Okal maradtam itt, s semmi kedvem nem volt elmenni innen. Vannak gondjaim, amiket meg kell oldanom bármi áron. Remek voltam a titoktartásban, s emiatt sem kötöm senki orrára mi az ide tévedésemnek az oka. Ahogyan a barátkozás sem az én asztalom. Klaus-al a viszonyom mondhatni semleges volt. Csak akkor avatkoztam a dolgaiba, ha közöm volt hozzá. egyébként megtartottam a tisztes távolságot. Viszont most akarva akaratlanul a sors összehozott egy találkát számunkra. Nem rémültem meg soha tőle, és most is higgadtan fogadtam a megjelenését. Számomra ő olyan volt, mint egy átlagos vámpír. Miközben őt hallgattam belekortyoltam az italomba. Tény, hogy ha Tyler megtudná, hogy jelenleg abban a városban lakom ahol a legfőbb ellensége tartózkodik, biztosra veszem, dühöngene. Arról nem is beszélve, ha arról is tudomást szerezne, hogy egy bárban társalgok vele. Tyler a legjobb barátom volt. Caroline sosem hitte el, hogy nem volt köztünk semmi sem. Különösebben nem cáfoltam meg soha a vádjait. Igazából jó érzéssel töltött el a dolog, hogy borsot törhetem a kis szöszi vámpírlány orra alá. Tyler viszont nem volt soha több egy barátnál. Ezt Tyler s én is pontosan tudtuk. Leginkább élvezem a veszélyes s kockázatos helyzeteket. S amit nem tud, az nem fáj neki.  Kellemesen elszórakoztattam magamat egy ital társaságában.
-Mint tudjuk téged soha nem zavart semmi sem! –Nem féltem kimondani, amit gondolok róla, s képtelen lennék látszat kedvességet mutatni felé. A problémámat egy boszorkánnyal akartam megoldani, aki kifecsegett egy-két titkot. A kis bájos szöszi lányka teherbe esett a híres Mikaelson vámpírtól. Ezt az információt még nem kötöttem az orrára. Annyi ismerem őt, hogy tudjam, semmi áron nem hagyná, hogy bárki rájöjjön a kis titkára.
-Nem is kértelek rá. Nem minden titok maradt titok Klaus. Egyszer minden kiderül. –Tettem egy célzást, de direkt nem említettem a kis Caroline-t. volt olyan okos, hogy rájött, hogy mire utaltam. Óvatosan kortyoltam bele az italomba, s végig a pillantását kerestem.  Kíváncsi voltam a reakciójára.

Nem volt okos gondolat tőlem, hogy ebben a porfészekben maradtam. Pláne amiket megtudtam. Mert hát már vagy 1 hónapja itt tartózkodom, s az életem megtartása érdekében jobb volt tudni ki kicsoda s mit lehet tőle várni. Tudtam azt is, hogy vérfarkasok ebből a városból mondhatni ki vannak űzve. Ez sem tartott vissza a célomtól. Kényelmetlenül éreztem magam, s minden léptemre vigyáznom kellett s nem hagyhattam, hogy bárki is megfélemlítsen. Le kellett vezetnem az összes feszültséget magamban. S az első utamban álló bár felé indultam. Kockázatos volt, de ez sosem tartott vissza. Miközben kortyoltam a Wiskeymet egy olyan vámpírral találkoztam, akivel reméltem többet nem hoz össze a sors. Mondhatni nem éppen kedveltük egymást. Neki van egy fajta alap természete, ahogyan nekem is. Mindenki fél Klaus Mikaelson-tól, de a temperamentumom miatt képtelen vagyok nem visszaszólni, s ha kell harcba szállni, ha kell vele. Amikor szembe találkoztam Klaus-al egy pillanatra megszólalni sem bírtam. Végül minden érzelmet elrejtettem s könnyedén ejtettem ki a torkomon a hangokat.
-Te sem panaszkodhatsz. Mellesleg sosem érdekeltek a szabályok. Viszont ha jók az információim, akkor te sem vagy éppen szívesen látott vendég. Vagy netán tévedek? –Az utolsó költői kérdés volt. Tisztában voltam azzal, hogy egykor Klaus és a családja építette fel ezt a várost, de Marcel elvette a királyi posztot tőle. Bizonyára ez rosszul érintette őt. Majd megvillantottam a fél mosolyomat. S az utolsó kortyokat ittam meg a poharamból.
-Fogalmazunk úgy, hogy van pár dolog, amit nem hagyhatok félbe! –Tárgyilagosan beszéltem vele, a témát könnyedén körbe tekertem. Ehhez rettentően értettem.
-S téged mi tart ebben, városban? Csak nem vissza akarod szerezni, ami egykor a tiéd volt? –Oldalra billentettem a fejemet majd kértem a pultostól még egy italt. Nehezen ártott meg szerencsére, s kihasználtam ezt a pillanatot.