Bastien & Zina

Az egész éjjelt, vagyis ami maradt belőle azt vele töltöm el, a nappalimban, a kanapén, az asztalon és a szőnyegen. Többször is megremeg alattam, és érzem, ahogy forrón és lüktetve ölel körbe. gyönyört adok neki, hogy utána én is megkaphassam a magamét, nem sietek el semmit sem, van időnk bőven és itt csak úgy senki nem osonhat be, hogy hátba támadjon engem. Szeretem hallgatni az édes kis hangját, ahogy nyög, ahogyan hangot ad az élvezetének amit én okozok neki. Testén marad néhány folt, néhány véraláfutás, ami már most elkezdett belilulni, de cserébe ő is hagy nekem lassan múló emlékeket, karmolás nyomokat a vállamon, a hátamon és néha a fenekemen is. Nem zavarnak a dolgok, élvezetből-önkívületből jön, nem szándékosan és nem kínzásból. Igazán jól áll neki, ahogy kipirult, csapzott és élvezettől fáradtan nyög alattam, érzem rajta, hogy fárad, de azt is, hogy élvezi az egészet, engem és amit teszünk.
Amikor utoljára remeg meg én is csatlakozom hozzá, hogy végre meglovagolhassam a sjaát gyönyörömet, és megremegjek benne. Nem húzódom el azonnal, élvezem a z élvezetem utolsó hullámait, csak lassan emelem fel a fejem, hátra hajtom, és nagy kortyokban szedem a levegőt, majd megpróbálom zihálásom csitítani, hogy lehajoljak még hozzá, egy utolsó csókra, szeretek a nyelvével eljátszadozni, igazán ügyes és találékony ez a kis szirén, nem véletlenül kedvelem őt annyira.
Elhúzódom tőle lassan és belenézek a szemeibe, ahogy még ott vagyok benne és fölötte is, két tenyeremen támaszkodom meg a feje két oldalán, és íriszeit figyelem. hallom a kérdését, és tudomásul is veszek, de a válaszom késve érkezik, mivel még légzésem nem az igazi.
- Nem. – Válaszolom meg a kérdését, sosem alszom vele vagy mással, annál sokkal bizalmatlanabb és paranoiásabb vagyok, mióta az egyik nő akinek hittem és a bizalmam adtam neki el nem árult. Azóta nem maradok meg senki mellett sem.
Felkelek az asztalról, felnyalábolom őt is, és átsétálok vele abba a hálóba, amit már ismer, mindig idehozom, amikor végeztem vele, a szekrényben van számára ruha, és egy két apróság is meglepetésként. Nem, nem szajhának kezelem, csupán néhány apró figyelmesség és ajándék a szétszaggatott ruhákért cserébe, és persze a kimaradt munkaórákért is. Amúgy is szívesen elnézem azokban, amiket tőlem, kap, most egy hatalmas plüss mackó is figyel neki az ágyon, tudom, hogy akart egyet.
Őt letettem én pedig eltűnök a házban, egy titkos ajtón, ami levezet a kripta alatti részbe, ott veszek egy zuhanyt és hajtom álomra a fejemet, teljes magányomban és a lehető legnagyobb biztonságban, hogy ott senki nem próbál meg kizsigerelni még alszom.

Bastien & Zina

A szenvedély mindent elsöpör, érzem, hallom, és már látom is, mikor végre szembefordít magával. Kezeimet elégedetten futtatom végig mellkasán, kényeztetem finom bőrét. A testem még mindig remeg kissé az orgazmus utóhatásaként, de nagyon is jól tudom, hogy közel sincs vége az éjszakának. A körülöttük lebegő forró, fülledt levegő, és a zihálásunk rezgése is hatással van rám. Minden érintését érzem érzékeny bőrömön, sokkal kifinomultabban érzékelek minden simogatást, de azt is, mikor bőrömbe mar. Van egy tippem arra nézve, hogy ujjai lenyomata már színesen tarkítja csípőmet. Együttléteink után akad a testemen néhány folt, melyet nem az okozott, hogy nekimentem az asztalnak. Itt ütközik ki a szenvedélye, de egy cseppet sem bánom. Nem okoz fájdalmat, a gyönyör mellett pedig minden egyéb eltörpül. Ösztönösen próbálok közelebb kerülni hozzá, még inkább. Szeretek játszadozni, főleg, ha hagyja is. Hisz a beleegyezése nélkül semmit sem teszek, tartok attól, hogy komolyabban is használja rajtam az erejét, nem csak apró heccek kedvéért. A határokat igyekszem nem átlépni, de feszegetem őket, mikor épp azt tapasztalom, hogy engedékenyebb formában van. Nem mintha ezt olyan könnyű lenne megállapítani.
Minden szemérmesség nélkül fonom csípője köré lábaimat és simítom tenyeremet hátsójára, hogy még inkább magamba húzzam. Minden kemény lökésére arrébb csúszok egy kicsit a földön, torkomból apró nyögések szakadnak fel. Elégedetten túrok hajába, és emelkedem fel hozzá egy-egy forró csókra. Nyelvünk teljesen természetesen gabalyodik össze, heves tempójának hatására pedig, az éjjel (vagy már hajnal?!) sokadik kielégülését élem meg. Az intenzív érzések miatt ő is megtapasztalhatja, hogy remeg meg testem, hogyan lüktet körülötte nőiességem. Nem vagyok képes arra, hogy gyönyöröm hangjait elfojtsam, a körmeim vállaiba vájom, majd pihegve hullok alá. Ilyenkor már nem tudok rá figyelni, a figyelmemet sokkal inkább leköti a saját élvezetem. Kétlem, hogy ezek után még sokáig ébren tudnék maradni. Semmi kétség, hogy a mai műszak, fárasztó volt, de Bastien még a maradék erőmet is leszívta. Elvett mindent, amit adni tudok neki, és cserébe megkaptam tőle azt, amire szükségem volt. Ennél többet nem várok el tőle, vagy ha mégis, nem veszem zokon, ha nem kapom meg.
- Nem maradsz velem, ugye? – kérdezem tőle, nagy kortyokban nyelve a levegőt, hogy tüdőmbe elegendő jusson. Leheletfinoman, az ujjaim hegyével simítok végig arcán. Valószínűleg látszik rajtam, hogy ha akarja is, ennél többet most nem kaphat tőlem és belőlem, mert nemes egyszerűséggel elájulnék, ha még egyszer végigbizsergetné a testemet a gyönyör. Szemeim előtt így is összefolyik a világ néhány másodperc erejéig, kénytelen vagyok nagyot pislogni, hogy lássam vonásait. Sosem alszik velem, igazából azt sem tudom, mit csinál. Először rémesen érintett, hogy egyedül találtam magam abban a hatalmas ágyban, de már hozzászoktam, hogy nem tudom rávenni arra, maradjon velem. Ennek ellenére újra és újra próbálkozom. Hátha egyszer legalább arra választ ad, hogy ha nem, miért nem. Elég értetlenül állok a dolog előtt, hiszen nem találkoztam még eddig senkivel, aki ne melegítette volna a testem alvás közben egy kimerítő ágytorna után.

Bastien & Zina

Zina minden porcikáját ismerem. Három év bőségesen elég, hogy mindent kiismerjek rajta, még akkor is ha hosszabb kihagyások is voltak, amikor el kellett mennem a városból, mivel felforrósodott a lábam alatt a talaj. Viszont sosem csapom össze a dolgaimat, kiélvezem amit lehet, és most is ezt fogom tenni, az éjjel hosszú, a hajnal még messze van, és hónapok óta nem jártam itthon. Van valami ami visszahúz ide, és van valami a lányban ami vonz.
Szívesen érintem a testét, bárhol és bárhogyan, lesznek rajta foltok, néhol vörösek, de ezeket nem fogja megbánni, szándékosan komoly fájdalmat nem okoznék neki, nem az a típus vagyok, aki szereti az ilyet, annyi év kínzás átélése után nem rajongok az ilyen dolgok miatt. De a természetem heves, és nem fogom vissza a vágyaimat, amikor lenyomom a vállait az asztal lapra és mögötte vagyok, jobbom a fenekén, lefelé nyomom, balom a csípőjén, és szilárdan megtartom, így a bőrébe mélyednek részben a körmeim, ennek megmarad majd a nyoma egy időre, vérét azonban nem serkentem ki. Édes kis hangját akarom hallani, ahogyan sikolt és nyög, nem egy orgazmust adok meg neki, az nem én lennék, ha csak egy futná tőlem.
Felhúzom magamhoz, hogy előttem térdeljen, háta a mellkasomnak feszüljön, még benne vagyok, közben pedig lehajolok hozzá. Két kezemmel barangolom be a testét lassan és ráérősen, nincs hova sietnem. Keblein megállok és finoman masszírozni kezdem mind a két halmot, közben a nyakán húzom végig a nyelvemet. Bőre íze sós és fűszeres a vágytól, egy ponton ahol tudom, hogy érzékeny a bőr, meg is harapom finoman, hogy utána újra a nyelvem húzzam végig rajta. Kezeim immáron lefelé haladnak a testén, bebarangolom őt, minden egyes centijén amit elérek, de édes húsát utoljára hagyom, majd simogatni kezdem, előbb lassan és ráérősen, majd fokozatosan fokozva a dörzsölgetést még össze nem rándul egy sóhajtással.
A szőnyegre fektetem el, hogy velem szemben lehessen, mivel élvezni akarom mg a csókját és látni a tekintetét, ahogy újra birtokba veszem a testét. Van abban valami igazán izgató, mikor látom, hogyan is élvez, ahogy elnyílnak az ajkai, ahogy nyög és fennakadnak a szemei közben. Ez mind csak azt jelenti, hogy nagyon jó vagyok abban, amit csinálok vele.
Hajnalig voltam vele, cifráztam a dolgot, ahogy éppen kedvem támad hozzá, a nappaliban nem maradt olyan pontja ahol ne fordultunk volna meg és nem maradt volna ott a kettőnk lenyomata.

Bastien & Zina

Elveszek az érzékelésben. Ahogy a forró bőrömön simít végig, ahogy a hideg italt, aztán nyelve játékát érzem.. Minden egyes idegsejtem feszülten várja a folytatást, minden lélegzetvétellel jobban kívánom. Újra orromba kúszik a vágy illata, az enyém és az övé is. Testem vadul hullámzik alatta, megbabonázva nézem minden egyes mozdulatát, ajkait, nyaka ívét, mikor épp felkúszik testemen egy csókra. Kócos haját, amibe újra és újra beletúrok, mielőtt felperzselne a megsemmisítő érzés. Szempilláim alól lesek le rá, aztán megélem a gyönyör pillanatát. Élvezem, érzem, hogy húzódok össze ujjai körül, lüktet az egész belsőm. Nem hagy lehetőséget a lenyugvásra, talán nincs is igazán nagy szükségem rá. Háttal vagyok neki, így nem tudok úgy hozzáférni, ahogy szeretnék. Muszáj megtámaszkodnom az asztallapon, ha nem akarok egy kellemetlen találkozást vele. Folyamatosan pihegek, de újra éled bennem a vágy is. Képtelenség, hogy beteljek vele, ebben a pillanatban pedig azt is annak vallom, hogy ilyen gyorsan ismét megkívánom. Felnyomom magam az asztalon, fenekemet kitolom felé, hogy férfiasságához dörzsölhessem. Fel is nyögök, mi több testem megremeg a hirtelen hullámokban rám törő vágytól, sóvárgástól. Magamban akarom tudni, ez minden. Talán kissé nimfománnak tűnök, de nem vagyok az, mindezt ő váltja ki belőlem. Magam sem értem, miért vonzósok ennyire a lényéhez, a testéhez, de sóvárgok utána. A testem a teste után, a lelkem a beteljesülés után. Közelebb vonnám magamhoz, de nem tudom. Kóstolnám puha, enyhén sós bőrét, de csupán azt érzem, hogy nekem tolja magát. Fejem előre bukik, hajam szemeimbe hullik, és halkan nyögdécselek, miközben én magam húzódom közelebb hozzá. Fenekemen érzem vágyát, körmeim végigkarcolnak az asztalon, bár gyanítom, hogy nem tettem benne kárt. Oldalamnál érzem a hideg üveg érintését, ahogy nekinyomja bőrömnek, nem tudom kontrollálni, a hideg végigfut egész testemen. Megremegek, még akkor is reszketek kissé, mikor végigsimít csípőm vonalán, majd az asztalra pakolja az üveget. Érzem két kezét újra a csípőmre tapadni, majd férfiasságát testembe hatolni. Elégedett nyögés hagyja el a számat, amihez néhány másodperc erejéig a cseppnyi fájdalom hangja is társul, amit érzek. Kell néhány másodperc, míg megszokom méretét, hiába nem ez az első alkalom, hogy együtt vagyunk. Valóban csak néhány másodpercre van szükségem, mire mozogni kezd, már tova is szállt a kezdeti kellemetlen érzés. Kezdettől fogva kemény tempót diktál, de nem bánom. Testem elviseli azt a mérhetetlen szenvedélyt, mit együtt élünk meg. Készen állok rá, hogy befogadjam. Mélyen furakszik testembe, minden egyes szilaj lökésével nekitaszít a kisasztalnak csípőjével. Nem finomkodik, nem bánik velem úgy, mintha törékeny lennék, hisz pontosan kiismert már, tudja, mit viselek el, és mire van szükségem ahhoz, hogy élvezzem az együttlétet.
Egyik kezemmel feltolom magam, támaszkodom rajta, míg másikkal csípőmön nyugvó keze után nyúlok. A melleimre akarom húzni, azt akarom, hogy érintsen közben, mielőtt meggyullad a bőröm. Már nem vagyok ura cselekedeteimnek. Tekerem a csípőm, hangosan zihálok, és érintéséért sóvárgok. Már vágytam rá, hogy összekapcsolódjon testünk, most pedig fokozatosan élem meg a kéjt, amit nyújt nekem. Hallani akarom érzéki és mély torokhangját, nem csak érezni bőrömön légzését. Mindenét akarom. A száját, a bőrömön, az ujjait a testemen, érezni őt magamban, mikor a lehetetlenségig belém temetkezik. Telhetetlen vagyok, minden idegszálam kiéleződött a szenvedélye befogadására, a húr viszont akkor pattan el, mikor megérzem, hogy siklik végig tarkómtól indulva gerincem mentén egyetlen izzadtságcsepp.

