Néha elgondolkozom azon, hogy őszintén miért nem lehet EGY szabad, nyugodt napom, amikor semmit nem kell csinálnom, csak magammal tudok foglalkozni, és az állatainkkal? Mondjuk ez abban a pillanatban dőlt el miután azzal a boszorkánnyal beszéltem, hogy Diával gyereket, vagy gyerekeket szeretnénk, és hogy segítsen. Ahogy apa lettem a két lányom miatt egy szabad időm sem lett, este meg végképp, ott Dia folytatta a fárasztásomat. Ez úgy hangozhat, hogy probléma, teher lenne számomra, de pont ellenkezőleg. Életem legjobb döntése volt, mikor a lányok megszülettek, habár egyben a legrosszabbak egyike is. De az csak azért, mert Dia a kezemet majdnem eltörte, úgy szorította. Nem tudom mennyi erő lakozik abban a nőben, még ennyi idő után sem. De ez a szülés csak felhozta, hogy milyen is tud lenni.
Kicsit sokáig tartott a dolog, gondolom felkészül, hogy kitessékeljen innen engemet, vérbéna, meg egyéb fegyverekkel. Megfordultam a székben, a klipet elküldtem az igazgatónak, és magamnak is. Nem hagyom, hogy megússza valaki is azt, hogy a lányomat meg akarta ölni. Ha én nem vagyok itt, akkor ki tudja mi lett volna. Nos, akkor két halott ember lett volna, Ez a gyerek viszont biztosan állíthatom hatalmas kínok között távozott volna el az élők sorából.
- A fajtám? Kicsit több tisztelettel beszélj, fiam, különben megbánod. Egyébként meg ne általánosítsál. Sokkal jobban szeretem az állatok vérét akármilyen furcsán is hangzik. - Majd pedig felálltam, átnyújtva neki a helyet. Majd pedig kiléptem a szobából, és Kimet a kezénél fogva kezdtem el kivezetni.
- Menjünk.

Az élet nem könnyű különösen egy vadász élete nem az. Most is futkároznom kell, és takarítanom azok miatt a torzszülöttek azok miatt a szörnyek miatt. Elsőként a kocsimhoz rohanok. Feltépem a csomagtartót és be hajítom a töröt pisztoly maradványait és a töltény hüvelyt. Majd felcsapom a titkos rekeszt és újra fel fegyverzem magam. Nem fogok fegyvertelenül védelem nélkül rohangálni mikor egy szörny van a közelben. Magamhoz veszek egy pisztolyt. És egy zacskó vérbénát( )A növény biztos hat rá. Egy keveset szórok is a zsebembe. Ezt nem fogja csak úgy elhajítani az a vámpír mint a másik adagot. Ezek után veszem az utam a biztonsági szoba felé.
Már nem futva de sietve. Mostanra, biztosan, vakarják a fejüket a népek. Nincs vér, nincs áldozat, nincs semmi nyom. Csak egy durranás amit hallottak. Az én dolgom pedig az most hogy töröljem a felvételeket, hogy ne is legyen semmijük. A biztonsági szobába lépve azonban már ott várt rám a vámpír. - Ohh. Minő meglepetés. Bár számíthattam volna rá. A fajtád nem szeret nyomot hagyni csak a lemészárolt testeket.

Még mielőtt bármit is tehettem volna apa elrohant. Döbbenten térdeltem a földön és alig bírtam elhinni, hogy pár másodperc alatt ennyi minden történt velem. Magamat okoltam, hiszen, ha nem estem volna le a lépcsőn, most nem lenne semmi bajom és apának sem kellett volna idejönnie és akkor nem sebesült volna meg. Szemeimből hatalmas könnyek csöpögtek lefele, miközben igyekeztem talpra kecmeregni és amint sikerült fájdalmas léptekkel idnultam el apa után. Tekintve hogy az óráknak lassan vége nem repülhettem, pedig nagyon szerettem volna, de így csak lassan bicegtem arra, amerre apámat láttam elhaladni.
Ahogy a csengő megszólalt egy halk mormogás után láthatatlanná váltam és úgy haladtam tovább apa után.

