Subject: Re: New York Cafe Tue Jun 03, 2014 8:34 pm
Desty & Aiden
Who you are?
Fura volt, hogy még több hét után se tudtam elfelejteni azt a különös találkozást Aiden-el. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemet, de sok mindenre képes voltam, mondhatni "munkába", a fae dolgaiba merültem el, hogy eltereljem a gondolataimat, de amint lett egy röpke szabad időm annak a találkozásnak az emlékei egyszerűen bekúsztak a gondolataimban és nem tudtam szabadulni tőle. Emlékeztem a mosolyára és a szemére is, de arra is amikor minden annyira fagyos lett. Elrontottam, de még se éreztem úgy, hogy hibáztam volna, hiszen egyszerűen csak tovább vittem az ő gondolatát, állítását. Persze néha bölcsebb hallgatni és elfojtani a dolgokat magunkban, de akkor nem ment. Kíváncsi voltam és tudni akartam, úgy éreztem, hogy muszáj megtudnom a választ. Ha volt egy kis időm a várost jártam, mintha azt hinném, hogy New York zűrzavaros forgatagában egyszer csak újra megpillantom, vagy esetleg belebotlom. Az egésznek annyira esélytelennek tűnt és ott volt még az a tény is, hogy nem értettem azt, hogy miért akarok vele újra találkozni. Talán azért, mert sok-sok év után végre valakinek betekintést engedtem a múltamban és nem futott el emiatt ,vagy nem mondott egy rossz szót se rá? Talán emiatt, de lehet más miatt. Magam sem tudom, egyszerűen tanácstalan voltam... Majd amikor már kezdtem feladni, akkor olyasmi történt amire nem számítottam. Felfigyeltem egy kisebb tömegre és egy veszekedésre. Ismerős volt a hang, de ilyen hangzavarban nem lehettem ebben biztos. Átszaladtam az úttesten, majd elindultam a tömeg felé, amikor megpillantottam azt a személyt aki után kutattam, vagyis jobban mondva nem kutattam, csak reménykedtem, hogy esetleg a sors még összehoz minket. Láttam, hogy nem lesz ennek jó vége, így átvágtam a tömegen, nem volt egyszerű, mert mindenki látni akarta, hogy mi történik, de még ez se tudott megállítani. Majd pedig Aiden mögé sétáltam és a kezemet a vállára raktam és azt hiszem most kivételes pont jókor érkeztem. Pár másodpercig nem tudtam megszólalni, hiszen nem gondoltam volna, hogy felismer. Ennyire azért ne örülj nekem. - mondtam kicsit viccelődve, majd pedig a pincérre néztem. - Elnézést kérek az előbbi dolog miatt, csak nem szereti, ha kések és ilyenkor feszült lesz. - mondtam sietve, hiszen tudtam, hogy mi lenne a következő lépés, mert láttam már egy-két rendőrt jönni erre elé és ez tűnt a legjobb magyarázatnak. Láttam, hogy a pincér habozik, mire közelebb léptem Aiden-hez, majd a pincér bólintott és távozott, ahogyan a tömeg is elkezdett szállingózni. Látom még mindig keresed a bajt. - mondtam neki komolyan, majd távolabb léptem tőle, hiszen nem akartam azt se, hogy félre értse. Bár lehet ezzel elkéstem, hiszen próbáltam menteni a menthetőt az előbb, de magam sem tudom, hogy miért.
