Kilencvenkettő évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot Bibury városában ami Angliában található egy a szigetországhoz megszokott esős és ködös januári napon. Igen, kilencvenkettő éves vagyok azaz négy évvel vagyok idősebb mint II. Erzsébet királynő. Viszont hozzá képet meglehetősen jól tartom magam na de most inkább újra visszatérnék életem kezdetéhez. Szüleim egyetlen leány gyermeke voltam mivel előttem mindegyik meghalt még születéskor egy ismeretlen okból. Harmadik gyereknek születtem így két fiú testvérrel kelet felnőnöm ami nem egy leányálom. Szerencsére az állandó fiú társaság nem tett engem is fiús lánnyá. Fiatalabb koromra már igazán halványan emlékszem mivel elmosta az idő tengere az idők során. Ha nagyon erőlködöm sem tudok túl sok mindent felidézni de egy valamire pontosan emlékszem. Arra a napra amikor elhagytam otthonomat.
Azon a napon nagyon csúnyán sikerült összevesznem apámmal aki szokásához híven meg akarta mondani nekem, hogy mit csináljak. Kevés dolgot utálok annyira mint azt amikor irányítani próbálnak ez nagyon sok vita tárgyává vált édesapámmal akinek meg mániája volt, hogy mindent megszabjon nekem. Ahogy említettem tényleg sokszor volt napirenden ez a téma de valamiéért aznap sokkal jobban kihozott a sodromból. Annyira, hogy akaratlanul is de ártottam neki. Mai napig rettentően fájó emlék ami ha feltör a felszínre akkor mindig sírást és depresszív viselkedést von maga után. Akkor olyat tettem amire nagyon nem vagyok büszke. Megettem édesapám lelkét. Minden olyan hirtelen történt, hogy felfogni sem voltam képes nemhogy megelőzni. A történtek után már csak újra zavaros emlékeim vannak arra emlékszem, hogy futottam ahogy a lábam bírta és próbáltam mindentől a lehető legmesszebb kerülni.
Azóta már eltelt rengetek esztendő de még mindig nem mertem visszatérni szülővárosomba. Pedig egészen biztos, hogy már senki sem él a családom tagjai közül viszont a szörnyű emlékek még élnek bennem amik meggátolják hazatérésemet.
Az idők során rengeteg mindent sikerült megtanulnom többek között azt, hogy hogyan kontrolláljam erőmet. A szírének létszükséglete az emberek fogyasztása amit sehogyan nem lehet kikerülni. Ezt én úgy oldottam meg, hogy ne váljak teljesen lelki ronccsá attól, hogy emberek életét veszem el, hogy csak olyanokat ölök meg akik rászolgálnak. Értem ez alatt az olyan személyeket akik tiszteletlenek, bűnözők, gyilkosok vagy valamilyen más bűnt követtek el valaha. Így nem érzek bűntudatot és még meg is szabadítom a világot az emberi férgektől.