Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogja tűrni ezt az egész dolgot. Nagyobb volt az önuralma, mint gondoltam. Most nem csak a varázslatról beszélek, hiszen nem éppen gyenge varázslatot bocsájtottam rá, hiszen bárki meg tudná törni, ha gyenge lenne, én viszont nem akartam megkönnyíteni a dolgát, de biztosan már ő is talált rá valami varázst. Direkt nem vettem el több erejét, hiszen kíváncsi voltam arra, hogy mennyi ideig bírja szavak nélkül, hiszen ennyire már ismertem őt, hogy tudjam mindenre van valami szava, beszólása, megjegyzése, de ezt egyáltalán nem bántam, hiszen így legalább nekem se kellett vissza fognom a "nyelvemet". Néha-néha hátra pillantottam rá és mosolyogva figyeltem őt. Láttam rajta, hogy tetszik neki az amit lát, de még se akar lépni. Figyel és egy pillanatra se enged el a tekintetével és ezt jó jelnek vettem, hiszen szemmel láthatólag tetszik neki a rögtönzött műsorom, de még mindig nem jöttem rá, hogy pontosan miért is teszem. Egyszerűen azt mondanám, hogy sodródók az árral és lesz, aminek lennie kell.
Fura volt látni, hogy mennyi önuralma van, de mondjuk ez várható volt, hiszen egy orvgyilkosnak profinak kell lennie ilyen téren. Figyeltem őt, majd pedig folytattam tovább a táncot és az ingének a kigombolását, persze mindig figyeltem arra, hogy ne mutassak sokat, csak sejtessek valamit. Nem sokkal később pedig az asztalnak dőltem és úgy folytattam tovább mindent. A némaságnak egyszerű oka volt, hiszen tudtam jól, hogy mennyire nehezen tudja megállni azt, hogy ne szóljon vagy cselekedjen egy ilyen közben. Húzni szerettem volna őt kicsit, nem mondom azt, hogy fair dolog volt, de ő se játszott mindig fairként. Mosolyogva pillantottam rá, majd pár perccel később már megfordultam és háttal voltam neki. A testem még mindig mozgott a fejemben lévő zenére, majd szép lassan elkezdtem az egyik vállamról letolni az inget, majd pedig jött a másik vállam. Lassan csúsztattam lefelé a hátamon, de mielőtt lecsúszott volna teljesen visszarántottam magamra, majd mosolyogva fordultam meg. Pár pillanat múlva pedig újból ott voltam közvetlen előtte. Testem a testének simult megint, majd pedig a kezét megfogva húztam végig a combomon fölfelé, feltűrve vele az ingének az alját, majd pedig amikor közel ért ahhoz a pontomhoz, akkor elindultam oldalt vele, a csípőmön keresztül felfelé. Persze azt a pontomat kihagytam, nem fogja ilyen könnyen megkapni ezt a dolgot, illetve a hangját se, ha rajtam múlik. Kezét végig húztam az ingének a peremén, majd pedig nem sokkal később a meztelen felső testemhez érintettem a kezét és úgy húztam tovább a hasamon át egyre feljebb. Ezek után pedig egy pillanatra a keblemre tettem a kezét és úgy kényeztettem magamat.
Pár másodperccel később pedig elengedtem a kezét és elléptem tőle. Felszökkentem pár lépcsőfokot, majd pedig gyengéden megcsókoltam őt, miközben az álla alányúltam az mutatóujjammal, majd ezek után pedig elindultam kifelé a szobából, de még mindig táncolva. Tudtam jól, hogy követ a tekintetével és figyel engem, illetve jön utánam, hiszen biztosan kíváncsi arra, hogy mire készülök. Majd nem sokkal később eltűntem a sarok mögött, ami kivezetett ebből a képes szobából. A lábamat kinyújtottam mögüle, majd pedig nem sokkal később az ingét lógattam ki a fal mögül és végül a földre ejtettem. Kíváncsi lettem volna az arcára, de erre most nem volt időm. Gyorsan a nappaliban teremtem és kerestem valami elfogadható dolgot, amit magam köré tudtam tekerni, hiszen nem állt még szándékomban megint megmutatni mindent.

