeklődésemet a tény, egy vadásznak az én segítségem kell. Meglepő fordulat, olyan, amire nem számítottam. És mivel általában kedvelem a meglepő dolgokat, hát belementem abba, hogy találkozzunk. Nálam. A haza terep előnye. Az én házam, az én váram, az én szabályaim.
Bólintok. Akkor a keresztnevén fogom szólítani. Nekem teljesen mindegy.
Végighallgatom, hogy mit akar. Kérdezek, kérem, hogy pontosítson. Keressem meg, mintha valami k*baszott kopó, iránytű, látnok vagy kereső lennék. Vajon hol olvashatott vagy hallhatott rólam olyasmit, hogy én ezt megteszem? Szemeim összébb szűkülnek.
A bosszúja maximálisan hidegen hagy. Nem az én ügyem. És, ami nem tartozik rám, azzal nem foglalkozom.
- Tehát fogalma sincs, hogy mit ajánljon nekem. – nem kérdésnek szánom. Ha azzal jön, hogy mit is akarok érte, hogy mi lenne az, amiért elvállalom neki a munkát, akkor valószínűleg nem tudja, hogy mit adhatna, ami akár egy kicsit is felkeltené az érdeklődésemet.
Farkasvigyor kúszik fel a képemre. Előre hajolok és a pulton támaszkodom meg mindkét alkarommal. Várok, egy ideig nem szólalok meg, csak tanulmányozom az előttem lévő nőt, vadászt.
- Tegyük fel, hogy vállalom. Tegyük fel, hogy felkutatom ezt az átkozott várost a mesmere után. Tegyük fel, hogy meg is találom. Lássuk mi is lenne olyan értékes vagy érdekes, amiért ezt megtenném és amit meg is fizetne nekem készséggel. – játszadozom. Még nem tudom, hogy akarom-e ezt megtenni vagy sem. Nekem is gondolkodnom kell. És nem mellesleg tudni szeretném, hogy egyáltalán mit is kapok, ha végbe megy a dolog.
- Az ár nagyon egyszerű lesz, Claire. Bár a maga szemszögéből koránt sem kicsi. – államat a kezemen támasztom meg. Lélektelen fekete szemeimet egyetlen pillanatra sem veszem le Claireről.
- Maga lesz az ár. – mutatóujjamat rászegezem pár pillanat erejéig, majd felegyenesedem a pultról. Öntök még egy adag whiskyt a poharamba. Hagyom, hadd eméssze kicsit, amit hallott.
- Még mielőtt valami perverz f*sznak nézne, egyébként az vagyok, kicsit pontosítok. Mert ennek semmi köze a testiséghez. – nem nézek rá, amíg beszélek. A poharamban forgatom meg a whiskymet és azt figyelem.
- Szövetséget köt velem az én szabályaim szerint. Vadászként van olyasmire rálátása, olyanról információja, ami később érdekelhet. Ha megtalálom a mesmerét, akkor hozzám köti magát. Ha kell, segít, ha hívom jön, ha feladatom van a számára, akkor megteszi. És még mielőtt az a vád érne, hogy csicskást keresek, emiatt ne főjön a feje. Egyszerű csicskásnak nem olyanokat teszek, mint maga és nem is kérem őket erre. – gonosz vigyor játszik a szám sarkában mikor újra a tekintetébe nézek. Most azonban még nem folytatom, hogy mit is jelent pontosan, ha megadja az árat azért, amit olyannyira akar. Pedig még a töredéke sem került terítékre annak, amire gondolok.

Nincs abban semmi érdekes, hogy végigmér. Ez az elsődleges reakció, nyilván próbálja felmérni, kivel is van dolga. Azok után pedig, hogy tudja, vadász vagyok, annak is örülhetek, hogy egyáltalán szóba áll velem. Vannak, akiket zavar, vannak, akik egyenesen rettegnek a fajtámtól. Nem mondom, hogy alaptalanul. Bizonyos szempontból hasonlítunk egymásra mi ketten, sosem szabad teljes mértékben ránk hagyatkozni, annak ellenére, hogy én általában tartom magam a szavaimhoz. Kivételek mindenkivel előfordulhatnak.
