I don't know what's been going on

Hibáztathattam sok mindenkit és meg is tettem, de ő nem az volt, aki tehetett róla, hogy az életem lényegében derékba tört, mielőtt elkezdhettem volna élni. Elszakítottak tőle, és a nevelőszülők ragaszkodtak hozzá, hogy csak egyikünk vigyék el, ezzel elszakítva minket a másiktól. A hiba akkor csúszott be, mikor én megtudtam a sokadig nevelőanyámtól, hogy mi az igazság. Ekkor gyűlöltem meg a világot és kezdtem el mindenkit ellenségnek gondolni.
-Mert azt nem sűrűn mutogatom. A magányos farkas jelző emberként jobban illik rám, ha elnyomom ezt a felem.-mondom, és elgondolkodom azon, amit mond. Mennyi mindenben különbözhet egy ikerpár? A felesleges sztereotípia, hogy mindenben hasonlítanak megbukni látszik. Egészen más volt a világszemléletünk, az életünk, a gondolatunk, és a külsőnk volt az egyetlen közös. -Ne olyan nagy ördöngösség. Csak a megfelelő pontokat kell ismerned. De egy órát szívesen adok. Akár még ingyen is.-kacsintok rá, remélem érti a célzást, és veszi az adást, hogy ezzel a mondatommal most épp lazának akartam tűnni. Pedig legbelül nem voltam laza. Minden mondatom után rájöttem, hogy ezt nem így nem ezekkel a szavakkal kellett volna mondanom, mégsem tudtam sajnálkozni vagy meghazudtolni magam, s egy idő után fel is hagytam vele. Vagy így fogad el, vagy nem fogad el. Ez a két opció van.
-Ahogy érzed. De készülj fel a legrosszabbra is.-teszek célzást olyasmire, hogy ez most egy lajtos napom volt. A karikák a szemem alatt viszont pont az ellenkezőjét sejtetik. Ezt pedig én is tudom.
Vállat vonok, amolyan nekem mindegy alapon. Nem különösebben vonzott sem a vásárlás, sem a pakolás, így nem kellet győzködni órákig, hogy esetleg meg kellene mozdulnom és tenni a kupi ellen.
-Amióta az eszemet tudom. Bár a legutolsó nevelőanyám jobban szerette a vidéki életet. Viszont a nagyváros adta lehetőségek között ott van, hogy könnyű láthatatlannak lenni. Nem előtted, de előtte és mások előtt.-válaszolok kérdésére, miközben felállok és megengedem a mosogatóvizet. Gyorsan elmosom a poharakat, majd felülök a pultra, még egy pohár kávét magamba töltve, immár cukorral és tejjel elegyítve azt.
-Te mióta vagy itt?-érdeklődöm, majd kiegészítem egy gondolattal.-Azt mondtad tanulsz. Gondolom ez is ide köt.-nem tudom, hogy ezt miért jegyeztem meg. Talán azért, hogy érezze, figyelek arra, amit mond. Talán csak azért, hogy a csend kevesebb legyen kettőnk között és ne burkoljon miket magába.

