Nem vagyok hülye. Tisztában vagyok a kettőnk közötti erő különbséggel, én pedig nem fogok semmi olyat tenni amit megbánnék. Nem szeretem a szerepváltozásokat, s én lenni a kínzott fő, főleg ha ez a személy egy férfi. Ellenkező esetben még élvezném is, ha nem fajul el annyira. Szeretek én irányítani. Hiába a nem régiben történt erőfitogtatása, nem érzek felőle ölési szándékot. Tulajdonképpen a lehető legjobb pillanatban avatkozott bele, legalábbis, a lány részéről, akinek már hűlt helye nincs a helyszínen. Szerencséjére, igazából. Bár, ha történne valami olyan, simán használhattam volna mint gyenge pontként Aidennek, de, ezen már késő gondolkodni. Amint kimondta azt a bizonyos barátnő szót, egy fajta.. magány, s lehangoltság kap el hirtelen, egy rosszul eső bizsergés amit igyekszek egy gúnyos mosollyal fedni. - Most komolyan azért jöttél hogy kibeszéljük egymás szerelmi életét? - Leengedem kezem mit sem foglalkozva beszólásával. Szó sincs gyávaságról, szimplán csak nem akarom húzni ezt az egészet tovább, s lényegre törő akarok lenni. Pedig valljuk be, mindenféle megbánás nélkül vissza tudnék szólni. - Kisebb fajta felfordulást akarok. Ehhez pedig szükségem lenne egy boszorkányra. Az az, ez esetben rád. - Bár nem sokat bizonyított ereje felől, azt hiszem nála jobb erre megfelelő embert nem is találtam volna, ha keresnék sem. Nem bízom benne természetesen, ezért sem vágok egyszerre bele a közepébe.
Az elmult napok igy is elég furák, és nehezek voltak, ezért szükségem volt erre az egészre igy késő este. Ez van, engem ez nyugtat meg, míg másokat mondjuk a cigi. Mióta megismertem az erőmet, akkor jött bennem az, hogy én ennek akarok élni. Nem tudom hogy jutottam el idáig, hogy éltem túl eddig, talán szerencse, talán pedig tényleg jó vagyok abban amit csinálok. Inkább utóbbira gyanakszom, mert elvegre sosem buktam le és ezt szeretném is megőrizni. Van számomra valaki akit meg kell védenem legyen bármi is az ára... Habár jó ideje nem láttam őt sem, két talán három hete. Hianyzik meg minden, de nem tudom.... - Bocsi, én nekem barátnőm van. Meg nem vagyok benne az ilyenekben - Mondtam mosolyogva, majd megpaskoltam a vállát. Elővettem farzsebemből egy doboz cigit, egy szálat kiszedtem, majd meggyújtottam, és szívni kezdtem. - A közelgő bállal kapcsolatos? Hallgatlak. - Most jöttem egy gyilkolás után és máris az Ördöggel szövetkezek. Ja várjunk... Az én vagyok...
Kezdett unalmas lenni ez az egész. Túl kiszámítható volt a végkifejlet, s ha végeztem volna Dorothyval utána megint kutathattam volna valami után, ami leköt, elvonja a figyelmemet. Muszáj valamivel, de inkább a helyes jelző az lenne hogy szórakoztatnom magam valakivel, ezáltal pedig elűzni unalmamat. Nem olyan buli ilyen sokáig élni, hiába akar a legtöbb ember halhatatlanságot, sok mindent megtennének érte.. még talán, meg is ölnék egymást.. hm, talán most találtam ki egy újabb dolgot, amivel szórakoztathatom magam. Öröm nézni az emberi hülyeséget, azt, hogy mit meg nem tesznek a fejükbe vett céljukért. Bár egy részem egyetért velük, sőt , együtt érez velük. Sok mindent megtennék azért hogy Lydia végül az enyém lehessen. Húgom ide vagy oda, ha annyira érdekelné hogy mi van velem, már rég itt lenne. Ahogy sikerült észrevennem az eddigi viselkedéséből nem sokban különbözik tőlem. Rokonszenvet érzek iránta, ezt váltotta ki belőlem, s nem félelmet, legalábbis egyelőre. - Teljes életnagyságban. - Igyekszem utánozni hanglejtését, s kitárva karjaimat válaszolok, bár szó sincs ilyenről. Egyszerűen csak hallottam felőle, és egyelőre úgy vagyok vele, használnám az erejét egy újabb játékra. - Figyelj csak.. - Közelebb lépek hozzá, s igyekszem bevezetni őt tervembe, bár, nem akarok rossz döntést hozni, egyelőre csak tesztelgetem, vagy valami olyasmi. - Akarsz egy kicsit szórakozni? - Teszem fel kérdésem végül, s felhúzom szemöldököm. Ha hallott felőlem szintúgy, merem remélni hogy szórakozás alatt nem ivászatot fog érteni, hanem egy egészen más dolgot.
Subject: Re: Wall Street Wed Jun 25, 2014 10:20 am
Azért megnyugtató a tény, hogy nem csak én vagyok ilyen kegyetlen. Jobban mondva voltam. Emlékszem régen én is mennyire élveztem, hogy valakit kínozhatok, miközben könyörög, hogy hagyjam abba. Vagy épp azért fohászkodik, hogy fejezzem be, hogy vessek véget a szenvedéseinek, hogy öljem meg. A végeredmény általában ugyanaz volt. Látták már az arcomat, és nem kockáztathattam meg azt, hogy valakinek felfedjék a mivoltomat. Bár egy ember szava nem sokat ér, de valami jelentősége azért csak van. Az emberek jobban elkezdenek rám figyelni, és amikor eltűnök a térképről, már jön is rám az FBI, az NCIS, meg minden hülyeség. Bár sokat nem tehetnek, egész életemben sikerült kitanulnom, hogyan kell elrejtőzni. Igen, alkalmazkodnom is kell a mai technikához, de ez nem akadály. Mindig gyorsan felfogtam a dolgokat. Elmosolyodtam amin mondott. Meglepett, hogy ismer, de végül is számíthattam volna rá. Szóbeszédek, pontosan azokból. Az emberek mondanak ezt-azt, ha bűnbakot akarnak keresni valamire. És véletlen egybeesés, hogy egykét gyilkosság előtt nem is olyan távol jártam az áldozat házától, gondolom gyanakodni kezdtek, ezáltal pedig elkezdtek pletykálni. Így működik ez a világ. Bár míg megalapozott bizonyíték nincsen, addig ezek a vádak értelmetlenek. Házkutatási parancs? Esélytelen, hogy úgy is találjanak valamit. Oké, a pincémben ezer meg egy fegyver, kínzóeszköz van, na de oda nem olyan könnyű lejutni mint a Hollywoodi filmekben, ahol véletlenül rálépnek, vagy megnyomnak valamit, és a csapóajtó máris kinyílt. Nálam oda kell figyelni minden részletre, de aki nem ismeri a helyet, az meg sem találja. Destiny az más. Ő benne teljes mértékben megbízok, ezért is mutattam meg neki mindent. Jó kis kapcsolatként indult volna az egész, ha titkolóznom kell előtte. - Teljes életnagyságban! - Tártam szét a karomat, mosolyogva. - Nocsak nem is tudtam, hogy van egy csodálóm. - Mondtam egy ugyanolyan önelégült mosollyal az arcomon.
