Nem voltam az a tipikusan tündéri leányzó, így ha olyan lányra vágysz, akkor jobb, ha elkerülsz messzire. Szeretek játszani és az emberek, illetve a fae számára van egy rossz hírem, hogy hamar rájövök mindenki gyenge pontjára. Sokan félnek tőlem, sokakat pedig vonz a merészségem, hiszen sokan vágynak kalandokra. Ebből élek, így nem csoda, ha hamar felismerem a pillanatban rejlő lehetőségeket még akkor is, ha az életembe is kerülhet. Szeretek veszélyesen élni, illetve játszani. Mondhatni ezek a dolgok tartanak életben. Egyáltalán nem akartam most vele találkozni, de nem tagadom sokszor elképzeltem a viszont látás pillanatát, de meg se fordult a fejemben, hogy tényleg lesz ilyen dolog. Mi ketten jó párost alkottunk volna, hiszen Evan se volt az, aki szeret a fenekén ülni a négy fal között. Szeretett ő is veszélyesen élni, de valami miatt még se emiatt találkoztunk. A sors teljesen mást szánt nekünk, vagyis a múlt.  AZ emberek soha se felejtik el, ha valaki keresztbe tesz nekik, vagy játszik velük. A faek ebben nagyon is hasonlítanak rájuk, így biztos voltam abban, hogy több száz év után se felejtette el Evan amit tettem vele, de mindegy is, hiszen a múlt darabkáit már nem lehet megváltoztatni.
Ohh, nem kell megköszönnöd, hiszen nem tettem semmi olyan dolgot. Meg barátok között nem kell megköszönni semmit se. - mondtam neki egy gúnyos mosoly kíséretében, illetve ha játszani akkor én nem vagyok ellene. Soha se voltam ellene a jó dolgokat és amúgy is olyan régen akadt már méltó ellenfelem, illetve Evannal még közös múltunk is van. A szavai hallatára megforgattam a szemeimet és közelebb hajoltam hozzá.
Akkor megtehetted volna, de elkéstél ezzel. Ha megölsz reggelre halott leszel és ezt te is pontosan tudod. - mondtam neki egy önelégült mosollyal az arcomon, hiszen nem egy fae akarná a halálát, hanem kettő is, így pontosan tudtam, hogy a csínős kis fejem a helyén fog maradni és semmi baj nem értheti. - Szóval miért is beszélünk a múltról, ha azt már úgyse tudjuk megváltoztatni? - kérdeztem tőle kedvesen, de igazából nagyon nem érdekelt, hogy miről beszélünk. El akartam menni, de nem tehettem meg, mert akkor talán mind a kettőnk fejét hóhérok kezébe adnám.
Utáltam azt ahogyan hozzám ért, illetve hallottam, hogy komolyan gondolja azt amit mond, de nem ismer. Soha se fogok könyörögni az életemért bármit is fog tenni. A kezemet lassan a kezére tettem és egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy ellököm magamtól, de játszadoztunk egymással, illetve egyikünk se mert volna jelenetet rendezi viszont ennél jobb lehetőséget nem is adhatott volna. Éreztem  gyengéd csókját a fülcimpámon aminek következtében még egy kisebb hányinger is elfogott. Vonzó férfi volt, de talán pontosan a múltunk miatt voltunk rosszul egymástól, vagy már magam sem tudom. Nem akartam a közelemben lenni és nem akartam az érintését érezni, se akkor, se most, de nem volt más választásom. Másik kezemmel az álla alányúltam és mosolyogva néztem rá.- Álmodozni szabad, de soha se fogok neked könyörögni. Előbb halnék meg, mint megadnám azt amire vágysz.-  majd pedig szenvedélyesen megcsókoltam őt. Tudtam jól, hogy mennyire fogja idegesíteni őt, de muszáj volt lépnem, mert nem akarok örökké itt ülni, érezni a kíváncsi tekinteteket magamon, illetve érezni az ő közelségét. Meg persze még jobban húzni akartam őt, hogy hátha elveszti az önuralmát.  A csók végén játékosan az alsó ajkába haraptam, majd pedig az ujjaimmal letöröltem a rúzst az ajkairól és végül egy önelégült, gonosz mosollyal pillantottam fel rá.
 