I don't know what's been going on

Eltűnhettem volna, amikor éreztem, hogy valaki követ, de soha semmi elől nem futamodtam volna meg. Az pedig egyenesen ijesztő lett volna, ha a tulajdon tükörképemtől kell elfutnom. Pedig épp ez történt. Rohantam előle,hiába tudtam, hogy létezik, nem akartam megismerni. Ő mégis előbb lépett, és így akarva akaratlan megismertem. Mindennek ellenére se tudtam rá haragudni, még legbelül egy kis részem örült is neki.
-Ezt nem mondanám. Inkább a szükség nagy úr...-én meg a jószívűség két külön dolog, amire előbb, ha nem utóbb, de ő is rá fog jönni.
-Igen, másnak.-vonok vállat egyszerűen, tovább rontva a rólam alkotott képét. Lehet, hogy nem voltam drogos, és távol álljon tőlem az elvonó, de azért a szentek közé sem soroltam volna magam, azzal, hogy ilyen dolgokat nem fogyasztok. Mert ez nem így volt, persze nem rítt le rólam. Ez sem, ahogy sok más dolog sem.
-Van, amiben jó vagyok, de az relatív, hogy miben. Például jól tudom megvédeni magam. És nem kell hozzám kíséret, ha az éjszakai élet alsóbb bugyrainak körében kezdenék el társaságot keresni.-adok bizonyságot harcias természetemről, ami utamon mindeddig kísért, és aminek sokat köszönhettem, főként az életemet is. Felfedtem előtte, ami bennem lakozott, a kétely, hogy csalódást okozok neki, ugyanakkor hangom pont arról árulkodott, hogy a legkevésbé sem érzem szükségét annak, hogy megfeleljek bárkinek is. Tökéletesen megvoltam én a magam életével, és a magam problémáival.
-Nem te lennél az első, akinek csalódást okozok.-hajtom le az utolsó korty kávét is, addig sem kell a tekintetét állnom, ami idegesítően kémlelte arcom vonásait. Nem voltam hozzászokva, hogy épp egy ilyen külsejű emberrel szemben üljek, aki jelen állás szerint szinte a klónom lehetne. Kissé abszurd volt, és csak reménykedtem, hogy hívatlan és kíváncsi szomszédaim nem most akarnak pletykát hozni, vagy csak érdeklődni felőlem.
-Ha nem zavar a rumli, akkor addig maradsz, amíg szeretnél. Bár azt hiszem, egy vásárlást is be kellene akkor iktatnom. -állok fel és tépek le a hűtőről egy cetlit, majd egy tollat veszek a kezembe, és első helyen a kávét írom fel, mint a bevásárlólista legfontosabb elemét. Elé tolom a cédulát, miután felfirkantok még rá ezt-azt, majd a tollat a kezébe adom. -Nem tudom ,hogy mit szeretsz, így javaslom azt írd fel, ami a kedvedre való lenne.-mosolygok rá, a bögrém a mosogatóba helyezve a többi mosatlan edény mellé. Megjelenése egy részben jó, másik részben viszont kínzó annak a felemnek, aki megvet mindennemű rendfélét az otthonában.

I don't know what's been going on

Nem egészen egy napja érzem, hogy valaki a nyomomban jár, amit eleinte betudtam holmi paranoiának, mígnem igazam nem lett. Nem néztem érte furcsán rá, nem furcsábban, mint amilyen az egész helyzet volt.
A teavíz forrni kezdett, a kávéfőző is elkezdte kipréselni magából a feketét, de egyszerűen úgy éreztem, mintha az én fejemben a gondolatok is úgy cikáznának, ahogy a buborékok a forró vízben. Egyszerre próbáltam meg nem hibáztatni őt, és hibáztatni azt, akit becsapott és magamban tartani a szín tiszta igazságot: ellentétben vele, én nem kerestem őt, nem is különösebben erőltettem magam ezzel.
-Óóó, hidd el, ez nem biztos, hogy nem magány. Csak néha segítek, ha kell.-teszek célzást a levegőben terjengő másik illatra is, ami nem az enyém és még csak nem is az övé volt. -Azt éreztem, hogy valaki követ, de nem láttam senkit. És ha láttam volna, akkor is azt hiszem, hogy másnak a hatásának gondoltam volna.-ha tényleg követett, tudhatta, hogy nem vagyok az a jó testvér típus, az életstílusom egy nap alatt is könnyedén kiismerhető és nem feltétlenül arról lesz jellegzetes, hogy tökéletes életet élek.
Leülök vele szembe, elé helyezve a teát, majd kérdést teszek fel újra, miközben belekortyolok a feketébe, aminek első kortya szinte már fel is ébreszt.
-Tehát te lennél a család esze.-zárom rövidre, majd kérdésén elfintorodom és kényszeresen felkuncogok. -Nem vagyok az az iskolapad koptató típus, a tudásom pedig egész másra terjed ki, mint amire azt hiszem elvárnád, hogy a testvéred büszke legyen.-mondom, újra a kávéba kortyolva, mígnem tekintetem a fodrozódó ébresztőre nem mered. Elgondolkodva pillantok rá újra, lassan kifúva a levegőt. Ha eddig nem volt a világegyetem legfurcsább találkozója és beszélgetése ez, akkor semmi nem lesz az.
-Figyelj, én nem akarom, hogy csalódás érjen, vagy összetörjön a testvéredről alkotott kép, de én nem az vagyok, akire számítani lehet, segítőkész és folyton mosolygós.-vonok vállat egyszerűen, közöve vele a tényeket, noha remélem, hogy ezt nem veszi magára. -Soha nem voltam anyuci pici lánya, nem volt rendes családom, az ismeretségi köröm, pedig inkább nem firtatnám, mely világban mozog.-világosítom fel a züllöttség és a világom első és legfontosabb részéről. Ez vagyok én. Sarah, aki még a húgát sem tudja megkímélni attól, hogy belekeveredjen bármibe, mert akkor is belekeverném, ha nem akarnám.
Mielőtt megszólalhatna, folytatom és igyekszem pontosan kifejezni magam.
-Nem tudom, hogy van e hol laknod, vagy milyen messze laksz, de ha akarsz beköltözhetsz a vendégszobába. Ezzel talán könnyebb lenne megismernünk a másikat. De nem akarom, hogy olyanban csalódj, aki nem is én vagyok.-hagyom nyitva a kérdést, és bármit is válaszol, el fogom fogadni, és meg fogom érteni. Nem kényszerítem, nem sürgetem, de egy részem, ha nehezen is, de bevallja magának, hogy igenis vágyik valamiféle családra.  