Eleinte adni akartam a lánynak egy újabb esélyt. Ha előhívja még egyszer az erejét hagyom futni, ha nem pedig megölöm. Egy újabb játék.. de azt hiszem jobban járok azzal, ha nem szabadítok a világra még egy boszorkányt.. eléggel meg gyűlt már a bajom így is, nem hiányzik még egy aki ráadásul meglepő módon valószínűleg meg akar ölni, esetleg bosszút állni tetteimért. Nem hibáztatnám, bár tulajdonképpen őt még a jobb bánásmódban részesítettem mint az átlag áldozataimat. Az ő esetében csak az érzéseivel játszadoztam, sőt, még voltam annyira kedves és körültekintő hogy nem rontottam meg ártatlan testét, ami lássuk be igen csak epekedett utánam. Lassú és magabiztos léptekkel elindultam irányában, de félúton egy az előzőnél is nagyobb, szúró hatás következtében hátraugorva esek neki a falnak, majd borulok térdre, de egy hangot ki nem adok magamból. Némán tűrőm a fájdalmat, ami olyan hirtelen múlik el, mint jött is. Egy hirtelen , s egyelőre ismeretlen férfi hangra kapom fel fejemet a fal adta árnyékban, sötétségben. Felmentő sereg? Remek. Az erejéből ítélve az ő esetében nem lehet kezdő. Várható volt a helyszínből adódóan hogy előbb utóbb jön valaki, így talán még sem vagyok annyira meg lepve mint kéne. Összekapom magam gyorsan, majd a számból kifakadó vért letörlöm kezemmel, s előlépek a sötétségből. - Nem szép dolog elrontani más játékát. Nem tanították meg neked? - Vonom kérdőre az egyelőre ismeretlent, majd gúnyos mosolyra húzva számat ráemelem tekintetem, aminek következtében le is fagy arcomról. Mondhatjuk, hogy meglepődtem az előttem álló férfi társaságától. - Lám, Lám.. Aiden Shepard. Nem hittem volna hogy ilyen segítőkész vagy, a szóbeszédekből. Csak nem az ártatlan kislányok a gyengéid? - Egy pillanatra leveszem a tekintetem az előttem álló, s magamra nagy fenyegetést jelentő férfiről a nem régiben játszadozott Dorothyra, s kedvesen rámosolygom, majd újra Aidenre nézek. Természetesen hallottam róla ezt - azt, tehát mondhatjuk számomra sem ismeretlen a műveltsége.
Újabb merénylet, sikeresen végrehajtva, az éj leple alatt. Minden egyes áldozatom után úgy érzem, mintha új emberként térnék vissza a hétköznapokba. Új, nyugodt emberként. Mint ahogy mások sikeresen aludnak órák hosszát napok óta nem múló álmatlanság után, és üdén ébrednek fel. Ehhez hasonlítható, miután hosszas tervezések után sikerül végrehajtani egy ehhez hasonló dolgot. Nem tudom, míg mások a pókerben, én a türelemjátékokban lelem élvezetemet. Ez alatt értem a tényleg türelemjátékokat, meg a gyilkolást is. Mármint a megfontoltat, amit én is csinálok. Napokig tartó kémlelés az áldozat után, hogy kiismerjem az összes szokását, röpke terv, majd a váratlan pillanatban egy kés villan az éjszakában és vége is. Nem kínzom az embereket, szimplán csak megadom nekik amit mások hosszas órákig, napokig tartó gyötrelmek mellett még mindig nem képesek átnyújtani nekik. A pengémet tisztogattam egy ház tetején ülve, mikor egy sikítás szakította félbe a gondolataimat. Végigsétáltam néhány háztetőn, míg elértem a sikoly forrását. Leguggoltam, és néztem az eseményeket. Egy vámpír és egy boszi. Egy boszorkány, aki látszólag nem ismeri teljesen az erejét. Eléggé meggyötörve látszott a lány. Hallgattam amit a vámpír mond. Kicsit szórakozzunk. Látszott, hogy egy kisebb fájdalomhullám érte őt a lány által. De ő tapasztalatlan volt. Egy magamfajta, idős vámpíré már tényleg erősebbet üt. Pillanatok múlva én is küldtem rá egy olyasfajta fájdalomhullámot, csak néhány fokkal fájdalmasabbat. Mosolyogva figyeltem a szenvedést, majd végül leugrottam a tetőről a lány és a srác közé. Karba tettem a kezemet, és a közeli falnak támasztottam a hátamat. - Látom jól szórakozik a fiatal pár… - Mondtam gúnyosan kicsit, majd a lányhoz léptem, és felsegítettem. Kicsit vérzett a nyaka láthatóan, de arra is elég volt „rámondanom” egy bűbájt, a sebnek hűlt helye volt. - Még szerencséd, hogy itt voltam. - Mondtam a lánynak, majd végül elengedtem, és visszafordultam a vámpírhoz, és újra karba tettem a kezemet. - Nincs is egy éhes vámpírnál rosszabb… - Majd pedig a fénybe lépett végül a vámpír is. Kis meglepetés ült ki az arcomra, majd elmosolyodtam. - Nocsak, Benjamin Mitchell… Úgy hallom, élvezetedet leled a kínzásban, mielőtt az áldozatod véréből iszol. Néhol kombinálod a kettőt. Érdekes egy személy vagy te… - Kisebb meglepetés ült ki az arcára, vagy csak én láttam a sötétben, mire végül folytattam. - Az ilyenek mint te, sosem kerülik el a figyelmemet… - Mondtam ugyanolyan féloldalas mosollyal, karba tett kézzel.