Subject: Re: New York Cafe Tue Jun 03, 2014 4:53 pm
Jó néhány hete, hogy találkoztam vele. Nem is tudom, valami megfogott benne. Legbelül meg valami azt súgta, hogy még találkozni fogok vele. Nem is, hogy valami azt súgta, hanem magamban késztetést éreztem arra, hogy még találkozzunk valamikor. Talán ezért is nem szóltam, mikor a kabátommal sétált el. El kell telni jó időnek, miután újra találkozunk, ez a kabát meg jó lesz indokként, hogy miért jöjjön össze ez a kis találkozó. Viszont ez akárhogy is akarja, csak akkor mehet végbe ha én akarom. Ha nem akarom, hogy megtaláljon, akkor nem is fog. Ha úgy gondolom, hogy itt az ideje, akkor meg fog találni engem. Néhány napot azért adok neki. Jobban feltűnést keltek, legalábbis többet járok ki az utcára. A találkozóra vártam volna még jó időt, de kissé össze zavarodtam valami miatt. Elvette az egész ítélőképességemet, nem tudtam magamat elrejteni. Beültem a kávézóba, ki, a friss levegőre, majd nézegettem a kezemben a kis dokumentumot. Kibontani nem tudtam még nagyon. Elég volt az a kép is, hogy tudjam mostantól nem lesz minden olyan könnyű. Kivettem egy cigit, és meggyújtottam. Lassan elkezdtem szívni, miközben az eget fürkésztem. Odajött hozzám a pincér srác is. - Uram, ez a hely fizető vendégeknek van fent tartva. - Én csak ránéztem, majd folytattam a cigizést, tekintetemet visszafordítva az égre. - Ahogy dohányozni sem szabad. - Újra visszanéztem rá, a füstöt pedig az arcába fújtam. - Nem lehet a szabad levegőn dohányozni? Ilyen hülyeséget sem hallottam még. - - Többen szóltak, ho…. - Befejezni sem engedtem neki. - Ha annyira zavarja őket, akkor el is takarodhatnak. - A srác idegesnek tűnt, egyre inkább sikerült fokoznom ezt, amin elmosolyodtam. Próbálta visszafogni magát, de nehezen ment neki látszólag. - Uram… - - Ha annyira zavar, akkor szedd ki a számból. - Kényelmesedtem el a széken, mire meglepetésemre ki is szedte a számból. A széket hátrébb lökve álltam fel, és közelebb léptem a sráchoz. A düh… szó szerint izzott bennem. - Nagy hibád követtél el, fiam! - Majd pedig egy kéz érte a vállamat, szinte befejezni sem tudtam a mondatomat. Hátrafordultam. - Desty... -
Guest
Guest
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: New York Cafe Sat Apr 05, 2014 11:01 pm
Rew & Claire
Nem is tudom mit vártam tulajdonképpen. Hogy ez a félőrült majd hallgat rám és szépen fülét farkát behúzva eloldalog? Szép terv lett volna, igazán egyszerűen kivitelezhető és maximálisan megkímélt volna mindenkit. Főleg engem, méghozzá attól, hogy kinyírassam magam, még mielőtt elintézném azt, amiért a városban vagyok. Meg kell mondjam, remek kilátások. Itt kellett volna hagynom, hogy szárazra szívják. Megérdemelné, amiért nem hallgat rám. Pedig nincs semmi kötődés kettőnk között. Leeshetne neki, hogy egy vadidegen akkor lépne oda hozzá, hogy segítsen neki, ha valóban nagy pácban van. Héé, ez itt Amerika. Újra és újra emlékeztetnem kell magam, hogy nem ismerem úgy a helyet, mint a szülőföldemet. Még mindig vannak előttem olyan dolgok, amiket megszokásból teszek, vagy együttérzésből. Ez utóbbit megpróbálták ugyan kiölni belőlem a kiképzés alatt, de nem jött nekik össze maradéktalanul. Mind hiába, azért lettem vadász, hogy az emberéletet mentsem.. És íme, most hogy a srác megölte a vámpírt – akiről nem is tudja, hogy az -, egyből mi lettünk a célpontok. Reflexből azt mondtam volna, hogy „Én nem vele vagyok”. Mégsem tettem. Pedig tényleg jobb lett volna