Nem tudom miért mániám azon helyek keresése amik vészjóslóan hatnak az emberekre, de nagyon jól esik nekem látni, hogy valaki esetleg fél tőlem, ehhez meg persze hozzátartozik a tökéletes helyszínválasztás is. Imádom az elhagyatott pusztákat, sikátorokat, sötét erdőket, lelakott házakat, sőt még a balettermeket is, de mégis csak a temető a kedvencem. Szívesen vagyok sírkövek között akkor is amikor éppen nem modellkedéssel ütöm el az időt. Nagyon szeretem a munkámat, de olyan szinten le tudja fárasztani az agyam néha, hogy az valami fantasztikus. Nem a legjobb dolog a stylistokkal veszekedni, igazából nem is nagyon tudom, hogy miért van szükség rájuk, mert így vagy úgy, de mindig elérem az akaratomat. Eddig szerencsére még nem kellett erőszakot bevetnem, mert minden bizonnyal akkor stylist írtásba kellett volna kezdenem egy idő után sajnos... Annyira hasonlítanak ezek az emberek a kullancsokra, egyszerűen nem lehet levakarni őket egészen addig, amíg ki nem szívták minden csepp életkedvemet, mint a bogarak a vért. Undorító amit művelnek annak ellenére, hogy valóban csak a munkájukat végzik, no de akkor is... Nekem senki nem mondhatja meg, hogy mit tegyek és mit ne, mert én biztos nem fogok rózsaszín vagy Hawaii mintás ingben pózolni. Azt hagyják meg a selyemfiúknak, engem kerüljenek el jó messzire vele. Nem igazán fűlött a fogam a mai találkához a kis elfuserált fotóslánykával, de zacskóval bőven elmegy, úgy is az a lényeg ami a lába között van, nem más. Lehet, hogy ez nagyon gonosz dolog tőlem, de nekem ez a természetem és kész, akinek nem tetszik az merje a szemembe mondani a véleményét bátran. Maximum a föld alatt végzi, de talán majd megkegyelmezek neki, attól függ éppen milyen nemű az illető. Bár előbb utóbb úgyis oda fog jutni ha túl közel kerül hozzám, vagy ha esetleg megunom vele a játszadozást. Ezzel a kislánnyal valószínűleg nem ma este fogok végezni, hiszen teljesen oda meg vissza van tőlem. Szépen húzom az agyát jó sokáig, aztán majd egyszer csak váratlanul kinyírom. Ha már nem is szépen, legalább fiatalon hal meg, ami már pozitívum, vagy nem? El tudom képzelni milyen lesz ez nyolcvan évesen, talán még szívességet is teszek, ha segítek neki elpatkolni. Szép és kedves bájvigyort költöztettem az arcomra, s indultam is felé, de természetesen nem jutottam el hozzá, mert valami idiótának ilyenkor kellett a földön kuporognia, ezzel elrontva a rendkívül hatásos belépőmet. Ami azt illeti, egy kicsit hálás voltam neki, mert legalább késlelteti azt, hogy meg kelljen csókolnom ezt a borzadványt, de akkor is az utamba mert állni, szóval ezért meg kell fizetnie. A kiscsaj próbált összekaparni a földről, de én ellöktem magamtól, s alkalmaztam a harmadik tagon a mesmer erőimet. Nagyon begurultam, s ostoba módon ösztönből cselekedtem, nem pedig ésszel. Átkoztam is magam a hirtelen haragomért, de talán valamit ki fogok tudni hozni valamit a helyzetből. Az már biztos, hogy legalább az emberlányt meg kell ölnöm, ezt a srácot meg be kell fenyíteni. Elég besz@rinak tűnik, szóval nem hiszem, hogy nehéz dolgom lesz vele. - Óóóóóóóó, a boszorkányfiú. Az örökös. Jól tudom? Nem azért, de te is sötét fae vagy, mint én, de ahhoz képest elég nyámnyila alak vagy. És tudod miért? - kérdezem, majd egy másodperc szünet után földhöz vágtam a fiút - mert nem tudod ki vagyok. Remélem ezzel tökéletesen a tudtára adtam, hogy ki a főnök most, s akármekkora erő birtokában van a srác, nem tud nekem ártani a reflexeim és a tapasztalatom miatt. Tudom ki ő, ezért nem ölhetem meg, mivel a családja biztosan végeznének velem. Oké, hogy egoista meg gonosz vagyok, de nem bolond. Ráérős léptekkel sétáltam oda hozzá, s nyugodt hangon folytattam. Tudtam, hogy fél tőlem, de ha nem is akkor is tart egy picit szerény - vagy éppen nem szerény - személyemtől. - Te most gúnyolsz? - kérdezem haláli nyugodt hangon, majd vészjósló mosolyt költöztettem ajkaimra. Tudtam, hogy ez sokkal jobban megijeszt mindenkit mintha őrjöngenék. Pár év alatt annyi ember és fae életét tettem tönkre, hogy már rendesen kitapasztaltam mitől futnak önként az őrületbe. Ezzel a sráccal is játszani akartam egy kicsit mielőtt teljesen megrémisztem. - Szoktál a városban járni nem? Általában minden sarkon van egy nagy plakát. Azokon a plakátokon van egy agyontetovált srác, akit csak Deryck O'Reilly néven ismernek, a híres ír fotómodell. Gondoltad volna, hogy ő egy mesmer? - vigyorodok el bájosan, majd a hajába markolva hátrarántottam a fejét. Ha támadni akar akkor is egyetlen mozdulatommal elháríthatom a csapásait, elvégre a szüleim jó munkát végeztek, s megtanítottak rendesen használni az erőmet, illetve tisztában vagyok vele, hogy mekkora kincs ami a birtokomban van. A szemem sarkából megpillantottam valamit, ami szinte világított a sötétben, s egy gyors fejbiccentéssel megláttam, hogy csontok hevernek a földön szanaszét. A következő pillanatban Seryth egy hatalmas közeli fának repült, s ott tartottam, ő nem tudott szabadulni. - Na ne szórakozz velem! Mi a p!csának kellenek neked azok a csontok? Nem mondták el neked a szüleid, hogy más sírját meggyalázni bűn? - kérdezem ingerülten, de persze nem a halottak kis lelki világáért aggódtam, hanem azért, hogy a kis varázslótanonc valami olyat tervez ezekkel, amivel nekem ártani tud. Azt meg nem fogom hagyni.
Az ember azt hinné, hogy egy boszorkány élete tök buli, és király.. de ilyen háttérrel sajnos nem mondhatom el ezt a valódi boszorkány létről. Főleg ha a boszorkánytanoncnak egy olyan hátborzongató mestere van, mint Silverman. A kiképzése egyenesen brutális, és e mellett pedig még halálos lelki fájdalmat is próbál nekem okozni azzal, hogy mélyíti bennem a sötét fékkel való kapcsolatot. Persze nem hagyom magam, akármennyire is erőlteti az egészet, hiszen megígértem magamnak, hogy nem fogok megtörni, akármi történik. E mellett viszont még az előbb említett képzések is ott vannak, amik többnyire nyersanyag beszerzésből állnak. Egy jó boszorkány mindig tudja, hogy honnan szerezze be a legminőségibb hozzávalókat a rituálékhoz, éppen ezért küld mindig engem el mindenhová. Most éppen egy temetőt kellett meglátogatnom friss emberi csontokért. Mivel embert ölni nem volt „kedvem”, így inkább megkerestem a legfrissebben eltemetett személyt a temetőben, és kiástam. Inkább ezzel babrálok sokat, mint valaki meggyilkolásával. Talán ezzel is meg lesz elégedve a sátán.. khm, akarom mondani Miss Silverman. Szerencsére a sötétben nem félek, és hullákat is láttam már a családomnak köszönhetően, így semmi probléma nincs a feladat végrehajtása alatt. A kiásott tetemről még nem bomlott le értelemszerűen a hús, így egyelőre egy-két határozott ütéssel, vágással, és húzogatással próbáltam leszakítani az egyik kezét a tetemnek. Mivel nehezen akart leszakadni, ezért többszöri erőteljes húzással próbálkoztam újra és újra, míg nem sikerrel jártam, de ennek következtében (na meg a szabálytalan testtartásomnak köszönhetően) hátraestem, és bevágtam a fejem. Az eszméletemet elvesztettem, és furcsa álomképek villantak be a fejemben. Az első gondolat, ami lefutott a gondolataimban, hogy meghaltam. Milyen ironikus egy temetőben meghalni, legalább nem kell messzire elvinni a hullámat. Mekkora szerencsém lenne, hiszen nem kellene tovább elnyomásban élnem, és a sátáni mesteremet is csak a pokolban látnám viszont. Persze ha egyáltalán meghal valaha, vagy befogadja-e a pokol, mert ugye egy ilyen lénytől talán még maga a Pokol Ura is összerezzenve csinálná össze magát. Hát, ilyen az én nagy néném, akit ha nem ismersz.. tedd össze mindkét kezed, és köszönd meg az istennek. De sajnos nem volt ekkora szerencsém, és a halál nem ezen a napon jött el értem, hiszen a következő pillanatokban már egy erős fájdalmat éreztem a mellkasom jobb oldalán, plusz még egy hatalmas súly is a „nyakamba repült” úgymond. Aztán amikor már próbáltam kinyitni a szemem, és ezzel együtt próbáltam felfogni az életem további létezését, egy erős és durva hang kezdett el szólongatni, nem éppen kedves hangnemben. Nem sok mindent tudtam felfogni, és talán csak egy-két szót csíptem el a morgolódásából, de nem is kellett több, és megpróbáltam a hátamra fordulni, hogy érdemleges választ tudjak kicsikarni magamból a nem hallott szavakra. Persze volt olyan „kedves” a férfi, és felsegített, ám nem éppen a legátlagosabb módon, hiszen úgy álltam fel magamtól, hogy nem is akartam, és hozzám sem ért senki. Ebből már könnyű volt kitalálni, hogy egy faevel van most dolgom, és ez egy kicsit sem könnyíti meg a dolgomat. A következő mondatot már tisztán, érthetően, és egy kicsit túl hangosan kaptam a fejembe, ám a kellemes durva hangnemét még most is megtartotta. Féltem kinyitni a számat, mivel éreztem, hogy lobbanékony az „ellenfelem”, de meg kellett tennem, hiszen talán a hallgatással több agressziót váltanék ki belőle, mint egy rossz válasszal. – Én nem tudom, hogy te ki vagy, de tudom, hogy én ki vagyok. Seryth Grimlock, szolgálatodra. – itt próbálok kezet nyújtani neki, ha engedelmeskedik a kezem, de ha sikerül vele kezet fognom, ha nem.. akkor is megpróbáltam folytatni a monológom. – Elnézésedet kérem, hogy féreg módjára megakadályoztalak a haladásban. Kérlek, kegyelmezz, és ígérem, hogy soha többé nem találkozunk! – próbáltam menteni a menthetőt, hiszen elég kellemetlen lenne most mégis megöletni magam, hiszen ha szerencsétlen félnótás véletlenül elfojtaná az életem lángját, akkor egy egész boszorkány család bosszúját érezhetné a nyakán, az elkövetkezendő.. egy.. évszázadban. Talán közölnöm kellene vele, hogy ki is ez a Grimlock család, persze csak ha nem értesült fae alvilág híreiről, és nem tudja, hogy a világ leghatalmasabb sötét boszorkány fae családjának az örökösét szorongatja éppen a karmai között. Mivel vak sötét van, így nem igazán sikerült még meglátnom az arcát, de a stílusából ítélve nem épp valami szép látvány. A mellettünk álló lányt pedig észre sem vettem még igazán, ami a szerencsétlenségemből kiindulva nem is meglepő. Közben a szememmel a leszakított végtagot is elkezdtem keresni, hiszen nem lenne kellemes elveszteni a „zsákmányomat”, hiszen Silverman nénikémtől jobban félek, mint ettől a.. kellemetlen személytől. Viszont ha mégis arra kerülne a sor, hogy meg kéne halnom.. akkor legalább jól nézzen ki a srác, könyörgöm istenem. Jó, tudom.. kicsit beteges a fétisem, de a halálnak is meg kell adni a módját.