Élvezem kiszolgáltatottságát. Teljesen rám hagyatkozik a lány. S bár nem terveztem megrontani a testét, még is.. olyan szintű vágyat keltett bennem, a teste iránt amit mással nem tudtam leküzdeni.. csak azzal, hogy ösztöneimre hagyatkozva vérét veszem. Eredetileg másra nem is kellett, csak egy újabb játékszernek tekintettem.. így nem esett nehezemre az, hogy belemélyesszem agyaraim az éjszakában szinte világítóan fehér s érintetlen bőrébe. Vére ízét kóstolva elveszi eszem. Érzem, hogy nem tudnék leállni akkor sem, ha akarnám. Mohón szívva vérét lefogom őt, hogy még véletlenül se csinálhasson semmit szabadulás gyanánt. Teste hozzám feszül, majd újra földet ér. - Próbálkozz csak. Tedd élvezhetővé utolsó perceidet. - Nézek fel egy pillanat erejéig biztatva őt, s közben vérben ázott ujjammal kenem körbe puha ajkait, megízlelve saját vérét. Vissza hajolva nyakához folytatom a nem régiben félbehagyott dolgot, de nem élvezhetem sokáig. Sikolyát hallva mosolyra húzom szám, boldogsággal tölt el, majd ez idővel áttorkollik fájdalomba. Egész testemet szúró fájdalom járja át, s felugorva a lányról egyenesedek ki, majd húzom össze magamat. - Ahh. Meg fogsz..ölni.. - Szenvedek.. láthatóan s hallhatóan is. Kezemmel a mellettem lévő falnak támaszkodom segítve ezzel tartani magam. Majd a lányra pillantok, s hirtelen kiegyenesedve tapsolni kezdek. - Szép próbálkozás. De több kell ahhoz hogy megölj. - Nem először volt részem érezni fájdalmat, s őszintén szólva ez még semmi ahhoz képest, amit eddigi életem során át kellett élnem. Az újabb színészkedéssel pedig csak rá akartam ijeszteni.. büszke vagyok. Büszke arra, hogy felfedtem az eddigiekben talán nem tapasztalt erejét.
Parancsol nekem és én rá pillantok. Testem sóvárog, szinte már megvonaglik a vágytól de nem érint meg újra. Egyszerűen kikényszeríti tekintetem, hogy tudassa, az fog történni amit ő akar és akkor amikor ő akarja. Engedelmeskedem akaratának, az igézésnek. Kívánom őt, veszettül akarom. Nem riaszt meg semmi amit mond, tesz velem. Felém hajol és lassan közelít ajkaimhoz. Meg akarom csókolni. Képtelen vagyok kiverni a fejemből a gondolatot, hogy akarom őt, hogy kívánom az érintését, a csókját, a szavait, mindent ami őt jelenti. Kegyetlen vágyat ébresztett bennem a saját szórakozására. Erek rajzolódnak ki arcán. Nem az, akinek gondolom, mégsem vagyok képes ellenállni neki. Szeretnék sikoltani, a lélegzetem is eláll de nem tudok másra koncentrálni, mint, hogy elérjem ajkait, hogy megcsókoljam. Neki azonban más tervei vannak. Nyakam felé hajol és agyarait kíméletlenül vágja belém, most először szakítva át a tiszta, ártatlan bőrt, mit még egyetlen férfi ajkai sem érintettek. Felnyögök, ahogy a fájdalom végigvág testemen. Ujjaim tincseibe futnak, miközben mellkasom egyre szaporábban emelkedik s süllyed. Zihálva kapkodok a levegőt, szívem észvesztően kalapál. El akarom taszítani de képtelen vagyok rá... még közelebb vonom magamhoz, testem az övének feszül. Nem tudom leküzdeni az igézést. Szívverésem lassulni kezd. A fájdalom erősebb, pulzálóbb lesz de nem nyomja el vágyaimat. Aztán végre kiszakad belőlem a sikoly mit eddig elfojtott igézése s vele együtt felszínre tör a bennem szunnyadó, öröklött erő, mi mindig is ott de eddig még nem volt lehetősége megmutatni magát. Az erő mi kitör belőlem, kegyetlenül csap le a vámpírra. Szinte érzem, ahogy fájdalmam benne összpontosul de képtelen vagyok irányítani, fogalmam sincs mi történik velem vagy miért, még azt sem fogom fel igazán, hogy ez az én művem. Reszket a testem de már nem a vágytól; most már a düh rázza és a félelem. Könnyeim ismét előtörnek belőlem, ahogy végre mozdulok, hogy lelökjem őt magamról, hogy visszaszerezzem a szabadságot amitől megfosztott, hogy elmeneküljek karmai közül, mielőtt még túl késő lenne.
Amilyen ártatlan volt most annyira tüzes, s én csak tetteimmel ráteszek ezekre a visszafogott, s talán eddig még nem ismert vágyaira. Tulajdonképpen még én sem tudom hogy meddig, és miként megyek el vele kapcsolatban. De nem vonom meg magamtól a szórakozást érezhetően. Ujjaimon a tőle származó nedvet lenyalva nézek szemébe, de elveszi tekintetét rólam. Zavarba hoztam.. ismét elértem célomat, bár valljuk be ezúttal nem kellet megerőltetnem magam. Elmosolyodom, s kezemmel az arcát megragadva magam felé fordítom. - Dorothy..nézz rám. - Szólalok fel kissé ráparancsolóan, itt én vagyok az aki osztja a lapokat, de egy pillanat erejéig hagyom, hogy azt tegye amit akar. Felhúzza lábát, de nem azt teszem, amire ő vár, amit ő akar, amit szeretne. Nem véletlenül emeltem magamra tekintetét, s nem véletlenül igéztem meg hogy irgalmatlanul nagy vágyat érezzen irántam. Egy fajta kínzás ez is ha kicsit játszadozom vele, s teljesen felizgatva hagyom abba félúton a belekezdett játékot s hagyom őrlődni a vággyal. Bár ezzel magamat is kínzom, akarom a testét.. de a vérét még annál is jobban. Nincs finomabb , s mámorítóbb vér a szűz vérnél. Mai világban ugyan már ritka, de régen előszeretettel táplálkoztam belőlük. Ahogy tenném most is, és teszem is. Nem hagyhatok ki egy ilyen lehetőséget. Addig nem mocskolhatom be tisztaságát, míg nem tettem ezt meg. Kezeimet a lány teste mellé helyezem, s körülfogva őt támasztom meg magam. Egyre közelebb hajolok irányában, a szája felé s ezzel egy időben jelennek meg arcomon a vámpíri mivoltom jelei felfedve előtte valós lényemet. - Nem az vagyok akinek hiszel, s nem azért vagyok itt amit te hiszel. - Körbe nyalva számat villan ki hegyes agyaraim egyike s közelítek felé kedvesen, bár valószínűleg így is ráhozva a frászt hajolok el végül a szája mellet, a nyaka irányában. Míg az egyik kezemmel lefogom a másikkal a nyakát fordítom el, s kivillan ütőere, harapok nyakába majd szívni kezdem vérét.
