Ambrosia olyasmibe csöppent, ami valóban nem az ő dolga. Pontosabban én voltam ma a váratlan meglepetésvendég. Tudom, hogy elcs*sztem azt, amit itt műveltek, de leszarom. Nem érdekel mibe gyalogoltam bele. Nem úgy ismerem a gyönyörű succubust, hogy bármikor is gondot okozna neki másik partnert találni.
Figyelmem azonban most a lányomé. Szavai felkorbácsolták dühömet. Nem szeretem, amikor szórakozni akarnak velem. Most azonban azt mondja, hogy a kedvemre akart tenni. Ezen azt hiszem még dolgoznunk kell, mert az előbbit sok mindennek nevezném, csak épp annak nem, aminek szánta.
Elém penderül. Tisztában vagyok a szavaim súlyával és azt is érzem, hogy energiái miként változnak meg.
Ambrosia visszautasítja a játékot. Igazság szerint ezt vártam, már ami őt illeti. El kell ismernem, hogy úgy méri fel a helyzetet, ahogyan azt véleményem szerint kell. Teljesen mindegy, hogy azért, mert nem bírja, ha parancsolgatnak neki vagy azért, mert démonokkal játszmákba bocsátkozni sosem történik következmények nélkül. A legtöbb fajtáramnak és ezzel együtt nekem sincs lelkem, ami megvédene, leláncolna, megakadályozna vagy tisztességre sarkallna bármiben is. Nem ismerem a becsület úgy fogalmát, ahogyan a halandók. Nem játszom tisztességesen. Úgy játszom, ahogyan azt az én érdekeim megkívánják. Nincs ezen mit ragozni.
- Viszlát Ambrosia. – pillantok a nőre, amikor úgy dönt, hogy távozik. Megvárom, amíg kimegy, mert ami eztán fog következni, az tényleg nem tartozik rá. Olyasmit fogok tenni, amit eddig még soha senkivel sem. Nem találkoztam még ugyanis olyannal, akiért megérte volna megtennem ilyesmit.
Megfogom Anna állát és magam felé fordítom gyönyörű arcát. Még mindig elzárom előre az érzéseimet és sötét energiáim örvényét. Zárt vagyok előtte, mert nem kívánom jobban félresöpörni annál, mint amennyire eddig már megtettem.
Egy pillanatig a szemeibe nézek, majd a következőben átkarolom őt és magamhoz vonom. Átölelem, úgy ahogyan eddig még soha senkit. Öleltem már szeretőt, de ez most teljesen más. Állam a feje búbjára helyezem. Karjaim körülfonják védelmezőn törékenynek tűnő kecses alakját. Nincsenek érzéseim, vagyis nem olyanok, mint neki, mint akinek lelke is van. Ennek ellenére igyekszem a testemmel azt sugározni felé, hogy igenis fontos nekem. Még alig ismerem, hiszen csak most bukkant fel az életemben, de a vérem köt hozzá, ami számomra nagyon is fontos. Vannak olyan dolgok, hagyományok, amelyek engem nekem is számítnak. A vérkötelék pedig egy ilyen dolog.
Magamhoz szorítom, biztonságban akarom tudni az oldalamon, ahol senki sem bánthatja. Nem engedem el. Nem akarom elengedni.
- Nem akarok elmenni, Anna. – halkan, mély hangon szólalok meg. Mostanra csillapodott haragom, energiáim a megszokott rezgésekkel vesznek körbe, amivel átölelem a lányomat is. Ez alkalommal, azonban a sötétségem az övébe kapaszkodik hívogatóan, oltalmazóan.

Nincs nagyon mondandóm, ez valahogy a kettejük harca, amibe valahogy belecsöppentem én is. Nem szeretnék két démon közé szorulni, mind a kettőt kedvelem valami miatt, de egyik pártjára se szeretnék állni, bár az is igaz, hogy húzok már így is az egyik irányba, de arról senkinek sem kell tudnia. Szeretek pártatlan maradni és kimaradni a belharcokból, kettejük viszonya pedig épp egy ilyenre elékeztet engem, így a döntésem kezd megfogalmazódni bennem, hogy hamarosan távozom, mielőtt még valami baja esne a csinos kis hátsómnak. De Edward megelőz biztosít arról, hogy nem esik bántódásom, de hogy hihetek –e a szavainak, már más kérdés, sosem tudhatom, mikor szakad el nála a cérna. Annaval sem találkoztam még a rossz napjai egyikén, így tőle se nagyon tudom mire is számítsak, ha a helyzet úgyadódna. Viszont nem vagyok senki játékszere sem, így amikor ez kerül szóba, már én is közbeszólok.