ઈ Music: -
ઈ Note:
ઈ Words: 559

Kegyetlen egy perszóna, sosem szerettem a fajtáját. Kevés gonoszabb dolog van, mint visszaélni mások legszentebb érzéseivel, és ez a nő pontosan ezt tette. Mindenre emlékszem, felvette Bronwyn alakját, én meg azt se tudtam hová legyek örömömben… Kényeztettem, mindent megadtam neki, de egy-két nap után gyanús lett, hogy milyen hideg és távolságtartó velem. Az én kedvesem mindig mosolygott, folyton nevetett, és amikor csak lehetett a kezem fogta, vagy hozzám bújt. Ez a nő nem, így hamar rájöttem, hogy valami nincs rendben. Ráadásul annak idején a feleségem a karjaim közt halt meg. Lehetett volna annyi eszem, hogy tudjam csak valami mocskos játékot játszik velem, de annyira örültem a viszontlátásnak, hogy képtelen voltam értelmesen gondolkodni.
- Nagyon hiányoztál, mert nem volt alkalmam illően megköszönni amit velem tettél. – elégedetten nyugtázom, hogy visszaül a székre. Ha nem tette volna, én kényszerítem rá az erőmmel. Egy dühös mesmer sokmindenre képes. Én meg főleg. Végigszalad a hideg a hátamon, amikor hozzám ér. Hányinger tör rám, pedig csinos és vonzó, de nekem felfordul az egésztől a gyomrom.
- Az fáj a legjobban, hogy utána nem láttam a fejedet két-három méternyire a testedtől. – mormolom olyan halkan, hogy csak ő hallja. Igen, tényleg ez fájt a legjobban. Hülyének nézett, játszadozott velem. A feleségemnek adta ki magát, és addig riszálta magát míg csaknem meghülyültem. Soha még egy csókot sem adott nekem, ez is vált gyanússá, hiszen Bronwyn nem szalasztott volna el egyetlen alkalmat sem arra, hogy ágyba bújjon velem.
Gyorsan körülnézek, gondolkodok azon, hogy hogyan is tovább. Elég sokan bámulnak ránk. Vannak csajok, akik felismertek, és nyálcsorgatva néznek rám, és vannak, akik anélkül tátják a szájukat, hogy felismertek volna. Na meg persze ott vannak a pasik is, akik gyűlölködve, vagy féltékenyen méregetnek. Nyilván nem kellemes nekik, hogy a mellettük lévő szépségek más pasikat fixíroznak. Sóhajtok egy rövidet. Nem szokásom sem büntetni, sem bosszút állni. Általában kerülöm a konfliktust, csak ha az életem fenyegetik, akkor szoktam lépéseket tenni. És gyilkolni igencsak ritkán szoktam, talán egy tucatszor, hosszú életem során és mind önvédelem volt.
- Hogy mit szeretnék? Azt hiszem, elég kreatív vagyok, hogy kitaláljak valamit ami megfelelő a számodra. – intek, hogy még egy italt kérek, és újból körülpillantok. Semmi kedvem botrányt csapni, se még jobban kelteni a feltűnést. Közel húzódok a lányhoz, és a fülébe suttogok. – Csaknem megőrültem miattad. Azt akarom, hogy szenvedj. – jobb tenyerem a derekára csúsztatom, majd egy rövid csókot lehelek a fülcimpájára. – Hogy vergődj kínban, míg a halálodért nem könyörögsz. – igen, valóban ezt szeretném. Felhasználta ellenem az érzéseimet, megbecstelenítette a kedvesem emlékét. Kevesebbért is öltek már. Nekem miért ne menne?
ઈ Zene my favourite acoustic music
ઈ Note lesz ez jobb is   
ઈ Words 421

