Dean & Liz

- Nem vagy egyedül ezzel - mosolyodtam el, mert beigazolódott az, hogy mindketten romlottak, őrültek, eszelősek vagyunk. Legbelül is ilyen. Nos, tudtam, hogy ő sem valami jófiú, látszódik rajta. Hát, én sem vagyok jobb. A lelkem legmélyén még van valami, ami a régi időkből megmaradt. Már az is homályba vész lassan.
- Veszem észre - cinikusan csak ennyit mondok hozzá, mert az, hogy nála nincsenek határok, nálam bizony vannak.
A határ, a korlát ugyan jól jöhet, de van, aki szótárában ezek hanyag módon nincsenek, vagy simán kitörölték őket a fejükből is. Ez a farkas is ezt tette. Én nem, mert figyelnem kell mindenre, és mindennek van határszéle, amit ha egyszer átlépek, mindent megtesznek, hogy engem simán megöljenek.
- Ez a csalódás az arcodon... hamis - halovány mosollyal az arcomon mondtam ezt.
Nem vagyok pszichológus, de tudom, mi az igazi, és mi nem. Az elmúlt évek során nagyon jól megtanultam mindent, amit lehetett. Egy fához szorított a következő pillanatokban. Jaj, hogy azért, mert hozzá mertem nyúlni őfelségéhez? Ez vicces lesz, ha azt hiszi, hogy ezzel véget vethet az életemnek.
- Ahogy látom, te már döntöttél, mit fogunk játszani - vigyorogtam, mert nem féltem tőle. Túl sok a közös bennünk ahhoz, hogy borzongjak miatta. - Milyen titkaid vannak még ezeken az agresszív, dühös, arrogáns, pofátlan jellemeiden túl? - kérdeztem tőle. - A szemedbe nézek, és azt látom, mi kettőnkben több a közös nevező, mint azt hinnéd - lehet, hogy ezzel még jobban felhergeltem őt, de nem hiszem, mert mintha gyengült volna a szorítása, bár ez lehet pillanatnyi dolog.

ღ zene: magic | megjegyzés:

Dean & Liz

Nem vagyok jó, az ellentéte vagyok mindannak, amit a külsőm mutat. Egy szörnyeteg vagyok, aki bármire képes, de persze a saját határain belül marad. Nem viszek túlzásba semmit, a látom, hogy a vég, a lebukás közeledik.
Bizalmatlanul állok mindenkihez, így ehhez a fickóhoz is, akinek még a keresztnevét sem tudom. Ki tudja, lehet, nem is érdekel már az sem.
- Biztos valahol, nagyon mélyen az vagy - böktem ki hirtelen, mert mindenkiben ott van egy régi emlékfoszlány, hogy miféle volt évekkel ezelőtt. - Elhiszem - a biccentése után ennyit mondtam csak.
Tudtam, hogy nem lesz egyszerű az, hogy őt a közelemből eltávolítsam legalább pár méter távolság erejéig, nem az a fajta, aki szót fogadna bárkinek is. Engedetlen. Ez kicsit hasonlít rám, de csak ennyi.
- Nem igazán zavar, de jobb szeretem, ha tisztes távolság erejét megtartják azok, akikkel beszélek - válaszoltam neki higgadtsággal, nem erre számít, az holtbiztos. - Micsoda őszinteség a bunkóságodról, ezt nevezem - elmosolyodtam.
Ezután próbálkozik valamivel. Hátsó szándéka, hogy felbosszantson engem. Tündérke? Garanciát adok arra, hogy a tündérkén kívül bármi vagyok.
- Nem szívesen tenném tönkre most a karmaimat, mert nemrég manikűröztem őket, és most annyira szépek - szenvtelenül jelentettem ki, és közben pedig vigyorogtam a fickóra, aki még közelebb lépett hozzám, s még az arcomon is végigsimított. - Látom szeretsz incselkedni - mondtam neki határozottan. - Azt reméled, hogy végighúzom a karmaimat a tested minden apró porcikáján? - kérdésemet feltettem, és csak néztem a pofikáját, amire a mosoly csak ráfagyott, majd a kezemmel odanyúltam az ő kezéhez, hogy segítsek neki abban, hogy ne ragadjon az arcomhoz a cuki kezecskéje.

ღ zene: magic | megjegyzés:

Dean & Liz

Micsoda nagy önjellemzést adott magáról ez a férfiú. Nemcsak a köszönése elbűvölő. Nahát, ki hitte volna el ezt? Legszívesebben elnevetném magam, de most még az őrült énemet kicsit rejtegetem, bár nem sokáig fog ez a látszat megmaradni. Alaposan megakart engem nézni, mert nagyon közel sétált hozzám, és tett egy kört.
- Óh. Micsoda megtiszteltetés ez számomra, hogy ennyire szívélyes és kedves vagy, és, hogy nem kergetsz el innen - teljes ridegséggel mondtam neki ezt, miközben ott legyeskedett egészen közel hozzám.
- Igazi... - kezdtem el valamit mondani, majd máshogy folytattam, mint azt elterveztem. - ... igazi úriember vagy, hogy osztozkodnál velem - most már halványan elmosolyodtam rá, és ekkor körülbelül egy lépés távolság volt közöttünk csak.
Nem tudom, úgy érzem, mindkettőnknek több titka van, és nagyon jó lapjaink is. Van benne valami, ami egyáltalán nem sugall pozitívat róla. Én pedig inkább már meg se szólaljak, mert én sem vagyok angyalka, és ő sem az. Látom a szemében.
- Hm... akkor van pár év a hátad mögött már - a mosolyomat vigyor váltotta fel, próbáltam nem túlzásba vinni. Nagyzol ezzel a kétszáz évvel? Lehetséges, de mindenben mást látok, gyanús a közeledése is. - Egész végig ilyen közel fogsz állni hozzám? - azt már nem mondtam oda, hogy nem kapok levegőt miatta, és húzzon hátrébb néhány lépést, mert az már sértő lenne.