- Köszönöm a lehetőséget, de mivel nem vagyok jó parancs teljesítő és büszke vagyok a függetlenségemre, nem kockáztatnám meg, hogy valami olyan kerüljön a terítékre, ami a természetem ellen való. – megcsóválom a fejemet, mert ez az amit nem tudok benyelni. Kedvelem egy fajta módon Edwardot, de nem kívánok a játékszerévé válni, csak mert valamit nem vesz be a gyomrom, és nem vagyok hajlandó megtenni, ismerem magam annyira, hogy ha úgy alakulnak, a dolgok dacolok. De többet nem is kell mondanom sem tennem, Anna egyértelműen kiadja az ukázt, hogy távozzunk innen mind a ketten, rá pillantok, de látom a szemeiben, hogy a köszönést is jobb, ha hanyagolom, igen csak ingatag a kedve, és nem szeretném kihúzni nála a gyufát, pedig kedvelem őt, igazán bájos lány. Inkább csak kikerülöm őket és összeszedegetem a cuccaimat, ha a folyosón öltözöm fel, hát ott fogok, ez egy lakosztály, erre csak úgy senki nem fog jönni. Csendben osonok ki az előtérbe, hogy ott szedjem, össze magamat a harisnya nem kerül vissza a lábamra, nem sok hangulatom van vele vacakolni, így inkább a boríték méretű táskába kerül, amiben egy két apróságot hoztam magammal, elvégre már itt élek néhány napja és ebben a ruhában sehova nem tudtam volna eltenni a kulcsaimat Kenzy házához.
Elköszönés nélkül lelépni, azt hiszem nem a legudvariasabb dolog, de ebben a szituációban, egy hello majd összefutunk hülyén vette volna ki magát, így inkább próbáltam, elegánsan távozni, de gyorsan, mert a helyzet nekem erősen forrósodónak tűnt. Azért sajnálom az estémet Annával, mert egészen kellemesen indult, de hát nem lehet mindig minden idilli?

▷MUSIC:  ▷ NOTE: Köszönöm! ▷ WORDS:

Az egész helyzet némileg abszurdnak hat. Két gyönyörű, alul öltözött nővel egy szobában lenni, máskor, más helyzetben tökéletes időtöltés lenne. Csakhogy itt és most ebben a helyzetben más játékszabályok játszanak. Az egyikük olykor a szeretőm és olyankor igenis nagy rajongója tudok lenni, még ha nem is mutatom ki neki. A másik pedig a tulajdon lányom.
Látom, hogy Ambrosiának sem tetszik ez a helyzet. Megértem, mert nekem sem tetszik. - Nem fog bántódásod esni. – fordulok a szőke tincsek gazdája felé és csak ezután figyelek Annara.
A falnak támaszkodva hallgatom a lányomat. Szavaira felhorkanok.
- Ki mondta, hogy király vagyok? – nem vagyok az és nem is szándékozom az lenni. Anna nem érti a poklomat és azt, hogy mi érdekel és mi motivál. A műsor, amelybe belekezdene, amiben Ambrosia nem lenne más, mint egy marionett bábu mind azt mutatják mennyire nem tudja, hogy miféle förtelemmel kezdett egy olyan táncba, amiről azt hiszi, hogy irányíthatja. Azt hiszem többet néztem ki belőle és méreg fut végig ereimben, hogy rá kell döbbennem, talán tévedtem.
Mindkét karom összefonom magam előtt és szemeim összeszűkülnek. Nem szándékozom megszólalni, végighallgatom, hogy mit is akar mondani nekem. Ezt se sokakkal teszem meg. Nem a türelmemről vagyok híres. Közelebb jön, eltávolodik. Olyan játékot játszik, ami kicsit sem tetszik. Nem találok benne semmit sem, ami számomra érdekes lenne. És semmit a világon nem teszek meg, amiben nem találok valamit, ami az én hasznomat, vagy érdekemet szolgálja.
Alkut ajánl nekem. Ajkaimat összepréselem. Haragom folyékony tűzként árad bennem és minden egyes szavával csak magasabbra, nagyobbra szítja lángjaimat. Nem eresztem rájuk, sötét energiáim engem lengnek körbe. Láthatatlanok, mégis egyre súlyosabb béklyókként ölelnek körbe. A levegő a bőrömön forróvá válik és meghajlik, mint a délibáb. Ettől pedig az egész látványom mintha úszni kezdene a szemük előtt.
- Mélyen csalódtam benned Anna. – mikor befejezi a mondandóját, annak ellenére, hogy én magam milyen forró is vagyok most, szavaim fagyosan hangzanak. Jeges ostorként vágnak át a szobán, a falakon, ablakokon csattannak hatalmas erővel.
