Viola & Karina

You are my bestfriend...

Nem értettem, hogy miért tudta ezeket a dolgokat és miért reagált ennyire higgadtan. Még egy pillanatra az is átfutott az agyamon, hogy ő végig tudta, csak nem mondta el nekem. Vajon tartott volna valamitől? Vagy esetleg szörnyeteg vagyok? Figyelem őt és egy darabig nem mondok semmit se. Bólintok arra amit mond. Mindennek van valóság alapja, ezt eddig is tudtam, de úgy gondoltam mindig is, hogy az emberek képzeletének a szüleményei ezek a lények. Ezekre fogták a félelmüket, vagy pedig a hőn áhított bátorságukat akartál megjeleníteni így, de az is lehet, hogy csak a magányukban találtak ki mindenféle történetet, lényt, hogy úgy érezzék, hogy nincsenek egyedül. Ezek szerint viszont tévedtem és nagyon is léteznek ilyen szörnyek. Karina szavaira felkapom a fejemet és fürkészem a tekintetét.  Lennének más fajta lények is? Erre céloz? Vajon mire lehetek képes még.. Tudni szeretném. Kockáztatni se mernék és ezt szerintem ő is pontosan tudja. Vajon képes lenne megállítani? Ekkor újra visszajutok az eredeti kérdéshez, hogy miért nem lepte meg ez a dolog.
Boszorkány vagy te is? - kérdezem tőke szinte suttogva, de folyamatosan őt nézem. Soha nem tudott nekem hazudni és biztosan most se fog menni. Nem hiszem, hogy profi füllentő lett volna belőle az elmúlt pár nap alatt. Nem mozdulok és feszültem figyelek. Minél több mindent szeretnék tudni és ha ő is boszi, akkor tudna nekem segíteni. Akár ez a dolog erősítheti a barátságunkat is, de attól tartok képes lenne akár szétszakítani is.
Zavart-e ez az egész dolog? Talán kicsikét, de sokkal inkább az érdekelt, hogy mit tudok megtenni. Vajon képes lennék másokat is irányítani, vagy bármire felhasználni ezt a képességemet? Illetve az is nagyon érdekelt, hogy mik lehetnek a határaim. Mindig is kíváncsi és vakmerő lány voltam és emiatt se fogok megváltozni. Talán pont ellenkezőleg fog minden történni. Még vakmerőbb leszek, s még inkább veszélybe fogom sodorni magamat, de pontosan tudom, hogy ő mindig mellettem lesz és meg fog állítani, vagyis megpróbál majd, akkor ha esetleg túl messzire mennék.
Megrázom gyorsan a fejemet, mert nem tartom jó ötletnek ezt az egészet. Nem akarom, hogy bármi baja essen neki is. Talán csak én is azért éltem túl, mert még őt is sikerült meglepnem, nem csak magamat. - Kérlek felejtsd el őt. Nem akarom, hogy a közelébe menj. Biztos vagyok abban, hogy nem habozna, hogy megöljön téged. - mondom neki sietve, hiszen láttam a férfi szemeiben a poklot, láttam ahogyan a tűz ég a szemeiben és egyre nagyobb, s mohóbb lesz a vágya.
Esetleg nem mehetnék valahova máshova? Úgy érzem, mintha mindenki minket figyelne és nem szeretnék ennyi fül hallatára beszélni, mert esetleg még valaki felhasználná ellenünk. - mondom neki kedvesen és egy picit aggódva nézek körbe. A tekintetem találkozik valakiével, de hirtelen elkapja a fejét. Meg se várva Karina válaszát kitolom a székemet és felpattanok róla. Sietős léptekkel elindulok az utcán. Nem csak emiatt akartam elmenni, hanem egyszerűen felzaklatott ez az egész dolog. Tisztán emlékszem arra, ami ott történt, de néha még mindig azt hisze, hogy csak a képzeletem szüleménye ez az egész. Nem értettem, hogy akkor miért nem féltem, s most miért félek kicsit és miért látom mindenhol annak a személynek a szemeit. Mintha üldözne engem...

Viola & Karina

You are my bestfriend...

