A sötét éjszaka képe fed el mindegyikünket, s eme lepel mindentől megfoszt, ami a világosság fogalmához köthető. Hold maga, s a csillagok ezrei nyújtanak némi fényforrást, de ez magában kevés a nappalitól megszokotthoz, s bár az éjszaka a magány jelenségét hozza, most mégis díszes társaság gyűlt össze eme éjjeli alkalommal. Finoman állok egy helyben őket nézve, nem mozdulva, s meg sem rezzenve, mintha önmagában azt sugallnám ezzel, hogy kőszobor vagyok, holott nem, hisz élek. Csupán nem rémülök meg a természetfeletti lényektől, nem ijedek meg holmi szánalmasságtól, mely övezi eme világot. Utálom a fajokat, egyedül a szellemeket fogadom el, de még azok is csak lézengenek itt köztünk, s az, ami a múltamat övezi a borzalom képét adja már magában is. Mély levegőt veszek, elszántan figyelem őket, s a reakciójukat, amely a vér hatására némiképpen felfokozódik, hisz valljuk be emiatt figyelt fel rám mindkettő, s nem másért.
-Igazán? Akkor most el kell keserítselek, mert megzavartalak téged, meg azt a nőt, akit egyenesen gyűlölsz..-Mondom egy egyszerű tény megállapítással, hisz látni lehet, hogy nem kedveli a másikat, bár ez engem nem érdekel, de szeretem húzni az időt, s felbosszantani a népet. A vér csak csepeg a földre, s ezzel is egyre erősebb késztetést adhat arra, hogy az egyik éhes legyen..-Csak a kezem véres.-Emelem meg tény megállapításként, ahogy arra tekintek, majd vissza feléjük.-Úgy gondolom nem kell sehonnan sem elmennem, mert éppen hozzátok érkeztem.-Kacsintok egyet szemtelenül még közelebb lépve ezáltal, de továbbra is áll a tény, ha bármelyik is elakarna kapni, akkor egy mozdulattal eltűnök, s máshol megjelenek, hisz mindez nem esik nehezemre. Utazó vagyok, voltaképpen így bárhol ott lehettek, s az ellenfelet is hamarabb kicselezhettem. Nézzük ki lesz az első, aki szeretne egy kis kínzást.. nos ki kezdi hát?

Újból én, azaz jelentkezem a sötét éjszakában, ahogy a lépteim kellő értékűen hangosak ahhoz, hogy bárki hallja, hogy érkezem. Így ha netán ijedős ez a természetfeletti áradat, akkor tessék csak meneküljön, bár engem aztán hidegen hagy, hogy fél-e, avagy sem, hisz bármikor megölöm minden gond nélkül. Mélyen felsóhajtok, ahogy egymást követő lassú léptekkel egyre előrébb jutok eme ismeretlen övezetben, mely nem is annyira idegen abból kifolyólag, hogy már mióta itt tartózkodom. Előkapok a sétám alatt néhány éles pengét, amelyet megöntözők verbénával természetesen, mert hát miért is ne? Úgy is vámpírra számítok a mai estém alatt már sokadjára, azaz ismételten. Nem messze hangokat hallok meg, amik élesen ütik meg a fülem, hisz ugyebár már közel járók hozzájuk. Megállok, ahogy figyelemre méltatom őket, s felmérem a terepet, ahogy őket is egyúttal. Nem érzem annak a veszélyét, hogy rettegnem kellene pont tőlük, így tehát egy olyan tíz méterrel arrébb jelenek meg tőlük a képességemnek köszönhetően, ahogy az egyik pengével játékosan megvágom a tenyerem, így vérezni kezd.. na lássuk melyik éhesebb a női alakok közül. Mélyen felsóhajtok, hogy felkeltsem a figyelmüket, ámbár a vérem már magában úgy érzem megtette a hatását, ahogy egy játékos mosollyal széttárom a karjaimat könnyed tettként. Nézzük, nézzük, ki az, ki ma áldozat lesz, s ki az, aki nem? Elgondolkoztató, s elgondolkozom, avagy nem gondolkozom, hanem cselekszem, ha a helyzet úgy kínálja, tehát ha bármelyik is nekem esne eltűnök az egyik helyről, és megjelenek a másikon így biztosítva, hogy eszükbe se jusson megenni engem, hisz szeretnék még élni, és ölni ezáltal.
-Szép Estét.-Köszöntöm őket végül, és komolyan gondolom, ha tényleg kell ugrálok ide, s oda, úgy se telik nekem semmibe, ők sem fáradnak el tehát kvittek vagyunk. S a játszma már is zajlik a kérdés csupán az, hogy meddig megyünk el, hisz hogy nem fognak ezen trükköm által enni belőlem az is tuti.