- Leckét akarsz adni annak, aki ezt a játékot sokkal régebben űzi, mint te. Azt akarod tanítani, aki a játékszabályokat kitalálta. – csalódottság ül meg a hangomban. Lassan csóválom meg a fejem. Olyasmibe akar belekezdeni, ami számomra semmilyen kihívást nem jelent. Érdektelenséget annál inkább kelt bennem, ettől pedig dühös leszek.
- Hogy merészelsz ennyire lealacsonyítani?! Ostobának nézni?! Honnan veszed a bátorságot ahhoz, hogy úgy tegyél, mint aki ismer? Csak azért, mert a bennem élő sötétségből formálódtál, még nem tudod mi lakozik bennem, Anna. – minden egyes szó méreg, ami izzón folyik bennem, megjárva minden egyes sötét bugyrot bennem. Nem tudom honnan vette, hogy nem tűnik fel, ezzel a „játékkal” csak ő nyerhet, történjék bármi, ha belemegyek. Soha, semmit sem teszek, ami rám nézve eleve bukással zárul. Nem véletlen vagyok még életben.
Az pedig, hogy mint valami trófeaként, adná magát nekem…?!
- Azt hiszed a pokol van bennem, amit egy ilyen játékkal fegyelmezhetsz vagy uralhatsz. Nem a pokol él bennem, lányom. Én magam vagyok A Pokol. – talán azt gondolta, hogy azzal, majd bármit megtaníthat, amit felkínált. Nem tudom.
- Téged nem bocsátalak alkuba Anna. Azt az egyszerű sakkfigurákkal teszem meg és nem a tulajdon lányommal. Még akkor sem, ha most mélyen és durván sértett meg. – számomra érthetetlen, hogy miért. Mást a helyében egy ilyenért már régen kibeleztem volna. Vele azonban nem tennék ilyet soha. Azért mert a tulajdon vérem és ez még számomra is jelent valamit. Elég sokat, ami azt illeti. Ő talán nem is sejti, hogy mennyit. Sértése azonban olyan mélyen vág a húsomba, hogy a csontjaimig ég. Egész poklom megremeg és alaktalan formában fortyog.
- De ha ennyire játszani akarsz, ám legyen. – olyan mosoly árnyéka ül meg a szám sarkában, ami semmi jót nem ígér.
- Hajlandó vagyok belemenni és megnézni a műsort, amit nekem akarsz vagy akartok mutatni, feltéve, ha Ambrosia te is benne vagy, de a saját szabályaim szerint. Ha megszegitek, akkor mindketten az enyémek vagytok. Te is Ambrosia. Esetedben nem örökre, hanem egy évtizeden át. – a succubusra pillantok, majd róla vissza Annara. Remélem, hogy nem kell majd ecsetelnem nekik, mit is jelent, amikor valakit a magaménak tudok.
- Rád nézve viszont ez az idő kissé hosszabbra nyúlik majd. – fortyogó dühömet a tárgyalás ridegsége tartja kordában.
- Nem nyúlok hozzátok semmilyen szinten. Sem az erőmmel, sem pedig fizikailag. Végignézem, ahogyan örömet szereztek egymásnak. DE. Megtesztek bármit, amit közben mondok nektek. Habozás nélkül. Egyikőtök sem fog megsérülni, ezt megígérem. Nincs dacolás, nincs ellenkezés. Csak csináljátok. – egy olyan démonnal játékba kezdeni, aki több, mint három évszázada űzi az ilyen játszmákat, sosincs következmény nélkül.
- Ha belementek, akkor én is. Végignézem az egészet. Ha kibírjátok, hogy teszitek, amit én akarok közben, akkor a végén mindenki megy a maga útján a maga dolgára. Következmények nélkül. Ha bármit megtagadtok, annak ára lesz. És ha én szegem meg a játékszabályokat, akkor legyen, amit akartok. A tiétek leszek. Ehhez azonban Ambrosia beleegyezése is kell. Ha nemet mondasz kedves succubusom, amit megtehetsz belátásod szerint, akkor nincs miről alkudoznunk. – mindkét nőn végighordozom a tekintetem. Ha elbírnak velem, akkor megtehetik, amit akarnak, de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. Játszani akartok? Hát íme, játszunk!

Az ágy mellé húzódok, nekem nincs köntösöm,és a ruháim sincsenek a közelben, erre és arra is van belőle egy –egy darab. Falatnyi, vörös rafináltszabású ruhában jöttem ide, amiből könnyű kibújni, hozzá harisnya, harisnyatartó és egy pánt nélküli melltartó volt, egy tűsarkúcipő párral, amik haragos vörösek voltak, a rúzsom már régen eltűnt az ajkaimról, amik színben passzolt az öltözetemhez. De most minden messze van tőlem a padlón és még nem döntöttem el, hogyan is tovább. Nem szeretnék a közelben maradni, ha ezek ketten dühösen acsarkodva, esnek egymás torkának, márpedig nekem az előbb kicsit ehhez hasonló volt, vagy csak én vagyok túl keveset a közelükben és ez náluk a meleg családi üdvözlés? Tudja a rák, és tartsa is meg magának! Az ágy mellett szobrozva fészkelődöm álltamban, és amikor Anna hozzám szól, felé fordulok.
