Vére felbuzog bennem. Delírium szerű érzés vág végig rajtam, bennem. Tincseim arcomba hullnak, ajkamat simítják, kebleimre tapadnak. Megcsókol és én felnyögök alatta. Eltelít az érzés mi bennem  lobog. Hagyom had tegye. Megmozdul, én is mozdulok. Nyakamra hajtja fejét, újra megízleli édes bőröm melyen csókjai nyugszanak, a sebbe nyal, megborzongok, felnyögök. Nem bírom. Játéka felhergel, nem hagy nyugtot nekem, egy pillanatra sem ereszt szorításából. Ujjai finoman cirógatják bőrömet; finoman de épp elég szemtelenül táncolva érzékenyebbnél érzékenyebb pontokra, hogy őrületbe kergessen és én nem bírok tenni ellene. Lebilincselnek saját vágyaim, a vére mi bennem egyesül az enyémmel, a bennem születő ifjú sötétség amit ő táplál, amivel könnyedén játszik, aminek parancsol, amit ő irányít. Megvonaglok, felsóhajtok. Körmeim a párnák egyikébe furakszanak, levegő után kapok. Érzem, hogy odalent elönt a vágy. Ajkamba harapok. Testem megadja magát, megreszket. Felnyögök. Érzem elégedett tekintetét, mi végigvándorol halandó, törékeny testemen és tudom, hogy lelkemig lát... hogy a billog mit érint, mi pulzálva vonja magára érintését, sötétségét, a pecsét mi rabságom jelképe, életre kelti a bennem pihenő romlottságot, bűnt formál belőle és a sötétséget kezdi táplálni vele. Megérint, forró ölem pedig elégedetlenül ránt egyet testemen. Felém hajol. Választ követel ismét. Átlépi a határt. Parancsol, rabigába von, nyakörvet akasztva nyakamba játszik velem. Könnyedén fordulok ki, emelkedek meg és taszítom magam alá. A vér lüktet, tombol bennem, többet követel és mohón, éhesen emelkedik áldozata fölé és ha az enged a bennem moccanó vadnak, ami hol ereszt a gyeplőn, hol szorít, vérmes bestia módjára veszem birtokba ajkait és hosszú percekig nem is eresztem. Felhergelt, most viselje következményeit. Tincseit tépem, bőrébe marok újfent, ajkaiba harapok és véres ajkaimmal húzódom el tőle. Vajh kevés férfi előtt hajtottam fejet, főleg önként és az előttem elterülő démon ezzel tisztában van. Mocskos szemétláda és én imádom vele mulatni az időmet, ezúttal azonban túlságosan is elvesztem karmai között és bár neki soha nem vallanám be – még ha testem minden rezdülése el is árul – mocskosul tetszik a játék, amit velem űz, hogy erőszak nélkül irányít, hogy elvesz mindent mi én vagyok, hogy nem szelídít meg de mégis megtör, újra és újra. Ajkaim lejjebb vándorolnak, az ő mocsok játékát akarom én is játszani. Nyakát cirógatom nyelvemmel majd vállaira térek, oda ahol halandó erő tépte sebek pihentek de most már nyomuk sincs. Hát újra tépek. Fogaim lyukat vájnak, vér ömlik torkomba, éget, mar és pár pillanat műve csupán az egész még teljesen bekelez. Megcsókolom majd eleresztem tincseit, eleresztem az izmokat, a bőrt, a húst a vért és elmosolyodva mászok lejjebb az ágyon és csak akkor vagyok hajlandó megállni mikor kedvenc játékszeremhez érek. Nem érintem durván, nem érintem mohón. Apró csókot hullatok rá még vére végigjár bennem. Ujjaim, nyelvem épp csak érintik férfiasságát. Körbekulcsolom, megcsókolom, ajkaimmal becézem. Mielőtt azonban tovább mennék, eleresztem és mindenféle szégyenérzet nélkül, a démon éjsötét tekintetébe bámulok. - Használj. - megtörök, meghajolok előtte. Neki. Ma éjszaka. Egyetlen éjjelre az övé vagyok. Uralhat. Ma éjszaka az övé vagyok, mindenestül.

words: 482 ▲ music: Meds
©

Tökéletesen játszik húrjaimon. A végtelenségig ingerel majd könnyedén ránt vissza a valóságba, hogy aztán újra elűzze elmémet, megfeszítse izmaim. Elnyelem őt, elnyelem ujjait, magamba fogadom, hagyom, engedem magam, had sodorjon egyik gyönyörből a másikba, had űzzön, had vegyen birtokba. Neki adom magam, gyeplőt csúsztatok ujjai közé, elejtem a koronát, a korbácsot. Most minden az övé. Most minden sóhajom, rezdülésem benne veszik el s általa.
Magához von, csókol, ujjai mellbimbóim morzsolják, sóhajaim elnyeli, nyögésem ajkaira zuhannak, hogy aztán elszakadjon és négykézlábra kényszerítsen és így folytassa kíméletlen játékát. Testem együtt mozdul az övével, ugyanaz a vágy hajtja, ugyanaz a kéj birtokolja.
