Késő este volt, de remek idő volt, illetve remek lehetőség egy kisebb bulira. Régóta nem buliztam már, így rám fért már az, hogy kicsit egyedül legyek és kiszakadjak a megszokott dolgokból. Ezért ma nem is a Hell bárba mentem, hanem az egyik közeli bárba, ami emberektől hemzsegett és pontosan ezért tetszett meg, mert sokan voltak és nem igen figyeltek egymásra. Ennek közzétehetően nem volt nehéz dolgom néha-néha kicsit nassolni az italozás mellett. Teljesen ingyen volt minden, hiszen igézés nélkül is pontosan tudtam azt, hogyan vegyem rá a másik nemet arra, hogy ő állja a számlát. Elég csak előttük elhúzni a mézesmadzagot és máris képesek szinte bármire, persze egyikük se kapja meg végül amit szeretne, ha csak én azt nem akarom. Mosolyogva és előszeretettel játszottam a férfiakkal, de ez nem csoda, hiszen azok után ami történt velem bolond lettem volna elhinni minden apró dolgot tőlük. Talán egyszer lesz olyan személy akiben meg fogok bízni, de azt biztosan nem egy ilyen helyen fogom megismerni. Majd amikor úgy éreztem, hogy elég volt mindenből, akkor elindultam hazafelé. Nem érdekelt semmi se és senki se. Egyszerűen csak mosolyogva szeltem New York utcáit és figyeltem azt a pár embert, akik még ilyenkor is utcán ténferegtek. Egy sikátor mellett is elhaladtam, de nem is nagyon érdekelt mi történik ott, majd akaratlanul is olyan dolgok ütötték meg a fülemet, amik megállásra kényszerítettek. Nem érdekelt sohase mások problémája, de azt soha se tűrtem el, hogy férfiak védtelen nőket bántsanak. Lassú és magabiztos léptekkel indultam vissza a sikátorba, majd pedig mosolyogva rájuk pillantottam.- Hozzá nem merjetek élni, vagy a szíveteket etetem meg veletek. - mondtam nekik egy féloldalas mosoly kíséretében, de hallottam, illetve láttam is, hogy nem igen hiszik el amit mondok. Az egyikük a lányhoz indul, míg a többiek felém. Megforgattam a szemeimet, majd pedig minden bűntudat nélkül téptem ki a szívüket, vagy éppenséggel más szerveiket, miközben néha a fogaimmal is találkoztak. Én figyelmeztettem őket, de persze nem hittek nekem. Az ő bajuk és nem az enyém. Átléptem fölöttük és körbepillantottam, hiszen 5 hulla feküdt a sikátorban, de nem túlzottan érdekelt. Lassan leguggoltam a lány mellé és kisimítottam az arcából a haját. - Hallasz engem? - kérdeztem tőle kicsit aggódva, de arra figyeltem, hogy ne tudjon megérinteni, hiszel azzal csak ő járna rosszul, mert akkor hamarosan tényleg halott lenne a fae által.
Bár rengeteg felkérésem van, mégsem sok annyira, hogy a napjaim kilencven százalékát kitöltsék. Tehát a sok munka mellett néha pihenésre, és szórakozásra is jut időm. Gyakran megfordul a fejemben, hogy ha világos fae vagyok, akkor miért éppen ilyen szakmát választottam? Na meg persze elég gyakran előjön belőlem a bűntudat, és az önbizalomhiány, ami nem éppen előnyös egy ilyen szakmában. Egyre többször veszem észre magamon, hogy az enyveskezűséget próbálom kiszorítani magamból, és leginkább a kémkedésre koncentrálok.. bár be kell vallanom, egy róka vérében benne van a kleptománia. Talán annyira nem is gáz világosként ilyen szakmát folytatni, csak én beszélem be magamnak. Hiszen egy ilyen világban lehetetlen jó kislányként megmaradni, és eleve a függetlenséget választottam volna, ha lehetett volna választani. Azonban ez a hajó már elúszott, és a sötét lét a legbelső ellenségem lett. Tisztelem a törvényeinket, de be kell vallanom néha-néha, felverem a port a sötét területeken is, és az ismerőseim között is előfordulnak kevésbé világos személyek. De ez nem baj, sőt.. talán inkább jobban elmélyíti azt a lehetetlen és katasztrófára hasonlító kapcsolatot a két oldal között. Most viszont elég legyen a munkából, és a világmegváltó beszédből, hiszen a mai napot arra szenteltem, hogy minél inkább kiszórakozhassam magamat, hiszen holnaptól már kezdődik is újra előröl minden. Most valamiért nem volt kedvem a saját alakomban bulizni, ezért egy random ázsiai lányka alakját vettem fel, aki éppen elsétált mellettem az utcán az egyik nap, és én pedig „véletlenül” neki mentem, mert meg tetszett a külleme. Szeretem New York-ot, hiszen minden sarkon lehet találni szép nőket, és remek bulizó helyeket. Amint befordultam az egyik törzshelyem ajtaján, egyszerre becéloztam a pultnál lévő utolsó szabad bárszéket, és kényelembe helyeztem magam. Egy bloody mary koktélt rendeltem, mert kifejezetten szeretem a sós italokat, és ez az ital még a kedvenc színemet is hordozza magában, azaz a vöröst. Hosszú fekete hajamat elkezdem csavargatni, ami egy rossz szokásom, de eddig nem igazán zavart még senkit. Kellemes