Nem akartam megijeszteni szegény lányt, de talán mégis csak sikerült. Bár az tény, hogy nem futott el és nem kezdett el sikítani, mert akkor tuti, hogy nem lettem volna ilyen kedves. Nem szoktam magamat felfedni mindenki előtt, mert most részben megtettem. Tudhatja, hogy nem vagyok sima ember, de talán azzal nincs tisztában, hogy egy vámpírral áll szemben. Azt szokták mondani, hogy a futás hasznos dolog, de ebben a helyzetben biztosan nem lett volna az, mert mielőtt pislanthatott volna már ott is lettem volna előtte. Nem szoktam embereket üldözni, maximum akkor, ha játszani szeretnék velük, de ő most másabb volt. Volt benne valami. Talán az ártatlansága fogott meg, illetve az is, hogy ha a sejtésem nem csal, akkor nem sok mindent tudhat eme világról. Szerettem volna neki megmutatni és azt is szerettem volna, ha mellém áll. Egy barát mindig jól jön, főleg ha boszorkány az illető. Elmosolyodtam a reakcióján és vártam. Hallottam, hogy még a szíve is félreüt, de reménykedtem abban, hogy nem lesz semmi komoly baja, mert az totálisan szívás lenne, ha pont most halna meg és miattam. Ohh, a frászt se akartam rád hozni, de tudod szeretem kimondani egyből a dolgokat. Nem láttam értelmét annak, hogy kerülgessem a forró kását. Jobb előbb túl esni, mert így legalább tudod, hogy nem hazudok neked. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon és közben összefontam a karomat magam előtt. A mosolyom viszont hamar lehervadt az arcomról. Hallottam a lány szavait, majd idegesen körbepillantottam. Kicsit közelebb mentem hozzá és megráztam a fejemet. Ne itt, mert a végén valamelyikünk nem éli meg a reggelt. - mondtam neki sietve és újra egy barátságos, illetve meleg mosoly jelent meg az arcomon.- Mi lenne, ha eljönnél hozzám és akkor válaszolok a kérdéseidre, s ne félj. Nem leszel a vacsorám. - mondtam neki egy kisebb nevetés kíséretében és türelmesen vártam a válaszát.
I am a little bit of loneliness , a little bit of disregard
A látszat néha csal? Ez mondás sok esetben bizonyul igaznak, bizonyos szempontból talán még az én esetemben is, gondolva itt arra, hogy a jelenleg türkizkék színben pompázó hajam, számos tetoválásom és piercingem ellenére mégsem vagyok akkora állat, mint amilyennek első blikkre gondolnak az emberek. Például nem vagyok tuskó, ami azt hiszem fontos momentem. Átkísérem a vakokat a zebrán, persze csak, ha akarják, átadom a helyem az időseknek közlekedési eszközökön és mosok,főzök,takarítok,olvasok. Szóval az imázsommal ellentétben egészen rendes lánynak gondolom magam. Mikor Kenzy rátér a találkozásunk milétére kissé megszorul bennem a levegő, mit kissé hosszú percekig nem cserélődik az oxigén a tűdőmben így a következő másodpercek nagyrészét átköhögöm. Szóval tudja. Boszorkány, olyan erővel szakad rám ez a súly, hogy szinte összerogyok alatta. Megijeszt az egész szituáció, hiszen magam is alig tudom feldolgozni a helyzetet, azt hogyan tudnám, hogy valaki más rájött?! Egyáltalán mit kell ilyenkor csinálni. Elszaladni, sikítani,tagadni? Vagy ez is olyan, mint amikor alaposan becsiccsent az ember? Vagyis, ha rádfogják, hogy boszorkány vagy talán magabiztosan kell állítani, hogy a másik fél az? Nem tudom, fogalmam sincs. Gombóc képződik a torkomban és hosszú percekbe telik, mire képes vagyok kipasszírozni magamból egy értelmes mondatot. -Túlságosan nem, az igazság az, hogy magamnál jobban semmi sem tud kiakasztani. Mondom és idegesen a hajamba túrok. Arra gondolok talán Kenzy lenne a megfelelő személy, akinek feltehetem a hülye kérdéseimet, talán ő képes megmondani, hogy ne csináljak magam körül katasztrófákat meg mini forgószeleket. -Az ilyeneknek, mint én..ez mindig ilyen gáz? Mármint bútorok röpködnek körülöttem, meg mindenféle egyéb olyan, ami kicsit sem szokványos vagy racionálisan megmagyarázható és nekem ez nagyon nem tetszik. Jelentem ki fejrázással egybekötve és őszintén remélem, hogy ezzel a beszélgetéssel kicsivel több lesz a tarsolyomban, mint eddig.