Karina mondhatni a jobbik énem. Én sokszor mentem a fejem után, nem törődve semmivel se.  Nem egyszer kerültem már nagy bajba, nem egyszer fordult már elő az se, hogy az életemmel játszottam, de azóta az esett óta egyszerűen nem tudott semmi se érdekelni. Nem gondoltam azt, hogy amiatt már én is sebezhetetlen lettem vagy bármi ilyen, egyszerűen csak kerestem, jobban mondva vágytam a veszélyre.  Mondhatni a veszély éltetett és ennek köszönhetően maradtam épp elméjű. Karina is egyre többször tartott velem a „veszélybe”,  de még mindig jobb volt nálam. Egyedül ő volt az a személy, aki le tudott állítani, mielőtt bármi komoly baj történne. Fontos volt számomra és örülök annak, hogy megismertem őt. Kaptam egy őrangyalt az élettől.  Nem csak a legjobb barátom volt számomra, hanem a testvéremnek is tekintettem őt. Tudtam jól, hogy jóban és rosszban is számíthatok rá, s nekem csakis ez számított, hogy végre találtam valaki olyat, akire, mindig számíthatok.
Tudtam, hogy nem egy ijedős fajta, sőt akár azt is mondhatnánk, hogy ahhoz képest, hogy mennyire szeretem a veszélyt, annyira féltem én a horror és a hasonló filmektől, de ő viszont még azokat is szerette.  Sok mindenben hasonlítunk, de sok mindenben különböztünk is, de ezek  az ellentétek ellenére is mindig jól megértettük a másikat.  De ez azért még se normális dolog volt, amit mutatni szerettem volna neki.  Sokszor véletlenül történtek a dolgok, főleg akkor, amikor feszült, ideges voltam. Talán most először féltem emberek közé menni, hiszen soha nem tudtam azt, hogy mi fog történni, mit fogok csinálni. Pláne akkor, amikor valaki felhúz, mert akkor tényleg elvesztem a kontrolt és senkit se szerettem voltam bántani, meg nem is szerettem volna senki figyelmét felhívni arra, hogy nincs valami rendben velem.  Amikor végeztem a gyertyás dologgal, akkor még egy darabig nem néztem rá. próbáltam összeszedni magamat és úgy tenni, mintha semmi se történt volna.  Óvatosan pillantottam rá, s a kalapomat is kicsit lejjebb húztam, hogy még jobban takarjon. Figyeltem őt és türelmesen vártam.
Honnét tudod? S boszorkányok a történelemben, s a filmekben léteznek. – mondom neki sietve, de végül az ajkamba harapok, hogy ne folytassam tovább ezt az idiótaságot, mert van abban valami amit mond. De nem értem, hogy hirtelen miért most jelentkezik ez a dolog, vagy hogy mi ez… Egyszerűen annyira zavaros minden.
Te.. ? – néztem rá kíváncsian, de nem bírtam kimondani azt a szót, hogy boszorkány. Egyszerre volt ijesztő és csábító is a dolog, de még  nem akartam ezt a tényt elfogadni.  Nem értem, hogy nem tűnt fel ennyi időn keresztül, hogy ő esetleg nem is normális ember, hanem esetleg boszorkány. Oldalra pillantottam és haboztam kicsit. Biztos voltam abban, hogy nem fog örülni annak, amit most fogok mondani, hiszen szerinte nem kellene kutatnom az a személy után, illetve nem kellene arra a környékre se mennem.
Ez nem éppen fog neked tetszeni, de rendben van. – mondtam neki egy kisebb sóhaj kíséretében, majd a poharammal kezdtem el babrálni. – A Hell bárban jártam, majd amikor indultam haza, akkor valaki követett, végül pedig beszélni kezdtünk. Ismerős volt  a hangja, ismertem már valahonnét, majd rájöttem, hogy ki az. Ő volt az. – s lopva néha Karina-ra pillantottam. – Végül pedig fura dolog történt. Amikor már nem tudtam uralkodni magam, akkor egyszerűen valami megmagyarázhatatlan történt, majd pedig egyre gyakrabban. – majd a mondandóm végén megrántottam a vállamat. -  Ennyi röviden a történet.  – közben végig őt néztem. Nem tudtam, hogy mit fog mondani, vagy tenni, de ez az egész szituáció eléggé fura volt. Főleg, hogy pont akkor jött elő ez a dolog, amikor az elrablómmal találkoztam.