Durván csípett a seb, ahol a golyó behatolt a bőrömbe, de nem jobban mint a vérbéna amit néhány másodpercig tartottam csak a kezem közt. Hihetetlen, hogy egy olyan 2 másodperc alatt is sikerült rendesen belemarnia a bőrömbe. Majd Dia később leápolja, vagy nem tudom. Bár először inkább röhög, hogy hogy szedhettem ilyen dolgot össze, majd azon már kevésbé fog, mikor megtudja, hogy valaki meg akarta ölni a lányunkat. Még szerencse, hogy hívott az én kicsikém… De a suliba sem tudom, hogy engedhettek be egy ilyen veszélyes embert. Hidegszívvel lelőtte volna az egyik iskoláslányt, méghozzá a lányomat. Nem, ezt nem fogja megúszni. Ha kell magam töröm ki a nyakát, de nem ússza meg. Kimnek a feje búbjára adtam egy puszit, majd leguggolva, hogy egy magasságba legyünk megszólaltam a szemeibe nézve.
- Kicsim, nem lesz semmi bajom, nyugodj le kérlek szépen! Ez a fiú viszont nem fogja megúszni, erről biztosíthatlak… - Mondtam suttogva neki, majd felálltam, és az utamba kerülő személyeket kikerülve vettem egyenest az irányt a biztonsági szoba felé. 3-4 terem volt a gyengélkedő, és aközött. Gyalogolva hamarabb odaértem, mint ahogy ez futva fog. Beléptem az ajtón, senki nem volt ott. A felvételt megnéztem, még ott volt rajta. Elmosolyodtam, majd leültem a székbe, és vártam, mint a Messiást.

Nos ez érdesen alakult és kicsit fájdalmasan is. Nem gondoltam volna, hogy az öreg ilyen gyors. A fenébe miféle család ez? Halandó lány és vámpír apa? Hiszen a vérbénát hajította messzire. Ezzel is elárulva micsoda ő.A falhoz passzírozás messze nem esett olyan rosszul mint a látvány, hogy tönkre teszi a pisztolyomat. Kést kellene rántani és a nyakába döfni. Hadd vérezzen, mint egy disznó. De mielőtt ezt meg tehetném elmúlik az alkalom.
Nem is tudom, kissé csalódott vagyok, hogy a zsákmányom kereket old. De egyúttal örülök, is mert ebbe könnyen, nagyon könnyen belehalhattam volna. Ő sokkal erősebb és gyorsabb mint én. Ekkor meg hallom a közeledő népek hangját, és úgy döntök cselekszem. Felkapom a töltény hüvelyt a földről, majd ki ugrom azon az ablakon amin a szörnyszülött ki hajította a pisztolyom szánját. Még szerencse, hogy a gyengélkedő a földszinten van. Fel kapom a tönkre tett alkatrészt, majd elkezdem körbe kocogni az iskola épületét. Sietek, hogy meg tudjam szerezni a kamerák biztonsági felvételeit.

Szorosan kapaszkodtam apába és igyekeztem teljesen elbújni a kezei között, hogy hadd rendezzék le ezt a vitát maguk között a fiúk. Mindaddig nem is érdekelt, miről folyik a beszélgetés, amíg meg nem láttam, hogy Matthew pisztolyt nem ránt. Sikítani akartam, de egy hang se jött ki a torkomon, csak Matt arcát figyeltem, mindaddig, amíg a világ el nem kezdett forogni. Egy szempillantás alatt más szemszögből láttam az orvosi szobát. Apa arcára kaptam a fejemet, és amint letette remegő térdekkel próbáltam állva maradni. A lábam fájt, de jelenle csak az érdekelt, hogy apa jól van-e.
Egyre jobban a falhoz préseltem magam, ahogy az indulatok kezdtek elszabaduli, végül, megint csak apa kezei között találtam magamat, aki elindult velem kifele az orvosi szobából.
- Apa... mi volt ez? És mit akart tőled Matthew?- Kérdeztem alig hallható hangon, és a hangom remeget, a fogaim össze-össze koccantak, és az egész testem remegett a hirtelen ért sokktól.
- Meg....meg lőtt..- Motyogtam, és kapálózni kezdtem, amíg le nem tet.
- Fordulj meg...- Mondtam, miközben lassan megfordítottam, hogy nekem háttal álljon. Láttam a helyét... Ott ahol a golyó behatolt a hátába apró seb volt, miből folyt a vér, nem erősen, de látszott már a helye.
- Vérzel.... apu...- Nyöszörögtem, és igyekeztem nem teljesen kétségbe esni. Mély levegt vettem és kitöröltem szemeimből a könnyeket.
- Apa... ne mozdulj..kiveszem....megpróbálom..- Nyöszörögtem, és igyekeztem lenyugodi. Segíteni akartam apán, és ahhoz minden rőmre szükségem volt. Lassan lehunytam a szemeimet és mormolni kezdtem...

