Valószínűleg békén kellene hagynom a húgomat. De ha egyszer valami felkelti a figyelmem akkor nem tágítok. Ez a gyűrű nagyon jól tudom, hogy milyen varázslattal van ellátva és azt is tudom, hogy kinek köszönheti. Szóval a legjobb lesz, ha magamnál tartom. Eszem ágában nincs visszaadni neki. Lehet, hogy a húgom hülyének néz és próbálja játszani az ártatlant, de nem olyan könnyű átverni engem. Ha valaki keresztül lát az embereken és a színjátékon, akkor az én vagyok.
Majd lemásoltatom ezt a gyűrűt a tudta nélkül s visszaadom azt, aminek semmi köze nincsen ahhoz, hogy megvédje a naptól. Kíváncsi vagyok az arcára, mikor kimegy a napra és rájön, hogy ez a gyűrű már koránt sem védelmezi. Vagy egyszerűen csak meg kellene kérnem Savannah-t, hogy hatástalanítsa. Savannah.. Elég sok kellemes emlék fűzz hozzá. Imádom azt a nőt. Főleg azt imádom, ahogyan odáig van értem. Nem vagyok épelméjű, de azzal, hogy szeret megmutatkozik, hogy ő sem az. Azonban én egy percig sem bánom. Legalábbis addig nem míg úgy nem dönt, hogy hangosan is felvállalja. Mindketten tisztában vagyunk az érzéseivel, de ha kimondaná túlságosan is valóságos lenne. Nem vágyom arra, hogy szeressenek. Nincs ilyen szükségletem. Amire én vágyom azaz, hogy uralkodjak valaki felett. S ezt a nap minden egyes percében próbálom végrehajtani. Most éppen a húgom az áldozatom.
– Visszakapod. Megnyugodhatsz. Egy szép napon. Talán előbb jön el ez a nap talán később. Meglátom még. A hangulatomtól függ. – Nem tudom, hogy mikor lesz alkalmam találkozni Savannah-val, de ha sikerül akkor egyértelműen meg fogom kérni arra, hogy hatástalanítsa ezt az elcseszett gyűrűt. Senki nem ajándékozhatja meg a húgomat ezzel a kiváltsággal csak én. Erre pedig még nem méltó. Idővel talán az lesz, de most mást sem látok, mint egy kislányt. Én pedig egy erős, határozott és komoly nőt akarok magam mellé, aki azért tudja, hogy ki dönt mások sorsáról. Be kell törnöm, mint egy új cipőt. Nem lesz könnyű, de semmi sem az. Szeretem a kihívásokat és ez most pont tökéletes.
Édesanyánk ékszereit megőriztem, hiszen így láttam jónak. Ő volt az egyetlen, aki nem árult el minket. Félek a húgom édesapánkra ütött. S elárul, majd engem ahogyan egykoron apánk elárulta a családot. – Igazad van. Nem ismersz. Megváltoztam. De ezt el kell fogadnod. Más választásod nincsen. Még azt sem mondhatom, hogy elfuthatsz. Mert megtalállak és hidd el azt fogod akkor kívánni, hogy bár meghalhatnál. – Csak úgy, ahogy az a szerencsétlen is azt fogja kívánni, ha az utamba kerül. A felhatalmazásom nélkül adta a húgom kezébe ezt az ékszert.. Bűnhődni fog. – Ja, nem mellesleg igazán megtanulhatnád megvédeni magad. Majd keresek valakit, aki megtanít. Vadászokkal szemben esélyed sincsen. Ölj vagy téged ölnek meg. Ez a szabály, húgocskám. – Rákacsintottam, majd a hátsó zsebembe süllyesztettem a gyűrűt.

Nem szeretem, ha valaki titkolózik a hátam mögött vagy éppenséggel valami olyasminek van a birtokában, amiről én nem tudok. Most pedig pontosan ez a helyzet állt fenn. A húgomnak a birtokába volt egy olyan ékszer, aminek nem szabadott volna. Árulásként ért és biztos voltam, hogy ezért még meg fogom büntetni. Őt vagy azt, akiben megbíztam. Bizalmat fektettem belé és elárult. Megszegte a szabályaimat. Megtiltottam neki, hogy bármiféle kapcsolatba lépjen a húgommal. Csak könyveket meg vért kellett volna neki vinnie utána pedig egyszerűen békén hagynia. Soha nem ellenőriztem ezeket a látogatásokat, mert bíztam benne. életemben talán először képes voltam igaz bizalmat fektetni valakibe és ez lett belőle.. Soha többet nem fogom elkövetni ezt a hibát még egyszer. Az már egyszer biztos. A bizalom a gyengéknek valók, akik egyedül nem képesek megoldani a dolgaikat. Nem is értem miért foglalkoztam ennyit a húgommal, ha képes volt ilyen könnyedén elárulni. Mert az, hogy nem mondta el ezt a gyűrűt árulásnak tekintem. Szükségem van valakire, akin levezethetem a dühömet és sajnálatos módon ez nem lehet a húgom. Még egyenlőre nem. Akkorát még nem hibázott, hogy megmutassam neki mire is vagyok képes, ha igazán dühös vagyok.