- Ugyan arról a fickóról beszélünk? Mert ha igen, akkor, szerintem, van okom rá, nem szeretnék a közelében lenni, mikor épp tajtékzik a dühtől. – Ritkán bizonytalanodok el, és ez a mostani is, egy ilyen ritka pillanat, hogy nem tudom merre és hogyan, de ahogy elnézem, Edward megoldja ő nem bizonytalanodott el, mivel elég hamar betessékeli magát az ajtón, de legalább az a keretben maradt és nem hozta magával, ahogy a kilincset sem, ez már egy egészen jó pont. A szemeim Annara villannak, amikor azt mondja, menjek vissza az ágyra, most megtaláltam újra önmagamat, és keresztbefonom a karjaim a melleim előtt, nem takargatni szándékozom magma, csak hülyén érzem magamat, ha lógatom és ez a legjobb, amit tenni tudok, de amúgy pedig, nem szeretem, ha utasítgatnak.
- Majd megyek, ha én úgy gondolom…- A csókot ugyan elfogadom, de ettől még nem fogok visszamászni az ágyra, állva könnyebben pattanok meg, mintha kelletem magam a lepedőn és egyelőre a helyzettel nem tudom mit is kezdjek. Azt érzem, hogy Edward nincs a legjobb hangulatban, Anna feszíti a húrt, és a közöttük lévő rivalizálás vagy tudom is én mi közelében nem akarok lenni, nem vagyok ágyútöltelék.
- Most mondanám, hogy te az enyémet, Edward, de sajnos neked van igazad. – Belenézek a szemeimbe, és figyelem azt a jól ismert vigyort, találkoztam már ezzel párszor és tudom, hogy jobb óvatosnak lenni, különösen Anna szavai után, nem tudom mit fog ehhez szólni Ed, de nem hiszem, hogy repesni fog az örömtől. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ő csak ül és néz, és nem tesz semmit sem, ráadásul, hogy is mondjam, nem vagyok oda azért, hogy valakinek műsorozzak. Nem vagyok sem prűd sem szégyellős, de vannak olyan ragadozók ebben a világban, aki előtt nem illegetném magamat tálcán egy ilyen helyzetben.
- Miért érzem úgy, hogy tényleg egy kis afférotok van és én rossz helyen vagyok? – Dünnyögöm az orrom alatt és nézem őket, miközben a hajam simítom hátra és csavarok rajta egyet, majd úgy ejtem vissza a vállaimra. Ha nem ilyen lett volna a nyitás, most könnyedén heverednék el az ágyon, de mivel két démon áll velem szemközt, és az egyik teljesen kiszámíthatatlan azt hiszem, van okom feszengeni, ráadásul, Edward közelében nem ilyen felállásban szoktam megjelenni, őt ő van és én, és más játékszabályok. Viszont nem állhatok itt ítéletnapig, még ők lemeccselik mit akarnak így egy könnyed mozdulattal vállat vonok, és elsétálok mellettük, van még eper az asztalon, én pedig szeretem az epret, addig meg döntsék, el mit kezdenek egymással. Én addig is szerzek magamnak egy kistálnyit a kedvenc gyümölcsömből és visszasétálok az ágyhoz, már ha senki nem tesz olyat amivel megakadályozna ebben.

▷MUSIC:  ▷ NOTE: Nagyon bééénaaa lett, booocsáánat! ▷ WORDS:

Ó, egészen biztos vagyok abban, hogy már mind a ketten tudják, hogy itt vagyok. Hallom Anna hangját, ahogy a nevemet nyögi. Elégedett szfinxmosoly terül szét a képemen.
Azt mondta várjak. Még nem áll készen. Hát vártam. Most pedig a nevemet nyögi, amit olyan tisztán hallok, mintha csak a fülembe sóhajtotta volna, miközben alattam van.
