Christiana Carter

F áradtság. Ha van valami amit nagyon utálok, sok más dologgal egyetemben, akkor ez az. Utálom amikor fáradt vagyok, és nem hagynak aludni hajnalok hajnalán. Elismerem, hogy más esetben egész éjjel ébren vagyok, de akkor társaságom is van. Egy ilyen nap után viszont nem vágyom másra, csak egy kis pihenésre. Ha jobban belegondolok, akkor Chris felbukkanása az egyetlen ok amiért még nem húzom a lóbőrt. A sok beszédnek hála viszont kezdek felébredni, és ha ez így megy tovább, akkor Chris megfogja kapni a magáét. Csak győzze kivárni. a zöldségekre tett megjegyzésén álmos fejjel elhúztam a számat és egy morgós 'hüm' hangot adtam ki. Ásítottam egy nagyot, majd belekezdtem a monológomba. Fogadott húgom végül, aki nem is sejti miért maradt életben azon kívül, hogy még túl fiatal voltam akkor, most elmerül a hűtő mélyében. Épp befejeztem a beszédet amikor kimászott a hűtőmből. Ha találok benne egy hajszálat akkor megtanítom repülni az emeleti teraszomról. De úgy tűnik, hogy előtte levakarom a vakolatot. Megint nem figyelt rám. Mindig ezt csinálja. Ezzel is az idegeimre tud menni. Lehajtottam a fejemet egy pillanatra és amikor újra felemeltem, hogy rá nézhessek akkor egy szokásos szigorú pillantást vetettem felé. Azt hiszem most már sikerült felébrednem.
- Épp erről beszéltem. - állok fel - Sosem figyelsz arra amit mondok. Hogy tanítsalak meg így bármire is? Egyik füleden be, a másikon ki. Az élet kemény, és ha tanulni akarsz akkor figyelned kell. Hányszor kerültél már bajba emiatt? Hm? - hangom egy kicsit felemeltem. Mostanra már teljesen felébredtem és képes lettem volna leharapni a fejét is ennek a lánynak. Szóban sort is kerítek rá.
- Mégis hogy képzelted, hogy csak úgy eljössz anyámtól? Egyáltalán szóltál erről valakinek? Tudod, hogy ez mekkora felelőtlenség volt a részedről? Hogy te mekkora egy önző nőszemély vagy! Rám nem is gondoltál? És ha bajod esik az úton, akkor mit csinálok? - opsz. Még a hangvételem is a végére egy kissé aggódóra sikeredett. Ezt most szúrtam el. Biztos észre veszi. Nem is bírtam tovább szigorúan nézni. Elfordultam tőle és ökölbe szorított kezekkel bámultam magam elé. Néha annyira elszeretném magamat átkozni... talán sikerült is, mert Chris mindig a nyakamon lóg és előszeretettel mászik az idegeimre. Őszintén szólva meg sem érdemlem a szeretetet. Az évek során megkedveltem ezt a lányt, még ha nem is szoktam kimutatni ezt, csak akkor amikor bajban van... vagy még akkor sem. De ezzel sikeresen vége is lett a tervemnek. Bármennyire is nagy szörnyeteg vagyok, azért még sem akkora, hogy a tervemet véghez vigyem. Már nem is tudnám, túlságosan hozzám nőtt, amit be vallok; a sok idegeskedés és veszekedés ellenére is... örülök neki. Jaj szegény fejemnek. Mindegy. Elég is ebből.
- A vendég szoba a tiéd lehet. Az emeleten jobbra a második ajtó. Balra a fürdőszoba. Az első ajtó az én szobám. - mondtam neki gyorsan témát váltva, de nem fordultam meg. Kicsit dühös lettem. Magamra is és rá is. Bár nem tudom melyikünkre jobban és pontosan miért. Őszintén szólva most le kellene torkollnom Chris-t, de ez nem lenne a legjobb ötlet ebben a helyzetben. Inkább fogtam magamat és felmentem a szobámba. Felviharzottam egészen pontosan és bezártam magam mögött az ajtót. Van egy olyan érzésem, hogy a beszélgetésünknek nincs vége. Reggel biztosan fojtatódni fog, de ma hajnalra elég volt...