Bastien & Zina

Zinának is megvan a maga kis különlegessége, nem csak az, hogy szirén, és még nem használta rajtam a hangját, hanem van benne valami egészen más, egy olyan báj, amit nőben igazán ritkán látok. Valahogy ez a fajta kis báj régen kiveszett már a világból, annyira ritkán lehet már ilyennel találkozni és a dolog pikantériája, hogy ennek a világnak a szülötte, hamvas kis huszonéves. Bár a formás és sexi is kitűnő kifejezés lenne rá.
Ismeretlenek vagyunk egymás számára, de csak egy szinten, egy másikon a másik oldalon ott van az, hogy a testünk már ismeri a másikét, és nagyon is jól tudjuk mi az amit megkaphatunk, és mi az amit adunk. Ismerem már a teste minden egyes apró rezdülését.
Pontosan tudom, mire, hogyan reagál, mi okoz neki örömet és extázist, mi az ami fájdalommal jár számára és nem izgatja őt, kitapasztaltam már mindezek vele szemben, bár utóbbit nem vittem sosem túlzásba, nem szeretem én sem a felesleges fájdalmat az aktus közben.
Testét ingerlem és őt is, amikor a hideg vodkát öntöm a bőrére és nyalogatom le azt onnan, lassan és ráérősen az időm tengernyi, és a jó munkához is kell belőle, én pedig szeretem kiélvezni minden egyes cseppet és percet. Szeretem, ahogyan sóhajt, amikor összerándul és felkínálja magát nekem, a sürgető vágyat a szemeiben és a testében, az epekedését utánam. De akkor sem sietem el a dolgot, megvannak a magam elképzelései és tempója, amivel ki akarom ezt élvezni itt és most. Tetszik, ahogyan felajánlja magát nekem, ahogy a gerince kecses ívben feszül, majd ahogyan a lábait tárja szét, hogy könnyedén férhessek hozzá. Igen, érzem és látom, hogy mennyire akar már engem, mennyire vágyakozik a test a testem után és hamarosan megkapja, megadom neki, amire vágyik, és amit én is akarok. Miénk lesz a kielégülés. Combjai között helyezkedem el a vodkás üveggel együtt, hogy tovább folytathassam a kóstolgatását.
Élvezem ahogyan megvonaglik alattam, amikor is a vodkát a szeméremdombra csepegtetem, majd ahogy a nyelvem és az ujjaim játékával kezdem kényeztetni, hogy kellően nedves és tág legyen a számomra, birtokolni akarom, magamnak hosszan és keményen, de ahhoz előbb fel kell készítenem. Hallom a hangot, érzem, ahogyan mozog, hogyan forrósodik fel teste egyre jobban és jobban, érzem, ahogyan még nedvesebb lesz, az illata őrjítő, de nem fejezem még be, nem előbb megadom neki az élvezetet, hogy meglovagolhassa az orgazmust, hogy haljam ahogy felnyög, hogy lássam ahogyan összerándul, szeretem nézni ívbefeszült testét. Ez pedig hamarosan bekövetkezik, látom ahogy elemelkedik az asztaltól, hogy már csak a feje pihen ott, talpa a vállamon, izmai az ujjaim körül feszülnek meg ér ernyednek el. Így pillanatok alatt fordítom át, amikor már csillapodott benne a gyönyör, hogy végre birtokolhassam.
Amint csillapodott a teste megfordítom őt, hogy vállai az asztalon legyenek és a feneke az ágyékomnak nyomódjon, melyet kis dörgölőzéssel ingerel tovább. fenekén és combján húzom végig a kezeim, jobbomban ott a vodkásüveg, így jobb oldalon a hideg éri, még baloldalon meleg tenyerem simít végig felforrósodott bőrén.
Majd az üveg az asztal lapjára kerül, én pedig végre birtokba veszem őt, lassan csúszom belé, finoman, hogy legyen ideje megszoknia a méreteimet, minden alkalommal így kezdünk ennek neki, mivel hiába nem első alkalom az kettőnk között, azért nem is olyan rendszeres. Amin végig érek benne, már nem finomkodom, ahogy a tempót elkezdem diktálni.

Bastien & Zina

Nem fogom fel, hogy élvezhetem mindenféle megkötés és érzelem nélkül ennyire ezt a játszadozást. Vagy pont azért, mert nincs megkötés. Egyikünk sem tartozik a másiknak semmivel. Egyszerűen a testiség az, ami hajt minket, a vágyunk a beteljesülés felé, és egymás iránt. Nem szégyellem, hogy kívánom őt, sosem tettem. Nincs ebben semmi kivetnivaló és egyébként is csak magunk vagyunk. A vonzalmamat sosem rejtegettem még senki elől, az már más kérdés, hogy kit engedek a bugyim közelébe. Nem adom magam könnyen, nem is tartom magam könnyűvérűnek, ha valaki igazán akar, megdolgoztatom. Bastiennel is eljátszottam ezt az első éjszakánk előtt. Én igazán nem tehetek róla, hogy a játék a véremben van, és mikor rákapok az ízére, nem tudom abbahagyni, kiélvezem. A természetemből adódóan vágyom az izgalmakra, a kalandokra, amik felforgatják életemet. És igen, arra is szükségem van, hogy valaki velem játsszon. Az érzelmeknek itt helye nincs, bár igazán kedvelem őt, mint férfit, ennél többet nem érzek iránta. Csak a szenvedély fűti minden egyes porcikámat. Nem hiába, már akkor izgatottá váltam, mikor betoppant a munkahelyemre. A kis műsora pedig biztosított arról, hogy most sem hazudtolja meg önmagát – nem lesz békés éjszakánk. Nem ismerem őt túl jól, mégis tudom, mire vágyik. Tudom, hogyan okozhatok neki örömet, és ez csak fokozza hangulatomat. Szeretem, ezt az adok-kapok játékot, nem tudom megmondani, melyik része kedvesebb a számomra. Ha mégis választanom kellene, mégis a ’kapok’ részre voksolnék. Én is önző vagyok, mint a többi ember, és szeretem, ha kényeztetnek. Főleg akkor, ha gyakorlott kezek teszik, amik már betéve ismerik minden egyes centimet. Tudja, mire vágyik testem, akkor is, ha nem mondom, ismeri a reakcióimat, jobban ismeri testemet, mint én magam. Ezt biztos merem állítani. Melleim feszülnek, pontosan úgy, ahogy ölem is. Vágyakozom rá, utána. Élesen szívom be a levegőt, ahogy érzem végigfolyni testemen a hideg italt, aztán ajkamba harapok. Hajába túrok, majd hátamat ívbe feszítem, hogy jobban kidomborodjanak melleim, szinte én tolom a szájába mellbimbómat. Így is ki van élezve rá minden apró idegsejtem, nem érdekel semmi, csak az, hogy milyen játékot űz most velem. Nyelvének melegsége ellentétben van az iménti hideg érzéssel, ennek ellenére is feszesen meredezek felé. Ajkaim elnyílnak néhány másodpercre, mikor olyan pontra tapint, melynek érintésére belebizsereg a testem, ám ez sem tart sokáig, áttér másik mellemre, majd végig le a testemen. Csókol, ingerel, harapdálja bőrömet, mindezt olyan lelki nyugalommal, hogy megfordul a fejemben, velem van a baj, hogy ennyire neki akarom adni magam. Ez sem foglalkoztat sokáig. Teljesen eltereli a figyelmemet, hogy ismét hideg és meleg váltakozását érzem a bőrömön, lélegzetem egyre gyorsul és tompán felnyögök, mikor köldökömbe nyalva tünteti el a kis gödröcskében felgyülemlett vodkát. Szó szerint úszom az alkoholban és ezáltal az élvezetben is. Szemérmetlenül tárom szét lábaimat előtte, rég elmúlt már annak az időszaka, mikor zavart éreztem előtte. Különben is, a szenvedély és a vágy igenis oldja a gátlásokat. De még mennyire hogy..
A tüdőmben reked a levegő, mikor megérzem a nőiességemen végiggördülő alkoholcseppeket. Ügyel arra, hogy ne borítson túl sokat, valóban csupán néhány cseppet, mire felnyögök. Belsőm szinte tűzben úszik, és a fagyos ital sem tudja csillapítani vágyamat. Érezni akarom kényeztetését, és nem is kell sokáig várnom rá. Játszadozva vezeti végig nyelvét rajtam én pedig azonnal mocorogni kezdek alatta. Csípőmnél fogva tart. Fejemet levegő után kapkodva emelem meg, muszáj lenéznem rá és ténykedésére. Látom, hogy milyen ütemben emelkedik saját mellkasom, majd mikor tisztul kicsit látásom, azt is, hogy a combjaim között térdelve bukik nőiességemre s megtalálja a pontot nyelvével, minek érintésére hangos nyögés szakad ki belőlem és visszahullok az asztalra. Próbálom lejjebb tolni magam az asztalon, de az anyaghoz érő bőröm nem enged csúszkálni, mintha csak odatapadtam volna. Egyik kezem továbbra is hajában pihen, másikkal muszáj megmarkolnom az asztallap szélét, hogy úrrá tudjak lenni a hirtelen jött élvezethullámon. Hát még mikor megérzem magamban ujjait, ahogy ki-be siklik testembe. Ujjai játéka nyomán testem hullámzik, folyamatosan nyögdécselek, ahogy érinti bennem a pontot, ami mindennél több örömet tud okozni. Csípőmmel próbálok én is mozogni, több-kevesebb sikerrel és érzem, ahogy épül bennem a gyönyör. Ujjaim elfehérednek, úgy szorítom az asztalt, de körmeim nyoma még csak fel sem karcolja a lakkozott felületet. Hangom egyre tompább, vagy csak a fülemben dübörgő vérem miatt érzékelem úgy. Egyik lábamat megemelem és hideg talpamat vállának nyomom, bőre forró, végigborzongok tőle. Ujjai fürgén mozognak bennem, ő irányít, sodor egyenesen az orgazmus felé, amit mikor elérek régi ismerősként üdvözlök. Testem megfeszül, hátam megemelkedik, már csupán a tarkóm ér az asztalhoz, én pedig egy elfojtott nyögés kíséretében kezdek küzdeni a légszomjjal. Megfeszült tagjaim lassan engednek fel, de megnyugodni nincs időm, zihálok folyamatosan és gondolataim kuszák. Csak annyit érzékelek, hogy felkap az asztalról és megforgat a kezében, majd a lapra nyom. Homlokomat néhány pillanatra a hideg felületnek nyomom, míg igyekszem rendezni légvételeimet, utána felnyomom magam, lábaimat szétcsúsztatom, bár kissé nehezményezem, hogy nem tudom érinteni őt. Még nem vagyok teljesen ura testemnek, de épp eléggé összeszedtem már magam ahhoz, hogy fenekemet férfiasságának dörzsöljem. Egyszer, kétszer, háromszor is. Bár már nem volt hová ingerelnem őt, nagyon is készen állt arra, hogy ténylegesen is birtokba vegye testemet.