ღ zene: magic | megjegyzés:

Dean & Liz

Nyugalom ide vagy oda, elszállt messzire. Bár, halálosan nyugodt vagyok, nem érdekel igazából az sem, hogy valaki van itt rajtam kívül, amíg nem cseszeget, én sem fogom őt. A réten sétálva, mire odaértem ténylegesen ahhoz a helyhez, ahol ez a pasi is tartózkodott, meglepődtem, hogy ő is farkas. Nem hittem, hogy éppen ez a helyen találkozom olyannal, aki fajtámból való.
- Elbűvölő köszönésed van - vigyorodtam el, nem semmi köszönés, de stílusos, azt meg kell hagyni. - Fergeteges - böktem még oda ezt a szót a második mondatára, és csak nevettem egyet én is.
A fegyverére szegezte a tekintetét, és elmondta, hogy mire használja. Azaz, hogy mire nem. Vicces... Ha tudná, én sem mindig arra használom, egyéb dolgoknál is jól jöhet. Ezt most még nem adom tudtára, majd később.
- Csak sétálni jöttem, és nézni az eget, a csillagokat... reméltem, hogy egyedül leszek - haloványan mosolyogtam, és láttam, ahogyan a testemen végigfut a szeme. Igaza van, törékeny az alkatom, de nem vagyok az, ahogyan naiv, buta kislány jellem. Nem hiszem, hogy ő is csak egyszerű farkaska lenne, biztos vagyok abban, hogy aki fegyverrel járkál, azzal valami nem oké. Főleg, hogy még ki is jelentette, hogy nem önvédelmi célokra használja fel. Nem valami biztató, de biztos vagyok abban, hogy ő is tett elég sok olyasmit, ami csöppet sem kedves. - ... te is valami hasonlót tettél és te sem vártál társaságot, míg fel nem bukkant szerény személyem - a fejemet oldalra billentettem, és mosolyogni kezdtem.
- Azt hiszem, elférünk itt, mert hatalmas eme hely, és nem kell osztoznunk semmin sem - váltottam át valami más hangnemre, de nem voltam bunkó vagy hasonló, csak kicsit csípős. A modorom az utóbbi időkben kicsit szeszélyesnek mondható. - Mondd csak, mióta vagy itt, a Nagy Almában? - kérdeztem tőle valami semlegeset, mert csak úgy...

ღ zene: magic | megjegyzés:

Dean & Liz

Rengeteg sétálgatok ide-oda-amoda, mindig máshol kapok ihletet, illetve sosem lehetek mindig ugyanott. Ahol valami baj van, ott én is ott vagyok. Nem mindig, mert az túlzás lenne. Hamarabb húzok el mindenhonnan, mielőtt bárki is észrevehetne. Meddig tarthat ez? Ha rohadt jól csinálom, akkor számos alkalom lesz még. Mindig precíz vagyok, nem hagyok ki semmit sem, épp ezért jön jól az a fajta tapasztalat, amit már megszereztem ez irányban. Sok bűntény van már a hátam mögött, csak valahogy eddig senkinek sem sikerült igazán bizonyítékot szereznie ellenem. Vannak, akik tudnak egy-két dolgomról, de az semmi. Valery is tud erről, segített egyszer vagy kétszer, viszont ezek után teljesen eltiltottam a bűnös élettől őt.
Mindent elintéztem otthon, a húgomat azt hiszem, sikerült kicsi időre lenyugtatnom, hogy ne akarjon olyan lenni, mint én. Épp elég, hogy bennem lakozik egy őrült lélek, nem kell, hogy ő is ennyire romlottá váljon belül.
Az estéim legtöbbjét nem otthon töltöm, mindenhol ott vagyok, csak otthon nem. Ritkaság, ha épp ott tartózkodom. Az évek során jól kiismertem a város minden zugát, sosem lehet tudni, mi a legmegfelelőbb menekülési útvonal.
Fel kell készülnöm a következő kis ténykedésemre, ami túl könnyű és rutinszerű, de azért sosem lehet tudni. A várostól alig néhány percre található egy nagy rét, ami tökéletes hely erre. Vagy nem az. Meglátjuk, mire megyek ezzel a térséggel.
Gondolatok ezreiben turkáltam, és pikkpakk ott is voltam a helyszínen. Közben érdeklődve vizslattam az égboltot, amely megint csak eszméletlenül gyönyörű volt. Szeretem a sötétséget, szeretem az éjszakát, szeretem ezt.
A réten beleszippantottam a levegőbe, majd a tekintetem megakadt valamin. Azaz valakin... Még itt se lehet nyugalmam? Fene essen bele az időzítésekbe, és abba is, hogy más is épp itt érzi jól magát. Még fegyvere is van. Szédületes és bűbájos teremtés a fickó.
- Helló, fajtárs - szóltam hozzá unottan, és teljesen érdektelenül. - Tudom, a mai világban mindenkinek van olyanja, nekem is - nevettem egyet, ebből még egy jófajta trécselés is lehet.

ღ zene: magic | megjegyzés: