 I'm a human, please don't hurt me. ✤ Posztok száma : 3
✤ Regisztráció : 2013-12-15
Honey, keep my secrets well |  Subject: Re: Temető  Sun Dec 22, 2013 5:11 pm | |
|   Klaus ^^
Az ember akkor érzi igazán, hogy él, ha fáj! Erre akkor jöttem rá, amikor elkészült az első tetoválásom. Már akkor is mondták, hogy vagy azt mondom, hogy többet ilyet nem akarok, annyira fáj, vagy pedig azt, hogy még! még! és még! És én azóta csak a fájdalmat okozom magamnak, ami baromi élvezetes. Mert hát az ember mindig azt csinálja amit élvez, nem? Igen, tudom. Ez olyan szaddistásan hangzik, legalábbis mindenki ezt mondja. Pedig én nem érzem magam annak. Mert én csakis kizárólag magamnak okozom a fájdalmat, és nem másoknak. Persze ha nem muszáj... mert ha szükség van rá, akkor másnak is tudok. Nem feltétlenül a fizikai fájdalomra gondolok, hanem sokszor szavakkal nagyobbat ütök, mint kézzel.
A reggel valahogy úgy ébredtem, hogy szükségem van valami ilyesmire. Valamire, ami fáj. A rég meghalt nagymamámmal álmodtam, aki borzasztóan hiányzik még mindig. Régen haragudtam rá, amiért elment, mert azt éreztem, hogy cserben hagyott, akárcsak az anyám. De mostanra már rájöttem, hogy ez az egész teljesen más. A nagyi nem akart meghalni, és főleg elhagyni nem. Mindig velem akart lenni, csak nem tehette. Az anyámmal ellentétben, aki eldobott magától, és amíg velünk volt, addig is olyan volt, mintha nem lenne. És nem csak engem dobott el magától, hanem mindannyiunkat. Ez az, amit soha nem fogok megbocsájtani neki. Nekem nincs anyám. Soha nem is volt. Megszült, azzal annyi. Bár arra sem én kértem, nem tudom, hogy akkor miért rajtam állt bosszút. Na mindegy is. Nem szívesen gondolok az anyámra, mert olyankor csak hányingerem támad. És emiatt el sem ítélhet senki és semmi. Hiszen az anyám egy szar alak.
Úgy határoztam, hogy ma egéssz nap lustálkodni fogok. Nem érdekel, hogy az apám és a húgom mit hogyan oldanak meg. Van a hűtőbe kaja, egyenek. Az biztos, hogy én ki nem megyek a szobából. Csak eszek és kész.
Az ágyban heverészve gondoltam azt, hogy csinálnom kell valamit, amit élvezek is. Felállok, az íróasztalomhoz lépek, majd kezembe veszek egy kis dobozt és kotorászni kezdek benne. És ekkor megtaláltam, amit kerestem. Egy penge. Visszamentem az ágyamhoz, majd belehuppantam. Egy ideig csak néztem a kezemben levő éles tárgyat, aztán felhúztam a pizsamám ujját és a pengét a kezemhez szorítottam és végighúztam. Éreztem ahogyan a vér végig csorog a kezemen. Megszédültem. Most csinálom ezt először. Fáj... vagy nem is tudom, hogy mit érzek. Az egész karom elzsibbadt. Nagyon hasonló érzés azzal, mikor a tetoválásaimat csinálták. Csak mégis valahogy másabb. Húztam még egy vonalat, aztán mégegyet, és már semmit nem éreztem. Ekkor toppan be a húgom. Ijedtemben bedugtam a kezem a paplan alá, de már késő volt. Hiszen minden tiszta vér.
- Te vérzel! - síkitotta, majd odarohant hozzám. Már csak ez hiányzott! Most mit mondjak neki?
- Fogd be! - Förmedek rá, mire a könnyei már össze is gyűltek. Egyem a kis érzékeny lelkét. Annyira utálom, mikor kopoktatás nélkül rontat be ide, aztán mindig jártatja a száját. Ha apa meg találta hallani, akkor esküszöm megölöm! Semmi kedvem magyarázkodni. - Nem vérzem! Tűnj innen! - bökök az ajtó felé az ép kezemmel, majd miután távozott, felálltam és bezártam az ajtót. Ezután pedig hirtelen potyogni kezdtek a könnyeim. Nekidőlök az ajtónak, majd lecsúszok a földre és a véres kezemet nézem. Igazából gőzöm sincs, hogy mi bajom. Komolyan röhögnöm kell saját magamon. Itt ülök a földön, véres kézzel és bőgök. Elég gyenge dolog, még jó, hogy senki nem látja.
Veszek egy mély levegőt, aztán felállok és megtörlöm a könnyes szemeimet. Benyúlok a szekrénybe és az egyik blúzommal betekerem a véres kezem. Itt már úgyis mindegy. Sikeresen össze véreztem mindent. Hála istennek az apám nem képes egyedül a szobáig eljönni, így nem kell attól félnem, hogy esetleg betoppan. A húgom pedig annál jobban fél tőlem. Helyes. Féljen is!
Miután minden teendőmet elvégeztem, amivel egy kicsit emberibb kinézetem lett, úgy határoztam, hogy New Orleansba megyek. A nagyi oda van eltemetve, mivel mindig is azt akarta, hogy a nagyapa mellé rakják, aki New Orleans-i. Tudom... kicsit beteg ötlet ilyen tájt oda menni, de muszáj elmondjam a nagyinak, hogy szeretem. Még akkor is, ha amúgy olyan lesz, mintha egydül beszélnék.
Felöltöztem, majd semmi szó nélkül nekivágtam a nagyvilágnak. Egyenesen az állomásig mentem. Megvettem a jegyet, ami szerint a vonatnak 10 perc múlva itt kéne lennie.
Amig kicsi voltam, sokat voltam ott a nagyapánál. A nagyi nálunk élt, de csak azért, mert tudta, hogy nekünk a szüleink mellett szükségünk van rá. A nagyapa meg túlságosan makacs volt ahhoz, hogy ő is hozzánk költözzön, így maradt. Én meg ahogy egyre nőttem, annál jobban kimaradt az, hogy látogassam a nagyapát. Sosem szerettem igazán, mert olyan mogorva volt. Buta szabályokat vezetett be, és én azon az elven élek, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket! Ez pedig nem tetszett az öregnek. A nagyi előtt egy fél évvel távozott el.
Gondolataimból a vonat sípolása ébresztett fel. Na végre. Már ideje volt. Megfagytam. Talán nem is olyan jó ötlet ez a New Orleans-i látogatás. Már nem egyébbért, csak borzasztó hideg van, és a karom is fáj. De egye fene! Ha már eddig eljöttem, akkor bizony folytatom az utam.
Felszálltam a vonatra, majd bementem a legelső fülképe, ahol össze-vissza nem volt négy ember. Helyet foglalok, a fejemet neki dőltöm az ablaknak. És irány New Orleans! |
|
 ✤ Posztok száma : 134
✤ Születésnap : 1991-11-19
✤ Regisztráció : 2013-11-02
✤ :  ✤ Foglalkozás & hobbi : trying to be nice ◯
Honey, keep my secrets well | | Subject: Temető Sat Nov 02, 2013 10:31 pm | |
| |
|