Egyetlen szó, ami kegyetlenül hajt tovább. A parancs végigvág testemen. Pokolian felizgat vele, azzal, hogy utasít, mozduljak, pedig minden egyéb alkalommal, szájba vágnám érte. Most azonban előre borulok. Ajkait akarom tépni, szaggatni a húson megfeszülő finom bőrt. Kezeim vállaira marnak és én nem váratom, bármennyire is édes kín lenne, mert magam sem bírom. Mozdulok. Csípőm lassú körzésbe kezd. Táncot kap tőlem, olyan táncot, mit még senki nem kaphatott meg. Körmeim felszakítják bőrét. Ajkaim elnyílnak. Felnyögök mikor édes csókjai után éles fogai marnak belém. Nem is emlékszem olyan alkalomra, amikor belőlem táplálkozott volna de most ez olyan pillanat, amikor úgy érzem, nem sodorhatna még mélyebbre ebben a mocsokban, úgy érzem, ennél tökéletesebb alkalmat nem találhatott volna arra, hogy vérem a torkán lefolyva táplálja sötétségét, minek én is része vagyok. Miből én is táplálom elfajzott lelkemet.
Újabb parancs és én kábultan hajolok ajkaira. Csókolnom kell, falnom kell, akarom, mindenestül. Táncom gyorsabb iramot vesz; sátántangóra hívom őt, miközben éhesen szívom ajkait, mintha semmi más nem volna ezen a földön csak ő. Két keze erősen tart még ő önmagát és engem is egyszerre hajt az újabb beteljesülés felé. Még nem, még képtelen vagyok nem csókolni, még éreznem kell ajkait ajkaimon. Hosszú percek héjanásza, még végre eleresztem fogva tartott csókjait és vállára hajolok. Finom, puha ajkak érintik majd nyelvem rajzol köröket az izmokba.
Az első alkalommal mikor vérét adta, testem teljesen elöntötte a vágy és beleájultam az élvezetek tengerébe. Azon az éjszakán, vére minden porcikámba belopta magát és én nyughatatlanul nyögtem, kapálóztam a súly alatt.
A második alkalommal vére meggyógyított. Törött csontjaimat a helyükre kényszerítette, visszaadta látásomat, befoltozta a bordáimon lüktető repedéseket, eltüntette a zúzódásokat, lilás-kékes foltokat, mik testemet csúfították, a hegeket, mikkel a vámpírnő ajándékozott meg.
Ma éjszaka ahogy fogaim felszakítják a bőrt és vére, felperzselve torkomat tölti el testemet, William mellkasára borulok. Látom magam előtt, ahogy az aranyló kötelék bíborszínt ölt, érzem, hogy felparázslik, ahogy egy pillanatra belém robban a sötétség, végigjár bennem. Bőröm szikrákat hány és perzselő forróság költözik belém és pedig levegő után kapva szakadok el s vágódok a meggyűrt, méltóságuktól megfosztott, tisztaságuktól meglopott lepedők s takarók közé. Zihálásom erősödik. Tincseimbe marok. Tekintetembe sötétség költözik... s vér s gonoszság fátyla borul testemre.
Valaki felkiált. Williamet hívja. Csak percekkel később realizálom, hogy az én hangom az, én hívom őt, miközben testem felforrni készül. Szükségem van rá... szükségem van arra, hogy ereje körbeöleljen, hogy kiszakítson a mardosó lángok fogságából, mik csontjaimat nyaldossák. Lapockámon felizzik a jel, mintha ha csak bizonyítani akarná, hogy ma éjjel önként adtam át a lelkem az ördögnek, mintha ez az éjszaka lenne valódi éjjele annak, hogy megjelöl, hogy birtokba vesz, hogy jogot formál és köt rám.

words: 536 ▲ music: Meds
©

Élvezem a tekintetét, ahogy rám néz, ahogy figyeli, ahogyan elnyelem őt. Mocskosul imádom, ahogy ajkaim köré fonódnak s ő mindezt szemmel tartja. Uralni akar de még ujjaim között tartom, még fogaim karistolják, még csókokat lehelek rá, addig én uralom őt. Kiéhezett tekintettel figyel és én élvezem mohó érintését ajkamon mikor megcsókolom végre. Ujjaim eltűnnek ajkai között és én beleremegek abba, ahogy nyelve eljátszik az ujjakon, mikkel magamat kényeztettem. Belenyögök a csókba mivel jutalmazza kis játékomat. Elrabolja figyelmem és a következő pillanatban már a falnak szorítja testem. Belemosolyogok a csókba, tudom, elvettem az eszét, mint minden alkalommal, amikor térdre ereszkedek előtte. Elloptam józanságát, mellyel engem akart kínozni és most a falnak taszítva tesz magáévá. Megragadja lábamat. Csípőjéhez szorítja, a tűsarok pedig ismét izmaiba fúródik. Tincseibe túrok, megcsókolom, belém vágja magát. Felnyögök. Mozdulatlanul pihen bennem, engem pedig elönt a forróság. Testem egyszerre habzsolja a vágyakat és fojtja el őket. Ajkamba harap, vércsepp buggyan belőle. Tekintetemben éhes fény csillan.  - Én... is... akarom... - tudom, hogy erre várt. Imádja ha kimondom, hogy vágyom rá, imádja, ahogy kipirul tőle az arcom és élvezi, hogy van olyan dolog ezen a rohadt világon, amivel képes zavarba hozni. A testem mindig tökéletesen beszél helyettem de mióta vére is bennem dolgozik, ezerszer jobban akarom őt. Magamban, magamon. Csókol, állatias ösztönnel tépi szét testemet, miközben egyre hevesebb tempót diktál. Másik lábamat is megemeli, én pedig köré fonom lábaimat. Tincseimből kihullanak a csattok, szabadon omlanak vállaimra, egy időben azzal, hogy a férfi teste megfeszül, fejét vállamra hajtva zihál. Megcsókolom homlokát, fülcimpáját karistolom fogaimmal, sóhajtok, megfeszülök majd el is ernyedek, ahogy karjaiba von. Vállait csókolom, végighúzom ajkaim arcélén.