Nem nézem ki belőle, hogy hiba és akcentus nélkül ejti ki vezetéknevemet, bár túl sokszor hallgattam már a Ms Navier-t gyerekkoromban ahhoz, hogy ellenérzéseim legyenek. Gondolom, beszéli az anyanyelvemet, vagy kivételes tehetséggel utánozza le a hangokat, amiket kiejtek a számon. Mivel ez utóbbi elég valószínűtlennek tűnik, az első variációnál maradok, de nem firtatom.
- Egyszerűen Claire, ha kérhetem. – javítom ki automatikusan. Berögződés. Jobb szeretnék teljes egészében ide koncentrálni, és ez akkor lehetséges, ha nem rémlenek fel bennem újra s újra a régi emlékek. Udvariaskodó forma ez, hiába tudjuk, hogy annak jelen pillanatban helye nincs.
Reméltem, hogy nem előre tárgyaljuk le mibe fog ez nekem kerülni, és így is lett. Nyilván előbb hallani akarta, mennyi idejébe és energiájába fog ez kerülni. Bár nem lennék meglepve, ha kiadná valamelyik csicskásának a feladatot, és lényegében ülne a babérjain. Engem ez sem érdekel, úgy csinálja, ahogy épp kedve van hozzá, nem érdekelnek a módszerei, az sem, hogy hogyan bújik ki a törvény szava alól. Oldja meg. A feladat része, melyet érdeklődve hallgat.
- Ez minden, amit tudok róla. Ha lenne egyéb, nem szorulnék segítségre – magyarázom, bár talán erre nem is lenne szükség. – A mesmereket majdnem kiirtották, kerülik a hivalkodást, egy vadásznak pedig kevesen adnának el információt.. – mondom szinte mesélő hangon. – Annak pedig, akit én keresek, különösen kifinomult érzéke van ahhoz, hogy megérezze, ha veszély les rá, akkor pedig felszívódik. Nem akarok kockáztatni. – követem végig a tekintetemmel, míg elér a bárpultig, ahol aztán italt tölt magának. Én csak nemlegesen megrázom fejemet. Az ital nincs jó hatással rám, az ítélőképességeimre és főként a határozottságomra, amire pont most nagy szükségem van ahhoz, hogy a lehető legjobb alkut kössem, amit csak lehetséges.
- Keresd meg, kövesd és tudasd velem, hol találom – tértem vissza erre a bizalmasabb hangnemre és a közvetlenségre. Nem zavarja, ha tegezem, ő maga mondta és bár jobb szeretem kiismerni azokat, akikkel egyezséget kötök, erre most nincs módom. Kénytelen vagyok arra hagyatkozni, amit mond. – Tudni akarom, kivel találkozik, ki áll hozzá közel – ha van ilyen, természetesen. A többit én magam intézem – teszem hozzá talán kissé tárgyilagosan. Nem akarom, hogy ha a nyomára bukkanok, ideje korán kilehelje a lelkét.. Bár kétlem, hogy lenne egy ilyen alaknak, mégis.. Én akarom intézni. – A bosszú másként nem igazi bosszú, nem igaz? – mosolyodom el. Nem az késztet mosolygásra, hogy kiolthatok egy életet, azt sokszor megtehetném. Azért kúszik mosoly arcomra, mert a kezeimben érzem a győzelmet. Előre. Pedig még semmi sincs letisztázva. A java még csak most jön. Az ára. Inkább nem bocsátkozom feltételezésekbe, hogy mégis mit kér ezekért cserébe. Én elmondtam a saját feltételeimet, úgy fair a játék, avagy üzlet - ki hogy nevezi -, ha mindkét fél korrekt és megnevezi azt, amit akar.
