Ősztől kezdve én is ide fogok járni, hiszen attól még, hogy fae vagyok ugyanúgy kell tanulnom. Szerettem tanulni, de legfőképpen varázsolni, amire itt nem lesz annyi lehetőségem, mint a otthon, de nem bánom. Biztos voltam abban, hogy egyáltalán nem lesz unalmas az itt töltött idő, hiszen rengeteg partit szoktak tartani és szóbeszédből tudom, hogy mindig történik egy-két érdekes dolog ezen az egyetemen. Nincs mesze New York szívétől se, így bármikor haza tudok ugrani, illetve az is tetszik, hogy egy kisebb erdő is társul az egyetemhez. Eléggé öreg az egyetem, így biztos a falai sok rejtélyt rejtenek. Hallottam a partiról is, így habozás nélkül készülődni kezdtem, hiszen ennél jobb lehetőségem úgy se lesz arra, hogy iskola kezdés előtt megismerjem az egyetemet. Illetve szerettem volna az egyetemet is felderíteni, meg egy dolognak utána járni. Reménykedtem abban, hogy lesz erre lehetőségem. Lassú és magabiztos léptekkel indultam el a bárterem felé és mosolyogva figyeltem az embereket. Éreztem a sok fae jelenlétét, hiszen mégis csak boszorkány vagyok. Egy-két embert jobban megnéztem, majd pedig egyre beljebb sétáltam a tömeggel együtt. Átverekedtem magamat a tömegen, mert pontosan a másik irányba kellett mennem ahhoz, hogy elérjem a célomat, amiért részben ide jöttem. Alig, hogy sikerült kiszabadulnom a táncoló tömegből amikor neki mentem valakinek. Mosolyogva pillantottam a lányra.- Bocsi. - mondtam neki kurtán, hiszen nem szoktam soha se senkivel kedves lenni. Már ez is túl tett rajtam, de mindegy is. Már éppen léptem volna ki a teremből, amikor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Éreztem, hogy valami nem stimmel, majd amikor megláttam a saját tükörképeket, akkor egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Dühösen pillantottam a saját testemre, hiszen biztosan voltam abban, hogy a lány akinek a testébe kerültem, ő van az én testemben. - Nem tudom, hogy miféle tréfát űzöl, de igazán visszaadhatnád a testemet. - mondtam neki minden kedvesség nélkül és egyre közelebb sétáltam hozzá. ઈ Zene: Kasanie ઈ Note: -
Pár hete még be sem tettem volna a helyem egy olyan helyre, ahol egynél több ember van. Na, jó ez egy hazugság, mert a munkahelyemre is bejártam és ott bőven többen voltak, mint csak egy ember. Viszont anélkül nem tudnám eltartani magamat ezzel pedig tulajdonképpen, már kötelezővé is tettem a dolgot. Most pedig itt vagyok és senki nem kényszerített erre az egészre. Úgy sem hiszem, hogy sokan meg fognak szólítani errefelé mindenesetre most már valamennyire képes vagyok kontrolálni ezt az egész dolgot. Nem szívesen fogadom el, hogy mi vagyok és nem is akarok emiatt előnyre szert tenni, mert én ezt negatívumnak látom. Nem tudok pozitív szemmel nézni arra, hogy egy szörnyeteg vagyok. Próbáltam valami értelmes kinézetet varázsolni magamnak, ami felvállalható mások előtt is. Mostanában egyre többet mozdulok ki, de ez részben azért van, mert Gen-nel tanulok. Ha ő nem segítene valószínűleg a vér szerinti apámhoz kellett volna fordulnom és annál rosszabbat egyszerűen nem tudok elképzelni. Nem kérek belőle. Ha ő nem kért belőlem majd húsz évig, akkor inkább hagyjon békén most is. A húgomért teszem ezt az egészet. Mert nem akarom őt bajba sodorni semmivel sem és ez azt is magában foglalja, hogy nem fogom magam lebuktatni az emberek előtt. Most meg van erre az esély, de bízom magamban, hogy képes vagyok uralkodni a testem felett. Épp eleget gyakoroltam ahhoz, hogy menjen. Nem szabad stressz hatására átváltoznom. S most már akárhányszor ez elkezdődik érzem.. Tudom, hogy megtörténik. Lassítani tudom, de teljesen megállítani még így sem. Már sokkal nyugodtabban állok a dolgokhoz és ez is rendkívül sokat segít nekem. Ha ez nem lenne, akkor még most is a házamban kuporodnék, amit ettől függetlenül még mindig rettentően imádok. Főleg, mivel ott találkozhatok Jace-cel. A baj csak az, hogy nem tudom, mikor jön az első ember, hogy megzsaroljon vele. Gen tudta. Akkor ki tudhatja még? Magamhoz vettem egy pohár pezsgőt és azt kortyolgatva vonultam el a bálterem egyik sarkához és úgy figyeltem a táncoló, nevető párosokat. Számomra ez a luxus nem létezik. Nem nevethetek Jace-l ilyen szabadon s nyilvánosan. Pedig szeretnék. De még mennyire.. Csak félek az elárulna egy két dolgot a kapcsolatunkról. Ő helyettem is tartja a távolságot, hiszen akárhányszor nyilvános helyen vagyunk.. Olyan, mint egy jégcsap. S ez rettentően fáj. De nem búslakodni vagyok itt. Bár igazából nem tudom, hogy miért.. Kiürítettem az első pezsgős poharamat, majd a másodikhoz nyúltam aztán azt már sokkal lassabban kortyolgattam. Nem lenne jó kiütni magam. Ki tudja, hogy mihez vezetne az egész..
Kezdem azt hinni, hogy minden szó, ami elhagyja a számat, csak olaj a tűzre. Benjamin épp elég összetett ahhoz, hogy ne tudjak rajta kiigazodni és ne merjek csak úgy hátat fordítani neki. Nem vagyok pszichológus, hogy következtetést vonjak le, de ha találkozna egyel, valószínűleg pszichopatának minősítené. Hogy is szokták jellemezni őket? Elbűvölő és ravasz. Na nem, el nem bűvölt, maximum az igézésben éli ki magát, de el kell ismernem, hogy valóban ravasz. Egy lépéssel folyamatosan előttem jár, nekem pedig régen el kellett volna tűnnöm innen, de nem mertem kockáztatni, mikor ezután bármelyik sarkon ismét összefuthatok vele, ha épp követni támad kedve. Akkor már, ha választanom kell, azt a variációt pártolom, mikor emberek között vagyunk. Ezt azért ő sem hagyhatja figyelmen kívül, különben az Ash büntetést szab ki rá. Remélhetőleg halálosat… Már csak azt kellene elérnem, hogy felfedje magát a rengeteg ember előtt. Ennyi mindenkit ő sem tud eltakarítani az útjából. Még hogy elrabolni a szívét? Én? Mondjuk, egy kis formaldehidben tárolnám, az íróasztalomon. Nem, nincs íróasztalom. Az viszont ismét megdermesztett, hogy kezemet szíve fölé húzta. Szinte éreztem a markomban, körmeimet ingébe vájtam, de nem tettem semmit. Kétlem, hogy meg tudnám ölni. Én magam biztosan nem, mert gyűlölném a gondolatot, hogy gyilkossá váltam. Egyébiránt meg inkább mással végeztettem volna el. Mielőtt viszont epés választ hallatva az orra alá dörgöltem volna, hogy az ő szívét maximum megtaposnám, borzalmas felfedezést tettem. Ha ő én, akkor én ő vagyok. Ez valami ritkaszar poén, bárki is csinálta. Persze én egyből Benre gyanakodtam. Mégis ki más intézte volna el ezt, épp a kezére játszik. - Ne szórakozz velem! – mordulok rá ingerülten. Még engem is megrémiszt a hang, amit a torkából csikarok ki, de az jobban, hogy egy kicsit sem idegesíti a kialakult helyzet. De mit is várok, férfiből van, és lassan ki is mutatja a foga fehérjét. Nekem viszont eszem ágában sincs hagyni, hogy mindenki szeme láttára vetkőzni kezdjen. Nem vagyok holmi ribanc, akinek a testét minden következmény nélkül közszemlére teheti, de ha jobban belegondolok már az sem tetszett, hogy a vékony fekete csipkét lehúzta a vállamról. Az én vállamról! Te mocsok.. Rohadék.. Az nyilvánvalóan nem zavarta volna, ha az ő testét mutogatom, így ezt az ötletet el is vetettem azon nyomban. Csak akadékoskodva követtem őt, ahogy elindult kifelé a teremből. Fogalmam sincs, mit tervez, de abban biztos lehet, hogy nem hagyom felügyelet nélkül a testemet. Főleg nem úgy, hogy jelenleg ő birtokolja, irányítja… Basszus.. - Ajánlom, hogy állj le, mielőtt én állítanálak le, mert az nem fog tetszeni, Benjamin! - kit érdekel, hogy hülyének néznek, amiért egy férfinevet kiabálok utána?! Csak kapjam vissza a testem, és esküszöm már itt sem vagyok...