Elfektet az ágyon. Lágyan csókol és érint. Megrezdülök, felnyögök. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy így kényeztessen. Épp a vadságát imádom benne... hogy az ő sötétsége a legdurvább, legmocskosabb, legvadabb pornónak az ezerszerese. Végigsimít testemen és én sóhajtva üdvözlöm ujjait mik szeméremdombjaimon simítanak végig, hogy aztán újra ráleljen legérzékenyebb pontomra. Csípőm akaratlanul is megemelkedik. Felhevült testemen landolnak érzéki csókjai, amitől csak még őrültebb lesz a vágyakozás, még sürgetőbb a kéj és még démonibb az akarat. Soha nem kívántam még őt ennyire, mint ma éjszaka, mikor nemrég még el akartam taszítani magamtól. A kötelék melyről azt gondoltam az étteremben, hogy elszakadt, most olyan aranylóan izzik bennem, hogy elképzelni sem merem, mit jelentene az, hogy ha valóban elvágnák tőlem őt. Apró sikkantás szakad fel belőlem, ahogy ujjai ismét belém csúsznak, ajkaival pedig falni kezd. Az őrületbe kerget. Csípőm újra és újra a magasba emelkedik, csak úgy rángat a vágy ami egész testemet falja, ami felemészt, ami meglovagol. Érzem, ahogy a gyönyör elönt. Ujjaim tincseibe marnak, el akarom tolni fejét, felnyögök, kérlelem, hogy eresszen de nem teszi és engem rabul ejtenek a hullámok. Egész testem ívbe feszül, lábujjaim begörbülnek.
Felém hajol, ahogy visszazuhan testem és én mohón csókolom újra. Akarom és menthetetlenül rabja lettem. Nem akarom elereszteni ajkait de kénytelen vagyok. Megfordít. A hévtől testemre tapadó tincsek arcomba hullanak. Épp csak végigsimít bőrömön, testemet máris jóleső bizsergés zsongja be. Engedek akaratának, érintésének, parancsoló mozdulatainak. Azt akarom, hogy tudja, ő az egyetlen, akinek ezt megengedem. Aki így érintheti testem, aki felett nem én uralkodom. Akinek nem kell kérnie, hogy térdepeljek mert ő előtte imádok meghajolni. Ő az egyetlen aki birtokolhat, aki valaha is ilyen hévvel perzselhet, emészthet fel. Akarom, hogy tudja, hogy az övé vagyok és végre én is elfogadom, hogy ez az aranylóan izzó kötelék mit követel, hogy el akarok merülni benne. Mégis mikor megszólalnék csak nyögések szakadnak fel belőlem. Ujjaim tehetetlenül görbülnek a lepedőre. Gyűrik, szaggatják a puha anyagot. Lassú mozdulatai, hátamra eső csókjai, csípőjének kényelmes körözése az őrületbe kerget. Szétfeszíti a testemet és ő ezt tudja. Ezúttal azonban nem sürgetem. Végigvág testemen gyöngédsége, minden porcikám sajog tőle. Ujjai után nyúlok, meg akarom állítani. Testem minden pontja érzékenyen lüktet, újra és újra megvonaglok alatta. Fogaim elvesznek a puha párnákban, körmeim tehetetlenül mélyednek a falba. Gyöngéd szeretőként mozdul, mégis lángra lobbant. Azt akarom, hogy uraljon, hogy tehetetlenségbe kényszerítse telhetetlen testem. Kihasználom a pillanatot és négykézláb emelkedem. Megragadom jobbját, hogy megcsókoljam a tehetséges ujjakat, majd keblemre vezetem azokat. Ma éjszaka mindenestül megadom magam neki. Kisebb terpeszbe térdepelek, karjaim elemelem az ágytól, őt is térdre kényszerítem. Hátammal mellkasának simulok. Hátrahajtom fejem, csókolni akarom, egész rohadt éjszaka falni akarom ajkait, miközben várom a pillanatot, amikor végre hajlandó lesz még többet adni, amikor már eleget játszott velem ahhoz, hogy végül vére is elkábítson engem.