kimaradni ebből az egészből. De így jár az, aki előbb hősködni próbál, utána meg szembesül azzal, hogy a jómadár, akinek a segítségére volt, úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. De hiába őrlődöm azon, hogy mennyire nem kellett volna beleavatkoznom a kettejük ügyébe, tudom, hogy kinyírta volna a srácot. És most is életveszélyben van, de már nem egyedül. Örülnöm kellene, edzésnek megteszi, hiszen majdnem mind alvilági fajta és bűzlik a piától. A küzdelem egyoldalú lesz és nem fair, így nem az lesz a célom, hogy kinyírjam őket. Hátul, a derekamnál egy kis lőfegyvert rejtettem el, most előbányászom. Nem halálos, de a töltényei puhafából lettek faragva. Becsapódáskor mélyre hatolnak a szövetek közé és nehéz őket kivenni. Lelassítja, sőt, le is teríti az ellenfelet. A farkas tudja, hogy vadász vagyok, nyugtalan és épp ezért nem is fordul ellenem. Még látom, hogy megpróbál eltűnni a hirtelen perpatvarban, én pedig tudom, hogy többet nem fogom látni. Mondhatnám, hogy a saját hülyeségem miatt, de egyszerűbb ezt a férfit kiállítanom bűnbaknak. Persze, ha már benne vagyok, nem én leszek az, aki hagyja magát leteperni. Gyanítom, nincs itt senki, aki felvehetné velem a versenyt, ha harcművészetről van szó. Ez a négy mihaszna meg előbb utóbb belátja, hogy nagyon nagy baromságot követtek el, mikor azt hitték van esélyük. Hidegvérrel álltam, bár az adrenalin dolgozott a testemben, nem szántam őket. Tudtam a dolgomat, így céloztam és lőttem. Az elsőt fejbe, a lövés a két szemöldöke között találta el és a földre rogyott. Vele néhány óráig senkinek nem lesz problémája. A második túl közel került hozzám, így kénytelen voltam a sorozatot a mellkasába ereszteni, hogy megtántorodjon. Erősebbnek látszott, mint a többiek, ami eléggé zavart. Vele még meggyűlhet a bajom. Túl gyorsan jött a következő, én pedig nem figyeltem teljesen. Elterelte a figyelmemet, hogy a srác mellettem a földre került. Remek lesz, ha hagyja magát kinyíratni és még két vámpírt kapok a nyakamba. Nem tudom elhinni, hogy nem tud a természetfelettiek létezéséről. Mit hisz, mégis mi a frászért van mindegyiknek egyenfogsora? Nincs farsang.. Nem foglalkoztam sokáig azzal, hogy fogja megvédeni magát, hiszen én is kaptam egy ütést, amitől fel is nyögtem. Nem hiába, kemény öklük van, elég kemény ahhoz, hogy bordát találva törjön is a csont. Remélem nem történt semmi ilyesmi. Ezért nem hagyom sosem, hogy az ellenfél üssön először. Gyorsnak kell lennem, ha már a férfiak erősebbek nálam. Előnyöm, hogy nem tudják a gyengepontomat. Illetve most már ez nem előny, hiszen sebesültem. Vagy mi a franc. Sosem fordult még elő velem. Mérgesen fújtattam egyet és felegyenesedtem. Fájt ugyan, de jobban foglalkoztatott az, hogy puszta kézzel terítsem le a harmadik támadómat. Kihasználtam, hogy azt hitte, helyzeti előnyre tett szert. De nem ismer még engem. Én soha nem adom fel. - Takarodj innen! – szűröm a fogaim között ingerülten, egyenesen a vámpír képébe. A kezdeti hidegvér már sehol sincs. Talán igazuk volt és még nem állok készen erre az egészre. A túlerővel szemben, ha nem biztos az eredmény, nem tudok nyugodt maradni. Vagy az az oka, hogy eddig csupán minimális sérüléseket szenvedtem csak el, és erre nem voltam felkészülve? Meglehet.. - Hallgatnod. Kellett. Volna. Rám. – emelem fel a hangomat, hogy biztos lehessek benne, a srác is hallja, aki miatt ez az egész így alakult. Mert makacs, és mert nem ismeri fel a veszélyt, amibe belecseppent.