Nem nagyon tudtam eldönteni, hogy mit kéne csinálnom a mai nap. Addig oké, hogy lesz egy fotózásom, ami reggeltől talán estig eltart, de az ilyen ritka. Általában hamar lezavarjuk ezeket a cuccokat, aztán mehetek haza a pénzemmel együtt. Reméltem, hogy most nem lesz ilyen szerencsém, mert nem igazán lenne kivel elütnöm az időt, az meg úgy nem vicces. Egyedül nem lehet szórakozni, szóval valami kislányt be kéne fűznöm, hogy ma este ne unatkozzam. Úgyse tudna nekem ellenállni, hiszen az arcom az nagyon cuki ahogy a lányok mondani szokták, de a testemet beborító tetoválások miatt elég rossz fiúsan nézek ki, ami azzal egyenlő, hogy nem tudják melyik oldalon állok. Talán jobb is így nekik. Pechemre, a titokzatosságom még inkább vonzóvá tesz, és pluszba, hogy bunkó vagyok... Miért tetszik egy lánynak az, ha elküldöm a p!csába? Mert én megteszem, és tényleg ezeket a szavakat használom. Oké, hogy a csajoknak tetszik ha egy pasi határozott, de az ilyet általában egy-egy pofonnal jutalmazzák, engem viszont mégse bántanak, inkább jobban akarnak hozzám közeledni. Talán azt várják tőlem, hogy majd egyszer beléjük szeretek ha utánam járnak, aztán először majd csak kedves leszek velük, aztán majd követni fogom őket, mint egy öleb, s a térdükre hajtom a fejem? Hát azt várhatják igazából, mert én csak idegesebb leszek ha nem tudják hol a helyük. Pedig ha tudják, hogy mire akarok őket használni, hogy mire jók nekem. Mást nem igazán kell teljesíteniük, csak amire megkérem, vagy megparancsolom őket, semmi többet. Nem kell szeretniük, elég ha szétrakják a lábukat, nem kell elkötelezniük magukat mellettem, elég ha szereznem nekem pár mámoros órát. Én csupán ennyire vágyok, semmi többre. Ha megadják kérdezősködés és szeretet nélkül, akkor talán nem ők lesznek azok, akiket megölök pár unalmas percemben. Persze ezt sose garantálhatom, de azért jobb esélyekkel indulnak. Lehet fel kéne őket készítenem a következményekre, de akkor meg ki tudja mit tennének. Talán futnának a legelső rendőrségre, bár nem mintha a rendőrök meg tudnának állítani. Mindegy nem ez a lényeg, feleslegesen nem igazán szeretek gyilkolni, illetve bemocskolni a kezem, mert a vadászoknak akkor biztosan feltűnne a jelenlétem. Így is csak az a szerencsém, hogy eddig ritkán csúszott hiba a terveimbe, s általában akkor is el tudtam simítani az ügyet, de az is előfordult már, hogy nem sikerült a dolog. És akkor mit teszek majd? Talán rám támadna egy vadász, s fennáll annak is az esélye, hogy végezni fog nekem. Mert nem szabad az ellenfélt sose lebecsülni, ezt már megtanultam. Ismét pontosan érkeztem a stúdióba, s pechemre, vagy szerencsémre egy fiatal gyakornok lány fog engem ma fotózni. Mivel ez egy divatfotózás lesz, nem kell fél- vagy teljesen meztelenül feszítenem, aminek kifejezettem örülök, mert most valahogy nincsen kedvem akt modellkedni. Persze mindent bevállalok ha úgy van, de ha a mai ilyen lenne, akkor határozott elutasítást kapott volna rá az ügynökségem. Kedves (mű)mosolyt vetettem a fotós lányra, majd csak az illem kedvéért bemutatkoztam neki. Elvégre ha a mai nap csak ő lehet a szórakozásom tárgya nem árt ha jóban vagyunk. Szegény nem egy szépség, főleg az orrán ülő nagy szemüveg rontja az összképet, illetve fogszabályzója van, ami aranyos lenne ha nem ragadt volna bele mindenféle zöld trutyi... És hát nem is egy formás darab, olyan egyenes, mint egy deszka, de egyszer bőven el lehet viselni. Remélem azért borotválkozni szokott, mert ha nem akkor komolyan otthagyom a fr@ncba. Eljött az a rész is amit utálok, a sminkesek, fodrászok és stylistok ismét darabokra szedtek, de azért a summáért amit kapok elviselem egy szó nélkül a dolgot. Az ebédszünetemben a lány farzsebébe csúsztattam egy levélkét, amin az állt, hogy éjfélkor várom majd a temetőben titokban és ne késsen. Persze megfűszereztem pár szerelmes szóval is, de azt hiszem azok már elhanyagolhatóak. A fotózás csak este hatig tartott, nagyon amatőr ez a lány, két pózt letudnék vágni neki, mire egyet kattint, pedig elvileg a modellnek kéne a fotóshoz igazodnia... Na mindegy, valahogy csak leszünk majd. Elmentem egy étterembe ahol betoltam két hamburgert, aztán haza, hogy lezuhanyozzam a sok púdert, és kimossam a hajamból a hetven kiló lakkot. Mikor végre sikerült már nyolc óra volt, ezért beraktam pár horrorfilmet, majd este tizenegykor felöltöztem, kivasaltam a hajam, és utamra indultam. A lány már várt a temetőben, úgy nézett ki, mint aki már órák óta itt van. Amikor megpillantott, megvillogtattam a legszexibb mosolyom, mire ő a füléig pirult. Magamban átkoztam a percet amiért leálltam ezzel a kislánnyal, de aztán végül nem értem oda hozzá, mert felbuktam egy földön kuporgó emberben. Hát, hatásos a belépő az már biztos, de ezzel most totál idiótát csináltam magamból. Kell nekem késő este ilyen ostoba játékokat űznöm. Kigubancoltam az összegabalyodó testrészeinket, aztán a sajátos stílusomban megdorgáltam a fiút. - Te meg mi a f@szt kuporogsz itt a földön ember? A sírok ott vannak befele, ha oda készültél! - hadonászok vadul, abba az irányba ahol a holtak fekszenek. Szegények ma este nem fognak békében nyugodni, mert elöntötte a méreg az agyam. Közben odaért a kislány is hozzánk, hogy megnézze rendben vagyunk - illetve vagyok-e - s megpróbált felsegíteni, de én durván elhúztam a karom. Nem ő érdekelt most, hanem a másik srác. Egy kézmozdulattal felrántottam a fiút a földről készen arra, hogy bármikor leejtsem. - Netán nem tudod ki vagyok, kisfiú? - kérdezem tőle mérgesen. Akármilyen választ ad, a földön fog kikötni, de ő ezt nyilván nem tudja, mert nem ismer engem. Nos, én se ismerem őt, de meg fogom leckéztetni már azért is, mert ilyenkor volt kedve ide kimerészkedni.
I had to say goodbye for the last time I kept my whole life in suitcase,
Általában szeretek zenét hallgatni, amikor magányra vágyom, de egy ideje már csak akkor dugom be a fülemet, ha zárt helyen vagyok, ahol szemmel tarthatok mindent, ajtót és ablakot. Itt nyílt terepen nem merném ezt megtenni, mivel kell a hallásom is, hogy észrevegyem ha valaki lopakodik mögöttem az életem múlhat rajta, egyszer már cselekedtem ostobán, nagyon ostobán. Nem figyeltem, hagytam, hogy dolgok eltereljék a figyelmemet, pedig addigra már nem zöldfülű kis succubus voltam, bár megvolt az okom arra, hogy szétszórt legyek, a világom akkor a feje tetejére állt és nem tudtam kihez fordulhatnék, mit is kezdjek magammal. Nem szeretnék bele esni abba a hibába még egyszer, nagy árat fizettem a szétszórtságomért, kis híján meghaltam. Azt hiszem akkor valami olyat is elvesztettem, amit többet nem fogok tudni visszaszerezni. Vajon ha a lelkünkből elhal, egy darab az egyszer helyrejöhet? Nem tudom, fogalmam sincsen erről és nem is tudom kit kérdezhetnék meg erről, csak egy dolog van amit gyógyírnak tudok használni, az pedig amit a néném tanított nekem, nevetni, és megpróbálni tovább menni, mert megállni nem lehet, ha megállsz elveszel, de azt hiszem, néha kell, hogy megállj és emlékezz egy keveset, hogy ne feledd el honnan is jöttél. Én pedig emlékszem az életemre, az örömökre és a bánatokra is, de kinek az életében nincsenek ilyenek? Borús gondolatok egy borús estén amit egy temetőben töltök a nyüzsgő város helyett, de szükségem volt erre a kis magányra itt, nem lehetek én is mindig infantilis és vidám, néha nekem is meg kell állnom, rendeznem magamban a dolgokat, félelmeket és vágyakat, emlékeket és célokat, hogy utána új erőre kaphassak és folytathassam ott ahol abbahagytam. Mert nincs megállás, az élet nem fog megálljt parancsolni, mert belőled kifogyott a szusz. Összébb húzom magamon a felsőmet, és felnézek a csillagos égre, a sírokon túl tekintek, és mély lélegzetet veszek, ideje összeszednem magamat. Van amivel már tudom mit akarok kezdeni és van amit hagyni kell növekedni, utána figyelni, hogy merre is indul el. Viszont az biztos, vannak hibák, amiket nem fogok ismételten elkövetni, nincs több ártatlan élet a számlámon, nem lehet. Ráadásul ideje szembenéznem azzal ki üldöz, ki az aki még mindig nem hagy nyugton, Johnatan halott de valaki mozgatja a szálakat, és kell neki az a bizonyos kő. Többet kell megtudnom a nyakékbe foglalt kőről, és azt is, ki van a nyomomban, ideje szövetségeseket keresnem, akik segítenek nekem, mert be kell ismerni azt is ha valami egyedül nem megy. Neszezés üti meg a fülemet, fázósan húzom magam össze de figyelek és fülelek, közben a kardörzsölgetés közben keresztbeteszem a kezem és egy pengét húzok elő egy rejtett tokból, ami a pulcsim alatt van az alkaromra szíjazva. Mindig van nálam legalább egy, mára egy van a kezemen és egy a csizmámban. EZ az amit észrevétlenül elő tudtam venni, de amikor már úgy ítélném meg megfordulok és támadok, megszólítanak hátulról, gyorsan fordulok meg és egy fa törzse mögé bújok el, onnan kandikálok ki. A hang ismerős volt számomra, de egy ideje már nem is hallottam. A fa takarásából veszem szemügyre, és amikor rájövök, hogy valóban az a személy áll előttem, akire a hang alapján gondolok, elrakom a kést, és széles mosollyal lépek ki a fa mögül. - Mióta settenkedsz te egy kihalt temetőben? – Kérdezek vissza, ahogy lassan óvatosan elindulok felé. – Régen láttalak, Claire, de egy perce, hogy rád gondoltam… - Három éve ismerem őt és a legutóbb nagyon hírtelen tűntem el a közeléből, de nem volt választásom mennem kellett, ha nem akartam bajba sodorni őt vagy mást, akit kedvelek. - Ha idekint vagy, akkor még nem akadtál annak a nyomára, akit űzöl… jól sejtem? – Hangom halkabbra fogom, és végig nézek rajta, jól néz ki, és örülök, hogy az íjat nem rám fogja, egészen ügyes vele, és pontos is.