- Az attól függ, mit kérsz érte – fedem fel végül az aduászt. Ez igazán kecsegtető ajánlat lehet számára. Hisz életem egyik fő célja, hogy eltegyem láb alól ezt a mesmert. Nem fukarkodom bármit megadni azért, hogy végre ténylegesen is a közelébe kerülhessek. Nyugodtan dőlök hátra a fotelban, míg a reakciójára várok, lehet, hogy azt várta én magam fogok ajánlatot tenni? Rossz stratégia lenne, hisz sokkal motiváltabb az ember, ha valami olyan forog kockán, amit ő maga akar, nem pedig csak elfogadja. És íme, a lehetőség adott.

Amíg leül, végighordozom rajta a tekintetem. Megnézem azt, ami tetszik, nincs ebben semmi meglepő. Ez a nő igencsak kellemes a szemnek, nincs okom arra, hogy nézzek rajta végig, főleg, amikor keresztbe teszi a lábait. Francia nevet mond. Hosszú ideig éltem franciaföldön és nemesnek születtem. Annak neveltek egy olyan országban, ahol mindenki beszélte a franciát azokban a körökben, ahová anyám és a férje tartoztak. Anyanyelvemmé vált az a nyelv is, nem csak az angol, de ezt ennek a nőnek nem kell tudnia.
- Ms Navier, közvetlensége nem zavar, folytassa csak így nyugodtan. – egy játékos mosoly árnyéka jelenik meg a szám sarkában. Nem sokan merik megengedni ezt önmaguknak, akik életükben először találkoznak velem. Talán nem tud rólam semmit vagy csak keveset, ami számomra örvendetes, mert egyáltalán nem óhajtom a vadászok figyelmét felhívni magamra. Nem hiányzik még néhány gonddal több az életembe.
- Ez esetben folytathatjuk a megbeszélést. – örülök annak, hogy tisztában van vele, ára lesz annak, amit akar. Akarjon bármit is. Ezt azonban még ráérünk megvitatni, hiszen egyelőre még nem tudom, hogy mi kell neki, amit én adhatok meg. Nyilván számára fontos dolog lehet, hiszen egy démon segítségét – az ismert okokból kifolyólag – nem gyakran szokták kérni.
Érdeklődve hallgatom, amibe belekezd. Kiböki, hogy egy mesmert keres. Vonásaim nem sokat árulnak el, bár egyetlen apró izom a bal szemem alatt egy pillanatra megfeszül. Nem szeretem a fajtájukat. Legtöbben arrogánsak és túl nagy hatalmuk van. Ki kellett volna már rég irtani mindegyiküket. Még akkor is ez a véleményem, ha valaha barátomnak vagy valami ahhoz hasonlónak tekintettem egyet. A dolgok azonban azóta megváltoztak, bár fogalmam sincs, ha most összefutnék vele, akkor mihez is kezdenénk egymással.
Nem vágok közbe, hagyom, hogy elmondja a teljes sztorit, amit meg akar osztani velem. Érdekel, hogy hová fog kilyukadni végül. Mikor befejezi végül, leveszem a térdemre pakolt lábam és a földre teszem. Bal kezem az államon simít végig, borostám serceg a tenyerem alatt.
- Pontosan mi is lenne az a feladat? Értem, hogy egy őrült mesmert keres. Valószínűleg mind az, ha engem kérdez. Ez azonban még nem visz közelebb ahhoz, hogy kicsoda is bosszújának tárgya. Az pedig, hogy New Yorkban van… túl sok minden van ebben a városban Ms. Navier. – felállok a fotelből és a helyiségben lévő bárpulthoz lépek. - Whiskyt? – szemeim a nőnek szegezem. Ha kér, akkor töltök neki is, ha nem, akkor csak magamnak.
