Azzal, hogy megöltem egykori szerelmét eléggé kirántottam alóla a talajt. Nehezen találok valamit, amivel újra megfoghatnám. Most már sokkal óvatosabb és kétlem, hogy olyan nagy lenne a szerelem, amit ez a succubus iránt érez. Szerintem van egy kis esze és tanult a dolgokból, hogyha túlságosan is szeretünk az könnyen a vesztünket okozhatja. Én ezt már sikeresen megtanultam. Ezért is maradok csak az egy éjszakás kalandoknál. Nincs szükségem arra, hogy bárkit is egynél többször lássak az ágyamban. Csak bonyodalom lenne belőle. Meg talán egy idő után gyengeséggé nőne. Ezért is inkább passzolom. Még egyszer nem fog senki úgy tönkre tenni, mint ahogy ő tette.
– Nem te fogod megszabni nekem, hogy mégis mikor tegyem meg a következő lépést. Lehet, hogy holnap, de lehet csak jövőre. A lényeg, hogy pontosan nem fogod tudni.  – Nem az a típus, akit az őrületbe kergeti, ha nem tudja mégis mikor készülök lecsapni rá. Az egyszer biztos, hogy a kis succubus-sal lesz egy kisebb ügyem. Ha van lehetőségem arra, hogy egy kicsit megszorongassam nem fogom csak úgy elszalasztani. Bolond lennék, ha hagynám elveszni a semmiben. Addig kell megtennem, míg biztosan táplál iránta érzelmeket.
– Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy beletapostam a lelki világodba.. De én teljesen abban a hitben voltam, hogy nyitott kapcsolatban vagyunk, drágám.  - Ha nem ismerném, már valamennyire azt mondanám, hogy arra gerjed, ha veszekedhet valakivel. Hmm. Végül is nem is olyan nevetséges következtetés, mint elsőre tűnik. Legalábbis azt hiszem.  Vele kapcsolatban nem sok mindenben lehetek biztos. Egyedül az ereimben lüktető bosszúvágy az, ami meghatározza az érzéseimet. Nem azért vonzódom hozzá, mert Ő az, aki. Egyszerűen csak az adrenalin ami jelen pillanatban is bennem tombol - hiszen mindig is élveztem az ilyen helyzeteket – megzavarja a gondolataimat.
Egy pillanaton belül pattan el bennem egy húr, amit egészen idáig feszengettet. Próbára tette a tűrő képességemet. Legszívesebben itt helyben kitépném a helyéről a szívét, majd pedig ledugnám a torkán. Pontosan ezt érdemelné meg. Annyira elborult az agyam, hogy csak akkor tértem vissza önmagamhoz, amikor már a földön feküdt. Tudom, hogy ezzel nem öltem meg. Nem is állt szándékomban megölni. Az még túl korai lenne. Túlságosan is korai.
Valószínűleg életem legnagyobb hibáját követem el azzal, hogy közelebb merészkedek hozzá, de nem érdekel. Meg tudom védeni magam. Plusz, ha meg akarna ölni, már halott lennék. Ezt a játékot ketten játszunk. Egyikünk sem áll készen arra, hogy befejezze. Akkor hol lenne a csavar a mi történetükben? A halál túlságosan is jó lenne neki, hiszen akkor nem kellene arra gondolnia, hogy mégis mit, kit veszített el miattam. Amíg élek minden áldott nap én leszek a két lábon járó emlékeztető, hogy egykoron úgymond megvolt mindene most pedig már semmije nincs. Porrá zúztam az álmait és ez engem boldoggá tesz.
Leguggoltam mellé, hogy felemeljem az arcát és jól megnézhessem a megviselt arcát. Eleinte kartávolságon kívül próbálkoztam ezzel, de rájöttem ez így nem fog működni ezért egy kicsit közelebb lépdeltem hozzá.