Bastien & Zina

Kicsi szirénem, szenvtelenül fiatal hozzám képest, még is van benne valami, ami miatt vonzódom hozzá, és ha felá járok, betérek és elrabolom egy kis időbe, a megszokott kis életéből. Eddig még sosem mondott nemet, de nem is bántottam, hogy okot adjak neki erre, arról már tettem, hogy a főnöke, ne akarjon akadékoskodni, vagy keresztbe tenni nekem, amiatt, hogy a lány nincs a helyén. De ennél nagyobb dolog nem történt. Nem kívánok az élete szerves része lenni, de nem is igényli és pont ez benne a jó, a szabadság, hogy jövök és megyek, ő néha harcol velem a magam módján, csipkelődik, kicsit kötözködik, vitát próbál generálni, de tudja hol az a határ, amit nem érdemes átlépnie velem szemben. Vonzó kis bestia ő, igazán.
Zina igazán nagyon tudja használni a nyelvét és az ajkait én pedig, sajnos ez a gyengém, szeretem, mikor egy nő ilyet tud velem tenni, és ez a kis beste szirén, darabokra hullat, olyan jó a techinkája. Persze, ha akarom, összeszedem magam és enyém legyen az irányítás, de most a saját váramban vagyok, ahol nem érhet csak úgy meglepetés, a rendszer fel van állítva, működik, még ha elvágják az áram hálózatot is jelez, vannak generátorok a ház alatt és oda művészet lejutni. Így teljes nyugalommal hagyom magamat széthullani, arra ahogyan játszik rajtam. Alkalmanként egy –egy halk sóhaj is kiszakad belőlem, még a hajába túrok bele, és hátravetem a fejemet, majd a tekintetem az övét keresi, belenézek a szemeibe, egészen addig még újra nem változtat valamit a tempón vagy a módon és meg nem remegek, de még nem megyek el, csak az élvezetem hág újra a tetőpontjára. valóban eléri, hogy a szemeim szinte összeakadjanak. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, sem nekem sem neki. Én élvezem amit most ad nekem, és nem titkolom el, hogy élvezem, hogy szinte széthullok olyan, ügyesen dolgozik a nyelvével és az ajkaival is egyaránt, így az igaz az aktus, ha kitudod élvezni minden egyes cseppjét, anélkül, hogy szoronganod kellene. Ezért is jó ez a ház, nem a valódi otthonom, de legalább olyan biztonságos mintha a földalatti vackomban lennénk. Hajába markolok bele és a kanapéba, amikor érzem, hogy eléri a célját, halkan nyögök fel és megremegek enyhén, ahogy elmegyek az ajkai között. Megnyalom a számat, és felhúzom őt, felteszem az ágyra, hogy csókoljam, ezzel fojtva belé a szót. Valóban igaza van, élvezem az ajkait nagyon is szeretem, amit a szájával és a nyelvéve tud velem művelni, nagy tehetsége van ebben.
Élvezettel nézek végig a testén, ahogyan kiterítem a hideg asztallapra, a fűtés amúgy sincsen valami nagy hőmérsékleten, alig huszonhárom fok van idebent, az asztal pedig hideg marad még ennél magasabb hőmérsékleten is, de pont ideális. A vodkás üveg pedig már a kezemben van, és most én fogok játszadozni az ő testén, egy nőn amúgy is több olyan pont van amit érdemes a nyelv figyelmével kitüntetni, kezdjük a kerek keblekkel és a kis peckesen álló bimbókkal, amik a hideg és a vágy miatt olyan keményen meredeznek előre, hogy akár lassan az üvegre is karcolni lehetne vele. Erre csepegtetek vodkát, elsőnek csak az egyikre, lassan és komótosan engedve rá a hideg cseppeket, és utána lenyalva azokat, majd a számba véva a kis bimbót és megszívogatni azt, még a másik kezemben az üveggel a jobb mellét ingerlem, a hideggel és az üveg aljával egyetemben. Amikor úgy ítélem meg, hogy elég, ugyan ezzel a módszerrel áttérve a másik kerek és puha halomra, vodkát csepegtetek rá, amit lassan le is nyalogatok, hogy utána lassan haladjak lefelé a testén.
hasára csepegtetek a hideg italból és lustán ráérősen nyalogatom le a bőréről, ami pedig a köldökénél gyűlik össze azt is ráérősen tüntetem, el, majd egy kósza csepp nyomába eredek ami a csípőjén, oldal irányba kezdett el szökni, nyelvemmel követem végig még utol nem érem, ahol finoman megharapom Zina bőrét. Cobjai közé ülök a sarkaimra, de még nem adom meg neki amit akar, előbb még játszadozom, hogy újra én is készen álljak, így a vodkából a puha selymes halomra cseppentek, ami azt az édes hasítékot takarja el előlem, amit hamarosan birtokba fogok venni, elsőnek a nyelvemmel, hiszen az átlátszó ital erre is utat tört magának, így alaposan körbenyalogatom ezt a területet és finoman meg –megharapom a bőrt,
Mielőtt nyelvemmel keresném meg azt az apró kis gyöngyöt, ami olyan sok élvezetet tud neki adni. Játszani kezdek vele és rajta a nyelvemmel, hogy halljam a vágyakozó nyögéseit és sóhajait, amivel engem hív, engem akar többet és többet belőlem, hogy érezzem, ahogy lüktet utánam, hogy akarja, hogy birtokba vegyem végre. Kettő majd három ujjam csúsztatom belé, és nyelvemmel együtt így ingerlem, hogy minél tágabb és nedvesebb legyen. Addig kényeztetem így, még el nem éri a gyönyört, és ah ez megtörtént égre birtokba veszem őt, de ne az asztalon, hanem a szőnyegen, felveszem és leemelem az asztalról, majd előtte feltérdeltetem, és lenyomom a felsőtestét az asztalra, azt akarom, hogy ott támaszkodjon meg, és közben kinyomja felém a fenekét, így mögötte térdelek.

Bastien & Zina

Okos lennék? Sosem állítottam magamról, nem szerénységből, hanem mert tényleg nem vagyok az. Csupán a helyes következtetést tudom levonni és eszerint cselekedni.. Mindkettőnk dolgát megkönnyítem ezzel. Nem zavar, hogy nem tudom azokat a felesleges dolgokat, amiket a többi nő kicsikarna belőle, legalább nem ad okot semmiféle gyanakvásra. Jobb szeretek kimaradni a személyes dolgaiból, kivéve természetesen, ha egy kiadós ágytornáról van szó. Jó vele a szex. Ha van valami, amit tudok – ez az! Tapasztaltam már vele keményebben és gyengédebben is, a nap szinte minden szakában, és veszettül élveztem. Sosem bánom meg, hogy egy időre eltűnök vele, hisz mindig megkapom, amire vágyom. Mindig a kedvemre tesz, ahogy én is az övére. Azt hiszem, ebből a szempontból kiválóan kijövünk egymással. Egyébiránt pedig hiába akadnak nézeteltéréseink, nem állok le vitázni vele – olyan gyakran. Teljesen felesleges lenne, még ha el is fogadná a véleményemet - amit sokszor nem tesz meg -, akkor is csak a büszkeségemet óvnám meg. Nem jelentene elégtételt. Különben is, csak elveszi az energiát, amit a minőségi időtöltésre fordíthatnánk. A vonzalom kölcsönös kettőnk közt, vonzzuk a másikat és élvezzük ezt az egész helyzetet. Mindig is szerettem az izgalmakat és mellette van is részem benne. Képes arra, hogy akkor toppan be az életembe, mikor épp nem számítok rá, és ezzel újra minden irányítást elveszítek. Nem is.. Átadom neki. Egy időre legalábbis biztosan. És utána a vízözön… Ő lelép, én pedig újra felépítek mindent, amit a jelenléte szétzilált. Nem unalmas élet, kicsit sem. De erre vágyom.
Magamat is izgatom azzal, hogy őt kényeztetem. Látva élvezetét, bőröm elkezd felhevülni. Bár igyekszem kordában tartani magam, néha még én is felnyögök. Eszméletlen. Szeretem, hogy hagy érvényesülni, engedi, hogy a saját fejem után menjek, bár mikor neki épp nem tetszik, kegyetlenül visszaránt. Néha eltántoríthatatlan, sőt az esetek többségében az, de nem érdekel. Irányításmániás.. Most mégis a kezembe adja a lehetőséget. Vagy én veszem el tőle? Mellékes. Apró nyelésekkel ingerlem, mikor meghallom rekedtes hangját. Átkozott? Én? Ó dehogy.. Sok szempontból lennék inkább átok, mint áldás, de ez a képességem, ez igenis csodás. Ehhez semmi kétség sem fér, hiszen látom a szemében, abban, ahogyan veszi a levegőt és mellkasa összerándul, ahogy izmai megfeszülnek, amilyen áhítattal és felkorbácsolt vággyal a szemében néz végig rajtam… Mind-mind árulkodó jel és akarom, hogy végre elveszítse a fejét. Ujjai megremegnek a hajamban, és erősen markolja a hajamat tarkómon.. Egészen addig űzöm őt boszorkányos nyelvemmel és számmal, míg meg nem adja magát az élvezetnek és meg nem érzem élvezete nedvét, amint a torkomra lövi. Egyetlen hatalmas kortyban tüntetem el, majd óvatosan engedem ki a számból. Közben végig szemébe nézek. Ajkaimat megnyalom, sosem szégyelltem magam, amiért én magam is élvezem, mikor örömet okozok a partnernek, mert miért is tenném?!
- Tudom, hogy szereted a számat.. – állapítom meg aztán. Nem kell, hogy rábólintson, így van, mert én azt mondtam. Hogy mennyi valóságalapja van, nos, az már más dolog, és jelenleg egy kicsit sem érdekel.
Feleszmélni sincs időm ahelyett, hogy a földön térdelnék, mint az imént, már a kanapén állok. Kezei birtoklóan simulnak végig testemen, és követelőzve csókol. Nem sokkal vagyok így magasabb nála, csupán néhány centi, de nem élvezhetem sokáig, hogy szó szerint túlnőttem rajta, máris az asztallapon fekszem. A hirtelen hidegtől felszisszenek, túlhevült bőrömhöz érve a laptól megborzongok. De nem ez az egyetlen, amivel újra átveszi a hatalmat felettem.. Fölém térdel, én pedig már attól zihálok, ahogy rám pillant, teljesen tűzbe hoz. De számítok rá, hogy visszakapom azt, amit én is műveltem vele. Nem is kell csalódnom, a vodkásüveg megbillen a kezében, végigfolyik testemen néhány csepp, de mielőtt lecseppenhetne, nyelve követi végig útját. Melleim között, majd becézgeti érte meredező mellbimbóimat. Érzem fogait, amivel bőrömet csipkézi, én pedig felnyögök. Ujjaim sűrű hajába túrnak, miközben megremegek a hirtelen hideg ital és meleg nyelve együttes játékától. Bőröm érzékeny, hiszen minden idegszálam rá összpontosult, mellkasom gyorsan emelkedett, és hangosan felnyögtem, ahogy az üveg talpát a mellemre nyomta. Testem végigbizsergett és egyetlen pontban gyűlt össze a lehető összes vágyam. Nőiességem vadul lüktetett, a vérem zubogásának ritmusára és egyre inkább vágytam rá. Arra, hogy elfoglalja testem és teljes egészében kitöltsön. Mindenféle szemérmesség nélkül tártam széjjelebb lábaimat, félreérthetetlen jelét mutatva, hogy mit szeretnék. Hogy birtokoljon.

Bastien & Zina

Ha el akarok valami mondani, majd elmondom, amikor úgy gondolom itt az ideje, de ha nem akkor azt nem húzza ki belőlem senki sem. Volt már rá példa, hogy kínzással akartak belőlem kiszedni valamit, nem egy alkalommal, de ha egyszer szájzárat kapok, akkor nem fogok beszélni, még akkor sem, hagy egy vékony üvegcső találkozik a legnemesebb részemmel félkemény állapotban. A vadászok hihetetlenül találékonyak tudnak lenn kínzásmódokban, különösen ha egy nő ötli ki azokat. A férfiak nem értek fel vele, megtanultam már, hogy egy nő bosszúja sokkal kegyetlenebb tud lenni mint egy férfié. A saját bőrömön tapasztaltam meg mindet, de ráadásul olyan bűnökért, amit el sem követtem. Lenyűgözően ostoba tud lenni a női elme, és milyen meggyőző ereje van saját magára nézve is? Ez persze nem jelenti azt, hogy lebecsülném vagy lenézném őket, nem csak ez van bennünk, hanem ennél több is, de ez most nem sokat számít, érdekesebb az, amit a kis szirénemmel teszek, és ahogyan ő reagál rám. Okos lány, nem kérdez, nem beszél feleslegesen pár alkalom alatt megtanulta, hogy ha nem akarok, nem beszélek, feleslegesek a kérdések.
- Okos lány vagy…- súgom oda neki, mivel hamar rájön arra, hogy csak feleslegesen járna a szája, nem fogok a kedve miatt megváltozni, sem az övé sem más kedve miatt sem. Ez vagyok én vagy így elfogad vagy tovább áll, csak egyszer kell nemet mondania nekem és többet nem keresem fel. Nem vagyok egy pár, nem tartozik hozzám, ahogyan én sem hozzá, így ha egyszer elutasít, többet nem keresem meg, lesznek mások akik a lábaim előtt hevernek majd. Ugyanakkor kedvelem a leányzót, de ha nem hát nem.
Egy dolog állandó közöttem és Zina között az a kémia és a vonzalom. Vagy a kettő egy és ugyan az, teljesen mind egy. A lényeg csupán az, hogy megvan a vonzódás kettőnk között és ez szinte állandó, ha erre járok, biztosan benézek hozzá, vonz valami benne és persze tudom is mi, nem csak az, hogy jó az ágyban. De van benne egy olyan fokú ártatlanság, ami bennem talán sosemvolt meg. Vagy még is, és csak túl korán kiölték? Nem számít, egy kicsit sem, egyszerűen vonzódom hozzá és kész, nem láncolom magamhoz.
Rossz lóra tett, ha azt gondolta, hogy elmondom neki, hogy valahol hiányoltam azt az édes kis száját, ami percekkel később már kényeztet, vagy a formás kis fenekét, amit én tartottam nem régen a tenyereimben. Tetszik a lány és megvannak azok a szeretőim, akikhez szeretek visszatérni valami miatt, ha valahol nem hiányoznának, biztosan nem jönnék, tehát ebben lehet valami, de ettől még nem fogom bevallani se neki sem másnak.
Éhes tekintettel figyelem, ahogyan lassú és kecses mozgással, lecsúszik rólam, és elhelyezkedik a térdeim között, tetszik az ötlete, ó, de még mennyire, hogy igen. Eszméletlen ügyes ebben, nagyon ráérzett a lényegre, hogyan is kell jól csinálnia, úgy, hogy még én is darabjaimra hulljak közben. gyűlölöm is érte, mert sikerül elérnie, néhány percre, hogy kikapcsoljak, hogy az irányítás kihulljon a kezeim közül és csak az élvezetre koncentráljak, amit szinte sosem engedek meg, az életem egy non-stop vesszőfutás, ellenségem bőséggel vannak, és mind a két fél magának akar. De most minden kisiklik a fejemből, ahogy végre az ajkai között érzem, magam, a nyelve finom és izgató, hallom magam ahogy kiszakad belőlem a sóhaj, szemeim elsötétülnek, ahogy hangom is rekedtessé válik, több oktávnyit mélyül.
- Átkozott… kis szirén…- dünnyögöm az orrom alatt, és ellazulnak a vállaim, jobbom a hajába túr, tarkónál és megmarkolom a tincseket, amik az ujjaim között kígyóznak, de még nem szólok bele a ritmusba, amit ad nekem. A szemkontaktus állandó, nem szakadok el a tekintetétől, de azt is figyelem, amit csinál, elvégre nekem szánja a műsort, nem véletlenül néz bele a szemeimbe közben és nem csak érezni jó, de látni is, pokolian izgató, ahogy csinálja. Hagyom őt érvényesülni és a kis tudását is, élesen szívom be a levegőt és csak lassan engedem ki. Néhány perc elég neki, hogy megfeszüljek, és megszorítsam a kezemben lévő loboncot. Néhány pillanat múlva, halk és tompa nyögés szakad ki a tokromból, és megremegek, a kis alja elérte amit akart. Néhány pillanat múlva , felhúzom magamhoz, és felkapom, hogy a kanapéra állítsam fel, megcsókolom, nem zavar, hogy az előbb még a magom nyelte le, az enyém az, akkor miért kellene problémát okoznia? Majd a vodka után nyúlok és őt felfektetem az asztalra. Masszív és alacsony darab. Terveim voltak korábban az itallal és vele együtt. Így amint ő hanyatt fekszik fölé térdelek, és az üveget a nyakánál fogva finoman megdöntöm, hogy az egyik peckes kis bimbóra cseppenthessek belőle, majd figyelem ahogy a cseppek elindulnak, de nem akarom, hogy kárba vesszenek, így lehajolok, és nyelvemmel fogom fel a kósza vodka csíkokat, megszívva és nyelvemmel cirógatva az egyik bimbót, még a másikhoz a hideg üveg talpát nyomom, hogy az is keményen kiálljon a hűvös érintésnek hála.