ઈ Music: You Can Leave Your Hat On
ઈ Note:
ઈ Words: 548

Fura volt látni azt, hogy járt ott, ahol éltem. Valószínűleg soha se járt bent a kastélyban, mert akkor biztos találkoztam volna vele. Arc memóriám mindig is jó volt, így biztosan felismerném őt, ha az arca vagy a neve nem is rémlene, akkor ezt a  szempárt bárhonnan felismerném. Nem szerettem a múltamról beszélni vagyis nem erről a részéről, arról pedig, hogy utána mit tettem arról meg még inkább nem. Fogalmam sem volt arról, hogy miként reagálna arra, ha megtudná, hogy milyen szörnyűségeket tettem. Persze ő orvgyilkos volt, így ilyen téren nem volt ő se szent, de az sokkal inkább elfogadott volt, hogy egy férfi ölt, vagy tudott a fegyverrel bánni, mint egy nő. Nem mondom azt, hogy azért tettem azt, mert ez történt velem a kastélyban, hiszen azt már megtanultam, hogy a sötétség mindenkiben ott van és arra vár, hogy mikor tudja bekebelezni az embert, de nagyban hozzájárult a történésekhez. Nem találkozom anno Joseph-el, akkor az is lehet, hogy már nem élnék, vagy még mindig embereket ölnék. Soha se kértem senki sajnálatát, hiszen erről senki se tehetett, illetve ezen már senki sem tud változtatni.
Rendben. - mondtam neki mosolyogva. Talán a mosolyom olyan volt akár egy gyereké, mint amikor örül annak, hogy valamit megkap amire nagyon vágyik, de ez most nem zavart. Miközben beszéltem hozzá még mindig a szobát figyeltem és néha rápillantottam. Örültem annak, hogy újra mosolyogni látom, hiszen a mosolyától tényleg minden nő elolvadna és még ott volt az a babonázó szempár is. Biztos voltam abban, hogy mindegyik fegyverét használta már, illetve ha úgy adódna, akkor nem habozna és beszerezne egy másik fegyvert, vagy éppen kínzó eszközt.
Hmmm, nem tudom, hogy ezt miből gondolod. - mondtam neki egy sejtelmes mosollyal, majd amikor hívogatni kezdett, akkor egy darabig haboztam. Igen, húzni akartam kicsit őt, majd pedig hamarosan ott teremtem előtte. Viszonoztam a gyengéd csókját, de közben elmormoltam egy varázsigét is. Huncut mosoly jelent meg, amikor láttam az arc kifejezését arra, hogy nem tud megszólalni. Nem tudtam kihagyni ezt, hiszen Aiden tényleg a szavak embere volt, már csak az a kérdés, hogy mennyire a tettek embere.
Csak nem valami baj van, kicsim? - kérdeztem tőle egy ártatlan arccal, majd újból megjelent a bizonyos huncut mosoly az arcomon.  Figyeltem őt mosolyogva és ezek után még inkább biztos voltam azzal kapcsolatban, hogy nem tudna bántani, hiszen nem éppen olyan személynek tűnt, mint aki szereti az efféle tréfát. Végig húztam az ujjamat a mellkasán és közben az ajkamba haraptam, illetve felnéztem rá. Körbepillantottam a helységben és egész hangulatos volt ez a szoba, persze a fegyvereket leszámítva. Nem volt túl sok világítás itt, de annál inkább hangulatos volt, hiszen piros fénnyel volt megvilágítva a terem és ez kicsit sejtelmessé tette az egészet.
Elkezdtem magamban egy dalt dúdolni, mire újból pipiskedni kezdtem és megcsókoltam őt, hiszen másképpen nem nagyon érem fel őt. Nem kicsivel magasabb nálam, de egyáltalán nem bántam ezt a "szintkülönbséget". Majd szép lassan elszakadtam az ajkától és apró csókokkal borítottam el a testét. Nem akartam elsietni semmit se, de nem tudtam megállni, hogy ne tegyem meg. Sokszor elgondolunk valamit, ami persze végül nem úgy történik meg. A fejemben lévő dallamra elkezdtem táncolni. Megfordultam, majd a testem a testéhez simult. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen arcot vág, de majd talán nem sokára megtudom, ha csak le nem állít. Elindultam vissza a terem közepe felé, majd pedig kellő távolságban megálltam. Persze menés közben is mozogtam, hiszen meg akartam kicsit őrjíteni őt és élvezni azt, hogy nem tud semmit se hozzá szólni hiába akar. Elkezdtem mozgatni a csípőmet és szép lassan egy picit elkezdtem felhúzni az ingét a combom vonalán, de persze figyeltem arra, hogy ne mutassak meg mindent. Nem sokkal később neki dőltem az egyik asztalnak, vagy legalábbis valami olyasminek, ami félig üres volt, így még tartanom se kellett attól, hogy bármi belém fog állni vagy valami hasonló dolog fog történni. Folytattam tovább a táncot, majd egyszer csak megfordultam és kecses mozgás kíséretében elkezdtem kigombolni az inget, de persze figyeltem arra, hogy ne mutassak meg semmit se, csak sejtessem azt, amit már amúgy is látott, illetve amit az ing takart.