Amint vége a büntetésnek, Kim máris megsérül. Normál esetben ágyhoz lenne kötözve, mint a többi normális ember, viszont sem ő, sem mi Diával nem vagyunk azok. Betegek alig tudnak lenni a gyerekek, néhány csepp a vérünkből, és néhány óra múlva már kutya bajuk sincsen. Utólag belegondolva jobb is most már, hogy apám átváltoztatott még anno. Sőt, úgy az egész életem örülök, hogy így alakult. Lett két gyönyörű, okos lányom, akikre vigyáznom kell bármi áron. Mióta a lányok megszülettek érzem úgy, hogy újra van egy célom az örökké tartó életemben. Megvédeni őket mindentől, és mindenkitől. Ahogy az előttünk álló vadásztól is. Tudom, hogy nem lehetek mindig mellettük, de ők is tudják azt, hogy bármi is legyen, nem hagyom el őket. Csinálhatnak bármiféle hülyeséget, én akkor is az apjuk maradok, aki felnevelte őket, szerette őket, és ezen semmi nem változtathat.
- Megyünk kicsim, ne aggódj. - Nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd pedig megsimogattam a haját is. Készültem volna már az indulásra, mikor észrevettem a fegyvert, ahogy már nem csak az övéhez van szorítva. Ahogy meghúzta a ravaszt, olyan érzésem támadt, mintha lelassult volna az idő, én pedig ugyanabban a sebességben tudnék mozogni, mint eddig bármikor. Vámpír ösztöneimnek, és sebességemnek köszönhetem ezt. Ezt kihasználva öleltem át Kimet, és álltam a lövedék útjába. Éreztem, hogy valamelyik szervemen átfúrodott a golyó, és úgy az egész testemet átszakította. Viszont sikerült eléggé lelassítanom, hogy Kimnek semmi baja ne essen. Elengedtem Kimet, hátrébb léptem néhány lépést, és végignéztem Kimen, hogy tényleg nem találta-e el. Néhány másodpercig nézegettem csak, míg észrevettem, hogy bizony nem szakította át a testemet, hanem bennem van még… Mindegy is, majd kioperálom magamból, vagy Diára hagyom, édes mindegy. Ez viszont ami most történt, nem maradhat megtorlatlanul… Megfordultam, ránéztem a srácra, majd pedig szó szerint nekirohantam, és a falhoz nyomtam. A zsebében viszont megéreztem mostanra a vérbénát is, és mivel nem számított sokat a dolog a lőtt seb mellett, így belenyúltam a zsebébe, és minél messzebbre eldobtam az előbb említett tárgyat. Úgy éreztem sikerült eléggé leszorítanom, így az egyik kezemmel az állát megfogtam, másikkal pedig a vállát, és a kettő közötti részre, a nyakára akartam menni. Vámpírfogaim kinőttek, és készen álltam volna rá, hogy beleharapjak, rájöttem, hogy itt vannak kamerák is… Meg nem rendezhetek vérfürdőt Kim előtt… Másrészt eléggé hamar meg fogunk szabadulni ettől a gyerektől, elvégre fegyvert rántott egy ártatlan lányra, aki nem mellesleg megsebesült. Ha én nem vagyok itt, már ő sem élne talán. A pisztolyát elvettem tőle, a szánt lehúztam róla, és szintúgy kidobtam az ablakon azt a darabot. Nekilöktem még a falnak, majd pedig visszamentem Kimhez, és átöleltem.
- Menjünk… - Két lépést tudtam csak tenni körülbelül, már rohantak is be jó néhányan, hogy mi volt az a durranás… Ja, nyugis nap… Apaként egy szabadnapom sincs, erre most kellett rájönnöm…