– Oké, hogyha tényleg csak erről van szó, hogy ez csak egy családi ereklye, akkor remélem nem bánod, ha megtartom. Édesanyánktól nekem is vannak fennmaradt dolgaim. Mondhatni az összes ruháját ékszerét megőriztem a mai napig. Válogass bátran, de egy percig se hidd azt, hogy fogom magam és ezt visszaadom neked. Mert nem fogom visszaadni. – A ragaszkodásából, már tudtam, hogy igazam volt. – Na, jó talán akkor visszaadom, ha már úgy gondolom, hogy kiérdemelted. Ez pedig nem tudom, hogy mikor fog eljönni. – Gonosz vigyor kúszott az arcomra. Ez a büntetésének az első fázisa. A többit pedig, majd később még kitalálom és eleinte finom leszek.. Ha pedig nem ért a szép szóból. Jöhet a kemény kéz.
– Igen.. Félned kellene tőlem. Ha van egy cseppnyi eszed félsz is. Képes voltam arra, hogy bezárjalak majdnem 200 évre. Szerinted mi mindenre vagyok még képes? Tényleg le akarsz tesztelni? Mert én a helyedben fülem, farkam behúznám és csak akkor szólalnék meg, ha megengedtem. A bátyád vagyok és szeretlek. De ne kérd tőlem azt, hogy elfogadjam a hazugságaidat és a hisztidet. A másodikra van okod az elsőre semmiképp. Szóval szeretném, ha fegyelmeznéd magad. Mert, ha nem teszed elég hamar halott leszel és az nem az én hibám lesz, mert nem én foglak megölni. -  Könnyedén egy vadász kezére játszhatja magát. Főleg, hogy Indiana az én fejemet akarja. Ki tudja.. Lehet, miközben rám vár unalmában eljátszadozik a húgommal. Ebbe mos jelen pillanatban bele sem akarok gondolni. Ha valaki kínozhatja a húgomat az én vagyok. S az ok egyszerű. Szófogadatlanság. Erre még bőven lesz példa a jövőben. Tudom, érzem.

Láttam, hogy szorongat valamit a kezében, de nem akartam megemlíteni. Nem, amíg nem akad lehetőségem arra, hogy megszerezzem tőle. Legyen az bármi. Nem szeretem, ha titkolóznak előttem. A fürdőben pedig még sem ronthattam rá. Bármennyire is akartam. Meg akarom tudni, hogy mi volt a kezében és lehető leghamarabb. Azonban vissza kell most fognom magam, mert nem egy játékszeremről van szó, hanem a saját húgomról. Vele valamivel könnyedebben kell bánnom még akkor is, ha ez az egész nehezemre esik. Nem tudom, hogy mi történt az idő alatt, mikor valaki mást küldtem magam helyett. Most már nagyon bánom, hogy nem szakítottam rá időt, viszont a történtekkel talán alá is írták a saját halálos ítéletüket. Én már az égvilágon semmin nem csodálkoznék. Az egyetlen dolog, amit jelenleg tehetek azaz, hogy megvárom, míg ki jön a fürdőből és kérdőre vonom. Nem kérdezem meg. Egyszerűen csak elveszem tőle azt, amit annyira őrizget. Nincs időm arra, hogy megvárjam, míg kitalál valami magyarázatot arra, ami a kezében volt. A tettek embere vagyok. Ezen még a húgom kedvéért sem fogok változtatni.
Mikor kijött a fürdőből csak halványan mosolyogtam rá. Vártam, hogy ő, mint az áldozatom önszántából közelítsen meg és essen bele a csapdámba. Olyan hirtelen mozdultam, hogy még fel sem foghatta igazán a mozdulatot, amikor én már a kezemben tartottam egy gyűrűt. Méghozzá nem is akármilyent. Ez a gyűrű megvédené a napfénytől. Kifújtam a levegőt és próbáltam megnyugodni, hiszen ha elborul az agyam.. Annak nagyon nem lesz jó vége. – Először is kezdjük azzal, hogy kitől szerezted ezt? Jobb lesz, ha kimondod. Nagyon jól tudom, hogy kitől van, de a te szádból akarom hallani. Kimondhatod ezt önszántadból is, de vannak eszközeim és, ha úgy döntesz, hogy mást választasz helyettem. Hát örömmel alkalmazom rajtad is, hogy megtanuld mit tehetsz és mit nem. – A hangom az egész idő alatt nyugodt volt. Pedig a felszín alatt szétvetett az ideg. Legszívesebben porrá romboltam volna a szobát. Azonban ezért bűnhődni fog. Mindkettő. Nincs kivétel. Húgom vagy sem. Meg kell tanulnia, hogy kinek tartozik elszámolással.