Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha csak elkiálthatnám magam, hogy záróra és mindenki szépen kihömpölyögne az utcára. Azt viszont nem tudom, hogy ott is folytatnák-e a bulizást vagy esetleg betérnének-e egy másik helyre. Ezt nem is tenném kockára, ahogy a jóhíremet sem, ha akad még olyan. A mai este után már nem vagyok ebben biztos, igaz mondjuk, hogy gőzöm sincs arról, hogy kik is vannak itt pillanatnyilag, mármint név szerint. Közeli ismerőssel eddig nem találkoztam.. Jobban belegondolva Sebastianon kívül nem is nagyon beszélgettem mással, csak a személyzet tagjaival, velük is csak a munka végett. De hiába lennék legszívesebben már ágyban, egyelőre megteszi a pult is.
- Hogy mi? - ráncolom a homlokomat és érzem, ahogy kis szín fut az arcomba. - Én nem.. vagyis de.. - próbálok válaszolni a kérdésére, de nem is olyan egyszerű dolog ez, pláne nem úgy, hogy jelenleg azt érzem, hogy minden kikívánkozik belőlem, amit az este folyamán fogyasztottam.
- Ühmm. Még nem mehetek haza. Meg kell várnom a zárást. Azt pedig csak akkor lehet, ha már mindenki elment. Nem dobhatom ki a vendégeket.. - motyogom az orrom alatt, pedig most szívesen megtenném, hogy ajtót nyitok és menjenek amerre látnak.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Azt hiszem, az estém egyik legjobb döntése volt, hogy lekászálódtam a színpadról. Még néhány perc és biztos képtelen lettem volna megállni a lábamon. De szerencsére itt erre nincs is már szükségem. A súlyomat könnyen megtartja a szék, meg a pult, mivel még mindig azon terpeszkedek. Nem zavartatom magam túlságosan, halkan kacarászok addig, míg Sebastian a színpadon csinálja a következő show-t, persze félig felé fordulva végig figyelem őt, már amennyit így látok belőle. Aztán csakhamar eltűnik a szemem elől, és még ittasan sem nehéz kitalálnom, hogy kis idő múlva mellettem fog felbukkanni, így nem ártana rendezni a vonásaimat. Elég kiábrándítóan nézhetek ki így, kiterülve a pulton. De csak annyira jut idő, hogy ne vágjak olyan arcot, mint aki mindjárt kidobja a taccsot, már mellettem is van. Gyanakodva sandítok fel rá, és amit a színpadon nem volt alkalmam megtudakolni, most megteszem. Nem csak azért, mert kíváncsi vagyok, hanem mert az ital elég bátorságot öntött belém ahhoz, ne tartsak a kérdésektől vagy a választól, amit kaphatok rá.
- Megcsókoltál.. - mondom nagyon elmésen, aztán rájövök, hogy ez nem egy kérdés volt, így újra nekifutok. - Miért csókoltál meg? - kérdezem immár ténylegesen, de nyelvem igen lassan forog és ahogy feltornázom magam ténylegesen ülő pozícióba rájövök, hogy az egész mindenség forog. Körülöttem. Szédülök, így jobb megoldás híján gyorsan becsukom a szemem.
- Azt hiszem, nem érzem jól magam.. - nyöszörgöm sírós hangon, és legszívesebben most eltűnnék mindenki szeme elől.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Meg sem tudom mondani, mikor vett rá valaki arra, hogy közönség előtt énekeljek. Valószínűleg sosem voltam még ennyire ellazult, hogy én ilyesmire vetemedjek, és az is igaz, hogy nagyon rég éreztem már ennyire jó magam. Talán az alkoholnak köszönhetem, talán a társaságnak, de az is közre játszhat, hogy nem is olyan rég leüvöltöttem Sebastian fejét, miközben azt hittem ő is az egyik alkalmazottam, aki épp lazsál. Azt hiszem ez elmegy egy elég jó bocsánatkérésnek.. Elvégre csupán azért invitáltam be erre a bulira, az már csak hab a tortán, hogy kiderült, hogy nem is rossz arc és ... Azt hiszem berúgatott. Egy kicsit szédülök és tompán hallom a környezetem minden zaját, a zenét és a saját hangomat is, de ez sem érdekel, vigyorogva énekelek, néha teszek egy-egy mozdulatot, aminek következtében, mintha el akarnék vágódni, de végül sikerül visszanyernem az egyensúlyomat is. Ráfoghatom akár a magassarkúra is. Csak éppen senki nem hinné el nekem.