Ritka pillanataim egyike, mikor rám tör a honvágy. Nem is igazán szoktam foglalkozni vele, egyszerűen kibírom. Messze vagyok az otthonomtól, szülőföldemtől. Itt minden más, egy kicsit sem állandó. Semmi nem emlékeztet Párizs kellemes hangulatára, arra a törékeny érzelemgombócra, amit az emberek hisznek a francia fővárosról. New York vad forgatagában élve tűnik csak fel, hogy nem ehhez vagyok szokva. Idegen a város, én pedig idegenkedem az emberektől. Mindent és mindenkit a hátam mögött hagytam, mikor ide jöttem, hogy végre véget vessek a nemzedékek óta tartó üldözésnek.. De azzal nem számoltam, hogy egy idő után igenis frusztrált és lehangolt leszek, amiért a családomat a világ másik felén hagytam. Mindig is túlzottan nagy figyelmet fordítottam rájuk, talán ez az igazi gyenge pontom. Sosem tagadtam, hogy van olyanom. Családomon kívül pedig az otthonom hiányzik, Párizs csendes lakóövezetében. Rég beszéltem anyanyelvemen, hisz itt az angolra vagyok kényszerülve, a Szajna-partot is csak képekről tudom csodálni, nem is beszélve a lágy éjjeli fényekről, melyek körüllengik a bizsergő várost. Van persze, aminek a hangulatán, varázsán nem változtat a kontinensnyi távolság. Az éttermek, a francia negyed, mind-mind mosolyt csal az arcomra. Nem az otthonom, de segít emlékezni rá. Ám nem vagyok elégedett. Nem csak az élő családtagjaimat szeretem látogatni hazámban. Túl sok elveszett élet tarkítja családfámat ahhoz, hogy el tudjak siklani a tény felett, hogy vadásznak lenni nem életbiztosítás. Az unokafivérem és a néném is így halt meg, ahogy évszázadokra visszamenőleg a családunk jelentős része. Egyetlen kriptában vannak eltemetve Père-Lachaise temető északi részén. Még most is magam előtt látom a megviselt piszkosfehér kőépületet, ahová a 20. század elején lettek áttelepítve a maradványok. Családunkra jellemző, hogy a holtainkat legalább annyira tiszteljük, mint az élőket, s van, hogy jobban is, hisz ők már az életüket áldozták az ügyünkért. Erővel és fortéllyal irtották – vagy legalábbis próbálták – a gonosz teremtményeket, melyek csak mérgezik a világot. Persze előbb-utóbb elért mindenkit a végzet keze, ennyi gyilkosság nem maradhat büntetés nélkül. Talán azért is figyelek oda arra az apróságra, hogy nyomós indok nélkül ne ártsak senkinek. Legalábbis eddig figyeltem rá, az hogy ezek után mi lesz, arról azt hiszem, már nem én döntök. Hatalmas hülyeséget csináltam. Felrúgtam minden szabályt, ami szerint eddig éltem, megszegtem az eskümet, az összes adott szavamat. Nem csodálkoznék azon se, ha vadászokat küldenének rám, hogy varrják el azt a félresikerült szálat, ami mocskolja a harcosok nevét. Engem. Elég melankolikus hangulat lett úrrá rajtam, miközben a temető levegője áramlott feszengő tüdőmbe. Nem lehetek otthon, nem látogathatom meg illő módon a családomat, hogy lerójam tiszteletemet előttük, de úgy érzem, azzal, hogy idekeveredtem, valami módon mégis kapcsolatba léphetek velük. Hisz a temető mindenhol temető. Kegyeleti hely. Automatikusan veszem az irányt úgy, mintha csak az ismerős sírkövek között sétálgatnék, a lábaim visznek előre. A szél néha a hajamba kap, kissé összekuszálja a szálait. Be kellett volna fonnom, akkor nem kéne minden harmadik lépésem után kisöpörnöm az arcomból. Hűvös van, de nem fázom, a kabátom nem túl vastag, a szokásos vékony sálam lóg a nyakamban. Szinte hangtalanul lépdelek, ez is megszokás már, nem kell, hogy tudatában legyek neki. A kiképzésem része, hogy tudok lopakodni. Akkor is jól jön, ha épp nincs rá szükségem. Legnagyobb meglepetésemre, nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen időtájban a temető szűk utcácskáit rója. Szőke hajzuhatag, amit az enyémhez hasonlóan borzolja a szél, ez a fázós mozdulat.. Mintha csak ma lett volna, hogy először találkoztunk, pedig van mögöttünk majdnem kereken 3 évnyi ismeretség. Talán az egyetlen, akit nagyon hamar a bizalmamba engedtem és.. Utána eltűnt.. Nem is tudom, mi lelte, nem keresett, én pedig túlzottan elfoglalt voltam azzal, hogy rábukkanjak valakinek a nyomára, akit a mai napig keresek. Biztos vagyok benne, hogy Ő az. Lépteit figyelem, mintha mégis azt várnám, hogy csak képzeletem játszik velem. De alakja és mozdulatai arról árulkodnak, hogy bizony teljes életnagyságban sétálgat előttem, mit sem sejtve arról, hogy mögötte vagyok. Hogy követem… - Nem illik hozzád a temető komorsága.. – szólalok meg végül. Azt akarom, hogy szembeforduljon velem, mielőtt méltóképp üdvözölném barátnőmet. Így akarok megbizonyosodni arról, hogy nem csak egy pompás hasonmását látom. A szemei nem hazudnak.
I had to say goodbye for the last time I kept my whole life in suitcase,
A temetők mindig olyan csendesen és békések, noha a holtak nyughelye még is átjárja valami nyugalom és béke, olyan ami a háborgó léleknek is jót tesz. talán az emlékezés, vagy nem si tudom, hogyan is fogalmazhatnám ezt meg, hogy mi miatt szeretem az ódon temetőket, nem csak a fák, amik szinte az égig érnek, innen lentről nézve, vagy az ősrégi sírok, amik némelyike több száz éves. Mindegy igazából, a helynek van egy sajátos hangulata ami nekem most kifejezetten jól jön, az embereknek ott a halottak napja, amikor megemlékeznek elveszett szeretteikre, nekünk, legalább is nekem nincs ilyen napom, ha eszembe jutnak azok akik meghaltak, körülöttem és szerettem őket, teszek egy sétát egy temetőben, miért is ne ,a hely pont alkalmas arra, hogy rendezzem a gondolataim, amik kezdenek megint összekuszálódni ahogyan az életem is, két dolog állandó benne, hogy vonzom a démonokat és a bajt is. Nem tudom minek köszönhetem ezt a rossz karmát, anyámat is egy démon ölte meg, a nénémet is, én is belekeveredtem kettő hálójába is, az egyik meg akart ölni, én voltam a szerencsésebb, de a másik?! Na, őt aztán ne is emlegessük, nem tudom hova a fenébe tegyem, egyik skatulyásba sem illik bele. Nem az ellenségem, de nem is a barátom, nem szeretem és nem szeret, tehát nem is érzelmi szál, addig jó nekem, mert ha egy olyanba habarodnék bele mint ő, hát akkor az eszem tuti nem lenne a helyén, de ez nem fenyeget. Viszont, egy dolog biztos, kétszer kihúzott a gödör aljáról, valamennyire kedvelhet, és valamennyire kedvelem, de félek is tőle és erre megvan az okom. Tartozom neki, és ez nem jó, le kellene ezt rendeznem, de nem veszi be a gyomrom, hogy egy ártatlan lelket áldozzak be, hogy lezárhassam ezt a dolgot. Megállok egy sírnál, ahogy ezen gondolkozom, a sírkő kicsi és faragott, nagyon régi, kétszáznál is több lehet, leguggolok, és megpróbálom letörölni a mohát, a nevet már nem teljesen tudom elolvasni. Élt három hónapot, milyen apró is lehetett? Egy kis és ártatlan élet, ami nem tapasztalhatott a világból nem mosolyoghatott és szaladhatott a fűben. Szomorú, amikor valaki ilyen fiatalon tűnik el az élők sorából, persze a halál természetes folyamat, de akkor is, egy ilyen kisgyermeké, mindig szomorú. Felkelek a sír mellől és tovább sétálok, eszembe jutnak a halottaim, akik miattam vesztek oda. Átölelem magamat fázósan, pedig nincs is hideg. Farmerom szakadozott, kopott, bokacsizmám fekete, és magas sarkú, felsőm, falatnyi és fekete, amin egy világos vastagabb kötött anyag pihen. Ma nem csábító succubusnak öltöztem. Végig gondolom, kiket veszítettem el, ott volt az első és eddig egyetlen férfi akit szerettem. Nem tudtam megállítani az éhségem, és elvettem az összes chi-jét, meghalt a karjaimban, az első csókomban. Nem volt szándékos a tettem, de a vége ugyan az, miattam halt meg, utána ott van a néném, aki védelmezett Johnatannal szemben, a démonnal, akinek beleakadtam a hálójába, és akitől elloptam valamit, egy ékszert, pontosabban egy ékszerbe foglalt követ. Megvolt erre az okom, de még nem használtam ezt fel. Már nem volt miért felhasználnom. De az óta is őrzöm és nem adta túl rajta, talán ez a kő elég ár lesz, a két életmentésért cserébe, csak meg kell tudnom, hogy Will számára értékes-e, ha nem akkor keresnek, kell mást, nem akarok neki tovább tartozni. Félek az ártól, amit kérni fog, és őt ismerve előbb utóbb elfogy a türelme és elém áll, hogy fizessem meg az árat. Újabb sírra siklik a tekintetem, újabb gyermek, az 1800-as évekből. Azt hiszem, mindenki életében vannak halottak, akik nagyon fiatalon vesztek oda különösen, ha ennyit él, mint én. Fázósan megdörzsölöm az alkaromat, és tovább indulok, lágy szellő simogat, és a szél felé fordítom az arcomat. Vannak, akik meghaltak körülöttem, de ott vannak azok is, akik élnek, és akikért bármit megteszek, hogy így is maradjon, a baj valahogy mindig megtalál, de több halál nem lehet a számlámon azok közül, akiket szeretek. Kenzy és Claire, itt vannak a városban, már terveztem, hogy felkeresem Claire-t is, de az elmúlt napok nem úgy jöttek össze, közbeszólt egy goblin is, aki majdnem megölt, várni akartam egy két napot, hogy tudjam, nem fogom a barátaim bajba sodorni.
Azonnali változásra számítok, valami kézzel fogható jelre, hogy igenis használ a vére és nem ez fogja utoljára érinteni ajkaimat. De tehetetlen vagyok. Borzalmas nyeldekelni a vérét, émelyítő és undorító, egy pillanatra elgondolkodom azon, hogyan találhatja a vámpír faj ezt csábítónak. Érthetetlen.. De meleg, és könnyedén végigcsorog torkomon. Csak nyelnem kell, de még az sem megy tökéletesen. Félrenyelek és köhögni és prüszkölni kezdek, fejem oldalra fordítom, hogy fel tudjam köhögni a vért. Viszont egészen addig nem akartam a szervezetemen kívül tudni, amíg el nem kotyogta, hogy aligha értem ezzel sokat, hisz méreg a számomra. Nem akartam elhinni. Nem akartam hallani, ennyi sületlenséget. Nem lehet, hogy ezt tette. Mégis önkéntelenül engedtem ki a felköhögött vért a számon. Borzalmasan festhetek. A ruhám cafatokban lóg rajtam, érzem, hogy kezem nem csak véres, de kosz is ragadt rá elég sok. A bőrömet több helyen felhorzsoltam, a fejem pedig még mindig zúg. Meglepetten veszem tudomásul, hogy tudatom viszont tisztulni látszik. Tudok figyelni a részletekre, és már nem érzem, hogy áramolna a sebemből a vér. Legalábbis nem olyan szinten. A fájdalom viszont egyre erősödik, mire fel is nyögök. Biztosan a gyógyulási folyamat része.. Bár fogalmam sincs, sosem voltam még hasonló helyzetben sem. Nem is akarok még egyszer ilyesmibe keveredni. - Hazudsz.. - próbálom győzködni magam, és átlátni rajta. De nem megy. Nem látom hazugság jeleit.. Vagy csak nem ismerem még fel. Azért annyira jól nem vagyok még, hogy azonnal talpra pattanjak. A légzésem viszont kezd normalizálódni. Végre. De mi van, ha úgy van, ahogy mondja? Ha most az egyszer nem hazudik és nem is manipulál? Tudta! Mégis hagyta, hogy igyak a véréből. Mégis honnan tudná a tüneteket, ha nem tudná pontosan, hogy ez a kórság gyilkos... Olyan gyilkos, mint ő maga. Én nem halhatok meg! Már biztonságban éreztem magamat és az életemet, mikor az az undorító vére végigcsorgott a torkomon. Megnyugodtam. Erre... Búcsúzzak? Én? Na nem.. Eszemben sincs! Nem adom az életemet, sem most sem máskor.. Évtizedem vannak még hátra! Muszáj, hogy így legyen. - Takarodj innen.. - nyögöm elszörnyedve. Próbálom felöklendezni a gyomrom tartalmát, de a gyógyulás már végbement, valószínűleg már semmire sem megyek a gyenge próbálkozásaimmal. A kezem ragacsos a saját véremtől, a hajam össze-vissza kuszálódott.. A felsőm már nincs rajtam, emlékszem, hogy letépte rólam. Nem nézek a sebemre - vagy a helyére.. A kardigánomat összehúzom magam előtt és próbálom eltakarni magam. Végigsimít a hátamon, én pedig elhúzódok. Nem tudom, higgyek-e neki, vagy ez is csak egy átverés.. Minden esetre az ember halálával nem jó dolog viccelni.. - Remélem megrohadsz.. - sziszegem távolodó alakját bámulva. Újra könnyezni kezdek. Még hogy újra látni? Hol, egy másik életben? Az biztos, hogy hasonlóan jókat kívánok neki.. Majd ha fagy. Nem tudom, hihetek-e neki, de nagyon gyorsan össze kell kapnom magam. Egyetlen ember segíthet nekem, de hozzá még el is kell jutnom..
✘ Music:russian roulette ✘ Words: 463 ✘ Notes: köszönöm a játékot csak el ne felejtsd, jön még kutyára úthenger..