words: 534 music: honestly note: ha akarod, folytassuk a nappaliban. ha ide írtál, akkor írok oda elsőnek ha nem akarod, akkor zárd le a játékot és ebben az esetben, köszönöm

made by Rew

Christiana Carter

K ellett nekem kinyitnom a számat. Kellett ennek a lánynak idejönnie. Miért nem tudott volna ott maradni anyámmal, ahol rendesen főznek rá és hála édesanyám jó szívének még mindent meg is kapott. Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy miért nem öltem meg akkor. Hogy gondolhattam tizenhat évesen, hogy képes leszek vigyázni rá? Mondjuk, elég érdekes és szép időket éltünk meg már akkor is, a panelházban. Miénk volt a környék, bár mindig megtiltottam Chris-nek, hogy elhagyja a lakást. Akkoriban sokat mászkáltam farkassá változva és szerintem mondanom sem kell, hogy mennyire másak voltunk mind a ketten. Na jó, Chris talán csak külsőre változott meg.
Sosem volt szokásom másokat ölelgetni, és magamhoz húzni, hacsak nem egy kis kalandról volt szó, de ezúttal igenis szerettem volna magamhoz húzni ezt a kis lükét. Mint mindig mindent, ezt is elrontotta. Nem csináltam ügyet belőle. Figyeltem ahogy feláll a székről és előadja magát. Miután befejezte a feladatosztást, teljesen komoly arccal álltam előtte. Végül felcsúszott az egyik szemöldököm. egy ideig így álltam, majd a következő kérdés vált leolvashatóvá az arcomról: Ezt most komoly? Egy mély levegőt vettem mielőtt megszólaltam volna:
- Sehogy. - ahhoz képest, hogy mennyire felkészültem egy igazi monológra, és milyen mély levegőt vettem, tök gyorsan vágtam rá szavaira ezt az egyszerű mondatot. Egyik kezemmel a mellettem lévő pultra támaszkodtam és úgy figyeltem Chris-t, aki a hűtő felé vette az irányt. Nem fordultam felé, csak a kérdése után.
- Tele van a hűtő normális kajákkal. De, hogy mennyi értelem férhet egy zöldségbe, tekintettel arra, hogy te is zöldségeket beszélsz... és, hogy egy kis sonkába mennyi értelem férhet, hát... erre nem tudok válaszolni. Még sosem kezdtem el beszélgetni a hűtő tartalmával, de ha szerinted ez olyan jó, és értelmes is tud lenni egy étel, akkor egyszer kipróbálom. - mondtam miközben teljesen a pult, és Chris felé fordultam. Alkarjaimmal a pultra támaszkodtam és úgy figyeltem a fiatal nőt, aki ha más lett volna akkor talán alaposabban is szemügyre veszem a fenekét, ha már ennyire mutogatja. Hangomban érződött valami, ami tökéletesen illett a szavaimhoz. Bár komolynak tűnhettem a nagy artikulálásom ellenére is, azért valami játékosság érződött minden egyes kiejtett hangban. Igazából a hűtő tényleg tele volt mindenféle finomsággal. Sonka, szalámi, tojás, tej, vaj, stb... szóval, ha nagyon akarnám akkor akár még 10 embert is jól tudnék lakatni, de ha Chris-ről van szó... nos, mint még mindig tini jellemű lány, eléggé kényes ezen a téren is. De nem is várhatok tőle mást, azt hiszem. Sosem fog felnőni.
- Na és... hogy képzelted ezt az egész tapasztalat szerzős dolgot? Hogyan taníthatnálak meg bármire is, ha sosem figyelsz arra amit mondok? Sosem csinálod amit kérek. Ebből is hányszor kerültél már bajba? Két kezemen se tudnám megszámolni, de még a lábujjaimmal is kevés lenne a szám.
Már nem akartam neki mondani, hogy azon felül, hogy nem segítek neki, ha egyedül próbálná meg a felnőtté válást, ami talán a legjobb lenne, akkor nem hagynám neki. Túlságosan is féltem én ahhoz, de ezt sosem mutattam ki. Mindig is távolságtartó voltam, de valahogy mégis közvetlen. Néha, volt egy-két pillanatunk amikor igazán jól kijöttünk egymással, de azok szó szerint csak pillanatok voltak. Hangomban próbáltam komolyabb lenni, mint eddig voltam, de a hűtő tartalma hangulat még bennem volt, de igyekeztem. Csendesen és türelmesen vártam a választ miközben figyeltem, hogy Chris elmerül a hűtőben, és remélhetőleg talál is benne valamit, amit ő maga is ehetőnek talál. Kicsit furcsán néznék rá, ha kitalálná, hogy nincs itthon kaja. Utolsó esetben egy pizzát tudok felajánlani, ami egy hozzá hasonlónak még be is jöhetne, de a fagyasztóban van. De... ilyen későn pizzát enni?