A második számat talán még jobban szeretem, mint az elsőt, folyamatosan vigyorogva éneklem a sorokat, tudom kívülről így nem is kell a kivetítőre néznem. Be kell vallanom, az is tetszik, hogy nem a pultnál ülök egymagamban, de az még jobban, hogy a közönségnek ennyire tetszik, amit ketten produkálunk. Azt hiszem ennek a partinak rossz visszhangja már nem is lehet, hisz nincs olyan ember, aki szimplán csak ücsörögne.
Arra nem számítok, hogy a szám végén Sebastien közel hajol, elkapja a derekam és megcsókol. Nem tart sokáig ugyan, néhány pillanat csupán, de mégis annyira meglep, hogy nem tudok reagálni rá. Látszólag viszont nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget, így én is így teszek.. Ez.. Egy részeg pillanat volt. A következő számba viszont már egyedül kezd bele, én pedig levonulok a színpadról. Erős túlzással. Inkább csak elbotorkálok a pultig, ahol még mindig vigyorogva ugyan, de a pultra dőlök. Talán nem volt jó ötlet ennyit inni és utána ugrálni is..

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

A fejem már most eléggé zúg. Azon is csodálkozom, hogy sikerül egyben odaérnem a színpadhoz, de alig ingok meg. Talán annyira nem is látszik rajtam, hogy már elég jó kedvem van.. Addig viszont jó nekem, míg senki nem akar a közelembe jönni és szóba elegyedni velem. Ezek után aligha tudnék bájosan mosolyogni, ha valaki áradozni kezdene a partyról, azt meg nem vállalom be, hogy fennhangon ecsetelni kezdjem, hogy mennyi munkával, szervezéssel és egyebekkel járt az, amit ők itt most felélnek pár óra alatt. Még a végén rosszhírét kelteném a cégnek, a rossz PR viszont pont most nem kell. Talán épp azért nem is jönnek ide hozzám, mert látják, hogy már enyhén illuminált állapotba süppedtem, de ez a szerencsém. Nem túl feltűnően, de rá is játszom a dologra és bár nem szoktam produkálni magam ennyi ember előtt, most megteszem. Arra viszont nem számítok, hogy Sebastian felhúz maga mellé a színpadra, és mire feleszmélnék, már egy másik mikrofon van a kezemben, a zene pedig felcsendül. Esküszöm, ha nem egy filmklasszikusból lenne, és nem tartozna a személyes kedvenceim közé, most azonnal lefordulnék a színpadról… Vagyis megpróbálkoznék vele, mert nem biztos, hogy talpra érkeznék, de ez részlet kérdés. Így viszont csak vágok egy kétségbeesett fintort, mivel énekelni sem szeretek, de az elfogyasztott alkohol elég bátorságot ad ahhoz, hogy belevágjak. Igyekszem a szavakat tisztán ejteni, de néha azért megbicsaklik a hangom. Nem vagyok ehhez hozzászokva, az viszont olajat önt a tűzre, hogy a hangunk jól szól együtt. Persze az eredeti nyomába sem érhetünk, de nem is az a cél. Magam sem gondolnám, milyen jól érzem magam itt fent, ennyi ember előtt kiengedve a hangomat. Egy biztos, amint lekászálódom innét, megkérdezem Sebastiant, mennyire van otthon ebben a dologban. Úgy tűnik ő is felettébb élvezi a helyzetet.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Meglepve nézek rá, mikor azt mondja, hogy ez kifogás. Nem igaz, tényleg visszafogott életet élek. Felkelek, dolgozok, néha bekapok egy-egy szendvicset, aztán alszok.. Sőt, ez nem is visszafogott, ez szinte nem is élet. Jár nekem is egy kis ereszd el a hajam. Hmm.. Valószínűleg ezt máris az ital számlájára írhatom. Az az opció sosem volt számomra elérhető, hogy én saját akaratomból szórakozni menjek. Valahogy nem illett bele az érett és felelősségteljes nővér szerepkörébe. De most nincs itt Tris, hogy kritizálja, vagy máskor felemlegesse, hogy vizet prédikálok.