mindig új alakban bulizgatni, hiszen olyan, mintha a világ ruhásszekrénye, a te zsebedben lenne, és bármikor elérhetnéd. Na, jó.. talán a ruhásszekrény egy rossz szó rá, hiszen a ruhám nem változik meg egy alakváltás következtében, viszont minden más.. igen. Most egy hosszú sötétkék farmert, egy fehér pólót, és rá egy vörös-fehér kockás, rövid ujjú inget vettem fel. Szeretek fiúsan öltözködni, és be kell vallanom, néha a férfi részlegen szoktam bevásárolni, de csak mert a női részlegen olyan gáz csipkés cuccok vannak. Nem is beszélve a hello kitty-s táskákról, vagy az extra szűk rózsaszín nadrágokról. Most persze nem a rózsaszínnel van a bajom, hanem inkább magával a stílusirányzattal. A rózsaszín szép szín, csak tudni kell megtartani belőle is a mértéket. Ahogyan az alkoholból, ami éppen ebben a pillanatban érkezett meg elém. Egy idősebb férfi ült mellettem, és amint megkaptam az italomat, intett a pultosnak, hogy ő fizeti. Ez egy szende mosolyt váltott ki belőlem, hiszen szeretem az ilyen embereket, és a kötetlen kedvességüket. Valahogyan feldobják az egész estémet. A következő pillanatban viszont egy másik férfi bökött oldalba a másik oldalról, és táncolni hívott, viszont őt le kellett ráznom, hiszen nem volt valami szép szegény. Én inkább nyugodtan iszogattam a koktélomat tovább, és élveztem a kellemes rockzenét, ahogyan teljesen átveszi az elmém felett az uralmat. Szépen lassan el is fogyatkozott a paradicsom vörös ital, én pedig úgy döntöttem, hogy a hirtelen feltörekvő szédülésem és fejfájásom miatt korábban befejezem a bulizást. Óvatosan le is szálltam a székemről, majd megindultam a kijárat felé, ám a lábam nem éppen akart mindig engedelmeskedni nekem, és valahogyan a talaj sem volt a megszokott stabil. Jobbra-balra forgott velem a világ, és közben egyre gyengébbnek éreztem a testemet. Ennyire erős lett volna az italom? Vagy talán az a „kedves” férfi kevert bele valamit, amikor elterelte a másik a figyelmemet? Kellemetlen helyzet, ezért minél gyorsabban haza kell érnem. Már ha ilyen helyzetben sikerülni fog. Az ajtón kifelé nekiestem jó pár embernek, és talán fel is löktem egyet kettőt közülük, de talán nem lesznek annyira mérgesek rám (főleg, hogy nem is a saját alakomban vagyok). Hamar el is indultam az otthonom felé, ám az első lehetséges kanyarnál szépen „bezuhantam” a sikátorba, és elestem. A testem olyan nehéz volt, hogy nem voltam képes újra felállni, és az elmém is teljesen kész volt. Az alakváltást ezek után már nem voltam képes fenntartani, és pár másodperccel később már újra az amerikai vörös róka voltam, aki mindig is. A telefonomért akartam nyúlni, de nem ment, ugyanis a következő pillanatban már beájultam, és az egész világ onnantól elsötétült. Jobb esetben csak megerőszakolnak majd, rosszabb esetben viszont egy újabb hullát fog találni reggel majd a rendőrség az én képemben. Köszönöm világ a kedvességedet.. legközelebb nem fogok senkiben sem megbízni, az már biztos. Ha lesz persze legközelebb..
-Hhhmmm... Chris. - Ízlelgetem a számban a nevét, melyet az imént árult el nekem. Szép, szép és eddig nem is ismertem ilyen nevű lányt, így keverni sem fogom. Még szerencse. Már ha látom még egyáltalán. -Neeem, dehogy. Nem a vérszívós jelenetekre gondoltam, hanem valami egész másra, de mindegy, már nincs kedvem hozzá. - elhúzom a szám, majd a reménytelen szökési próbálkozásait látva inkább hátrébb lépkedtem párat, hogy elég nagy teret adjak neki a mozgáshoz. Látom az arcán, hogy megelpődik, de nem habozik sokáig, már cselekszik is. Előveszi a mobilját és valamit pötyögni kezd rajta, én meg zsebre tett kézzel, naaaagyon kíváncsian várom, hogy mihez is akar most kezdeni. Felém lép, de mint az előző ilyen próbálkozásakor sem, most sem hátrálok, csak figyelem a tekintetét, az arcát, a mozdulatait. Mondatai után csak lebiccentettem a fejem, felhúztam a szemöldököm és olyan "Ez most komoly?" nézéssel pillantottam rá. Komolyan nem értette meg, hogy a rendőröket egy másodperc alatt lemészárolom és örömmel nyalom le a vért a torkukról? Aztán a hulla felé vette az irányt, de megállt és egy tőle nem várt kijelentést tett. Majd tárcsázott. Összeszűkítettem a szemeim, mert egy picit elvesztettem nála a fonalat. Most akkor fél vagy bír? De nem is érdekel. Legyen boldog a rendőreivel. Amint elfordult, én egy szempillantás alatt eltűntem az éjszakában. Utánam csak a gyors mozgásomból fakadó szél által felkavart por és újságlapok maradtak, melyek szép lassan értek csak földet. Kíváncsian várom az alkalmat, hogy újra összefussunk. De addig még várni kell. Várni a megfelelő pillanatra....