Az istentelen pokol fajzat még engem von kérdőre, hogy viselek fegyvert az iskolában. Engem. Mikor itt fegyverrel a kezemben még mindig én vagyok a legveszélytelenebb ember a szobában. Bocsánat. Az egyetlen ember a szobában. Apja és lánya is mind a ketten rendellenesek, torzszülöttek. Nem kell senkinek magyarázkodnom. főleg nem szörnyeknek nem. Azonban mégis szólásra nyitom a számat.
- A kormány ügynökök még a repülőn is viselhetnek fegyvert. - Mondom és igen ez az itteni fedő sztorim. Ha valaki nyomozni kezd azt fogja találni én egy ügynök vagyok. A mocskos féreg meg csak csináljon maga alá, hogy a kormány vadászik a rendellenes fajtájára. Az pedig, hogy mit is csinálok itt szerintem egész nyilvánvaló. Vadászom. Sajnálatos, hogy az általam követet személy Kim tudomására jutott mi is vagyok. Így ha csak rá nézek már gyanús vagyok neki. Lehet le kellene lőnöm. Nem mutatja a gyors regeneráció jeleit. Talán belehalna egy szív lövésbe. A tanakodásom végül a lány lebegése szakítja meg. Nincs az az isten, hogy meg kegyelmezzek! A stukkeremért kapok előrántom, és fel emelem.
A szívére célzok, majd meghúzom az elsütő billentyűt. BUMMM

Amint Matthew lefejtette a kezemet az övéről kérdőn néztem rá, csalódottnak éreztem magam, hogy csak így elengedett, de amikor megszorította egy kis bizsergést éreztem a tarkómban. Egy ideig csak a fiút figyeltem, majd apára kaptam a fejemet. Nem értettem, hogy miről beszélnek. Ahogy kiment a doktornő apura mosolyogtam és már majdnem lemásztam az asztalról, amikor meghallottam a kérdését. Egy pillanat alatt lefagytam és Matthew-ra néztem.
- Te vadász vagy?- Kérdeztem döbbenten és alaposan szemügyre vettem. Nem gondoltam vlna, hogy pont az iskolában fogok összefutni az első vadásszal és lám...
- Azt hittem a vadászok tapasztaltak és idősek, nem pedig ilyen fiatal kisiskolások.- Motyogtam gúnyosan, miközben lassan feltápászkodtam az ágyról és óvatosan elkezdtem letenni a jó lábamat, majd a fájósat is. Ám mielőtt leért volna a bokám, ökölbe szorítottam a kezemet és lassan, a föld felett lebegve odasuhantam apához és csak akkor engedtem ki az öklömet, amikor sikerült apa kezei közé bemásznom.
- Menjünk, kérlek! Nagyon fáj a lábam.- Néztem apára hatalmasakat pislogva, aztán Matthew-ra néztem.
- Köszönöm a segítséget.- Bólintottam felé, majd fejemet apa vállára hajtva vártam, hogy elinduljunk végre haza. Nem akartam kórházba menni és udom, hogy anyáék vére gyógyító hatással bír, így elég pár csepp és már kutya bajom se lesz honap. Vagy felhívom a nénikémet és megkérem jöjjön át, hogy valami bűbájjal hozzuk rendbe. Annyi lehetőség volt.

Ez kellett még nekem, hogy a lányom körül ólálkodjon egy vadász. Remélhetőleg nem tudja, hogy van egy másik lányom is, aki szintén boszorkány. Azt meg nyugodtan megtudhatja, hogy egy több mint ezer éves vámpírral van dolga, könnyen engem sem lehet eltenni láb alól. Érzem, hogy kissé gyengébb vagyok a szobában, gondolom ha már vadász akkor fel is van szerelkezve. Kétségtelen volt, hogy van nála vérbéna, és azt is tudtam, hogy valahol fegyvert rejteget. Nem tudom, hogy most álcázni akarja-e magát a suliban, vagy mi, de enyhén idősebb is az itt tanulókhoz képest.
- Persze, persze, elviszem. Első az ő egészsége. Azonnal megyek. - Mondtam mosolyogva a nőnek, majd amint kiment meg is szólaltam újra, ismént a fiúhoz fordulva.
- Magabiztos vagy, ez tetszik… Bár nem tudtam, hogy ebben a suliban a diákok viselhetnek lőfegyvert. Esetleg valami új dolog ez az iskolákban, vagy valami biztonsági őr vagy? Nem is ez a lényeg… Lenne hozzád egy kérdésem: Mit csinál egy magadfajta vadász ebben az iskolában? - Tettem karba a kezem, és állva vártam a válaszára.

