(Lily és Blair)

Körül-belül fél órája ücsöröghettem ott, kezdtem egész jól átmelegedni, és Mary is elszundított már a karomban lassan, amikor is hirtelenjében egy fiatal nő huppant le mellénk a padra. Elegáns, csinos nő, tiszta, ápolt, komoly arcú... még egy perce sem ült le mellénk, már észrevettem, hogy bámulom... Olyan szép volt, és olyan jól öltözött, és... mint egy igazi úrihölgy, úgy festett mellettem... MELLETTEM meg aztán főleg... Mellettem mindenki úgy festene, de ez a nő tényleg nagyon szép volt, egyszerűen az volt az érzésem... különleges...
Aztán gyorsan fordítottam el a fejemet inkább. Nem jó ha bámulom az embereket, ha nem bámulok, Ők is kevesebb valószínűséggel vesznek észre, még ha mellettük is ülök vagy állok. Beleolvadok a háttérbe. Nem veszik észre a jelenlétem, hisz ki vesz észre szívesen egy csavargót? Nem, az emberek általában inkább keresztülnéznek rajtam. És ez az én szerencsém. Amíg átnéznek rajtam, addig nem nézik a babát sem a kezemben, és addig nem kell félnem, hogy kérdezgetni kezdenek a helyzetünkről... Biztonságosabb ha nem vesznek észre, így jobb ha én se bámészkodok ennyire. Így inkább Mary-re fordítottam a figyelmemet újra, és az Ő pici arcát cirógatva dúdoltam halkan, hogy álomba ringathassam...




(Nekem tetszett. És nincsen semmi baj. )

Néhány napja érkeztünk csak meg a városba, én és Mary, de egyelőre nem úgy hatott a helyzetünk, mintha olyan jól menne a városba való beilleszkedésem. Szállásunk és munkám nem lévén, a mostanában megszokott módon igyekeztem biztonságban tudni a kicsit, és ellátni magunkat. New York-ban ez annyiban volt könnyebb, hogy több hely közül lehetett választani, ahol szívesebben töltöm az éjszakát, a napot, vagy ahonnét kaját szerezhetek magamnak. Annyiból legalább egyszerűbb volt az étkezési szitu is, hogy hiába volt velem Mary, Őneki még nem kellett nagyban gondolkodnom az etetésén, tejem szerencsémre volt, szóval Ő nem volt éhes. Az egyéb módokon való ellátása persze már problémásabb volt, de... azért nagyon igyekeztem.

Az előző napunk és éjszakánk egy éjjel-nappalos kávézóban töltöttük, de hajnaltájt már kezdett elég gyanakvón nézni engem az ott lévő pincérnő, úgyhogy amint kivilágosodott, eljöttünk onnan. Nem akartam most galibát.
Napközben a városban sétálgattam nagyrészt, de amikor elkezdett esni a hó, és Mary is kezdett nyafogóssá válni a kabátom alatt, elkezdtem új menedékhely után nézni magunknak.
Még egy rövid séta után, végül a vasútállomás mellett tettem le a voksomat. Ott nem fogunk zavarni senkit, fedett is, fűtik is talán, úgyhogy reméljük meghúzhatom magam a picivel egy pár órára, ha ügyesek vagyunk, talán éjszakára is majd.
Odabent elég zsúfoltság volt, talán épp befutott egy vonat, onnan és oda siettek ennyire az emberek. Mert bizony New York-ban baromi rossz szokásuk volt a népeknek, hogy mindenki nagyon sietett, futkostak, meg minden. Így nem mindig volt könnyű ellavírozni közöttük. De most igyekeztem nagyon ügyesen, hogy eljussunk egy padig azok közül, melyek a fal mentén sorakoztak. Elég távol voltak az ajtóktól, így ott nem ér majd minket a hideg amit az emberek beengednek, meg ami a sínek felől áramlik.
Letelepedtem az egyik padra, amelyik üres volt, azután nekiláttam hogy kiszabadítsam Mary-t a kabátom és a köréje csavart pokrócok fogságából, melyek eddig melegen tartották, Őt is, meg engem is. Amikor pedig ez sikerült, a karomra fektettem, és ringatva igyekeztem elérni, hogy ne sírdogáljon. Közben a jövő-menő embereket figyeltem, akik hol erre, hol meg arra siettek épp.