Nem ismerem Zinát.. tulajdonképpen, nem is akarom megismerni. Sőt, talán azzal már elkéstünk. Fogalmam sincs milyen lehet, hogyan viselkedhet normális helyzetekben, de engem nem is ez érdekel.. csak az, ahogy viszonyul hozzám, ilyen ellenségesen s személy szerint én felettébb élvezem amit hozzám vág, ahogy visszaszól, ahogy pörög a nyelve. Bár ezzel csak azt érem el, hogy egy újabb bosszúállót szerzek magam ellen.. de megéri. Megéri látni reakcióit ahogy húzom az agyát, amilyen elutasítóan viselkedik. - Zina, Zina. - Fogadom érdeklődve hogy ő vajon mit is élvezne, tulajdonképpen meg sem lepődök válaszától. A fejemet rázom s oldalra döntöm fejemet figyelve ahogy tartja a biztos távolságot. - Már te is elakarod lopni a szívemet? - Viccelem el végül a helyzetet, s közelebb lépek hozzá majd egy pillanat erejéig elengedem Őt, s keze után nyúlva húzom vissza, s helyezem szívemre. Mire vár még? Adtam egy lehetőséget, ami talán soha többé nem fog megadatni.. amolyan bizonyítást várok tőle. Szájalni könnyű, és beszélni róla.. de kétlem hogy tettekig merne fajulni, ráadásul ennyi ember előtt. Túl gyáva. Fenyeget, de közben mégis hátrál tőlem.. szép és biztató egy párosítás. Ő az első aki ilyen módon próbál megfélemlíteni, vagy tudom is én ezzel a folyamatos hátrálással mit akar elérni. De ahogy hátrál, én úgy követem őt s tartom a közelséget. Ha tovább folytatja ezt, még a végén nosztalgiázni támad kedvem, s a múltkorihoz hasonló helyzetbe kényszerítem őt. Megmutatom neki mit is kéne csinálnia, ha ilyen dolgokat vág a fejemhez. - Olyan biztos vagy a dolgodban.. csak nehogy romba döntsem a terveidet, Zina. - Nézek rá már az előbbieknél kissé komolyabban, csak hogy lássa nem viccelek, s jobban teszik mások is ha nem űznek belőlem viccet. Tudok komoly lenni is ha akarok, bár ezt az énemet mélyen elástam.. a komolyságban nincsen semmi szórakoztató. Azt akarom hogy fenyegetve érezze magát, s egyelőre csak az érzelmeivel játszok. A teste még ráérős, várhat. Előbb össze akarom zavarni őt. - Pontosan. De mire is vársz még? Tudom, hogy a szíved mélyén a közeledben akarsz tudni. - Bököm még oda az orra alá s váltok újra a szarkasztikus, gúnyos hangnememre még mindig meghajolva előtte. Lényegében tényleg foglalkoztat mit keres még itt..simán leléphetett volna ha annyira akart volna, még is itt van. Mondjuk, nem mintha hagytam volna elmenni. A tánc része megvolt, kezdődhet a többi. A következő pillanatban pedig már csak annyit észlelek, hogy egy teljesen más testben vagyok. Egy váratlan fordulat.. eleinte nem is tetszett, hogy Aiden csapdába ejtett engem is, de idővel enyhült ez a dolog s lehetőségeket kezdtem meglátni benne. Nem gondoltam volna pályafutásom során hogy végül egyszer női testben fogom rontani a levegőt.. lássuk be, a tervem túl jó volt hogy kimaradjon az ötletadó belőle. Így vagy úgy.. de nem fogok unatkozni. Ráadásul, látva Zina arcát vagyis.. az én arcomat már megérte. Követelőzik.. tőlem.. mikor látta, hogy semmit nem csináltam, s nem is tudnék ilyen rövid idő alatt s tudtommal a vámpírok nem varázsolnak. - Hé - hé. Nyugalom.. semmi közöm ehhez. - Nézek rá teljes ártatlansággal de szememben felcsillan mégis valami.. látszik, hogy újabban meglepő módon hazudok. S közben távolodni kezdek tőle lassan. Az előbb még menni akart.. hát, most megteszem én helyette. Megfordulok, majd a ruháját kezdem lejjebb gyűrni magamon.. túl sok a takarás.. játszunk kicsit a testével.