Benjamin Mitchell
I'm a vampire, I want to taste your blood.
✤ Posztok száma : 341
✤ Születésnap : 1391-01-04
✤ Regisztráció : 2014-02-19
✤ :
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Tue Apr 15, 2014 6:42 pm
Zina & Benjamin
Enjoy the rest of your life, honey
Nem ölhetem meg.. nem ölhetem meg. Folyamatosan ez kattog bennem. Ösztöneim már az elejétől ezt súgják, hogy tegyem meg. De egy bizalmasommal még sem tehetem meg, már így is a kelleténél is jobban elbántam vele. Nem tudtam ellenállni beteges vágyaimnak, hogy a tökéletes testére ne ejtsek pár talán maradandó sebet. Illetve az lenne.. ha nem adtam volna vérem. Mi van ha csak magam ellen játszottam ezzel? Ha ellenem fordul és fordul a kocka? Ő kínoz meg? Őszintén.. megéri a kockázatot. Ezek után ennyivel jövök neki. Hagyom hogy telhetetlenül szívja véremet, hol ott rám férne már a táplálkozás. Érzem hogy gyengülök, nem lenne túl nehéz dolga velem ezért ki kell találnom valamit.. hogy ne tudjon felül kerekedni rajtam. Ezért sem kezdek semmit az adott helyzettel. Folyamatosan kattog közben az agyam, ezzel is időt nyerek magamnak. Mosolyra húzva számat kárörvendő felröhögésre észlelhet tőlem. Ökölbe szorítom kezem, de nem húzom magamhoz. Látni akarom a fejét amint megtudja.. - Ó.. elfelejtettem valamit megemlíteni. Lehet hogy most begyógyultak sebeid.. de.. -Vágok közbe magamnak, s egy pillanat erejéig elcsendesülök ezzel is feszítve továbbra is idegeit. - Számodra a vérem.. egy halálos méreg. - Közölve vele természetesen a nem régiben eszelt ki hazugságomat keresem tekintetét. Hallom, amint szíve az előbbihez képest normálisra áll, sőt.. a normálisnál is egyre gyorsabban ver, nagyobbakat dobban. Megijedt.. ismét. Ezek szerint hisz nekem.. bejött a tervem. - Egy boszorkány átka. Sokkal volt dolgom, és nem mindegyikkel jöttem ki éppen jól. - Tulajdonképpen talán csak húgom az egyetlen boszorkány akivel jó kapcsolatot ápolok, egyelőre. S remélem a továbbiakban sem fordul el tőlem. Jól jön egy erős boszi, illetve beleőrülnék ha elveszítem. Az egyetlen, élő, és számomra legfontosabb embert. - Hatalmas fájdalmakat fogsz átélni.. nagyon lassú halálod lesz. Először csak szédülsz.. hányinger. Majd későbbiekben hányás, hangulat ingadozások.. kapar a torkod.. majd a szemed is égni kezd. A végső fázis pedig..egyre nehezebben kapsz levegőt.. míg nem megfulladsz.. a véremtől. - Már csak azért is osztok meg vele egyértelműen hazug , gyorsan kitalált tüneteket mert az ember képes bebeszélni magának betegségeket is. Remélem ez alól Zina sem lesz kivétel. - Úgyhogy.. nem hiszem hogy az életed hátralévő részét rám akarod pazarolni.. javaslom hogy élvezd ki életed hátralévő részét, köszönj, búcsúzz el számodra fontos emberektől. - Elhúzva kezemet tőle simítok végin a hátán, igyekszem kizökkenteni gondolataiból. Látszólag sokk hatása alatt van. Nem csodálom.. bár ha velem közölnek egy ilyen hírt megpróbálnék mindent megtenni ellenne. Nem adnám fel.. tőlem nem ilyen egyszerű megszabadulni. Pedig.. sokan játszanak ellenem. - Azért köszönöm az információt. Remélem, még látjuk egymást. - Rákacsintva kelek fel, s lassan eltávolodva húzódom el tőle, majd megfordulva tűnök el a sötétségben magára hagyva őt.. azért kíváncsi lennék azokra a búcsúzkodásokra.
▷Music: Red Lights ▷ Note: köszönöm a játékot, nagyon is élveztem a kínzásod minden egyes percét! ▷ Words: 439
Leena Stowe
I'm a damphire, I'll guard my people.
✤ Posztok száma : 551
✤ Születésnap : 1683-06-24
✤ Regisztráció : 2014-01-05
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Sat Apr 12, 2014 12:54 pm
Ben & Zina
Nem tudom mégis meddig akar elmenni, de egyre rosszabbak a kilátásaim. Vajon mennyi időbe telik, míg elvérzik egy ember? A sérülésem elég súlyos ahhoz, hogy ha nem segít valaki, akkor tényleg itt maradjak. Valahogy nem terveztem, hogy egy temetőben fogok meghalni, de igazán nem meglepő, hiszen elég gyakran kerülök lehetetlen helyzetekbe, főleg az utóbbi időben. Már a kezdet kezdetén el kellett volna kerülnöm Ben-t.. De megint későn gondolkozom. És ha visszamehetnék az időben, nagyon is tudom, hogy ugyanígy csinálnék mindent. Ismerem magam annyira, hogy ebben biztos lehessek. - Eddig sem volt.. túl rózsás... a helyzetem.. - erőltetem magam, hogy ki tudjam mondani a szavakat, de hogy mennyire érthetően beszélek, azt már nem tudom meghatározni. Nem is érdekel, vámpírból van.. Ki tudja venni mit akarok, akkor is, ha alig van több hangom egy sóhajnál. Felnevetnék, ha nem fájna és nem keserű nyögés szakadna fel a torkomból. Komolyan.. Csak rám akart ijeszteni?! Annyira jellemző.. Viszont most nem tudom díjazni humorérzékét, hiába nevet fel ő maga is. Az is nehezemre esett, hogy felnyissam a szemeimet, pedig muszáj volt. Erőltettem, hiszen szavai várakozással töltöttek el. De időm már nem sok volt, így muszáj lesz gyorsan cselekednem, amíg egyáltalán van hozzá erőm. Figyeltem, próbáltam fókuszálni arra, hogy mit csinál, és mikor megláttam, hogy saját csuklóját sérti fel, elámultam. Vagy tovább akar kínozni azzal, hogy meglebegteti előttem a lehetőséget vagy épp tényleg elhatározta magát, hogy vérét adja nekem. De nem is várom meg, hogy megtudjam tőle, egyik kezemet elemelem a sebtől és csuklójáért nyúlok. Számhoz húzom, mivel nem tudom felemelni a fejemet, hisz zúg. Hányingerem támad az ízére, de lenyelem. Előbb csak azt, ami kiserkent, utána bele is harapok csuklójába, nem érdekel, ha esetlegesen fájdalmat okozok neki. A seb mentén könnyen szakad fel a bőre. Nem tudom mennyit kell innom belőle ahhoz, hogy életben maradhassak, de gyanítom le fog állítani, ha úgy ítéli meg.
Egy elég nagy döntés elé állított Zina.. láthatóan kezdi elhagyni a maradék ereje is, lassan megy ki belőle az erő, s elvérzik.. ha csak nem gyógyítom meg. Mégiscsak az informátoromról van szó, bár már semmi hasznát nem veszem.. legalábbis egyelőre semmi olyan , senki olyan nincs, aki után kutatnék, kutatni akarnék. Tanultam belőle.. ha valaki eltűnik előlem, az valószínűleg okkal teszi. S őszintén szólva ez a lány, így tehetetlenül nem szórakoztat valami jól. Kell az izgalom.. Könyörög.. most bezzeg tud könyörögni, mikor már késő. Én kértem .. akkor még hajlandó lettem volna a véremet adni érte, de nem tisztelt meg ennyivel sem. Megtörte az igézésem.. ami lássuk, elég gyengére sikeredett. S a tőle áradó vér is egyre jobban vonz, egyre éhesebb vagyok és egyre nehezebben fogom vissza magam hogy ne essek neki. Normális esetben már rég megtettem volna, nem is értem már magamat mi ez a hirtelen kivételezés.. kezdek megenyhülni? Az lehetetlen.. - Ne? Kérlek? Most bezzeg tudsz könyörögni? Mikor már látod nem túl fényes a helyzeted? - Nem túl meglepő.. ha az életéről van szó, bármilyen büszke is legyen az ember mindent megtenne azért hogy túlélje, s ne essen baja.. és ez alól Zina sem kivétel. Bár a velem töltött idő alatt nem is értem, miért pont most érzi azt hogy mennyire is szar a helyzete.. A kezét nézve ahogy igyekszik az általam okozott sebet lefogni, hogy ne férjek hozzá nevetésre bír. Nem mintha megtudna állítani, főleg nem ennyire erőtlenül. - Mitől félsz? Ne aggódj, ezt rád nem pazarolnám. - Mosolyra húzva szám legyintem meg az üveget, s lehúzva a maradék tartalmát dobom el a legközelebbi fákhoz aminek hatására szilánkokra törik. - Na és akkor.. - Újra Zinára pillantva fogom a tűt, s magamba bökve tövig húzom végig kezemen egy mukkanás élkül. Őszintén.. nem érzek fájdalmat.. ez, nekem már semmi. Kezem nyújtva felé még az eső is elered.. sirat az ég, oda a büszkeségem.. megmentettem valaki életét az helyett, hogy elvettem volna. Még a fejemet is elfordítom, oda sem bírok nézni, hogy idáig süllyedtem..
Egyre nehezebben veszem a levegőt. Nem tudom mire vár, vagy mit tervez még. Nyilvánvaló, hogy a büszkeségemből nem adok alább.. Még az ő kedvéért sem, főleg nem azért, hogy szórakozzon rajtam. Nem kellett volna belekeverednem ebbe az egészbe. És nem kellett volna hátvéd nélkül eljönnöm a találkára, akkor most nem az lenne a helyzet, ami. Pechemre nem igazán volt más választásom.. És még mindig viccesnek találja a helyzetet. - De.. - felelném, de mire kiejtem a szavakat, már másik elhatározásra jut. Cseppet sem finomkodva fektet a földre, hogy csak nyekkenek. Csigolyáimat fájlalom, de jelenleg az a legkisebb problémám, hogy megütöttem a hátamat. Sokkal sürgetőbb, hogy meggyógyítson. Lehetőleg kíméletesen. De rá kell jönnöm, hogy az ő szótára igencsak hiányos lehet, már a köszönöm is hiányzik belőle. Fogalmam sincs mire volt jó mindez, de egyre jobban fázom. Hideg a talaj a hátam alatt, de így nem látom mire készül. Egyszeriben leszakítja a felsőmet, így már nincs semmi, ami felitatná a véremet. Remegő kezemet szorítom hát a sebre, ahogy csak erőmből futja. Könnyeim arcomat mossák, lecsorognak egyik-másik irányba és eltűnnek a hajamban.. Oldalra biccentem a fejemet, hogy lássam mire készül, de többször is pislognom kell, mire látásom kitisztul és nem csak egy pacát látok magam előtt. Ez megijeszt. Kapkodom a levegőt, egyre nagyobbakat nyelek és egyre több fájdalmas hang tör elő torkomból. Dühít.. Dühít, hogy szinte tehetetlen vagyok. Nem vagyok benne biztos, hogy jól látom, de valamit matat.. Egész apró dolog van a kezében. És egy üveg. A szaga alapján ismerem fel. Alkohol.. Ne.. - Ne csináld.. - pillantok fel rá. nevetségesen festhetek. Még csak védekezni sem tudok. Hogy juthattam idáig?! Közben mindkét kezemet a sebemre tapasztom, ha mégis kínozni akar, minél kevesebb folyjon a sebbe.. Így is pokolian fáj. Nem akarok vonaglani a kíntól. Nem akarok neki örömet okozni. De a sorsot nem kihívni magam ellen. Hosszan lehunyom a szemem.. Álmosodom és fázok. És fáj. Egész testemben remegek és keserű ízt érzek a számban, amitől hányingerem támad.. Vagy mindez azért van, mert kiejtem a számon, amit nem akartam?! Meglehet.. - Kérlek... - nem nézek felé. Próbálom rendezni légzésemet, de nem jön össze. Szaggatottan kapkodok levegő után, amitől csak még jobban fáj.. Néhány másodpercébe kerülne megmentenie.. De egy undorító féreg.. És tőle függ az életem. Remek kilátások.