Viola & Karina

You are my bestfriend...

Régóta ismertem és már azt is bebizonyította, hogy sok esetben kitart mellettem. Nem voltam angyali teremtés, de annál inkább szerettem bajba keveredni, legyen szó iskoláról, vagy csak úgy az életben. Ő mindig kitartott mellettem. Egyszer nem támadott hátba, pedig megtehette volna. Otthagyhatott volna a rosszban és elnyelhetett volna a bűn mocsara, de nem így lett. Ő se volt angyal, de legfőképpen miattam tett mindig rossz dolgokat, de azt mindig is láttam rajta, hogy élvezi és ennek örültem. Az embernek mindig is szüksége van egy olyan barátra, aki képes a másikért bármire és mi ilyenek voltunk. Ismertük egymást titkát, olyan titkokat, amiről másoknak soha nem beszéltünk, legalábbis én így hittem. Soha nem gondoltam volna azt, hogy ő is boszorkány, akkor lehet én is könnyebben tudtam volna neki elmondani.
Ennek igazán örülök. - mondom neki kedvesen, de a hangom is és a mosolyom is annyira erőltetett, hogy csak na. Tényleg örülök annak, hogy vele legalább minden rendben van, de most még ennek se tudok igazán örülni. Szeretnék boldog lenni, élvezni az életet úgy, mint régen, de valami miatt úgy érzem, hogy kezdek becsavarodni és muszáj erről valakinek beszélnem. Segítségre van szükségem, még ha ezt nem is vallom be teljesen, vagy nem mondom ki hangosan.
Figyelem ahogyan feláll és mellém huppan. Tudom jól, hogy látja rajtam, hogy nincs minden rendben, de pont ezért fontos annyira számomra, mert képes a sorok között is olvasni. Idegesen pillantottam körbe, majd egy erőltetett mosollyal néztem rá. Össze kell szednem magamat. Ő nem fog elrohanni, illetve nem fog örültnek gondolni engem.
Történjen bár nem fogsz sikoltani. Rendben? - néztem rá kérlelően, majd pedig az asztalon lévő gyertyatartót elvettem. Szerencsére most még nem égett, hiszen ehhez túl világos volt. Próbáltam úgy tartani, hogy senkinek se tűnjön fel az, amit csinálni fogok. Egy pillanatra lehunytam a szememet, hogy összeszedjem magamat, majd pedig egy varázsige közben legyintettem a kezemmel és a gyertya égni kezdett. Majd pedig újra megcsináltam és akkor pedig elaludt. Óvatosan pillantottam Karina-ra és próbáltam olvasni az arckifejezéséből. - Nem tudom, hogy lehetséges ez, vagy mi történik velem, de napok óta ilyen fura dolgok történnek. - mondtam neki kétségbeesetten és reménykedtem abban, hogy nem fog elrohanni és magamra hagyni, mert erről még senkinek se beszéltem.

Viola & Karina

You are my bestfriend...

