Az emberek és az érzéseik olyan kis könnyűek, manipulálhatóak. Savannah, az ujjam köré van csavarva, játszadozhatok vele, úgy csalogatom ahogy csak akarom és ő jön ahogy én fütyülök. Az érzelmeinél fogva azt teszek vele amit csak akarok. Emiatt megvetem? Nem, szadista módon iszonyúan élvezem, hogy ő az én privát kis bábom, ha úgy tartja kedvem beleküldöm a tűzbe, és porrá ég értem, de előtte az ellenségeim nagy részét is magával viszi, ennél tökéletesebb katona nincs a világon, mint az aki vakon követ és megadna érted és miattad bármit. Ha lenne lelkiismeretem, vagy valami élő a halott lelkemben, akkor talán éreznék iránta szánalmat, vagy valahol sajnálnám őt, hogy egy ilyen markában van mint én, de mivel a lelkem hosszú ideje halott, csak van, de funkciója nincs, ahogy az érzéseim nagy részének sem. Ki lehet valakiből ölni mindezeket, és el is lehet nyomni, hogy végül csökevényekké váljanak. Hát, így történt, hogy nekem egyik sincsen csak egy torz való, ami a vért, a fájdalmat, a kínzást és a kegyetlenkedést részesíti előnyben.
Szíve dobbanásai, lélegzete gyorsulása zene füleimnek, tudom, hogy ez miattam van, hogy csak arra vár, hogy megjutalmazzam, magammal. Igen, én úgy gondolom, jutalom vagyok neki, és ahogy ő viselkedik, ő is így gondolhatja. Pompás. Igazán pompás.
Gondolataim csapongóak, nem teljesen normálisak, ahogy én sem, mit tagadjam, nem felelek meg az általános normáknak, amiket felállítottak. De ki nem szarja le?
Mélyen nézek bele a szemeibe, hogy lásson benne mindent amit csak mutatok magamból, a birtoklást, hogy most az enyém és azt teszek vele amit akarok, az őrületet, hogy bármi megtörténhet, lehet elborulok és megölöm, ez is benne van a mostani felállásban, de a vágyat is, hogy magam alatt akarom érezni, ahogy a vérét veszem, marcangolom és ő élvez alattam.
Szemfogaim átszakítják a finom bőrt, és én nyelni kezdem a vérét, ő pedig a hátamba vájja a körmeit, fájdalmat okozok és kapok. Hajába markolok bele és fájdalmasan kezdem el feszíteni hátrafelé, miközben egyre jobban ráhajolok a nyakára, vérét pedig csak nyelem, még meg nem gondolom magamat és eltaszítom, rá az ágyra, hogy kiterüljön ott, vére pedig a fehér lepedőt fesse meg.
Belépek a combjai közé, miközben ő felül és belekapaszkodik a pólóm derekába, én állok mint egy kőszikla és nem mozdulok, csak figyelem őt, ahogy rajongással, szerelemmel és vággyal tekint rám. Méregetem ahogy a kígyó az egeret, mielőtt lecsapna rá, de hagyom, hogy felkússzon és megcsókoljon, némi dermedt mozdulatlanság után viszonzom csak, harapva, keményen, követelőzően és uralkodón, de még is csak megharap, amire csak eltaszítom magamtól, hogy keményen nyekkenjen az ágyon. Hagyom, hogy a vérem kibuggyanjon. Füleimben cseng még búgó hangja, ahogyan hívogat, akarja, hogy menjek. Várok, még egy pillanatot, egy lélegzetvételnyi ideig úgy állok ott, kibuggyanó vércseppel, mint akit oda faragtak, majd hírtelen rohanom le, rávetem magam, félre rántom a fejét, és a matracba préselve harapom meg újra, iszom a vérét, mohón nyelem.