Bastien & Zina

Lényegtelen és teljesen felesleges azon rágódnom, miért nem bízik meg bennem. Nem ismerem a múltját így akarva sem érthetem meg, de jelen pillanatban amúgy is jobban lefoglal, hogy bőrömet kényezteti. A múltban sok sérelem érhette, hisz az egyetlen, amit tudok róla, hogy jónéhány emberöltőt élt már ebben a világban.. Századok vannak már mögötte, van elég élettapasztalata. Jó és rossz is. Nyilván. Tisztában van a dolgok árny oldalával, ismeri azt, amit én talán sosem fogok.. És biztosan érték olyan csalódások, amiket én nem tudok még csak felfogni sem. Bár mindez csupán feltételezés. Megtanultam nem beleütni az orromat a dolgaiba, hiába vagyok kíváncsi, a kérdéseimet megtartom magamnak. Sosem jártatom a számat feleslegesen. Ha akarja, úgyis elmondja, ha nem.. Nos, ebben a verzióban több rációt látok.
- Igen, erre magamtól is rájöttem.. – forgatom meg szemeimet, de közben huncut mosoly ül ki arcomra. Nem próbálok meg a lelkére beszélni, valószínűleg úgysem sikerülne, vagy nem látná be az érveim valóságalapját. De nem is izgat. Az ő élete, ahhoz kezd vele, mihez csak akar. Nem tartozunk egymásnak sem elszámolással, sem bármi mással. Az életem nem dől össze attól, hogy hónapokra eltűnik, de tény, hogy a viszontlátás mindig édes. De szirén vagyok, és hiába próbálom elnyomni természetem egy részét, az egészet képtelenség lenne. Sosem bírom tartani magam egy párkapcsolathoz sem. Nem azért, mert nem tudok szeretni, hisz tudok, de egyszerűen kísért a vágy és nem elégszem meg a biztossal. Ha valami biztos az életemben, az az, hogy a bizonytalant keresem. A kalandot, ami megégethet.. Szeretem, ha nincsenek megkötések és szabad vagyok, miközben a lehető legjobban érzem magam. Ha tökéletes az összhang. Vagy éppen a kémia, hiszen az köztünk mindig is ott vibrált. Talán ez az egyetlen, ami állandó a mi kis légyottjainkban. Meg persze mi magunk, hogy lankadatlan vággyal képesek vagyunk egymásnak esni újra és újra. Felizgatni a másikat és magunkat is, elbódítani mindenféle szer nélkül. Vonzani és vonzódni.
A ruháim hamar a földön végezték, én pedig meglepően élveztem, ahogy fülembe morog. Türelmetlen volt, ezt már hangoztatta néhányszor, de én keresztülhúztam tervét. Legalábbis egy időre biztosan. Bármennyire akartam már, hogy bennem legyen és teljesen kitöltsön, van valami, amit jobban akartam. És természetesen feltett szándékom volt megvalósítani a tervemet.
Nem válaszolt ugyan konkrétan a kérdésemre, de sürgető csókját igennek vettem. Az én nyelvemen igenis annak tulajdonítom hevességét, hogy hiányoztam neki. És nem így lenne, ha nem keresett volna fel..
Szóra sem méltatta, hogy körmeimet belemélyesztettem, amitől ismét mosoly futott arcomra és elszánt tekintettel fészkeltem magam öléből combjai közé. Élvezettel néztem végig rajta, felpillantottam, majd mielőtt bármit tettem volna, tekintetét kerestem. Szemei egészen besötétedtek, most nyoma sem volt benne világos árnyalatnak, ennek ellenére minduntalan olvasni próbáltam belőle.
Először csak ujjaimat futtattam végig férfiassága teljes hosszán, és ismét megnyaltam ajkaimat. Játszadozni akartam, de nem bírtam tovább várni, azt akartam, hogy essen szét a kezeim között.. Hogy lássam. Mohó markomat köré zártam és ajkamat a csúcsára szorítottam, csupán néhány másodperc erejéig. Élvezettel hallottam, ahogy élesen szívja be a levegőt, és láttam, hogy a szemeit le sem veszi rólam. Még inkább felbátorodva azonnal torkomig engedtem. Nyelvemmel körülöleltem, aztán csaknem teljesen kiengedtem a számból. Még most is játszottam vele. Még így is.. Feltett szándékom volt, hogy megőrjítem, és nem adom át neki az irányítást. Teljesen a saját akaratom és ritmusom szerint ízlelgettem őt. Fogaimat ajkaim mögé rejtettem, hogy még véletlenül se okozzak neki fájdalmat. A kéj érzetének keltése sokkal inkább célom. Sőt.. Egyik kezemet combjára simítom, hogy annak tövén cirógathassak végig finoman körmeimmel, másikkal pedig hajamat söpröm hátra, ami az imént az arcomba bukott. Hamarosan azt is megérzem, hogy ő markolja a hajamat, nem tép, meglepően finoman teszi, én pedig elmosolyodnék, ha nem lenne tele a szám. Ehelyett inkább ismét mélyre szívom, nyelvemmel űzöm, közben tartom a szemkontaktust. Igazán erotikus élmény látni, érezni és hallani is egyszerre, mennyire élvezi. Én is érzem, ahogy egyre inkább lüktet a számban, de a végletekig akarom sodorni őt. Ez a tehetségem sosem hagyott eddig cserben, tudom mikor kell leállnom ahhoz, hogy ne menjen el, és ahhoz is, hogy ne a számban menjen el. De most örömet akarok neki okozni, elő akarom csalogatni belőle a játékos énjét, amilyen az este elején is volt. Tervei voltak velem és a vodkával.. Nagyon is kíváncsi vagyok rá, mire készül. Ám először is befejezem, amit elkezdtem. Még mindig látni akarom, ahogy arca megváltozik, és teste megrándul, aztán megadja magát az élvezetnek és nekem. Teljesen.

Bastien & Zina

A szikra mindig kell, én legalább is, olyan nőhöz nem nyúlok, akit nem kívánok meg. Válogatós vagyok és nem is nimfomán, hogy bárkire rácuppanjak, szóval, ha az illető nem kelti fel az érdeklődésemet, és nem érzem a vágyat iránta, akkor nem is foglalkozom vele. Az ízlésem igen csak kényes, nem szeretem az olcsó dolgokat, a nőkben sem. Kifejezetten szeretem, ha van némi ellenállás, hogy akar, de nem adja magát egy könnyen. Úgy sokkal érdekesebb a dolog és izgalmasabb. Zina sem adta magát elsőnek, amikor kiszemeltem magamnak, puhítanom kellett és játszanom vele, de csak sikerült a bűvkörömbe vonni, nem, nem vagyok vámpír, így nem tudom megigézni, de nem is kényszerítettem, egyszerűen megdolgoztam azért, hogy el tudjam őt csábítani, nem volt neki elég a képem, a vonzóságom, kellett tennem azért, hogy levarázsolhassam róla a ruháit. Bár a széttépés lenne a megfelelő szó erre. Megszereztem őt magamnak, birtoklom jelen pillanatban, de ettől még nem várom el a hűségét, és jobb, ha ő sem az enyémet, mert megyek, amikor akarok, és jövök amikor épp a kedvem úgy hozza, bár nem kérés, hogy ha őt akarom, akkor le fogom koptatni az esetleges udvarlóját a színről. Telhetetlen és önző vagyok, amikor épp valakit akarok, akkor nem osztozkodom. Volt, már akit eltávolítottam az útból, mert épp akkor szemelte ki Zinat amikor én is visszatértem.
- Sosem bízom meg senkiben sem… kicsi Szirénem…- súgom vissza rekedt hangon. Ami igaz is, túl sokszor árultak már el. Eggyel több csalódás ért már az életben ahhoz, hogy ne akarjak újra megbízni másokban, hogy ne engedjek magamhoz közel senkit sem. A paranoia felütötte bennem is a fejét, de nem küzdök ellene túlságosan, egy bizonyos mennyiség életben tart, még ha egyáltalán nincs, akkor megint csak megbíznék valakiben, aki megpróbálna felkoncolni vélt vagy valós sérelmek és egyebek miatt. Próbáltak már megölni, azért ami vagyok, de azét is aki lettem, akivé az élet formált, a bosszú már túl általános dolog, de volt aki azért jött utánam. Zina lehet más is, de ettől még nem fogok megbízni benne, de másban sem, bár épp elég bizalom a részemről az is, hogy az ágyamba engedem, hogy elhoztam ebbe  a házba, és itt van velem a nappalimban, hogy utána hagyom őt kisétálni innen. Elég kockázatot vállalok már ezzel is, bár mint mindig most sem töltöm vele az időmet tovább mint akarom, aludhat itt, de én nem maradok vele, egyedül fog itt ébredni. Ahogy én is mindig egyedül alszom, képtelen vagyok aludni más jelenlétében. Nem érzem magam biztonságban, a sex más kérdés, domináns vagyok benne végig, és megtudom  magam védeni közben a kikötözős játékokat nem szeretem, azt akit már egyszer kétszer kikötöttek, láncoltak és durván megkínozták, nem rajong a dologért, én legalább is, nem lettem a szado-mazó híve, miután megnézhettem, hogy türemkednek ki a hasfalamon ejtett sebből a belsőségeim.
Megízlelem a bőrét, és rajta is hagyom a fogaim lenyomatát, hogy jelezzem néhány órára, ő most hozzám tartozik, éppenséggel birtoklom őt, vannak ösztönök amiknek nehezen parancsolok, vagy nem is akarok, és a birtoklási vágy éppen ilyen. Tettem, így szándékos, tudom, mit váltok ki belőle ezért sem szabok gátat ennek az ösztönnek, itt bennem, miért is tenném, mikor tudom, hogy ezzel csak azt a hatást váltom ki belőle, amit akarok? Amitől még forróbb lesz?!
- Pillanatok kérdése…- morgom bele a fülébe, mivel tényleg csak ennyi választ el attól, hogy megfosszam minden ruhájától és meztelen testén hordozhassam végig a tekintetemet. Amikor valakit bántani akarok, nem vagyok vele finom és óvatos, az én módszeremben ott az elrettentés, én az ellenségeim vérével és cafatjaival festem vörösre a falakat, így ha Zinat bántani akarnám, a kés nem az én kezemben lenne és nem az alsója alá csúsztatnám be óvatosan de határozottan a pengét. Nem, pusztán csak útban van az a ruhadarab, nem kell az oda, egy kicsit sem, és amúgy is meztelenül akarom látni, amihez nem kell ez a nyomorult kis anyag és késsel gyorsabb, mint lehúzni és kibújtatni belőle.
A csizmáim tompán puffanta a késem nem éppen, sokkal élesebb hangot adott ki, ahogy a padlóval találkozott, de nem érdekelt a dolog, mivel nem számított, nem félek attól, hogy a kést ellenem használná, esélye sem lenne.
Türelmetlenségem kezd a tetőfokára hágni, de ugyanakkor élvezettel nézem, ahogy az ölemben tekereg, ahogy nekem dörgölőzik és érzem rajta, mennyire is akar engem. Megkarmol, de nem számít a dolog, hidegen hagy maximálisan, egy kis vér még belefér, ha felsérti a bőrömet.
Pimasz félmosoly kúszik fel a képemre, amikor azt kérdezi meg tőlem, hogy hiányoztam-e neki, valahol egy kicsit igen, valamilyen szinten azért ragaszkodom hozzá, nem véletlen keresem fel újra és újra, de hogy ilyesmit bevalljak? Nem, az teljesen kizárt dolog, helyette inkább kap tőlem, egy csókot, hogy elhallgattassam, és a nyelvem felfedezze az övét.  Amikor elhúzódik tőlem, és megnyalja az ajkait, hátradőlök a támlának, helyet hagyok neki, hogy kényelmesen haladhasson lefelé, és a combjaim között helyezkedhessen el, igen, nagyon is szeretem mikor valaki ezt csinálja nekem, és a világon nincs olyan pasi aki ezt nem szeretné. Élesen szívom be a levegőt és egy kis ideig bent is tartom, belenézek a szemeibe, akarom, de még mennyire, hogy akarom, és majd megőrjít a vágy, hogy megkapjam, de még nem engedem el magamat, viszont amikor végre megteszi amire készült, halk de annál sokatmondóbb nyögés szakad fel a torkomból, finoman a hajába markolok bele, a másik kezem pedig a kanapén pihen bár néha ökölbe szorul a kezem, igazán ügyes.