words: 723 ▲ music: Meds
©

Szó szerint birtokba veszi a testem de nem bánom. Csókolom ahol érem. Erre van szükségem. Rá van szükségem még akkor is mikor szabadulni akarok tőle. Csókjaival fal és én szinte már megfulladok de képtelen vagyok ellenállni. Érintése végigsiklik derekamon, magához szorítja testem. Belém marnak fogai és én épp ugyan ezt teszem vele. Bele akarok harapni a húsbörtönbe, miből ő vétetett, miben a sötétsége pihen.  Csak addig nem falom őt, még a pulthoz nem érünk. Combjaimat széttárja és azonnal lüktetni kezd mindenem. Lábaimat dereka köré kulcsolom. A tűhegyes sarkak finoman nyomódnak izmaiba. Játszik velem és én ismét áldozatul esem a nagy ragadozónak. Elszakítja ajkait, megvonja tőlem barbár csókjait, tincseimbe mar, elorozza tőlem a vezetés jogát. Alakom beleremeg játékába. Arcom kipirul és én felnyögök, mikor meghallom, hogy a finom csipke, megadja magát a durva kezeknek. Sajnálom, az egyik kedvenc darabom volt. Méregdrága anyagáért borsos árat fizettem, ami most már csupán egy hévvel teli megmozdulás áldozata. Várom és vágyom, hogy ujjai elmerüljenek bennem de mocskos tenyere tovább halad és nekem nem jut más, mint a türelmetlen kínlódás. Amit nem tudok levetkőzni, ami folyton sürgetve tombol testemben, ami mindent akar és mindent azonnal. Ami csókokra vágyik, miközben magába akarja rántani a férfit, ami gyengédségért sóhajt de teste megvonaglik a kéjtől amit az a röpke fájdalom hoz, még ujjai peckesen előre meredő mellbimbóim morzsolják, húzzák s vonják az ő kénye kedvére. Még mindig megfeszíti nyakamat, hogy kellőképp ki tudja szolgálni magát, nem csak a látvánnyal de kegyetlen csipkelődésével is. Fogai belém marnak, épp elég gyöngéden ahhoz, hogy sóhajt fakasszon belőlem. Ujjaim türelmetlen mohósággal igyekeznek le a gerinc mentén és még nyughatatlanabbul marnak William vállaiba. Sürgetni akarom és ő ezt jól tudja. Szemét módon tanít meg várakozni és én gyűlölve imádom ezért. A vágyott ajkak után kapok, mikor végre elereszti tincseimet de nem csókol meg. Ujjaim hiába vesznek el tincsei között, ma nincs erőm felülkerekedni rajta. Nem is akarok. Ma az övé akarok lenni, mindenestül. Amennyire gyűlöltem őt az étteremben, annyira vágytam most arra, hogy meghódítsa testemet. Balja mi eddig tincseimnél fogva feszített, lábaimra siklik. Komótos mozdulatokkal becézi bőrömet és én óhatatlan nyugtalansággal lököm előrébb csípőmet. Ujjai végigtáncolnak szeméremdombomon, fogai az érzéken bimbókba marnak, rajtam pedig menthetetlenül végigfut a reszketés. A puha, szinte láthatatlan szőrszálak felágaskodnak karomon, mikor mikor libabőrt ölt testem. Ő pedig kérlelhetetlenül ingerel tovább. A kagyló belsejében pihenő de egyre duzzadó gyöngyöt veszi kezelésbe és tapasztalt ujjai tudják, hogy kell játszani rajtam, tudják mit és hogyan kell hangolni rajtam, hogy a megfelelő oktávban zengjenek a hangok. Hátába marok, vállaiba kapaszkodom. Harapni akarom, csókolni és még ő kebleimmel játszik kegyetlen és egyre impulzív játékot, addig az én ajkaim vállára siklanak, nyakát hintik csókokkal, elveszik tincseiben. Ma éjjel tudom, hogy nem érem be csupán karistolt, piros foltokkal. A vére kell. A vér szolgája akarok lenni, a függőség bűnös gyermekévé akarok lenni még vele hálok. Mire azonban harapásom vért fakasztana, megragad, leemel és megadásra kényszerít azzal, hogy megfordít és hátamat könnyedén nyomja a pult felé. Önmagamtól teszem terpeszbe a lábamat, tudom s várom ami simogató érintése után érkezik. Tudja, hogy imádom, hogy megveszek érte, hogy már csak a gondolata is feltüzel annak, hogy ujjaival merül el bennem. Felsőtestem szorosan tartja, tudja, hogy máskülönben nem állnék ilyen türelmesen, nem tűrném játékát ilyen mozdulatlanul. Kell nekem, akarom őt. Nem csak a bennem játszó ujjait, mindenét akarom. Csípőm körözni kezd, nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Egyre mélyebbre sodor az élvezetek tengerében, ahol a testemet ostromló hullámok, egyre nagyobb hévvel csapnak le rám... de mielőtt beteríthetnének, megvonja tőlem magát, a pultra kényszerít. Ágaskodó férfiasságát fenekemnek tolja, csípőm pedig táncra hívva kezd körözni, hozzádörzsölődni. Hívom magamhoz, akarom magamban, magamon, mindenhogy. Ujjait elém tolja, mert tudja, hogy nem tudok nemet mondani. Ajkaim az ujjak köré csavarodnak, fejem bólogatni kezd, ahogy újra és újra megfürdetem őt, ahogy lemosom róla saját nedveimet. Azt akarom, hogy megcsókoljon, belém marjon. Nem bírom tovább, ahogy maga alá teper. Mohó mozdulattal vágom ki magam alóla és azonnal csókolni kezdem őt. Nem vacakolok, nem érdekel mennyi volt a zakó vagy a póló. Csupasz, fedetlen izmait akarok. A zakót lelököm, a pólót szinte lerángatom. Nem engedem, hogy megállítson és tudom, hogy nem fog megállítani. Kezeim az öv után nyúlnak, miközben fogaim ajkába marnak. Kioldom, jöhet a gomb mi nem csak kipattan helyéről de le is szakad onnan majd a cipzár. Nem foglalkozom azzal, hogy letoljam a nadrágot. Így akarom látni, így kell nekem. Tenyerem erősen ragadja magához farkát én pedig letérdelek elé. Ajkaim gondosan csókolják, ösztönösen érezve, mikor nyelvem utat törhet magának és még édesebbé teheti a játékot. Ajkaim elnyelik őt, miközben szabad kezem melleimet simítja, hogy aztán még lejjebb csusszannak. Csiklómat ingerlem s ha csak nem állít meg, ujjaim elvesznek önmagamban, miközben egyre nagyobb hévvel viselem gondját legértékesebb testrészének. Imádom ezt csinálni. Imádom elismerni, hogy imádok két térdre ereszkedni, hogy imádom a számba venni farkát és így kényeztetni. Imádom a pillantását ami ilyenkor lángol majd végül teljesen elfeketedik... a kezeit mik tincseimbe marnak, hogy ő diktálhassa a tempót de itt és most én vagyok a királynő. Én irányítok. S én semmi pénzért nem vonnám el tekintetem az övétől. El akarok veszni benne és általa még engem figyel, még én egyre mélyebb engedem őt. Végül elszakadok, megemelkedem és a pultnak lököm, hogy újra csókoljam, faljam ajkait és elvesszek a sóhajok és a nyögések földjén. Ujjaim mik bennem jártak, ajkaira simulnak. Látni akarom, ahogy megcsókolja őket, tudni akarom, hogy őt is épp annyira hajtja a vágy, mint engem. Ajkaim mellkasára tévednek. Csókolom vállait, nyakát, fülében visszhangzanak sóhajaim, belé marok, mellkasát harapom. Őt akarom, a testét, az erejét és a vérét.