Elszakadok a sebtől, hogy megemeljem kissé, vérét a mellei felé folyatom, figyelem, ahogy a két halom tövébe ér a vörös nedű, és lusta mozdulatokkal kezdem felnyalogatni onnan. Majd mint aki eszét vesztette, harapom meg az egyik melle oldalát és tépem meg a bőrét, később meggyógyítom majd a véremmel. Végső soron nem ölné meg, túl értékes nekem ahhoz, hogy puszta szeszélyből végezzek vele, hatalmas, tehetséges boszorka, és nem könnyű még egy ilyen nőt találni, aki ennyire feltételek nélkül teszi, amit akarok. Meg kell becsülni, még akkor is, ha bennem van a vágy, hogy darabokra tépjem.
Csuklómba marom a fogaim, majd az ajkaihoz emelem, hogy igyon a véremből, gyógyuljon meg, mielőtt a vérveszteségtől elájul nekem, akkor teljesen használhatatlan lenne. Nekem meg más terveim vannak.

Megállok az ajtóban és kényelmesen dőlök neki, a vállammal támaszkodom a félfának. Tekintetem az ajtón, hallom a lépteit, kezdetben szaporák, majd lelassulnak, próbálja irányítani az érzelmeit, próbál valahol ellenállni nekem. Mintha nem tudnám, hogy mennyire is rajong értem, hiába is áll egyenes háttal a pulzusa, a szíve heves dobogása mindent elárul róla, és nem is kell noszogatnom, csak kinyújtom a kezem és már jön is. Engedelmes kis boszorka, igazán kedvemre való, hogy ilyen simulékony természetű velem szemben. Megtehetném, hogy a kezébe adom az ellenlábasaim életét, szórakoztató lenne végig nézni, ahogyan végez velük, mert akar engem, mert kíván és, hogy megkaphassa a jussát, igazán kitenne magáért, de ezt az élvezetet nem adom más kezébe, nem ha magam is elvégezhetem. A gyilkolás és a kínzás van olyan jó mint a sex, ugyan olyan mocskos mind a kettő, bár utóbbi nagyobb kielégülés, még előbbi csak felcsigáz, hogy utána kiélhessem magamat más módon valaki mással.
Elnézem a hullámos barna tincseket, kissé oldalra döntöm a fejemet és úgy méregetem, ahogy a lecsapni készülő kígyó az egeret, lassan és darabosa fordítom vissza egyenesbe a fejemet, d eközben végig őt figyelem és amikor hozzám simul, könnyedén siklanak a kezeim a hátára, balom lecsúszik a formás fenékre, amibe bele is markolom, jobbom a tarkójára csúszik fel, hogy ujjaim a nyaka finom bőrébe vájhassam és hátrafeszíthessem a fejét. Tehetném ezt a hajával is, de az már olyan sablonos.
- Hiányoztam? – Persze, hogy igen, de az ő ajkairól akarom, hogy legördüljenek a szavak, hallani akarom, ahogy elhalón igent mond nekem. Lehajolok, nyakán húzom végig az orrom, belélegzem a friss illatot, érzem a bőre alatt áramló vérét, azt az édes nedűt, ami néha olyan részegítően hat rám, kívánom, de nem csak a vérét. Nyelvem húzom végig a torkán, lassan, hogy hírtelen marhassak bele a finom bőrbe, hallom, ahogy átszakad, ahogy a húsba mélyednek az agyaraim, és a vére azonnal a számba tódul. Tudom, mit evett és mit ivott. Érzem a vérében azok zamatát, amit elfogyasztott, és érzem benne a vágyát is, ami édes aromaként fűszerezi a vérét. Közelebb vonom magamhoz, hogy szinte hozzám préselődjön a teste, ő az enyém, és azt teszek vele, amit csak akarok, nem fog ellenállni, nem fog ellenkezni. A hatalmamban van, a bűvkörömben és van pofám mindezt kihasználni, az ágyra taszítom, durván és kegyetlenül, nyaka vérzik, a lepedő pedig fehér, pontosa miatta, hogy vére vörösre festhesse majd az anyagot.
Nézem, ahogy elterül az ágyon, kiszolgáltatva nekem és az akaratomnak, az a ruha, ugyan csinosa fest rajta, de engem hidegen hagy, a csupasz bőrét akarom látni, ahogy anyaszült meztelen fekszik az ágyamban, nem késlekedek, utána vetem magam és puszta kézzel kapaszkodok bele az anyagba, hogy határozott rántással széjjel téphessem azt. Nem szükséges ez, minek? Ami a kezemben marad azt a padlóra szórom, nem fog innen egyhamar elmenni, és ahhoz, hogy egy ideig az ágyamban hemperegjen, nem kell neki ruha.