I don't know what's been going on

Az érdekes kezdet ellenére, valamiért úgy éreztem, hogy ha igazán megismerem, tudok majd rá tényleg úgy tekinteni, mint a testvéremre, nem pedig, mint most, egy idegenre, aki bekopogtatott az ajtómon. A hasonlóság ellenére, mintha szelemet láttam volna, próbáltam leküzdeni az érzést, hogy nem megbolondultam, csak egész életemben nem láttam, s ez nyilvánvaló, nem ugyan az. Aztán ahogy újra lejátszódott fejemben a kis telefonbeszélgetés, a nevelőanyám és minden bizonnyal az örökbefogadó intézményvezető között, úgy egyszerre utáltam meg a gondolatot, hogy van egy másik felem, és tett kíváncsivá. Nem erőltettem magam az évek alatt olyasmivel, hogy őt keressem. Meg akartam ismerni, de ennek ellenére nem hajtott semmikényszer, így némiképp örültem, hogy megkönnyítette ezt az egészet nekem. Persze ez így most önzőnek hangzik, de ez volt a szín tiszta igazság.
-Lehet, hogy az kevésbé lett volna hátborzongató.-jelentem ki, bár ellenkező esetben lehetséges, hogy én is így kezdtem volna neki a dolognak.
Megkérdezem, hogy mivel szolgálhatok, és miután magamnak is teszek egy szívességet a kávéfőzéssel, a tea vizet is felteszem, hogy melegedjen, majd rövid keresgélés után megtalálom a teát, az egyik szekrényben rejtőző dobozban. A dolgaim és magam sem arról vagyunk hírese, hogy patyolat tisztaság és rend van. Időm lenne, kedvem nincs, egyenesen gyűlölök vásárolni, pakolni, és minden olyan dolgot, amit normál esetben női munkának tekintenek, a házimunkák sorában.
A ránk telepedő csendet próbáltam mindenféle társalgái móddal megtörni, így megdicsértem az első hallásra is különleges nevét. Az enyémmel is így tett, bár számomra olyannyira közönyös és mindennapi volt ez  név, hogy csak elmosolyodtam a dicséreten.
Végül beismerem, egy kiadós önkritikát használva, hogy mennyire szétesett nő vagyok, a sajt magam életében és életstílusában, mire olyat mond, amin először felvonom a szemöldököm, majd elnevetem magam, ami ritkaságszámba ment mostanság nálam.
-Ezt megjegyzem a jövőre tekintve, de emlékeztetnélek, pár perccel nagyobb élettapasztalatom van, mint neked.-mondom mosolyogva, miközben figyelem arcának vonásait, a szemének csillogását, és feltűnik valami, ami mellett nem tudok elsiklani, noha különösebben nem zavar, sőt. Érdekesnek találom és meglepőnek.
Kíváncsiságomnak hangot is adva, választ kapok kérdésemre, és lecsúszok a pultról, két csészéért nyúlok, ahogy a kávé lassan kicsorog a pikszisbe. Először nem reagálok kérdésére, majd elmélázok azon, hogy mi lenne, ha nem az lennék, vagy nem ő lenne az.
-Szintén farkas. Bár az a magányosabb és kiállhatatlanabb típus. Minden bizonnyal sas szemekkel.-mosolyodom el, miközben elé helyezem a forró vízzel teli bögrét, mellé teszem a filteres dobozt, hogy válasszon kedvére, majd a cukrot és a citromlevet is előtúrom az egyik szekrényből. A kapkodás közepedet azt se tudom, hogy mit hol, keressek, mondjuk kevés időt is töltök itthon. Mindig is az utca gyereke voltam, csak aludni jártam haza, munkám pedig akkor volt és az ami adódott és amikor adódott.
-Tanulsz vagy dolgozol?-érdeklődöm ismét, majd leülök vele szembe, a kávéscsészét tele töltve feketével, és cukrot vagy tejet mellőzve kortyolok bele. -Persze, ha nem akarsz róla beszélni, én nem erőltetem.-mondom, mielőtt még tolakodónak érezné kérdéseim, csak próbálok rájönni, hogy pontosan minden is hasonlítunk és miben különbözünk.  