words: 919 ▲ music: Meds
©

- Haza akarok menni. - mondom neki sóhajtva és ő fizet. Várom a pillanatot, hogy nekem essen, hogy megbüntessen amiért így beszéltem vele. Várom a fájdalmat de az nem vág végig testemen, nem büntet meg. Meg és összetört, megkapta amit akart. - Nem tudom mit akarok. - rázom meg a fejemet és villámmal az ételbe túrok de egy falat sem megy le a torkomon. Fiatal korom ellenére, sok minden megéltem már. Vettek rajtam erőszakot, törték ripityára csontjaim, elvették azokat akiket szerettem. Mégsem álltam meg, egyetlen pillanatra sem. Ha a földre küldtek, én felkeltem. Nem érdekelt a fájdalom, a félelem. Az ő ereje azonban nem csak a földre taszított; egyenesen beledöngölt. S nem vagyok benne biztos, hogy fel tudok állni ebből a mocsokból.
Beszállok az autóba és hagyom, hogy könnyeim felszakadjanak, hogy megrázza testem a sírás. Nem fakad zokogásba és egy szót sem szólok. A fájdalom még mindig éget, még mindig megfeszít. Nem bírom. Összetört. Nem tart sokáig, csupán percekig, még megnyugszom. Könnyeim felszáradnak, légzésem lassul. Már nem kacérkodom vele, nem hívom ki magam ellen, ezúttal nem. Csontjaimban pulzál ereje és érzem, hogy csápjai végigsimítanak testemen, ezúttal azonban nem rándulok meg a fájdalomtól. Karjaimat magam köré vonom, ahogy ereje lágyan végigbizserget. Nem tudom tisztában van-e vele, vagy sem. Lehet csak az történik amit már egyszer mondott. Ereje vonz. A bennem lakozó sötétség bele akarja fúrni magát az övébe. Hátra nyúlok és egy könnyed mozdulattal nyitom fel az egyik üveget. Már a rosszullét kerülget de a korty, mi végigmarja testemet, kiránt kábult állapotomból. Megnyomom a gombot, az ablak pedig eltakarodik az útból. A friss levegő mellbe vág és én nagyot sóhajtva engedem, hogy kitisztítsa a fejemet.
Felkísér bár nem kérem rá. Gyengéden terel maga előtt. Italt tölt, egyet nekem egyet magának. Hozzám és mellém lép de nem érint meg. Úgy kezel, mint valami porcelánbabát és én végre ismét megérzem magamban az erőt, a haragot, ami hajt, ami felemel a porból. Félresöpri tincseimet. Gyengéden érint a pillanat tört részéig majd elereszt. Lehúzom az italt. Halandó vagyok s bizony rám hat az alkohol. Szembefordulok vele. - Nem kell értened. Nem akarom, hogy értsd. - suttogom ajkaira szavaimat őszintén s karjaim átölelik nyakát. - Maradj. - csókolom meg hosszan, miközben ujjaim elvesznek a tincsei között. Karját a hátamra vezetem, hogy kioldja a két fonalat. El akarok veszni benne. Nem az érintésében, nem arra vágyom. El akarom veszteni önmagamat az ő sötétségében. A vérében. - Ígértél nekem valamit. - mosolyra húzom ajkaimat. Ujjainkat összefonom,  kilépek a ruhából és a pult felé indulok. A tűsarok halkan koppan a márvány lapokon. Könnyedén ugrok fel a pultra és vonom magamhoz tincseinél fogva. - Nem venném a szívemre ha ezek után nem tartanád be amit ígértél... - susogom de az igazat megvallva nagyon is felbaszná az agyamat, ha könnyeim miatt valami elcseszett kislányként kezelne és magamra hagyna. Nem bújok ki a cipőből, azt magamon hagyom és ezúttal, miközben csókolom, feltűzöm tincseimet is. Lusta mosolyra húzom ajkaimat. Piszok vagyok, jól tudom. Most bezzeg képes vagyok megtenni amit akkor akart mielőtt elindultunk volna. Már csak a csipke feszül rajtam és a cipellők. Megcsókolom újra, szinte már erőszakosan, vadul miközben a pia után nyúlok.