Okozhattam volna nagyobb, mélyebb sebet is neki, még sem tettem. Élvezni szerettem volna, szórakozni szerettem volna még egy kicsit vele, mielőtt még elvérezne. Terveztem véremet adni neki persze, hogy így még tovább kínozhassam.. de azt a tényt se felejtsük el hogy vérre szomjazom. S a tőle áradó vér illata oly kívánatos, mint az adott pillanatban semmi más, de az efféle szórakozásomat későbbre kell tennem. Térdre csúszik.. a látszat ellenére nagyon is nem mutatja hogy fáj neki. Talán nem ez lenne az első halál közeli élménye? Valószínűleg nem csak nekem van rossz életem, de legalább megerősödtem s egy szúrást már szinte meg sem érzek. Viszont az övét sikeredett.. közel a szívemhez, a mellkasomba ért a döfés, ami teljesen még mindig nem gyógyult be, s ruhámon is egy lyuk tátong ami jobban zavar, mint a szerzett seb. Mondtam valamit, mégsem teszi meg.. Sikeredett megtörnie az igézést? Ennek csak én örülök a legjobban.. látva hogy küzd ellenem, egy kicsit hajlok az felé hogy megkíméljem az életét illetve az sem az utolsó hogy egy fontos informátoromról beszélünk. - Szóval mégsem kell a vérem? - Elmosolyodva az övemhez nyúlok, s egy kisebb fekete táskából alkoholt húzok elő. - Meggyógyíthatunk máshogy is. - Ha nem teszi amit kérek, akkor én se fogom megadni azt az örömöt, hogy azt tegyem, amit elvár tőlem. Mellé lépve leguggolok hozzá, s mindenféle gyengédség nélkül a hátára fektetem, s egyik kezemmel lefogva őt teszem le az alkoholt a földre, s tépem le a zavaró ruhákat a seb körül. - Csak nem éppen kellemes módon. - Talán ennek a lehetőségnek jobban is örülök. Ez..őrülten fog fájni neki. Szabad kezemmel egy tűt cérnába fűzve veszek elő, s megvillantva előtte teszem a számba. Soha nem lehet tudni mivan a másiknál.. főleg nálam. Általában mindenre felkészülve kelek útnak, így most sem alakult másképp. Még mindig leszorítva őt a földre nem engedem felkelni, s megfogva az alkoholt a sebe felé teszem készen arra, hogy ráöntsem.
►note: don't worry, i have not done this before || ►zene: Requiem For A Dream
Nehezen veszem a levegőt, persze tudom, hogy ez még közel sem a végjáték.. Nem adom fel ennyire könnyen, semmit se, nem hogy az életemet.. Most csupán egy halandó vagyok, aki megmaradt erejével az élete morzsát akarja összekapargatni. Nem sok sikerrel.. Nem elég az, hogy én akarom. Valószínűleg a kórház lehetőségétől már akkor búcsúzhatnék, mikor felvetném, elvégre ha valaki leszúr, egyenes következtetés, hogy nem visz be a balesetire.. Pedig értékelném. Ehelyett egyre lejjebb csúszom, egészen a fa tövéig, majd a térdeimet felhúzva próbálom elállítani a vérzést, de ezzel is csak azt érem el, hogy még inkább beszívja a ruhám. Nem segít.. Nem sok erőm van válaszolni neki, nem is teszem.. Úgyis értelmetlenül vesztegetem csak el az erőmet. Félek.. Nem attól, hogy meghalok, hanem attól, hogy aligha van valaki, aki hiányolna.. Ki? Victor, akit minduntalan kikosarazok? Bastien, aki néhány havonta beugrik, aztán eltűnik? Vagy Emery, aki hát voltaképp valami hasonló halált kívánhat nekem?! Kedves.. De nem engedhetem meg magamnak, hogy most keseredjek el.. Ha egy kicsit is értékeli az információkat, amiket kapott tőlem, és amikkel a jövőben még szolgálhatok neki, nem hagy meghalni.. Minden esetre jobban tetszett volna egy köszönöm.. Ha ezt ő így fejezi ki, inkább még az se.. Felcsillan a remény halvány fénye, mikor elém guggol és saját csuklójába harap.. A vére meggyógyíthat. Hát persze! De hogy is hihettem, hogy minden játszadozás nélkül fog segíteni rajtam?! Ennél azért jobb emberismerő vagyok. Ezt az örömet viszont nem adom meg neki.. Nem akarom.. Ha még van valami, amit megtarthatok, akkor legyen az a méltóságom. - Nem elég a tudat, hogy az adósod leszek..?! - még így is kissé magasabb nálam. Nem tervezek már semmit ellene, nem azért mert nem lenne ötletem, sokkal inkább a kivitelezésben akadnának kisebb-nagyobb problémáim, mint például az, hogy megmozdulni is nehezemre esik, nem hogy kárt tenni benne.. Már ha lehetséges ez egyáltalán. - Nem fogok könyörögni.. - szinte sóhajtásnak hat. Minek erőltessem meg magam, mikor így is hallja? Fejemet a fa törzsének hajtom és lehunyom a szemeimet. Még van erőm, érzem a fájdalmat, és azt, hogy a vérem előtör a sebből. Ugyan tudtam egy kis időt spórolni, de meg nem menekültem. Egyelőre.
Érzem rajta a meglepettséget, s ugyanekkor félelmet is. Az, hogy nem a tervei szerint cselekszem s a vérét veszem megrémíti. Mégis csak jól éreztem, és mégis csak tervezett valamit.. túl könnyen ment volna, ez pedig egyrészt kiábrándító, másrészt pedig..furcsa volt. Egy ravasz nőről van szó, akiből igazából bármit kinézek s furcsállom is hogy hagyja hogy kényem kedvem szerint tegyem azt, amit épp jónak érzek. - Szóval már megint parancsolgatunk? - Még a hülye is észrevenné rajta hogy fél. Úgy tűnik még csak most szembesül azzal, hogy teljesen rám van hagyatkozva és ha úgy akarom, egy pillanat alatt véget vethetek életének de nem teszem. Tényleg nem terveztem bántani őt.. de részben saját maga tehet róla hogy idáig jutottunk. Persze könnyebb mindent a másikra fogni, de engem..nehéz kezelni. A fába ütök, szorosan a feje mellé, aminek hatására egy kisebb repedés keletkezik rajta. - Én osztom a lapokat.. nem engedlek el.. - Élve legalábbis nem. Egyáltalán nem hat meg a közelsége, bármennyire is szeretném..megtanultam nemet mondani az évek során, míg Wendyre vártam. De ha folytatta volna a közeledést felém, valószínűleg sikerült volna betörni , az én türelmem sem tart örökké. Ezért is tettem azt amit, ez amolyan.. mentés volt részemről, illetve visszaadtam ami járt neki. Bármennyire is hagytam magam s tehettem volna ellene.. Legszívesebben kényelembe helyeztem volna magam, s úgy néztem volna a lány adta műsort a szenvedéséről. Nyögések hallatán megnyalom a számat, s mikor egymásra talál tekintetünk rákacsintva jelzem a tetszésemet. Nem hat meg, egyáltalán nem.. s ha nem az informátoromról lenne szó hagynám elvérezni. Ismét felé teszek egy lépést, s beleharapva kezembe nyújtom felé. - Ezt akarod? - Feltéve a kérdést húzom magam mögé a kezem, s másikkal magam elé mutatva jelzem, hogy tegyen is érte valamit. - Jelen pillanatban nem érdemled meg.. könyörögj. - Bármennyire is mocskos húzás tőlem, ez vagyok én.. és még élvezem is.
Hiába hittem azt, hogy egy igézéselég lesz a lelkivilágának... Utóbb kiderült, hogy egyébként is tapasztalatlan vagyok e téren, így nem tudom megtörni a kényszerét, csupán vonakodni... De.. Úgy tűnik, Ő még mindig tartott attól, hogy egyszer csak elveszem akaratát és megdelejezem.. Arról neki nem kell tudnia, hogy nem használtam volna az erőmet rajta.. Már akkor sem tudnám, ha akarnám. Hiába, a szirénekben sem tanácsos bízni. De én nem vagyok hű a fajtámhoz. Csupán a túlélésért játszom, de ahogy telik az idő, úgy fogy az esélyem, míg majd teljesen köddé válik.. És azt nem akarom megvárni.. Ezért is ajánlottam fel én magam a véremet. Nem akartam csapdába csalni... De a évek úgy tűnik megedzették.. Ahol csapdát sejt, ott ő maga lesz a vadász. - A véremet akarod.. - szólalok meg kissé megszeppenve. - Hát igyál és utána eressz el.. - zihálom kissé ijedt hangon. Kezd tényleg megrémíteni, hogy az éjszaka közepén egy fának szorítva élvezhetem társaságát. Az meg a pláne hogy a kutya se keresne pont itt.. És azt csinálhat velem, amit csak akar.. Már nem először fordul meg a fejemben, hogy nem teljesen beszámítható, de akkor ismerem el végérvényesen, mikor magát kínozva nem veszi véremet.. Ha azt tervezi, hogy felszabdal, hát egész jó úton halad afelé.. Pechemre. - Ugyan, mit tudnék tenni, ami árt neked? - vágom oda flegmán. Tényleg, már minden lehetőséget kimerítettem. Hiába ficánkolok, nem tudok szabadulni, így jobbnak látom nyugton maradni.. De ez sem válik előnyömre. Teste egy darabig még nekem feszül. Nem tudom, hogy bírja, hogy ilyen közel van hozzám, és még vérzek is, de bizonyára rendkívüli az önuralma. Más magyarázat erre nincs. Erőszakosan bánik velem, én pedig már épp készülök kihasználni az utolsó kártyámat, ami még ütőképes lehet ellene.. Azt, hogy nő vagyok.. Kezemet arcáig emelem, sokkal gyengédebben simítok végig rajta, mint azt először elterveztem, de aztán meg is fagyok a mozdulat közepén. A fájdalom előbb jut el a tudatomig, mint ahogy azt fel tudnám fogni.. Hangosan felkiáltok, testem akaratlanul is összegörnyed, és ruhámat elönti a vér. A szemeimbe könny szökik, bár ezt az oldalamat nem akarom neki megmutatni. De csak akkor tudom megnézni új sebemet, mikor ellép előlem.. Majdnem össze is esek, most, hogy már nem szorít a fához, de szerencsémre, csak megingok. Fáj a levegővétel, érzem, ahogy pulzál a vérem, és most érzem magam életemben először teljesen védtelennek. Nem egy kellemes érzés, nem is akarom többször érezni.. Nem is fogom, ha így folytatom.. Ösztönös mozdulattal nyúlok a tőr markolatáért, és bármennyire fáj is, kihúzom magamból. Nem törődök azzal, hogy a földre esik, most az sem foglalkoztat, hogy undorodom a vértől. Azon igyekszem, hogy elnyomjam a vérző sebemet, kevés sikerrel.. Újra és újra fájdalmas nyögések hagyják el a számat, hátam ismét a fának vetem és most először a pillantását keresem. Nem azért, hogy lássam rajta az elégedettséget, hanem azért, hogy segítségét kérjem.. Visszakaptam.. Kvittek vagyunk.. De ő nem halt meg, nem megölni akartam.. Én pedig nem vagyok halhatatlan.. - Nem akarok meghalni.. - suttogom magam elé megtörten. Nem érdekel, ha teljesen őrült.. Az sem, hogy az adósa leszek, de nem hagyhat meghalni.