A helyzet és az események lefolyása is rég rossz, ha azt is számításba veszem, hogy az előző találkozásunk eredményeként megtörten, szakadtan és véresen szinte könyörögtem neki az életemért. Most mégis itt állok vele szemben, mintha az az este feledésbe merült volna, ám mégis emlékeznék az átverésre. Van bennem némi gőg, azt meg kell hagyni, de minden indulatom ellene irányul. Egy szavát sem hihetem el, ezt pontosan jól tudom már, sőt, azt is fontolóra kell vennem, elhiszem-e, amit kérdez, hiszen olyan lazán hazudik, mint ahogy én pislogok. Bármennyire el akarom üldözni magamtól, úgy tűnik, arra gerjed, ha valaki nyíltan kimutatja az ellenszenvét, viszont akkor megint csak jó nagy szarban vagyok, ráadásul abban a hullámzós fajtában. Ó, cseszd meg. Addig vagyok nyeregben, míg van közönségünk, addig nem tenne semmi olyasmit, ami után ennyi eltakarítani valója lenne.. Ahhoz úgy gondolom, hogy túl lusta. Jobb szereti egyszerűen végezni a dolgait. - Nélkülem, ha kérhetlek.. – tiltakozom ismét, de mintha a falnak beszélnék. Az emberek egyre inkább néznek minket, túl sokat beszélünk tánc közben, bár az tény, hogy nem is kell odakoncentrálnom. Sőt, inkább arra figyelek, hogy szándékosan lépdeljek folyamatosan a lábára. Nem mintha ez bármi kellemetlenséget okozna neki, ám az is lehet, hogy ezt is csak mesterien leplezi. – Tudod, mit élveznék? – kérdezek vissza hasonlóképp suttogva, teljes tudatában annak, hogy magam alatt vágom a fát, de ha szükséges felveszem az ő stílusát ahhoz, hogy fordítani tudjak a felálláson. – Ha a szíved egy utolsót dobbanna a markomban.. – vigyorodom el, és hátrébb húzódom. Még mindig szeretnék tisztes távolban maradni az állkapcsától és a fogaitól. A multkorjában igencsak sok vért vesztettem miatta, még ha nem is úgy, ahogy egy vámpírtalálkozás után logikusnak tűnne. Azon viszont egy cseppet fennakadtam, hogy elutasítónak nevez. Engem.. Ez most komoly? Azt várta volna, hogy körbecsókolom azután, hogy megkínzott, halálra rémített és elhitette velem, hogy lassú és keserves halál vár rám?! - Csak a szemétládákkal, amilyen te is vagy.. – vágtam rá csípőből. Előttem ne merje magát férfinak nevezni, egy szadista, semmi több. Bár ezzel már egy ideje tisztában vagyok és nem sok mindent tehetek ellene, maximum annyit, hogy ha összeszedem minden erőmet, akkor megszabadítom a világot attól a tehertől, amit Benjamin jelenléte jelent. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy hány ember könnyebbülne meg, ha már nem szívná a levegőt, és meg kell állapítanom, hogy bizony sok. Elvégre a világosak között ő az egyik legsötétebb alak, akit ismerek. Ez számtalanszor bizonyította már, és újfent azt teszi, mire hátrálok egy lépést. Elengedett, a számnak vége, így a táncunknak is, én pedig egyáltalán nem lepődöm meg azon, hogy ismét fenyeget. - Én inkább a te haláltusádat nézném végig.. – léptem ismét hátrébb. Az én hangomban nem volt fenyegető él, hiába néztem rá szúrósan. Egyszerűen őszinte voltam. A gyűlölet tüze égett bennem azóta a pillanat óta, mióta majdnem előtte vesztettem életemet. A véleményem nem változott, és nem is lesz képes változtatni rajta. – Egyszer utolér a végzeted, Benjamin. Én pedig túl foglak élni téged.. – ismét nagyon magabiztos lettem, csupán azért, mert nem követett. Üres fenyegetőzésről tanúskodnak szavai, én viszont rettentően határozott vagyok ebben a tekintetben. Vagy így, vagy úgy, de nem fog többé szórakozni velem. Hogy mással mit tesz, az egyéni szociális probléma. - Táncoltam veled.. – tárom szét karjaimat, mint aki nem érti, mi a francot keres itt mégis. – Pontosabban erőszakosan megtáncoltattál, de nyilván a te szótáradban nincs különbség a két fogalom között… - forgattam meg szemeimet és már fordítottam is hátat neki. Nem akartam tovább bámulni a képét, túl sok fájdalmas emlék gazdája. A következő pillanatban, mintha egy láthatatlan falba ütköztem volna, úgy torpantam meg és nyeltem nagy kortyokban a levegőt. Torkomhoz kaptam, aztán szívemhez, mert úgy éreztem, hogy menten összeesek, a miértjét viszont nem tudtam. Pánik lett úrrá rajtam, és biztos voltam benne, hogy ez is Ben egyik trükkje, hogy megkínozzon. Ismét. Borzalmas érzés volt, muszáj voltam lehunyni a szemeimet, mert úgy éreztem, szabályosan átvette az uralmat valaki a testem felett és erőszakkal kényszerít valamire. Valami rosszra, amitől minden tagom megfeszült egy pillanatra, majd az egész abbamaradt. Levegő után kapva nyitottam ki szemeimet, de meg is dermedtem azonnal. A látvány, ami elém tárult.. Nem hittem a szememnek. Én álltam magam előtt. Mi a fene..?! Hogy a.. ?! Ez nem a tükörképem, és nem is hallucinálok, abban biztos vagyok. Az előbb még nem is itt álltam, nem így. El akartam menni. Most valahogy furcsán méregetem a külvilágot, egy másik szögből látok mindent és borzasztóan zavar. - Mi ez? – kérdezem zavartan, és elképeszt, hogy nem a saját hangomon szólalok meg. Egy érdes, mély hang tör fel a torkomból, mire oda kapok, aztán kezeimre pillantok és megállapíthatom, hogy én nem én vagyok. De ha én nem én vagyok, akkor én.. Ben testébe kerültem? És Ben meg az enyémbe? Ne… - Ne… - nyögök fel, mikor hallom megállapítását. Legszívesebben a szemeimet forgatnám, de annyira idegennek érzem ezt a testet, hogy a hideg is ráz. – Nem tudom, mit csináltál, de csináld vissza… - követelem azonnal. Könnyen húzódóm el érintése elől. Vagyis az én érintésem elől.. Zavart vagyok, káoszt érzek, és holott tudatában vagyok annak, hogy egy vámpír nem képes ilyesmire, őt okolom a történtekért. – Most! – nyomatékosítom ingerülten.
Zina olyan tökéletességgel reagál le mindent, hogy egyenesen lázba hoz. Komolyan, nem hittem volna hogy lesz ekkora szerencsém és pont belé futok itt.. bár a múltkori találkozásunkhoz képest meglehetősen nem parázik rá semmire. Gondolom, rájött hogy mekkorát is kamuztam, ő meg volt ekkora hülye hogy hitt nekem. Én ekkora szeretettel állok hozzá, bár azt is a magam módjára. Tudtommal, eddig még semmi olyat nem tettem, amivel ekkora utálatot kiválthattam volna, de gondolom nem felejt olyan könnyen. Sőt, ezt nem is fogja elfelejteni.. nem is baj. Nem vonom meg magam a hazudozástól, sőt örömmel teszem pár ember kivételével.. kevesen vannak, akik eltudnak viselni engem. - Fokozzuk még. - Kacsintok a lányra egyáltalán nem zavartatva magam a nem régiben fejemhez vágott dolog miatt. Sőt, több kell nekem.. nem elég tüzes, nem elég ellenálló. Ismételten magamhoz vonom őt, s neki feszülok testemmel hogy érezzen engem, s én is őt. - Valld be élvezed. - Suttogom lassan, szinte fülébe lehelve szavaimat, majd elhúzódok tőle mielőtt bármi olyat tehetne, amivel fájdalmat okoz. Az az én dolgom, ne forduljon a kocka, ne cseréljünk szerepet. Amilyen szépen vezetem őt, olyan szépen s kecses mozdulattal követ engem. Egyszerűen túl jók vagyunk együtt, vagy csak ennyire egymásra hangolódtunk? Rám ordít.. legalábbis, az én füleimnek ez már abba a kategóriába tartozik. Megragadja vállamat, aminek hatására újabban elmosolyodom, majd hajolni kezdek felé elégedett arcot vágva, de mellkason vág közeledésemtől. Elengedem a lányt, s felhúzom vállam szintjére karomat. - Mindig ilyen elutasító vagy a férfiakkal? - Vonom kérdőre, majd hogy lássa kedvességem újra megfogom őt nehogy elessen. Én csak engedelmeskedtem kérésének, egy rossz szava sem lehet ezúttal. Bár eleinte tényleg nem így terveztem kapcsolatunkat, valahogy.. úgy tűnik, ha akarnák se tudnék változtatni magamon, a vágyaimon. A kínzás, s a szórakozáson. Már a véremben van.. oly régóta ilyen életmódot folytatok, hogy nem tudnék változni.. bár valljuk be ez az énem még mindig elfogadhatóbb, mintha kikapcsolnám az érzéseimet. Hálásnak kéne lennie.. - Igen? Akkor kipróbáljuk milyen is az, ha tényleg haldokolsz? - Nézek végig a lányon kissé fenyegetően, az eddigieknél komolyabban. Nekem egyáltalán nem lenne ellenemre a múltkorihoz hasonló helyzet. Élveztem a nyöszörgését, élveztem nézni ahogy szenvedett. S bár ezzel valamilyen szinten bevallottam hogy hazudtam, azt hiszem erre már ő is rájött szóval nem mondtam újat. Kérdésénél a zenének pont vége lett, elengedem őt s újabban meghajolok előtte. Régebben így köszöntük meg a táncot, ez volt az illem. - Csak egy táncot. - Válaszolok udvariasan kérdésére. Tulajdonképpen, múltkor sem volt a kínzáson kívül más célom a lánnyal és ez ezúttal sem változott. Egy újabb hazugság.. amiben, persze van némi igazság is. Táncot is akartam, amit már meg is kaptam. Amint felnéznék valami furcsát érzek, mintha a lelkem elhagyná testem, vagy, mintha valamit kiszakítanának belőlem. Mintha kiszakadnék saját testemből. Olyan.. megmagyarázhatatlanul rossz érzés. Egyet pillantok, s saját magammal találom szemben magam.. meglepődök. Szinte sokkol a látvány. Aiden.. te rohadék... tudtam, hogy nem bízhatok benne, de még is kellett valaki hogy véghez vigye tervem. - Hmm. Határozottan jobban nézek ki feketében. - Szólalok fel végül hozva a formámat, egyáltalán nem izgatom magam a kialakult helyzet miatt. Oda sétálok Zinához, aki ezúttal az én testemben van - nagy valószínűséggel - s állánál fogva magamra emelem tekintetét.