Kicsit zavarban vagyok. Nem nagyon csak tényleg egy icipicit. Én halk csendes személyiség vagyok. De ez a lány csak fecseg és fecseg, és nem tudom mit is mondhatnék neki. Nem ismerem annyira a diákokat mint ő. A tanári kart sem ismerem annyira mint ő. Szinte meg sem tudok szólalni. És kezdem magam kínosan érezni, hogy csak csendben álldogálok, és a szemeit figyelem. Kár lenne ha ez a csinos szempár valami természet feletti korcsé lenne. Ekkor kivágódik az ajtó és egy férfi rohan be. Nem kell hozzá nagy bölcsesség, hogy levágjam. Vagy őrült, vagy a lány édesapja. Megújult érdeklődéssel figyelem a férfit. Ha őrült akkor azért nem árt rá figyelni. Ha pedig a lány apja akkor azért. Potenciális név a listámon. Nézem hogy érdeklődik Kim sorsa iránt, majd miután vet rám egy pillantást és az ajtóhoz sétál, majd meg fenyeget. Alig bírom leplezni az elégedettségemet. A szerencsétlen, egyetlen mondatával meg erősítette a gyanúmat, hogy sem ő sem pedig a lány nem átlagosak. A tenyerem elkezd viszketni. A helyzet nem túl rózsás. A lány még mindig fogja a kezem, így még csak kést sem tudnék időben rántani, hogy megvédhessem magam. Hiába van nálam a legismertebb szörny ellen szerek. Köztük a jobb zsebemben verbéna, a balban pedig farkas fű és a kabátom ujjába rejtett karó. Vagy az övem hátuljába dugott pisztoly. Ötletem sincs melyiket lenne jobb használni, hiszen még azt sem tudom mivel van dolgom.
A nővér dokinő érkezése után csak csendben mosolygok. Nem túl kihívóan inkább maga biztosan. A mosolyomból rá jöhet. Amíg nem szólta el magát addig nem tudtam kicsoda is ő és a lánya. Most már csak azt kell ki derítenem micsoda. Kimre nézek és bátorítóan rá kacsintok. Még a tenyerét is meg szorítom egy pillanatra.
- Ne aggódj. Rendbe fog jönni a lábad. - Majd az apja felé fordulok. - Ne tessék aggódni. Inkább arra figyeljen óvatosan hajtson útközben, nehogy "véletlen" baleset érje. - Mondom neki diszkréten, hogy lássa fenyegetni nem csak ő tud. KI szabadítom a kezem a lány kezei közül és zsebre dugott kézzel a falnak támaszkodok.

Amíg a doki szarizott, csak csöndben kapaszkodtam Matt kezébe és igyekeztem nem felszisszenni, pedig piszkosul fájt. Aztán, ahogy vége lett felsóhajottam és lehunyt szemmel pihentm egy kicsit.
- Minek óbégassak, attól nem fog elmúlni a fájdalom és nem végzünk gyorsabban sem.- Vontam vállat, de továbbra is szorongattam Matthew kezét. Az igazat megvallva nagyon meleg keze volt. Érdes, de meleg és annak ellenére, hogy úgy tűnt fizikai munkát végzett előtt a bőrkeményedések miatt, nagyon kellemes volt a tapitása.
- Na igen, határozottan örülök, hogy Amy és a brancsa nem szórakoztat egész nap. Bár érdekelt volna, hogy mit szólt volna, ha kecsesen kigáncsoltam volna az ebédlőben.- Nevettem fel, aztán továbbra is Matthew arcát fürkésztem. Egészen addig, amg be nem robant az ajtó és pu be nem rontott rajta. Egenesen hozzám sietett és lehuppant az ágyra. Egy grimaszt vágtam, mert belenyilalt a fájdalom a bokámba, aztán rámosolyogtam.
- Szia! Elestem a lépcsőn. Kiment a bokám és Matthew behozott a genygélkedőre.- Válaszoltam, aztán, ahogy felált kérdőn néztem apára. Nem értettem, hogy miért csukja be az ajtót, majd ahogy meghallottam a hangját ide-oda kapkodtam a fejemet a két fiú között. Csak egy kis idő után esett le a tantusz, hogy igazándiból mit is mond apu. Hatalmas, kikerekedett szemekkel néztem a mellettem ülő fiúra, akinek még mindig a kezét szorongattam.
- Micsoda? Apu, miről beszélsz?- Kérdeztem, miközben kicsit igyekeztem feljebb ülni, ám választ már nem kaptam a kérdésre, mivel a doktornő ismét benyitott.
- Áh, Mr. Phoenix. Sajnálom, hogy pont ott kell találkoznunk. Megvizsgáltam Kimberly bokáját, és úgy érzem, ez egy bokaszallag szakadás, de lehet, hogy csak zúzódás, röntgen nélkül nem tudom megmondani. Azt javaslom, hogy vigye a lányát el a kórházba. Mindenképpen meg kell vizsgálni, mert ronda. Ha velem jönne, hogy aláírja a papírokat, akkor akár mehetnek is. Kimberly, hogy érzed magad?- Nézett rám mosolyogva a doki én pedig egy pár pillanat múlva eszméltem csak fel az előbbi kábulatból, hogy válaszolnom kell neki.
- Ő.... kicsit.... szédülök és fáj a bokám...- Suttogtam alig hallhatóan.