Eddig csak a folyamatos szájalás ment, egymás bosszantása. Nem fajultunk tettekig, de én még mindig állom az álláspontomat, miszerint most nem tervezem őt megölni. Túl önző dolog lenne tőlem egyedül bezsebelni a dicsőséget, s legalább a felé érzett vonzalmamtól is megszabadulnék. Az ilyen dolgok csak gyengítenek.. most is Wendyvel fenyegetőznek.. tudtam hogy hiba volt nyilvános mutatkozunk. Egymásba szeretnünk.. reménytelen helyzet volt a miénk. Az ő részéről is.. de élveztem. Élveztem minden percét.
- Bizonyíts! Túl gyávának tartalak.. egész eddig a hátam mögött bujkáltál. Mióta megölted a szerelmem semmi olyat nem tettél, amivel ártottál.. és el kell hogy keserítselek.. nem is tudsz. Mutass..valami újat. - Rákacsintva hajolok arcába, láthatóan provokálom őt. Nem érdekel hogy ezzel magamnak is árthatok, van bőven szemtanú a helyszínen és még mindig tartom magam ahhoz, hogy gyáva.. fél. Valami hátráltatja..
- Igen. Féltékeny vagyok.. nem tudom elfogadni a tényt hogy mással hemperegsz.. - Ami egy újabb hazugság tőlem, bár.. egy része bármennyire is tagadom, de igaz.. csak ezt neki nem kell tudnia. Ez az én titkom marad. De egyszerűen furdal a kíváncsiság hogy miként reagál rá.. de valószínűleg húzni fog vele, vagy egy újabb okosságot kapok. Kétlem, hogy ezek után a nyakamba ugrana örömében. Nem is várom el.. nem kell. Egyszerűen nem vonz a nyálas, túl romantikus kapcsolat.. nem. Megfogadtam, hogy soha többet és ehhez tartani is fogom magam.
A pulton ülve követem az újabbnál újabb fejleményeket. Körül nézve a helyen nem maradtak túl sokan, csak az annyira részegek akik már követni sem tudják mi megy körülöttük. Mindenki fejét vesztve rohant, amint meglátták a kis előadásunkat. Szemtanú kihúzva, a kamerák viszont még mindig idejátszanak.. amit Lydia ha úgy akarja egy csettintéssel kijátszhat. Nem tartott sokáig a kis játszadozásuk.. a lány felém fordul, én pedig egyre nehezebben veszem a levegőt. Számból vér folyik.. vért köpök, s leszállva a pultról a földre térdelek, rogyok.
- Gyerünk.. csináld. Ölj.. meg. - Nyögöm ki magamból nehezen, s a végére teljesen elfogy a levegőm. Ennél több kell ahhoz, hogy meghaljak.. míg a szívem, a fejem a helyén van én élek. Addig pedig felesleg kört futunk, feleslegesen pazarolja az energiát, ezt ő is tudja.
Kezd elsötétedni minden.. az erőlködések miatt hamarabb elfogy a levegőm, mint terveztem. Előre dőlök.. kinyúlok a padlón.. rég volt, mikor valaki ennyire padlóra küldött, de szó szerint. Rég éreztem fájdalmat, rég haltam meg.. Lydia felé nyúlok az utolsó, összekapart erőmmel és végleg kimegy az élet a testemből.. meghaltam.. de visszatérek.

Még akkor sem futamodnék meg egy harctól, ha egyértelműen én lennék az, aki vesztesként derül ki a dologból. Az nem én vagyok. Mindig van valami, amivel felül kerekedhetek az embereken és nekem ez így pont jó. Talán tényleg meg kellene ölnöm azt a kis succubus-t. Ha nem is vágná földhöz legalább egy kicsit összetörne tőle. Amikor felhoztam láttam a szemeiben, hogy törődik vele. Szóval, ez már egyfajta előny lenne a számomra. Vagy nem is kell megölnöm. Mert akkor oda a biztosítékom. Így viszont.. Mindig zsarolhatnám vele. Hm, nem is olyan rossz. Csak meg kell találnom, ami nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne. Utána pedig.. Az élete, már az én kezeim között lesz. Az egyetlen személy, aki döntést hozhat róla az én vagyok. De persze nem én fogom megölni. Azt hiszem, amekkora szerencsém van rám még rám tudnák bizonyítani, szóval.. Majd szerzek addigra valami szerencsétlen flótást, aki elvégzi helyettem a piszkos munkát.