Csakhogy k*rvára nem ez a helyzet. Ott van az ajtó mögött, ami még mindig csukva áll előttem. Lecsillapítom magam, sötétségem láthatatlan, de durva csápjait visszahívom. Már tudja, hogy itt vagyok. Az viszont nem tetszik, hogy a szőke succubus is itt van. Nem azért, mert ellenérzéseim vannak vele szemben. Erről szó sincs. Ő is egyike azoknak, akit képes vagyok jobban elviselni, mint másokat. Ha nem így lenne, akkor nem mentettem volna már meg kétszer is az életét. Bár az, hogy úgymond kedvelem, még nem akadályoz meg abban, hogyha itt lesz az ideje, akkor szépen bevasaljam rajta a dolgot. Démon vagyok, démonnal üzletelni pedig mindig következményekkel és magas árakkal jár, amit természetesen nem feltétlen anyagiakban kell érteni.
A succubus, ha itt van, és márpedig itt van, akkor köze van Annahoz. Ismerem már annyira, hogy tudjam, mennyire szereti a partnereit svédasztalnak is használni. Én is így vagyok ezzel, nem ítélem el miatta, amúgy sem ítélek el másokat, vagy ha mégis, az nem ez a kategória, de valahogy zavar a gondolat, hogy Annaból táplálkozik. A lányom, akit csak magamnak akarok, életenergiát ad valakinek, akit én is felpróbálok olykor. Noha erkölcseim nincsenek, hogy egy ilyen szintű dolog zavarjon, mégis az egész… nem mindennapinak tűnik. Bár, ha jobban meggondolom az sem az, hogy van egy lányom, akit ennyire kívánok. És nem csak a testét. Tulajdonképpen arról szól legkevésbé ez az egész. Ő a részem, egy szelet belőlem és ezért kell nekem. A saját húsom és vérem. Ráadásul van valamije, ami a legtöbb démonnak nincs. Lelke van. Ez pedig kell nekem. Akarom őt mindenestől úgy, ahogyan van.
Ő keresett meg engem, most mégis én állok az ajtajában. Az ajtóban, amit nem hajlandó kinyitni egyik nő sem. Legalább kirohanhatott volna valamelyik, hogy megdobáljon egy legyezővel, rúzzsal, szandállal vagy más egyéb f*szsággal, amiért kissé megzavartam őket. Megforgatom a szemeimet és lenyomom a kilincset. Belépek a szobába és egyetlen rövid pillantással mérem fel a helyzetet és őket.
Tekintetem elsötétül, a szobában terjengő illatok elárulják őket, még az előtt, hogy felfognám látványukat. De hála az égnek, elég gyors a felfogásom és tökéletesen látok is, szóval hamar kiderül, hogy feltételezésem igaz.
- Gondolom kellemetlen az időzítésem. Milyen szerencse, hogy egy kellemetlen démon vagyok, így mondhatni az időzítéssel nincs gond. – tudom én, hogy a hátuk közepére sem kívánnak most, de, hogy őszinte legyek, k*rvára leszarom. Közelebb megyek kettejükhöz és nem messze az ágytól állok meg, hanyagul és lazán dőlve az egyik falnak. Kezeim a zsebeimben vannak. Képembe lógó hajam alól nézem őket, hol az egyiküket, hol pedig a másikukat.
- Úgy tűnik Ambrosia, mostanában elég gyakran keresztezed az utamat. – farkasvigyor terül el a képemen. Legutóbb a lakásom előtt találtam rá vérbe fagyva, most pedig a lányom combjai között. Még akkor is, ha most konkrétan nem ott van.
Hűvös és rideg vagyok, nem közvetítek feléjük haragot vagy más érzelmet. Szemeim feketén és lélektelenül figyeli őket. Leszarom, hogy nem volt jogom idejönni, nekem erről egyébként is más a véleményem és azt is, hogy mibe sétáltam éppen bele.
- Anna, idő kellett neked, megkaptad. Azt akarom, hogy dönts. Ha kellek neked, akkor úgy kelljek, ahogyan a bárban akartál. Ha nem akarsz velem lenni, akkor hagyd el a territóriumomat. – nem pöcsölök, nincs rá okom, hogy finomkodjak. Ezért jöttem, hogy tudassam, nem akarok tovább várni. Nem vagyok türelmes, sosem voltam az. Tanúsítottam már épp elegendő toleranciát és nem akarok többet. Ha nem képes arra, ami nekem kell belőle, akkor jobb, ha távol tartja magát tőlem.

Anna és a gondolatai, amiket velem is megosztott. Igazán tudhatná, hogy nem Edwardot látom benne, nem is érdekel, hogy kinek a vére. Számomra ők ketten két teljesen más lény, személyiség és démon, én teljesen különállónak kezelem őket, sőt a vér kötelékükkel sem foglalkozom, nekem ez nem számít. Különben is, hol lenne ez érdekes? A lány önmaga miatt érdekel, ahogy a férfi is más miatt. A nőkkel én szeretek domináns lenni, irányítani és az ujjaim köré csavarni őket, többet is van kapcsolatom velük, mivel kevés férfi képes arra, amit a démon nyújtani tud. A férfiakkal szemben vannak elvárásaim, amik a nőkkel szemben nincsenek meg. A papucs pasikat ki nem állhatom, csak arra jók, hogy kifizessék az italom, vegyenek nekem dolgokat, ruhákat, ékszereket, fizessék amit kérek és másra nem jók. A nők, más lapra valók, szeretem a finomságot, a kényeztetést és a simogatásokat, amiket csak két nő adhat meg egymásnak.