Időm mint a tenger.. mégis úgy szaladok utána, mintha az életem múlna rajta. Bár valamilyen szinten múlik is rajta. Kivagyok éhezve, vér kell.. és a közelben nagy eséllyel nem találkoznék más emberekkel erre fele.. de a helyzet az, hogy nem is akarok. Zina vérére fáj a fogam.. ez után meg főleg, amit tett. Nem érdekel hogy hallja ahogy jövök, tudatosan zajongok magam körül hogy jelezzem, a közelben vagyok és semmi esélye a menekülésre. Igyekszem minden irányból hangokat kelteni, hogy össze zavarjam őt s legalább arra ne számítson, hogy honnan is érem utol. Hátha még készül egy meglepetéssel.. gyilkos szándékot nem érzek felőle, de azt hiszem ennyi egyelőre elég volt, gyógyulnom kell. Látva ahogy kapkodja a fejét a tőlem származó hangokra elégedettséggel tölt el, hogy sikerült összezavarnom. De a zavarodottságát nem sokkal ezután elsöpröm. Hátulról kapom el, s a fához nyomva igyekszek félelmet kelteni benne. Nem ölöm meg egyszerre..soha nem szoktam, bármennyire is éhezem, s kell a vére türtőztetem magam, csak hogy kielégítsem beteges vágyaimat. - Ha nagyon akarnál, könnyen változtathatnál a helyzeten.. ha csak nem.. - Húzom mosolyra számat ismét, szinte el is felejtettem hogy nevezhetjük a szolgámnak a jelenlegi állapotába, míg én azt akarom és nem vetek véget ennek a kis játékunknak, már pedig nem tervezem.. - Nem használhatod rajtam a képességedet. - Parancsolom meg teljes határozottsággal. Most, hogy idáig eljutottunk és fordítana a helyzeten az ünneprontó hatást keltene bennem. Kell a vére, ebben most már semmi nem fog meggátolni. Így hogy megtiltottam a képessége használatát embernek számít mellettem..gyenge, s törékeny embernek. Végighúzva gyengéd bőrén a saját vérem áztatta tőrőmet az előcsorduló vércseppektől változik az arcom is. Bármennyire is erőlködöm az éhes vámpír részemen soha nem tudtam uralkodni, és nem is szeretem visszafogni magam. Most mégis kivételt teszek.. közelebb lépve hozzá lépek be lába közé, s nagy meglepedtségemre oldalra fordítja fejét, önként felajánlja magát.. egy újabb csapda? Menjek bele a kis játékába? - Mire készülsz, Zina? - Körbenyalva számat hevesen állához nyúlva tartom a fejét. - Ennyire ne akarj meghalni.. - Fülébe súgva lassan hajolok a nyaka felé, de nem harapom meg. A kezemet lendítem, amelyikben a tőr van s a hasába szúrva hátrálok el tőle. Vonzott a vére, túlságosan is.. de nagy eséllyel csapda volt és készül valamire.. én pedig meggyógyultam volna mégsem ittam belőle. Előnyben helyezem a kínzás adta élvezeteket, s várok a reakciójára.. ha kihúzza a tőrt nagy eséllyel elvérzik.. ha bent hagyja.. elfertőzödik. Mit fogsz tenni, Zina?
▲music: No Mercy ▲megjegyzés: nem akarlak bántani...vagy mégis?
Leena Stowe
I'm a damphire, I'll guard my people.
✤ Posztok száma : 551
✤ Születésnap : 1683-06-24
✤ Regisztráció : 2014-01-05
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Fri Mar 14, 2014 4:06 pm
Ben & Zina
Felfordul a gyomrom a vér láttára, de még mindig nem állok meg. A rosszullét ugyan nemiképp lassít, így immár ezzel is próbálok küzdeni. Fogalmam sincs, mihez kellene fognom, ha túl akarom élni. Ő egy szörnyeteg.. És ha ezek után rám talál, biztosan megváltoztatja a véleményét. Kétlem, hogy egy magamfajta meg tudná őt hatni. Márpedig addig fogok próbálkozni, míg meg nem találom a kiskaput. Muszáj, hogy legyen.. Kevés dolog van, amit nem tennék meg az életemért cserébe. És sajnos nemsokára tényleg valami jelentős dologra leszek kénytelen hagyatkozni. Legalábbis remélem, hogy nem töri ki egyből a nyakamat. Hallom, hogy jön, a sebesülése vagy a fájdalmai talán gátolják abban, hogy nesztelen maradjon. Vagy csak már nem is foglalkozik ilyen apróságokkal. Hiába gyorsítottam a lépteimen, így is elkapott. Pedig próbáltam szabadulni, de hiába volt gyenge, nálam még mindig erősebbnek bizonyult. Pechemre.. Szemei vészjóslóan csillogtak, láttam bennük az éhséget, a szomjat... Már világos volt, hogy a véremet akarja. Csak úgy kezdődhet meg a gyógyulás folyamata.. És kétlem, hogy ellen tudnék állni neki.. Még mindig fölényben van, én pedig még mindig nem tudom használni az erőmet. Azt hiszem, ha innen élve kijutok, egy életre megjegyzem, hogy jobb előbb használni a képességem egy vámpíron, mielőtt még ő használja rajtam. Onnantól minden veszett ügy. Csak még ezt ússzam meg.. - Már akkor megástam, mikor beléptem ide.. - szőröm halkan, a fogaim közül. Túl közel volt, ismét.. Én pedig közé és a fatörzs közé szorulva kapkodtam a levegőt. Furcsa kettősség lett úrrá rajtam, ahogy kezem után nyúlva saját vérét ízlelte meg. Egyrészt undorítónak találtam, nagyon is. Másrészt pedig groteszk módon felvillanyozott. Bátorsággal töltött el, hogy nem vetett véget azonnal életemnek, még akkor is, ha tudom, szépen el akar játszadozni velem, és nyúlfarknyi esélyem van csupán arra, hogy kijussak innen. Élve, természetesen. Hirtelen ötlettől vezérelve néztem fel rá, mintha puhatolóznék valamiféle bizonyíték után, hogy életben hagy, annak ellenére, hogy szavai nem ezt sugallják. Keresek a szempárban valamit, de csak vérem iránti sóvárgását látom. Biztosan kínozza.. De még tartja magát, hiszen pengéjével karomat sérti fel. Nem mélyen, épp hogy felszisszenjek, de ennyi elég is ahhoz, hogy megérezzem, valami meleg csordogál a kezemen. Nem kell sok ész hozzá, hogy rájöjjek, ezúttal az én vérem az.. Ha így folytatja, ha egy picivel mélyebbre vág a tőrrel, elvérzek. Ezt pontosan tudja.. Most bizonyosodik meg, hogy nagy hazárdjátékossal van dolgom. De talán sikerül ismét kizökkentenem.. Talán a meglepetés ereje elég lesz ahhoz, hogy elég érdekesnek, kiszámíthatatlannak tartson ahhoz, hogy továbbra is igényt tartson rám, mint informátorra. Azt már tudja, hogy nehezen török meg, főleg a szép szónak. Ezért is használom ki, hogy nagyjából tiszta a tudatom és billentem oldalra a fejemet. Eggyel több seb, már igazán nem számít.. Az pedig, hogy igézés nélkül, önként ajánlom véremet, biztosan felkelti majd a figyelmét. Fenn áll viszont az a lehetőség is, miszerint nem fog leállni és teljesen szárazra szívja testemet.. Nos, azt hiszem az ellen is tartogatok valamit a tarsolyomban.. Legalábbis igyekszem ..
✘ Music:russian roulette ✘ Words: 483 ✘ Notes: nem ér nagyot harapni...
Benjamin Mitchell
I'm a vampire, I want to taste your blood.
✤ Posztok száma : 341
✤ Születésnap : 1391-01-04
✤ Regisztráció : 2014-02-19
✤ :
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Thu Mar 13, 2014 1:53 pm
Zina & Ben
Macska - Egér játék.. ez az, amit most játszunk, ami az én részemről igenis élvezetes. Nem ő az első akivel így bánok el, s biztos hogy nem is az utolsó.. ha túl könnyen menne az már nem is lenne élvezhető. Kell a kihívás.. s mikor az ember veszélyben van a legtalálóbb, mindent megtenne a túlélésért és remélhetőleg, Zina is így tesz. Menekül.. de én pontosan tudom hogy merre is tart. Hallom.. hallom minden egyes lépését. Ami azonban hirtelen eltűnik.. megállt, vagy csak valószínűleg elbújt.. annyira kiszámítható. Mindegyik ezt csinálja, egytől egyig. A folytonos meneküléssel úgysem érnek semmit.. gyorsabb vagyok náluk. Viszont Zinán nem tudok kiigazodni.. mondhatjuk hogy életveszélyben van, mégsem használja a képességét..nem igéztem meg hogy ne használja.. vajon élvezi? Vagy csak terve van hogy odacsaljon magához? Ez mind kiderül, ha megtalálom. Már pedig.. előlem nincs menekvés. Előbb - utóbb úgyis megtalálom. Megfogadtam magamnak hogy nem fogom bántani.. de egy részem követeli magamtól. Követeli hogy legalább egy kicsit is kínozzam meg, s nem tudom hogy mennyire fogom tudni visszafogni magam, ha megtalálom. Az utam egy kriptákkal teli helyhez vezetett, s a dolgomat már csak ez az undorítóan erős szag nehezíti meg. Vajon melyikben lehet? Biztos vagyok benne hogy itt van.. ez a hely rémisztőbb, mint ahol találkoztunk. Bár engem nem zavar.. még csak a hideg sem ráz ki tőle. Mozgást hallok, a mögöttem lévő sírkőből, még sem mozdulok.. Csak állok mozdulatlanul, remélve hogy Zina készül valamire. Az utolsó pillanatban feléfordulva érzem, ahogy belém hatol az érdes faág, amivel megsebesített. Nem tudom hogy véletlenül, vagy kész akarva, de nem sokon múlt hogy a szívemet találja el, s ezzel végezzen velem. Arcomon erőltetett meglepedtség jelenik meg, majd térdre rogyva nem sokkal utána elmosolyodom. Ha akartam volna tehettem volna ellen, még sem csináltam semmit.. hagyom hogy azt higgye hogy fölényben van, közben nagyon is téved.. Igyekszem összekaparni magam. Legyengített, betalált a célja. Szó szerint.. Kihúzva a faágat egy vértócsa keletkezik alattam, nehezen gyógyulok. Nem ettem egy ideje.. és azt hiszem, itt az ideje. A préda is adott. Feltápászkodom, és utána eredek. Mire észbe kapok egy erdőben találom magam. Fáradok, és még mindig vérzek.. zihálva veszem levegőt. Innom kell, hogy gyógyuljak. Zina ezzel a tettével csak rontott a saját helyzetén.. az ellenkezőjét érte el, amit szeretett volna. Bármennyire is nyert magának egy kis időt, utolértem. Megragadva a lányt vállánál az egyik fának szegezem, s megemelve a véráztatta kezét nyalom le róla a saját véremet. - Megástad a saját sírodat.. - Elmosolyodom egy pillanat erejéig, ami azonnal le is fagy az arcomról.. ami számára baj jósként érhet. Azt hiszem ideje komolyan venni őt..Az arca felé nyúlva feszítem ki kezemet, míg a másik kezemben szorítva a tőrt húzom végig gyengéden a kezén,néhol megsértve őt.
▲music: No Mercy ▲megjegyzés: just.. watch your back
Last edited by Benjamin Mitchell on Sat Mar 15, 2014 10:28 am; edited 1 time in total
Leena Stowe
I'm a damphire, I'll guard my people.
✤ Posztok száma : 551
✤ Születésnap : 1683-06-24
✤ Regisztráció : 2014-01-05
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Mon Mar 10, 2014 10:18 pm
Ben & Zina
Miközben ott kuporgok a földön, a hideg, nyirkos kövön, próbálok felidézni néhány mondatot abból, ami elhagyta a száját. Hátha lesz valami apróság, amit fel tudok hozni ellene. Na nem mintha eddig meghatották volna a szavak.. És most is.. Mindez a játszma neki szól.. Az ösztöneinek. És meg kell mondanom, hogy nem várok kegyelmet, hiszen nem ringatom magam hiú reményekbe. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ha rám talál - és rám fog -, vége az életemnek. Keserves nyögésszerű hangot hallatok, fejem pedig fájdalmasan koppan a kövön. Büdös van, hideg van... Nem terveztem, hogy meghalok, főleg nem egy ilyen morbid helyen.. Bár, tökéletes hely arra, hogy elrejtse a hullámat... NEM! Azt mondta nem bánt.. Bár nem tudom, miért nem vonom kétségbe a szavait azok után, hogy szinte szolgájává tett ezzel. Próbálkozom azzal, hogy megtörjem a varázsát, vagy ha az nem is megy, hát felhasználjam ellene a saját erőmet, de még mindig nem megy.. És ha az erőmmel nem tudom rávenni, hogy hagyjon békén, kénytelen leszek más eszközhöz folyamodni. Veszélyben az életem.. Más nem gondolkozna a következő lépésen, csak tenné, amit kell. Én mégis többször is átrágom a tényállást, mielőtt még döntök. De más lehetőség fel sem merül bennem. Ha az ő és a saját életem között kell dönteni, a sajátomat választom. Összekapva magamat feltápászkodtam hát, hogy esély után kutassak.. De mégis mennyi logika van abban, hogy ez zárt kriptában találok valamit, ami a segítségemre lesz? Szinte nulla. Mégis végigtapogatózom, bármiféle hegyes vagy éles tárgy után kutatva. Félve nyúlkálok a sötétben, nem akarok olyanhoz érni, amin egy kicsivel is több a pókháló, mint egy átlagos nappaliban.. Most mégis félre kell tennem az undoromat. Nem is esik túlságosan nehezemre, ami az illeti. Már majdnem lemondok az esélyemről, mikor a kezem ügyébe akad valami. Látnom kellene, hogy meg tudjam állapítani az itt betöltött funkcióját, de felülete érdes, és fából van. A célnak tökéletesen megfelel.. A következő pillanatban pedig már hallom is hangját. Túl hamar rám talált.. Még nem vagyok felkészülve arra, hogy szembenézzek vele. De nyilván nem is lennék a közeljövőben, így mélyet lélegezve tárom ki a kripta vasajtaját, ami vészjóslóan megnyikordul jöttömre. Tudom, hogy csak egy esélyem lesz, méghozzá azért, mert nem számít arra, hogy elrontom a játékát. Elfutottam, ahogy azt megparancsolta, de egy szóval sem mondta, hogy azután mit tegyek.. Könnyebb kijátszani a szavait, mint hinné.. És mikor lenne leleményesebb az ember lánya, ha nem életveszélyben. - Megtaláltál.. - motyogtam halkan, a következő pillanatban pedig a kezem már lendül is, benne a fadarabbal. Érzem, hogy sikerült megsebesítenem, de fogalmam sincs, mennyire fogja lelassítani, vagy lassítja-e egyáltalán. Nem is törődöm vele, ismét futásnak eredek. Nem tudom ugyan, merről jöttem, de nem maradhatok egy helyben. Ennek a temetőnek nem egy bejárata van, hiszen hatalmas.. Egyet kell csak találnom, és akkor van esélyem. Egy erdős rész felé tartok, de közben rosszul vagyok attól, amit tettem. A tompa holdfényben már nem csak érzem, hanem látom is, a sebesülésének bizonyítékát a kezemen. Vér..