[color=#375954]

I don't know what's been going on

A helyzet kissé abszurd volt, mellesleg eléggé ciki is mind a kettőnknek, ahogy láttam. A másik felünkkel álltunk szembe, ha nem is a tökéletes tükörképünkkel, de a hasonlóság szinte már zavaró volt. Én egy szál semmiben illegettem magam, a hűvös levegő pedig úgy kúszott be a szobába, hogy kirázott tőle a hideg.
-Ahha...-hangom egyszerre kételkedő, meglepett és a normális esetet tekintve fáradt is. Tudtam, hogy létezik, vagyis sejtettem abból, amit a nevelőanyám mondott, de évek óta nem beszéltem vele és nem is terveztem egyhamar újra szóba állni vele. Erről viszont nem ő tehetett, ezt pedig igyekeztem felfogni is, és ennek fejében közeledni felé, ami egyenlőre a zavarodottságomban nyilvánult meg.
Beljebb engedem, mert kezdek igazán fázni, meg mégis csak ezt kívánja az etikett vagy emberi norma, noha néha az olyan távol állt tőlem, mint az, hogy egyszerű ember vagyok.
A fürdőszobatükröt bámulva próbálok magamba életet lehelni, jól megnézem magam, hogy biztos ébren vagyok e, majd gyorsan valamivel emberibb külsőt varázsolok magamnak, de még így is olyan hatást keltek, mint aki az elvonóról lógott ki egy okos lépést követően. Ahogy kilépek, elnézést kérek tőle, bár még mindig ezer meg egy gondolat cikázik keresztül fejemen. Egyszerűen hiába akarok normálisan viselkedni, a magam abszurd módján, mégis úgy érzem magam, mint akit egész életében palira vettek, mert ez is volt az igazság.
-Oké...ez nem fura, de tényleg. Egy kicsit sem.-mormogom, mikor megtudom, hogy az érzés, ami egész nap végig kísért, hogy figyelnek, nem az üldözési mániám megjelenésének első tünete volt.
-Teljes életnagyságomban. Legalábbis azt hiszem.-vonom össze szemöldököm, majd a konyha felé fordulok, és hozzám nem túl megszokott mód felajánlást teszek neki, kezemmel kissé hadonászva a levegőben.
-Kérsz esetleg egy kávét vagy valami mást?-érdeklődöm, hangom rekedtes, mert a vásárlás és én két külön világ vagyunk, ahogy a takarítás is, bár a rumli most egész kicsi. -Cosima...-ízlelgetem a nevét, majd vállat vonva elmosolyodom.-Tetszik ez a név.-jelentem ki, és a konyhába lépek. Azt hiszem ideje elbeszélgetni egy kicsit minden olyasmiről, ami eddig ahhoz vezetett, hogy a másikat nem igazán ismertük, még a létezéséről sem tudtunk. Kiürítem a zacctartót, majd újra töltöm és alá helyezem a kis tartót, miután elegendő mennyiségű vizet töltöttem bele. A gondolataim viszont még így is annyi mindenről zakatolnak, hogy szinte belefájdul a fejem...
-Gondolom nem egy ilyen szétcsúszott valakire számítottál, mint amilyen én vagyok.-pillantok felé, kócos hajamba tűrve, s helyet foglalva a pulton, a kávéfőző mellett. Ideje valamiféle beszélgetésbe kezdeni, ami talán ki is lyukad valahová, és nem hoz talán több ilyen kínos helyzetet, mint amilyen az első pár perc volt, amikor megjelentünk az ajtóban. Laza csajnak tűnt, olyannak, aki mindemellett kemény, mint a kő és okos, ha a szemüveget nézzük, bár ha az ikrem volt, akkor ő is farkas volt, akárcsak én.
-A farkasok nem arról híresek, hogy éles a szemük, mint a sasnak?-teszek fel hirtelen kérdést, ami úgy hagyja el szám, ahogy a gondolat megjelenik agyamban. Végül kínos mosoly húzódik arcomra, és kezemmel legszívesebben megpofoznám saját magam, e helyett inkább megdörzsölöm szemem.