Látszólag Sebastian is egészen oldott állapotba került, én pedig már számon sem tudom tartani, hogy miből mennyit töltött és mennyit akartam visszautasítani, hogy aztán egy-egy kihívó nézésére mégis legurítsam. Az italok íze keveredett a számban és a sokadik után már tényleg úgy csúszott le, mintha vizet innék. Csak az elmém tompulása és a szédülés jelezte, hogy nekem most abba kellene hagynom, ha nem akarok reménytelenül elázni, aztán az a visszhang jusson el a céghez, hogy Evansék lánya elázott a maga rendezte bulin.
- Nekem többet nem kéne.. - nevetek fel és jó messzire tolom a poharat. De így is elérem.. Elérném, ha kellene, de ami biztos, hogy már most túl sokat ittam. Aprót csuklok is.
Nem tudom, mikor tűnik el mellőlem Sebastian, de legközelebb a színpadon köszön vissza az alakja, én pedig hangosan felnevetek. Nem tudom, mit várjak tőle, számítsak-e arra, hogy majdnem elsírom magam füldugóért könyörögve, ahogy az előbbieknél, vagy én magam is felpattanok. Végül utóbbira került sor, és bár először lassanként próbáltam megindulni, lábaim egész a kis színpad elé vittek, hogy hangosan nevetve és a kezemet feltartva jelezzem tetszésemet. Az ugrálás még ment, azt hiszem nem kicsit túl is pörögtem magam, de nagyon rég nem éreztem magam ennyire felszabadultnak. És részegnek.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Ahogy azt a mondás tartja, nyugtával dicsérd a napot.. Én viszont már most elégedett vagyok, minden időben készen lett és a vendégek sem panaszkodhatnak semmire és ha ez a kezdeti jó hangulat kitart az este végéig, jobb esetben reggelig, akkor végtelenül elégedett leszek.
Talán a pohár ital, amit elkapok és néhány kortyban eltüntetem, akkora hatással van rám, hogy az aggodalmaimat a minimális szintig redukálja? Nem vagyok az alkoholhoz szokva, a húgom jobban ismeri őket is, a hatásukról már nem is beszélve. Most mégis érzem, hogy jól esett és igenis ez kellett ahhoz, hogy erőt vegyek magamon és ne rohangáljak egész este, mint pók a falon, a lehetséges fennakadások elkerüléséért.
- Nem sokszor iszom alkoholt.. - fordulok felé, előre magyarázattal szolgálva, hátha vihogósra iszom magam, bár nagyon remélem, hogy a sok stressz nem most akar távozni a szervezetemből és tudok nemet inteni, ha arra lesz szükségem. És lesz rá szükségem, ha figyelembe veszem, hogy alig húztam le az első italomat, az íze még marja a torkomat, máris ott figyel a következő kör, amit bár vissza akarok utasítani, mégsem teszem. Helyette a koccintásra emelt pohárhoz érintem sajátomat, ám itt már óvatosabb vagyok. Lassanként kortyolgatok a borostyán színű italba, aztán követem pillantását a színpad felé. Igazat kell adnom neki, hisz már most elég oldottak az emberek, valószínűleg alapoztak az estére. Ez viszont nekem csak jó hír, nem kell improvizálnom, hogy beinduljon a buli. Látványosan nagyot prüszkölök a poharamba, mikor az egyik vendég a színpadra ugrik és mikrofonnal a kezében a létező leghamisabb hangon kezd énekelni egy Britney számot. Kezemet a szám elé tartva köhécselek még utána is, aztán végre szóhoz tudok jutni.