Soha se voltam oda a zenészekért, hiszen mindegyikünk annyira nagyra tartja magát, pedig amilyen könnyen híresek lettek olyan könnyen tudnak eltűnni a süllyesztőben. Elég egy apró botrány és máris eltűnnek. Sokakkal játszottam már különböző módon, de Evan hiába volt zenész őt nem így ismertem meg. Teljesen másképpen és elég rondán elbántam vele, de még ennyi idő után se tudom igazán sajnálni. Nem éppen voltam toppon, hiszen akkoriban eléggé elegem volt az összes hímnemű egyedből. Egy dolog miatt utáltam a régi korokat, hogy azt hitték a férfiak, hogy ők bármit megtehetnek és a nőknek mindent el kell tűrniük. Persze ez manapság is néha így van, pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Nem voltam se kedves, se barátságos vele, egyszerűen azt a dolgot játszottam ki, ami a legkegyetlenebb dolog a világon, felvettem halott kedvesének az arcát és eljátszottam őt neki. Eleinte könnyebb volt, mint gondoltam volna, majd szép lassan Evan kezdett rájönni, hogy valaki szórakozik vele, pedig szívesen megnéztem voltam egy tébolyult mesmert. Egy a lényeg, hogy nem éppen van oda értem, így nem is csoda a mostani reakciója.
Nem érdekeltek a szavai, így nem akartam megállni. Soha se voltam az a személy, aki eltűri, hogy parancsoljanak neki, de ő mégis azt tette. Hirtelen elkapta a kezemet, mire megfordultam és bosszúsan néztem rá. - Ennyire hiányoztam volna? - kérdeztem tőle egy gúnyos mosollyal, majd mivel láttam rajta, hogy nem áll szándékában per pillanat elengedni, én meg nem szerettem volna jelenetet rendezni így visszaültem a székre és rendeltem egy újabb italt.
Miért nem? - kérdeztem szomorú arcot vágva, majd pedig egy gúnyos mosoly kíséretében végig simítottam az arcán. - Pedig a múltkori játékot eléggé élvezted. - mondtam neki még mindig mosolyogva, majd pedig lehúztam az inni valót.- Mi fáj jobban, hogy soha se sikerült megkapnod engem, vagy hogy hülyét csináltam belőled? - kérdeztem tőle apró kíváncsisággal a tekintetemben és közben végig mértem őt. Jól tartotta magát, mondhatni meg se látszott felette az idő. Az ujjamat végig húztam a poharam szélén, majd körbe pillantottam. Láttam a sok lányt, amint minket néznek, hiszen bármelyikük szívesen lett volna a helyemben. Evan jól nézett ki efelől kétségem se volt, de vajon mennyire elég egy jó külső? Sokszor voltak már egy éjszakás kalandjaim, hiszen ez fokozza a bonyodalmakat, de valahogyan Evanal ez soha se történt meg. Amit egyelőre nem bánok, hiszen akkoriban nem akartam mást csak játszani vele, ami őszintén szólva nagyon is jól sikerült. - Szóval mit szeretnél? - tértem egyből a tárgyra, hiszen biztosan nem ok nélkül nem engedett el, illetve kötve hiszem, hogy a halott kedveséről szeretne beszélni, mert akkor szívesen újra előhúzom a tarsolyomból őt, hogy újra felidézhesse azt az angyali mosolyt. Nem szerettem soha se kertelni, jobban szerettem az egyedes beszédet, illetve azt még magam sem döntöttem el, hogy milyen játékot szeretnék vele játszani.
  
ઈ Music: -
ઈ Note:
ઈ Words: 463

Bár szeretek zenélni, azért nem bármi áron. Ez az én nagy hibám, hogy szeretek fogadni, és nem tudom miért, de az a hülye becsületes fajta vagyok, aki ha veszít, betartja a szavát. Nem mondom, hogy nem esett jól egy kicsit leülni és gitározni, még egy új szerzeményt is kipróbáltam rajtuk, jobb kis közönség előtt tesztelni az ilyesmit. Azt hiszem, tetszett nekik, legalábbis a taps hangzása erre enged következtetni.
Nem mondom, hogy nem ittam semmit a koncert után, elvégre elég meleg is van, és ki is száradt a torkom. A sör kellemesen hideg, a habja bársonyos, pont olyan amilyennek lennie kell, ezért is szeretem ezt a fajtát. Egy rakás lány bámul leplezetlenül, de egyik sem az esetem, mindegyik vagy túl fiatal vagy túl ostoba. Nem kedvelem amúgy sem a könnyű prédát, ha olyan lennék, akkor minden délután kiemelnék egyet a sok rajongói levél közül, és felhívnám magamhoz az íróját. Nem, én nem így válogatom meg, hogy kivel bújjak ágyba. Azokat jutalmazom meg vele, akik nem akarnak, akik mereven ellenállnak nekem. Hiszen, hol lenne az élvezet, ha minden csaj elsőre hanyatt vágná magát tőlem? Nekem is jár egy kis szórakozás.