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: New York Cafe Sun Mar 30, 2014 1:03 pm
Claire Navier
természetfelettiek
H atározottan biztos vagyok benne, hogy nem itt kellett volna nyugalmat keresnem. Vannak peches napok, és vannak katasztrofális napok. Azt hiszem a mai egy olyan akart lenni ami valahol a kettő között mozog. Végül is, voltam már rosszabb helyzetben is, azt hiszem. De akárhogy is hozza az élet, a sors, én akkor sem adom fel. Különösen ezek után nem, amiken keresztül mentem. Nem egy ilyen őrült fog kicsinálni, ebben biztos vagyok. Csak tudnám honnan a pokolból került ez ide ilyen gyorsan, és miért halt még meg. Kétlem, hogy golyóálló mellény lenne rajta, de az sem segít sokat olyan közelségből, mint ahogy én rálőttem. Az is lehet, hogy annyira sérült az elméje, hogy nem képes felfogni a halál jelentését. Na jó, ez bolond. Ez az őrült hajléktalan részegnek tűnő pasas erősen tart a falnál. Ilyen ritkán fordul elő velem, hogy valakit ne tudjak megverni. Épp eszembe jut valami amikor egy fiatal női hang üti meg a fülemet. Érzem ahogy a pasas szorítása enyhébb lesz, ahogy figyelmét a nő felé fordítja. A következő amire felfigyelek az ordítása és az, ahogy elenged. Kihasználom az alkalmat és egy gyors mozdulattal nemcsak megfordulok, de ki is gáncsolom a támadómat. A férfi valamitől ordítva puffan a földön. Kiegyenesedem és ezáltal a nő fölé magasodom. Tekintetem gyorsan járatom végig rajta, majd megtalálom a kezében a pisztolyomat. Szavaitól elhúzom a számat. Lehet, hogy most segített, de volt kiszabadulásra ötletem és ha beledöglök is, de megöltem volna ezt a pasast. Eszem ágában sincs kiballagni csak úgy. Egy ilyen nap után meg pláne. Még egy ember aki azt hiszi, hogy parancsolhat nekem, hát nem, köszönöm. Elegem van ebből a sok őrültségből, azokból az idiótákból akik hülyének és engedelmes kiskutyusnak hisznek. Hát óriásit tévednek. Szemem sarkából észre veszem, hogy néhány ember szép lassan feláll az asztalától és gyilkos tekintettel méregetnek engem és a nőt. Szinte kézzel fogható a levegőben összegyűlő feszültség és a gyilkolásra kész elhatározás. Hát legyen, ti akartátok. A hátam mögé nyúlok és a kabátom rejtekéből, a tokjából előveszem a szép hosszú, vastag és borotva éles késemet. Erősen megmarkolom a nyelét és felkészülök ezeknek a senkiháziknak a támadására. Egyikük morgáshoz hasonló hangot hallat miközben gonosz és vékony mosolya alól lassan előbukkannak hegyes és éles, mi több, hatalmas szemfogai. Nem tudom mi ez az egész itt, de ha ez valami vámpír fanatikus szekta én rájuk gyújtom a helyet. Micsoda elmebeteg emberek vannak ezen a világom. Hihetetlen. A köztem és a nő között fekvő férfi feláll a földről és gyilkos tekintete elszántabb, mint volt. Engem méreget, minta ő lenne a ragadozó állat én pedig a jámbor vad. Azt hiszem összecserélte a szerepeket. Hirtelen tátja ki a száját és emeli ölelésre készen a karjait. A gyanúm a bolondságára csak megerősödik amikor felém hajol