ઈ Music: You Can Leave Your Hat On
ઈ Note:
ઈ Words: 679

Figyeltem őt és volt abban igazság amit mondott, de akkor is úgy éreztem, hogy részben ez jó dolog volt, hogy megcsókolt, mert különben mi történt volna? Semmi, valószínűleg elmentem volna és az is lehet, hogy soha többé nem látom őt. Egy dolgot tudtam, hogy egyikünk se közömbös a másik számára, de még annyi kérdésem lett volna, de magam sem tudtam szavakba önteni, illetve nem akartam letámadni őt. Nem tudtam, hogy miért csókolt meg, miért ennyire gyengéd velem, hiszen igaza volt, hogy idegenek vagyunk egymásnak. Két idegen, akik között van valamiféle kötödés, valami megfoghatatlan. Nem értettem, hogy mit miért tesz. Azt hiszem soha se fogom megfejteni a férfiakat, hogy mit miért tesznek, vagy éppen mi jár a fejükben. Ennyi idő alatt se tudtam megfejteni őket és talán soha se fogom.
Nem kell, nem tehetsz róla. - mondtam neki kicsit halkabban, majd pedig felnéztem rá. Nem akartam erről többet beszélni. Ezek után pedig még egy rejtett helységbe mentünk. Idővel talán én is megtaláltam volna, de így jobb volt, hogy ő mutatta meg. Így is sokkolt, de próbáltam leplezni és a legjobbat kihozni ebből az egészből. Talán idővel hozzászokok, már ha ehhez hozzá lehet szokni.
A tekintetemet a fegyverekről ráemeltem amikor megszólalt. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, majd egyből el is fordultam. Nem gondoltam volna, hogy nyíltan fog válaszolni erre a dologra, de jól esett az, hogy azt mondta, hogy nem szeretne elengedni engem. Ez a dolog még több bátorságot adott mindenhez, még akkor is, ha minden még zavarosabb lett ezzel a dologgal. Az emberek se mutatják meg az elsőkét találkozás után egymásnak a fegyverüket, de mondjuk az is igaz, hogy talán egy normális emberrel soha se történik meg az ami velünk. Nem tudom, hogy honnét jött az-az ötletem, hogy tanítson meg lőni, de mondjuk mindig is érdekelt ez a dolog.
- Rendben, de vigyázz, mert szavadon foglak majd. - mondtam neki kicsit viccelődve, mintha ezzel próbálnám oldani a feszültséget, vagy legalábbis a bennem lévő feszültséget. A késsel már jól bánok, kínozni nem akartam senkit se, ezért is kerültem el messzire azokat a tárgyakat.
- Hidd el, hogy azért még ehhez idő kell, hogy ezt megszokjam, vagy elfogadjam, de mindenből próbálom a legjobbat kihozni. Illetve nem érzem azt, hogy emiatt el kellene mennem. - mondtam neki őszintén és közben őt figyeltem a terem közepéről. - Elmondtad, hogy mi vagy és sejtettem, hogy sok fegyvered van, de azért ennyire nem számítottam. Ez tény. - mondtam neki egy kicsit kedvesebben és nem vettem le a szememet róla. Talán nem vagyok  normális, talán fura vagyok, de én ilyen vagyok. Nem akarok elmenni, mert úgy érzem, hogy ezzel meg tudok birkózni, vagyis nagyon remélem. Csak álltam ott és figyeltem őt.   
ઈ Music: I was made for lovin' you
ઈ Note:
ઈ Words: 449

