Újra körülölel a tűz és én csak állok. Nem teszek semmit.. Négy évesen mit is tehetnék? A szüleim sikolyát hallom a szomszéd szobából. Segítenék, de félek. Ma már bánom, hogy nem próbáltam meg segíteni. De akkor már úgy is késő volt. Legalábbis ezzel nyugtatom a lelkemet. Tettem egy lépést előre, majd megrémülve ugrok hátra és valaminek vagyis valakinek ütközöm. A tüdőm megtelt füsttel ezért, mikor felnéztem az illetőre csak a szőke hajzuhatagát láttam, mielőtt elnyelt volna a bizonytalan sötétség.

Kopogtatnak. Nem. Szó szerint dörömbölnek az ajtón. Annyira, hogy az már elég közel ahhoz, hogy kiszakadjon a helyéről. Lustán lerúgom magamról a takarót, ami már így is csak részben pihent rajtam. Mosoly kúszik az arcomra, hiszen jól tudom ki zargat engem. Más nem merészelne ilyenkor dörömbölni az ajtómon. Az órára rá sem kell néznem, hogy tudjam bőven az éjszaka közepében járunk. A fáradtságom épp eleget elárul erről.
Az ajtóhoz csoszogok és mikor kinyitom be is robog rajta a kedvenc szőkeségem. Nem szólok egy szót sem csak követem őt a hálószobámba. Soha nem értettem, hogy miért csak itt érzi magát kényelmesen. Talán itt van a legkisebb rendetlenség, mert azért alvás közben én is szeretem ha rend van körülöttem. Amit nem látok azzal nincs bajom.
Megállás nélkül talán még levegőt sem vett. – Csak lassan gyönyörűm. Levegőt is vegyél azért. – Szavait magam lassúságával felfogtam. Na, meg persze ha nem is akkor épp eléggé árulkodik már a pocakja. Helyet foglaltam mellette és átkaroltam, hogy megnyugtassam. – Colin lenne az apa nem is aggódnék, de.. – Ajkaira helyezem a mutatóujjam, hogy elhallgattassam. – Nem számít kitől fogant meg, kedvesem. Az számít, hogy mekkora szerencséje van, hogy te lehetsz az anyja. Én pedig itt leszek neked és neki is, ahogyan te is ott voltál nekem. Most pedig jobb lesz, ha lefekszünk, mielőtt a fejem leesik a helyéről. – Letörlöm az arcán végigfolyó árva könnycseppet majd a kezébe nyomtam az ingem és begurítottam az ágyamba. A gondolataim veszélyes vizekre eveznek. Gyönyörű nő, de nem szabad így gondolkodnom róla. Nem használhatom ki a helyzetet. Amúgy is ez az egész kettőnk között halálra van ítélve. Gyerek voltam még, mikor megismerkedtünk. Kétlem, hogy úgy tekintene rám, mint egy férfire. Remény apró szikrája lángra lobbant bennem, de próbálom eloltani, mert nem helyes.
Mikor visszatér felemelem a takarót. Más könnyen azt hinné, hogy egy szerelmespár vagyunk, de csak egy nagyon közeli barátságot ápoló két személyről van szó. Ez a kettőnk titka. Senki nem tudhat a létezésemről. Mondja ezt ő. Túl veszélyes lenne. Én pedig hiszek neki. – Ha lány lesz Hazel-nek fogom elnevezni. – A szívem kihagyott egy ütemet, mikor meghallottam édesanyám nevét. Nem hiszem el, hogy emlékszik rá. Ugyanakkor rendkívül kedves gesztus tőle. – Köszönöm. – Hogy mit köszöntem? Mindent, amit neki köszönhetően sikerült megtapasztalnom. A karjaimban tartva ragadott el az álom, de reggel már csak hűlt helyét találtam, mintha az egész csak egy álom lett volna.