✘ Music:russian roulette ✘ Words: 483 ✘ Notes: én sem bántottalak nagyon
Benjamin Mitchell
I'm a vampire, I want to taste your blood.
✤ Posztok száma : 341
✤ Születésnap : 1391-01-04
✤ Regisztráció : 2014-02-19
✤ :
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Mon Mar 10, 2014 9:39 pm
Zina & Ben
Nem a legbátrabb tett tőlem hogy egy nővel, illetve egy olyan személlyel csinálnom ezt aki szinte még csak tenni sem tud ellenem semmit, csak a szája jár. Eddig mindig más volt, mert volt indokom, okom arra ha felkerestem valamit, de vele csak játszadozom, csak arra kell hogy ne elterelje a gondolataimat ami látszólag sikerül. Egyre kevesebbet gondolok Wendyre, s egyre jobban ide, Zinára koncentrálok ami számára nem biztos hogy jót jelent. Kezd megtörni..már nem úgy áll hozzám , mint a legelején, de remélem még csak meg sem fordult a fejében az, hogy megbízzon bennem bármennyire is tartom a szavamat, az igéreteimet. - ÉN vagyok a fenyegetés.- Emelem fel végül a hangom, látva hogy hátrál tőlem igyekszem a közelében maradni, s közelebb lépek hozzá. Megfélemlítés.. ez az, amit akarok. Féljen tőlem.. már, ha eddig nem tartott tőlem. Örökre az eszébe akarom vésni hogy kerülje az ilyen embereket mint én, érzem rajta hogy bármennyire is tagadja élvezi hogy így bánok vele.. vonzza a hasonló dolgokat, de az semmi jóra nem vezet ha az életéért kell küzdenie, egy találkozás során. Tulajdonképpen..én csak jót akarok tenni valakinek, ennyi idő után. - És te ezt élvezed. Tetszik, hogy nem normális, átlagos vagyok. - Ha eddig nem is , most már biztosan élvezni fogja ezt az egész helyzetet, ugyanis mindenben hallgatnia kell rám, illetve mindent meg kell tennie amit kérek.. van egy két hátránya is annak amit tettem, mint ez. Főleg amikor jót akar az ember tenni, de végül rosszul sül el. - Mondtam már.- Fordulok végül vele szembe, s egy pillanat erejéig a szemébe nézve lassan kicsit lentebb tapasztom szemeimet, a szívéhez.- Soha nem ismétlem meg magam.- A szemeimet pedig követi a kezem is , nem sokkal miután befejeztem mondandómat. Érzem a szíve minden egyes dobbanását, ahogy hevesen ver.. ez az. Félj csak tőlem. A nyakát nézve zihálva veszem a levegőt. Szinte érzem a számban a vére ízét, mégis megálljt parancsolva magamnak viszem bele egy újabb játékba, és még csak választása sincs hogy ellenálljon. Lassan elengedve őt egy ördögi kacaj kiséretében tűnök el a sötétségben nehezítve a feladatom, és segítve őt azon hogy elmenekülhessen. - Fuss, szedd a lábad ahogy csak bírsz.- Pihenek le , s megtámasztva magam az egyik fánál pihenek, míg ő a tüdejét is kiköpve rohan előlem. Lehunyva szemeimet hallom minden egyes lépését amint a lába a földet éri, így betudom mérni nagyjából merre is mehetett. Lassan ellököm magam a fától, s a levegőbe szagolva igyekszem még pontosabban bemérni őt. Nem túl sokan járnak erre, így ez is nekem kedvez. Nem sietem el.. lassú és magabiztos léptekkel igyekszem a nyomában eredni. Lenézve a földre követem a lábnyomait.. még hogy egy senki lennék a képességeim nélkül? Az utam egyre beljebb vezet a temetőbe, míg nem egy kriptához érek, s a lábnyomoknak is vége szakad. - Zina, Zina..úgyis megtalállak.- Ujjaimmal játszadozok a kripta kőfalán, s elkiabálva magam jelzem, hogy itt vagyok. Azonban valami szag elnyomja a lány illatát, s nem hallok semmit.. mintha egy régóta itt rohadó hulla lenne a környéken.
•• ฝusic: No Mercy •• ฝords: 490 ••Note: igyekszem.
Leena Stowe
I'm a damphire, I'll guard my people.
✤ Posztok száma : 551
✤ Születésnap : 1683-06-24
✤ Regisztráció : 2014-01-05
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Mon Mar 10, 2014 7:03 pm
Zina Miller wrote:
Ben & Zina
Hiába próbálom türtőztetni magam, jobban mondva a gondolataimat, egy-egy megnyilvánulása után, ugyanott vagyok, mint a legelején. Nem tudok kiigazodni rajta és mintha direkt erre is játszana. Félrevezet engem, az okát viszont azt hiszem pontosan tudom. Szórakozik velem.. Pedig már épp megnyugodtam volna, hogy nem lesz bajom. De erre azért nem vennék mérget. Sőt.. Az ő közelében valószínűleg semmi sem garantált, főleg a túlélésem nem.. - Ezt vegyem fenyegetésnek? - hátráltam el egy lépést, aztán megtorpantam. Nem akartam menekülni, értelmetlen lenne úgyis.. Könnyűszerrel elkapna, mielőtt még kigondolnám, merre és hová mehetnék. Valószínűleg pusztán a szökés gondolatát is megérezné, hisz gesztusaim elárulnának. - A tisztességedet elnyomja valami.. Nagy valószínűséggel a hajlamod az elmebajra.. - sóhajtottam nagyot. Bármennyire viccesnek gondolja, ez a helyzet minden, csak nem mulatságos. Az én részemről legalábbis biztosan nem. Sokkal inkább illik egy horrortörténetbe, az éjszaka hangjaival együtt. - Biztosan van okod rá... - mosolyodtam el gunyorosan. Elvégre ha szívességet teszek valakinek, nem azt várom cserébe, hogy megöl.. Vagy megfélemlít. Szerencsére itt még csak az egyik történt meg. Az viszont talán ismét nem a legjobb dolog, amit tehetek, hogy pökhendin szólok hozzá. Arról viszont igazán nem én tehetek, hogy ezt hozza ki belőlem.. Már épp hajolnék hozzá, hogy ismét ajkaira tapasszam sajátomat, mikor végül félrebiccenti a fejemet. Isten bizony lefagytam egy pillanatra.. Ha a nyakamat nézi, miután már megkóstolta a véremet, nos az nem sok jót jelent a számomra. Szavai pedig csak ezt erősítik bennem. A gyanút, hogy igenis szórakozás neki, amit velem művel. A gyomrom is felfordul a gondolattól, hogy mi következik most. Rám vadászik, mintha csak egy állat lennék.. Sosem értettem egyet azzal, hogy a vámpír a tápláléklánc csúcsa, egészen mostanáig, hisz most saját bőrömön tapasztalhatom meg. Képtelenség.. - Nem teheted.. - fordultam vele szembe ismét. Hangomból sütött a rémület, és valamiféle jelet vártam, vagy egyszerűen azt, hogy képen röhög, de semmit sem tett. Szemei elszántan csillogtak, bennem pedig ez idő alatt is dolgozott az igézés hatása. Pulzusom az egekbe szökött és mielőtt kigondolhattam volna, hogy elindulok, már futottam. Nem néztem hátra, nem akartam magam szemben találni a vad énjével, akit képtelen vagyok szép szóval megállítani. Itt azonban nincs más megoldás, ha túl akarom élni, használnom kell az erőmet. Bármennyire is ellene vagyok.. Nem muszáj nekem tisztességesnek maradnom egy félig eldőlt játszmában. Próbáltam koncentrálni, hogy megszólaltassam benső hangomat, de nem ment.. Ebben sem vagyok túl tapasztalt, hiszen elmémet gátak határolják, hogy ne tudjak ártani olyasvalakinek, aki nem vétett ellenem. Most először fordul elő, hogy nem létfenntartás miatt akarom használni, hanem a védelmemre, erre nem sikerül. Remek.. Vagy csak túlságosan rémült vagyok. Minden esetre szedem a lábaimat, ahogy csak erőmből futja, egészen addig, míg végül olyannyira belekeveredek a sírtengerbe, hogy azt sem tudom, merről jöttem és merre kellene mennem. Nyilván adott némi előnyt, másképp már a nyakamon csüngene. Nem tudom, hová keveredtem.. A sírok itt nagyobbak, már-már óriási sírkövek merednek az ég felé, aztán kisebb-nagyobb kripták váltják őket. Én pedig meglátom a halvány lehetőséget a menekülésre. Ezeket jobbára zárják ugyan, de nem zárhatják be mindegyiket.. Csak akad egy gondatlan családtag, aki sietősen távozott.. Akinek a hanyagsága most kapóra jöhet nekem. És igen.. Kockáztatnom kell, hiszen meglehet, hogy ez is Ben egyik csapdája, de még mindig ez a legjobb ötlet. Hiába kiáltanék segítségért, hisz ki lenne olyan hülye - rajtam kívül -, hogy éjjel merészkedik a temetőbe?! Magamra csuktam hát az ajtót, jócskán neki kellett feszülnöm, hogy sikerüljön, majd néhány lépést beljebb mentem és a falnak támaszkodva a földig csúsztam. Idegesen túrtam hajamba, miközben próbáltam lenyugtatni verdeső szívemet, hisz ez számára olyan, mintha dobot püfölnék.. Elárul.
Olyan mocskos dolgokra kérhetném meg amihez éppen csak kedvem tartana..egy ilyen helyen mint ez maximum ha a hullák életre kelnének tudnának bezavarni, de ez.. nagy valószínűséggel nem történik meg. De.. tartozom neki és még bennem is maradt ennyi emberség hogy nem fogok hasonló dolgokat kérni, bár ezt nem láthatom előre.. kell hozzá ő is. Ha úgy viselkedik, és lássuk be úgy viselkedik.. nem kell sok, hogy ténylegesen kihozza belőlem az ördögöt, az igazi , senki nem gátol meg énemet. Ösztönöz, hogy játszadozzak vele.. nem hat meg, sőt még élvezem is ha sértegetnek..ezért is játszik saját maga ellen. -Soha nehiggy, és ne bízz egy magamfajtában. Csak kihasználnám.. csak azt mondtam, hogy nem tervezlek bántalmazni. De még bármi megtörténhet.- Tulajdonképpen még saját magamban sem bízok.. elég instabil személyiségem van, nem futamodok el semmi rossztól. Nem félek semmitől.. mindig én csináltam a piszkos munkáknak azon részét, mindig nekem jutott a talán kicsit még nevetségesen indokolt öldöklés is. De én ennek élek.. és most hogy nincs a képbe Wendy, ismételten csak erre fogok koncentrálni. Visszatérek régi életemhez ha csak nem lép közbe egy olyan személy, aki képes lenne leállítani. -Itt áll előtted..- Jelentem ki olyan komolysággal hogy még a mosoly is lefagy az arcomról. Ezt még én sem gondoltam komolyan.. tisztában vagyok vele hogy nem én vagyok a legtisztességesebb férfi a világon, de olyanannyira mégsem használom ki ezt a helyzetet, mint amennyire megtehetném.. -Hálás lehetnél..- Kerülök egy pillanat alatt a háta mögé ismételten, s vállára helyezve kezem jelzem hogy hova is nézzen. -Amiért ekkora kivételt teszek veled. - Füléhez hajolva súgom bele lassan. Az igézéstől függetlenül már az első pillanatban kiszolgáltatott helyzetbe került, már abban a pillanatban megölhettem volna. De mégsem tettem.. már pedig az erőjét nézve hatalmas előnyben lenne. Ha annyira utálna már rég használta volna rajtam. Ismétlést kérek. - Szavai mintha el sem jutottak volna hozzám kérek tőle egy újabb menetet, így újra próbára téve őt. Amint a közeledésének egy halovány jelét érzékelem tapasztom kezemet arcára, s oldalra billentve fejét összpontosítok a nyakára. Most fuss, ha fontos az életed.- Hívom fel a figyelmét egy újabb játékra, azzal is csak nekem kedvezne ha elrohan.. csak jobban élvezném ezt a vadászatos játékot.