- Azt akarja, hogy keressem meg a szinte semminek nevezhető információi alapján? Tudassam a hollétét? Menjek is el érte, ha teszem azt megtalálom? Netalán tegyem is el láb alól? Vagy csak a kezei nélkül szállítsam le? Mégis mit akar tőlem Ms. Navier? – mert az még mindig nem világos, hogy mit is akar pontosan tőlem. Nem mindegy ugyanis. Egyik karommal a pulton támaszkodom, másikban a whiskym van. Képembe lógó hajam alól figyelem a nő vonásait és reakcióit. Felhajtom az aranyló italt.
- És ami még fontosabb, milyen árat szándékozik adni ezért? – még nem tudom, hogy teszek-e érte bármit is, de ha úgy döntök igen, akkor tudni akarom, hogy miért is kellene megmozdítanom bármimet is egy olyan ügyért, amihez semmi közöm. Ráadásul egy mesmer… ki nem állhatom a mesmereket.

Folyamatosan emlékeztetnem kell magam arra, hogy itt bizony nem én diktálok, hiába vagyok határozott, maximum azt láthatja rajtam, hogy nagyon is tudatos vagyok. Tisztában vagyok azzal, mit akarok, csak a hogyan várat magára még. Reményeim szerint nem túl sokat, mert türelmes vagyok, megtanultam, hogy mindent a maga idejében szabad csak megtenni, de most sokkal többről van szó, mint egyszerű játszadozásról. Valószínűleg egyetlen dobásom lesz, amit nem szalaszthatok el. Azt a luxust semmilyen körülmények között nem engedhetem meg magamnak. De ismét túlságosan előre szaladtam. Rossz szokás.. Ahogyan az is, hogy már most érzem a győzelem ízét a számban és az elismerést is, bár nem azért csinálom. Sokkal személyesebb indíttatások vezérelnek.
Először vissza akarom utasítani ajánlatát, majdnem meg is teszem, de elkövettem egy hibát. Nem szokásom, de velem is megesik néha. Magassarkúba bújtattam lábaimat, így talán jobban járok, ha nem billegek tovább. Helyet foglalok vele szemben, lábaimat keresztbe fűzöm, kezeimet pedig térdemen nyugtatom, miközben megeresztek egy mosolyt. Talán túl közvetlen vagyok?! Ilyen vádak még nem értek, bár ilyen határozott sem voltam már nagyon régen.
- Navier. Claire Navier. – árultam el a nevemet. Ebből már igazán sok mindenre tud következtetni, főként arra, hogy francia vagyok. Nem csodálnám, ha nem tudja kiejteni megfelelő hanglejtéssel, hisz én sem beszélek angolul minden akcentus nélkül.
- De ha zavarja, hogy tegezem, azon igazán nem múlik a dolog, Mr. Glouster – emeltem fel fejemet, kutatóan pillantva szemeibe. Én csupán a vezetéknevét tudom. Így kellett keresnem őt, és így ajánlották.
Próbáltam szeme feketeségének fenekéig látni, de mintha nem létezne olyan.. Nem tudok meg sok mindent a pillantásából, de mintha szórakoztatná, hogy ilyen céltudatosan álltam elé.
Diplomatikusan válaszol, úgy tűnik, az üzletember felülkerekedik rajta, én pedig tudom, hogy kíváncsi, szemei csillogásából legalábbis erre a következtetésre jutok. És bár nem bízom benne, kénytelen vagyok elfogadni az ígéretét a diszkrécióra. Nem tehetek mást. Nincs senki, akitől bizonyosságot nyerhetnék, hogy tartja a szavát. Kénytelen kelletlen siklok el a tény felett, hogy épp az egyik legfőbb miheztartási szabályt készülök megszegni azzal, hogy egy kívülállót bevonok a bosszút részleteibe, ezáltal a családi múltamba is. Merthogy a kettő összefonódása nagyon szépen kirajzolódik.