ઈ Zene: the time ઈ Note: gyenge. sorry ઈ Words: xxx
Sajnálja, mert nem akart bántani. Nem értem, hogy miért mondogatja ezt. Megérdemeltem azok után amit vele tettem. Először is egy hét után bukkanok fel, aztán pedig találkozok vele, és rá két hétre megint nem válaszolok üzeneteire, hívásaira, meg semmire. Ez rendesen érett már, de ez még mindig kevés volt ezekért a dolgokért. Legalább leüvölthette volna a fejemet, vagy valami. Jobb lett volna, legalább tudnám, hogy nem tartja vissza magában. Erre viszont nem került sor. Tényleg nem értem miért. Nem akar veszekedni, ez is oké, de attól még elmondhatja a véleményét. Ha olyanba ütközünk bele, amit meg tudok cáfolni, vagy azt mondatom rá, hogy ez nem így volt, akkor visszaszólok. De eddigi vitáink sem végezték máshol csak az ágyban. Meg az azt körülvevő tárgyak…on. Amint végeztem ezzel az egésszel, végre többet lehetek vele, és többet is fogok. Nem számít hol, vagy mikor, amikor kell jövök, csak egy szavába kerül. Bár amennyit mellőle el fogok mozdulni erre nem igen fog sor kerülni. Így is túl sok ideig voltam már a magam magányában, nem akarom ilyen apró dolog miatt elveszíteni őt sem. - Ohh, állok elébe. Szeretem mikor olyan vad vagy mint az ágyban. Meg máshol… - Mondtam mosolyogva. Nem kellett részleteznem mire gondolok, érti ő. A házamban is nagyjából mindenhol csináltuk már ami stabil „lábakon” áll. Tetszett, amit közel húz magához a nyakkendőnél fogva. Most legalább nekem sem kellett kicsit lejjebb hajolnom, ha meg akarom csókolni, a magas sarkú segít ebben. Neki se kell legalább lábujjhegyre állni. Sokat dobott ez a néhány plusz centi, mikor köztünk meg van olyan 30 centi magasságra. Dereka köré fontam végül a karomat, mikor újra csókba kezdtünk. Egy ilyen buliban szerintem teljesen normális, ha ezt csinálja két ember, legyenek akár szerelmesek, akár csak buliban felszedett csajok, esetleg pasik. Meg amúgy sem érdekelt, hogy mit gondolnak rólunk, sosem érdekelt. Simogattam a kezemmel a hátát, miközben a csók egyre inkább elnyúlt. Bár nem tudom meddig, ilyenkor nem igazán érzékeljük az időt. - Ne aggódj, nincs semmi bajom… Sőt, az igazat megvallva, ha kicsit is, de jobban, élesebben látok, mint azelőtt. Tényleg Destiny, ne aggódj. - Láttam rajta, hogy nem sikerült igazán meggyőznöm őt. Persze, hogy is tudnám, mikor múltkor amikor ezt mondtam, éppen gyötrő kínok közt távoztam a házából. - Na jó… Mikor azt az embert... Tudod mit csináltam, akkor úgy tűnt rajta mintha ismerne, én viszont még sohasem láttam. Mármint azelőtt mielőtt megterveztem az egészet. Eltelt kis idő, nem tudom pontosan mennyi, mindössze néhány óra, és sikító hangot hallottam a fülemben, meg ilyen képek jelentek meg a szemeim előtt. Mikor aludtunk, akkor jött elő először. A fájdalom… elég… nem tudom megfogalmazni rendesen. Gondolj bele például abba, mikor valaki végighasítja mélyen a mellkasodat egy pengével. És ezt szorozd meg tízzel. NEM. Tizenöttel. Mire hazaértem, akkor meg mikor a tükörbe néztem a szemem egy teljesen új árnyalatba burkolózott. Nem teljesen, de a zöld szemem egy pirosabb árnyalata jelentkezett. Tehát. Az az ember ismert engem, ebben biztos voltam mire hazaértem. Elkezdtem keresgélni, hogy kikkel találkozott gyakran. 4 emberrel. Mind Fae. És boszorkány ha minden igaz. Hármat elintéztem őt is beleszámítva, kettő van hátra. Egyik sem akart még válaszolni. De nem nyugszok míg választ nem kapok a kérdéseimre. A keresés telt bele egy hétbe, a vadászat meg egy félbe, ezért nem válaszoltam egy hívásodra sem, mert nagyon el voltam havazva. - Mondtam neki suttogva, bár a zene ha normál hangerőben beszélek is elnyomta volna. Amúgy sem mondtam semmi olyat, ami konkrétumot adott volna valakinek is, hogy egy gyilkos jár a soraikban. - Na de most… Nincs kedved egy kis mókához? - Mondtam miközben az ajkamba haraptam, és újra végigmértem őt. Ebből világossá válhatott a szándékom. Majd egy lágy mosollyal tértem vissza a szemeihez.