A beszélgetést így rövidre is zárom, egy kis adagaranyló méz segítségével, amit a testére csepegtetek, hogy apró csókokkal és finom nyelvcsapásokkal ízlelhessek és nyalogathassak le a fehér bőrről, ami minden egyes érintésemre összerándul, remélem, ezzel már kivertem a fejéből a férfit, jelen pillanatban itt egy hímnemű egyednek sincsen helye. Vele terveztem ezt az estét és nem úgy, hogy bárki is csatlakozna, akinek nem és húsos vágat van a combjai között.
A méz fogy, mit testére és érzékeny területeire csorgatok, keveredik, egy másik édes nedvvel, amit szívesen ízlelek, tetszik ahogyan sóhajt és nyög, hogy uralom őt, hogy minden egyes kis szívásra és nyelvmozdulatra összerándul, addig nem is engedek hívásának, még meg nem remeg teste alattam, még el nem éri azt az édes pontot ami úgy robban benne szét, mint millió egy kis csillag, ami felhevíti és összerántja benne az izmokat. Mosolyom töretlen csak szélesedik, ahogy a mézbe mártja bele az ujjaim, és lenyalja az édes ragacsos anyagot, hogy utána benne márthassam meg azokat. Lassan fedezem fel, ahogy visszahajolok combjai közé, majd egyre határozottabban simogatom benne, azt a bizonyos pontot, ami újra és újra eljutattja az orgazmusig. Játékunk édes és gyönyörfakasztó, egészen egy pontig ahol én is megrándulok, mint akin korbács csattant és Anna is felsikolt. Bennem a félelem erest gyökeret, megérzek valamit ami némi ijedtséget gerjeszt bennem, és Anna unszolására távolabb is vonulok, az ágyról lelépek és két lábamon állok, a lányra szegezve a tekintetem, de nem hiszem, hogy ő tette volna.
- Értem… - nyugtázom, hogy ki az, aki miatt minden történik, így az ajtóra szegezem a tekintetemet és nyugalmat erőltetek magamra, utálom, mikor ez történik, mikor megkapom ezt az erőt én is, és félelmet ébreszt benne, gyűlölök félni. – te hívtad? – Kérdezek rá, és Anna felé fordulok, de úgy döntök, nem maradok állva a szoba közepén, mint egy szobor, helyette az ágy fejrészéhez sétálok. Nem tudom, hogyan tovább.

▷MUSIC: ▷ NOTE: ▷ WORDS:

Miután Anna távozott a bárból azon az éjszakán, őrjöngtem. Nem akartam elengedni, nem akartam, hogy elmenjen, kitépett egy darabot belőlem, amit vissza akarok kapni, mert az enyém, mert jogom van hozzá. A bárból leléptem, máshol éltem ki magam. Évszázadokat is átível azaz időszak, amióta már nem volt példa tőlem ilyen féktelenségre. Nem akartam megálljt parancsolni az ösztöneimnek, az érzékeimnek, a természetemnek. Nem is tettem. Mire a nap első sugarai végignyalták New York mocskos utcáit, többször merültem el és mártóztam meg sötétségem legsötétebb bugyraiban, mint az elmúlt évtizedben összesen együttvéve.

Pontosan tudom, hogy hol van. Nem kellett ismernem a címét, egyszerűen érzem őt. Úgy érzem Anna jelenlétét, mint a sajátomat. Vonz magához, mint egy k*baszott mágnes.
Lazán dőlök a Harleymnak és a hotelt nézem üres tekintettel. Most kivételesen szivar helyett cigaretta lóg a számból. Mióta leállítottam a motort, a harmadik szál.
Csak annyit tudok, hogy akarom őt, jobban, mint bármelyik nőt valaha is eddig. A magaménak tekinteti és elsüllyeszteni a saját mocskomban. Eggyé válni vele és kínzón nyaldosó lángok között elemészteni. Kell nekem.