▷MUSIC: [You must be registered and logged in to see this link.] ▷ NOTE: gyenge ▷ WORDS: 310
Elcsitít, megcsókol. Felsóhajtok, tekintetem lehunyom. Hamar megvonja tőlem ajkait és én hiába kapok utánuk, nem enged. Vágyak őrlik testemet és én megfeszülve, türelmetlenül sóhajtok fel. Ajkai lejjebb vándorolnak, mellkasomra suttogja édes szavait. Végignéz rajta, ujjai kebleim felett táncolnak és én nem tudom állni tekintetét. Lesütöm sajátomat, zavaromban. Minden akarok, az érintését, a csókját, őt magát. Könnyedén nyúl nadrágomba és nekem görcsbe rándul a gyomrom, a váratlan ujjaktól mik bugyim szegélyén simítanak végig. Soha nem éreztem még ilyet. Lehelete finoman cirógatja a bőrömet, ujjai ajkaimat becézik és a testem akaratom ellenére reagál. Igézése működik; valahol elmém hátsó zugában rabmadárként repdesek, rettegve még a gondolattól is, hogy egy szörnyeteg erőszakot vesz a testemen... méghozzá úgy, hogy én kérem rá, hogy én kívánom a testét... hogy visszafojthatatlan vággyal égek érintése iránt és nem irányíthatom. Testem reagál az érintésre; még én is érzem, ahogy ölem nedves lesz a vágytól, a sóhajoktól, az elrebegett kérdéstől mit elmém és testem megrontója tesz fel. Bűnösnek érzem magam, mocskosnak és mégsem tudok megálljt parancsolni magamnak. Ujjai a bugyi alá csúsznak, belőlem pedig reszketeg sóhaj szakad fel. Játszani kezd. Húrjaimat pengeti, kiszakítja belőlem a soha fel nem törő nyögéseseket, felizzítja az elfojtott vágyakat mi több... újakat ültet belém mikor ujjai belém csúsznak és én megvonaglok érintése alatt. Ujjaim elvesznek tincseiben. Nem éreztem még soha ilyet ez előtt. Akarom őt, kívánom minden érintését, csókját, szavait... magamban akarom tudni, magamon akarom látni. A rövid játék abbamarad, kihúzza magát belőlem én pedig vágyakozva pillantok ujjaira, hogy aztán izmaim megfeszüljenek a zavartól ami elönti testem. Arcom nem a vágytól piroslik ki mikor ajkai közé veszi ujjait és lesütve tekintetem fordítom el fejemet is. Saját ujjamba harapok, hogy tompítsam zavarom, hogy enyhítsek a rám törő, égető s sürgető gondolatokon. - Amit csak akarsz... - nyögök fel zavartan de nem emelem rá a pillantásom, nem tudom állni tekintetét, túlságosan is zavarba hoz a szempár ami mögött éhség lapul és kegyetlenség... amit most elhomályosít bennem az igézet... az erő, mi megmozdítja kezemet, hogy összefonja a vámpír ujjait a sajátommal, hogy jobbját a keblemre vezessem. Bal lábam felhúzom de a jobb mozdulatlan marad. Visszafordítom fejemet de csak, hogy lássam, merre jár tekintete, merre időznek ajkai.
Csak a folyamatos könyörgés hallható tőle, hogy ne bántsam, hagyjam békén. Ami már elfajult addig, hogy meg akar halni, mikor még semmit nem csináltam vele.. semmi olyat, ami fájhatna neki, ami miatt a halált kívánhatja. De eme kérését egyelőre még szép hogy nem teljesíthetem. Kicsit eljátszok vele. Még pedig igézéssel, ami a látottak alapján érezhetően hatott, és bejött. Megnyugszik alattam, normálisra vált lélegzése. A testünk egymásnak feszül. - Ssh. Ne beszélj. - Mutató ujjam puha ajkaira tapasztom s eleget téve kérésének apró csókot lehelek rá. De ezt az örömöt nem adom meg neki sokáig, ezért hamar el is válok tőle, mielőtt még a dolgok elfajultak volna, s a fejem vesztve cselekszem. Már pedig mellette nem lenne nehéz elvesztenem az önuralmamat. Már eddig is teljesen lázba hozott az ártatlanságával, nem hogy még most a tüzes énjével, aki magának nem tud parancsolni. Kikapcsolja melltartóját s szememet ha akarnám se tudnám levenni két szép és tenyérbemászó melléről. - Szóval Dorothy.. mond csak, mit akarsz? Mit tegyek veled? - Vonom kérdőre a lányt , s ajkaihoz hajolok. - Ezt? Vagy.. - Nem érek hozzá.. pár milliméterrel a teste felett húzom végig ajkaimat érezve vadító légzésemet, s megállok a melle felett. A kezem a testére helyezem ami továbbra is folytatja útját lefelé haladva. A nadrágja mintha rajta sem lenne úgy nyúlok alá, s ujjaimmal a teste egy igen csak érzékeny pontjához érek. Még szinte nem csináltam semmit sem vele, de alul már teljesen izgalomba jött. Azt is ki nézem belőle, hogy bármennyire is a halálát kívánta , az ellenkezőjét kérte a dolgoknak de élvezte amit csinálok vele.. soha nem lehet tudni. - Ezt? - Húzom ki a kezem rövidebb játszadozás után a nadrágja alól, majd szét húzom a mutató és középső ujjam, ami szintúgy csak tele van a lány nedűjével. Elmosolyodom, majd lenyalom az ujjamat. Zavarba akarom hozni. Terveim vannak vele, s egyelőre azt teszem amit csak szeretne.