és a torkomra pályázik. Alig volt egy vagy két centire a nyakamtól a foga amikor hirtelen megállt és tudatáig végre eljutott a felismerés. Tökéletesen belefeküdt a késembe, ami a szívét szúrta át. A penge könnyedén hatolt át a bőrén, és a húsán. Éreztem, ahogy vér folyik le a késem nyelére és a kezemre. Meleg, friss vér. A férfi még adott ki pár nyögést, mielőtt a földre taszítottam volna és a penge elhagyta volna a testét. Az egyébként feszültségtől csendes helyen tökéletesen lehetett hallani a férfi utolsó sóhaját mielőtt érdekes módon távozott volna az élők világából. Hát igen. A társai csak eddig tudtak csendesen várni. Hirtelen mint a heten egyszerre rontottak nekem és a lánynak. Nem vagyunk együtt, világos? Nem azért segített, mert a társam vagy a barátom, miért is kell neki rontani? Áh, hagyjuk. Csak magamban pofázok itt. Négy vámpírfogú jutott a lányra, három pedig rám. Olyan hirtelen és gyorsan történtek a dolgok, hogy igazából felfogni sem volt időm az eseményeket. A hosszú évek alatt történő sok harc viszont elég jól felkészítette a reflexeimet. Ösztönösen lendítettem a karomat, és léptem odébb. Nem is láttam és szinte fel sem fogtam, hogy mit csináltam. Az egyik férfi támadását kivédtem, és ő földön kötött ki. A másik kettő egyszerre ugrott rám, azt hiszem legalábbis, hogy ugrottak. Arccal a földön kötöttem ki. Elejtettem a késemet ami végigcsúszott a padlón. A legközelebbi dolog amihez elértem, az egy szék volt. Szerencsémre a két támadóm nem tudta eldönteni, hogy melyikük "egyen" meg előbb, így megfoghattam a szék lábát és hozzájuk vághattam a bútordarabot. Szitkozódni kezdtek, miközben én kúszva indultam el a késemért, kihasználva azt, hogy egy pillanatig nem figyelnek rám. Miért kellett ennek a nyomorult késnek is az asztal alatt a legmesszebb mennie?
Subject: Re: New York Cafe Sat Mar 29, 2014 10:17 pm
Rew & Claire
Általában nem probléma néhány hasznos infóra bukkanni, ha épp üldözök valakit, most mégis kifog rajtam az illető. Hiszen nem akárkiről van szó.. Nehéz rábukkanni, eltünteti a nyomait, és képes percek alatt felszívódni. Undorító egy mocsadék, de megtalálom és megölöm. Ez az egyetlen dolog, amire jelen pillanatban koncentrálni akarok.. Amire koncentrálni tudok. Nehéz, főleg úgy, hogy a bátyám és vele együtt valószínűleg az egész családom azt várja, mikor bukom el, vagy mikor adom fel. De ez nem fog megtörténni. Nem erre neveltek, nem azért tanultam vegyes harcmodort és képeztem magam addig, hogy átmenjek a hülye tesztjükön, hogy a végén meghátráljak. Jobban is ismerhetnének már annál. Csak egy kis segítségre van szükségem… Ez minden. Tudom, nem helyeselnék, hogy alvilági fickókkal kötök megállapodást, hogy így jutok közelebb a célponthoz, de a szükség nagy úr és aligha van más mód arra, hogy a közelébe férkőzzek. Meg merem kockáztatni, hogy így is elég nagy kockázatot vállalok, hogy egy idegen szavának hitelt adok. De nem merne hazudni nekem. Túl gyorsan tudnám elvágni a torkát a