Kenzynek :$/ Restellem a késlekedést. / Háttérzaj: Fúr a szomszéd. :O
Türelmesen vártam és mosolyogva figyeltem lányt, amint a gondolataiba merült. Számomra még fiatal volt az este és nem terveztem hamar hazamenni, illetve kíváncsi voltam rá. Szerettem volna megismerni részben, mert úgy éreztem, hogy egy boszorkány barát soha nem ártana, sőt talán még a hasznomra is lenne. Fiatal volt és talán még nem tudja rendesen uralni az erejét, de én segíthetek neki, mert jó pár varázskönyv porosodik a padlásomon. Sok év alatt gyűjtöttem össze őket, mert nálam soha senki se keresné és ebben pont ez a jó, mert annak adhatom oda, akinek én akarom. Egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat a zavartságát látva, de egyáltalán nem bánom. Jó ezt is tudni, hogy képes vagyok még ilyen téren is az embereket zavarba hozni. Általában nem vagyok ilyen türelmes, mint most, de valami legbelül azt súgja, hogy megéri vele annak lenni, így továbbra is némán, de mosolyogva állok előtte és várok. Várom azt, hogy megszólaljon, bár fogalmam sincsen, hogy meddig bírok szótlanul állni, de még szerencsére éppen idejében szólalt meg újra. Látszat néha csal. - mondtam neki még mindig mosolyogva, majd pedig kicsit komolyabban folytattam. - Téged kerestelek Misa. - egy pillanatig nem szólaltam meg, mert fogalmam sem volt arról, hogy miként reagál erre az egészre, de reméltem nem fog elfutni.- Tudtommal boszorkány vagy, illetve engem egyik fae se küldött. Magamtól jöttem, mert felkeltetted az érdeklődésemet. Remélem nem ijesztettelek meg túlzottan. - mondtam neki óvatosan és közben végig őt figyeltem.
I am a little bit of loneliness , a little bit of disregard
Ahha, szóval Kenzy, bár ez így névügyileg nem segített jobban elhelyezni a táplálékláncban, de legalább nem érzem magam olyan hülyén. Megkell mondjam kissé zavarbajöttem, nem vagyok én hozzászokva, ahhoz, hogy az utcán sétálva sponhtán felismerjenek. Ez már egészen olyan, mintha híres lennék és életemben először felmerült bennem a kérdés, akarok-e a magam kis örömzenéjéből megélhetési kérdést csinálni, de mivel Kenzy változatlanul itt áll velem szemben, ezért inkább megszakítom a magammal való csevejt és újra rá figyelek. -Ja, igen tényleg. Motyogom zavartan, valójában tudom, hogy itt most nem kellett volna mondanom semmit, de valahogy oldanom kell a saját hangulatomat különben a felgyülemlett frusztráció és az előbbi meglepetés elegye okvetlen bunkóvá változtat. Ezekután viszont eszembe jut az is,amit korábban fejtegettem magamban, mikor azon gondolkoztam, hogy nekem Kenzy valahogyan nem Vendetta-gyanús. Nincs kitetoválva, nem visel piercinget, természetes színű a haja, kellemes a sminkje és átlagosan csinos a ruházata pont mint a múltkor. Épp ezért szúrtam ki, no meg azért, mert imádkoztam, hogy a fiaim közül egyik se szedje fel, mert ahhoz túl normális lánynak látszik, hogy bármelyik zenekarostársammal kezdjen. Úgy döntöttem hagyom, hogy előítéletesnek tűnjek és rákérdezek a dologra. -Hülyén fog hangzani, de...pontosan mit is kerestél a fellépésünkön? Mármint, szóval úgy értem nem tűnsz olyannak, aki szabadidejében pont a mi zenénkre tombol. A mondatkezdés tökéletes volt, ugyanis tényleg baromságnak tűnt, amit hagytam kiszökkenni fogam kerítésén, de legalább, mivel magamhoz méltó módón viselkedtem már a zavarom elillant. Ennek pedig őszintén örülök, mivel minél idegesebb vagyok annál ostobábban tudok megnyilvánulni.