▷MUSIC: [You must be registered and logged in to see this link.] ▷ NOTE: gyenge ▷ WORDS: 310
Zihálásom egyre kétségbeesettebb, egyre gyötrőbb. Rettegek tőle. El akarom szabadulni de képtelen vagyok rá. Nem enged. Sírásom nem csillapodik, nem halkul. Kétségbeesésem teljes pánikba költözteti testem. Reszketek. - Öljön meg inkább...- könyörgöm neki. Képtelen vagyok megnyugodni, képtelen vagyok itt lenni, nyakamon érezni csókjait, bőrömet karistoló fogait. Nem akarok érezni, hallani. Meg akarok halni. Inkább a halál, mint, hogy apám ilyen meggyalázottan, mocskosan azonosítsa testemet a hullaház hideg asztalán. Tekintetét enyémbe fúrja és elereszt. Pupillám tágul majd visszanyeri eredeti alakját. Légzésem lelassul. Testem megnyugszik. Feszült izmaim elernyednek. Alakom már nem reszket. Megnyugszok. A félelem eltűnik s egy egészen más érzés veszi át a helyét. Egy olyan érzés, ami átvág rajtam, ami eddig ismeretlen volt, amit eddig sosem éreztem. Nyers, állatias ösztön, mélyről fakadó vágyakozás. Szenvedélyes kéj. Akarom őt. Megemelem fejem. - Csókolj meg... - suttogom ajkaira s tincseibe túrnak ujjaim. Csókolni akarom, testem az övének feszül. Az utolsó könnycseppek józanságomat s ártatlanságomat siratva hullanak a porba és halnak el. Sosem csókoltam még senkit, nem játszott nyelvem mással és most mégis olyan ösztönösen jön, mintha egész életemben ezt tettem volna. Tenyerem mellkasára kúszik, ujjaim elszakadnak tincseitől, vállába marnak. Felsóhajtok ahogy tenyere mellkasomnak simul. Az elől kapcsos melltartó már zavarón pihen rajtam. Én magam nyúlok oda, hogy kioldjam. Érezni akarom érintését. Meg akarok feszülni alatta. Szétfeszíti testemet a vágy, hogy megérintsen, hogy megcsókoljon. A póló alá fut tenyerem, szorgos ujjaim a gerinc mentén táncolnak föl s alá. Le akarom szaggatni felsőjét de visszatart. - Dorothy...- suttogom ajkaira nevemet, ahogy kéri, ahogy óhajtja. - Dorothy Swan. - nyögöm miközben beleborzongok érintésébe. Tekintetem elönti az éhség. Mellkasom már nem a félelemtől emelkedik s süllyed gyorsabban. Izmaim nem küzdenek ellene; épp ellenkezőleg. Ő érte hadakoznak. Ajkaim elnyílnak. Arcom kipirul. Megigézett és én másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy iszonyatosan kívánom és akarom őt de testem tapasztalatlan és elárul engem. Vörösen izzik arcom még újra csókolni akarom, még el akarok veszni benne.
Nézzük csak a felhozatalt. Egy kihalt utca, egy szőke még teljesen ártatlan leányzó minden szempontból, és én. A lányhoz nem fűzök túl jó esélyeket. Főleg, ha így folytatja. Egy tökéletes áldozat.. minden szempontból. Kívánom.. a vérét, s őt magát egyaránt. Nem tudom visszafogni magam.. nem is akarom. Eddig ment.. de könyörgöm, miért is vagyok itt ha nem azért hogy csillapítsam rajta vágyaimat?Nem hibáztathat érte.. Én felkészítettem. Elhajolok tőle, s kezeimmel a nyaka mellet támaszkodom. Nem fogom le.. a szemébe mélyedek. Gyönyörűek.. egyszerűen azt mondogatják hogy igézzem meg őket. -Kívánj. Akard minden egyes porcikámat. Visszafojthatatlan vágyat érezz irántam. - Pupillám tágul, majd újra normálisra vált. Ahogy eddig láttam kétlem hogy fel lenne készülve vérbénával. De ezt majd meglátjuk ezután hogy hogyan reagál. Soha nem lehet tudni.. bár őszintén , örülnék ha még ez sem menne ilyen könnyen. Kivéreztetném.. majdnem hogy kiszáradásig. Bár.. ez nélkül is megfogom tenni. Ez egy amolyan indok lenne tetteimért, nem mintha sokat számítana.. csak hogy mégsem legyek annyira szörnyűre beállítva. Mondjuk ezzel már elkéstem.. nem tudok tenni ellenne, de nem is akarok. -Szépségem. - Körbe nyalva számat húzom végig ruháktól megszabadított mellkasán mutatóujjamat, majd melltartója körül kezd játszani a kezem. Nem sietem el.. hosszú még az éjszaka,s ha jönne is valaki erre fele nem tartok tőle. Főleg ezután, ha bejön az igézés.. csak úgy nézünk ki mint egy pár, aki hatalmas vágyat érez a másik iránt, s nem bír a szobáig várni az utcának esnek egymásnak. - Legalább a nevedet megtudhatnám? - Szeretem tudni a kezeim által elhalálozott személyek nevét. Legalább ennyivel tiszteljem meg őket. Bár a változás jogát ahogy minden másban, itt is fent tartom. Nem szeretem a kiszámíthatóságot, én magam sem szeretek az lenni.