// Köszöntem. És ha van kedved és időd, majd folytathatjuk valahol máshol. Jaaa és remélem jól játszom a szerepet, amit elképzeltél. //
Elég volt kimondanom a fenyegetésnek szánt üzenetet, hogy egy kis gúnyos mosoly kerüljön az arcomra, de neki elég volt egyetlen szó, ami le is hervasztotta azt. Elég peches napom volt aznap, ami nem az én malmomra hajtotta a vizet. Kezdtem belátni, hogy nagyon rossz ötlet volt felkelni reggel. Kissé furcsa ábrázattal meredtem rá, mikor engedélyt kaptam, hogy beköpjem a zsaruknak, és sajnos rá kellett jönnöm, hogy ezzel nem érhetek el semmit, így inkább csak elhúztam a szám és nem reagáltam le. Vámpír lévén, biztosan már régen meghalt az emberi tudatban, nem tudom. Lehet, hogy egy kétszáz éves személlyel állok szemben? Hülyeségem csak tovább fokozódott, amint kimondta végre, a nyilvánvalót. Kíváncsi lettem, hirtelen mindent meg akartam tudni a vámpírokról, róla. - Chris vagyok - morogtam oda. Attól, mert kíváncsivá tett, nem akartam azonnal jó pofizni vele, főleg azért, mert ilyen szemtelen. Rájöttem, hogy talán hagyni kellene magam, hogy ne akarjak mindenféleképpen fölé kerülni, de sajnos vérem heves száguldozása ebben nem segített, és a belém gépelt akaratos, makacs jellemem meg pláne. - Mondjuk, azt, hogy kiszívod a vérem? - néztem egyenesen rá szúrós pillantással, utalva a kimaradt jelenetre. Szerintem mondanom sem kell, érezhette rajtam, hogy azért félek és testem remegése is erről árulkodott, de csak nem hagyhattam magam desszertnek lenni. Minden erőmet latba vetve, el akartam lökni magamtól, de sajnos nem sikerült, inkább ő maga lépett el, ami kicsit meglepett, de még inkább feldühített. Előkaptam a mobilom, majd tárcsáztam, de még mielőtt a hívógombot lenyomtam volna, nagyon csúnyán néztem a vámpírra. - Kösz, ez megnyugtat - dobtam neki a szavakat gúnyosan. - Szóval, Cody, léptem felé egy lépést, a kezemben még mindig ott volt a mobilom. Örültem ennek a felettébb hátborzongató és kegyetlen találkozásnak, de, én most hívom a rendőrséget, jobb lenne, ha elhúznál - mondtam, majd elindultam a hulla felé, de félúton azért megtorpantam, nagyot sóhajtottam és visszafordultam. - Furcsa, de asszem én is bírom a burád - mondtam, de még mielőtt megvártam volna a választ, gyorsan elfordultam és fülemhez emeltem a telefont, várva, hogy kapcsolják az őrsöt. Még sem engedhetem, hogy szerencsétlen teste itt legyen egész éjjel. A családja biztosan aggódik érte.
note: Bocs a késésért, kicsit zavarosak lettek a napok :/ de azt hiszem, most már tudok majd rendszeresen írni megint
Cody Russel
I'm a vampire, I want to taste your blood.