farkasnak, akihez épp tartok. A város ezen része kihalt, mégsem mertem magammal túl sok fegyvert hozni. Feltűnő lennék. Ez minden. Nem akarom, hogy belém kössenek, nincs itt az ideje. Nem érek rá holmi verekedésre. Főleg akkor nem, ha sokan vannak. Felesleges idő- és energiapocsékolás lenne. Én inkább megfontolt vagyok. Előre leszerveztem ezt is, és előtte figyeltem a helyet, nehogy valami gikszer jöjjön közbe. Most egy egyszerű lánynak tűnök. Sötét farmer és bőrkabát van rajtam, hajamat befontam és átvetettem a vállamon. Senki nem gyanakodna rám, ha pedig mégis, nem adok neki esélyt arra, hogy megszólaljon, és ezzel leleplezzen. Nem tudhatom, kiben bízhatok meg és kit kell elkerülnöm, így tartózkodó vagyok mindenkivel szemben. Nem róhatják fel nekem. Senki nem teheti, mivel a fedősztori szerint épp msot költöztem az államokba. Persze egy ideje már itt élek, New York viszont valóban új terep. Nem ismerem a várost, sem az alaprajzát.. Semmi titkos átjárót, vagy régi metróalagutat. Rossz így, a sötétben tapogatózni. De a küldetés az elsődleges. A hely, amit meglátogatni készülök nem túl barátságos. Sosem jártam még erre, de nem túl vendégszeretőek, ami azt illeti. Sokkal inkább prédát látnak bennem. Mekkora meglepetésben lesz részük, ha bepróbálkoznak.. Az ujjamon a családi címeres gyűrűmet viselem, benne némi verbéna és farkasölőfű keverékével. Tökéletes fegyver azokkal szemben, akiktől a leginkább tartanom kell ezen a környéken. Persze közel sem tudom elintézni vele az összeset, de két ellenfél leterítésére bőven elég. A fickó, akihez leülök felismert engem. Tudja, ki vagyok és tart tőlem. Ami jó. Nekem legalábbis. DE nem feledkezek bele a homályos beszélgetésünkbe. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hiszen én jöttem az oroszlán barlangjába és ki is akarok menni anélkül, hogy bárki a véremre pályázna. Nem tudok meg tőle ugyan túl sok infót, de kezdetnek elég. El tudok indulni, a helyet is sikerült leszűkíteni. Remek. Elégedett vagyok magammal. Ám ahogy látom, egyre inkább fokozódik a hangulat és nem épp a jó irányba. Egy srác meg egy… Részeg vámpír?! Pompás.. Úgy tűnik vagy egyik között bele a másikba, vagy vica versa, de nem ingem rendet tenni közöttük. Nem is akartam belekeveredni semmiféle dulakodásba, egészen addig, míg nem láttam az elképedést a srác arcán. Nem tudja, kivel van dolga, így automatikusan mozdultam. Magától értetődően, könnyed, ruganyos léptekkel szeltem át a köztünk lévő távolságot. Lekaptam egy szalvétát a mellettem levő asztalról, majd azzal vettem fel a fegyverét. Nem akartam használni, csak visszaadni neki, majd ha egy kicsit lenyugodott. A fickó hátát megkocogtattam, megvártam, míg szembefordul velem és a kattanó gyűrűm pereme alól egyenesen a szemébe fújtam a port. Itt az esély az eltűnésre. - Ha kedves az életed, kiballagsz a hátsó ajtón.. – néztem rá komolyan. Nem úgy tűnt, mint aki hallgatni is fog rám, pedig most merő jószándék vezérel. Ritka az ilyen pillanat.