▷MUSIC: [You must be registered and logged in to see this link.] ▷ NOTE: rövid, de remélem ezek ellenére tetszik. ▷ WORDS: 277
Könyörögjek, sikítsak, sírjak... növeljem a vadász izgalmát. Elhallgatok. Lehunyom tekintetem. Zihálásom erősödik. Testem megfeszül. Fogai bőrömet karistolják. Csókja alatt lélekszakadva dobol a nyaki ütőér. Ujjaim görcsösen feszülnek ökölbe, vért fakasztok saját tenyeremből. Stigmák égnek belém, még ajkai végigbecézik tiszta bőrömet, még bemocskol érintésével. Egyik kezem megragadja és magához vonja. Apró kacsóm mellkasát érinti. Érzem. Szíve zakatol, talán még jobban is, mint amennyire sajátom dobol füleimben. Próbálom elfojtani könnyeim. Nem értem, hogy élvezheti ennyire amit tesz. - Kérem.... - hangom elcsuklik, újra zokogásban török ki. - Én, még soha....- nem tudom befejezni. Testemet rázni kezdi a rettegés. Letépi felsőmet. El akarom rejteni magam. Nem akarom, hogy lásson, hogy érintsen. - Ne! - felsikoltok. Szabadulni próbálok, ki akarok törni de apró öklöm ütései alatt meg sem reszket. Tincseit tépem, ujjaim ajkaiba kapnak. Bántani akarom, amiért ezt teszi velem. Táncos létemnek köszönhetően hajlékony vagyok. Kifordulok tartásából és megrúgom. Nem, ez nem történhet meg velem. Nem rabolhatja el a szüzességem egy mocskos vadállat, egy barbár, pusztán azért mert ő túl gyenge ahhoz, hogy ellenálljon a sötétségnek. Mert rabolni mindig könnyebb lesz, mint küzdeni. S én küzdök. Küzdök egy életért, egy lélekért, a magam ártatlanságárért. Harcolok apámért, mert a férfi aki felnevelt miután anyám elhagyott, nekem szentelte az életét és belehalna ha megtudná, hogy férfi rám vetette magát és megerőszakolt. Nem engedhetem. Nem tudom, hogy szabadulok-e vagy csak képzelem. Nem tudom, hogy táncolok-e vagy vonaglok teste alatt. Nem tudom, hogy csak elmém játszik velem, hogy elviselje a tudatot vagy valóban futok. Azt azonban biztosan tudom, hogy könnyeim végigfolynak arcomon, felmarják csókjai nyomát, felégetik érintésének mocskát.
Felcsigáz látványa. Ahogy nyögdécsel, reszket, sír. A látványa.. minden. Egyszerűen kifejezni sem tudnám magam, mennyire lázba hoz. Kell a vére.. érzem, hallom ahogy testében vándorol a vére.. - Könyörögj, sírj, sikíts. - Ezzel csak azt éri el, hogy még jobban felizgasson. Nem érdekelne az sem, ha hallanák.. de még csak egy ember sem fordul meg az utcán ilyenkor. Teljesen szabad utat kapok. A nyakával játszva néhol beleharapok gyengédnek látszó, fehér, sértetlen bőrébe. Nem ejtek rajta sebet, egyelőre. Elhajolva tőle kezemet arcára tapasztom, s letörlöm a szeméből kicsorduló könnyeket. -Élvezni fogod te is - Simítok arcára hüvelyujjammal, húzom gyengéd mosolyra számat. Próbálom kedvesen kezelni őt, s jó benyomást kelteni rá, bár ezzel már elkéstem. Úgy kezelem a helyzetet mintha ez lenne a világ legtermészetesebb módja, hogy éppen látszólag megerőszakolni készülöm. Úgy bánok vele, mint valami törékeny porcelán babával. Az egyik kezét elengedve fogom meg másikkal, s a ruhám alá nyúlva mellkasomra tapasztom kezét. - Érzed ezt? Ez mind a te hatásod. - Eszeveszettül dobog a szívem. Alig bírom visszafogni magam hogy ne ártsak neki, helyette itt kedveskedek vele. Azt hiszem jobb, ha látja ezt az oldalamat is.. amit persze csak megjátszok, hogy valami reményt keltsek benne. Reményt, a szabadulásra. Ami persze nem fog bekövetkezni. Minden egyes kiindulásom a játék része, amit vele játszom. Hallva kétségbeesett kéréseit látszólag bármit megtenne szabadulásáért. De sajnos nem tudok eleget tenni kéréseinek. Nem fogom elengedni. Addig biztos nem, míg rá nem unok, esetleg kiélveztem már a részéről adott örömöket. Azt sem garantálom hogy élve távozik, nem hogy még elfut. - Na jó, talán mégis csak fog egy kicsit fájni.. nem ígérek semmit. - Nyalom körbe számat, s odahajolva hozzá súgom fülébe a nem túl biztató álláspontomat. Azt hiszem adtam elég felkészülési időt.. ideje belekezdeni. Leveszem a már zavarónak tűnő bőrkabátomat, s mellém dobom.. majd újra a lányra koncentrálva tépem szét rajta a feleslegesen fontos dolgokat takaró felsőjét.
zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: béna | szószám: 306 | [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Guest
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Wall Street Wed Apr 16, 2014 10:56 am
Testem reszket, könnyeimmel küszködök és ők nyernek. Végiggördülnek arcomon, hogy aztán a betonra hullva marják fel az ezeréves port. Megcsókol, ajkaival marja ártatlan bőrömet. Csípőjét nekem feszíti én pedig kétségbeesetten nyögök fel. - Kérem, ne, kérem, csak ezt ne... kérem...- zokogok. Reszketek. Félelmem mindenem elborítja. Soha nem gondoltam, hogy valaha rabul ejtenek majd... hogy apám óvó szavait, megtöri majd egy vadállat, hogy tisztaságom egy ösztönöktől vezérelt barbár mocskolja be. Tekintetem lehunyom, küzdök. Próbálok elszakadni tőle, elmenekülni érintése elől de kezei erősen tartanak, úgy érzem szinte összetöri csontjaimat ereje. Nyelve ismét nyakamra siklik. Szívem mint egy rabul ejtett kismadár verdes pánikolva. Ereim vérrel telve pulzálnak. El akarom rejteni előle önmagamat... a tiszta táncost. Mindig büszke voltam arra, hogy én csak imádkozáshoz térdeltem le... hogy nem engedtem az olyan társaimnak, kiknek testem kellett csak s nem másért csak, hogy megkapják azt, akit senki nem kaphat meg. New York mocsokkal teli városában én még mindig hittem abban, lehetek elég erős anélkül, hogy bárkinek eladnám a testem, a lelkem, a tisztaságom. Nem merek felpillantani. Oldalra fordítom fejem és a csöndes parkot nézem. Nincs ilyen késői órán már senki erre. New York ma éjszaka halott, üres, csontváros. S ebben a halálban fogok elveszni én is. Hiába püfölném mellkasát, még csak ki sem bírom rántani kezeimet, szorítása alól. El akarom felejteni, hogy itt vagyok. El akarok tűnni, nem akarom hallani kegyetlen szavait, nem akarok érezni rabló érintését bőrömön, nem akarom, hogy csókoljon, hogy édes kis semmiségeket suttogjon a fülembe. Meg akarok halni ebben a pillanatban; nem akarok más lenni mint a tisztán ragyogó táncos a színpadon; a balerina, a fekete hattyú. - Kérem... - zokogok fel újra, kétségbeesetten feszülve testének, még újra megpróbálok kiszabadulni a fogságból. - Kérem, ne bántson. - hangom karcos, rekedt, könnyek között születik, félelemtől terhes. Nem tudom mit akar hallani de újra beszélni kezdek. Ajkaim reszketve nyílnak el. - Nem teszem többet, nem próbálok elfutni. - mondok én bármit, hogy eresszen, hogy szorítása enyhüljön még rabmadár szívem zakatolva próbál kiszakadni testemből, hogy ne érezze mindezt.