– Tényleg azt hiszed, hogy nem tudnék neked ártani? Drágám.. Ennyire nem ismersz engem?  – Picit oldalra döntöttem a fejemet és úgy tettem fel neki ezt a kérdést. –  Ó, szóval most már bajod van azzal is, ha néha ágyba bújok valakivel? Csak nem féltékeny vagy?  – Néztem rá cinikus mosollyal az arcomon. Nem tudom, hogy ehhez igazából mi köze van.. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy semmi. Mert nem vagyok szerelmes és soha nem is leszek. Az ujjamon megforgatom a gyűrűmet, amit még tőle kaptam. Ez egy kis erőt ad mindig, ha elbizonytalanodom. Most pedig a közelségétől egyszerűen megszédültem, szóval szükségem volt minden erőmre ahhoz, hogy ne essek neki.. Főleg, mivel most már tudom, hogy milyen íze van az ajkának. Na, jó ezt most ki kell vernem a fejemből. Megőrültem? Talán valamit ittam vagy nem tudom.. Valamit biztos, hogy csinált, mert eddig nem voltam ilyen véleménnyel róla. Lehunytam a szemem és a lehető legundorítóbb módon képzeltem őt magam elé, majd nagyot sóhajtva nyitottam ki újra és tekintetem egy párocskán állapodott meg.
Nem is figyeltem, hogy mikor lépett mögém, de ez most nem is számít.. Figyelmetlen voltam, hiszen nem számítottam semmire.. Azt gondoltam, hogy legalább egy nyilvános helyen visszafogja magát, de aki már megúszott egy gyilkosságot annak az önbizalma az egekben van. Legszívesebben képen törölném, de az sem lenne elég ahhoz, hogy kifejezzem, mennyire gyűlölöm. Érzem, ahogy az ereimben áramolni kezd az erő arra várva, hogy végre kiszabadulhasson és akkora pusztulást végezzen, amilyet talán még soha.
Éreztem, ahogy felkarcolja a bőrömet, majd a kis porontya a kezemnek esik és szívni kezdi a véremet. Egy darabig hagytam, hogy legyen ereje másokkal szembe szállni. Itt nem én vagyok számára az ellenség, ha táplálkozni akar, hát menjen. Boldogan útnak engedem, hiszen emiatt Ben-t vonhatnák felelősségre. Elrántottam a kezemet, majd arrébb rúgtam. Nem is kellett neki ennél több, hogy megtalálja a következő áldozatát. Én pedig most már teljes mértékben Ben-re koncentrálhattam.
– Fulladj meg, te rohadék. – S már el is kezdtem őt fojtogatni bele a saját vérébe..

Ha az erőviszonyokat nézzük egy vámpír egy gyakorlott, s erős boszorkányhoz ha úgy akarja még csak hozzá sem érhet, már csak ha a húgomat is nézzük. Mi mindenre képes és szinte kezét sem kell mozdítania érte. Irigylem, de ugyan akkor unalmasnak is tartom, őszintén. Én sem vagyok gyenge, de ha annyira erős, megállíthatatlan lennék az valahogy még sem lenne az igazi... szeretek belépni mások személyes terébe, és felejthetetlen dolgokat művelni velük, ha esetleg átélnék a velem való találkozást.. az arcomat, s a mélyen megfélemlítő hangomat soha nem verik ki a fejükből.. ott lebegek előttük, ha lehunyják szemüket.