Megnyitom a zuhanyt, egészen forróra állítom a vizet. Szeretem, ha olyan forró, hogy a bőröm kivörösödik, és az érzés olyan, mintha millió egy kis tű szurkálna. Vámpír vagyok, nem ember, hogy égési sérüléseim legyenek az ilyen hőfoktól, és a vért amúgy is jobban oldja a forró víz, mint a hűvös. A ruháimat elszórtam a padlón, majd később elégetem, néha túlságosan is pazarló vagyok a ruhatárammal kapcsolatban. Egy –egy kitépett szív, vagy feltépett hasfal és a vér néha túlságosan is spriccel, amikor elragadtatom magamat. Most is ez történt, túlságosan is elragadtattam magamat, és a végére már szinte fürödtem a vérben. Nem, nem volt pazarlás, egy drogozó fae vére sosem az, nem kívánom a mocskos vért, amibe kitudja milyen olcsó szar keveredett bele!? A vérben feloldódott vackokra sajnos nem vagyok immunis.
A vízsugár felé fordítom az arcomat, és néhány pillanatig csak állok alatta, hagyom, hogy lemossa az arcomat, hogy utána megfogja a tusfürdős flakont, valamennyit a tenyeremre engedjek a kék és enyhén zselészerű anyagból, hogy utána lemoshassam magamról a maradék vért. Végül a hajamból mosom ki a cafatokat, oda is került némi a vörös életnedvből. Még néhány percig állok a zuhany alatt és hagyom, hogy a forró víz átmelegítsen szépen lassan, ma még nem ittam vért, nincs bennem elegendő életerő és szükségem van rá, hogy élőnek tűnhessek és az erőm is folyamatos legyen. Tudom, kit akarok, kinek a nyakába és combjába akarom belevájni a fogaimat, fel is hívhattam volna mielőtt beálltam a zuhany alá, de mivel napok óta nem kerestem, biztos vagyok abban, hogy rövidesen felbukkan a rezidenciámon. olyan vagyok neki, mint a drog, nem kapta meg belőlem az adagját és lassan már elvonási tünetei lesznek. Ide fog jönni, hajtani fogják a vágyai, hozzám.
Kopogás a földszinten, az ajtón, ma nincs aki kinyissa, valahogy nem preferálom, ha a farkas aki engem szolgál ostobán viselkedik és megpróbál ellenem szervezkedni, így néggyel kevesebb van már belőlük a világon, tehát a ház most üres, csak én vagyok benne, és a szobámban az iPod dokklóm, amiből szól a zene, most egy kis NIN szól, halkan és visszafogottan. Nem kívánom ordítatni a zenét, de kell némi alapzaj is.
A törölközővel nem bajlódom sokat, miután végeztem vele eldobom a fürdőben és felveszek egy nadrágot, farmer és egy hosszú ujjú póló, több most úgy sem kell, ahhoz, hogy vért vegyek magamhoz nem kell öltöny vagy egyéb cucc. Mezítláb állok meg a fürdőt és a hálószobát elválasztó ajtóban, nekidőlök a félfának és a tekintetem a belépőre szegezem, halovány ragadozómosoly villan fel az arcomon. Sava vonzó nő, csinos arc szerkezet, szép vonású szemek, telt ajkak, amik pont olyan falnivalók mint amilyennek kinéznek. Sosem mondtam, hogy nem vonzódom hozzá, különben egyszer sem dugtam volna meg. Nem az vagyok, aki akkor is megrak valakit, ha az nem tetszik neki, csak az érdekei kívánják úgy.
- Jöjj! – hangom parancsoló, kinyújtom felé a kezemet, és várom, hogy jöjjön, éhes vagyok a vérét akarom, mindenek előtt, és utána a testét is, a kínzás és a kegyetlenkedés mindig megéheztet, minden éhségem felébreszti.