- Kívánom, hogy legyen igazad.. - nevetek ismét megkönnyebbülten. Nem is olyan vészes, habár még csak most kezd indulni a buli és hosszú még az este.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Mindig is értettem a szervezkedéshez, így egyenesen út vezetett oda, hogy ha már egyszer kénytelen vagyok kimaradni az egyetemről, akkor besegítek a vállalkozásnál. Eddig is megtettem ugyan, de sosem vállaltam magamra semmit teljes egészében. Lassan egy éve léptem a halasztás útjára, de még mindig nem sikerült teljesen megszoknom, hogy mikor mások pihenni mennek, én még dolgozom. Na meg persze akkor is, mikor épp nekem kellene pihennem. Azt viszont néha furcsállom, hogy reggel kisimult bőrrel ébredek annak ellenére, hogy semmi életkedvem sincs. De legalább jól titkolom, hogy kezdek besokallni attól, amit magamra vállalok.
- Ne kiabáld el.. - intem óva. Bár sosem voltam babonás, a fekete macska-legendákon jókat mosolygok, de mégis jobb szeretem, ha nem dicsérnek előre, mert sosem tudhatom mi lesz a vége. Az előkészületek sem mentek olyan gördülékenyen, mint ahogy most látszik, de örülök, ha külső megfigyelőként úgy hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben. Akkor ezek szerint mégis kezdek beletanulni, hogy uraljam a káoszt. Már csak át kellene ültetni a munkából a magánéletembe és nem is lenne semmi problémám. De komolyan..
- Biztosíthatlak, hogy arra itt semmi szükséged nem lesz.. - vetek egy futó mosolyt Sebastianra, mikor megjegyzi, hogy nem szeret bájcsevegni, aztán a telefonom után kutakodom, hogy megcsörgessem a húgomat. Jobbára ez a lehetőség marad, hisz fel csak akkor veszi, ha ő is akar tőlem valamit. Nem egyszer próbálom hívni, de nem okoz meglepetést, hogy most sem érem el. Nagyot sóhajtva trappolok körbe a helyiségben, hogy magam is ellenőrizzem, minden rendben a helyére került-e, aztán fáradtan érkezek vissza a pulthoz, ahol Sebasian még mindig egymaga ücsörög egy jó whiskey társaságában. Mire leteszem a hátsómat a bárszékre, már ott figyel előttem is a pulton egy pohár ital, én pedig tudom, hogy nem kellene, mégis lehúzom a felét. Végigmarja a torkomat és megborzongok tőle, érzem, ahogy a karomon minden egyes pihe égnek mered, és elhúzom a számat is. Sosem szerettem az alkoholt és most sem kellene innom, de ráérek ezzel akkor foglalkozni, mikor majd ismét eszembe jut.. Remélem nem mostanában lesz.
Azonban tényleg nem tudok többet agyalni, mert megérkeznek az első vendégek és a helyet máris megtölti a lárma.
- Showtime! - forgatom a szemem. Legszívesebben már túl lennék ezen az egészen, hisz nekem ez nem szórakozás, sokkal inkább munka. Később talán megjön a kedvem...

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Most valahogy nem akartam azzal foglalkozni, hogy mi romolhat még el a mai nap folyamán. Vagy mit tehetek tönkre és ki előtt járathatom le magam. Nem érzem úgy, hogy aggódnom kellene, talán azért, mert percekkel ezelőtt elég sok dühömet levezettem Sebastianon, holott nem érdemelte volna meg. Minden esetre jobban érzem magam.. egészen.. Kiegyensúlyozottnak, azt hiszem.
- Hidd el, nagyon szívesen mosolyognék én, ha nem terhelne minden felelősség engem.. - forgatom meg a szemeimet, de azért halványan elmosolyodom. Ezt akár bóknak is vehetem. Bár általánosított, így inkább nem beszélek ebbe többet az elhangzottaknál. A mosoly tényleg szépít. A következő mondata viszont már nekem szól, és érzem, hogy egy kicsit el is pirulok. Nem vagyok elszállva, sőt, azt hiszem reálisan látom magamat, de jól esik ez a néhány kedves szó. Megalapozza a kedvemet, így nem úgy lépek az épületbe, mint egy fújtató sárkány. Azt hiszem, egész gyorsan haladnak is a rendezkedéssel, így nem tartok ismét monológot, főként azért, mert valószínűleg senki nem figyelne rám, mert azzal is csak az időből veszítenénk. A pult melletti bárszékek egyikére ülök le és magam elé szórva a lapokat, rendezkedni kezdek. Szépen egyesével sorba szedem őket, aztán becsúsztatom őket a mappába és becsukom. Ezzel az én részemet lezártnak is tekintem.