Miért vagy ebben olyan biztos? - próbáltam komoly hanggal kérdezni, majd pár perccel később elmosolyodtam. Tényleg pontosan tudtam, hogy mire gondol, vagy mire célzott ezzel kapcsolatban, de nem akartam semmit se elsietni. Egyszerűen előbb arra kellett rájönnöm, hogy miért vagyok itt vele. Nem szoktam eberekhez kötődni, de neki valahogyan sikerült ezt "elérnie". Többet szerettem volna tudni róla, meg akartam ismerni. Sok ideje élek már, így nem akartam elsietni semmit, hiszen bíztam abban, hogy még sokáig fogok élni, vagy legalábbis addig, amíg őt megismerem és választ kapok az összes érzésemre, ami hozzá fűződik. De nem akarok ezen agyalni, hiszen abból soha semmi jó nem lehet. Sodródni fogok az árral és majd kiderül, hogy mit szánt nekünk a sors.
Miért érdemelted volna meg? Senki se érdemli meg ezt a dolgot, bármit is tett a múltban. - mondtam neki határozottan. Nem értettem, hogy miért gondolja azt, hogy megérdemelte. Elmosolyodtam, amikor éreztem gyengéd simogatását. Talán félnem kellene a közelében, elfutnom, hiszen orvgyilkos, de az ölelésében biztonságban éreztem magamat. Úgy éreztem, hogy soha se lenne képes bántani engem. Nem sokkal később pedig a múltam egyik darabkájával találtam magamat szemben. Teljesen megszűnt minden, egyszerűen úgy éreztem, hogy újra ott vagyok. Nem akartam soha se visszakerülni oda, de a múltamat nem tudom eltörölni, se megváltoztatni, hiszen ennek köszönhetően lettem ilyen, amilyen vagyok. Fel se tűnt, hogy odajött hozzám, majd amikor átölelt hirtelen visszacseppentem a jelenbe. Egy darabig csak álltam ott az ölelésében és a kérdése visszhangzott a fejemben, illetve a válasz rá: "Minden." Ez lett volna a legegyszerűbb válasz, hiszen sok minden történt ott, majd a hátamat a mellkasának támasztottam és a fejemet is neki döntöttem, de a tekintetemmel még mindig a képet néztem.
-Honnét ismered ezt a helyet? Ez a hely porig égett, jól tudom, hiszen én okoztam a vesztét. - mondtam szinte elhaló hangon és lenéztem a földre.- Ez volt a második otthonom miután a szüleim meghaltak. Szolgáló lettem itt, majd pedig olyan dolog történt, ami minden lány rémálma... Végül a kastély pedig porig égett. Nem tudtam, hogy mi vagyok, egyszerűen csak arra gondoltam, hogy égjen porig minden és megtörtént. - mondtam szinte elcsukló hangon, hiszen még mindig tisztán emlékeztem Criest nevetésére, érintésére.. még a hideg is kirázott az emlékektől.
Aiden-re néztem és nem értettem, hogy miért mondja ezt, hiszen a legtöbb már az első napon elmenekült volna, vagy legalábbis akkor, amikor kiderült, hogy orvgyilkos. - Miért gondolod azt, hogy elmenekülnék? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd bólintottam. Nem akartam elsietni semmit se, de tényleg szerettem volna őt jobban megismerni. Követtem őt lefelé, de fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretne mutatni. Az emberek is fura dolgokat tudnak tartani egy pincében, vagy legalábbis egy pincében kialakított szobában. Nem tudtam, hogy mire is számítsak, majd amikor megláttam egy pillanatig mozdulni se tudtam. Tele volt mindenféle fegyverrel, kínzóeszközzel, vagy éppenséggel altatóval. Beljebb sétáltam és közben egy-két tárgyat megérintettem. Fura volt ezt látni, de sejtettem, hogy vannak neki ilyen tárgyai, de arról fogalmam sem volt, hogy ennyi. Arra amit mondott felkaptam a fejemet és figyeltem őt.
- Ennyire könnyen elengednél? Miért nem tanítasz meg inkább lőni? - kérdeztem tőle egy apró mosollyal az arcomon, mert egyszerűen nem tudtam mit mondani arra ami itt fogadott, illetve picit oldani is akartam a feszültséget, majd pedig még beljebb mentem, mert látni akartam azt, hogy mije is van. - Mond, hogy a munkát legalább nem hozod haza... -mondtam neki kicsit halkabban, hiszen ezt még meg kell emésztenem, illetve egy apró hang azt súgta, hogy fussak el, míg egy másik hang azt, hogy életem legnagyobb hibáját fogom elkövetni, ha most elmenekülök. Úgy éreztem, hogy maradnom kell, de a pontos okot nem tudtam, hiszen túl sok minden kavargott a fejemben.