- Tudom, hogy nagy árat fogok fizetni érte – bólintok komoly kifejezéssel, de erről nem most óhajtok beszélni. Nem szívességért jöttem, hanem segítségért, az pedig soha sincs ingyen. Főleg akkor nem, ha az ember egy démon segítségét kéri. Viszont nem ajánlgatok semmit, nem alku tárgya. Megmondja, hogy mit akar. Ennyi az egész. Nem érdekel, mi az ára, de ezt nem fogom az orrára kötni. Túlságosan eleresztené a fantáziáját, és azért nekem is vannak határaim. Na meg erkölcsöm – amit szeretek időről időre félrepakolni egy kicsit.
- A történet sokkal régebbre nyúlik vissza, mint azt bárki hinné, de nem untatom ezzel.. Nem fogom részletesen elmesélni, mi és miért történt. De nem minden vadász olyan, mint amilyen én vagyok. A legtöbben fajta, nemre és korra tekintet nélkül ölnek, míg nekem csak egy célpontom van. – lassan és megfontoltan beszélek. Próbálom belesűríteni mondandómba a lehető legtöbbet, anélkül, hogy sokáig beszélnék. Nem is olyan könnyű ez így belegondolva, de az idő pénz, ezt ő tudja a legjobban. – Egy mesmert keresek.. – szögezem le egyszerűen azt, amit voltaképpen tudok róla. Ennyi.. A miértet nem mondom el, majd rákérdez, ha tudni akarja. Próbálom a legkevesebb, mégis használható információt a tudtára adni, de igazából, amim van, az röhejesen kevés. – A fickó több száz éves lehet.. Pontosan nem tudom mennyi. De valószínűleg őrült. Na meg persze hidegvérű gyilkos. És New Yorkban van. – dobolok szórakozottan a térdemen ujjaimmal. Igazából próbálok úrrá lenni a feltörő aggályaimon. Lehetséges, hogy még ő sem fog tudni segíteni.. De az is, hogy csak lebecsülöm.
- Én pedig ŐT akarom. Bosszút akarok. – fejezem be végül. Ennyi. Ennyit akartam első körben a tudtára adni, bár nem kétlem, hogy egy-két apróság még lesz, amit el fogok árulni neki. Ha szüksége van rá. Ha tud segíteni. Gondolhatja, hogy nem a magam kedve miatt keveredtem idáig, így abban is biztos lehet, hogy komolyan gondolom.
- Ez lenne a feladat.. – mosolyodom el kissé, míg reakcióját várom. Az a nagy problémám, hogy arcáról aligha tudok bármit is leolvasni, így arra várok, hogy megszólaljon végre.

Könnyed kézmozdulattal jelzem, hogy foglaljon helyet, ha szeretne. Nem kívánom, hogy ácsorogva mondja el mit is akar. És mivel akar valamit, lehetséges, hogy tárgyalásba bonyolódunk, ami még nem tudom mennyi időt fog igénybe venni. Szóval felőlem tegye csak le a formásnak tűnő hátsóját. De ha állva akar maradni, nekem az is mindegy.
Előre hajolok, miután kiböki, hogy a segítségem kell neki. Nem azaz érdekes, hogy az kell neki, hanem, ahogyan beszél. Jobb kezem ujjait lassan húzom végig borostás államon, a balt pedig a karfán nyugtatom. Tekintetem mindvégig ráfüggesztem.
- Milyen közvetlen hangnem, Ms…? – érdeklődés halvány fénye csillant meg lélektelen fekete szemeimben. Nem tudom, hogy mindenkivel ilyen közvetlen, akit nem ismer vagy ez konkrétan nekem szól? Ráadásul az „akarom” szót használta. Semmi kérés, semmi szükségre való felhívás. Tetszik, hogy ennyire határozott. Nem kedvelem azokat, akik képtelen kiállni amellett, amit valójában akarnak. Ha kell nekik valami, dolgozzanak meg érte. Akkor is, ha az egy alku vagy üzlet.