Szerény, megrontani való lány.. bizsereg szinte minden testrészem már ha csak belegondolok is mennyi mindent tehetnék vele.. érzek felőle valami természetfelettit, de ennek vagy nincs a tudatában vagy csak fél használni képességét, esetleg még csak nem is tud róla. Sok mindent számba vehetnék részéről.. lehetnék elővigyázatosabb is, még sem vagyok. Hátha előrukkol valami váratlannal, esetleg fájdalmassal és meglepetést okoz.. még se legyen olyan könnyű dolgom esetében. Látva hogy igyekszik kérésemet teljesíteni megmosolyogtat. Remegő kéz, érezhető izgulás..valószínűleg ez az első eset, hogy ilyen helyzetben találja magát s érzem, hogy nem tud mit kezdeni velem. Szerencsémre csak színjáték az egész. New York egy veszélyes város.. sok hozzám hasonló, de még rosszabb lények is éldegélnek erre fele, az embereket még csak nem is említve. Vicces, ahogy egymást gyilkolásszák nem hogy összetartanának. Nem várok túl sokat.. a földre teperem, nyakánál tartva őt. - Óóó szegényem. Mindjárt sírok. - Hallhatóan nem vált ki belőlem túlzottan sok együttérzést. Nekem sem volt könnyű gyermekkorom, illetve sok másnak sem. Semmit nem változtat a tényen, amit tenni akarok vele. A várva várt meglepetés.. tudtam, éreztem hagynom kell egy kis esélyt, hamis reményeket keltve benne a szabadulásra. Ami természetesen nem fog bekövetkezni..bármit is tesz. A fájdalomtól összerogyok a földön, s még ha ez nem is lett volna elég paprika sprayt fúj arcomba, aminek hatására bizonytalan ideig látásomat vesztem. A sötétben tapogatok..szó szerint, s hagyom futni. Normális esetben mások fájdalommal teli kiabálással reagálnák le a helyzetet, tőlem..egy ördögi, baljós kacaj hallható a távolból. Miután elmúlni látszanak a tőle okozott fájdalmak utána eredek. Még csak eltéveszteni sem tudnám merre ment, érzem az illatát.. a félelme vonz maga után. Lerántva a földre fogom le ezúttal a kezét , közel hajolva hozzá nyalom körbe számat. - Ne bántsalak? Ugye tisztában vagy vele hogy kárpótolnod kell az értem ért károkért? - Mosolyodom el, s lába közé lépve csípőmet a lányéhoz nyomom, gyengéd csókokat nyomva nyakára nyalok végig rajta. Nem tervezek lealacsonyodni az erőszakolás szintjére.. csak egy újabb játék része az egész.
zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: sorry a késésért,remélem valamennyire élvezhető. | szószám: 411 | [You must be registered and logged in to see this link.]
Táncolok. A pörgés kiváló, James a magamba emel, kitárom karjaim, bal lábam behajlítva de kecsesen leng a levegőben még a jobb megfeszítve rúg a levegőbe. Érzem, ahogy megfeszülnek az izmok, hogy égni kezdenek de nem állhatok meg egy percre sem. Ez nem az a darab. Ezen múlik, miképp alakul a jövőm. Újabb pörgés, újabb szökkenés.
Futok. Lélekszakadva rohanok az életemért. Nem merek hátrapillantani. Izmaim lángolnak, zihálok, oldalam szúr, szívem veszettül ver. Segítségért kiáltok de senki nem hallja hangomat amit elrabol a szél. Nem is juthat messzire, hiszen arra kell koncentrálnom, hogy a futást ne hagyjam abba.
- Igen, persze, a mentőket, máris... - gondolkodás nélkül veszem elő az apró mobilt; semmi extra, nem egy újabb, érintőképernyős szenzáció hanem egy régi nokia, mi még apámé volt, mielőtt a cégtől kapott volna egy másikat. Reszkető ujjakkal ütöm be a mentők számát és már emelem is a telefont a fülemhez de ujjai hirtelen a nyakamra fonódnak. Egyetlen pillanat. A pánik lerohanja testemet. A vérlemezkék kitágulnak és adrenalin száguldani kezd. Érzem, ahogy ereim páni félelemmel ütik át a bőrt, hogy testem reszketni kezd a félelemtől. Felpillantok a ragadozó arcába és nem akarom elhinni, hogy ez történik. - Anyám elhagyott... - suttogom de magam sem tudom miért. Érzem, ahogy a félelem, szépen, lassan elönti minden porcikám. Józanságom a rettenet alatt irányít. Lábammal a férfi legérzékenyebb pontjába rúgok és a következő pillanatban már a paprikasprayt fújom szemei közé.
Futok. Lélekszakadva rohanok az életemért. Nem merek hátrapillantani. Izmaim lángolnak, zihálok, oldalam szúr, szívem veszettül ver. Megállok. Elbújok. Nem bírom tovább. Táncolok. A levegőbe lendülök, hogy aztán kegyetlen karmok rántsanak vissza. A földre zuhanok. Nem tudom az esés fáj-e jobban, vagy a férfi hideg érintése égeti ennyire bőrömet. Könnyek mossák arcomat és karjaimat leszorítja a földre. Tekintetem az övébe fúrom és könyörögni kezdenék de egy hang sem jön ki torkomon. Szőke tincseim izzadtan tapadnak homlokomra, arcom kirózsásodott a futástól. Mellkasom hevesen emelkedik fel s süllyed alá. Pillantása fogva tart. Alakom reszket. - Kérem... - nyögök fel hirtelen, kétségbeesetten, gyöngén. - Kérem, ne bántson... kérem... - sírásom nem válik hisztérikus zokogássá, sőt. Elcsendesül. Testem készül arra, hogy küzdjön de most nincs benne élet. A táncos egy utolsó emelkedik a levegőbe de lába nem engedelmeskedik és visszazuhan. Nem tudom mitévő legyek. Nem tudom hol vagyok, ki ez a férfi és miért akar bántani. Csak azt tudom, hogy egyedül vagy... és félek.