Meg is pillantok a pultnál egy lányt, akit a jelek szerint tökéletesen hidegen hagyok. Olyan fagyos tekintettel néz rám hébe-hóba, hogy a sivatagban is őrizhetné egy hóember testi épségét, pusztán a pillantásával. Nem habozok, egyből már közelítek is felé, alibit gyártok magamnak, hogy leszólítsam.
De a reakciójától rendesen ledöbbenek. Hogy micsoda? Az egy dolog, hogy eleinte nem érdeklődik irántam, na de hogy később sem?! Hová lett az Evan Monroe-féle csáberő, és a „szexi kis mosoly” hatása? He? Még a szám is résnyire tátva marad, annyira megdöbbent a lány közönye. Csak nézem, ahogy lehúzza az italát, majd csókot nyom az arcomra. Hát innen fúj a szél, szóval ismer.
És akkor megvilágosodok. Azonnal elönt a düh, mert végre eljut az agyamig, hogy legutóbb miféle játékot játszott velem ez a nőszemély.
- Eszedbe se jusson lelépni Genevieve! – morgom utána, és ha ez nem lenne elég, a karja után nyúlok, hogy visszahúzzam magam mellé. Igen, legutóbb rondán elbánt velem, a kedvesem alakját magára öltve űzött gúnyt belőlem, és legszentebb érzéseimből. Nem azt mondom, hogy ezért agyoncsapom, vagy megkínzom, az nem az én stílusom, de magyarázatot mindenképp követelek tőle, így első körben. Aztán, majd elválik, hogy mi minden fér bele abba a bizonyos stílusba, ha tovább hergel, valószínűleg sutba dobom az elveimet, és kitalálok valami méltó bosszút. Kevés dolog van, ami miatt képes lennék egy nőt bántani, és Bronwyn ezek közül az egyik. A másik meg az, ha hülyének néznek. Na, most a kettő egyszerre valósult meg. Leülök egy bárszékre, és hideg, üres tekintettel nézek végig rajta. Semmi olyan nincs benne, amitől tartanom kellene, elvégre nem azért vagyok már ennyi ideje ezen a sárgolyón, mert nem tudom megvédeni magam.
- Azt hiszem, kihagyhatjuk az udvariaskodást, mert nem áll szándékomban játszani a játékodat. – a hangom halk, mégis, a pub zaja ellenére is biztosan hallotta. Mert ha én azt akarom, hogy valaki hallja a hangom, az bizony hallja is.

ઈ Zene my favourite acoustic music
ઈ Note lesz ez jobb is   
ઈ Words 500

Régóta visszatértem már az utolsó feladatom óta New York-ba, bármennyire is szerettek volna kicsit távolabb helyezni a központtól soha se jött össze, mert mindig találtam arra okot, hogy én ide visszatérjek. Persze az is elég ok volt már, hogy mind a kettő fae-t egyszerre bolondítottam. Talán ez volt a legnagyobb feladat számomra, nem is a küldetések, vagy a különböző gyilkosságok. Szerettem azt, hogy képes vagyok nálam idősebb embereket kijátszani, már az is megfordult a fejemben, hogy egy-egy vezető alakját fogom magamra ölteni, de ezzel még vártam. Voltam már különböző politikusok, államfők, vagy esetleg valami híresség bőrében is, de egyik se volt annyira szórakoztató, mint ez a dolog. Az lehettem aki csak akartam és akkor, amikor én úgy gondoltam.
Megint New York utcáit szeltem a késő esti órákban, amikor egy ismerős dalra és hangra lettem figyelmes. Soha se felejtem el az emberek arcát, hangját, illetve a nevüket. Na, jó ennyire tökéletes még én se vagyok. A neveket nehezen tudom megjegyezni, de nem képtelenség. Viszont, ha meglátok egy arcot, akkor legalább már tudom, hogy ismerem őt. Felnéztem a bár nevére és hirtelen azt se tudtam, hogy mit keresek itt, Greenwichben. Egyszerűen tényleg nem emlékeztem semmire se, de ez nem meglepő, hiszen teljesen elmerültem a gondolataimban. Lassan beléptem a bárba, majd levettem a dzsekimet és a pulthoz sétáltam, majd leültem. Rendeltem piát, majd pedig az énekest kerestem, de nehéz volt kivenni, hogy kicsoda ő, hiszen eszméletlenül pocsék volt a világítás. A hang ismerős volt, de az arcát nem láttam. Hamarosan vége lett a zenének, aminek következtében visszafordultam a pulthoz. Egy részeg közben az arcomba mászott, mire kevésbé nőiesen arrébb löktem.
Előrenéztem és rá se hederítetem, mert komolyan ennyire béna énekes se lehet, vagy ha már egy kortytól berúg, akkor minek iszik? Reméltem, hogy tovább fog menni, de tévedtem. Biztosan szemet szúrt neki, hogy nem olvadoztam úgy, mint más lányok a pubban. Unottan rápillantottam pár másodpercre úgy, hogy ő ne vegye észre, hiszen pontosan tudtam már, hogy kicsoda is van mellettem.  - Ennél jobb szöveg nem jutott eszedbe, Evan? - ránéztem egy féloldalas mosollyal az arcomon és élveztem ezt a pillanatot, hogy rövid ideig nem tudott megszólalni. Gyorsan lehúztam a poharam tartalmát, majd pedig felálltam és egy gyengéd csókot leheltem az arcára, otthagyva vörös ajkamnak a nyomát. - Majd szólj, ha a cica visszahozta a nyelvedet, addig is keresek valami jobb társaságot. - mondtam neki kicsit gúnyosan és elindultam a pub közepe felé.
  
