Tudom Bo most legszívesebben ki sem mászna az ágyból, de ezzel egyáltalán nem lenne előrébb. Sőt talán azt is mondatom, hogy csak hátrafelé lépkedne. Önmagába roskadna és a gondolatai csak Dyson körül pörögnének vagy Lauren körül. Ezzel pedig csak önmagát kínozná én pedig nem fogom megengedni neki. Nekem sem volt több kedvem ehhez az egészhez. Szívesebben töltöttem volna a mai napot azzal, hogy csak fetrengek és próbálok keresni valami értelmes tévéműsort, ami még valamilyen szinten szórakoztató is amellett, hogy teljeséggel agysejt romboló.
– Ha ezt az egészet letudtuk.. Be is ülhetnénk valahova. Kipróbálhatnánk egy új klubbot. Szerintem mindkettőnkre ráférne egy kis lazítás. Szóval.. Minél hamarabb fejezzük be ezt az ügyet annál hamarabb lesz lehetőségünk egy kicsit kikapcsolódni. Neked pedig bőven lesz „vacsorád”.  – Tudom, hogy most nehéz neki és az egyetlen dolog, amit akarok azaz, hogy segítsek neki átvészelni ezt az egészet. Ha Dyson-t csak úgy képes maga mögött hagyni, hogy összejön Lauren-nel, hát legyen.. Bár abban sem vagyok biztos, hogy Ő jó ötlet lenne. Mert lehet, hogy kilábalna a Dyson dologból, de ott van azaz opció is, hogy utána meg Lauren miatt fog a padlóra zuhanni. Ezért is vagyok itt neki én. Nekem kell átsegítenem ezen az egészen, hiszen én mindig itt leszek neki. Soha nem fogom elhagyni. Nem is tudom, hogy mi lenne velem, ha nem találkozunk.. Bo a családom. Nélküle nem tudom elképzelni az életemet. Nem is akarom.
Nem állt hozzám túlságosan közel a takarítás. Sőt, ha őszinte akarok lenni ennél távolabb nem is állhatna tőlem mégis most egy fajta ingert éreztem arra, hogy összetakarítsak. Küzdöttem ez az érzés ellen, mert egyáltalán nem rám vall és, mire ott voltam, hogy tényleg ráveszem magam és feltörlöm a müzli maradékát BoBo készen lett én pedig szinte ezzel egy időben ugrottam fel.
– Akkor mehetünk. Az igazgató hívott minket, szóval az első kihívás az, hogy megtaláljuk az irodáját. Bár engem valahogy elég gyakran szippantott magába, szóval már a véremben van a dolog.. Könnyen meg fogjuk találni. De elég a fecsegésből.  – Mondtam, majd belekaroltam a barátnőmbe és elindultam vele kifelé.

-- >> Középiskola

Nem szeretem, ha valami nyomasztja BoBo-t. Bár van róla sejtésem, hogy mégis mi az, ami a lelkét nyomja, de nem tudhatom biztosra. Meg szerintem az is segít rajta, ha legalább kimondja mégis mi bántja a lelkét. Mert, ha megosztjuk valakivel, akkor már kevésbé tűnik súlyosnak az egész teher. Mert akkor már két emberre osztódik a súlya. Vagyis a mi esetünkben inkább egy ember és egy sucubbus vállaira nehezedik ez a teher. Én szeretnék kiállni a legjobb barátnőm mellett, aki szinte olyan már nekem, mint a testvérem. Ezt pedig úgy tehetem meg, hogy kitartok mellette. Az, ha őt zavartnak és szomorúnak látom sokkal rosszabb, mint amikor el kell temetnem az egyik lábbelimet, amit nagyon szeretek. Azért mégsem hasonlíthatom össze a kettőt.
Keserű mosolyra húzódtak ajkaim, amikor kimondta Dyson nevét. Igen.. Valahogy sejtettem, hogy neki van köze a rémálmaihoz. Bár az utóbbi időben a doktornővel is elég közeli kapcsolatba került.. Mondjuk tőle talán azért féltem annyira, mert most Dyson összetörte nem akarom, hogy még Lauren is játszadozzon az érzéseivel. Nem vagyok benne biztos, hogy komolyak a szándékai ezért anyatigris módra védelmezem a barátnőmet. S nem félek az érzéseimet szavakba önteni még Lauren előtt sem.
Mikor kikászálódott az ágyból lehajoltam, hogy letörölgessem a csizmámról a müzli maradékot. Mentem a menthetőt. Annyira nem is látszik meg rajta, de azt hiszem ez az úgy alatt bőven bepiszkítottam volna, szóval így egy kicsit kevésbé sajnálom, ha valami rettenetes történne vele mialatt ezen az ügyön dolgozunk.
– Már pedig nagyon is van. Az egyik helyi suliból eltűnnek a diákok csak úgy nyomtalanul. Úgyhogy öltözz fel és izzítsd be a nyomozó radarodat, mert szükségünk lesz rá. Addig sem kell badarságokon gondolkodnod. Kapcsolj egy kicsit ki. Vagyis inkább tereld el a figyelmed valamivel.. Ez pedig egy tökéletes lehetőség. – Nincs jobb megoldás annál, mint a munkába fojtani a bánatot. Addig is, míg a tettest kutatjuk remélhetőleg nem fog Dyson-ra gondolni sem pedig Lauren-re.