words: 588 music: honestly note: -

made by Rew

Christiana Carter

A zt hittem, hogy az egyetlen dolog ami meg tud leni mostanában az néhány rajongó vagy kotnyeles újságíró lenne. Elvégre teljesen váratlanul jöttem el Los Angeles-ből. Hivatalosan lett volna még egy fellépésünk ott, de nem akartam maradni. Teljesen spontán és megrendíthetetlenül döntöttem úgy, hogy New York-nak vetem az irányt. Egy bulis utazás, a szépséges autómmal és máris megérkeztem abba a városba, ahol a Szex és New York nem csak egy sorozat, hanem maga a valóság. Úgy gondoltam, hogy itt végre kedvemre tombolhatok, és valamilyen szinten ez meg is történt, de még sok időt szándékozok eltölteni ebben a nagyon is vonzó városban. Abban reménykedtem, hogy itt senki sem fog megzavarni és örök szingliként át bulizhatom az éjszakákat. Hát... azt hiszem ebben épp az imént akadályoztak meg. Terveimet egyetlen tollvonással húzta át Chris. Ilyenkor tudnám megfojtani. Igazából akkora szerencséje van, hogy most nem ébredtem fel eléggé egy ordibáláshoz. Többször megdörzsölöm az arcomat és a szememet, végül pedig ásítok egy hatalmasat.
- De jó nekem. - morogtam az orrom alatt, mint aki nem örül nagyon a dolognak. Első két mondatára reagáltam ezt, és ha őszinte akarok lenni, akkor tényleg nem hiányzott most az életembe ez a lány. Figyeltem a mozgását; azt, hogy merre megy, mit csinál és hogyan mozdulnak az arcizmai. Azt hinné az ember, hogy ennyi idő után már megismertem minden egyes mozzanatát, de sajnos, még mindig tud meglepetéseket okozni. Nem is keveset. Viszont, én is gyakorta meglepem őt, bár nem értem min szokott annyit csodálkozni. A hosszú hatás szünet elég volt arra, hogy szemem megszokja a lámpa fényét, és végre kezdjek valami normálisabb formát ölteni. Kezeimmel a konyhapultra támaszkodtam és a lányt figyeltem. Aztán végre megszólalt. Igazából sok kérdésem lett volna hozzá, de egyenlőre hagytam, hogy ő beszéljen. Minek faggatózzak, ha magától is megválaszolja a fel nem tett kérdéseket? Szavaitól nevethetnékem támadt. A nevetésemet igyekeztem visszafojtani, ami így egy orrhang, torok, morgás és valami hasonló dolgok keveréke lett. az így kapott koktél elég érdekes hanggá vált. Még a fejemet is elfordítottam. Hitetlenkedő tekintettem fordultam vissza Chris felé.
- Te? Te és a munka? Na ne röhögtess. Chris, soha életedben nem kellett megküzdened semmiért. Soha nem jártál iskolába, nincsenek tapasztalataid az életben... minden eléd volt téve. Így nem fogsz tudni boldogulni. Hiányoznak a tapasztalatok. Csak ahhoz értesz, hogy bajba keveredj. Szerinted eddig miért volt ennyi baj körülötted? Nem értsd félre, jó fejed van és okos vagy, de a tapasztalataid nem alakultak ki. A sok baj azért volt, mert ezeknek a hiánya miatt kitudtak használni. Áttudtak verni. Chris... - itt elakadt a szavam. Ekkor vettem észre, hogy úgy beszélek, mint egy védelmező apa vagy nagy testvér. Tekintetem nem vettem le a lányról, de kikerekedett szemeimből szerintem ős is rájött, hogy mi járhat a fejemben. Végül egy nagy sóhaj hagyott el. Elengedtem a pultot és kiegyenesedtem. Elindultam Chris felé, hogy megöleljem és szorosan magamhoz húzzam. Bármennyire is megfojtottam volna, vagy kidobtam volna az ablakon, most inkább ezt akartam. Ez jobban illett ide. De várjon még egy kicsit és megkapja a magáét. Nem ússza meg komolyabb kiabálás nélkül. Ha kell bezárom a vendégszobába. Tényleg! Akkor ezentúl nem lesz vendég szoba, mert neki is kell valahol aludnia. Az én ágyamba ugyan nem jön be! Különben hova tenném a nőimet? Jaj, hogy ebből is mennyi balhé lesz, te Szentséges Ég!