Szabadidő, mikor lányok nincsenek itthon, se Dia. Nem túl gyakori, évente egyszer jön el ilyen pillanat csak. Talán kétszer. Ha nincs itthon senki, csak én és az állatok, akkor meg két dolog történhet. Valami meccset nézek, vagy futkározok velük a kertben. Most utóbbi történt. Amint Dia elment, mentem is hátsókertbe a farkasokkal az oldalamon. A macskák épp aludtak mind... Hihetetlen, zabálnak, majd alszanak, mire felébrednek megint éhesek. Telefonomat leraktam az asztalra, a házban, majd pedig elkezdtem dobálni nekik a játékait. Volt olyan is, hogy leültettem magam mellé mind a hármójukat, és eldobtam, meglátva hogy ki kapja el előbb. Imádok ezekkel a dögökkel játszani, habár sokszor szöknek meg. Annyi szerencsénk van, hogy a közelünkben nem igen laknak, ezért mondhatjuk úgy is, hogy van egy egész nagy kertünk. Eléggé elfáradva tértem vissza a házba telefonra nem is figyelve mentem a zuhanyzóba, amint ott végeztem láttam meg, hogy a telefonom villog. Megnézve az SMS-t kicsit ledöbbentem. Főleg hogy lassan 10 perce küldték. Gyorsan magamra kaptam valami ruhát, és indultam is kocsival a suliba. Kb 10 szabályt szegtem meg eközben, de 5 perc alatt ott is voltam. Szinte végigrohantam a sulin, mire az orvosi szobába elértem. Berontva az ajtón ültem le Kimberly mellé, és szólaltam meg kissé lihegve.
- Kicsim, mi a jó fenét csináltál már megint? - Simítottam meg az arcát, majd a srácra néztem. Kellett kis idő mire rájöttem, hogy vadász... Sok dolgot láttam már életemben, akárhol felismerek egy hasonlót. Legyen az vámpír, vérfarkas, vagy akár vadász... Nem akartam közelebb menni hozzá, lehet van nála vérbéna, ezért az ajtóhoz sétáltam, és becsuktam azt. Majd halkan megszólaltam a srác felé fordulva.
- Tudom ám mi vagy... Ha egy ujjal is hozzá mersz érni a lányomhoz, puszta kézzel téplek darabokra. És ezt vedd ahogy akarod, de szólok, ez egy nyílt fenyegetés volt. - Majd kopogtatott a nővérke is, arra be is engedtem. Kimhez visszasétáltam ezután.

Most mi a francot mondtam volna neki? Lehet valaki más valami frappáns választ kotyogott volna itt össze neki, én csak megrántottam a vállamat. Egy állatott is sokkal jobban sajnálok mint sok embert. A fél emberiség nem érdemli ki a sajnálatom. És a fél emberiséget hagynám is meg dögleni. Sajnos azonban arra tettem fel az életem, hogy az egész emberiséget megmentem a természetfeletti rémektől. Ugyanis ők sem válogatnak, hogy csak seggfejeket esznek. Ekkor megjelenik az orvos nő. Csendben köszönök neki, mire ő neki áll vizsgálni Kim lábát. Szegény kislány egészen jól tűrte. Csak a kezemből csinált préselt ananászt. De ez még mindig jobb, mintha sírna vagy óbégatna. A vizsgálat végén rá mosolyogtam.
- Egész bátran viselted. - Dicsérem meg majd újra csendbe burkolózom. Nem vagyok egy önjáró kabaré. Amikor a doktornő elmegy újra csak szótlanul bólintok.
- nézd a dolgok jó oldalát. Egy ideig nem fogsz találkozni a picsa királynővel és az udvar tartásával.