Bastien & Zina

Az ellentétek vonzzák egymást. Kardoskodhatnék bármelyik észérv mellett, hiszen ez önmagában vajmi kevés ahhoz, hogy bármiféle kapcsolat kialakuljon a felek között. Kell a szikra, a kémia, ami vagy van, vagy nincs. Először, mikor besétált a munkahelyemre, egyáltalán nem volt szimpatikus.. Ha akkor valaki azt mondja, hogy a szeretője leszek, nyilvánosan és minden lelkiismeret-furdalás nélkül szemberöhögöm az illetőt. Aztán valami megváltozott.. Talán a kihívást látta bennem, talán mást, de megszerzett magának, és ezt csinálja minden egyes alkalommal. Én pedig nagyon is élvezem, hogy ennek ellenére nincsen felé semmilyen kötöttségem.
Sosem mondta eddig nekem, hogy ismeri Dyson-t, furcsállom is, de nem nagyon törődök vele.  Ahhoz túlságosan tompa már az elmém, hogy ebből komolyabb következtetéseket vonjak le. Egyrészt. Másrészt pedig sokkal inkább izgatja a fantáziámat az előttünk álló éjszaka. Normális dolog, hogy rekedtes, elsuttogott fenyegetése tovább izgat? Naná, hogy az.. Főleg, ha Róla beszélünk. Nem most fordult elő először, hogy rám ijesztett, de most vettem őt igazán komolyan.  De nem félek tőle. Nem áll szándékomban olyan játékot űzni, amit egyértelműen elveszítek. Ellene nincs esélyem nyerni, különben sem érzem úgy, hogy okot adna rá, hogy egyáltalán megforduljon a fejemben, használom rajta a képességem.
- Még mindig nem bízol bennem… - elharapott sóhajnak hat. A végét valóban le is harapom, hiszen nem számítok fájdalomra, felnyögök tőle.  Ám nem kínoz vele, csupán várakoztat. Nyelvével nedves csíkot hagy bőrömön, és fogainak nyomai biztosan látszani fognak a nyakamon. Nem szeretem, ha megjelöl, felhergel vele, ha megteszi. Biztos vagyok benne, hogy tudatosan csinálja, ezzel akarja bizonyítani, hogy képes lenne ténylegesen megtorolni, ha kijátszom őt. Néhány pillanatra elgondolkozom, hogy vajon miért nem tud bennem megbízni.. Azért, mert nő vagyok, mert szirén vagyok vagy mert senkiben nem bízik. Olyan titokzatos, hogy erre magamtól biztosan nem fogok rájönni. Képtelen vagyok olvasni benne, vagy megjósolni, mire hogyan fog reagálni. Szinte teljesen kiismerhetetlen. Lehet, hogy reggelre eltűnik, és megint nem látom hónapokig, de az is, hogy néhány hétig maradni fog. Soha semmi nem tőlem függ, ezt megtanultam már. Lehetetlen irányítani vagy befolyásolni, persze ha nem használják a különféle képességeket. Annyira viszont nem is akarom kiismerni, hogy tudjam mit fog lépni. Az nem izgalmas. Az ismeretlen már annál inkább. Egy veszélyes városban élek, veszélyesen.. Miért pont ez történne másképp?!
- Ezen tudunk segíteni… - villantom rá tekintetem azonnal. Bőröm felhevült, a kezét hidegnek érzem, ahogy hozzám ér. Valóban erre vágyik, mert türelmetlen. Annyiszor mondta már, én pedig sosem fogom megszokni, hogy amit akar, azt azonnal akarja.  A közelében én magam is türelmetlenné válok.
A késsel való produkciója cseppet megrémisztett, látom a szemében, ez mennyire tetszik neki. Tudja, hogy némiképp tartok tőle. Egy adag egészséges félelem mindenkiben ott lapul. Ha nem vallja be, akkor is. De ha bántani akarna, nem finomkodna – mert ez bizony a finom oldala. A másikat nem ismerem, de ez nem is számít. Nem akarom megismerni és nem adok rá okot, hogy benne más vélemény gyökerezzen.
Hevesen von magához, csókol és simogat, én pedig minden érintését viszonzom. Végigkísérem álla vonalát, a nyakát, majd mellkasát előbb ujjammal, aztán ajkammal is. Muszáj megízlelnem bőrét, ezzel is tovább feszítve a húrt nála. Csípőmet öléhez szorítom, újra és újra mozdulok, kínzom magamat és őt is, nem tudom főként melyikünket. Látom csillogni a szemét, azt a feneketlen kékséget, hallom, hogy élesen szív a levegőbe, nekem pedig mosoly kúszik az arcomra.
De rajta még túl sok a ruha, ami elválaszt Tőle. Ahhoz pedig, hogy végre lemeztelenítsem, hátrébb kell csúsznom. Kénytelen kelletlen távolodok el tőle, de épp csak annyira, hogy övéhez férjek. Majd nadrágjához.. Segít benne, egyedül elszórakoznék egy darabig, míg lecincálom róla a nemkívánatos darabokat. A csizmáit lerúgja, tompa puffanás, majd éles csengés hallatszik, megszakítva a zene ritmusát, majd folytatódik tovább. Egyszerre tolom le róla a nadrágot és az alsót, átbújtatom az anyagot magam alatt, a többi nem érdekel. Ha akarja, lerúgja. Végre nem akadályoz semmi, és hozzáférhetek, mégsem teszem. Újra csókjáért hajolok, meg is harapom, ahogy ajkát fogaim közé szívom. Csupán érzéki apróság, nem ejtek sebet. Sohasem. Csak feszegetem a határokat, amik néha elmosódni látszanak. Újra hozzádörzsölöm magam, de már nem feszül közöttünk a durva szövet. Bőr ér a bőrhöz, bennem pedig igen intenzív bizsergés indul meg. Fel is nyögök és muszáj megkapaszkodnom a vállában, talán meg is karmolom. Érzem, hogy nekem feszül, és már türelmetlenül belém temetkezne, de nem adom meg neki, ami akar. Hiába akarom ezt én is. Van, amit jobban akarok ennél…
- Ugye, hiányoztam? – dorombolom neki. Persze nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy csak az én társaságomat keresi, de merem feltételezni, hogy azért keres fel alkalmanként, mert ragaszkodik hozzám.
Félszeg mosollyal húzódom el tőle és néhány pillanatig nem mozdulok, csak a szemébe nézek, hogy lássa, mire készülök. Végignyalok ajkaimon, hogy aztán nedves számmal mellkasát becézzem, újra. De most nem állok meg. Mozgolódom egy sort, a kezeit is lefejtem magamról, de épp csak annyira, hogy lábai között térdre ereszkedhessek. Kezeimet végigfuttatom combjain, fel a hasára, és ezzel együtt fejemet is emelem. Finoman, puhán érintem vágyát.  Huncut mosoly játszik ajkaimon, de abban nem vagyok biztos, hogy még ő is játékos kedvében van, hiszen ellentmondtam neki. Mentségemre szóljon, hogy nem az volt a célom, hogy megtagadjam tőle az élvezetet – sőt, inkább magamat kínzom ezzel –, csupán látni akarom, hogy esik apró pici darabokra körülötte minden.

Bastien & Zina

Zina és én két nagyon különböző jellem vagyunk. Benne még van lélek és lelkiismeret is, ő nem tudna olyan kegyetlenül bánni csak úgy valakivel, hogy az irháját menthesse, ahogyan én megtudom tenni másokkal, vagy használni a képességeimet. Neki ehhez még túl nagy és tiszta a lelke, még nem szerzett olyan kemény és mély sebeket, mint én, sőt hozzám képest ő majdnem minden tekintetben ártatlan, és tiszta. Talán emiatt is vonzódom hozzá. Nekem már nincs lelkiismeretem, nem érzek furdalást, ha valakit bántok, vagy kihasználok, őt erre nem viszi rá a lélek, de hozzám képest szenvtelenül fiatal is, én idén töltöm be a 428 évemet, ő pedig még negyed annyit sem élt mint én, amit nem rovok fel neki, talán így a jobb, mert benne még megvan az az ártatlanság, amit belőlem régen, nagyon régen kiöltek már. senki sem születik lelkiismeret nélkül, általában mindünkkel történik valami, ami maitt elhagyunk dolgokat, belőlem elég sok mindent kiöltek már.
- Attól, hogy még egy sem használta rajtam a képességét, még vannak elképzeléseim, mire is számíthatok. Volt alkalmam megfigyelni Dyson társát munka közben… - Suttogom el ezt a kis információt Zina számára, tudom, hogy a világos fae tagja, tehát az említett két fickót is ismernie kell, én eddig mindig megléptem előlük. Volt itt is pár nézeteltérésem emberekkel és faekkel, ők is megjelentek egy –egy alkalommal, de én addigra már messze jártam onnan, viszont tudom, kikre kell odafigyelni. Vannak forrásaim, akik szállítanak nekem információt, mikor úgy óhajtom, hogy a városról és az itteniekről akarok valamit megtudni.
- De egy valamit tudj, kiscicám, egyszer használod, és keményen megtorlom… - Belesuttogom a fülébe, magamhoz húzom, és a mondandóm végén meg is nyalom a fülét, majd a nyakát, utána finoman a nyakába is bele harapok, majd fokozom a nyomást, de nem szakítom még át a bőrét, nem vagyok vámpír, hogy a vérét vegyem, de egy kis fájdalmat akarok neki okozni, hogy érezze nem viccelek, ha használja rajtam, én is használom rajta az enyémet és nem leszek vele kedves, sem finom. Ugyanakkor, bőrének íze, más irányba kalandoztat el, már máshol akarom őt ízlelni, más koncepcióban és ami azt illeti nem állásban, hanem fekvésben.
Buta libákkal nem szoktam kezdeni, az egy éjszakás kalandjaimat is megválogatom, nem szeretem az ostoba tyúkokat, azokkal csak a baj és a probléma van, a végén mindre ráunok, és talán meg is ölöm, mert csak a szájuk jár, és képtelen a diszkrécióra, így ebből adódik, hogy Zina biztosan nem lehet ilyen, pedig hallottam már, hogy valaki így emlegeti, de az olyan hülye, hogy nem lát a sorok közé. Az egy dolog, hogy a lány nem használja ki a képességeit, gondolom megvan rá a maga oka, sosem kérdeztem, nem érdekelt a dolog, nem azért vagyok itt, hogy lelkizzünk.
- Mondjuk egy meztelen szirén… - Nem, nem szűkült be a látóterem és a gondolkodásom sem, de az én felfogásomban, egy meztelen női test már eléggé feldobja ezt a rideg környezetet amit otthonnak nevezek, bár nem az, a valódi otthonom, több lábbal van a föld alatt, egy biztonságos helyen, hogy ne támadhasson meg senki sem, és persze elég sok „rókajárat” is van, hogy ha még is, akkor leléphessek onnan.
Érzem, hogy a kés látvány megakasztja benne a levegőt, és ez tetszik, élvezem, hogy megijesztettem, de nem akarom bántani, egyszerűen csak azt akarom, hogy az a kis alsó lekerüljön róla, és mivel fél kézzel megtartom őt a kanapé támláján, így nem marad elég szabad kezem, hogy lehúzzam róla, ehhez kell a kés, amivel könnyedén metszem el az anyagot, a penge jófajta acél és igen éles, gyakorlat kell hozzá, hogy ne sebezzem meg őt és ez meg is van nekem, a ruhadarab megadja magát, én pedig elrakom a pengét, már nem lesz rá szükségem hiszen már teljesen csupaszon fekszik előttem, Ó igen!
Ingerlem őt, és kóstolgatom, még úgy nem érzem, hogy eléggé felkészült rám, viszont rajtam még mindig ott feszül a nadrágom, ami valljuk be, egyre kényelmetlenebb és jó lenne megszabadulni tőle, de még nem tettem meg, ez is a játék része, helyette kényelmesen leülök a kanapéra, és Zinat az ölembe húzom. Hagyom, hogy helyezkedjen, hogy hozzám dörgölje magát, és közben élesen szívom be a levegőt, ez engem is izgat, persze, hogy igen, de közben nem maradok adósa, mellei finom puha domborulataival játszom. Fogaimmal és nyelvemmel ízlelgetem őt, élvezem, ahogy az arcára nézek és látom rajta, hogy mennyire akar, mennyire vágyik rám, de nem adom meg neki, játszadozom vele, de csak addig még elvesztem a türelmemet, pont akkor amikor kicsatolja az övemet. Az önuralmam csak eddig a pontig tartott, így segítek neki abban, hogy a nadrág lekerüljön, legalább is annyira amennyire jelen pillanatban szükséges, később majd rendesen leveszem, de most már nem bírom tovább, eddig játszadoztam vele, és ha most nem kapom meg…. ha még is segít levenni, akkor a nadrág és az alsó elkerül a fenébe, a csizmákkal együtt, mivel azokat már lerúgtam, hallom a kést csattani a kövön, de hidegen hagy a dolog, ott lesz majd valahol a ruhakupacom alatt.
Először úgy gondoltam, hogy majd az ölembe ültetem őt, de menet közben meggondoltam magamat a szemeim végig futtatom a nappalin, de végül még is csak az eredeti elgondolásnál maradok és visszahúzom őt az ölembe. Azt akarom, hogy meglovagoljon itt helyben, hogy ringassa a csípőjét és én nézhessem őt közben, utána át fogom venni az irányítást mindenképpen, de most még erre vágyom, azt akarom, hogy a kezem alatt legyen. Ha ő is úgy gondolja, akkor segítek neki elhelyezkedni, hogy végre valahára eljussunk oda, hogy magába fogad. Azt hiszem, részben mazochista is vagyok, hogy ilyen helyzetben ennyit kínzom magamat is. De nem számít, nincs jobb érzés ennél, maikor végre megkapom amit akarok, jelen esetben a kis szirénemet az ölemben.