ઈ Music: -
ઈ Note:
ઈ Words: 402

Nem tudom hogyan hagyhattam magam rávenni arra, hogy egy ilyen piti kis klubban zenéljek. Tényleg… annyira nem vall rám az ilyen "jótékonyság", hogy még engem is meglep ez a dolog. A múlt héten egy stadionban volt koncertem, most meg… áááh!
Persze sosem szabad elfelejteni, hogy honnan indult az egész. Egy ártatlan, csajozós-házibulis estén, ahol többet ittam a kelleténél, és előkerült a gitárom. Igen, ott kezdődött az egész zenélés, és nem változott semmi, abból a szempontból legalábbis, hogy szeretem ezt csinálni. Tegnap este veszettem egy fogadást, amikor itt söröztem egy barátommal, és így kellett ledolgoznom a dolgot: egy rögtönzött unplugged koncerttel. Hát, lényeg, hogy túl vagyok rajta, a bár forgalma ma este pedig az egeket verte. Elvégre, Evan Monroe zenélt itt, akárhonnan is nézem, a nevemnek manapság van ereje, marketing szempontból is.

Két óra telt el azóta, hogy leraktam a gitárt magam mellé, és már valamivel kevesebben vannak. Levegőt már lehet kapni, na meg az is segített, hogy némely rámenősebb lányka lábai ügyes kezeim hatására kifelé vezették őket az ajtón. Utálom, ha vernyákolnak a fülembe, és akármilyen szűk is a nadrágom, bármennyire is vágyok egy nő bugyijába bejutni, azért ez mégis csak sok nekem. Ha még egyszer valamelyik beleaffektál a fülembe a mixer srác citromvágó késével és saját kezeikkel vágatom fel az ereiket, komolyan. Eddig csak egy pohár sört ittam, de ide valami keményebb is kelleni fog, hogy kibírjam ezt az éjszakát valahogy. Pedig, igazán jó lett volna, ha egy csinos, halk szavú lányzó csak úgy elkábult volna a mosolyomtól. Akkor már otthon lennénk, borozgatnánk a kandalló előtt aztán később persze alaposan megizzasztanám őt, de hát nincs itt ilyen lány. Sajnos.

A pultnál kérek még egy pohárral a finom, bársonyos barna sörből. Szeretem ezt a fajtát, olyan lágy a habja, hogy szinte simogatja a torkom mikor lenyelem. Testes, jófajta, és a legjobb benne az, hogy 9% az alkoholtartalma. Talán ha meginnék egy egész hordóval, sikerülne kiütnöm  magam vele. De persze ez nem biztos. Szóval, inkább rendelek mellé egy dupla bourbont is, amit egy szuszra meg is iszok. Utol kell érjem magam, nem állapot, hogy ilyen katasztrófa és világvége hangulatom van.
A pult túlsó végében szemet szúr egy lány, az egyetlen az egész helységben, aki nem olvadozik tőlem, mint a forró betonra ejtett fagyi. Sőt, rám se hederít. Ő kell nekem, és ha még nem ismer, akkor esélyem is van nála, ha ismer, akkor pedig eleve nyert az ügy. Az egyéjszakásaim nem tudom fejben tartani, de ők biztosan emlékeznek rám. Közelebb csúszok hozzá, viszem a sörömet is, és szórakozottan nézelődök mikor mellé érek. Már éppen gondolkodnék, hogy hogyan szólítsam meg, amikor a gitárom tokostól a bárszéknek dől, amin ül. Tálcán kínálja magát a lehetőség. A hangszerem után nyúlok, és remélem észrevette a finom kis koppanást. Előveszem a szebbik mosolyom.
- Bocs a zavarásért… nem tudod mi ez a nagy tömeg itt ma este? – ártatlanul pislogok, de szemeim huncut csillogása elárul. Kizárt dolog, hogy ne hallott volna még Evan Monroe-ról.
ઈ Zene my favourite acoustic music
ઈ Note lesz ez jobb is   
ઈ Words 487