- Amíg nem tudom miről van szó és miben lehetek a segítségére, addig nem tudok válasszal szolgálni. Mindazonáltal a jelenlegi beszélgetést illetően számíthat a diszkréciómra. – ha nem lennék diszkrét, akkor nem ott tartanék ahol. Már régen megtanultam, hogy csakúgy tudom megfelelően uralni és kontroll alatt tartani, ami az enyém, ha semmit sem művelek a szükségesnél feltűnőbben.
- Annyit azonban előrebocsátanék, hogy bármiről is legyen szó, ha belemegyek, akkor annak nagy ára lesz. – még át kell gondolnom, hogy mit is adhatna, ajánlhatna ő nekem. De talán nem jött felkészületlenül és van olyasmi a tarsolyában, ami engem is érdekelhet. Az azonban tény, hogy egy démonnal üzletet kötni sosincs ingyen. Ha pedig rólam van szó – és márpedig rólam van szó – akkor egészen biztosan nem adom be a derekam egykönnyen és keményen meg fogom kérni az árát. Mint mindig. Ennyire azonban még nem akarok előreszaladni.
- Kérem, folytassa csak. Mihez kell az én segítségem? Érdeklődve hallgatom. – a kezemmel is intek, hogy bátran mondja csak mit is akar. Tudni szeretném, hogy mi vezette pont hozzám.

Várakozás közben igyekeztem nem ara gondolni, hogy épp milyen csapdába sétáltam bele. Semmit nem tudok a fickóról, akire épp várok, azon kívül persze, hogy démon. A kegyetlenebbik fajtából. Idegesít, hogy nem tudok róla háttérinfókat, még a nevét sem, hogy valahol utánanézhessek. Nem vagyok ehhez hozzászokva. Mindig, minden esetben felkészülten megyek a találkozókra, van tervem, épkézláb stratégiám. Most mégsem eszerint jártam el. Szükség esetén képes vagyok kompromisszumokra, most pedig igenis szükségem van erre a fazonra, ha még ebben az életben rá akarok bukkanni a keresettem nyomára. Borzalmasan kevés információm van róla is. Már-már nevetséges próbálkozásnak tűnik, hogy őt hajtom, de nem fogom feladni.
Meglepődöm, hogy nem kell sokat várnom. Pontos. Üzletember, ha jól sejtem, tekintve, hogy egy ilyen jól menő helyet üzemeltet. A sorok kígyóznak előtte, én pedig fel sem tudom fogni, mi vonzza ide az embereket. A látvány biztosan. Bár nem tudni a tulaj milyen szálakat és hogyan mozgat a háttérből. Nem is azért vagyok itt, hogy ezeket elemezzem.
Inkább végigvezetem a tekintetem a férfin, aki hanyag mód helyet foglalt. Sötét haj, fekete szemek, cseppet sem barátságos, még az öltözete is ezt tükrözi. Nem is kell annak lennie. Nem barátságot akarok kötni, a segítségét akarom. Ennyi az egész.
- Üdv.. – bólintottam végül én is. Talán túl kimért és merev vagyok, de zavar, hogy hazai terepen van. Ám kénytelen vagyok elsiklani efelett, hisz én akarom a szívességét, én jöttem hozzá. El kell viselnem a fölényét.
- A segítségedet akarom. – jelentem ki egyszerűen. Nem kertel, azonnal a lényegre tér, én pedig nem gátolom az üzletmenetet. Elvégre ez is csak az. Biznisz. Nem érdekel, mibe kerül, bosszút fogok állni, még ha magával az ördöggel is kell lepaktálnom azért, hogy esélyt kapjak az egyenlítésre, az sem izgat.