Bastien & Zina

Más esetben valószínűleg – sőt biztosan – lázadnék azért, mert kihasznál engem. Azonban erről szó sincs. Mindketten a saját játékunkat űzzük, néhol pedig keresztezzük a másik akaratát a magunkéval. Tudom, hogy veszélyes, azt is, hogy ha valami gikszer üt be a tervében, simán feldob engem azért, hogy legyen ideje felszívódni. Fura alak, de mégis jó vele. Persze ez nem jelenti, hogy nem akarnám olykor, gyenge pillanataim egyikében én magam két kézzel megfojtani. Ám gyanítom, nem tudnám bántani, hisz ahhoz túl lelkiismeretes vagyok. Ezért is különbözünk mi ketten annyira. Most, hogy így belegondolok, több a különbség, mint a hasonlóság..
Egészen ambivalens érzések kerítenek hatalmukba, amint ezen gondolkozom.
- Nem gondolod, hogy előnyödre is válhatna, ha tudod, mire kellene számítanod? – vetem fel a kérdést. Nem szoktam beleszólni abba, mit és hogyan csinál. Nem az én reszortom, még csak a tanácsadás sem.. Na nem mintha kért volna tanácsot. De mégis.. Szembenézni az ismeretlennel egyrészt izgalmas, másrészt őrültség. Most sem az a célom, hogy befolyásoljam, sokkal inkább az az átkozott kíváncsiság hajt, hogy tudjam, hogyan reagálna. Nem mintha bevállalnám, hogy használom rajta az erőmet. Pont őt nem akarom úgy látni, hogy lesi minden apró kívánságomat, mint valami bábu. Szeretek vele ellenkezni és szeretem, hogy sosem egyezik a véleményünk. Harcolnom kell azért, hogy számításba vegye az észrevételeimet. Ha nem így lenne, nem lenne annyira érdekfeszítő.. Átlagos lenne. És csak rá kell nézni, bárki látja azt, hogy nem átlagos.
Nem vagyok buta liba, hiába jön le elsőre mindenkinek ez a látszat. Beskatulyáznak. Csakhogy szirén mivoltom elég sok mindenben akadályoz. Engem konkrétan még sosem akartak kinyírni, de a hírek terjednek, az emberek beszélnek, én pedig meghúzom magam. Kevesen tudják rólam, ki vagyok valójában, szinte csak egy maroknyi ember. Pont ezért nem is barátkozom. Csupán a látszat, hogy ne legyek túl feltűnő. Hiszen a remete élet is veszélybe sodorhat. Nem is nekem való. Ahhoz kell némi önuralom is, annak pedig híján vagyok. Néha még tiszta fejjel sem tudok gondolkodni, pedig nem ártana. Főleg a munkahelyemen.
- Ha a virágok nem, akkor mi más vihet színt ebbe a komor környezetbe? – teszem fel a költői kérdést. Nem áll szándékomban vitatkozni vele, hisz olyan lenne, mintha a falnak beszélnék. Bár abban igaza van, hogy egyáltalán nem illik hozzá. Túl szelíd, túl barátságos. Rá pedig ezek közül egyik sem jellemző. Nem lenne önmaga.
Hirtelen mozdulatai nem arról árulkodnak, hogy bármit is zokon vett volna, vagy csak edzett már és tudja, hogy mindig olyanba ütöm az orromat, ami nem az én dolgom. Igen, ez is meglehet. Sőt, ez legalább reális.
Újabb borzongás fut végig testemen ajkai nyomán, de próbálom palástolni, mekkora hatással van rám. Nem hiába.. Ezt mind ő váltja ki belőlem. Csupán a jelenléte képes rá. Én pedig nagyon élvezem, ahogy azt is, hogy testünk egymásnak feszül. A vérem lassan már a fülemben dübörög, mintha egy egész hadsereg menetelne keresztül testemen. Érintésére meg-megremegek, de nem a félelemtől. Sokkal inkább a vágy vibrálása az, ami hatalmába keríti testemet. Élesen szívom be a levegőt, ahogy nyelvét érzem meg ujjam körül. Meleg és puha, a szám pedig kiszárad. Muszáj megnyalnom, majd ajkamba harapnom. Ösztönből jön, én pedig legszívesebben már most rávetném magam. Szerencsére nem kell sokat várnom, és ő tapad az ajkaimra. Szenvedélyesen, amitől egy pillanatra meg is tántorodom, de megtart, és érzem, hogy végigsimít a vékony csipkén. Ajkaim megadóan nyílnak meg nyelve előtt, ízlelem őt. Alkohol íze van. Nem állok messze attól, hogy szájába nyögjek, de eltávolodik. Csalódottságom szinte kézzel tapintható, de tudom, hogy nem maradtam hoppon. Épp a felsőmet húzza le rólam, én pedig segítőkész vagyok. Még a kezeimet is felemelem, hátha nem cafatokban végzi majd a földön, a szoknyám mellett. Nem maradok adósa, én is siettetem, hogy megszabaduljon saját pólójától. Egy pillanatnyi lehetőséget sem hagyok ki, mikor mellkasán simíthatok végig. Ő pedig látszólag azt nem hagyhatja ki, hogy minél hamarabb lemeztelenítsen. Na nem mintha bánnám. Hagyom, hogy a kanapé karfájára döntsön, bár azonnal kapaszkodót keresek. Hiába nem találok kapaszkodót, megtart, közben pedig megszabadít a melltartómtól is. Következő lépésére azonban egy pillanatra meghűl bennem a vér és tüdőmben reked a levegő. Egy kés van a kezében, ám mire egyáltalán szóvá tehetném, a hideg penge a bőrömhöz ér, majd halk reccsenéssel levágja rólam az alsómat. Meglepő módon rajtam nem ejt sebet. Ügyes keze van.. Igen, ezt már tapasztaltam. Most viszont már teljesen meztelen vagyok, csupán a harisnya húzódik vékonyan a lábamon. Nem próbálom meg eltakarni magam, nem érzek zavart. Kellene? Bár talán azért, mert azonnal csókjával halmoz el. Fogaival játszik az egyébként is érzékeny bőrömön, mellemen érzem forró lélegzetét, ami még tovább fokozza izgalmamat. Nőiességem már-már fájón lüktet, de tudom, hogy még közel sem kapom meg, amit akarok. De közelebb kerülök hozzá. Kényelmetlen helyzetemet felváltja valami sokkal.. érzékibb. Az ölébe húz, én pedig készségesen fogadom csípőjét a combjaim közé. Nadrágja durva anyaga irritálja bőrömet, de hozzádörzsölöm magam. Érezni akarom vágyát, minél közelebb a magaméhoz. Fejemet hátrahajtom, hogy könnyebben hozzám férjen, így melleim is szabadabbak. Lassan körözök felette csípőmmel, kezeimmel pedig végigsimítva mellkasán, majd hasán övcsatjához igyekszem. Bár nehézkesen megy, mivel olyan közel toltam magam hozzá, de végül sikerül kicsatolnom. Ahhoz viszont, hogy jobban hozzáférjek, muszáj hátrébb csúsznom. Testem valósággal lángol.  Már én magam is türelmetlen vagyok.

Bastien & Zina

Zina akár veheti fenyegetésnek is a szavaimat, de hogy én most annak szánom-e? Találja ki magának, bár, ha azt nézzük, mit teszek, akkor nem éppen fenyegetést kap tőlem. Amúgy sem ezek a terveim a mai estére nézve, sokkal inkább valami más, ami sokkal kellemesebb neki is és nekem is.  Szavaira megjelenik a képemen egy félmosoly.
- Hallottam már érdekes dolgokat a szirénekről, de nincs ellene kifogásom, hogy egyikük sem használta rajtam a képességét. - Az a szirén már régen nem élne. Első pillanatban végeztem volna vele, ahogy a józan eszem visszatér és ura vagyok önmagamnak. Semmi esetre sem hagytam volna, hogy valaki átvegye felettem az uralmat. Emiatt is kerülöm a helyi világos faekhez tartozó ipsét, aki szirén és a rendőrségnek dolgozik, róla, különösen sokat hallottam. Még Zinat is képes lennék bántani, ha használná ellenem a képességeit, cserébe, megteszem neki azt, hogy én sem bábozom vele csak úgy, kivétel olyan kis apróságok, mint amit a szoknyaemelgetésnél kapott, de ez nem komoly, csak egy kis játék. Nem, nem vagyok becsületes, csak nem szeretem rákényszeríteni magam egy nőre, és ez most mind a kettőnknek izgató volt valamilyen szinten.
Bár néha csak az erőfitogtatás miatt is megteszem, hogy Zina biztos legyen abban, nem változtam meg még távol voltam, nem lettem puhább vagy lágyabb szívű, valahol azt hiszem élvezem, hogy van egy cseppnyi félsz benne, irántam. Igen, valahol ez azért imponál nekem. Talán, mert gyereknek el voltam nyomva, még nem jelentkeztek a képességeim, minden egyes napom kemény küzdelem volt? A francot sem érdekli az egész. Amúgy pedig egy részben én is egészségesen tartok Zinatól, nem felejtem el, hogy egy szirénnel állok szemben aki, ha úgy gondolja, engem is megigézhet a maga módján, szóval, nem lazulok el sosem teljesen tökéletesen mellette. De ettől olyan izgalmas, mind a kettőnknek van egy olyan képessége, amivel akár sarokba is szoríthatja a másikat, ha ügyesen játszik. Egy aktív szirénnel szemben még nem próbáltam ki magamat.
Figyelem Zinat, már megszoktam, hogy szereti a szemeimet nézni, hogy olvasni próbál bennem, de sosem hagyom neki, hogy ez sikerüljön és sok esetben tévezstettem már meg őt is, ahogyan másokat, kitanultam a pókerarcot, vagy azt, hogyan tegyek róla, hogy ne tudják eldönteni milyen a hangulatom, még akkor is ha épp tombol bennem a düh. Megtanultam, hogy kiszámíthatatlannak kell lennem ahhoz, hogy túlélhessek, és nem is szándékozom ezt feladni. Eszemben sem lenne, azzal csak egy fegyvert adnék az ellenségeim kezébe, és ezért sem érdekel, hogy időnként kissé, hogy is fogalmazzak, instabillá válok, nem mindig vagyok a magam ura teljesen, néha elkap a gépszíj és akkor nehezen találom a megállj gombot magamban. Azt hiszem, van bennem némi őrület is? Elképzelhető az életutamnak köszönhetően. Ezzel ellentétben, azaz velem szemben, Zina teljesen más, szelíd, csábító és viszonylag kiszámíthatóan viselkedik, de nem minden esetben, okozott már meglepetéseket nekem, és hagytam már, hogy elcsavarja a fejemet. Megvan a maga oka, hogy visszajárok hozzá bizonyos időközönként, amikben nincs követhető rendszer, csak gondolok egyet és itt vagyok, elrabolom őt a munkahelyéről és ennyi. Ahogy ő is figyel engem úgy én is őt, és nem hagyom eltávolodni, teljesen a látszata megvan, de ettől még ott a kontaktus kettőnk között.
A bárban azért a magam módján odafigyelek a kényelmére, de a taxiban ezt már nem viszonzom, beültem és behúztam magammal őt is, csupán annyira van rajta a figyelmem és a kezem, hogy tudassam, ma éjjelre ő a játékszerem, de semmi több. Nem akarom, hogy bárki is tudja, többször is megfordul a lány az ágyamban és az egyik házamban is. Zina ezt a házat ismeri, már többször járt nálam, egyedül is kitalál, ha mennie kell. De erről másnak nem kell tudnia, viszont a szemem sarkából azért figyelemmel kísérem őt, és végig mérem, ahogy a vizes ruha rá tapad a testére, igazán, izgató a látvány. Végtelenül hosszúnak tűnik az út, és utána az a kis séta is, ami alatt megkapja a kabátomat, hogy ne fázzon. Belül puha és jó meleg anyag borítja be a testét, kívülről, már egy kicsivel durvább a szövés, de tökéletesen elegáns a kabátom. Látom, hogy a gesztusom meglepi, de azért nem mindig vagyok olyan könyörtelen és aljas, és számít most nekem az, hogy ne fázzon, hosszabb séta vár ránk az árnyak között, hogy senki ne tudja meg igazán hova is megyünk.
Ha nem vette volna fel a cipőit, akkor megint a vállamra dobom, nem óhajtok vacakolni, ma igen türelmetlen a hangulatom. Hosszú napom volt, sok dologgal és üzlettel, tárgyalással, ami untatott, de szükséges, hogy meglegyen az állandó vagyonom, amiből fenn tudom tartani magamat és azt a pár házat is, amit csak én használok a világ számos pontján. Mivel több helyen is van saját használatú ingatlanom, nem csak azok amiket kiadok.
- A virág? Ugyan cicám, ne keverj össze egy halandóval, vagy egy bundással… - Nézek Zina szemeibe bele, a virágok nagyon messze állnak tőlem, nem szeretem azokat, odakint elférnek, de idebent nincs rájuk szükségem egy hangyányit sem. Nekem a lakás így felel meg, sterilen és légüresen, nem szeretem benne az idegen szagokat, nem vagyok vámpír vagy vérfarkas, hogy mindent pillanatok alatt megérezzen az orrom.
Innentől azonban már nem várok, mondtam, ma türelmetlen a hangulatom, hozzá lépek elkapom és megforgatom őt. Halk és apró kis sikoly, csal némi mosolyt az arcomra, szeretem mikor meglepődik és ezt a hangot adja ki magából, de azt még inkább, mikor alattam van és az élvezet hangjai siklanak ki az ajkai közül.
Megborzon, ahogy egy vízcsepp a hajamból a bőrére hullik, és hamarosan a nyelvem is követi azt a cseppet, hogy lenyaljam a bőréről, pont az egyik keblét megcélozva, de előbb hagyom, hogy a kis csepp eltűnjön a két domborulat között, csak ezek után állítom fel őt egyenesbe, hogy a szoknyát eltépjem. Természetesen nem meztelen eresztem majd el innen, van számára néhány ruha itt, friss szerzemények, de majd megtalálja azokat abban a gardróbban ahol szoktam neki hagyni néhány apróságot. Sosem élte túl egy ruhája sem, a velem való találkozást.
Táncolok vele a zene ritmusára, ami nem épp a csábításról szól, hanem az állatias ösztönökről, de ide tökéletesen megfelel. A póló zavar és hamarosna le is szedem majd róla, de előbb még egy kicsit évődök vele, ahogy megérint, közelebb hajolok hozzá, hogy az ujját ami az ajkaimon halad át bekaphassam és megnyalhassam, hogy utána kicsit meg is harapjam, majd elengedem, és magamhoz rántom őt, újra. Megcsókolom, birtoklóan és követelőzően, közben a bal kezem, a sort anyagán simít végig felmérve, hogy vajon mennyire erős az anyag, hogyan is szedhetném le róla? Nem kell az oda, egy kicsit sem, és a türelmem is egyre jobban fogy, meztelen akarom őt látni, teljes egészében. Elengedem a derekát, és a pólója után nyúlok, hogy lehúzhassam azt róla, talán egyben marad, talán nem, majd még meglátom. Simogatása és érintése tetszett, nem zavart, hogy beletúrt a nedves hajamba.
Ha hagyta, hogy levegyem a pólót, akkor eldobom a fenébe, hogy ne legyen útban, és kibújok a magaméból, ami szinte második bőrként simul rám, erre sincsen semmi szükség.
Néhány pillanat múlva, a kanapénak döntöm, a támlának, én pedig szorosa állok fölötte, az a célom, hogy a karfán fektessem el, és úgy szabadíthassam meg a többi nedves gönctől, ami az utamat állja, elsőnek a melltartótól, mert az erősen szúrja a szemeimet, utána pedig jöhet, minden más, csak a harisnya az amit szívesen látok rajta, valahogy a comfix tetszik, pedig általában a teljesen meztelen női testért vagyok oda.
Ha elfeküdt a karfán, akkor megtartom, hogy ne essen le, közben egy kést varázsolok elő a lábbelim szárából, és azt kipattintva, elmetszem a sort derekát és szó szerint levágom róla, mivel nem kell az oda, egy kicsit sem! A kést eltüntetem, az sem kell már nekem.
Helyette Zina testére hajolok rá, és harapva csókolom végig az ölétől a nyakáig, és vissza, majd a következő pillanatok egyikében én már a kanapémon ülök, őt pedig az ölembe vonom, hogy lényegében térdeljen a csípőm körül, és a nyakán nyalok végig, hogy lassan a keblei irányába haladjak, lehúzva róla azt a vackot, amit már korábban is nehezményeztem.