Reménykedtem abban, hogy ma nem fog esni az eső, mert a sötét felhőktől eltekintve gyönyörű nap volt. Szeretem a meleg, nyári napokat, mert ilyenkor elég volt egy lenge, nyári ruha, meg esetleg egy kalap. Nem kellett túlzottan beöltöznöm és amúgy szerettem, ha a selymes bőrömet a napsugarai, illetve a szél simogatja. Örültem annak, hogy Karina üzent nekem, hogy találkozzunk. Szükségem volt már valakire, mert kezdtem úgy érezni, hogy bekattantam, vagy esetleg bevertem a fejemet és képzelődöm. Fura dolgok kezdtek el történni Blakel való találkozásom óta. Nem tudtam azt, hogy ennek mi az oka, vagy miért pont akkor kezdtek el történni a dolgok. Talán az is közre játszott, hogy előtte még soha nem voltam ennyire mérges és dühös.
Mosolyogva lépdeltem a járdán a barátnőm irányába. Úgy éreztem, hogy ez a nap még sok meglepetéssel fog szolgálni, illetve csakis jó lehet, mert még a nap is újra kisütött. Adtam egy baráti puszit az arcára, leültem az egyik székre és mosolyogva néztem a gyönyörű barátnőmet. Láttam idefelé jövet, hogy más se tudja levenni a szemét róla. Talán, ha kések, akkor már egy másik asztaltársa lenne, de nem bántam volna, mert a srác, aki folyamatosan nézte őt helyes volt, de ha bántani merte volna Karinat, akkor velem gyűlt volna meg a baja.
Miért? Történt valami? - aggódva pillantottam rá. Egyáltalán nem tetszett az ahogyan mondta ezt az egészet. Reménykedtem abban, hogy nem történt semmi komoly baja, de bíztam abban is, ha bármi lenne, akkor elmondaná nekem.
Tudom és sajnálom. - mondtam neki kedvesen. Talán egyedül vele tudtam kedves lenni és nem utálatos. Nem voltam könnyű eset, de mellette minden könnyebb volt. Ő megértett és azt is tudta, hogy mikor kell csak hallgatnia. - Csak eléggé fura napjaim voltak. - mondtam neki kicsit ködösen és közben rendeltem egy innivalót magamnak. - Nem tudom, hogyan mondjam el. - mondtam egy apró sóhaj kíséretében, mert már egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy nem fog hülyének nézni, ha megtudja az igazat.

Viola & Karina

You are my bestfriend...

Soha se voltam az a nagy fagyizós típus, főleg nem ilyen helyen. Nem jártam ilyen helyre gyerekkorom óta, talán furán hangzik, de az elrablásom utána minden olyan helyet kerültem, ami a régi énemre emlékeztetett, hiszen mindennél jobban fájt az, hogy nem lehetek már soha se olyan boldog, mint régen. Persze a a fagyit még mindig szerettem és szívesen vonultam be a szobámba egy-egy fagylaltos doboz kíséretében. Most viszont ez se érdekelt, mert az egyetlen igaz barátommal találkoztam, Karina-val. Ritka neve volt, de pontosan annyira volt különleges a neve, mint a személyisége, illetve a kinézete.
Hasonlítottunk is kicsit egymásra, meg nem is, de az biztos, hogy mindig is jól megértettük egymást és soha nem titkolóztunk egymás előtt. Nem sokáig készülődtem, amikor elhívott egy találkozóra, mert már én is beszélni akartam vele. Biztos voltam abban, hogy ő nem fog örültnek nézni amiatt ami történt velem pár napja, de én magam fogalmam sincsen arról, hogy mi történik vele és hamarabb beszélnék neki erről, mint a nővéremnek. Előbb meg kell tudnom, hogy mi ez az egész és utána következhet Lia is, mert komolyan, ha ő hülyének nézne vagy valami, akkor nem tudom, hogy mit is csinálnék, mert a családból már csak ő maradt meg nekem és Karina, számomra ő is olyan volt, mintha a testvérem lenne. Tisztán emlékszem arra, amikor találkoztunk. Mondhatni egy angyalka volt régen, de sikerült kicsit megváltoztatnom őt, de ezt egyáltalán nem bánom, mert remek társaság, de nem olyan értelemben. Mi csak barátok vagyunk és ez így van jól. Magamra kaptam egy fekete ruhát és egy fekete kalapot, meg persze egy magassarkút és elindultam a megadott hely felé. Leintettem egy taxit, így egészen hamar megérkeztem, mert nem volt szükségem túl sok sminkre se. Egyszóval hamar elkészültem .
Amint kiszálltam a taxiból körbe pillantottam és mosolyogva indultam el a lány felé. Megöleltem és adtam neki egy baráti puszit. - Örülök, hogy látlak. - mondtam neki kedvesen, majd picit lejjebb húztam a kalapot a fejemen, hogy a nap se süssön a szemembe, illetve ne perzselje az arcomat. Hoznom kellett volna napszemüveget, de sajnos elfelejtettem.- Itt lenne az ideje, hogy rendeljük, de a legfontosabb az, hogy mi van veled? Hogy vagy, Karina? - kérdeztem mosolyogva és közben figyeltem az embereket és próbáltam nem egyből kinyögni azt, ami annyira foglalkoztat.