- És a diszkréciódat, természetesen. – pontosítok. Nem szeretnék abba a csapdába futni, hogy a célpontom felkészülten várja a találkozásunkat. Kelletlenül állok egyik lábamról a másikra, ez a hely nem nekem való. Sokkal több ellenérzés kavarog bennem, mint ami lerí rólam. Minden esetre nem ez a legfőbb problémám. Az a mesmer az, akiről olyan keveset tudok, és akinek a nyomára akarok bukkanni azóta, hogy elkezdődött a kiképzésem. Én nem olyan vagyok, mint a többi vadász, nem gyilkolok ész nélkül, vagy hirtelen felindulásból. Hogy pontosan miért is, csupán arra van szükség, hogy beleegyezzen, nem adja tovább az itt hallottakat.

Érdekes hívást kaptam nem olyan régen. Valaki találkozni akar velem. Egy vadász. Mostanában egyre több vadász ismeretségét kezdem élvezni, amit kifejezetten jónak találok. Kivéve akkor, ha a ma esti Találkozóm a fejemet akarja. Nem lennék meglepve, démon vagyok, ezzel együtt jár az életem. Olykor a fejem akarják venni, vagy a mellkasomba döfni egy vagy akár több ezüst keresztet, esetleg más módokon szeretnének fájdalmat okozni mielőtt még elpusztítanának. Csakhogy. Nem adom az életem olyan könnyen. Eléggé ragaszkodni kezdtem hozzá az elmúlt pár évszázad alatt. Mondhatni egészen hozzám nőtt a tény, hogy élek. Élvezem és még k*rvára semmi kedvem kif*ngani és megdögleni. Nem. Ahhoz túlságosan is élvezek itt lenni. Mocskos mód, ha fogalmazhatok így. És miért is ne fogalmazhatnék?!
Ébredés után első utam a fürdőbe vezet. Elvégzem a szokásos dolgaimat. Nem agyalok az előttem álló találkozón, teszem azt, amit ilyenkor mindig szoktam. Zuhany, öltözködés, némi vacsora, most kivételesen emberi táplálék. Közelében sincs az emberi vérnek, amelyet sokkal jobban élvezek, de nem tartok élő vérzsákokat a szekrényemben, szóval k*rvára beérem most a rántottával is.
A bár már kinyitott. Ezt sosem én intézem, a zárást jobban szeretem felügyelni, az a fontosabb. A napi bevétel. Amint végzek minden szokásos dolgommal, magamra veszem még a fekete bőrdzsekim és elindulok le a lakásból a szűk lépcsőkön. Ahogy közeledek, a zene egyre hangosabban dübörög a fülemben. Hagyom ez alkalommal is, hogy a bennem lakó gonoszság és sötétség finom fonalak módjára lengjen körbe és szője be az egész helyiséget. Akikben megvan a rosszra való hajlam, azokat úgy fogja ettől vonzani a hely, mintha csak valami k*baszott nektár lenne a számukra.
A bárba érve Paul jelzi, hogy a V.I.P. helyiségben már várnak rám. Az órámra pillantok. Pontos a vadász. Kiváló, mert én is. Biccentek a csaposnak és laza léptekkel indulok végig a folyosón, minek a végén ott a szoba. Gondoskodtam arról, hogy a helyiségbe kevéssé szűrődjön be a kint bömbölő zene, de azért nem lett teljesen hangszigetelt.
Lenyomom a kilincset és belépek. Elégedett vigyor kúszik fel a képemre, amikor elém tárul társaságom látványa. A vadászoknál úgy tűnik újabban feltétel, hogy gyönyörű nők legyenek a kiképzendők. Kifejezetten örvendetesnek találom, hogy ilyen szépségekkel dolgoznak együtt.
- Hello. – nem vagyok a legudvariasabb fazon a világon. Sőt kifejezetten nem vagyok az, de ezt nem a nő váltja ki belőlem, egyszerűen ilyen vagyok. Feltételezem azonban, hogy tud arról, egy démon társaságát keresi fel és ezért talán nem meglepő neki, hogy milyen vagyok. Bár sokat még nem látott belőlem.