•• ฝusic: No Mercy •• ฝords: 353 ••Note: rossz válasz.
Leena Stowe
I'm a damphire, I'll guard my people.
✤ Posztok száma : 551
✤ Születésnap : 1683-06-24
✤ Regisztráció : 2014-01-05
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Sun Mar 09, 2014 10:24 pm
Ben & Zina
Nem tudtam, mit tervez velem, csak sejtettem ezt-azt.. Nem bíztam benne, és hiába minden, egyetlen szavába kerülne és saját magamnak kellene kitépnem a szívem.. Pedig én próbáltam áttörni az elmém falait, amik most kerültek oda, igézésének köszönhetően. Nem találtam a kiskaput. De aztán meg is feledkezem róla, hogy épp azt kerestem. Nem tudom, mi van vele, de szinte biztos, hogy nem ezt várnám.. azok után, hogy megigézett.. Mintha meglepte volna, milyen véleménnyel vagyok róla, pedig én aztán nem rejtegettem az ellenszenvemet előle. - Nem hiszek neked.. - váltok valamivel békésebb hangra. Felesleges felidegesítenem magam, főleg, ha a végkifejleten aligha tudok változtatni. És ismét őszinte voltam. Egy vámpírról van szó, akivel éjszaka egy temetőben vagyok és megigézett. Igen, teljesen hihető, hogy nem akar ártani nekem.. Ha így mond köszönetet, inkább nem kérek belőle. Aztán belém nyilall a felismerés, hogy mi voltaképp hasonlítunk. Na nem úgy! De nekem is hasonló képességem van.. És is tudok vele ölni - ha akarok. A különbség kettőnk között csak annyi, hogy én nem szeretem használni másokon és elvenni a szabad akaratukat, az emberségüket, a személyiségüket megváltoztatni a parancsaimmal. - Bízom benne, hogy léteznek még tisztességes férfiak.. - néztem a szemébe keményen. Teljesen mindegy már, hogy veszem-e a bátorságot rá, vagy inkább elnézek mellette. A végén még azt is parancsba adná, hogy csak rá nézhetek. - Megható.. Talán meg kellene köszönnöm? Hálásnak lennem, amiért kényed szerint szórakozol velem? - fintorodom el. Sosem szerettem, ha megmondták mit kell tennem, de eddig mindig volt választási lehetőségem.. Kihágásokat tudtam elkövetni. Most nincs több út, csak ez az egy. És ez neki kedvez.. Itt van például ez a csók.. Tudtam, hogy szóvá fogja tenni, ő nem erre gondolt. És már előre készültem, hogy a szemébe mondhassam a véleményem. Hisz ezt is csak addig tehetem meg, míg végleg csendre nem int. - Ezt sem érdemelted meg.. Nem játszol tisztességesen. - szavaim vádlón csattannak a hűvös éjszakában. Más körülmények között talán örülnék, ha egy hasonló alak tüntetne ki figyelmével, de erősen gátol a tudat, hogy Ben nem csak veszélyes.. Ő maga a veszély. Hiába nem tervezte, hogy bántani fog.. Nem bízom benne.. Őrültség lenne.. Pont, mint ide jönni. De a félelem egyre kevésbé hatott rám, valószínűleg valamiféle hatással volt a tudatalattimra egy egyszerű kijelentése.
Lehet hogy nem ez volt a legjobb döntés tőlem hogy pont most hívom ide őt csak azért, hogy megköszönhessem az információt.. a szívem darabokban hever, már ha van olyanom még egyáltalán. Jobb lett volna ha túlteszem magam Wendy-n, s utána hálálkodom. De már felesleges ilyeneken gondolkozni.. -Szóval ilyennek látsz engem? Persze bármit megtennék a célom elérése érdekében, de azért, hogy megköszönhessem az információt amit adtál nem fogok a világ végére érted menni. Nem bántalak.. nem tervezem.- Nem sajnáltatni szeretném magam, szó sincs róla. Egyszerűen azért viselkedem így vele hogy szórakozzak, s eltereljem a gondolataimat akár egypercre is a nem rég történt dolgaimról. Arról meg már nem tehetek, hogy pont vele találkoztam ezekben a pillanataimban, mert amiket csináltam vele ugyanúgy megtenném bárki mással, és meg is fogok. Ez a kis csalódás nem fog megváltoztatni, talán még roszabbá is változtat már ha lehetek ennél szívtelenebb. Oka van hogy így viselkedem másokkal.. én sem mindig voltam ilyen. Túl sokat éltem, túl sokat csalódtam. Nem ő az első ember aki ilyen szavakkal illet, sőt.. bárkivel találkozom mindenkitől kapok hasonlókat, ezért is megtanultam hosszas idő után kezelni a helyzetet. Nem mindig voltam ilyen, ilyen nyugodt. Volt időszak mikor ugrottam arra ha becsmérelnek, szidnak.. de ezek az emberek már nem élnek. Ezért kicsit epikusnak is érzem a választott helysíznt..temető. Ha az lenne a célom hogy megöljem a velem szemben álló lányt nem kellene sokáig keresgélnem helyszín iránt, hova is tehessem.. de nem. Egyelőre még csak meg sem fordul ilyen a fejemben. A reakciójából itélve sikerült meglepnem azzal, hogy nem tántorított el a kis tervemtől, miszerint megigézem. Meg tettem.. a saját kis élő játékszeremmé téve őt. -Szerintem bármelyik férfi élne a lehetőséggel helyemben, hogy egy ilyen lányt mint te a szolgájává tegyen..ha nem rólad lenne szó, már megöltelek volna. De elnézem neked, és csak ezt kapod.. inkább örülnöd kéne neki.-Mosolyodom el, magabiztosan. Egyedül vagyunk.. s teljesen rám van hagyatkozva. Éhes vagyok.. teljesen lefoglalt Wendy keresése ezért az utóbbi időben visszafogva éltem, nem vittem túlzásokban az evést ezért is lep meg, hogy a látottak alapján sikerült az igézés.. nem lehet tapasztalt, nem igézhette meg eddig túlzottan sok vámpír. Közelebb lép hozzám, bár szeméből bárki letudná olvasni hogy gondolatban nem itt van. Küzd, harcol de nem elég erős és kitartó. Lábujjhegyre áll, én pedig hogy segítsek a dolgán lehajolva nyúlok a nyakához. De elveszi az eszemet..érzem ahogy vére folyik ereiben, s már az arcom is kezd változni, fogam előjönni. A számban a nem sokkal ezelőtt megkóstolt vérének ízét érzem.. Érzem a számnak neki préselt puha ajkait, s ez hoz vissza, tereli el gondolataimat az igen csak finomnak, édesnek bizonyult véréről. -Ezt nevezed te csóknak?- Elhajolva tőle törlöm le számat, s mosolyodom el szokásos magabiztosággal. Nem tudom mennyit sikerült észrevennie abből hogy az előbb még felakartam falni, de már ígyis veszélyeztetve érzi magát mellettem.. csak egy köszönömöt kéne kiböknöm és mehetne mindenki a saját dolgára.. de nem tudom megtenni. Miért érzem ennyire nehéznek?
•• ฝusic: The Monster •• ฝords: 525 ••Note: még mindig nem bízol bennem?
Leena Stowe
I'm a damphire, I'll guard my people.
✤ Posztok száma : 551
✤ Születésnap : 1683-06-24
✤ Regisztráció : 2014-01-05
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: Temető Sat Mar 08, 2014 10:24 pm
Ben & Zina
Nyilvánvalóan célszerű lenne visszavonulót fújnom és elpucolnom, még mielőtt megérzem haragját. Egészen indulatos embernek tűnik, aki nem tűri, hogy sértegessék.. Mi tagadás, nincs hozzászokva a lelke.. peh.. Lélek.. - Te hívtál ide, emlékszel? Ha nem jöttem volna magamtól, erőszakkal rángattál volna ide.. Kinézem belőled.. - Sőt, rosszabbat is kinézek belőle, de erről jobb, ha mélyen hallgatok. Ez a hely még mindig nem a legrosszabb. Elképzelhető lett volna, hogy magával cibál egy koszos, hideg kis sikátorba, ahol patkányok tanyáznak.. Igazán szívet melengető élmény lett volna.. Ja, mégsem.. De igazából már arra sem voltam kíváncsi, hogy mi a nyavalyát akar tőlem. Minden egyes pillanatban csak az egérutat kerestem.. De itt nem jöhetek olcsó trükkökkel, nem tudom őt megtéveszteni hazugságokkal, átlát rajtam. Ha jól sejtem azt is pontosan tudja, hogy csendes magányomban érkeztem.. És ez cseppet sem nyugtat meg. De nem azt kapom, amit vártam. Nem kezd dühöngeni, az indulatnak szikráját sem látom rajta, és ez jobban megrémít, mintha épp a lelkemet is megpróbálná kiszorítani belőlem. Jobban forgatja a lapokat, mint gondoltam, bár az igazi meglepetés még csak most jön. Előre bíztam benne, hogy elterelem a figyelmét előző tervéről, de csúfos kudarcot vallottam. Megtette.. Nekem pedig tüdőmben rekedt a levegő. - Ennyi telik tőled.. - nyögtem lekeseredve és nem akartam belegondolni abba, mire akar épp rávenni engem egyetlen szóval. Éreztem, hogy most függök tőle.. Valamiféle köteléket, ami késztetett arra, hogy teljesítsem, bármit is mond.. Már előre undorodtam mindattól, amire rávehet. És küzdöttem ellene. Legszívesebben azon nyomban kővé dermesztettem volna testemet, hogy ne tudjak mozogni, de tagjaim ugyanolyan lazák voltak. Ő meg láthatóan nagyon örült magának, amiért így mutathatja ki férfiasságát. Ostoba voltam, hogy egyedül jöttem, már belátom.. - Ne.. - kezdtem volna tiltakozni, mikor kimondta akaratát, de a torkomra forrt a szó. Nem akadékoskodást kért, hanem azt, hogy csókoljam meg.. Éreztem a hatalmát felettem és most rémültem csak meg igazán, miközben már hajoltam is felé. Kényszeredett mozgás volt ez, épp úgy léptem közelebb hozzá, olyan keserves arcomat mutatva, mintha épp a fogamat húznák. De nem volt mit tenni, hiába küzdöttem és próbáltam felülbírálni akaratát, valahogy nem jött össze. Sosem igéztek még meg, ez volt az oka annak, hogy nem próbáltam még megtörni egy hasonló erőt. Végül közelebb léptem hozzá, hogy teljesíteni tudjam akaratát, vagy inkább parancsát és kénytelen voltam lábujjhegyre állni, hogy elérjem őt. Szemeimen láthatta, hogy küzdök, és ezt mutatta összepréselt ajkam is, de tapasztalat híján túl nagy falat ez nekem. Ennek ellenére sem sikerült megtörnie. Ajkaimat az övére nyomtam ugyan, de nem volt benne semmi... Teljesen üres volt ez a csók, és inkább hasonlított szájra puszira, mint valódi csókra, de ez már hagy legyen az én dolgom. Az én értékrendem..
✘ Music:russian roulette ✘ Words: 438 ✘ Notes: nem, de bízom benne.. benned nem.
Home 
Subject: Re: Temető 
▷ Words: 667
csak el ne felejtsd, jön még kutyára úthenger.. 
▷ Words: 439
|| ►zene: 
|| ►zene: 