Felkészülhettem volna erre is, elvégre pont az én szerencsémmel nem várhatom azt, hogy simán elkerüljük egymást. Vagy csak szimplán vonzom a veszélyt, esetleg magát Benjamint. Annyira nem vagyok kíváncsi rá, hogy ezen gondolkodjam. Arra keresztet vethetek, hogy én önerőmből kitépem magam a szorításából, szóval arra kell koncentrálnom, hogy rávegyem, ő engedjen el. Bár nagyon is kétlem, hogy ezt megtenné. Milyen kár, hogy egy pillantással nem tudok gyilkolni. Ami az illeti, ő megint rávehetne, amire csak kedve támad, így pillantását egész feltűnően kerülöm. Idegesít a tenyérbemászó vigyor a képén, legszívesebben.. Nem, ide egy pofon édeskevés lenne. - Egy utolsó féreg vagy.. – sziszegem a képébe összeszorított fogakkal. Igyekszem nem jelenetet rendezni, mert akkor az inkognitómnak is annyi és cseszhetem az egészet. De méghogy barát? Inkább egy rémálom, amit újra és újra álmodok, és nem tehetek ellene semmit. Pofátlan, arcátlan és látom rajta, hogy meglehetősen élvezi a helyzetet. Ahogy mindig. Genetikailag van kódolva benne ez a mocsok. De hát mit tehetnék? Az egyetem nem Fae terület, innen egyik csoport tagjait sem tilthatják ki. Legnagyobb sajnálatomra, hisz ha ő is itt van, akkor egy cseppet sem bánnám, ha engem tessékelnének ki a hovatartozásom miatt, még elégedett is lennék. Csakhogy a helyzet közel sem ilyen egyszerű. Akárhogy is nézem a legjobb még mindig az, hogy szem előtt vagyunk, hiába irtózok még így is tőle, meg a társaságától. - Vedd le rólam a kezedet! – szóltam rá fennhangon, és ismét szabadulni próbáltam, a korábbiakhoz hasonló sikertelenséggel. Automatikusan kaptam válla után, ahogy hátra billentett, önkéntelen mozdulat volt, mondhatnám, hogy reflex, hiszen egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy hanyatt fogok esni. Mikor viszont melleim között simított végig, erélyesen mellkasára csaptam, és a lábára léptem. Innentől kezdve nem érdekel, ki mit gondol. Egy pofont is lekevertem volna neki, ha épp nem lettem volna elfoglalva azzal, hogy egyik kezemmel kapaszkodjak, másikkal püföljem, de azt hiszem ez a megoldás is elég hatásos lesz. Máshoz nem folyamodhatok egyelőre. - A haldoklás megszépített.. – szinte köptem a szavakat és húztam gúnyos mosolyra a számat, hogy pontosan tudja, nem csak neheztelek rá a történtek miatt, de a pokolra kívánom, és ha rajtam múlik, oda is juttatom még a mai este folyamán. Előtte viszont választ akarok kapni arra, hogy mi a frászért nem szakad már le rólam?! - Mit akarsz tőlem? – szegezem neki a kérdést, kertelés nélkül. A humorérzékem és a türelmem percekkel ezelőtt elpárolgott.
Elmosolyodtam azon amit mondott, mert részben én is úgy gondoltam, hogy megérdemelte, de más részről meg sajnáltam, hiszen nem akartam bántani őt. Majd egy kisebb kuncogás is elhagyta az ajkaimat a szavai hallatára. Szereti, ha ilyen vad és tüzes vagyok, pedig most még nem is igazán robbantam. Kicsit talán úgy érzem, hogy még egészen vissza is fogtam magamat és erre büszke is vagyok, mivel nem akartam jelenetet rendezni. Illetve úgy gondolom, hogy higgadtan jobban meg lehet beszélni a dolgokat, de azért kicsit szívesen kiosztottam volna őt, de a szemében láttam azt, hogy tényleg sajnálja és ennek köszönhetően sokkal hamarabb vissza tudtam nyerni a "normális" állapotomat és a düh mondhatni egy pillanat alatt elkezdett csökkenni bennem. Részben sajnálom, mert nem akartalak bántani. -mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon és figyeltem őt, illetve egy aprót az ajkamba haraptam. - Csak meg ne bánd, mert talán egyszer még "túl" vad és tüzes leszek. - mondtam neki játékosan, majd körbepillantottam a teremben. Egyre többen voltak, de most már nem csak az itteni diákokkal volt tele a hely, hanem rengeteg fae is jelen volt már. Rendben. - mondtam kicsit szomorúan, hiszen biztos voltam abban, hogy nem csak a hely és az alkalom miatt mondja ezt. Úgy éreztem, hogy erről még sokáig nem fogunk beszélni, pedig szerettem volna. De mivel szeretem őt, ezért várni fogok. Reméltem is. - mondtam mosolyogva, majd pedig követtem a tekintetét és én is újra figyelni kezdtem a tömegben az embereket és lényeket. Reménykedtem, hogy nem lesz semmi gond itt, de ha a két fae keveredik egy bulin, abból soha se szokott jó dolog kisülni. Nem értettem, hogy miért ilyen titokzatos, de biztos voltam abban, hogy nem csak miattam jött ide, hiszen mekkora volt annak az esélye, hogy engem itt meg fog találni, bár ez fordítva is igaz. Ha nem lett volna itt, akkor valószínűleg már réges-régen otthon lennék. Követtem őt, majd pedig hamarosan a hátam találkozott a fallal, s a testünk szinte összeért és a kezeivel pedig a vállam fölött támasztotta meg magát. Mondhatni beszorultam közé és a fal közé, de nem bántam. Viszonoztam a csókját és egy röpke pillanat erejéig még a hajába is túrtam. Kezemet lassan végig húztam a mellkasán, majd pedig a nyakkendőjére téved. Megfogtam azt és közelebb húztam magamhoz játékosan, de figyeltem arra, hogy okozzak neki fájdalmat, ami most még annyira nem is volt nehéz, hiszen egy magas sarkú azért sokat tud segíteni a köztünk lévő magasság különbségen. Ezt örömmel hallom, mert te is nagyon hiányoztál nekem. - mondtam neki komolyan és közben a szemeit néztem, majd pedig újra megcsókoltam őt és a nyelvünk táncra kélt. A kezemet közben a nyaka köré fontam és most az se érdekelt, hogy mennyien néznek minket, vagy mások mit gondolnak rólunk. Most csak az volt a fontos, hogy újra itt volt velem, érezhettem a testének a közelségét, ajkainak az érintését, illetve a kezeinek az érintését, meg persze halhattam a hangját. Végül elszakadtam az ajkától és ekkor olyat láttam, amit még soha se tapasztaltam. Egy darabig haboztam és csak néztem őt. Az is lehet, hogy csak képzelődőm. Aiden.. - kezdtem óvatosan, hiszen fogalmam sem volt, hogy lehetne ezt kimondani, mert nem akartam semmit se elrontani. - A szemeid... - mondtam elcsukló hangon és ekkor újra elkezdtem aggódni miatta. Tényleg nem lenne semmi komoly baja? Soha se láttam még ilyet egy boszorkánynál se, de még a démonok szeme se ilyen. Nem tudtam hova tenni a szemeit, egyszerűen soha se láttam még ilyet.
Nem akartam megbántani Destinyt, egyszerűen csak elrepült az idő fölöttem. Mellettem? Édes mindegy, nehogy épp ezen akadjak most fent. Ilyen gyors, mégis megfontolt merényletem sem volt még, ahol se nem buktam, és sajnálatomra nem is jutottam el sokra. Az ötből 3 már megvan, egyiket ugye azelőtt öltem meg mielőtt bármi is lehetett volna az egészből, a másik kettő meg semmit nem mondott. Tudtak valamit, látszott rajtuk, de kínzás során sem válthattam volna ki belőlük. Ámde… Hát de, ki tudtam volna, csak nem volt olyan szoba a közelben, ami az ordításukat visszaverné a falakról. Ez a bál is jól jött. Tudtam, hogy ezekből az emberekből egy itt lesz jelen a bálon. Szóval csak várnom kell, míg nem látom, ki kell használnom a részeg embereket, és könnyen úgy tűnhet, mintha ő is csak alkoholmérgezést kapott volna. Vagy szimplán túl sokat ivott, és elájult. Remélem valami vörös ruhában jön az a nő, akkor a vér sem látszana annyira. Vagy legalábbis akik kettőt látnak, azok biztos nem vennék észre, hogy most ez a ruha, vagy pedig más? Biztos puncsnak gondolnák. - Sajnálod? Megérdemeltem. Másrészről szeretem, ha ilyen vad és tüzes vagy. - Majd pedig viszonoztam a csókját. - Rendben, beszélünk róla. Csak ne most. Még ne. - Először válaszokat kell kapnom, utána beszélhetünk róla. – gondoltam magamban. – Ha szerencsém van, úgy is itt lesz az emberem, és talán még a piától jobban is fog áradni belőle az egész. - Te is nagyon hiányoztál. - Mondtam mosolyogva, majd egy puszit nyomtam az arcára. Majd pedig miután elég nagy lett a tömeg, felnéztem, és elmosolyodtam. Most már jöhet a testcsere. - Én ugyan semmit nem tervezek. - Mondtam mosolyogva neki, majd pedig néhány latin szót elmormoltam, a testcsere varázslatát, és vártam. Nem fog egyből az egész megtörténni, sőt azt sem tudom mikor fog, de még az este folyamán. Nagyon remélem. Félrehúztam Destinyt a tömegtől, és odanyomtam a falhoz, kezeim a vállai fölött nyomták a falat, és egy vad csókot adtam neki. - Mint mondtam… Hiányoztál… A csókjaid… Az érintésed… - Simítottam egy tincset a füle mögé.
