Niko & Zina

When angels cry blood
on flowers of evil in bloom

Egy nehéz, bosszúságokkal teli nap lezárásaként azt hiszem, még én is megérdemlem a pihenést. Vagy ha azt nem is, hazafelé menet – bármilyen sörszagú is vagyok a letudott műszak után – egy gyors vacsorát és egy túrát a kedvenc könyvesboltomban. Ám előre tudom, hogy valószínűleg nem sok értelme van oda betérnem, mégis megejtem még a vacsorám előtt. Egyszerű az indok, hamarabb útba esik.. Én meg csak úgy beesek az üzletbe. A fiatal eladó ismerős mosollyal fogad, nem szólal meg, csak felles a szemüvege mögül és biccent, hogy nézzek csak körbe. Ismerem már a járást, ő pedig tudja, hogy hajlamos vagyok nem azokra a könyvekre felfigyelni, amiket ő lelkesen ajánl, hanem az egyszerűekre, amikben más nem is látja meg a szépséget.
Egészen a legtávolabbi könyvespolcig vezet utam, ott dobom le hanyagul a földre a táskát a vállamról. Nincs benne semmi törékeny, mégis koppan egyet, ez a nesz pedig szinte végigszántja az amúgy méretes helyiséget. Nincs okom panaszra, hisz nincsenek sokan, mégsem tervezem, hogy sokáig időznék. Pedig szeretnék, de holnap ismét dolgoznom kell.. Hozzászoktam már ahhoz, hogy kevés idő jut az olyan szenvedélyeimre, mint az olvasás. Már ha egyáltalán jut idő. Ide gyakorta betérek, és annak ellenére is a szívesen látott vendégek közé tartozom, ha csak ritkán vásárolok.