Tisztában van képességeimmel, tudásommal. Jól tudja, hogy csak akkor vétem el a célt ha én azt akarom. A legjobb vagyok a szakmámban, még annak ellenére is, hogy olykor megmakacsolom magam és áldozatom helyett, az lesz a préda, aki felbérelt. William jól tudja ezt. Nem csak én játszom a tűzzel de ő is. Ha elismeri, ha nem. Képes lennék végezni vele. Az más kérdés, hogy nem akarom, mert rohadtul élvezem a mocskot amiben megfetrenghetek, amikor magává tesz. A fertőt amivel elbódítja elmém, amivel lakat alá zárja, emberségem utolsó maradványait is. Élvezem, hogy feszegeti a határaimat, hogy sötétségével olyan mélységekig kalauzol ahol még nem jártam, nem járhattam. Birtoklását már kevésbé élvezem. Igen, tudom, hogy jele örökre belém égett, hogy ha le is tépném magamról bőrömet, hogy levessem magamról, hogy az övé vagyok, a csontjaimban akkor is ott lángolna a lenyomata. Akaratom ellenére lovagolt meg, tört be de ő is tudja, ez egyszeri alkalom. Birtoklóm de mint hogy az, újra és újra be kell törnie. Lehet, hogy karámba zárt de ettől még nem szelídített meg. Ugyan olyan vad hévvel ragaszkodom ahhoz, ami az enyém, ami felett uralmam van. S testem ilyen. Magához ránt, hogy emlékeztessen, hol a helyem de ezzel csak azt éri el, hogy rohadtul felhúz. Nem érdekel ereje sem, ami kétrét hajtaná testem ha nem tartana. Már csak dacból sem nyögök fel, holott szinte szétfeszít ahogy végigvág rajtam ereje. Vérem felbuzog, alakom megreszket de egy rohadt hangot sem hallatok. Pillanatok alatt önt el a düh; ökölbe szorítom ujjaimat. A cigaretta abban a pillanatban égeti meg tenyerem. Eldobom, eltaposom. Maga felé fordít és én nem engedem, hogy megcsókoljon. Felpofozom. Magasról teszek rá, mi lesz a következménye, felőlem ki is törheti a nyakamat de rohadtul ne képzelje, hogy akármit megtehet velem. Élvezem évedésünket, ahogy vére felbuzog bennem. Imádom gyűlölni és vágyni de a testem nem egy rohadt játékszer, amit akkor emel le a polcról, amikor csak akarja.  A szövetségese vagyok, a szeretője, a részese. Tisztelni fog s ha csak nem tervezi, hogy megerőszakol, akkor ne morranjon a fülembe és törje össze csontjaim, csak mert feleselek vele. Tudta, mit vesz magához, hát most akkor viselje is el. Máskülönben válasszon magának más partnert, biztos vagyok benne, hogy van elég szolgalelkű, önbecsüléstől mentes nő aki hajlandó bármit megadni azért, hogy Will parancsoljon neki.
Van elképzelésem miféle helyre kell ilyen cuccot viselni és egyáltalán nem repesek a gondolattól. A nyakamon feszülő ékszer, mi összekapcsol a ruhával, azonnal fojtogatni kezd. Eszem ágában sincs olyan helyre betenni a lábamat, ahol nők, önmagukat meggyalázva engedelmeskednek, számomra érthetetlen örömmel, a gazdai parancsnak. Nem vagyok kutya és remélem William is tudja, hogy baromira meg fogja szívni, ha ilyen helyre akar engem vinni, mert hogy még azon egyszerű parancsát sem vagyok hajlandó végrehajtani, miszerint tűzzem fel a hajamat. Sóhajtok és fejemet megcsóválva hagyom faképnél, még a fürdőbe lépek. Még mindig nedves tincseimet maximum összefonni vagyok hajlandó de azt sem az ő kedvéért, hanem mert kimondottan élvezem, mikor hullámokban omlanak vállaimra. Kilépek, magamhoz ragadom a táskám és dühösen viharzom el mellette. Újra cigarettát ragadok de a szál, kettétörik kezembe. Egy pillanatra megállok, hosszan sóhajtok és újabb szálat húzok elő. Rágyújtok. Felrántom a kocsiajtót, nem várom meg még bárki kinyitja nekem. Hosszan szívom a mérget magamba, remélve, hogy legalább valami csalóka nyugalmat erőltethetek vele magamra. Az autó végre megindul és jól tudom, mitől higgadhatok végre le. A szoknya felcsúszik combomon, mikor egyik lábam, a másikra emelem. Ujjaim körözni kezdenek a mezítelen bőrön, miből a cukrozott vanília édes illata árad. Williamre pillantok. - Hallgatlak.

Dehogynem ismerem. Egy utolsó rohadék és ezzel édesgetett magához. Ő nem akar átalakítani, megmenteni. A sötétségem, a mocskom kell neki. Az, ami vagyok... az amit most már a része. Mögém lép. Megérint. Felsóhajtok. Éhezem magam is de testem ahelyett, hogy csillapítaná érintése, csak hergeli azt. Ujjai a jelet becézik mit nem csak bőrömbe de csontjaimba is égetett. A köteléket cirógatja és nem kell látnom, hogy érezzem elégedett vigyorát. Mezítelen talpam a farmerre kúszik, egészen combjáig emelem majd visszaeresztem a padlóra. Mielőtt kivenné kezemből az aranyló italt, még kortyolok egyet belőle, sőt. Oldalra fordítom fejem, megragadom tincseit, megcsókolom, hagyom, hogy az ital lángra kapjon és felégetve torkom járjon végig bennem. Elégedetten mosolyodom el. Rám adja, hát tessék.