Nem tudtam, hogy mi történt vele és miért rohant úgy el azon az estén. Abban viszont ő is biztos lehetett, hogy azok után nagyon is izgultam, jobban mondva aggódtam érte. Szerettem volna, ha mindent megbeszélünk és legalább elmondja azt, hogy mi is történt. Miért riadt úgy fel. Lehet nem tudok neki segíteni, de sokszor már az is segít egy-két embernek, ha valaki meghallgatja őket. Én itt voltam neki, de akkor is tudtam, hogy esélyem se volt megállítani őt. Ha esetleg megteszem, akkor se jutottunk volna semmire se. Talán akkor még össze is veszünk és veszekedni kezdünk. Régóta éltünk mind a ketten, ismertük már egymást, de még mindig nem teljesen. Valószínűleg emiatt se mentem akkor este utána, illetve nem szerettem volna veszekedni vele, hiszen pontosan ettől féltem abban a pillanatban, hogy el fog tűnni több napra és igazam is lett. Nem gondoltam volna, hogy 2 hét is el fog telni mire újra látjuk egymást. A szívem hevesebben kezdett el verni, amikor megpillantottam őt, de ugyan akkor szomorú is voltam és mérges, dühös rá. Jobban mondva inkább csak megbántott azzal ahogyan viselkedett és amit tett. 11 napig hívtam, kerestem őt, de még arra se volt képes, hogy legalább annyit írjon, hogy "Élek, ne aggódj!". Ezek után nem csoda, hogy 3 napig én sem vettem fel a telefont, hiszen mit mondtam volna neki? Nem akartam veszekedni vele még telefonon se, de abban biztos voltam, hogy nem tudnék higgadt maradni ezért is döntöttem úgy, hogy nem válaszolok a hívásaira. Figyeltem őt és még talán egy apró mosoly is megjelent az arcomon. Soha se láttam még ennyire kiöltözve őt, de nagyon is jól nézett ki. Egy darabig csak álltam ott és próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is fogok mondani vagy tenni, de mindegy is volt, hiszen ebben a pillanatban egyáltalán nem tudtam gondolkozni. Túl sok érzés kerített hatalmába ebben a pillanatban, így úgy gondoltam, hogy oda megyek és történni fog aminek történnie kell. Láttam a mosolyát, de most még ez se érdekelt abban a pillanatban. Minden szó nélkül adtam neki egy csattanós pofont. Még az arca is egy pillanatra oldalra dőlt, de nem érdekelt. Nem szoktam senkit se könnyen közel engedni, illetve nem szoktam minden alakba beleesni, de ő másabb volt. Tényleg szerettem őt mindennél jobban és valószínűleg emiatt fájt annyira az, ami történt. El akartam menni és ezt a tudtára is adtam, mert egy pillanat erejéig ki akartam szabadítani a csuklómat a kezéből, de nem engedett el. Közelebb húzott magához, arcunk majdnem összeért, majd pedig egy rózsaszín rózsát "varázsolt" elő. Pár pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy hozzá vágom, de tényleg gyönyörű volt, illetve a szavai megállítottak. Figyeltem őt és még egy pillanatra le is sütöttem a szemeimet, mert nem akartam neki fájdalmat okozni, se megütni őt, de hirtelen jött és megtörtént. Ezen már nem tudok változtatni. -Igen, a sajnálom nem elég. Legalább annyit írhattál volna, hogy élsz még és mondhatni minden rendben van. Igen, részben emiatt nem válaszoltam neked, meg nem akartam veszekedni veled.- mondtam neki kicsit idegesen és újra őt figyeltem, majd vettem egy mély levegőt és próbáltam higgadt maradni. -Én is szeretlek téged, Aiden. Itt leszek, ha úgy érzed, hogy szeretnél róla beszélni. Sajnálom az előbbit. - tettem hozzá az utolsó dolgot kicsit halkabban. Figyeltem őt, majd pedig elvettem a rózsát és egy gyengéd csókot leheltem az ajkára. - Köszönöm.- Nem mondom, hogy nem voltam szomorú, vagy kicsit dühős, de nem akartam elrontani ezt a dolgot. Örültem annak, hogy újra láthatom, illetve hogy láthatólag nincs semmi komoly baja. Köszönöm és te is nagyon jól nézel ki öltönyben. - mondtam neki mosolyogva és közben megigazítottam játékosan a nyakkendőjét és a kezem megpihent a mellkasán. - Nem gondoltam volna, hogy itt leszel, csak reménykedtem és csakis emiatt jöttem el. Hiányoztál nagyon. - vallottam be neki, hiszen nem volt már jobb ötletem arra, hogy hol találkozhatok vele. Beszélnünk kellett erről az egészről és nem éreztem úgy, hogy képes lettem volna telefonon megbeszélni vele ezt az elmúlt két hetet. Majd újra felpillantottam rá és megszólaltam. - Miért érzem úgy, hogy valamit forgatsz a fejedben? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen ahogyan itt állt és figyelte az embereket korábban, abból úgy tűnt, hogy valamit forgat a fejében. ઈ Zene: I need your love ઈ Note: ઈ Words: 694
Annak ellenére hogy egyedül érkeztem, nem tervezek végig egyedül maradni. Sokak szerint már túlzásba viszem a szórakozást, mármint a nőkkel való szórakozást.. de én így szeretem. Lydia után mondjuk, őszintén szólva rövidebb ideig felhagytam velük, s bár sablonosnak tűnhet hosszú idő után ,a semmittevés még rosszabb. Azóta, tanultam belőle s kétszer olyan biztonsággal szórakozom velük.. a biztonság ott is megvolt.. nem is ezzel volt a baj, hanem a túl nagy szenvedéllyel. Igen.. nincs olyan pillanat hogy ne rá gondolnék, s mostanság ezért is vagyok ilyen aktív.. minden téren. Mondhatjuk hogy én így vezetem le a fájdalmat. Meglehetősen kissé furán, de valljuk be én magam is az vagyok. A bulira nem vittem túlzásba a készülődést.. nem akartam túl kitűnni a tömegből, ami ilyen külsővel elég nagy kihívásnak bizonyul ezért.. kivételesen az előírást betartva olyan ruhába érkeztem ahogy azt illik. Mondjuk, nekem ez is jól áll, de én a feketére s a bőrkabátra esküszöm. Eleinte nem hittem a szememnek.. bár részemről tudtam hogy hatalmas hazugság volt az az átok rész amit beadtam Zinának, a meglepettség nem is innen jött. Nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok összefutni vele, de ha már így alakult természetesen nem fogom elszalasztani pont most ezt a tökéletes alkalmat. Azon nők egyike közé tartozik, akikkel szívesen játszom, s gondolkodás nélkül hagynék abba bármit érte, ha pont akkor akadna valami. Furcsa egy ragaszkodás, s kapcsolatunkat elején én sem így terveztem.. de ha már így alakult, akkor nem fogok javítani rajta. Ha tudnék sem. Öröm látni hogy nem csak engem önt el egy pillanatig meglepettség, ami aztán azon pillanatban át is megy magabiztosságban. A tervem összejött, kezeimben van innentől pedig nincs visszaút. S bár sokan vannak körülöttünk, semmi olyat nem csinálok egyelőre, amivel túl nagy feltűnést keltene. Bár, a táncunk miatt már egy pár szem megakadt rajtunk. - Hát így kell üdvözölni egy rég nem látott ... barátod? - Teszem fel kérdésem, kisebb hatásszünetet tartva s kiemelve azt a bizonyos szót. Hiába minden próbálkozása, még mindig ugyanolyan tökéletesen vezetem őt, s a táncunkat. - Szerintem ne okozzunk csalódást. - Nézek végül félszemmel a minket körbevevő emberre. Annyira ráhangolódtam, hogy fel sem tűnt hogy mi vagyunk a középpontban. A lába közé állok, s bal kezemmel hátánál tartva őt kicsit hátra döntöm, míg a másik kezemet nyakára helyezem, s végig húzom melle között majd odahajolva arcához elmosolyodom. - Gyönyörű vagy. - Közlöm vele elégedetten mosolyogva, s olyan természetességgel, mintha ez nálunk normális lenne, s mindennapos. A mi kapcsolatunkból kiindulva nagyon nem így van, de ezzel is egyfajta játékot űzök vele. Amit, egyelőre nagyon is élvezek.