Bastien & Zina

Talán fenyegetésnek kellene vennem szavait? Ugyan már.. Eddig sem tettem.. Saját hibám, de nevezhetjük akár felelőtlenségnek is – nem érzem magam veszélyben mellette. Holott kellene. Ha észérvekre hallgatnék, biztosan nem itt lennék most. Messzire kerülném őt. De mi értelme lett volna akkor az egésznek? Annak, hogy ilyen sokáig szívtuk egymás vérét, játszadoztunk, míg végül meg nem kaptuk azt, ami nekünk jár? Én élvezem ezt az életet. Annak ellenére is, hogy nem úgy fogom fel, ahogy ő teszi. Én – vele ellentétben – nem szeretem használni az erőmet másokon. Ez nem feltételezi persze, hogy nem kényszeredem rá olykor, hisz valahogy életben kell maradnom. Nem vagyok önzetlen, inkább áldozok fel egy emberéletet, minthogy én haljak meg, de ugyan már.. Mindenki ezt tenné, akibe egy csepp létfenntartó ösztön is szorult. Akibe meg még sem, az a saját nyomora. Én nem tartozom közéjük.
- Ne panaszkodj, amíg te nem hallasz énekelni.. – vigyorgok rá elégedetten. Ugyan, én nem fenyegetem.. Egyrészt, mert sosem hagyná, hogy fölé magasodjak, másrészt pedig még az ő kedvéért sem szegném meg a saját szabályomat. Csupán egy van.. Igen egyszerű, még a betartása is. Nem szórakozok a képességemmel. Minden mással akkor és addig, amíg csak szeretnék. Ennyi megkötést pedig igazán megengedhetek magamnak. Hiába lenne minden sokkal, de sokkal egyszerűbb, ha én befolyásolnám az embereket. Én nem vagyok manipulatív, sosem voltam, ha pedig mégis úgy tűnik, nos, az a kitűnő színészi játékom.. Nem veszek rá senkit olyasmire, amit ő maga nem akar, hiszen az emberi lét feltétele, hogy mindenki szabadon gondolkodhat és dönthet. Ezt az alapvető jogot senkitől nem veszem el, közvetve persze a csábítás is befolyásolásnak minősül, de mégis más, mintha öntudatlan bábokkal venném körbe magam. A marionett nem nekem való. Más űzi helyettem előszeretettel, nem mintha egyébként kifogásolnám, hisz Bastiennek remek stílusa van. Szórakoztató, bár néha egészen félelmetes. Én pedig próbálom leplezni, hogy egy egészen kicsit tartok tőle. De ez is csupán addig van, míg el nem tereli a gondolataimat…
Folyamatos a testi kontaktus köztünk, én mégis mindig tekintetét keresem. Szeretem nézni a szemeit. Nem csak azért, mert hihetetlenül kék íriszei vannak, hanem mert szinte lehetetlen olvasni bennük. Nem látni a lelke mélyére, nem engedi, ezzel bizonytalanságban tart. Sosem tudom igazán, milyen hangulatban is van, mi motoszkál a fejében, milyen mögöttes gondolatai vannak. Nem tehetek róla, hogy kíváncsi természet vagyok és szeretem a rejtvényeket. Bastien pedig egyáltalán nem egyszerű szerzet. Kiszámíthatatlan és eszelős. Kissé talán instabil is, de éppen ezért izgalmas vele… Ezért vonz annyira.
Sosem tudhatom, mikor komorul el egy pillanatra, mikor van játékos kedvében és mikor kellene tartanom tőle. Bár ez utóbbi majdnem állandó. Igyekszem pedig kitapasztalni, a saját érdekemben. De elég bonyolult mindez fejjel lefelé lógva, főleg, mivel mást mond és mást tesz. Megmosolyogtat, hiába pattogós a hangja, figyel arra, hogy ne okozzon fájdalmat. Ez… Egészen kedves.. A maga módján persze.
Cseppet zokon veszem a viselkedését, amit a taxi hátsó ülésén produkál, de nem a magam számlájára írom. Tudom, hogy egyáltalán nem hagyom őt hidegen, ha így lenne, nem bukkanna fel újra és újra egy-egy kellemes este reményében. A közönséget viszont nem szereti, ahogy én sem. Ennek ellenére nem zavartatom magam. Úgy érzem, a fickó időről-időre hátrasandít, de igyekszem nem tudomást venni arról, hogy milyen kevés ruha van rajtam és még az is csupa víz. Elmélázok néhány másodpercig azon, hogy mit gondolhat, miért vagyunk vizesek, hiszen az időjárásra nem foghatjuk. Végül hagyom a csudába a gondolatmenetet, nem fárasztom magam olyannal, ami igazából nem is érdekel. Inkább iszom egy kortyot az üvegből. Az alkohol végigbizsergeti a testemet. Egészen eddig nem is vettem észre, hogy bizony fázom ezekben a vizes göncökben. Nem hiába nem szoktam éjnek évadján vizespólóban szambázni.. sem kocsikázni.. Ilyenkor még javában dolgozni szoktam, hisz a bulizóknak gyerek még az idő. Voltaképp nekem is, nem vagyok fáradt, egészen éber a pillantásom, amit ismét a mellettem ülőre szegezem, majd magamat is végigmérem. Ami azt illeti, nem csak a pólóm vizes. A szoknyám is eléggé elázott, sőt, a combfixemen is észreveszem a víz okozta csíkozódást. Mesés.
Akkor kezdek csak igazán fázni, mikor kiszállunk a taxiból. Elővigyázatos. Ha nem muszáj, nem fedi fel senki előtt, hol van a tanyája.. És mit lenne muszáj neki? Pont neki? Ugyan kérem…
Majdnem kivételes helyzetben érzem magam, amiért én tudom.. De csak majdnem.
Nem lepődöm meg azon, hogy észreveszi, fázom, jó megfigyelő, a gesztuson viszont, hogy vállamra teríti kabátját – ami egész a térdem alá ér – igen. Puha, meleg és fűszeres Bastien-illatot áraszt magából. Köszönetképp rámosolygom. Hangoztatni nem nagyon szoktam, általában nincs olyan dolog az életemben, amiért köszönetet kellene mondanom, így egyszerűen nem jön a nyelvemre a szó. Nem kell zokon venni, egyszerűen ilyen vagyok.
Kénytelen vagyok ismét felvenni a cipőmet, ha nem akarok teljesen átfagyni, és megbetegedni. És mivel mindez nem tartozik a ma esti programhoz, nem is bánom. Séta közben figyelem a sűrűn fákkal szegélyezett utat, a tompa fények bevilágítják előttünk a környéket, bár még mindig elég sejtelmes a homály előttünk. Mögöttünk? Fogalmam sincs, mi van mögöttünk.. Én nem vagyok elővigyázatos, nehezebb rám bizonyítani, hogy szirén vagyok, mint rá azt, hogy mesmer.. Bár kétségkívül vannak egy páran, akik engem is szívesebben látnának a szívem nélkül.
Nem kell terelgetni, ismerem itt a járást, a nappaliig legalábbis biztosan. Bár valószínűleg könnyen eltévednék a birtokon, ha arról lenne szó, hisz a tájékozódás sosem volt erősségem. Még szerencse, hogy ezt senki nem róhatja fel nekem.
A nappali ugyanolyan tágas és… üres, mint amilyenre emlékszem. Minden a helyén van és egy porszemet sem látni.. Minden a legnagyobb gondossággal van letakarítva. Meglepő. Én pedig szórakozottan járom körbe. Már sem a kabátja, sem a cipőm nincs rajtam, így viszonylag hangtalanul veszem szemügyre a teret, de változásnak még mindig semmi nyoma.
- Egy kis színt vinne abba a komor lelkedbe.. – forgatom a szemeimet továbbra is jól mulatva. Elvégre valóban komor és egyhangú, már ami a stílusát illeti. Letisztult. Elegáns.
A következő pillanatban már utánam is lép és megforgat. Lábam könnyedén siklik a finom burkolaton, a harisnyámnak köszönhetően. Nem tudom, mit forgat a fejében, összeszűkült szemekkel nézek rá puhatolózva, miközben néhány lépést tesz velem. Egyik kezem vállára csúsztatom, még éppen időben ahhoz, hogy megkapaszkodjak, de hirtelen mozdulatára nem voltam felkészülve, így apró sikkantás hagyja el ajkaimat, amint érzem, hogy a hajam a földet söpri. Zavartságom nem tart sokáig, elég egyetlen pillanat, hogy realizáljam magamban, mi is történik és felszabadultan felnevessek. Tudom, ha nem tartana, most hanyatt esnék – nem lenne túl kellemes. Szaporán veszem a levegőt, szívem kalapál, de nem csak az iménti ijedtség miatt, nem.. A közelsége is közrejátszik ebben, ahogy az is, hogy érzem forró légvételét a melleim felett, majd a hajából cseppenő hideg vizet. Megborzongok tőle, ahogy felhevült bőrömhöz ér. Kezem felemelem és anélkül, hogy felpillantanék, ujjaimmal végigszántok félhosszú haján. Érzem, hogy matat valamit az oldalamnál, s míg a szoknyám nyitját keresi, egyik lábamat felemelem, végigsimítok vele a lábszárán és térdem egészen csípőjéig húzom, aztán lábujjaimmal ismét a padlót érem. Játszom vele. Mi sem természetesebb. Majd mikor felránt, hogy ismét érezzem talpam alatt a szilárd talajt - ezúttal már teljesen – a szoknyám is lekerül rólam. Reccsen egyet, ami arról árulkodik, hogy nem igazán lesz hordható többé.. Hát persze. Maradt már ép a ruhám az ő kezei között?! Költői kérdés…
A vizes felsőm viszont még mindig rajtam van, annak ellenére is, hogy alul már csak egy apró, valójában alig valamit takaró kis sort maradt.
Nem zavartatom magam, bár folyamatosan hátrálok előle előbb a saját ritmusomra, majd a zenéjére, miközben irányít. Hagyom magam, tudom, hogy élvezi a játékot, látom a csillogó szemében. Még így is közel vagyunk egymáshoz. Túl közel.. Muszáj felemelnem a kezem, hogy mutatóujjam hegyével végigsimíthassak az arcát ért sérülésen. Nem csúfítja őt el, épp ellenkezőleg. Vonásai markánsak, de amik igazán felhívják magukra a figyelmet, azok a szemei. Ujjam tovább vezetem, ajkának ívére, míg én beharapom a számat és elfojtok egy vigyort. Lépdelek, amerre ő vezet. Vakon, mert van más, ami lekötné a figyelmemet, de azt hiszem, bízom benne.. Tudom, merész húzás, de vállalom a kockázatot.