Kenzynek :$/ Naná, hogy tetszik. / Háttérzaj: Dream Theater: Pull me under
Sok mindenre képes voltam azért, hogy új tehetségeket fedezzek fel. Persze nem voltam producer és semmi ilyen. Nem hiányzott nekem ez az élet, hiszen már így is néha az életem bizonyos jelenteti beleillettek volna különböző filmekbe. Kaptam már ajánlatot ilyen téren is, de csak nevetve otthagytam mindig ezeket a személyeket. Nem vonzott a színészet, mivel az életem bizonyos pillanataiban én magam is egy szerepet játszottam, persze az ok mindig más volt. Néha azért, hogy életben maradjak, néha pedig azért, hogy kijátszhassak másokat könnyen. Tudtam igézni vámpír létemre, de abban semmi buli nem volt. Mindig is szerettem a kihívásokat és Misae pontosan ilyen kihívás volt számomra. Nem volt nehéz rábukkannom, mert sokan pletykáltak róla, de ez engem egyáltalán nem zavart. Nem csaptak még le rá, így esélyem volt arra, hogy bizalmába férkőzzek és megnyerjem magamnak eme fiatal boszorkányt. Egyelőre még nem volt semmi konkrét tervem vele, mert természetesen előbb tudni akartam, hogy milyen is valójában. Mosolyogva pillantottam a lányra és bólintottam arra, amit mondott. Örültem annak, hogy legalább emlékszik rám látásból, de annak még jobban, hogy nem tudja kicsoda is vagyok, mert érdekes lett volna, ha a kinézetem alapján rájön az én kilétemre, mert azóta a bizonyos eset óta kicsit óvatosabb lettem. Igen, ott találkoztunk és semmi baj, hiszen nem mutatkoztam még be Misa. - mondtam neki egy barátságos mosoly kíséretében.- Mackenzy vagyok, de szólíts csak Kenzy-nek. - mondtam neki még mindig kedvesen és közben végig őt figyeltem. Nem tudtam, hogy halott-e már rólam, de az se érdekelt, ha igen. Szeretettem az emberek véleményét megváltoztatni, illetve úgy éreztem, hogy még hasznomra lehet.
I am a little bit of loneliness , a little bit of disregard
-Hogy az a rakoncátlan hétfarkú rozsdásseggű öregördög kapja a hátára azt a mocsok tolvaj ribancot ,és úgy vigye be az iráni háborús övezet közepébe pusztulni! Dohogtam, először csak magamban aztán már hallhatóan is, mivel csak a legjobb barátom Seb volt lehetett fültanúja a kirohanásomnak. Utáltam, ha ellopják az ötleteimet, azt meg, ha lehet mégjobban utáltam, hogy valaki olyan lopja el az ötletemet és fordítsa a maga előnyére, akiről még azt sem tudom hol lakik, így nem tudom egy délután leforgása alatt legyilkolni a családját, a barátait és a szomszédságát. -Manócska, annak ellenére, hogy mindössze 18 éves vagy nagyon is úgy beszélsz, mint egy háborús veterán, ami.., nos megrémít. Barátom félhangos nevetéssel díjazta a fantasztikus okfejtésem, persze mit is várhatok Terézapától? Még véletlenül sem jellemző rá, hogy bármin is felhúzná magát, vagy kétségbeesne. Olyan típusú ember, aki még egy oroszlántámadást is csupa szép szóval hárítana el és mindezekután az oroszlán szégyenteljesen hívná meg teázni és maga sem tudná, hogy viselkedhetett így. Ennek fényében nem igazán kavarta fel az sem, hogy egy másik együttes az énáltalam kitalált dallammal kreált dalt és lépett fel vele. Pofátlanság! Annak pedig nem kicsi, hanem hatalmas. -Komolyan csak engem zavar, hogy én találtam ki az egészet és még nekik áll feljebb? Seb egyetértően elvigyorodott és megpaskolta a lapockám környékét. -Ember, néha igazán vehetnél egy nagy levegőt, kezdek félni, hogy egyszer egy dührohamtól szétrobban a