✤ Posztok száma : 10
✤ Születésnap : 1988-11-05
✤ Regisztráció : 2014-06-04
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Sikátorok Tue Jun 10, 2014 7:08 pm
Muszáj hangosan felnevetnem, amikor a rendőrséget említi. Nem vagyok olyan régóta vámpír, de a kék ruhás zseniket már többször is kijátszottam. Ez lehet, hogy annak is köszönhető, hogy már vámpír létem előtt is sokszor kellett ilyet csinálnom, most pedig még ügyesebb vagyok, de nem is lényeg, csak hogy a rendőrök röhejesek. Megmutatom a szemfogaim és 5ből 3 el is futott. És ez csak az egyik oka a nevetésemnek. A másik az, hogy a nyilvántartásban Cody Russel elhunyt személyként van felírva. Megingatom a fejem, közben folyamatosan a lány szemeibe nézek. -A nevem Cody. Mondd csak meg nekik, hogy láttál az utcán és téged küldenek a diliházba. Biccentek, amikor elismétli, hogy milyen lénnyel áll szemben. Hát igen, vámpír. Pár hónapja még én sem tudtam róluk, de hálát adok az istennek, hogy átváltoztatott. Na jó, kicsit gáznak éreztem, hogy embereket kell ölnöm, de ha ez kell ahhoz, hogy én tovább élhessek, főleg ilyen szuper plusszokkal, akkor nem ellenkezem. -Nem kell. Csak kíváncsi voltam. De ha jobban tetszik a becézgetésem - amit megértek - akkor folytatom, Cicám. - vigyorgok rá. Hiába erősködik, itt most egyértelműen én vagyok fölényben és talán hamarabb szabadulna, ha nem akarna mindenképpen fölém kerülni a mi kis párbajunkban. Ha nem láttam volna ezt a tüzet már az első pillanatban benne, akkor hozzá sem szóltam volna. De így, hogy még plusz fákat dob a szemében izzó tűzre és a száját is még nagyobbra nyitja és tovább vitázik, így képtelen vagyok csak úgy elengedni. -Csak kíváncsiság. -Óóó, nem is kellene, Kicsim. Csak a kimaradt jeleneteket játszanánk el. - kacsintok rá még mindig jókedvűen vigyorogva. -Egy ideje. - válaszolom nagylelkűen a következő kérdésére. Ilyen személyes infókat ne nagyon várjon tőlem, mert nem fogok az első találkozás alkalmával mindent elmondani magamról. Chris ellöki a kezem, majd megpróbál ellökni magától, ami nem megy neki, viszont én mégis hátrébb lépek és széttárt karokkal hátrálok, amíg úgy nem gondolom, hogy számára elég nagy teret engedek át, aztán leeresztem a kezeim és zsebre dugom. -Tudod mit? Bírom a búrád. Eleresztelek. - mondom még mindig őt nézve. Kíváncsi vagyok most mit tesz. Elmegy vagy tovább akar nyúzni? Sokáig már nincs kedvem itt bajlódni a lánykával, úgyhogy ha ő nem megy, lehet, hogy én fogok itt hagyni.
Próbáltam visszafogni magam, hogy ne menjek neki. Így is eléggé rossz napom volt, most még ez az ipse is turbóztat. Mintha mindenkinek az lenne a célja, hogy engem kikergessen a világból. Kezdett már nagyon elegem lenni ebből az egészből. De mit mondjak, én vagyok akkora idióta, hogy leállok egy vámpírral "beszélgetni" és nem hagytam ott azonnal. Igen, a hülyeségre nincs orvosság. A nyalakodós akciója teljesen kicsapta nálam a biztosítékot és már tényleg nem kellett sok, hogy ott helyben átrendezzem a fogsorát. De mint tudjuk, egy fikarcnyit sem értek a harchoz, így elég nyilvánvaló, hogy még fel sem emelném a kezem, már harcképtelenné tenne. Még is csak egy vérszívó vagy mi. A kérdésemre, ugyan csak kérdéssel válaszolt amiért még inkább izzott a vérem. Nagyon csúnyán néztem rá, még akkor is, mikor szépen, lassan odaterelt az egyik falhoz. Mikor megéreztem, hogy nincs már menekvés, egy hatalmasat nyeltem. Ugyan már, attól, hogy ekkora a szám, még igenis féltem. Még is csak egy vámpírral nézek farkasszemet. - Azért, hogy mikor felhívom a rendőrséget, megmondhassam a neved - sziszegtem a fogaim közt, miközben próbáltam szinte eggyé válni a fallal. Zsákutcába kerültem, nagyon mozdulni sem tudtam, mert megtámasztotta magát a fejem mellett. - Szóval vámpír - bólintottam. - Erre tippeltem én is. Oké, azt hiszem, kezdtem megőrülni, mikor nem kiáltottam segítségért, inkább csak néztem azokat a sötét szemeket és akaratomon kívül beszélni kezdtem. - Miért kéne elárulnom neked a nevem? - kérdeztem ugyan úgy, ahogyan ő is az imént. Ahogy el akarta simítani a hajam, elhúzódtam -már amennyire tudtam-, és elütöttem a kezét, amit szerintem meg sem érzett, mert már annyi erő sem volt bennem, hogy megálljak a két lábamon normálisan. A térdeim remegtek, és lassan úgy éreztem felmondják a szolgálatot. Rettegtem, még sem tudtam elszakadni ettől a férfitól, ami még inkább megijesztett. Vápírok... Miért is nem lepődtem meg igazán ezen? Hiszen valahol legbelül tudtam, hogyha egy lény él, élhet több is, és persze, ha már farkasok vannak, vámpírok miért ne lehetnének. A gondolatok csak úgy száguldoztak a fejemben, hogy hogyan tudok kiszabadulni innen, de nem igen találtam értelmes tervet. - Miért érdekel? - kérdeztem egyik szemöldökömet a magasba emelve. - Nem fogok veled Edward-Bella párost játszani. - Persze, hogy ezeket mondtam, mert az előző szavaiból ítélve nem igazán szereti azt a filmet. Még egy jó pont neki. - Inkább azt mond meg, mióta vagy vámpír? - kérdeztem, majd két kezemmel megpróbáltam eltolni a vállainál fogva, persze kevés sikerrel, mert ugyebár egyre inkább fogyott az erőm, mint visszatérne. - Akár el is engedhetnél - nyögtem a harmadik próbálkozás után.
note: -
Cody Russel
I'm a vampire, I want to taste your blood.