Mégsem rohanok fel a szobájához. Még nem. Sötétségem árnyéklenyomata, mi ott él benne láthatatlan fonálként vezet hozzá. Elszívom a cigim, eldobom a csikket. Elindulok a bejárathoz. Megkérdeznék mit akarok, belemászok a portás elméjébe. Már nem akarja tudni, hogy mit akarok. Nem kell megkérdeznem melyik emelet és melyik szoba. Pontosan tudom, csak mennem kell a csalogatás után. Még nem jelzem, hogy itt vagyok, elzárom energiáim, megtartom azokat magamnak. Egyetlen gondolatom sem tiszta most. Nem gondolkodok, nem akarok gondolkodni.
Megállok a szobaajtó előtt és kopogás helyett inkább szabadjára engedem sötétségem mázsás súlyú csápjait, hogy azok körbe öleljék Anna testét és béklyóként ragadjanak rá. Van vele valaki. Ismerem az ő lelkének sötétségeit is, érzem benne, ismerem benne. Ennek ellenére nem tágítok. Eljöttem érte és akarom, hogy tudja, itt vagyok. Eddig vártam és nem tovább.

Még magamra hagy kiszolgálom magam, az eper az egyik kedvenc gyümölcsöm, szinte mindenhogyan szeretem, és nincs az a pillanat, amikor nem tudnám megenni. Most sem ellenállok neki és élvezettel fogyasztok el néhány darabot megmártva a mézes tálban. Igazán Pazar gyümölcskosár került fel a lakosztályba a kérésemre. A mézet kifejezetten szeretem, de a csokoládé utánzatú szirupok és egyebeket messzire kerülöm. Pedig ezek is megtalálhatóak egy –egy kecses porcelán tálkában. Türelemmel vagyok, nem sürgetem Annat, had rendezze csak el a lányt, az emberek nem bírnak annyit amennyit mi, és most amúgy is olyan játékba kívánok kezdeni amihez ketten bőven elegek vagyunk, akkor minek ide egy kókadozó harmadik? Annaát nézem, és én őt látom, nem keresem benne az apját, miért is tenném, ha Edward érdekelne, akkor az ő társaságát keresném, de mivel itt vagyok, elég egyértelmű, hogy férfira nem vágyok, és arra is, hogy nem kívánom most a vele való aktust. Succubus vagyok és nem halandó nő, mindig másra vágyom, van időszak, amikor a férfiakat kívánom, van amikor csak a nőket és van amikor mind a két nemet, mikor milyen hangulatban is találom magamat, de most kifejezetten a női gyengédségre vágyom.
- Tévedsz, nem látom benned, őt, nem is keresem. - megcsóválom a fejem. – Mi lenne, ha kilépnél az árnyékából végre? Sokkal több van benned mint ő benne, élőbb vagy. Szebb. – Suttogom bele az ajkaiba. – Edward az csak Edward, ha rá van gusztusom megkeresem, d hozzád, veled nem miatta találkozom, emlékezz csak, azokra az időkre, Anna-baba, mikor még nem vontam köztetek párhuzamot, nem sejtettem, hogy ugyan az a sötétség köt össze titeket? – Ed nincs itt, és most nincs helye közöttünk, Annára vágyom és nem másra, őt akarom. Minden egyes porcikáját, mézzel bevonva végig kóstolni. Mosolyogva lépek el, szinte táncolva, mindig is légiesek és könnyűek voltak a léptem, és volt időm bőséggel, hogy tökéltesre csiszoljam, hogy minél csábítóbb legyen a mozgásom, hívom magamhoz, hogy újra tovalebbenjek, majd visszalépjek, amikor ő is közeledik, így ajkaira tapasztom az enyémeket és nyelvem az övét keresi, hogy táncolhassanak egyet. Testem forrón simul az övéhez, kezeim, arcáról, elindulnak az oldalán, ujjaim, érintik, puha kis kebleit. Elereszt, keze lecsúszik derekamról és az ágy mellé lép, a lepedők immár gyűröttek és sötétek, órák óta gyűrjük már az egészet. Beharapom alsó ajkam, ahogy felidézem mi mindent műveltünk már eddig is, majd cinkos mosoly villan az arcomon és a mézért lépek vissza, így van alkalmam, lassú léptekkel ringó csípővel közeledni hozzá, miközben iszom látványát, a kerek csípőt, a rózsaszín vágatot, ami oly hívogatóan tekint rám, ujjam belemártom a mézbe, hogy leszopogathassam onnan. Érzem az árnyak finom érintését, mostanra már nem rémítenek meg, csak ellazulok és élvezem a simogatást, a kis figyelmet, amit így is kapok.
Néhány pillanat és már az ágyon térdelek, mézet csurgatok a hasára, melyet lassú ráérős mozdulatokkal nyalogatok le, közben tekintetét keresem. Lassú, aranyló kis erecskét eresztek le a rózsaszín bőrön, arra az apró kis gyöngyre, amit ha megszívogatok, olyan édes kis hangokat csalogathatok elő Anna ajkai közül, amik engem is feltüzelnek újra és újra, így a korábbi lusta nyelvcsapások helyett, mohón ízlelem.