- Fél órán belül elkezdenek szivárogni a vendégek.. - nézek az órámra gyorsan, aztán a pultosnak szólok, hogy az úr itt mellettem ma este a ház vendége. Pontosabban az enyém, de ez mellékes.
- Egy bizonyos Mr. Maxwell előléptetését ünnepli meg a népes baráti társasága. Nem az az állófogadásos, sznob társaság, úgy hallottam szeretnek bulizni.. - mosolyodom el. Ritka, hogy olyan rendezvényt szervezek, ahol nem kell szigorú etikettet betartani, hanem a dolgozók is leengedhetnek egy leheletnyit. - Foglalj helyet és rendelj kedvedre.. - biccentek a pult felé, aztán gyorsan körbesandítok a teremben, hol kellene el esetleg még egy kis segítség, de mindent rendben találok.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Hogy mégis mire alapozom a meghívásomat? Nem szeretnék rossz hírben tündökölni. Még a végén az terjengene az utcákon, hogy rosszabb vagyok, mint a húgom, és azt nem venné be a gyomrom. Egyébiránt meg hamar feléled bennem a bűntudat, főleg, hogy alaptalanul ordítottam le Sebastian fejét. Én vétettem, jobbára nekem is kell helyre hozni. Nem mintha idegesnek tűnne miatta, még csak azt sem látom rajta, hogy neheztelne, mert egy apró, talán kissé furcsa mosoly mindig ott bujkál a szája sarkában. nem is zavartatta magát, érdeklődve nézte, ahogy az emberek még mindig pakolásznak. Gyanítom - habár nem kérdezi, de - érdekli mi is készül itt...
Minden esetre én megnyugodtam. A papírok nagy része túlélte, így már csak újra kell rendszereznem, az meg szinte gyerekjáték. Észre sem veszem, mennyire megkönnyebbülök, mikor elfogadja az ajánlatomat. Jobban mondva a meghívásomat.
- Jajj, dehogy.. - tiltakozom azonnal. Igazából senkit sem fog érdekelni, hogy nem bújt Armaniba. - Én sem szívesen öltözöm ki ennyire, de mint szervezőnek, muszáj.. Ahogy mosolyogni is.. - forgatom meg a szemeimet. Néha túl sokat várnak tőlem. Nem könnyű megszervezni egy ilyen kaliberű rendezvényt, folyamatos koordinációt és felügyeletet igényel, és a lebonyolítása sem egyszerű. Magas sarkakon illegve meg még kényelmetlen is.
- Akkor kérlek, tarts velem.. Nem garantálom, hogy nem fogod megunni, de leléphetsz, mikor csak kedved tartja.. - Fogalmam sincs, hogy reagál a kisebb tömegekre, nem mindenkit faragtak olyan fából, mint engem, hogy a tömeg láttán legszívesebben kifordulnék az ajtón. - És feltartani sem akarlak, de gondolom egy-két ital belefér.. - teszek néhány lépést a épület felé és várom, hogy ő is kövessen. Bent már nem kell attól sem tartanom, hogy a szél az összes hajamat az arcomba fújja.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Fogalmam sincs, mire jó ez. Én dolgozom, töröm magam, hogy minden rendben legyen és néha nem akarok mást, csak levágni mindent az asztalra azzal, hogy én befejeztem. Bár nem lenne túl hatásos, hisz senki nem erőlteti rám, mindent csak szabad akaratomból teszek, a kényszer rám nincs túl jó hatással.