Leülök az egyik kényelmes fotelbe, jobb lábamat a balra teszem úgy, hogy a bokám pihen a térdemen. Mindkét könyököm a karfán pihen, ujjaimat lazán fonom össze az ölemben.
- Nos, hallgatom, hogy miért akart találkozni velem. – nem pöcsölök udvariassági formákkal. Nem azért jött, hogy kávézzon, teázzon vagy bármi ilyet műveljen. Tudni akarom, hogy mi a f*szért akar velem beszélni, szóval egyből a lényegre térek. Fürkészően függesztem rá lélektelenül csillogó éjfekete szemeimet, várva arra, hogy belekezdjen jövetele okába és céljába.

Összekötő.. Hová fajul a világ?! Az ember már nem tudja, kiben bízzon és kit kerüljön el. Ajánlgatnak fűt-fát, amint rájönnek, ki vagyok, és mit akarok.. Nevetségesen kicsinyesek és elkönyvelnek engem újabb vadásznak, aki az életükre tör. Pedig közel sem áll szándékomban ész nélkül gyilkolni a fajokat, korra és nemre tekintet nélkül. Nem az apám és nem a bátyám vagyok. Amolyan fekete bárány veszett el bennem, ezzel tűnök ki a többi fejvadász közül. Mondhatnám, hogy egészen barátságos is vagyok, de nem lenne igaz. A cél lebeg a szemeim előtt, ennek tekintetében szövetséget kötök, de torkot is metszek, ha arról van szó.
És egészen addig, míg sem a fickó nevét nem tudom, sem azt, hogy hol találom, minden velem szembejövő férfira rábökhetnék, hogy őt keresem. Egy idő után kétlem, hogy kifizetődő lenne számomra. Csupán ezért egyeztem bele, hogy találkozok valakivel, akiről semmit nem tudok. Valami farkas fickó ajánlotta, egészen készséges lett, miután rájött, hogy vadász vagyok. Meg mertem volna kockáztatni, hogy rám támad vagy lelécel, amilyen gyorsan csak tud, de még a csapda gondolata is megfordult a fejemben. Nem hiába, általában mindenre fel vagyok készülve. Legalábbis nagyon igyekszem, hogy kevés dolog lepjen meg. Most például magamnak okozok meglepetést azzal, hogy szinte fegyvertelenül megyek a megrendezett találkozóra. Érdekel ki is ez a fickó, aki állítólag a segítségemre lehet. A hely ugyan nem áll közel a szívemhez, és nem is öltözök úgy, mint aki ki akarja ereszteni a gőzt, a biztonságiak egy személyi villantás után azonnal be is engednek, sőt útba is igazítanak. Ezek szerint mindenki szépen felkészült a jöttömre. De hogy honnan tudták pontosan, kit várnak, arról halvány fogalmam sincs. Minden esetre elég feltűnő vagyok a magam egyéni módján. A szórakozni vágyók nem bíznak sokat a véletlenre, tapadós miniruhában vagy épp alig valami takaró felsőben nyomulnak befelé. Egyedül én bújtam hosszú farmerba és bőrkabátba. A változatosság kedvéért magassarkút húztam. Nem azért, mert szeretem, hanem mert szükség esetén kitűnően tudom hasznosítani. Különben is nő vagyok.. Ezt nem róhatják fel nekem.
Az egyik biztonsági ember kísér engem végig egy folyosón, majd kinyitja előttem az ajtót.
- Innen már megleszek.. – biccentek neki, aztán bemegyek a helyiségbe, ami egyelőre kong az ürességtől és várok. Nem is igazán tudok mást csinálni, így körbenézek. A zene épp csak annyira hallatszik be, hogy nem nyomja el cipőm kopogását a padlón, ahogy beljebb sétálva megfigyelem a szobát. Valamiféle privát helyiség, nem kell nagy ész, hogy rájöjjek. Pillanatok kérdése, hogy felbukkanjon az illető, aki a segítségemre lehet.