Bastien & Zina

Én és a feszültség. Van bennem nem kevés, szinte nincs olyan pillanatom, hogy ne lenne, de ez az életem miatt azt hiszem, nem is megy csoda számba. Nem mindig tudok tőle megszabadulni, van amikor túl sok gyűlik fel bennem, és akkor elég hamar reagálok agresszíven egy helyzetben. De az élet koránt sem olyan, hogy könnyű lenne, a feszültségem bármikor levezetni. Különösen nem akkor, ha meg kell húznod magad, mert a nyomodban vannak. Nekem van jó pár dolog a számlámon, ami miatt vannak, akik a fejem akarják, ráadásul egy olyan faj képviselője vagyok, akiket a képességük miatt irtottak, és vannak, akik még mindig nem szimpatizálnak velünk. Sosem tudhatom, ki akar megölni. Még is reszkírozok azzal, hogy Zinaval enyelgek, flörtölök és ágyba viszem, de veszély nélkül nem lehet élni, kockáztatni kell, és különben is, ha cölibátusba tenném magam, rövid úton meg is őrülnék szerintem. Szeretem a női nemet és testet, azokkal a puha és finom domborulatokkal, hajlatokkal és rejtett dolgokkal.
- Sosem tudhatod, mi mindent tanultam még nem láttál… bár az tény, hogy nem én vagyok az aki képes a hangjával manipulálni…- utalok arra, hogy nem én vagyok a szirén. Az is igaz, hogy én játszadozom vele, alkalmanként, mint ahogy megtettem ezt a szoknyájánál is, viszont én nem venném valami jó néven, ha ő vetné be ellenem a saját képességeit. Lehet sok dolgot megtettem, de nőt még nem szereztem magamnak azzal, hogy az uralmam alá voltam volna és kényszerítsem, hogy széttegye nekem a lábait. Ez nem az én reszortom, és nem is feküdt ez a mentalitás, önvédelem, vagy más az oké, de akkor pusztítok és ölök, nem pedig erőszakolok. Az nem én vagyok.
Hangom mélyebb a megszokottnál, a füléhez hajolok, és érzem, ahogy megborzong. Szeretem, mikor ezt a reakciót váltom ki belőle. Hozzá simulok, és elérem, hogy a teste kövessen az enyém mozgását, a zene még szól, a DJ nem állította le a berendezést, mikor menekülni kezdett, így lazán megejtek egy két csípőkörzést a zene ütemére, szórakozom vele. Ilyen a hangulatom, most játszani akarok, és ez nekem az, valamilyen szinte előjáték.
Hogy érdekel-e, miben jön majd el tőlem? Nem, egy kicsit sem, az, hogy a ruháit megkímélem-e az is a hangulatomtól függ erősen. Majd ott helyben kiderül mit akarok kezdeni a vizes ruhákkal, sem a magamét, sem az övét nem szoktam kímélni, ha a hangulatom olyan, ezért is viszem általában olyan helyre ami az enyém, és nem másé, hogy ha az én cuccom is szakad, legyen másik. Nem véletlen, hogy több lakásom vagy házam is van a világ számos pontján.
Végig simítok a felfedett bőrön, amit már nem takar a szoknya szűk és fezsülős anyaga, majd elengedem őt, hagyom, hogy ha rendbe akarja magát hozni tegye meg, de mivel a vállamra dobom fel, nem hiszem, hogy sok értelme lett volna az egésznek. Az üveget átadom neki, nekem amúgy is kell legalább egy szabad kéz, hogy az útból eltakarítsam azokat akik, nem mentek ki a spriccelő víz ellenére sem. Csak mikor, már elindultunk, akkor válaszolok neki.
- Sosem voltam, a türelem mintapéldánya. – Megnyalom a szám szélét, és csapok egyet a fenekére, hogy nem mocorogjon, azért nem olyan csontos a vállam, hogy annyira kényelmetlen legyen neki. – Bírd ki. – Válaszolom vissza a panaszkodására, de azért igazítok rajta egy keveset, azért olyan önző most nem vagyok vele, hogy ezt ne vegyem figyelembe.
Nem várok, ha ügyes elkapja a táskáját, ha nem hát nem, engem most ez maximálisan hidegen hagy, egyszerre csak egy probléma a többivel ráérek később is foglalkozni.
Van saját kocsim is, több is, az igazat megvallva, de ma nem így jöttem, több helyen volt dolgom, és mivel nem kommersz kocsikkal járok, hanem igen drága és feltűnő darabokkal, ma taxit fogtam. Előbb tudni akarom, mi a helyzet a városban, mielőtt előszedem mondjuk az Aston Martint. A taxi rendelésre jött és időre. Az öreg szereti a pénzt, és nem lát, nem hall, a megfelelő összegért cserébe, ami az én rendelkezésemre áll, így megvásároltam a hallgatását, beülve a címet csak eldaráltam, nem ott fog megállni ahol lakok, onnan még vár ránk egy kis séta, nem ettem meszet, hogy a házam előtt parkoltassam le. Az más, hogy végig méri a lányt, az ázott pólót, a falatnyi szoknyát. De az arcát már nem nézi meg, inkább vezet, jól teszi.
Szórakozottan nézem, ahogy leveszi a cipőket, majd fordul és helyezkedik, hogy a vállára ejtett kezemmel ne érhessem el a melltartóját, jeleztem már, hogy zavar a ruhadarab. De nem terveztem még levenni róla, a taxiban legalább is. Nem zavartatom magam, amikor hozzám ér, de nem viszonzom egyelőre azzal az intenzitással, amivel négyszemközt szokásom, attól, hogy az ember megkapta a pénzét, még nem jelenti azt, hogy a megfelelő kínzás alatt nem vall színt. Jobb ha csak annyit lát, hogy a csaj teper, én passzív vagyok, ebből nem lehet olyan következtetéseket levonni, hogy kedvelném akis szirént.
A környék ahol a házam áll egy elit lakókörnyezet, annak is az egyik végén áll a házam, itt a portáknak elég nagy az alapterülete, körben végig fasor szegélyei, több sornyi fenyő, ez majdnem minden háznál megtalálható, hangszigetel és a szomszédok sem zavarják egymást, nálam kisebb erdő veszi körbe a házat és rejti el a Kriptát is. Ezen a részen több híres ember, politikus, cég és iparmágnás is él a családjával, így a diszkréció és a luxus alap dolog, elvegyülök közöttük, a hát és a kocsik nem tűnnek ki, a biztonsági szolgálat, akik az itt lakók nyugalmát őrzik, szintén diszkrétek, ha kérdezel, tőlük nem felelnek, itt nem lakik egy rock-star sem. Egy valamit megtanultan, ha a világ végére megyek, könnyen megtanulnak, de ha a tömegben rejtőzöm, akkor kevesebb az esély, hogy rád akadnak.
A házhoz kell egy kicsit sétálnunk, de oda adom neki a szövetkabátomat, hogy vegye fel, nekem is leér comb középig, szóval, neki jóval hosszabb lesz.
A házba belépve hagyom, hogy előre menjen, én még várok egy keveset és hallgatózom, de ahogy a rendszer sem jelzett behatolást és én sem érzem úgy, hogy idegen lenne itt, nyugodtabb leszek, talán beszerezhetnék néhány kutyád, de hát azokat is ki lehet iktatni. Talán szerzek egy két dobermannt legközelebb.
A ház minimalista belülről, nem szeretem a sok cuccot, a nagy nyitott tereket már annál inkább.
- Minek tartanék virágot? Túl hamar tönkre menne, semmi értelme annak, hogy itt száradjon el…- jegyzem meg neki, majd elkapom a derekát és magamhoz húzom a vodkát elveszem tőle, és lerakom az asztalra. Nem kell az most ebben a pillanatban egyikünk kezébe sem. Az enyém amúgy is elvan foglalva azzal, hogy jobbom a derekán, balom, pedig az a kis kapcsot keresi ami a már emlegetett ruhadarabot tartja ott ahol nem kellene lennie, egy kicsit sem!
Na persze, ő megszerzi az üveget és már el is lejt előlem, hagytam kicsúszni a kezeim közül, elvégre játszani akarok és nem azonnal gerincre vágni, bár ahogy most elnézem őt, nem lenne az sem hátrány, de inkább követem őt, laza, higanymozgással, mintha olyan helyen is lennének izmaim, ahol egy átlagembernek nincsenek.
Elkapom a kezét, és felemelem, hogy megforgassam, mintha csak táncolnánk, és néhány lépést teszek is vele, mielőtt megdöntöm, hogy a haja a padlót érje. Fölé hajolok, és megtartom őt, közben a nedves hajam az arcomba hullik. Közben a bal kezem, ügyesen megtalálta a szoknya nyitját, és már ki is lazítottam azt, így ahogy felhúzom egyenesbe csak egy rántás, és az anyag megadta magát, eldobom, mert az nem kell és tovább játszom vele, mintha csak táncolnánk. A hifi közelében, bepöccintem a gombot, és nem túl hangosan elindul a zene amit utoljára hallgattam. NIN.

Bastien & Zina

Nem adom könnyen magam. Most sem. Sohasem. Akaratos, követelőző és mindenekelőtt mocskos, ahogy azt már megszokhattam. Nem veszem a lelkemre, hogy szinte a tulajdonának tekint. Hogy macska-egér játékot űz velem. Előhozza belőlem a szenvedélyt, fellobbantja a tüzet és én élvezem minden egyes percét. Néhány dologban hasonlítunk mi ketten.. Kötetlenek vagyunk és szeretünk játszani. Én főként az idegeivel. Persze sosem feszítem túl a húrt, de a penge élén táncolok. Bármikor elveszíthetné a fejét, sok elfojtott düh lappang benne, ha egyszer nagyon kihoznám a sodrából, tudom, hogy megjárnám. De hát nagyon vékony a határ a merészség és az őrültség között; már-már elmosódik.
- Hipnotizálni még nem tudsz.. – kekeckedtem vele, de tény, hogy beleborzongtam hangjába. Kicsit érdes volt a hangja, mélyebb, mint szokott lenni. Nehéz megkülönböztetni mikor komorul el a hangja, és mikor van egészen játékos kedvében. Az ő esetében is vékony a határ, és nem mindig tudom megkülönböztetni, mikor milyen hangulata van. Annak tudom be, hogy sokat megélt már ahhoz, hogy szinte kiismerhetetlen legyen. De csak szinte… Néha még nekem is sikerül megfejtenem. Általában csak vakon tapogatózok, a megérzéseim itt vajmi keveset érnek, de nem panaszkodhatok amiatt, hogy megvannak a saját kis titkai. Nem a bizalmasa vagyok, nem is a barátnője. Ha válogatnom kellene a jelzők közül, hogy mije vagyok, a szerető lenne a legkézenfekvőbb, de a hangzása nem igazán tetszik, ezért inkább nem is hangoztatom.
Ami engem és a ruhámat illeti.. Nos, arra még nem került sor, hogy kegyelemért könyörögjek neki. A ruhám pedig mindig cafatokban végzi, úgyhogy akár el is kezdhetek búcsúzkodni tőle. Vagy ami még jobb, gondolkodni, legközelebb miben jövök dolgozni. Na de ez a legkisebb problémám jelen pillanatban. Akkor itt a fejetlenség, hogy kezdek én is lejjebb adni szórakozottságomból, még mielőtt valakinek feltűnik, hogy mennyire élvezem a műsort. De kizökkent, ahogy magához húz, és derekamat öleli. Milyen régóta nem éreztem, hogy teste az enyémnek préselődik.. Mmm.. Miközben vodkát kortyol, érzem, hogy ha nem is teljesen de átveszi az uralmat testem felett és arra késztet, hogy húzzam feljebb amúgy is elég rövid szoknyámat. Kezem automatikusan simítja feljebb combomon a feszülős anyagot, de azért kifejezem nemtetszésemet.
- Még mindig türelmetlen vagy.. – dünnyögöm, és meglepődni sincs időm, már a vállán halálom magam. Eddig sem volt problémája azzal, hogy hirtelen csak úgy felkapjon, mintha egy kiló liszt lennék. Elveszem tőle a vodkásüveget, ugyanis szabad keze nem marad. Az egyikkel engem tart, a másikkal gondolom, tisztogatja a terepet az erre tétlenkedőktől. Nem látom.. Épp a hátsójára nyílik rálátásom. Igazán szexi. Mivel fejjel lefelé inni nem tudok, inkább panaszkodok.
- A vállad nyomja a csípőcsontomat.. – kissé ficánkolok, mert tényleg fáj, ahogy ránehezedek, de hozzászokhattam volna már, hogy nem érdekli. A másik viszont engem igen. A táskám! A cuccom.
- Várj! – szólok rá határozottan, majd mikor nem lassít le és nem is tűnik úgy, mintha le akarna tenni akár egy pillanat erejéig, lekapom a táskámat a fogasról. Hátul megyünk ki. A kabátom bent marad, az éjszaka viszont hűvös. A ruhám pedig alig falatnyi. De mielőtt megszólalhatnék, már fékez is mellettünk a taxi. Azt gondolná az ember, hogy sofőrrel jár. Eddig nekem még nem tűnt fel. Vagy csak nem bízik meg annyira senkiben, hogy állandó szolgálatába fogadja.
Végre lekászálódhatok a válláról, de így sem távolodok el tőle messzire. Egyrészt mert még mindig fog, másrészt mert a taxis elég furán méreget minket. A címet is csak ledarálja neki, én nem tudnám megjegyezni, az fix. De nem is akarom.. Tudom, hová megyünk és az a lényeg. Nem érdekel, hol van.
Az üveget a számhoz emelem, iszok belőle egy kortyot, aztán visszaadom neki. Bár csak fél műszakot dolgoztam, a lábam sajog a cipőmben, így óvatosan lehúzom és magam mellé dobom az ülésre. Azonnal megkönnyebbülök. Most jut eszembe, hogy én biztos nem lavíroztam volna olyan könnyen a verekedők között, mint Bastien, úgyhogy némi hálát is érzek iránta, amiért kihozott.
Igyekszem úgy fordulni, hogy a melltartóm kapcsához ne férjen hozzá.. Legalábbis ne motoszkáljon hátul a keze, hisz túl korán jönne rá, hogy bizony elől van a titok nyitja. Nem is olyan titok ez a titok… Látott ennél kevesebb ruhában is. Sőt.. Mégis tartok attól kissé, hogy még a taxiban megfoszt ettől a ruhadarabtól, ami egy ideje már birizgálja a csőrét. Annak érdekében pedig, hogy eltereljem a figyelmét erről, ujjaim felsőtestén kezdenek el játszadozni a vékony anyagon keresztül. Végigsimítok ölén, amitől kissé összerándul. Önkéntelen reakció lehet nála, amit sosem értettem, egyszer majd rákérdezek, de az nem most lesz. Nem mintha biztos lennék abban, hogy valaha is kapok választ kérdéseimre. Nem sok van ugyan, de ami felötlik bennem, az elég mélyreható.
Hamar megérkezünk, annak ellenére, hogy még most is igen nagy a forgalom a belvárosban. Szép, igényes környék, luxusnegyed.. Ilyenkor kicsit úgy érzem magam, mintha valami luxusprosti lennék, aki házhoz jön és reggel eltakarodik, de Bastien mestere annak, hogy elterelje erről a gondolataimat. Valószínűleg most is ezt fogja tenni, bár egyelőre nem adja jelét annak, hogy érdekelné, hogy kissé kellemetlenül érint a dolog.
Előre megyek, míg ő rendezi a taxist, egyik kezemben egyik, másikban a másik cipőmet lóbálom. Az aszfalt nem hideg a talpamnak, így hangtalanul sétálok a bejáratig, ahol aztán megvárom. Kétlem, hogy felvett volna valakit, aki házőrzőt játszana, míg ő távol van. A biztonsági rendszerekben jobban bízik, mint az emberekben. Őszintén megértem ezért.
- Itt semmi sem változott..  – nézek végig a hatalmas nyílt téren, ami fogad. Nem túl otthonos, sőt.. Igazából a minimalizmus egyik véglete.. De illik hozzá. Nem kell figyelnie az apró részletekre.  – Azért egy csokor virág elférne valahol.. – forgatom meg szemeimet, bár sosem foglalkozik az észrevételeimmel. Az uralkodó színek itt mind sötétek, tükrözik a személyiségét…
Gondolom, neki van már terve, miként akarja kivitelezni az estét, én viszont újra elcsaklizom tőle az üveget és áttáncikálok a nappali másik végébe. Útközben kiejtem a kezemből a cipőimet és megállok vele szemben. Nem. Adom. Könnyen. Magam.