✤ Posztok száma : 10
✤ Születésnap : 1988-11-05
✤ Regisztráció : 2014-06-04
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Sikátorok Sat Jun 07, 2014 9:06 pm
Felszaladt a vigyorom a fülemig amikor a kis csaj mégjobban rákapcsolt. -Hú de harcias itt valaki! - válaszoltam a lánynak. Ezután léptem oda hozzá és nyaltam végig a nyakát, hogy kicsit lehangoljam. Hát nem is nagyon tudott szavakat találni és be is rezelt, amikor elhaladtam mellette. Persze már alőre tudtam, hogy nem fog csak úgy a parancsomra lelépni. Ezt már láttam rajta az első megszólalása után is. Ezért is nem hagytam ott, hanem vártam, hogy mit tesz. Persze az első dolga az volt, hogy sértegessen, de hát ez van. Gondolhattam volna. Csak megforgattam a szemeim, majd kényelmesen összefontam a karjaim és vártam a többit. -Miért kéne elárulnom neked, édesem? - kérdezek vissza könnyedén - Arra már rájöttél, hogy mi vagyok? - nyilván a halálos dumát nem vette be, én se hittem volna el, meg annyira talán nem nagy dolog kitalálni, hogy milyen lény vagyok. Elindultam lassan felé. -Vámpír. Ugye ezt tippelted volna? Igen, az vagyok. Tudod, mint Drakula. - egészen közel lépkedtem hozzá. Ha hátrált, akkor addig, hogy ő nekiütközzön a falnak és úgy mehessek hozzá közelebb. -Persze az Edward nevű csillámlényt verd ki a fejedből. - vigyorom egy pillanatra eltűnt. Régen is utáltam azt a filmet, de most hogy tudom, hogy az egész egy nagy baromság és azoknak a nyálas dögöknek közük sincs a valósághoz, hát még jobban utálom. -Szóval kicsim. Téged hogy is hívnak? - kérdezem, közben pedig a kezemmel elsimítok egy zavaró hajtincset az arcából. Nézem a szemeit. A tekintetét. Egy pillanatra eszembe jutott milyen is volt embernek lenni. Szánalmas, gyenge lények, akiknek fogalmuk sincs milyen erők rejtőznek a sötét leple alatt. Tudatlanok, mégis olyan hihetetlenül okosnak és erősnek hiszik magukat, pedig közük sincs az erőhöz. Hálát adok az égnek, hogy átváltoztam. Még ha nehéz is volt az elején. Kezemmel a falat támasztottam pont a lányka feje mellett. -És mond csak, szépségem. Van barátod? - persze egyelőre nem akarok rámászni, csak kicsit ijesztgetem.
Sajnos nem sikerült meghátrálásra kényszerítenem, ami fintort csalt az arcomra, de nem léptem el tőle annak ellenére, hogy túl közel voltunk így egymáshoz. Orromat betelítette a vérrel mocskos illata, ami bármennyire is fura, de tettszett a maga morbid módján. Ha nem láttam volna éppen, hogyan öl meg egy ártatlan embert, talán még el is aléltam volna tőle. De nem olyan fából faragtak engem, hogy egy pár szép szemért, és mosolyért máris a karjaiba omoljak. Az olyan nem én vagyok. Végül azért csak muszáj volt ellépnem, mert tényleg idegesített, hogy benne volt az intim szférámban. Gúnyos hangja azonnal feltúrbózta az idegeimet, és legszívesebben bevertem volna azt a helyes képét, de csak álltam és igen bőszen szúrtam belé a tekintetem. Nem válaszoltam, nem akartam további okot adni, hogy gúnyolódjon.
A vacsira vonatkozó válasza, ismét megdermesztett, ezért sem tudtam elhátrálni, mikor újra elém állt. Nem tagadtam, bennem volt az egészséges félelem, és akár kész voltam arra is, hogy ott helyben tökön rúgjam, a megpróbálna bántani, mégis, abban a pillanatban mozdulni sem tudtam. Oké, kiszívta a srác vérét, akkor csak vámpír lehet, most meg az enyémet? Desszert??? Először fel sem fogtam, hogy mit akar ezzel, de mikor a nyelve érintette a bőrömet, mint aki álomból ébredt, azonnal elugrottam és ha képes lennék szemmel ölni, már biztosan cafatokban heverne itt. - Mégis mi a fenének nézel? - kérdeztem felháborodva. Egész testemben remegtem, és nem tudtam, hogy most a félelemtől, vagy a felháborodástól. - Desszert mi? Nem vagyok egy könnyű falat hidd el, előbb találnád a golyóidat a torkodban, mint a véremet a gyomrodban! Na igen, a finom és nőies kijelentés rám nem érvényes átlag helyzetekben, mint ahogy most sem, de kit érdekel, mikor éppen egy vámpír játszik itt velem macska-egér játékot. Mikor megint megindult felém, felkészülten vártam, de meglepetten vettem tudomásul, hogy kikerült. - Barom - morogtam még utána, majd figyelmen kívül hagyva, a holttestre néztem. De nem engedhettem, hogy csak úgy elmenjen, ezért egy gyors hátra arcot követően utána szóltam. - Mi a neved?
note: Hát ez elég gyengus lett, ne haragudj :/
Cody Russel
I'm a vampire, I want to taste your blood.