// Jelezném, ne egyen meg senki, mert ha kell, akkor eltűnök, s máshol megjelenek, ahogy azt meg is említettem a reagban! xD

Játszian könnyed lépteim zaját hallom visszatükröződni a talajról színtisztán, hisz a környék maga csendes, sőt mi több nyugodt, ahogy mindinkább előrébb haladok a sötét, és hűvös éjszaka leplébe burkolózva, így fedve el magam a világ elől, s mindaz elől, mit tenni készülök. A sötétség maga szinte felemészti a tájat, s mindaz mi egykoron világosban tündöklően látszott immár az elenyészetté válik, ezáltal menve át láthatatlanságba. Bőrömön érzékien, játszadozva, avagy csupán megborzongatva, de végig fut a hideg szellő lenge érzete, amelytől maga ridegség gondolata támadt fel bennem, ahogy beleremegek eme egész történés sorozatba. Mélyen szívom magamba az életető levegőt, ahogy megannyi fa között sétálok hajnalok hajnalán. Őrült vagyok, és eme tényt sohasem tagadtam le, hisz nem szégyellem, hogy szeretem az éjszakát, a csendet, s egyaránt a magányt, de mindezek mellé jelen esetben most társul az őrületem tárgya a vadászás maga, mely minden ilyen egyednek, mint nekem is élvezetet okoz ebben a fájdalmas nyomorult életsorban, melyre ítéltetve vagyunk. Annyi megjátszás, és annyi játszadozás van a hátam mögött, mégis van bennem mérhetetlen mennyiségű fájdalmi sor, mely még a mai napig a padlóra kényszerít, s ottan is tart, ha tud, persze ellenkezek, de mindez kevésnek bizonyul ellene, ezért csak pusztán elnyomom, s azt vallom nem érzek semmit sem. Érzéstelen lennék tényleg, egy szívtelen vadállat? Bár a vadállat szó kissé túlzás azt tekintve, hogy sem vámpír, sem farkas, és hasonló nem vagyok, csak egy egyszerű utazó, aki bárhol bármikor megjelenhet. Esti magányos sétámat élvezve az égre is felszökik a tekintettem megcsodálva a milliónyi apró csillag, és a Hold erőteljes ragyogását, amely betölti a környéket némi fénnyel. Nem mondom, hogy ettől világosabb lesz minden, de a szemem már egészen jól hozzászokott az éjszakához az utóbbi éveim alatt. Keveset alszom, de mégis bírom a strapát. Ez egy ördögi kör, mármint a vadászás maga, hisz nappal nehezebb a dolga az adott vadász egyednek abból kifolyólag, hogy többen mozognak, viszont ilyenkor.. hűlt helye az élettelenségnek, inkább halottiság jellemzi a tájakat, a területeket, s a környékeket. Szinte ösztönösen tudom merre kell mennem, hisz a környéket, azaz New Yorkot úgy ismerem, mint a tenyeremet; mind a belvárost, és mind a külvárost magát, így gondom nem adódhat az eltévedés terén.
Lassú lépteim mindinkább előre törnek a sötét tájon, ahogy összpontosítok élesen minden hangra figyelmesen. Néhol az állatok zaja, máskor a fák lombjainak lengése, avagy csak a lépteim hangja az, mely megzavarja a már beállt halotti csöndet. Minden mozzanatom jelzi a kegyetlen szándékom miszerint az édes ölési tettre készülök jelen esetben, mely annyira összetettnek tűnhet, mégis oly annyira egyszerű folyamat, hogy szinte elemezni sem lehet magában. Minden gondolatomat kiűzöm, és csupán arra az egyre koncentrálok, hogy bármelyik pillanatban megjelenhet egy természetfeletti, azaz vámpír, mert jelen esetben ilyen egyedre számítok, s nem másra. Finoman szedek elő néhány pengét a kabátom belső zsebéből, ahogy ezt követően egy fiolát veszek elő, és az egész pengét megöntözöm a benne lévő verbénával. Miután a kis fiolás dobozt eldobtam szorosan magamhoz szorítom a pengék markolatát, így ha megvág esetleg vérezni kezdek, s némi vér illat terjed szét az erdőben.. na lássuk csak vámpírkáim ki éhes oly annyira a mai este bűvöletében. Lépteim egyre beljebb visznek az erdő, avagy rengeteg belsejébe. S három, kettő, egy.. a játszma elindult - kezdődjön tehát a műsor.