Kisuhanva a ház elé megpillantottam...a Fenevadat. Egy fiatal szürke csíkos macska nézett felém világító sárgászöld szemekkel. Ha ez így megy tovább, még lebuktat! Morcosan küldtem felé egy fagyos hideg fuvallatot, mire hátrébb ugrott és elslisszolt, majd megnyugodván, hogy már nem figyel, bementem a házba. Démontársam a nappali kellős közepén ácsorgott és épp a telefonján pötyörgött valamit. A helyiség jobb felső sarkából, figyelmen kívül hagyva az eddig ott ücsörgő pókot, aki megérezvén jelenlétem, rögtön nekiiramodott a mennyezetnek. Már vagy egy perc eltelt így, mikor váratlanul megjelent a látóterem szélén az a nyavalyás macska. Éreztem, hogy ebből baj lesz és meg is próbáltam odasietni, hogy elzavarjam, mielőtt felhívná magára a figyelmet, de a tervem visszafelé sült el; mikor épp odaértem volna, a macska hangos vonyítással félreugrott, és egyenesen felém nézve elkezdte borzolni a hátán a szőrt. Ezért megkapod a magadét, szőrzsák! mondtam magamban, majd mögésuhantam, és elkaptam a grabancát. Beliallal senki sem packázhat büntetlenül, megértetted?! Ha lenne arcom, ilyenkor elszánt és igen gonosz ábrázat ülne rajta, holott egy ártatlan kisállatról volt szó. Felemeltem és elindultam vele az emeletre, hogy bezárjam a hálószobába. Velem, aki püspököket vágtam haza, ujjam köré fontam a francia királynét, s máglyára küldtem szenteket, azt hiszed kikezdhetsz velem, mi?! Közben szerencsétlen állat halálra vált tekintettel meglódul fölfele a lépcsőn, mintha valaki szatyorként cipelné, és kétségbeesett halk morgással jelzi, milyen rémült. Most, hogy feladta a helyzetem, jobbnak látom eltenni az útból..legalábbis egy időre.
Most, hogy végre hazaértem, és ez a semmirekellő is lekopott rólam, azt hiszem nyugodt szívvel lehetek itthon. Cairos nincs itthon, így nem is tudom mihez kezdhetnék. Valójában nem is nyugodtam meg teljesen, sőt, egyáltalán nem, hiszen a démonok nem olyanok, akik hamar feladják. Követni fog, érzem, tudom és ha az ösztöneimre hallgatok, most is itt van egy. Nem érzékelem jelenlétét, de bármikor körülöttem lehet egy, és ördögi mosollyal figyelhetni minden egyes lépésem. Ez hátborzongató! Gondoltam felhívom, de a táskámban maradt a mobilom, így azt muszáj leszek megkeresni. Nem emlékszem hová dobhattam le, így benéztem a hálószobába is, és hamar el is mentem, mivel nem találtam. Végül is meglett, ott volt ahol voltam, de hát ahogy mondani szokták, ami az orrunk előtt van, na azt sosem vesszük észre. Ez rám is igaz volt. Előkotortam a telefont, és elkezdtem pötyögni rajta, hogy írjak neki egy sms-t mégis hol van és mikor számíthatok rá. Most el kéne terelni a gondolataimat a családi találkáról.
Home 
Subject: Re: Nappali 