Olyan volt, mintha most egy kicsivel mélyebb álomba szenderült volna. Mindig vevő vagyok a B tervre, de lehet most valahogy másképpen kellene megoldanom. Csak a változatosság kedvéért, hogy ne mindig ugyanarra számítson. Talán most valamivel zörgölődnöm kellene.. Esetleg a müzlivel. Azonban, ahogy végignéztem az arcán rájöttem, hogy ez nem túl jó ötlet. Arca rángatózott, amiből arra mertem következtetni, hogy álmodik. Pontosabban rémálma van és a lehető leghamarabb fel kellene ébresztenem. Kicsit jobban kezdtem el rázogatni és szinte ezzel egy időben fel is ült, de olyan lendülettel, hogy kiverte a kezemből a müzlit, ami szinte mindenhova kiborult. De amit én legelőször észrevettem azaz új csizmám volt.
– Ó, ne már. – Nem hiszem el, hogy ennek a gyönyörűségnek ilyen hamar búcsút kell intenem, de ezzel még ráérek később foglalkozni most Bo-ra kell koncentrálnom. Első Bo. Második a csizmám. A harmadik pedig az ügy. Határozottan ez a fontossági sorrend. – Semmi gond. – Válaszoltam halovány mosollyal az arcomon s játékosan vállba boxoltam.
– Na, mondd csak el mi kísért téged még az álmodban is, csajszikám. – Valami egyértelműen nyomasztotta. Talán az, hogy Dyson eltűnt.. Bár már tényleg kezdtem azt hinni, hogy jól ki fognak jönni. BoBo-val megérdemlik egymást. Ha mondhatom ezt, akkor imádom őket együtt. De azt hiszem, hogy ezen a téren nem az én véleményem az, ami számít. Tulajdonképpen, ami köztük lezajlott az egy ki nem mondott szakítás. Legszívesebben helyre hoznám ezt az egészet, de sajnálatos módon fogalmam nincs, hogy mégis hol van Dyson. Bár először képen törölném, amiért szórakozott BoBo érzéseivel. Tegye boldoggá vagy ne, de ne szórakozzon vele. Biztos vagyok benne, hogy más is örömmel megtenné.. Bár én még így is ezek után őket kettejüket látnám együtt szívesen.

Tegnap este meghúztam a határt egy üveg bornál és ennek köszönhetően ma sikeresen fel tudtam kelni időben, hogy megszerezzem magamnak ezt az újabb csodát, amibe a lábaimat bújtattam. Attól a pillanattól kezdve ódákat írnak a lábaim, hogy megajándékoztam őket egy ilyen szépséggel. Lehet, hogy egy kicsit cipőmániás vagyok, de aki erre azt mondja, hogy ronda, hát annál nagyobb sértést nem is mondhatna jelen pillanatban rám. A cipőimet túlságosan is szeretem. Ha rájuk mondanak valami sértőt az olyan, mintha rám mondanának, hiszen a cipő tükrözi a stílusomat.. Azt, hogy ki vagyok én. Legszívesebben le sem venném a lábaimról.. Mondjuk soha.. Annyira tökéletesek.
A lábaimat lóbálva gyönyörködöm benne, miközben a kanapén fekszem. Ilyenkor, már többnyire egy ügy után kutatok, hogy ne legyen olyan unalmas a mai napom. De valahogy ma már elég nagy sikernek könyveltem el azt is, hogy megszereztem magamnak ezt a csizmát. Ezen felül, már csak lustálkodni szeretnék. Legalábbis ez az, amire a leginkább vágyom. Bo nagy valószínűséggel még alszik, de nem is akarom felébreszteni. Elvégre most semmi értelme nem lenne. Ha a kezemben lenne egy ügy vagy valami, akkor lenne, de így igazából nem sok. Mintha valaki meghallotta volna a gondolataimat csörögni kezdett a telefon. Unottan feltápászkodtam, majd nagy nehezen felvettem.
Úgy éreztem, hogy most ez az, amire a legkevésbé szükségem van, de amint letettem a telefont tudtam, hogy pontosan ez kellett mára. Felavatom a csizmámat egy újabb ügy lezárásával. Nem akartam üres kezekkel felmenni az emeletre, hiszen én is nagyon ki tudok borulni, ha valaki csak úgy felébreszt, szóval gyorsan összedobtam egy kis gabonapelyhet és a tálal a kezemben siettem fel Bo-hoz. Amint beléptem a szobába az ágyához sétáltam és leültem az ágy szélére.
– Ébresztő, BoBo. Van egy ügyünk. – Mondtam, miközben fél kézzel egy kicsit megrázogattam, hogy ébredjen fel. Nem akartam túl durván, bár ébresztettem már úgy is hogy egyenest ráugrottam.. Ez még mindig lehet a B terv.