▷MUSIC: Lick ▷ NOTE: nyau ▷ WORDS:503

Három nő, egy terebélyes franciaágyon, fogalmam sincsen mennyi idő telt el, mióta itt vagyok, az időérzékem ilyenkor hajlamos cserben hagyni, különösen, amikor valami ennyire jó. Se a férfit se a nőt nem vetem meg, mind a két csapatban játszom. Succubus vagyok, kétlem, hogy lenne kő hetero fajtársam, amúgy is a egy nő sok tekintetben jobb szerető tud lenni mint egy féri, több a gyengéd simogatás, csók, és minden más, amitől olyan édes és hosszantartó egy aktus, mint a férfiak nyers brutalitása. Hopp, ja, igen, férfiból, sosem keresem az olyanok társaságát, akik romantikus lelkek, nem arra vágyom, ha finomkodás kell és simogatások, akkor nővel bújok ágyba.
Szegény lány, már nem bírja úgy a gyűrődést, teljesen kimerült, Anna, a vérét is vette én csak a chi-jéből merítettem magamnak, de ez és a több óra mait együtt töltöttünk sokat kivett a lányból, nem csoda, ha lassan úgy csuklik össze, mint egy rongybaba. Nekem, minden egyes aktus felér egy kiadós regenerációs elvással, feltöltődöm közbe maximálisan és majd kicsattanok a végére, és most is ez a helyzet, még a lány teljesen elfárad, bennem tombol az élet.
Felülök Anna csípőjére, mikor a hajamba markol bele, finoman kihúzom a tincseim az ujjai közül, és a másik oldalra dobom, nem minden esetben szeretem ha húzzák a hajam, így finoman figyelmeztetem, hogy ennek most nincs itt a helye, viszont csókját viszont, miközben ujjaim kettőnk közé csúsztatom be, hogy simogathassam, az a kis pontot ami annyi gyönyört tud adni nekünk nőknek, ha valaki tudja, hogyan is kell érinteni, hogy igazán jó lehessen.
Testem ívbe feszül, a csókra és az apró kis harapásra, hogy halk kis sóhaj hagyja el ajkaimat, közben tovább simogatom én is őt. Adok és kapok, ez a játék ilyen, finom és élvezetes, nincs benne kegyetlenség, vagy kemény dominancia harc, inkább egy tánc, amibe beleadunk mind a ketten apait és anyait, hogy gazán élvezetes legyen az egész, hajam már a hátamhoz tapad, mostanra nem lehet eldönteni, melyik nedv az enyém, melyik az övé, és mi volt a lányé. Emma. Bár számomra a név semmit sem számít.
Elnyúlok az ágyon, és magamhoz vonom az én kicsi démonomat és a haját simogatom meg, majd közelebb húzom őt magamhoz, hogy feltérdeljek az ágyon, formás kis keblére hajolok, és megízlelem nyelvemmel, az ember után már érdeklődésemet vesztettem, de Anna még bírja szuflával, bár érzem, hogy valami nem kerek, így megállok, és lehajolok ajkaihoz egy csókra.
- Mi jutott az eszedbe? – Kérdezem tőle halkan és finoman a fogaim közé veszem az alsó ajkát, meghúzom és egy gyors mozdulattal meg is nyalom, mielőtt elengedném. Majd ő kerekedik fölém, és nyakam veszi birtokba, melyre halk sóhaj a feleletem.
- Rendben. – Azzal elnyúlok az ágyon, és nézem ahogy felnyalábolja a lányt, majd gondolok egyet felkelek, és az epres tálat keresem meg a szobában, hogy egy kis mézbe megmártva bekapja belőle pár falatot, két lédús gyümölcsöt fogyasztok el, mire Anna visszajön. Viszonzom a csókot még a poharat a kezeimbe veszem, és hasonló hévvel vagyok iránta, mint ő irántam, majd felkacagok ahogy elszakadom tőle, és belekortyolok az aranyló nedűbe.
- Valamiben nagyon hasonló az ízlésetek, ital és succubusban mindenképpen. – Körbepördülök a tengelyem körül, hogy a hajam szálljon körülöttem, és megiszom a maradékot, még teszek néhány táncoló lépést, fel vagyok pörögve, tele vagyok energiával.
- Egy kis epret? – Beharapom az alsóajkaimat, mert ami az eperre és a mézzel kapcsolatosan eszembe jutott, az nem a hagyományos felhasználással kapcsolatos.

▷MUSIC: IDE, IDE ▷ NOTE: IDE, IDE ▷ WORDS: IDE, IDE