✤ Posztok száma : 10
✤ Születésnap : 1988-11-05
✤ Regisztráció : 2014-06-04
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Sikátorok Sat Jun 07, 2014 11:12 am
Úgy látszik nem vagyok elég ijesztő, mert a csajszi egyik pillnatról a másikra egészen össze tudta szedni magát és a nyelve is megeredt, mi több? Ő akart engem hátrálásra kényszeríteni. Csakhogy ez nem jött be, mert amint közelebb lépett az én szám egyszerűen csak sunyi mosolyra húzódott, de eszem ágában sem volt hátra lépni. Így elég közel voltunk egymáshoz, zavaróan közel, de nekem bejött ez a dolog, kíváncsi is voltam ő meddig bírja így. -Jaj de kalandos élete lehet szegénykémnek. - gúnyolódok olyan hangon, mintha baromira sajnálnám, de közel sem. Csak játszadozok a lánnyal és ez egyértelmű a számára is. -Csak nem farkast láttál a sötétben, Piroska? - folytatom a gúnyt, majd kérdőn pillantok rá, s ezután dőlök neki a falnak. A kis királylány még mindig nem tojt be eléggé, mert még viccelődni is képes. Méghogy szereztem egy jó pontot. Megforgatom a szemeim, majd a következő kérdésére újra vigyor ül ki az arcomra. Ellököm magam a faltól. -Hát a termetes haverunk édes vére. - válaszolom miközben közeledek a lány felé, majd amikor odaérek hozzá megfogom a nyakát és jó közel hajolok hozzá. -Akarsz te lenni a desszert? - kérdem még mindig lemoshatatlan mosollyal az arcomon, majd kicsik elfordítom a fejét a nyakát enyhén szorító kezemmel és végignyalom a nyakát. De nem harapom meg, hanem csak ellököm magamtól. Ekkor már nincs mosoly az arcomon, csak nézem a lány ijedt tekintetét egy percig, aztán elindulok újra felé, de kikerülöm. -Menj haza. Már fellőtték a pizsamát. - fordulok vissza, s várom mit tesz.
Be kell ismernem, eddig nem igen jutottam el odáig, hogy jobban megfigyeljem az ipsét, de arra is sort kerítünk a sokkhatás után, csak előbb még ki kell tátognom magam... Hangjára a szám becsukódott és az egyik szemöldököm azonnal a magasba tornázta magát. Na, azt hiszem akkor voltam már annyira képben, hogy végig nézzek rajta. Szóval, azt mondja maga a halál áll velem szemben, de meg kell mondjam, ha tényleg ő az, bármikor összefutnék vele egy sötét sikátorban. Sosem kedveltem az "ilyen" srácokat, mégis ő valamiért olyan más volt. ~ Ja, mert éppen a szemem láttára szívta ki egy ember vérét ~ Furakodott az elmés gondolat a fejembe. Azonnal megráztam a fejem, hogy elvonatkoztassak a háttérben fetrengő, valószínűleg holt embertől. Nem könnyű az egyszer biztos. Közeledését látva azonnal léptem hátra, de le sem vettem róla a tekintetem. Ösztönös mozdulat, nem tehetek róla. - Dehogynem félek - álltam a sarkamra és miután körbejárt, most én tettem felé egy lépést, hátha meghátrál. - Csak van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem lenne érdemes elfutnom. Tudod a mai nap már elég nehezen lepődök meg bármin is, és az életem is elég sokszor egy centin múlott, szóval, ha kell így is úgy is meghalok, nem? Minek fárasszam magam még előtte? Tekintetemmel követtem, merre mutat, de azonnal újra a szemét figyeltem. Semmi kedvem véglegesen is bebizonyosodni arról, hogy az aki ott fetreng, tényleg hulla lenne. Egyre inkább furdalt a kíváncsiság, hogy mégis ki lehet az, aki most a halál angyala szerepében tetszeleg előttem. A vacsora szóra nyeltem egy nagyot de közben minden egyes mozzanatára éberen figyeltem. - Ez megnyugtat, tényleg - húztam el a szám. - Nos, azok közül, akikkel ma beszéltem, te vagy az első, aki nem akar megölni most rögtön. Ezzel szereztél egy jó pontot. Ahhoz képest, hogy a szemem láttára nyírt ki egy embert, elég hamar fel tudtam ocsúdni a közelében és valamiért teljesen hidegen hagyott a tény, hogy egy gyilkossal bájcsevegek. talán azért mert egy gyilkossal is élek? Ki tudja... Csak úgy vonzom a pszichopatákat. - Szóval, ha te vagy a halál sötét angyala, megmondod nekem, mit is értettél a vacsi szó alatt? - Persze, teljesen nyilvánvaló volt, amit láttam, de kellett a megerősítés. Azért az oké, hogy élnek farkasok, azt sikerült feldolgoznom pár év alatt, de, hogy vámpírok... Egyáltalán csak a vámpírok isznak vért?
note: -
Cody Russel
I'm a vampire, I want to taste your blood.