Este van.. egy újabb esély arra, hogy valaki társaságában szórakoztassam magamat. Aminek általában csak én tudok örülni, s az adott ember nem túl sok mindent tud tenni ellenne, és maximum úgy tesz mintha élvezné társaságom, esetleg menekülni próbál előlem. Egy ragadozó vagyok, és úgyis teszek. Nem vonom meg magamtól a fajom adta örömöket.. a vér ízét, a sikolyokat, a rémültséget.. mindent, amit egy emberrel tudok tenni és ahogy reagál hogy megölni szeretném. De nem hibáztathatnak érte.. vámpír vagyok, és egy vámpír így él.. nem kímél életeket, nem vesz számban embereket.. csak tápláléknak tekinti őket. Ahogy én is. Úgy döntöttem ma egy kicsit nyugisabban fogok belevágni az éjszakába. Késői órákat járunk, a belvárosban pedig ilyenkor kezdődik az élet.. Túl nagy a nyüzsgés. Én pedig nem szeretném nézegetni a részeg picsákat.. olyan kell, aki teljesen a tudatánál van, tudja mit csinál. Ezért hát várok.. várok, míg az utcák kiürülnek, mire mindenki nyugovóra tér, haza megy. Csak nézem a rohanó , esetleg szédölgő embereket.. undorító ahogy élik életüket. Undorom tőlük.. észre sem veszik, hogy valójában milyen világban is élünk, és valójában mekkora is veszélyben lehet az életük. Miután minden kiürülni látszik lefekszem a földre, és mozdulatlan vagyok. Ez a csend.. nekem kedvez. Senki más hangja nem zavar be, és kitudom élvezni beteges vágyaimat a másikon. Nem most csinálom először.. ilyenkor pedig mindig belém nyilal az átváltozásom estéje. Mikor Gabriel rám talált.. akkoriban nem csak megjátszottam hogy félholt vagyok..tényleg az voltam. Ha ő nem változtat át akkor, már nem lennék.. sok jót kikellet volna hagynom. Illetve a húgom.. nem tudom mit tett volna ha megtudja, hogy meghaltam. Valószínűleg ezt is Lydia nyakába varrná.. őt hibáztatná. A távolból az emlékezésem közepette lassú lépteket hallok.. eljött az én időm. Mosolyra húzom számat, s elharapva szám szélét hunyom le szemeimet. Aminek hatására így csak súlyosbítok látszólag a helyzetemen. - Hívd.. a mentőket. - A kezem a hasamon pihen, s lassan nyúlva a lány felé nyöszörgöm ki magamból ezt a pár szót. Kicsit színészkedjünk.. játszunk vele. Egy hozzám képest fiatal lányról van szó, aki elég naívnak látszik.. nem lesz nehéz dolgom. Amit bejönni látszik a tervem, s teljesíti kérésemet, a füléhez emeli a telefont.. mielőtt beleszólhatna nyaka köré fonom kezemet, s magamhoz húzva a lányt döntöm a földre, kerülök fölé. - Nem mondták a szüleid hogy nem szerencsés egy magadfajta lánynak ilyentájt egyedül mászkálnia? - Húzom mosolyra szám baljósan, s lenyalom a számból kifakasztott vért. A következő pillanatban pedig már azon töröm a fejemet, vajon mit is csináljak vele.. soha nem ölök egyszerre.
zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: valami | szószám: 411 | [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Guest
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Wall Street Thu Apr 10, 2014 11:06 pm
A tükörben táncoló lány mozdulatai kifinomultak ám bátrak. Ahogy tekintetünk összeér, azonnal tudom, hogy a következő lépés fájdalmat lövell majd testembe és megrogyok a súly alatt. A néma terem zord falain pihenő portrék, csalódottan, elégedetlenül pillantanak rám. Vaslav Nijinsky, Rudolf Nureyev, Josephine Baker, Sylvie Guillem... a huszadik század legnagyobbjai, a legjobb táncosok a világon kik most mind elfordítják rólam tekintetüket. A földön térdelve pillantok a tükörbe. Fájdalom pihen tekintetemben. Közelebb kúszom. Tincseim széthullanak. Légzésem felgyorsul. El fogok bukni a vizsgán. Érzem, hogy szívverésem felgyorsul. Nem fogok bejutni arra az egyetemre. Elbukok. Felemelkedem és szégyenben távozom. Az öltöző homályban fogad. Felkapcsolom a villanyt. Már megszoktam, hogy egyedül vagyok ilyen késői órán, hiszen, a legtöbb diák, legyen akármilyen ambiciózus is az órák végeztével és pár óra gyakorlással elégedetten tér haza vagy a kollégiumi szobájába. Én azonban éjszakáról ékszakára bújtatom bele majd ki a lában a balerina cipőből melyből kétszer gyakrabban kell többet költenem, mint társaimnak. Elnyűtt testvéreik a szekrényben pihennek. A dressz már a táskámban pihen, a farmer ismét rajtam, karjaim a kötött kardigánba bújtatom. Március ellenére még hűvösek az éjszakák és én nem engedhetem meg magamnak, hogy lebetegedjek, épp a vizsgák előtt. Az utak üresek, kihaltak. Lépteimet nem övezi zaj. Csöndes az éjszaka, csak a szél háborgatja a fákat, az újra rügyező, varázslatosan finom illatú, lassan zöldellő lombokat. Összehúzom kabátom, szorosabbra fűzöm magamon a kendőt mi torkomat óvja. Lassú tempót diktálok. Izmaim fájnak a sok gyakorlástól de tudom, hogy egy perc pihenőm sem lehet mert akkor elbukok és ezt nem engedhetem meg magamnak. Oda lenne minden munkám, minden pénz mit az órákra gyűjtöhetett apám. Az égő izmok fájdalma semmi ahhoz képest amit bukásom hozna magával. Gondolataim azonban nem keserítenek el; épp ellenkezőleg. Arra ösztönöznek, hogy tovább küzdjek, tovább haladjak. Tincseimet arcomba fújja a szél és én megtorpanok mikor végre felemelem a fejemet. Egy ember fekszik az úton. Egy férfi. Meggondolatlanul rohanok hozzá, segítenem kell... Ahogy mellé érek, már térdelek is felé. - Héj, uram! Jól van? - kérdem és vállára szorítva ujjaim, rázom meg óvatosan.
Home 
Subject: Re: Wall Street 