- Fogadd el.. nem tudsz nekem ártani.. - A gyönyörű szőke fürtjeihez nyúlok, s ujjammal játszadozva hajával lépek közelebb, be az intimszférájába. - Egyébként is.. érzem rajtad. Engem gyanúsítgatsz hol ott te hemperegsz kedvedre valóan? - Hosszasan a levegőbe szagolok, s fintorogva húzódom el tőle. Egyszerűen bűzlik egy hím illatától, s testnedvétől amit emberi orral nem lehet érzékelni. Mosolyra húzva számat már készülök egy újabb gyilkosságra, ezzel elterelve rólam a szót, a figyelmet. Nem zavar a tudat hogy mással fetrengett, s elégítette ki vágyait, pedig érezhető a kettőnk közötti vonzás. Soha nem , és nem is fogom visszafogni ezeket a vágyaimat , se.
Láthatóan nem vesz komolyan, se a fenyegetésemet. Már pedig egy részem nagyon is komolyan gondolja meggyilkolását. De egyelőre adok időt neki.. s mondandójára csak vészjóslóan mosolygok. Nem túl sokat mondó, de még sem biztató.. jobb, ha résen van a közelembe, mert állandó fenyegetést jelentek számára.. ahogy ő az enyémre is.
Tipikus.. ő is csak nőből van, s bármennyire az ellenkezőjét állítja tisztán le tudom olvasni róla hogy mit is érez, mire gondolhat most hogy pulthoz szorítom. Önbizalommal tölt el reakciója, de szabad utat adok neki.
Magabiztos vagyok... nem igazán izgatom túl magam a frissen átváltoztatott leányzó miatt. Még mindig jobban járok azzal ha ő veszi valaki életét, mint hogy én tegyem ennyi ember és egyéb lény előtt. Lydiát nézem, s az igen csak egymásnak esett párocskát felváltva. Egyszerűen a szeméből leolvasható hogy vajon mire, de inkább kire is gondolhat. Elmosolyodva mögé kerülök s füléhez hajolok.
- Nézd csak őket és képzeld a helyükbe magad. Te, míg én élek soha nem fogod megtalálni az igaz szerelmet.. soha nem leszel olyan boldog, mint ők. - Fülébe súgva gyengéden húzom végig a kezem kézfején, s hegyes körmömmel felsértem bőrét. Vérezni kezd.. s a saját kezem által átváltoztatott vámpír mint akit kicserélték volna támadja le Lydiát, húzza szájához kezét.
- Showtime.. -Hátrálok , s a pultra ülve figyelem az eseményeket mit sem zavartatva magam mosolyogva figyelem őket. Bízom benne hogy a vámpírom nem fog gyors halált halni, s legalább ha egy kis ideig is, de szórakoztat..

Azt hiszem nem sok esélyem lenne arra, hogy bebizonyítsam együtt hál egy sötét fae-vel. A szerelmem halálát nem tudtam rábizonyítani. Máskor meg minden apró-cseprő dologért kiakadnak, de az, hogy egy nagy hatalmú fae elpatkol nem számított nekik annak. Mert Ő nem volt kis pályás. Részben ezért is szerettem benne. Tapasztalt volt. Minden téren. Soha nem kellett benne csalódnom.. Nem értem, hogy miért nem tudta megvédeni magát Ben-nel szemben. Talán nem számított a támadására. Miért számított volna? Az égvilágon semmi oka nem volt rá mégis megtette. De nem is értem, hogy miért lepődök én meg ezen. Neki nincs szüksége okra ahhoz, hogy valakinek tönkre tegye az életét.
– Ne bízd el magad, szívem. – Kúszott egy halovány mosoly az arcomra. Nincs olyan személy, akit ne tudnék legyőzni. Valami trükk mindig van a tarsolyomban. Amióta meghalt a szerelmem mindig egy lépéssel az ellenségeim előtt járok. Talán azt hiszik, hogy előnyben vannak velem szemben.. De ez a jó az egészben. Elbízzák magukat és, amikor odaérünk, hogy cselekedni kell pofára fognak esni.