Figyelem a férfit, ahogy ismét elmosolyodik, de most már nem dühöngök miatta. Ha nem lenne ennyire elfuserált a helyzet, hangosan nevetnék magamon, most viszont csak a szám sarka rándul meg. Szépen lassan kezdek leereszteni, annak ellenére is, hogy jelenleg fogalmam sincs arról, hogy alakulnak a dolgok odabent. Veszek pár mély lélegzetet, aztán vetek egy újabb pillantást a mellkasára, mintha azt várnám, hogy mégis felfedezem a logót a pólóján, és kivágnám magam ebből a helyzetből. De nem.. Igazság szerint jó lecke ez arra, hogy megtudjam, hogy bánok az emberekkel. Utólag visszagondolva nem voltam valami kedves, sem bájos. Míg gondolataim elkalandoznak addig Sebastian elindult, hogy mentse a menthetőt. Nem gondoltam volna róla, hogy a élcelődés ellenére segítőkész is tud lenni.
- Öhmm.. Köszönöm. - vettem el végül a felém nyújtott papírt, aztán elég elképedt arcot vághattam, mikor további segítséget ajánlott. Nem vagyok ahhoz szokva, hogy semmibe veszem az embert és még ő ajánlja fel a segítségét, így érthető is a reakcióm.
- Nem gondolnám, hogy a történtek után ez.. - húzom el a számat. Azt hiszem itt én tartozom, mert nem kölcsön kenyér alapon vágott vissza. - Viszont velem tarthatnál. Hamarosan.. Most már tényleg hamarosan kezdődik egy zárt körű rendezvény.. A vendégem vagy.. - ajánlottam neki, mint egy lehetőséget. Igazság szerint ez kiváló alkalom lenne arra is, hogy ne egyedül kelljen töltenem az estét és csak bájcsevegnem olyan emberekkel, akiknek maximum a frizuráját tudom dicsérni.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Azt hiszem ilyenkor kellene elhagyni a süllyedő hajót. Nincs más, ami miatt ennél jobban kicsúszhatna a kezemből a gyeplő. Elvégre a férfit az alkalmazottamnak néztem, nem kell ezen szépíteni, nem ismerem anyámék cégének összes dolgozóját, még azokat sem, akikkel együtt ténykedek éppen. Nekem mindegy, hogy Sean, John vagy Bob, a lényeg annyi, hogy tegye amit mondok. Ezzel szemben a figyelmetlenségem miatt képes voltam teljesen hülyét csinálni magamból és a helyzet egyre csak romlik. A papírjaim szanaszét hullanak, néhányat elkapok ugyan, a többinek viszont búcsút inthetek, hacsak nem akarok szoknyában és magassarkúban versenyt futni a széllel. Márpedig nem akarok. A büszkeségem maradékát, azt a kis foszlányt még szeretném megtartani, ameddig csak lehet.
Hirtelen ér, ahogy szinte már együttérzően lapogatja meg a hajamat, ezek után én mindent vártam volna, azt is ha kiröhög, vagy óvodás módjára nyelvet ölt rám, de azt nem, hogy halványan még el is mosolyodik, holott nem tettem épp bizalomgerjesztő benyomást rá.
- Egy részük, a többi pótolható.. - válaszolom reflexbőm, míg nézem, hogy mi az, amit sikerült megmenteni. Néhányat újra kell nyomtatni, néhány feljegyzésem és észrevételem pedig elveszett, de legalább az a tudat megnyugtat, hogy nem kell elölről kezdenem mindent.
- Emilia, de ez most nem lényeges.. - rázom meg határozottan a felém nyújtott kezét, aztán el is engedem. - És igen, ideges. Ez nem az én napom.. Nem az én hetem.. Ha jobban belegondolok, nem az én évem.. - nevetek fel kissé frusztráltan, miközben a húgomra gondolok. Miatta maradtam csak a városban és miatta nem kezdtem el az egyetemet. De nem éri meg, hogy ennyi mindent a nyakamba vettem, mert az idegeimet őrli csak fel. - Még egyszer elnézést, bár nincs mentségem.. Csak annyi, hogy elhavazódtam... - intek fejemmel a papírok felé, melyek mennyisége jócskán megcsappant ugyan, de még így is látszik, hogy nem csak kitalálom.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Az igazat megvallva, fogalmam sincs, hogy merészeli megütni ezt a hangszínt velem szemben. Elképzelni sem tudom, honnan veszi a bátorságot mindehhez. Látom rajta, hogy felettébb jól szórakozik, én meg csak füstölgök magamban, amiért nem képes azt tenni, ami a dolga és amit mondok neki. Persze ez nem változtat azon, hogy most nagyon elintézte magát nálam, elvégre kinek kellene olyan munkavállaló, aki kénye-kedve szerint lazsál?! A hab a tortán már csak az volt, mikor hangosan és hallgatóan jóízűen felnevetett. Hát komolyan mondom, van bőr a képén..