Csenben hallgattam Matthew mondandóját és végül igazat adtam neki a becézés miatt. Végül is, az ember nem bízhat meg mindenkben. Volt valami olyan érzésem, hogy Matt eléggé furcsa, de ennek ellenére még is furcsa bizalmat éreztem iránta. Hogy miért at nem tudom, de azt éreztem, hogy ő nem bántana engem.
- Matthew... ami az igazat illeti.... tényleg hálás vagyok neked. Ha te nem lettél volna ott, ki tudja, hogy szedem le szegény Ned-et a plafonról.- Mosolyogtam, aztán az ágyon pihenve figyeltem a iú arcát. Tény, hogy nem volt ronda. Sőt.. egész helyes volt. Míg ezen tűnődtem éreztem, hogy a mobilom megrezzen és yorsan meg is néztem. Apa írt vissza, hogy már úton van.
- Most már tényleg rendben leszek.- Néztem fel Matt szemébe, és amint megjelent az orvos a nőre néztem.
- Kim, mi történt veled?- Kérdzete, majd a bokámat kezdte vizslatni, ami már szép lilára váltott és egyre jobban bedagadt.
- Megbotlottm a lépcsőn, azóta pedig bedagadt és belilult a bokám. Nem nagyon tudok ráállni, Matt hozott be az orvosiba is és eléggé fáj..- Meséltem el gyorsan és amikor megnyomkodta a doktornő akaratlanul is, Matt keze után kaptam, mert tényleg fájt. Erősen szorongattam a kezét, mikor megvizsgáltak. Nem szerettem volna gyengénk mutatni magamat, de a fájdalom, ami a bokámból sugárzott eléggé erős volt. Nem hitte volna, hogy nnyire rossz lessz a helyzet, de úgy tűnik, nem vagyok egy szerencsés ember ezen a napon. Pont mikor végre gördeszkázhattam volna.
- Hát Kim, most ez vagy eltörött, vagy elszakadt a szalag. Látatlanba nem tudok mit mondani, de azt hiszem, jobban járunk, ha kihívunk egy mentőt és megrönteneztetjük.- Mosolygott rám a doktornő.
- Apukám már úton van értem.
- Akkor jó, ha megjön beszélek vele, addig maradj itt.. Matthew... Itt maradnál vele addig? El kell intéznem a papírmunkát...

Meg toppanok mikor mégis bele kezd a becézésbe és hideg szemekkel nézek rá. Majd folytatom az utam mikor nem erőlteti tovább. Szerencséje van mert tényleg itt hagytam volna.
- Több okom is van az első, hogy a nevem Matthew. A második az, hogy a becézést ki kell érdemelni. Nem fogom minden jöttmentnek engedni, hogy neveket ragasszanak rám! Több kell egy öt perces ismertségnél ahhoz, hogy valakit a barátomnak nevezzek, és meg engedjek valakinek ilyenfajta bizalmaskodást. - Mondom majd folytatom az utam. A felvetésére, hogy miatta kések el az óráról nem is reagálok. Nem fogok semmilyen óráról sem elkésni. Az iskola igazgatóval meg van beszélve a dolog. Ő azt hiszi a DEA fiatal nyomozója vagyok, aki a kábítószer ügyek után nyomoz az iskolában. Így a hivatalos álcám szerint gondnok vagyok. De nem kell foglalkoznom a gondnoki teendőkkel. Ha bárki kérdezi én egy kísérleti kormány program részében tanulok az iskolában. Elvégre jó pár évvel idősebb vagyok a diákoknál. Szóval így az iskola minden részére van bejárásom, és ha akarok részt vehetek bármelyik órán. Elvégre és speciális tanuló vagyok. Persze ez akkora marhaság, hogy elképzelni sem tudom miként lett az egész beadva a tantestületnek. Minden esete az álca működik.
Megérkezek vele az orvosiba és leteszem őt az egyik ágyra. Majd az ágy szélére ülök és rá nézek. - Nem tudom miről beszélsz. - Mondom, adva kicsit a tudatlant. Pedig dehogynem. Milyen őrült vadállatok ragasztanak fel egy ártatlan jószágot a plafonra. Miből gondolom, hogy ártatlan volt? Abból hogy nem reagált ellenségesen a verbenára Mikor szedtem lefelé sikerült egy keveset az orrához dörzsölni és nem kezdett őrjöngeni. - Amúgy szívesen.

...