– Ó, most nagyon megijedtem.  – Nevetséges. Ezt még ő maga sem gondolhatja komolyan. Ha lehetősége is lenne rá, hogy megöljön akkor sem tenné meg. Mi más maradna neki? Sakkozni fog az öregekkel a parkban vagy mi a fene? Vagy esetleg még valakinek megöli a szerelmét, hogy ellenséget szerezzen magának? Ezzel eléri a kellő hatást. Bár nem mindenki olyan vérszomjas, mint én.
Nem tudtam megszólalni, mikor karjaival mondhatni a pulthoz láncol. Érezhető, hogy kettőnk között izzik a levegő, de próbálom figyelmen kívül hagyni. Érzek egyfajta vonzást, amit nem tudok hova tenni. Még soha nem voltam ilyen közel hozzá.. Mármint azelőtt, hogy megcsókoltam volna.. Zavaros gondolatok árasztották el a fejemet, mire gyorsan megráztam és mély levegőt vettem, amikor egy kis szabad utat hagyott nekem és rögtön felvettem a minimális távolságot. – Aggódni? Ugyan kérlek. A te bajod lesz, ha valami olyasmit tesz, amit nem kellene és azt hiszem most kivételesen lesz szemtanú is. – Rákacsintottam, majd a szememmel azt a fae párocskát figyeltem, akik teljesen egymásba fonódva szenvedélyesen csókolóztak néha-néha elváltak egymástól, hogy körbenézzenek nem-e bámulja őket valaki. A látványukba belesajdult a szívem. Egykor én is ilyen voltam..

Egyszerűen tudtam, hogy előtte nem titkolhatom sokáig Wendyt, hogy viszonyom volt valakivel nemrégiben. Tudtam hogy Lydia csak visszaélne vele, s bármennyire is megbántott valamilyen szinten még mindig vannak felé érzéseim. Az én szerelmemet nem lehet ilyen könnyen feladni.. van egy felejthetetlen múltunk, és tudom, bízom benne hogy ezt ő sem dobhatta el olyan könnyen, még a farkaska kedvéért sem. - Egyetlen ember elvesztése kergetne őrületbe..csak hogy neki nem tudsz ártani.. - Vállat rántok mintha nem érdekelne fenyegetőzése. Jobb, ha nem tudatom vele hogy Olivia életben van, és visszatért.. jobb, ha váratlanul éri a dolog. Nálunk az előny, s ezzel remélhetőleg sikerül elterelni a szót Wendyről. Nagyon is bántana, ha miattam esne bántódása.. a kevés emberek egyike, akikkel törődök. Bármennyire megbántottam a múltkor, s keményen bántam vele..- Ja és csak hogy tisztázzuk.. -Kezem a tarkójára csúszik, s magamhoz rántom. - Innen nem jutsz ki élve. -
Az lenne a legtisztább, ha itt és most helyben megölném.. bármennyire és élvezném fájna elvesztése. Egész életem során az ő élete tönkretevése volt a célom, s így hogy hirtelen vége legyen.. túl unalmas lenne. Illetve.. nem lehet minden élvezet az enyém. Gondolnom kell húgomra is.
- Te sem voltál nagy szám.. - Nem hatnak meg szavai. Nem kell az elismerése ahhoz hogy tudjam tetszett neki a helyzet, bármennyire is tagadja magának. Közelítve felé a pulthoz szorítom, kezemmel körbefogva őt támasztom magam a pulthoz. - De ha jobban szeretnél egy nőt.. szabad utat adok. - Féltesttel elhajolok kilátást bírva a helyre. Én nem állítom meg, ha menni akar.