words: 542 music: honestly note: -

made by Rew

Christiana Carter

G ondolnád, hogy egy magamfajta szexisten el tud fáradni éjszakára? Nem? Én sem. Igazából ma annyit járkáltam a városban -megjegyzem tök fölöslegesen- hogy nem maradt se időm, se erőm elmenni bulizni. Haza jöttem, lezuhanyoztam, rántottát vacsoráztam -minő ostoba, de egyszerű ötlet- aztán elmentem aludni. Nem mosogattam el, nem tettem el a szennyes ruháimat sem. Csak levettem őket, a földön hagytam és egy szál alsónadrágban bedőltem a puha és kényelmes ágyamba. Nem sokkal később a következőre ébredek fel; takarómba csavarodtam, de olyan mértékben, hogy mozdulni nem tudtam és mindezek mellett nekem szükségem volt egy pohár vízre... vagy egy korsóra... esetleg kettőre. Morogtam egyet-kettőt ami leginkább csak magamnak szólt, amit az álmosság váltott ki belőlem. Nagy nehezen sikerült kiszabadítanom az egyik karomat, majd a másikat is, végül pedig egyik láb... és a másik. Nagy nehezen kihámoztam magam a takaró szorításából, de ekkor, épp csak lábra álltam, elestem a papucsomban. Nem kértem plusz ébresztést, sem pedig csókot a padlótól, de már mindegy. Feltápászkodtam és leballagtam a lépcsőn. Szerencsére azon nem estem el. Kitapogattam a konyha lámpájának a kapcsolóját és feloltottam a lámpát. A hirtelen fény vakítóan hatott a sötétség után, de igyekeztem résnyire összehúzott szemeimmel így is megtalálni a szekrényt. Elővettem egy poharat és... elejtettem. Hangosan csörömpölt, ami bántotta a fülemet ugyan, de túl éltem a hirtelen zajt. Felvettem, megtöröltem és végre valahára töltöttem magamnak egy kis vizet. Már a harmadik pohárnál jártam amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Mintha már korábban is hallottam volna halk neszeket, de annyira fáradt vagyok, hogy figyelmen kívül hagytam a lépteket amik közeledtek felém. Letettem a poharat és megfordultam. Szememet még mindig bántotta a lámpa fénye, de így is kitudtam venni, hogy egy fiatal nő áll előttem. Hozzám sietett és megölelt. Váratlanul ért a dolog, pedig tudom, hogy ismerem ezt a nőt. Neki lökött az öt centivel mögöttem elhelyezkedő konyhapultnak. Ez csak megerősítette bennem az érzést, nem alszom. Átkaroltam a lányt, de még mindig nem ébredtem fel annyira, hogy felfogjam ki ez vagy mi ez. Miután elengedett és innen közelebbről is megtudtam nézni magamnak az arcát, akkor jöttem rá, hogy ez Chris. Chris? Mit keres ő itt? Megdörzsöltem a szemeimet és újra megnéztem magamnak. Ez tényleg ő.
- Mit... mit keresel te itt? - kérdeztem tőle álmosan és nyomottan miközben újra megdörzsöltem az arcomat és a szememet. Tudja egyáltalán, hogy hány óra van? És... fú, de most mennyi kérdés jutott az eszembe. Fejemet elöntötték a kérdések armadája, amikre más esetben ordítva vagy dühösen követeltem volna a választ, de jelen esetben még arra sem vagyok képes, hogy azt mondjam: bu. Szerintem ismer már annyira, hogy tudja miként reagálnék egy ilyen helyzetre és váratlan látogatásra, de most nem megy. Nem tudom hozni a saját formámat se ilyen álmosan. Hol van az ágyam?

words: 454 music: honestly note: -

made by Rew