ઈ Music: I was made for lovin' you
ઈ Note:
ઈ Words: 605

Desty & Aiden

Destiny calls...

- Hogy mire gondolok? Arra, amire te is mikor a törülközőt leloptad rólam, és kínzó lassúsággal mértél végig. - Mondtam mosolyogva. Kilátó… Nem tagadom, magas vagyok, de nálam vannak sokkal magasabb emberek is.  De Desty szimplán csak alacsony.  Szeretem az alacsony lányokat. És ők is, hogy nem kell sokat térdelniük. Nem kell sokat gondolkozni ezen, szerintem érthető, hogy hogy értem ezt. Nehezen lehet máshogy értelmezni, legalábbis nekem. De Destyvel ezt sem akarom elsietni. Vele úgy érzem, hogy őt ha úgy alakulna elhagynom sem kéne, mert meg tudja magát védeni. Bár az én ellenségeim ellen nem lesz könnyű dolga. De hova gondolkozok még? Valószínűleg amint a fegyvereket meglátja észt veszejtve rohan majd el. Nem lepődnék meg,  szóval komolyabban nem is gondolkozok egyelőre ezen.
- Senki nem érdemli meg? Hát de, én megérdemeltem. Jobban mint bárki más. - Mondtam komolyan, amint hozzám bújt elkezdtem simogatni a kezét. Végül amint elszakadt tőlem, furcsa dolog történt. Az egyik kastélyt vizsgálta, mikor egyszer csak megijedt. Nem tudom mitől, vagy hogy miért. Odasétáltam mögé, és újra átöleltem.
- Mi a baj? - Adtam egy puszit az arcára. Simogattam a hasát közben, ahol átöleltem őt.
- Mutatni szeretnék valamit… Ha ebbe bele akarunk kezdeni, akkor szeretném, ha előre tudnál rólam mindent. Hogy időben el tudj menni, ha arra kerül a sor. Amit teljesen megértenék. - Engedtem el az ölelésből, majd léptem néhányat, az egyik kicsi, ártatlannak tűnő kép mögé nyúltam, azon egy gombot megnyomtam, majd léptem néhányat. Alattunk kinyílt egy ajtó, és lépcsők vezettek le a pincébe. Előre mentem, és lassan elkezdtem a lépcsőn lefele sétálni. Időközben a mozgásérzékelők sorra kapcsolták fel a lámpákat, amint leértünk a lépcsőkről előttünk kivilágosodott minden. Egy hatalmas szoba tárult elénk, minden eszközzel amit gyilkosságokhoz használtam, vagy használni fogok, amikkel embereket kínoztam meg, és minden egyéb altató szer, hasonlóak. Nekidőltem a falnak, karba tettem a kezemet, és vártam, hogy mit mond erre, vagy mit csinál. Legvalószínűbbnek azt tartom, hogy sarkon fordul, és elmegy.
- Ha el akarsz menni, nem foglak vissza tartani… -