- Tudom mit csinálok. Ne aggódj. - Rákacsintva falnak támaszkodok, s várok. Várok a lányra hogy kelljen fel. Nálam jobbat nem is találhatott volna.. én nem állítom meg ha vérfürdőt akar csinálni.. nem. Csak jót szórakozok rajta maximum. Ennek a helynek úgyis annyi, már akkor vége volt mikor betettük ide lábunkat.
A lány lassan magához tér. Nyöszörög, hallhatóan szenved, kiabál.

Örülök is meg nem is annak, hogy találkoztunk. Mert ha úgy vesszük most, hogy megtaláltam méghozzá teljesen véletlenül.. Nagyon egyszerű dolgom lesz azzal, ha tényleg meg akarom egyszer találni. Mert meg akarom, majd találni, hogy tönkretegyem. Nem tudom engedett-e valakit közel az utóbbi időben magához, mert ha igen akkor aláírta annak a személynek a halálos ítéletét. Végtelen fájdalmat akarok neki okozni, hiszen az én fájdalmamnak sincs se eleje se vége. Na, jó ez nem teljesen igaz, hiszen eleje nagyon is van. Pontosabban ennek az egésznek egy kiváltó oka. Mégpedig az, hogy megölte életem nagy szerelmét. Ez egy olyan seb, amit semmi nem gyógyíthat be teljesen. Még a bosszú sem. EZ csak egy átmeneti megoldás, de olyankor nagyon jól érzem magam. Mert boldoggá tesz az, hogy őt szenvedni látom, ahogyan én magam is szenvedek nap, mint nap. Örömmel fosztom meg a boldogságtól, ahogy ő is megtette velem. Nem érdekel hányszor esik szerelembe újra és újra meg fogom tenni. Mert ez vagyok én és az egyszer biztos, hogy a soha büdös életbe nem fogok megváltozni senki kedvéért. Egyetlen egy személyért éltem a mindennapjaimat. Most pedig rá emlékezve keserítem meg Benjamin minden egyes másodpercét.
Óvatosan az orromhoz emeltem a poharat és egy pindurit beleszagoltam. – Mind szép és jó lenne, ha nem lettél volna akkor tahó, hogy raksz bele egy kis pluszt. – Levágtam a poharat az asztalra, ami ennek következtében darabokra is tört.
– Upsz. Takaríts kislány. – Szóltam oda a pultos lánynak egy gúnyos mosollyal az arcomon. – Ha le akarnálak vetkőztetni, már rég az lennél, de a probléma az, hogy nem olyan régen vacsoráztam és kétlem, hogy el bírnám viselni az undorító látványod. A képed is eléggé visszataszító arra, már kíváncsi sem vagyok, hogy mit rejt a ruhád. – Mondtam, majd megforgattam a szemeimet. Most talán egy kicsit hazudtam, mert tulajdonképpen vonzónak találnám, ha nem ő lenne az összetört szívemnek az oka.

Már épp itt az ideje, hogy újra felbukkanjak Ben életében. A bosszúm csak egy ideig töltött el boldogsággal.. Most valami újjal kell visszavágnom. Nincs semmi vesztenivalóm. Se kutyám, se macskám. Nekem nem tud keresztbe tenni. Vicces is lenne, ha képes lenne rá. Már semmi nem fáj. A szerelmem fájdalmas emlékét is olyan mélyre temettem magamban, hogyha felhozná sem reagálnék rá. Mert, már nincs mire. A fájdalmamat átvezettem egy teljesen más dologba. Mások kínzásába. Tökéletes hobbi. Legalábbis nekem. Mások véleményére meg rohadtul nem vagyok kíváncsi.