Ujjai csípőmre futnak, egy pillanattal tovább időznek ott, mint kellene. Ujjaimmal megkapaszkodom a pultban. Beleborzongok érintésébe. Légzésem felgyorsul. Végigtáncol gerincem mentén, apró körökkel becézve a húst, a vért, a sötétséget. Magához szólítja ami az övé. Vérem apró szikrákat hány ott, ahol megérint. Hallom, ahogyan csattan a zár nyakamon. Eljátszom a nyakék szimbolikus gondolatával, azzal, mit képviselhet ma. Érzem, hogy ölem nedvesedni kezd. Két keze előrefurakodik, kebleimbe mar majd gyöngéden masszírozni kezdő őket. Felnyögök. Fejem hátrabukik, vállára hajtom. Elnyíló ajkaimból sóhajok törnek fel. Érintése, vállamra hulló csókjai, forró, már-már égető lélegzete bőrömön, egyre hevítenek, hergelnek. Szándékosan játszik velem. Kívánom, pokolian kívánom. Sajog minden porcikám amit nem érint és többre vágyik, amit már bejárt. Egyik kezem elszakad a pulttól és még ő melleimmel játszik, még a bimbókat morzsolgatja, jobbom legérzékenyebb pontjába markol. Azt akarom, hogy tudja, akarom őt... magamban akarom tudni, minden rohadt mocskával együtt. Tenyerem fel s le siklik a ruha anyagán keresztül és egészen addig, abba sem hagyom, még ő el nem ereszt. Maga felé fordít és én úja megragadom, arra a két percre is, még fel nem rak a pultra. Nem csak az ő ajkain játszik éhes vigyor, az enyém sem különb, ha csak nem mohóbb.
Ha őszinte akarok lenni, rohadtul nem érdekel, hogy mit tervezett mára. Combjaim szétnyílnak, ő pedig, mint aki jól végezte dolgát, támaszkodik a pultnak, hajol fülemhez és suttogja bele csábító szavait. Ajkaim fülébe csókolnak, jobbom ujjai tincseibe marnak. Kikényszerítem tekintetét, mielőtt ellépne tőlem, mielőtt ismét megcsókolna. Tudja mit művel velem, tudom, hogy mocskosul élvezi és tudja, hogy én rohadtul gyűlölöm ezért, miközben testem, el akar veszni az izmos karok ölelésében, el akar veszni a dagadó erekből fakadó vérben. Pilláimat lehunyva élvezem, ahogy feladja rám a cipellőket, mintha holmi királynő lennék. Ellép tőlem és én látom az elégedettséget tekintetében, ahogy végiggusztál. Ölemben lüktet a vágy, testemet hajtja az erő, az energia, minek csápjai rajtam és bennem pulzálnak. Könnyedén ugrok le a pultról és lépek hozzá közel. Mire észbe kap, a penge megvillan a levegőben, hogy a következő pillanatban, nyakának feszüljön. Még játszott velem és még én játszottam vele, szabad karom a pult alatt pihenő késért nyúlt. - Nem, nem vagyok pocsék vadász. - suttogom ajkaira, hogy aztán a penge visszakerüljön helyére. Ellépek tőle. Mindig is imádtam magassarkúban lépdelni; csípőm kényelmesen ring meg, még az ágy mellé sétálok, hogy felkapjam róla a cigarettásdobozt és kiemelve belőle egy szálat, gyújtsak rá. - Meg akarsz dugni. Világos. Addig viszont biztosan nem fogsz, még el nem mondod, miért bújtattál ebbe bele. - tüdőzöm le a kátrányt, a nikotint, annak érdekében, hogy ereim szűkülni kezdjenek, aminek hatására talán nem akar majd belőlem kiszakadni a lelkem, hogy megfürödjön az ő mocskában.

Elveszem az italt de nem kortyolok belőle, még ő az egészet lehajtja. Kérdőn fut tekintetem a dobozra, majd vissza a férfire de ő nem felel. Helyette kérdez és én lustán mosolyodom el, ahogy tekintetembe mélyeszti sajátját. Elfogadom kezét... jobban mondva, kapok utána. Túl sokat voltam távol tőle, túl hirtelen. Testem megrándul, ereim összehúzódnak majd kitágulnak, pulzálnak, karjaiba löknek. Akaratlanul fut apró kacsóm mellkasára. - Attól függ, mire kell vadásznom. - ujjaim mellkasa közepére vándorolnak. - S persze attól, hogy mennyire vagy mocsok. - felelem könnyedén, hisz az ő vére kábít el, nincs bennem más szarság. Nem kell más. A mindent felemésztő vére kell. Eltáncolok előle pedig belebújnék, megfürödnék erejében. Őrjítő ez az érzés. Függővé teszi az embert és minél többet kap, annál vonzóbb, csábítóbb. A pulthoz lépek és a dobozért nyúlok. - Ha legközelebb ajándékot hozol, hanyagold az ocsmány körítést. - jegyzem meg mikor lehúzom a szalagot, ami azonnal a kukában végzi. Nem kedvelem a giccses szarságokat, nem hordok ékszert, nem érdekelnek a tündöklő gyémántok, a divatházból szabadult darabok. Így különösebben a dobozban rejlő anyagot sem vagyok képes értékelni, még akkor sem, ha tudom, hogy csak a maga szórakoztatására szerezte be. Kiemelem a ruhát és elvigyorodva csóválom meg a fejemet. Nincs bajom azzal, ha egy ruha megmutatja az ember bájait, de a szerepjátékhoz cseppet sem füllik a fogam... s hogy ebben a göncben egy kibaszott lépést sem fogok megtenni s főleg nem vadászni, abban is biztos vagyok. Nem tökölök sem azzal, hogy félrevonuljak, sem