ઈ Zene: the time ઈ Note: figyelmeztettelek.. hogy tanuld be a tegnapi linket.. ઈ Words: 422
Két hete nem láttam már őt, de nem tehettem mást. Így is olyan gyorsan történt minden körülöttem. Meg egyszerre lassan is. Mire megtaláltam ezt az 4 embert, akikkel néhány heti áldozatom sok idejét töltötte az telt bele rengeteg időbe. Az elvett egy hetet minimum. Rögtönöznöm kellett, hogy kettőt meg tudjak így is belőlük ölni, tisztességes módon. Mégis elvártam tőlük, hogy mondják el mi történik velem, de egyszerűen csak egy „Menj a pokolba” kijelentéssel válaszoltak rá. Kettő, és még mindig semmi eredmény. Én már úgy is oda kerülök, előbb vagy utóbb, szóval majd eleget is teszek a „kérésének”. Egyre inkább nagyobb fájdalmak gyötörtek a gyilkosságot követő két napban, de mára már semmi bajom. Mire ezeket lezártam, a telefonomat is megnéztem. És csodálkozva néztem, hogy már 11 nap eltelt, mióta Destinyt ott hagytam. Bevallom neki, hogy szeretem, majd ilyen hosszú időre eltűnök? Nagyon ügyes vagyok tényleg. Azóta állandóan hívtam órákon keresztül, 3 napon keresztül. Semmi válasz. Reméltem akkor ezen a bálon megtalálom. Ezért is mentem bele ebbe az egész dologba Benjaminnal. Meg azért, hogy láthassam újra Destinyt, és beszélhessek vele. Elsők között érkeztem, hogy láthassam a felhozatalt is, és hogy összepárosíthassam a potenciális áldozatokat. És, hogy minél hamarabb megláthassam őt is. Ott álltam az ajtó mellett, mintha valami biztonsági őr lennék, csak öltönyben. De ő nem jött. Sóhajtottam, de azért folytattam a kémlelést. Elég sokan özönlöttek már be, majd egy újabb sóhaj hagyta el a torkomat, és a bálterembe néztem. Talán elkerülte a figyelmemet, és ott van bent. És ott is volt. Közeledett hozzám, amin akaratlanul is elmosolyodtam. Akaratlanul? Gyönyörűen nézett ki, és örültem, hogy újra láthatom. Épp nyitottam volna ki a számat, hogy köszönjek neki, mire egy rendesen csattanó pofont adott nekem. Az arcom oldalra csuklott, és oldalra-lefelé néztem. Majd pedig felfordítottam a fejemet, és mielőtt távozhatott volna egyik kezemmel megfogtam a csuklóját, és visszahúztam magamhoz. Másik kezem a hátam mögött volt, majd az arcunk közé emeltem egy rózsaszínű rózsát. - Sajnálom… Tudom, ez édeskevés most, de rendbe kellett szednem magamat. Nem tudtam mi történik velem, és férfi büszkeség olyan mint a női gondolkodás… Nem érti meg a másik nem. Destiny, szeretlek, tudod jól. Nem akartalak megbántani. Sajnálom, hogy nem válaszoltam a hívásaidra, de… ez mindegy is, mindent elmagyarázok majd. 11 napig nem válaszoltam egy hívásodra sem, így megértem én is, hogy te miért nem vetted fel egyszer sem, amikor én hívtalak. - Majd végül átadtam a kezébe a rózsát. - Egyszerűen gyönyörű vagy. - Mondtam lágyan.
Teljesen és tökéletesen felkészültem a ma estére. Bár ismételten nem saját szórakozásomra vagyok itt. Valahogy híre kélt, hogy információkkal bizniszelek, méghozzá azzal együtt, hogy könnyen felbérelhető vagyok. Jól jön a mellékes és egy egyszerű munkát sosem utasítanék vissza. A látszat néha csal.. Egy emberekkel teli teremben nem nehéz elvegyülni, bár a ruhám elég feltűnő. De egy pillanatig sem zavartatom magam, mikor egy itallal a kezemben átsétálok a termen. Kísérő nélkül érkeztem. Na és?! Nem is azért vagyok itt, hogy bájvigyorom jól mutasson a következő Times címlapján. Igazából még csak nem is ismerem a helyet, talán kissé unott képet is vágok, de csak azért, mert nem találom azt, aki miatt valójában itt vagyok. A személyleírást megkaptam, és mivel senki nem visel álarcot, azt hinném, hogy pofonegyszerű dolgom lesz. De nem így van. Egy férfi még táncolni is felkér, ám elég ügyetlen szegény, csak csetlik-botlik a parketten, én meg magamban jót nevetek a szerencsétlenkedésén. Ha ezzel akart egy jó pontot szerezni, akkor igencsak mínuszba tornázta magát. A következő felkérőm hangja hallatán megborzongok, rekedtesen és végtelenül mélyen, szinte már mordul, és csak azt veszem észre, hogy előttem hajlong. Kecsesen, apró mosollyal az arcomon helyezem kezem az övébe, a következő pillanatban pedig úgy ránt magához, mintha igazából nem úriember lenne, hanem egy vadállat. Nem is tévedek nagyot. Amint megpillantom kivel állok szemben, pontosabban kivel keringek a parketten, kitágult szemekkel vizslatom, meglepetésem megnyilvánulásaként pedig ajkaim halk pukkanó hangot hallatva válnak szét. Egy egészen rövid pillanatig tart csupán a meglepetés, helyét átveszi a harag, és a gyűlölet. Szabadulni próbálnék tőle, de túl erősen, erőszakosan tartja fogva kezem, és ugyanilyen vehemensen húz magához a derekamnál fogva. Hánynom kell attól, hogy a testünk szinte összesimul, és ilyen közel vagyok ehhez a féreghez. Meg fogom ölni. A bosszú ízét akarom érezni a számban. Azt mondják édes. Tényleg az? Óhóó, szóval azt várja, hogy feleleveníti bennem a legutóbbi találkozásunkat? Sajnos úgy sült el, ahogy azt előre kitervelte – gondolom. A mocsok fajtája. Elhitette velem, hogy meg fogok halni, én meg.. Naiv voltam és elhittem.. Tanultam belőle, nem hagyom neki, hogy csak úgy szórakozzon velem. - Engem viszont nem lep meg, hogy van pofád a közelembe jönni.. – hangom harciasan csendül fel, próbálom megfeszíteni testemet, hogy ne tudjon kedvére bábozni velem. A francba a sok emberrel, nem használhatom rajta az erőmet előttük, pedig hiába vallom azt, hogy nem veszem el senki önkontrollját, Benjamint most nagyon szívesen kényszeríteném mondjuk arra, hogy dőljön egy tőrbe.