ઈ Zene Kiss Me
ઈ Note
ઈ Words 331

Teljesen elmerültem a képekben, pedig még csak alig láttam egy-két képet. Gyönyörűek voltak, de még annyi hátra volt. Figyeltem és próbáltam megfejteni azt, hogy mit is ábrázolhatnak. Nem hallottam, hogy kinyílt az ajtó, illetve a lépteit se. Amikor megéreztem a karjait és testének a közelségét, akkor egy picit megijedtem, hiszen tényleg nem hallottam semmit se. Teljesen kizártam a külvilágot pár percig, csak a képek és én voltam. Minden más megszűnt.
A te műveid? - kérdeztem vissza csodálkozva, hiszen nem gondoltam volna, hogy tud ilyeneket csinálni, majd egy pillanatra valami fura és megfoghatatlan "szomorúság" kerített hatalmába, hiszen mégis csak a volt kapcsolatait festette meg. Fontosak lehetek azok a személyek, vagy az a személy számára, hiszen az ember nem fest csak úgy le senkit se. Amint megéreztem a pusziját, akkor egyből elszállt ez az érzés. Álltam ott az ölelésében és a hátamat a mellkasának döntöttem. Kezemet a kezére tettem, majd a következő szavai hallatára felnevettem.
Nem is tudom, hogy mire gondolsz onnét fentről a kilátóból. - mondtam neki kuncogva, majd amikor megfordított, akkor mélyen a szemébe néztem. Fura volt ez az egész dolog, hiszen nem régen még legszívesebben megöltem volna, de most meg fura jól eső bizsergés kerített hatalmába ahányszor csak a megéreztem a testének a közelségét. Viszonoztam a csókját, a nyaka köré tekertem a kezemet és beletúrtam a hajába, ami nem volt egyszerű, hiszen tényleg jóval magasabb volt nálam.
Odafordultam ahova mutatott, majd pedig rá pillantottam. Láttam rajta, hogy nem szívesen emlékszik vissza erre, hiszen biztosan fájdalmas lehetett számára. Gyengéden végig simítottam az arcán, majd hozzábújtam. - Sajnálom. - mondtam neki őszintén, hiszen pontosan tudtam, hogy mennyire fájdalmas lehetett neki ez az egész. - Senki se érdemli meg azt, hogy elárulja egy olyan személy, akiben bízik. - tettem hozzá, majd figyeltem őt. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom vagy tennem, hiszen pontosan tudtam, hogy egy sajnálom nem old meg semmit se, illetve az is fura volt, hogy ennyi mindent elmondott nekem. Alig ismertük egymást mégis beengedett az életébe, vagy legalábbis betekintést nyerhettem a múltjába, az életébe. Viszont ő még szinte semmit se tudott rólam.
Majd hirtelen megpillantottam egy másik tájképet. Nem volt rajta egy ember se, csak egy kastély volt rajta. Kibújtam az öleléséből és közelebb sétáltam a képhez. Nem mondtam semmit se csak figyeltem és olyan volt, mintha a kép életre kelne. Láttam, amint szép lassan tűznyalábok kerítik hatalmába a kastélyt. Egy pillanatra nem tudtam, hogy ez valóság vagy csak a képzeletem játszik velem, de megijedtem. Hátrébb léptem, de még mindig nem bírtam a tekintetemet  levenni a képről és közben a kezemet összefontam magam előtt, mintha azzal megtudnám magamat védeni.

ઈ Music: I was made for lovin' you
ઈ Note:
ઈ Words: 432

Desty & Aiden

Destiny calls...

Tetszett, amint a szemével szinte újra felöltöztetne, csakhogy később letéphesse rólam a ruhákat. Akármennyire is akarná tagadni, egyszerűen a jelek másról árulkodtak. Amilyen sebességgel haladt végig a talpamtól az arcomig, meg amint a saját ajkába harapott sem jelenthetett mást. Oké, én is rendesen felmértem a terepet a fürdőben, ugyanilyen sebességgel. Csak ő láthatóan sokkal inkább zavartabb volt abban a pillanatban. Bár nem is csodálom, akkor még ez az egész nem volt világos ami köztünk van. Sőt, még most sem az teljesen, de sejthető. Na de nem vagyok olyan személy aki elszólja a dolgokat. Csak sodródok az árral. Amit igazából én gerjesztettem. Azon is meglepődtem, hogy semmi hozzászólás nélkül haladt el az után, ahogy a fenekére csaptam. Biztosra veszem, hogy a karomat a hátamba állítaná, hogyha ezt a fürdőben történtek előtt csinálom.
Talán 5 percig feküdtem ott a kádban relaxálva, mire végül kiszálltam, és lassan megtörölköztem, és a derekamra tekertem a törülközőt. A szobám felé vettem az irányt, amint beértem elmosolyodtam. Sejthettem volna, hogy már kisajátítja a cuccaimat. A törcsit ledobtam az ágyra szintén, majd felvettem egy boxert, és valami kényelmes nadrágot. Nem tudtam hova mehetett a házban, de volt egy megérzésem, hogy felfedező útra ment. És a kis rejtett zugom ajtaját nyitva hagytam, mert új fegyvert szereztem magamnak, és be akartam rakni a gyűjteményeim közé. El is indultam hát felé, és benyitottam az ajtón. Hála ég a pince ajtót nem tudta kinyitni. De láttam, hogy a képekben csodálkozik, ezért mögé sétáltam, és hátulról átkaroltam.
- A tájképek az én műveim, amin meg két embert látsz, egy nőt és egy férfit, azok korábbi kapcsolataim. - Nyomtam az arcára egy puszit, majd a haját félresimítottam az egyik oldalra. Szándékosan csinálja… Szándékosan nem gombolja be a tetejét, hogy kb mindent be lehessen látni.
- Hmm… Jó innen fentről a kilátás. - Mondtam mosolyogva az ing alatt lévő csupasz melleit figyelve. Nem is lennék férfi, ha nem tennék ilyet. Majd magam felé fordítottam, és megcsókoltam őt. Hosszú, mégis rövid ideig tartott eddig minden csókunk, most ezen változtatni akartam, ezért is tartott egy jóval hosszabb ideig. Közben simogattam a hátát.
- Ő volt az, aki miatt ilyen kegyetlen, és érzéketlen lettem. Akit megöltem. - Mutattam az egyik képre, amin vele voltam… Néhány hónappal azelőtt készült, hogy elárult volna, és meg kellett ölnöm.