✤ Foglalkozás & hobbi : gyilkossági- és drog nyomozó, rendőr
Honey, keep my secrets well
Subject: Re: New York Cafe Sat Mar 29, 2014 4:54 pm
Claire Navier
természetfelettiek
E legem van abból a sok idiótából akik azt képzelik magukról, hogy ők mindent tudnak és mindenhez értenek. Elegem van abból, hogy csak azért mert balhés vagyok és egy kisvárosból küldtek ide, lenéznek és megpróbálnak kiközösíteni. Elég volt ebből a sok hülyeségből. Itt kellene hagynom a várost és otthon folytatni a munkát. Ha annyira megvannak nélkülünk akkor miért nem fogták még el azt a nyavalyás sorozatgyilkost? Amióta itt vagyok, az utóbbi két hétben több csirkefogót kaptam el, mint ők korábban két hónap alatt. És még vagyok a kezdő? Na nem! Mit képzelnek ezek magukról? És akkor még van aki megkérdezi, hogy miért utálom a zsarukat. Nem egyértelmű? Heh? Azt hiszem joggal állíthatom, hogy ideges vagyok és legszívesebben a város leggonoszabb bűnözője lennék ma késő délután, de nem fogok hülyeséget csinálni azért, mert ők nem képesek kettőt lélegezni anélkül, hogy hülyeséget ne csinálnának. Dühösen megyek végig az utcán. Egyenletes, ütemes és hosszú lépteimmel gyorsan haladok. Szokásomhoz híven ma is teljesen feketébe öltöztem. Hajamat egy fekete fejpánttal igazítottam meg. Arcomról nem hiányzik a fekete smink és arcfesték sem ami ijesztőbb külsőt varázsol egyébként is veszélyes jellememnek és külsőmnek. Úgy érzem, hogy ma nem érdemes velem packázni, mert szokásomtól eltérően most még egy nőt is képes lennék megütni. alaposan felhúztak, ráadásul a kötelezően munkaügyben állandóan megvizsgáló orvosnőm is folyamatosan zaklat. Talán nem ártana neki egy golyó, hogy legyen más dolga is. De nem fogok kárt tenni benne hiszen csak jót akar nekem. Igazából rohadtul nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam és nem is szorulok a segítségükre. Idegességem viszont a szokásosnál is durvábbra sikeredett, mert a legjobb barátommal és egyben társammal, James-el, is sikeresen összevesztem. Nagyon jó! Átszeltem több utcát, sikátort és mikor kellően messzire keveredtem a még mindig ismeretlennek számító városban akkor betértem egy kávézóba. Nem érdekelt különösebben, hogy hol vagyok és milyen helyre tévedtem, csak leakartam ülni valahova anélkül, hogy bárki is beszólna. Egy kávé is jól jönne. Épp leültem a pulthoz és kértem egy kávét a pincértől amikor figyelmem nem kerülhette el a rajtam lévő tekintetek. Néhányan összesúgtak. Nem vagyok ostoba, tudom, hogy rólam beszélnek. Gyakran megesik a külsőm miatt, de ez az egész most valahogy másnak tűnik. Lassan elfordítom a fejemet jobbra, majd balra. Tekintetem végigjáratom rajtuk. Az egyik férfi amint ránéztem lejjebb húzta pólója nyakát és megmutatta farkas tetoválását. Önelégültsége bajt sejtetett. Egy másik nő épp élvezettel teli arccal emelte fel fejét a magasba és nyitott szájából hatalmas szemfogak bújtak elő. Egy másik asztalnál két sötét, hosszú kabátot viselő férfi ült, kalapjuk karimája alól figyeltek. Volt még itt néhány másik furcsa alak akikről azt kellett feltételeznem, hogy valamiféle társaságnak lehetnek a tagjai. Az egész hely félhomályos volt és baljóslatú, ha így jobban belegondolok. Most nem rendőrként vagyok itt, de ahogy elnézem ezzel a ténnyel csak jobban felhívnám magamra a figyelmet. Épp balról jobbra fordítottam volna vissza a fejemet amikor jobbomon egy férfi jelent meg. Visszataszítóan