Az utam egy bárba vezérelt, ahol helyet is foglaltam az egyik eldugott sarokban. Nekem ez itt most tökéletes. Kikértem magamnak a szokásos bourbon whiskymet. Már vagy egy órája játszadoztam a pohár tartalmával. Nem volt kedvem hozzá. Mikor elsétált mellettem a pincér srác véletlenül lelöktem. – Upsz. – Haraptam bele alsó ajkamba, majd mikor lehajolt, hogy összeszedje a pohár maradékait én a hátsó felét tanulmányoztam. Nem sokáig kötötte le a figyelmemet, hiszen szerencsémre megjelent az a személy, akivel találkozni akartam. Ben. Ki gondolta volna, hogy a sors pont itt sodor össze bennünket. Bár nem túl meglepő, hogy pont ide tévedt be. Előbb-utóbb megtaláltam volna valahol iszogatva. Egész végig őt figyeltem kíváncsi voltam, hogy mégis mikor fog észrevenni.
– Nevetséges azt a jelzőt használni rá, hogy kedves. – Mondtam, majd a kezembe véve a poharat indultam meg felé. Hülye lennék meginni. Ennyire azért nem vagyok ostoba. Ez a harc, már teljesen kétoldalú. Mindkettőnket a bosszú hajt és nem hagyom neki, hogy legyen egy nagyon, de nagyon könnyű győzelme.
– Azt hiszem ez sokkal jobban áll rajtad. – Mondtam mosollyal az arcomon, miután a lehető leggyorsabban leöntöttem a poharam tartalmával. Nem hagytam neki lehetőséget sem arra, hogy megállítson. Az valahogy nem lett volna ennyire vicces..

És ezt miért nem mondod el neki? Ha szeret és képes volt eltűnni több évre, akkor meg kell értenie és türelmesnek kell lennie, de ... - mondtam neki türelmesen és higgadtan. Mind végig őt figyeltem és úgy éreztem ez a legkevesebb, amit Neal meg tehet, hogy türelmesen vár, ha nem megy neki, akkor engedje el Wendy-t. Ne kínozza tovább a barátnőmet, mert a végén még baja fog esni neki "véletlenül" Soha se tűrtem el, hogy bárki is játsszon az érzéseimmel és nem fogom hagyni, hogy bárki játsszon a barátnőm érzéseivel, de úgy éreztem, hogy itt nem csak Neal-ről van szó.- biztosan csak Neal-ről van szó? Mármint ne mond nekem, hogy elmúlt évek alatt apáca lett belőled. - mondtam neki kicsit ironikusan, de a játékosság ott csengett a hangomban.
Mindig is jobban szerettem mások drámáját hallgatni, mint a sajátomról beszélni. - mondtam neki nevetve, majd közben meg is érkeztünk a bárba. Oda sétáltam az egyik üres helyhez, majd rendeltem italt is. - Szóval velem mi van? Nem sok minden, élem az életemet. Itt legalább nem mondják meg, hogy mikor öljek. Persze itt is vannak szabályok, de talán itt sokkal lazábbak a dolgok és a saját magam ura lehetek. - mondtam neki mosolyogva, majd amikor rágondoltam egyből lefagyott a mosoly az arcomról. Két dolog hiányzott az életemből, Wendy és ő. Egyszerűen szükségem volt rá, de fogalmam sem volt, hogy bármi rendben lehet-e vagy mi van vele, hiszen nekem mostanra már halottnak kellene lennem. - Tudod, az kicsit bonyolult dolog. Nem tudom mi mindent hallottál, de neki kellett volna megölnie engem, amikor egyszer csak leléptem, hogy hiányzik-e? - kezembe fogtam a poharamat és játszani kezdtem a tartalmával és azt figyeltem, nem bírtam most a barátnőmre nézni.- Igen, mindennél jobban, de talán neki sokkal jobb nélkülem. -mondtam neki egy grimasz keretében, majd lehúztam a poharam tartalmát egy szuszra-
Amúgy mi nyomaszt még? - kérdeztem tőle aggódva tekintettel és hanggal. Ismertem már annyira, hogy tudjam nem csak Neal miatt aggódik, hanem van más is a háttérben.