✤ Posztok száma : 10
✤ Születésnap : 1988-11-05
✤ Regisztráció : 2014-06-04
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Sikátorok Fri Jun 06, 2014 9:24 pm
Immár elfogyasztottam a mai adag vacsorámat is és szép nyugodtan indultam volna tovább kiélvezni az éjszaka további részét, ám ahogy megfordultam egy lány állt előttem és csak dermedten figyelt. A szerencséje az, hogy a dagi már kielégítette a vágyaim... na ne gondoljunk rosszra, csak az éhségemre, szóval bármennyire is vonzó volt, ahogy hallottam a barna kislány vérét csörgedezni az ereiben, valahogy már nem tudtam nekiállni a desszertnek. Ó, pedig micsoda desszert. Lehet, hogy mégis meggondolom még. Kérdőn pillantottam rá amikor végre megszólalt, mert nem igazán értettem, hogy mit akar. Amikor viszont az ujját a szájára tette már rájötte. -Ohh, köszi kislány. - szólaltam meg, majd félmosollyal az arcomon a szemébe néztem és lenyaltam a szám széléről a maradék vércseppeket. Aztán vártam, hogy akar-e még valamit. Nem kellett egy percet sem tovább várakoznom, ugyanis kibökte ami a kicsi szívét nyomta. Én csak elvigyorodtam és összefontam magam előtt a kezeimet. -Heh, ez jó, ez tetszik.... Tudod kicsimém... - közelebb lépkedtem hozzá és ha nem hátrált közelebb hajoltam az arcához. -... pont az. A Halál! Bu! - viccelődtem egy kicsit, majd lassú, kimért léptekkel körbejártam, aztán megálltam előtte. -Nem félsz? Nem akarsz elfutni? Még a végén te is úgy jársz, mint a kis barátunk. - nem néztem hátra, csak a jobb mutatóujjammal a vállam fölött a hulla felé böktem. Nagyra nyitott szemekkel fürkésztem a lány tekintetét. Bátor kis csirke, meg kell hagyni és még jól is néz ki. Nem terveztem mára ilyesmit, de azt hiszem még jó játék is alakulhat ebből az összefutásból. Jó, persze, nem élvezet úgy, ha ő nem akarja, annyira azért még nem vagyok pszichopata, de még ki tudja mi lesz itt ma este. Egy kis flört mindenképp belefér. Na de ne igyunk előre a medve bőrére... vagyis a lányka csókjára, még egy ember is okozhat meglepetéseket. Jártam már így. -Én a halál angyala vagyok, kicsi lány és most pont jókedvemben találtál. Vacsora után. - rámosolyogtam majd elléptem tőle és hátamat az egyik betonépületnek támasztottam. - Úgyhogy nem öllek meg. - tettem hozzá az előbbi mondatomhoz, majd kíváncsian vártam a fejleményeket. Ha elfut, azt hiszem nem fogom hagyni, hogy elmenjen.
El sem mertem hinni, hogy megszabadultam. Ennyi izgalom egy napra pont elég volt. Ahogy elhagytam annak a nőnek az irodáját, nem mertem haza menni. Ezek után, Iannek újabb oka lesz kinyírni engem. Ha ezt megtudja, biztosan nem fog habozni, ahogyan reggel is. Immár két ember -vagyis inkább nem is ember-, tartja markában az életem. Tegnap még azt sem tudtam, hogy egész életemben egy a saját, leendő gyilkosomra tekintettem példaképként, bátyámként. Nem volt pofám hazamenni, hiszen azzal, hogy parádéztam a kisasszony irodájában, Ian életét is megrövidítettem pár száz évvel. Szóval nagy okosan mindent elértem azon a helyen, csak azt nem amiért ténylegesen mentem. Az egész napomat a városban töltöttem. Féltem hazamenni, és már lassan azon voltam, hogy inkább felszállok az első buszra ami legalább elvisz vagy háromezer kilométerre innen, de sajnos, be kellett látnom, hogy az ígéret szép szó, és ha már ekkora szarba kevertem, nem lenne szép csak úgy lelépni. Szóval ehhez hasonló kellemes gondolatok telítették ki elmém a nap hátralevő részében, mígnem végre magamhoz tértem. A nap már jócskán lement, én meg még mindig az utcákat jártam. Éhes voltam, és fázni is kezdtem, szóval nem volt más választásom, mint hazamenni. Bár a kerülőutat választottam, remélve, hogy fogadott bátyámat már nem találom odahaza, a hasam mégis húzott, így az egyik sikátoron akartam levágni a kerülőutat. Újabb ostoba döntés, de ha már így is halott vagyok, mit számít, ha megtámadnak. Pénzt nemigen találnak nálam, mert ugyebár minek vigyek ilyesmit magammal, mikor egész nap nem dugom haza az orrom. Lemondó sóhajom azonnal belém