- Na ide figyelj.. - kezdek bele ismét. Bár nem sokszor volt még dolgom hozzá hasonló keményfejű alakokkal, így aligha tudom mi az, ami jobban motiválhatja. Ám időközben kiderül, hogy épp erre nincs is szükség. Nagyot nézek, mikor szíve fölé bök, ahol láthatólag nincs ott az a kis logó, aminek ott kellene lennie. Hirtelen elakad a szavam és hol az arcát nézem, hol azt, hogy mégis hova a frászba tűnt a kis felirat a pólójáról. Hiszen annyira stimmel minden. Itt ácsorog, mint aki jól végezte dolgát, pedig.. Ahh Istenem, Lia te hülye... A kifejezésem egyből átvált dühösből valami mássá. Nem kérdés, hogy biztosan nyakig vörösödtem, és idegességemben ajkamba is beleharapok, aztán azonnal szabadkozni kezdek.
- Elnézést.. Én csak.. Elnézést.. - darálom gyorsan, hogy minél hamarabb szabaduljak ebből a borzasztó helyzetből. Próbálok úgy hátraarcot vágni, hogy minden méltóságomat megőrizzem, de késő, az már rég messze jár. Ahogy a papírköteg is, ami az imént még a kezemben volt, hisz a légáramlat kecsesen kikapja az ujjaim szorításából, így azt hiszem első körben szépen bemutatkoztam. Tényleg semmi nem marad meg az ujjaim között.

Sebastian & Emilia

Only you can stop you.

Még nem látom ennek a napnak a végét. Olyan, mintha egy sötét alagútban haladnék, a vége már nem látszik, a fény pedig csak nem akar beszűrődni. Főleg azért, mert kezd kicsúszni a kezemből az irányítás, de ne legyen a nevem Emilia Evans, ha hagyom, hogy bármi vagy bárki felülkerekedjen rajtam.
Idegesen túrok a hajamba, most valahogy az sem érdekel, ha nem úgy áll, hogy a megjelenésemet szalonképessé tegye. Jelenleg csak azon tudok kattogni, hogy mindennel készen legyünk időben, addig egy pillanatnyi nyugtom nem lesz, ismerem már magam annyira. Megnyugodni pedig valószínűleg csak akkor fogok, ha már a vendégek is kezdenek elszállingózni és megköszönik az estét. Igen, az az a pillanat, amiért megéri szenvedni és hajtani. De néha még nekem is sok mindez, főleg mikor a munkaerő látványosan nem azzal foglalkozik, amiért a fizetést kapja. A fickó vigyora meg csak hab a tortán. Igazából nem tudom mire is vár pontosan, és minek vigyorog ennyire látványosan azon, hogy engem majd szétvet az ideg, de nem is akarom tudni az okát. Csak... Csak menjen és tegye a dolgát. Uhmm.. Még a fejem is belesajdul.
- Hogy mondod? - pislogok rá hitetlenkedve. Hirtelen elvesztem az érdeklődésem a tetemes mennyiségű papírhalom felett, és majdnem sikerül eltátanom a számat is. Ilyen nyíltan még senki nem próbált meg kiakasztani. Burkoltan igen, de aki dolgozott már velem az tudja, hogy nem éri meg kóstolgatni. - Lehet, hogy új vagy, de.. Itt nem te osztod a lapokat, hanem én, vagyis azt csinálod, amit mondok. - világosítom fel, miközben a tollamat szorongatom dühömben. - Vidd be azt a dobozt és pakold ki. Aztán a következőt és így tovább, amíg el nem fogynak - próbálok úgy beszélni, mintha meg sem kottyanna visszatartani az üvöltést, pedig igazán próbára teszi a türelmemet, aztán mikor látom, hogy füle botját sem mozdítja még gúnyosan hozzáteszem. - Kérlek..