fejed. Ráfintorogtam, majd legalább két percig csöndesen baktattam mellette a tömött utcán. Így dolgozni. Minek dolgoztam ezzel egyáltalán? Nem kell nekem szerelmes dal, minek is kezdtem neki. Most majd megírhatja más az Andynek szóló melódiámat, vagyis megint álldogállhatok a kötő betonban a nyomorult érzelmeimmel. A mai nap egyetlen pozitívuma, hogy dühömben legalább senkire sem robbantottam rá a házát. -Elválnak útjaink. Mondta Seb és maga felé fordított, hogy az arcomba nézhessen. -Érjél haza emberien, mert anyád rosszul lesz és legfőképpen, ne csináld azt. -Mit is? Kérdeztem vissza kissé pofátlanul, hiszen lehetett tudni mire is akar kilyukadni. -A furaságot. Na szia, Misácska! Intett és befordult a sarkon. Nekem eszemben sem volt hazamenni, még a végén idegösszeroppanást kaptam volna a szülői kiselőadástól, milyen fölösleges is zenélnem, pláne ebben az embernek nem való műfajban. Éppen a főtéren gyalogoltam és azon gondolkoztam, hogyan is érem el, hogy sóval hinthessem fel a helyét annak az ármánykodó rockhercegnőnek, mikor is valaki nekem ütközött, pontosabban lefejeltem egy vállat, majd a nevem hallottam. Felnéztem. Lány, magas, barna, szép,fiatal,jó cuccok,jó alak. Honnan is ismerős? -Misae bizony, bár inkább Misa, ha kérhetem. Te pedig? Kis kérdőhangsúllyal alátámasztott szünetet hagytam, persze fölöslegesen hiszen hamar megválaszoltam a saját kérdésem. -Vendetta klub, múlthét? Ne haragudj de nincs meg a neved, ilyen szempontból vacak a memóriám. Mondtam mosolyogva. Mit kereshetett ez a csaj a Vendettában? Nem néz ki úgy, mint aki odavalósi lenne .
Kenzynek :$/ Well..ez most szar lett bocsánat. / Háttérzaj: Linkin Park: Faint
Gyönyörű nyári este volt, még az idő is kellemes volt a sok vihar után, de legalább mondhatni New York belvárosa kicsit felfrissült. Soha nem voltam az a személy, aki otthon tud ülni a fenekén. Szerettem különböző bárokba is járni, mivel sok új fae-t lehetett megfigyelni. Szerettem az újakat megvagyok. figyelni, persze egyik se az én fajtámból való volt. Volt már olyan, hogy én tettem valakit vámpírrá, de ettől függetlenül nem szívesen csináltam ilyet. Akit átváltoztatok azért felelősséggel is tartozom. Persze szívesen vigyáztam újakra, de most nem állt szándékomban felhívni mások figyelmét magamra. Főleg, hogy legtöbben azt hiszik, hogy halott vagyok és ez így van jól. Nem vágyok én nagy közönségre. Felkaptam egy dzsekit és elindultam a belvárosba, míg végül elértem a főtérhez. Ebben a késői órában is tele volt emberekkel, bár valószínűleg sokan úgy gondolják, hogy még fiatal az este. Nem vágytam most arra, hogy bulizzak. Egyszerűen csak sétálni szerettem volna és kicsit élvezni az estét, megfigyelni az embereket és hasonlók. Hirtelen egy kutyus futott oda hozzám, mire mosolyogva simogattam meg, de amilyen gyorsan ott termet, olyan gyorsan is tűnt el. Amikor felálltam, akkor véletlenül neki mentem egy lánynak. Automatikusan utána nyúltam, de hirtelen el is engedtem és mentem is volna tovább, de ismerős volt. Megfordultam és a lányra pillantottam. Misae? - kérdeztem kíváncsian, mert ismerős volt, de nem voltam biztos a dolgokban. Zenélni hallottam már őt és azt is pontosan tudtam, hogy egy boszorkányról van szó,de még én is tévedhetek.
Home 
Subject: Re: Főtér 
Because everyone has a good and dark side
/ Háttérzaj: Fúr a szomszéd. :O
/ Háttérzaj: Dream Theater: Pull me under