rekedt, mikor egy nagy árnyat vettem észre a sikátorban. Azonnal nyeltem egy hatalmasat és zakatoló szívemen túl meghallottam, hogy az árny szuszog, de nem olyan átlagos szuszogás volt ez, inkább mint akinek befogják a száját és az orrán kapkod levegő után. Elkerekedett szemekkel meredtem az árnyakra -mert rájöttem, hogy két valaki lehet odabenn-, és egyszerűen nem tudtam mozdulni. Képtelen voltam. Csak álltam és néztem, ahogyan az egyik a másikra hajol, vagy nem tudom pontosan mit csináltak, de nem úgy tűnt, mintha elmélyülten csókolóznának vagy ilyesmi. Aztán az egyik árny eltávolodott a másiktól mire egész testem megdermedt. Még levegőt is elfelejtettem venni, ahogy az utcáról beszűrődő, pislákoló fényben felbukkant az árny immár teljes valójában. Nem tagadom, eltátottam a szám és csak néztem őt egy darabig. Elmém újabb és újabb menekülési tervet eszelt ki, de én mozdulni sem tudtam. De ez a kukán bámulás sem ment sokáig, muszáj volt megszólalnom, mondanom kellett valamit. - Ott... - lassan felemeltem a kezem és rá mutattam. - Ott... - végül magamra emeltem a mutatóujjam, egyenesen a számra. - Maradt egy kis... Hát ennyi tellett tőlem abban a pillanatban. Állandóan az a gondolat zakatolt bennem, hogy futni kéne, menekülni, mert aki itt áll előttem, biztosan nem ember, és ha minden igaz, alig fél perce szipolyozta ki szegény szerencsétlent, aki mozdulatlanul feküdt, nem is olyan messze tőlünk. - Te meg ki a halál vagy? - Na, ennyit a menekülésről. Hirtelen talált vissza a hangom, és nem voltam rest nem kiengedni.
note: Bocs a túl sok bla-bláért :/
Cody Russel
I'm a vampire, I want to taste your blood.
✤ Posztok száma : 10
✤ Születésnap : 1988-11-05
✤ Regisztráció : 2014-06-04
Honey, keep my secrets well
Subject: Sikátorok Fri Jun 06, 2014 6:40 pm
Chris & Cody
Egy újabb gyönyörű éjszakának nézünk elébe. Mióta vámpír vagyok az életem csak buli és ezt kimondottan élvezem. Persze arról elfelejtettek szólni, hogy nappal nem érdemes kimennem a lakásból, dehát erre is rájöttem, meg nem mintha eddig annyira nappali életet éltem volna. Sajnos a létemhez hozzátartozik, hogy gyilkolnom kell, ezt azért a bátyókáim biztos megvetnék, de már teszek rá. Kezdek hozzászokni. Arra viszont még nem jöttem rá, hogy ezek a szemét utcai lámpák miattam villognak ezen az utcán mindig vagy egyébként is ilyenek? Vagy ez csak a filmekben van, hogy a természetfeletti erők megzavarják az elektromosságot? Milyen jól hangzik, hogy természet feletti erőm van. Ebbe még bele se gondoltam. Ahogy sétálok zsebretett kézzel a csendes kis utcán egyszercsak megkordul a gyomrom. Ha egyáltalán van ilyen a vámpíroknál. Mindegy, lényeg, hogy éhes vagyok és nicsak! Az egyik padon egy nálam egy-két évvel fiatalabb, ducibb srác ül és jól látom? Valami sci-fi-s képregényt olvasgat. Biztosan vár valakit. Mindegy, nekem pont kapóra jön. -Héj Haver! - szólítom meg amint odaértem mellé. - Amit olvasol... hát, hogy is mondjam... mutatok valami sokkal menőbbet. - a vörös hajú srácnak fogalma sincs mit akarok, de ez így van jól. Csak pislog rám és nem érti mi van. -Képzeld, aminap láttam egy vámpírt. - hajoltam közelebb hozzá és suttogtam a fülébe. Ő persze csak kiröhögött, de én elég komoly fejet vágtam ahhoz, hogy elbizonytalanítsam. -Követtem és megtaláltam a fészküket. Baromi menő. Gyere! Megmutatom! - szegény, buta, emberi lény. Még el is hiszi, hogy én jót akarok neki. Dehogyis! Csak magamnak. A sikátorra pillantok, majd fejemmel a sötét, szűk utcácska felé is bökök. A vöröske feláll, én meg megveregetem a hátát, hogy jól döntött. -Csak csendesen, mert nagyon jó a hallásuk. - figyelmeztetem, majd amikor már elég mélyen vagyunk az épületek között nekilököm a falnak, befogom a száját, letépem az ingét a nyaka körül és nekiállok falatozni. Könnyen szerzett vacsi, de annál édesebb. Ahogy befejeztem elengedem, majd megtörlöm a szám és elindulok kifelé a sikátorokból.
Home 
Subject: Re: Sikátorok 
† Words: 383
És ha van kedved és időd, majd folytathatjuk valahol máshol. 