alkohol szaga volt. Borostás és enyhén szakadt ruhája túlontúl mocskos volt és büdös. A 175 centi magasság körül mozgó férfi enyhén lehetett túlsúlyos. Inkább tűnt kötekedő elmebeteg hajléktalannak, mintsem normális embernek. A legérdekesebb az, hogy fogalmam sincs, hogy miként került mögém anélkül, hogy észre vettem volna. Még csak nem is volt a közelemben, hogy egy pillanat alatt ilyen közel kerülhessen hozzám. Nem tetszett nekem ez a hely, de legfőképp ez a férfi nem. Lerítt róla a kötekedés kényszere. - Hmm... veszélyesnek tűnsz fiú. De a szagod elárulja, hogy nem vagy az. Hmmm... ínycsiklandozó szagod van. - nyalta meg a szája szélét. - Maga részeg. - állapítottam meg ridegen, rezzenéstelenül komoly arccal. A férfi elnevette magát, majd száját jobban kitátotta, hogy gonosz vigyorával kísért hatalmas szemfogait megmutathassa. Határozottan azaz érzésem támadt, hogy elmebeteg a fickó. Elég stabilan áll és cselekszik ahhoz képest, hogy részegnek neveztem. Valami nem stimmel vele. - Finom falat leszel. - lihegte és közelebb hajolt. Mielőtt bármi mást is tehetett volna erőteljesen képen vágtam az öklömmel. A férfi hirtelen fejelte le a pultot és feküdt el a földön. Erre felfigyeltek a többiek is. A részegnek nevezett férfi azonban nem maradt sokáig a földön. Négykézláb mászott arrébb, hogy egy asztalra támaszkodva felállhasson. Gonosz vigyora megmutatta a szemfogait. Gyilkos pillantása elárulta a szándékát. Dühös hangot hallatott, majd megindult felém. Szerencsémre időben észre vettem, és sejtettem is, a támadását, így volt egy kis időm elővenni a pisztolyomat és meghúzni a ravaszt. Célozni már nem jutott időm. Csak azért találtam el a férfi gyomorszáját, mert épp akkor vetette rám magát. Hanyatt vágódtam. Az agyarakkal rendelkező férfi visított miközben kiszabadítottam az egyik kezemet és képen töröltem. Éles fogaival felém próbált közeledni, de elkaptam a torkát és igyekeztem minden erőmmel távolabb tolni. Erős volt. Erősebb, mint amilyennek látszott. Egyre jobban neki feszült a tenyeremnek. Nem foglalkozott a szorításommal. Mellettem fej magasságban a padlóba vágta karmait, alatta a fa megadóan csikorgott. A többi vendég némán figyelte az eseményeket. Kicsit sem izgatták magukat, mintha ez mindennapos vagy szokványos lenne ebben a kávézóban. Karom remegett attól az erőtől és feszültségtől ami ránehezedett. Másik kezemmel a még mindig kettőnk között lévő pisztolyomat markoltam. Ahogy a férfi egyre jobban rám nehezedett úgy nyomott a fegyverem. Végül meghúztam a ravaszt. Egy dörrenés, aztán még egy, és még egy. A férfi felhorkant, majd az ellenerő lassan alább hagy. Sóhajtva fújom ki a tüdőmbe szorult levegőt miközben kezemmel elengedem a férfi torkát. Legurítom magamról a testét és felállok. Alig tápászkodtam fel a földről, máris nekem rontott valami. Hirtelen és erősen ütközöm neki a több méterre lévő, velem szemben elhelyezkedő falnak. A meglepetés erejének hatására elejtettem a pisztolyomat. A legmegdöbbentőbb ezután az volt, hogy az a férfi szegezett neki a falnak, és most is tart ott, akit az imént lőttem le. Ez lehetetlen!
music: BVB - The Legacy note: Rew nem tud a természetfelettiek létezéséről. Ne vond kétségbe erejét, hiszen egyszer egy vérfarkast sprintelt le, akit kilométerekig üldözött. Illetve, bocsánat, hogy eddig elhúztam az írást.
Home 
Subject: Re: New York Cafe 
Because everyone has a good and dark side