ઈ Zene Kiss Me
ઈ Note
ઈ Words 377

Éreztem, amint az arcát a hajamba fúrta és talán zavarnia kellett volna, de még se zavart. A közelsége megnyugtatott, vagy nem is tudom. Fura hatással volt rám, amit még nem nagyon tudtam hova tenni. Olyan kérdéseket tettem fel neki, amire még én magam sem tudtam a választ és talán pontosan emiatt is gondoltam meg magamat és mondtam neki, hogy ne válaszoljon rá, vagy talán attól féltem amit mondana. Elterelésnek szántam volna a csókot? Nem, egyáltalán nem vagy talán kicsit ez is benne volt, de inkább csak érezni akartam az az érzést, amit akkor éreztem, amikor megcsókolt. Pár másodpercig tárhatott az előző csók, de sokkal több időnek tűnt. Éreztem a karját a derekam körül, mire egy picit lábujjhegyre álltam, hiszen jóval magasabb volt nálam. Mosolyogva figyeltem őt, majd amikor megszólalt, akkor látványosan tetőtől talpig végig mértem és az ajkamba haraptam.
- Ebben biztos vagyok. - mondtam neki mosolyogva, majd pedig megfordultam és elindultam kifelé. Biztos vagyok abban, hogy más esetben eltörtem volna bárki kezét, ha csak rácsap a fenekemre, főleg amikor bárban teszi egy vadidegen, de most szó nélkül hagytam és kisétáltam a fürdőből.
Elindultam a folyóson, majd másodjára sikerült megtalálnom a szobáját. Megtörölköztem, s a szekrényéhez sétáltam. Kinyitottam az összes lehetséges ajtót és fiókot. Megnéztem az összes pólót, pulcsit, kabátot, majd végül megtaláltam az ingeket. Levettem egyet, majd a törölközött az ágyra dobtam és belebújtam. A felső pár gombot nyitva hagytam, majd pedig a konyhába sétáltam. Egy darabig csak nézelődtem, majd végül a hűtőben kezdtem kutakodni. Végül találtam fagyit, szereztem hozzá kanalat és elkezdtem enni miközben a nappaliba sétáltam és leültem. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de óráknak tűnt és még mindig nem jött ki. Hirtelen megakadt a tekintetem azon a bizonyos táskán. Elindultam felé és már majdnem megfogtam és kinyitottam, de végül nem tettem, hiszen semmi közöm se volt hozzá és kutatni se akartam utána. Mivel még mindig semmi hír se volt Aiden-ről, így elindultam "felfedező" útra. Végül találtam egy nyitott ajtót, amin besétáltam fagyival a kezemben, majd olyat láttam amire nem számítottam. Egy darabig csak álltam ott, majd egy kis asztalkára lepakoltam a kezemből a dolgokat és beljebb mentem. Csodálatos és leírhatatlan szépség tárult elém. Szebbnél szebb festmények voltak itt, még pedig ha nem tévedek, akkor a reneszánszból származhattak, de ez nem biztos.

ઈ Music: I was made for lovin' you
ઈ Note:
ઈ Words: 378
ઈ From: fürdő