Nem volt túl nagy kedvem eljönni ma erre az ünnepségre, de úgy éreztem, hogy talán kicsit jobban leszek a bulinak köszönhetően, hiszen egy kis szórakozás, kikapcsolódás mindenkinek jár. Az emberek rendezték, így mindkét oldal nyugodtan jöhetett, de éreztem, hogy biztosan lesznek bonyodalmak. Magamra öltöttem a jelmezemet, majd pedig elindultam az egyetemre, a bál helyszínére. Gyorsan megérkeztem oda, hiszen ismertem egy rövidebb utat oda, mivel volt olyan időszak amikor itt tanultam. Besétáltam az új épületbe és mosolyogva figyeltem az egyetem épületét. Egyedül a kollégium volt másabb, jobban mondva új, illetve az iskolát felújították kicsit, de nem sokat változott azóta amióta utoljára jártam itt. Figyeltem az embereket, illetve a fiatalokat. Fogalmuk sem volt arról, hogy kik sétálnak közöttük, ha meg tudnák akkor meg valószínűleg nem hinnék el. Elvettem egy italt és a pohárral a kezemben elindultam kifelé, hiszen nem volt itt az a személy akit kerestem, legalábbis nem láttam őt sehol se. Tisztán emlékeztem arra ahogyan elviharzott azon az estén. Látszott rajta, hogy nem volt jól és ő is pontosan tudta azt, hogy nem hittem el neki a hazugságát. Aggódtam értem és fogalmam sem volt arról, hogy jól van-e. Hívtam őt többször is, még a lakásán is kerestem, de senki se válaszolt, még Kate se. Nem értettem semmit se, hiszen éppen hogy bevallottuk azt, hogy szeretjük egymást erre ez történik. Egy idő után már nem is nagyon hívogattam, hiszen ha már 1,5 hétig nem válaszolt semmire se, akkor nem hiszem, hogy most fog válaszolni a hívásaimra, vagy az üzeneteimre. Miközben folyamatosan a két héttel ezelőtti eseményeken gondolkoztam és ő járt a fejemben elértem egy régi házhoz az erdő szélén. Közelebb mentem hozzá és elmosolyodtam, hiszen ez még jó állapotban volt amikor utoljára itt jártam. Sok emlékem fűződik ehhez az egyetemi épülethez, illetve rengeteg bulit tartottak itt régen. Sajnáltam, hogy hagyták ennyire tönkre menni. Elhagyatott volt és romos, akár még kísértet háznak is elmehetett volna. Kívülről is látszott, hogy mennyire rozoga, bár attól még lehet belülről egy-két helységet karban tartottak a fiatalok, ha egyáltalán megtalálták ezt a helyet. Egy kisebb sóhaj kíséretében elindultam visszafelé. Megfogtam a ruhámat, hogy ne húzzam végig a földön és figyeltem amint egyre több fiatal megy befelé. Számukra ez egy újabb lehetőség volt az ismerkedésre, a bulizásra és a szórakozásra, míg másoknak akár a bosszúra, vagy a gyilkolásra adott remek lehetőséget ez az ünnepség. Lassú léptekkel sétáltam vissza a terembe, hiszen nem is értettem, hogy miért gondoltam azt, hogy esetleg itt találom őt. Nem tűnt olyannak aki annyira oda van a partikért, bár még mindig képes meglepni egy-egy dologgal. Körbepillantottam a teremben és megláttam őt. Ott állt a másik bejárat mellett és figyelte a tömeget. Egy darabig csak néztem őt és nem mozdultam, mivel minden feszültség előjött, ami az elmúlt két hétnek volt köszönhető. Utat törtem magamnak a tömegben, oda sétáltam hozzá és próbáltam meggyőzni magamat arról, hogy előbb esélyt adok neki magyarázkodni, de végül még se így lett. Alig, hogy oda értem és megláttam a mosolyát a kezem automatikusan cselekedett és lekevertem neki egyet. Nem akartam ott maradni, nem tudtam volna most a szemébe nézni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna az elmúlt 14 napban, vagy az előbb, de elkapta a kezemet és nem engedett elmenni. Megfordultam és figyeltem őt. Szerettem őt, de mégis fájt az amit tett és azt hiszem a pofon volt a legkisebb dolog amivel viszonozni tudtam a "kedvességét".
Természetesen, hol máshol lenne a helyem mint itt? A buli nagynak, és szórakoztatónak ígérkezik, persze csak ha Aiden tartja a szavát a megbeszéltekhez. Öröm lesz végig nézni az emberek zavarodottságát, a pánikot amit kelteni fog belőlük az egész. Mindezt páholyból nézve, míg Aiden végzi a piszkos munkát, addig én bevetem magam, s ha már itt vagyok akkor szórakozzunk is kicsit máshogy értelmezve. Az utam nem vezethet máshova, mint sem a jelen pillanati legkedveltebb, s legzsúfoltabb helyre az egyetemen. A tömegben nem keltek túl nagy feltűnést, s olyan emberek fordulnak meg, akiket még csak nem is ismerek. Ami belőlem kiindulva csak jót jelent. Sétálgatok, s igyekszem jó benyomást kelteni mindenkire, közben valami nő után nézek hogy erre a pár percre legalább elvonja figyelmemet. Nem tudnék csak egy helyben ülni s várni az egyelőre bizonytalanra. A sorok között sétálgatva ismerős illatokat észlelek. Fekete haj, az alakját pedig össze sem tudnám téveszteni mással. Semmi kétség felőle, ez csak a kedvenc játékszerem lehet. Nem is találhattam volna nála jobb figyelem elvonót. Széles vigyorra húzom számat, s oda sétálva a lány mögé ragadom meg vállát s szorítok rá gyengéden. - Egy táncra hölgyem? - Suttogom fülébe, direkt elváltoztatva hangomat szinte a felismerhetetlenségig. Biztos vagyok benne hogy örökre megjegyezte. A legutóbb elég jó munkát végeztem vele. Amint felém fordul, meghajolok előtte hogy véletlenül se jöjjön rá ki vagyok s kinyújtom felé kezemet várva beleegyezésére. Kezemen érezve kezét megragadom, s magamhoz rántva a lányt gúnyosan elmosolyodom, míg a másik kezem a derekára helyezve kezdünk táncolni. - Meg vagyok lepve hogy még mindig élsz. - Mosolyodom el, s pörgetek rajta egyet, majd ismét magamhoz rántom a lányt. Erősen fogom, tehát esélye sincs a szabadulásra.
Home 
Subject: Re: Bálterem 
Because everyone has a good and dark side