azzal, hogy pironkodva takargassam testemet. Nincs olyan porcikám amit ne látott volna, amit ne ismerne, amiben ne lüktetne vére, amit ne simogatna az őt éltető sötétség. Lassú, ráérős mozdulatokkal bújtatom ki a gombokat és kibújva az ingből, vágom a képébe az anyagot. Elég csak a méretre vagy a márkára pillantani, hogy tudatosuljon benne, az ő ingét viseltem, abban vártam. Kacsintok. Melltartó nem feszült az anyag alatt de nem is érintem meg kebleim. Kipattan a farmer gombja, lassan alácsúszik a cipzár is. Finom csipke anyag, francia szabással üdvözli a szemlélődőt, miközben kilépek a nadrágból. Megfordulok, a ruha után nyúlok és könnyű mozdulattal hajítom felé a nemes anyagot. Igen, igaz, az övé vagyok, de a dacommal, a makacsságommal együtt vagyok az övé. - Ha azt akarod, hogy viseljem, rám kell adnod. - rántom meg a vállam kecsesen és az ágy mellé lépve emelem ajkamhoz a poharat, hogy lehúzzam annak tartalmát. Igen. Mikor megjelölt magáévá tett... a része lettem... minden hévvel, szenvedéllyel, emberséggel, sötétséggel együtt, ami már azelőtt bennem volt, hogy megismertem volna. A pohár az éjjeliszekrényre kerül. Ellépek tőle. Üldözzön ha kellek neki, mert nem vagyok a szajhája, nem vagyok szolga és ő sem úgy birtokol, ahogy kedve tartja... ahhoz, túlságosan vad vagyok. A pult mögé lépek, a whiskys üvegért hajolok. Én ráérek. Ha azt akarja, hogy felhúzzam, kényszerítenie kell. Be kell törnie hozzá, hacsak nem adja rám, ő maga. Nem érdekel ha haragra gerjed, ha lángolni kezd, ha lángjai az én bőrömbe kapnak. Ezzel csak az időt húzza és annyi élvezet nekem is jár, hogy egyszer öltöztetni lássam egy nőt és ne vetkőztetni.

Nemet akarok mondani. El akarom lökni magamtól. Eltaszítani. Kiszakítani magam bűvköréből de  képtelen vagyok rá. Magához von. Ajkai enyémet karistolják. Tenyere derekamra csúszik és én engedek neki, holott akármikor ellökhetném. Határozottan mozdul. Megcsókol, falni kezd. Elveszek benne, általa. A drog, mi bennem folyik, sötét masszává olvasztja ereim, körbetáncolja lelkem, perzseli bőrömet, lángra lobbant, éget. Mire észbe kapok a nappalim falának taszít. Nyelvén tabletta pihen és én nem vagyok rest ellopni azt. Ujjai bennem táncolnak miközben sóhajaim csiklandozzák bőrét. Egyetlen múló pillanat. Felsikoltok a fájdalomtól, amikor felizzik a jel lapockámon. Elkáromkodom magam, az idióta meg azt hiszi, ő ennyire jó, holott ennek fele sem igaz. Megcsókolom. - Menned kell... - piszkos vigyor kúszik ajkamra és kiköpöm azt a szart, amit a srác szed. Ennél én sokkal erősebb anyaghoz szoktam... valamihez, ami napok óta kering bennem. Valamihez ami egyet jelentett azzal, hogy végre elfogadtam a tényt, hogy az övé vagyok és nem tehetek ez ellen semmit... szóval épp ideje kiélvezni az előnyeit, megragadnom a kötelékkel született lehetőségeket. No, nem mintha annyi mindent kértem volna. Napok óta még csak színét sem láttam. Nem kerestem, mióta lenyelve rohadt büszkeségem választottam a vért, a kórház helyett... mióta megengedtem, hogy gondoskodjon rólam... mióta vére úgy lüktetett bennem, hogy minden alkalommal úgy éreztem, szétfeszít a tudat, hogy nem vagyok a közelében. Épp ezért nem is kerestem őt. Azt akartam, hogy az érzés csillapodjon... és erre nincs tökéletesebb helyszín, mint az a rohadt klub, ahol tombol a zene, lüktetnek a testek, egymásnak feszülnek a vágyak. Ott szedtem fel a srácot, aki szitkozódva és értetlenül, kellően nőies hisztivel viharzik ki lakásomból. Nem zavartatom magam. Nem sietek el semmit. Nem tudom hogyan de tudom, hogy ezúttal ide tart. A kapcsolat mi kettőnket összeköt, megnyitja előttem őt. Már persze, amennyire azt ő akarja. Ledobom cuccaim és a fürdőkádba lépve állítom át a csapról a zuhanyfejre a gombot. Forró víz ömlik testemre de mióta vére bennem van, aligha éget igazán bármi is. Aligha rémít meg bármi is. Sötétsége bennem él, bennem tombol, napról napra éhesebben, erősebben. Persze, még visszamentem, hogy megkapjam a pénzt ami illet és nem is hezitáltak odaadni. Volt bennem némi elégedettség amikor megláttam az arcukat; sértetlenül sétáltam be közéjük, miközben a férfi, akinek nekiestem, még mindig a kórházban rohadt. Megérdemli. A francnak megy el ilyen helyekre, ha nincs felkészülve arra, hogy valaki, szarrá veri a képét. Helyet foglalok a kádban minek mérete nem elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen elférjek benne de azért nincs okom panaszra. Jó ez így. Legalább fél órát töltök bent, élvezve, ahogy a vízcseppek lemossák rólam a férfi csókjait, a sóhajokat mik idegenektől tapadtak bőrömre. Vizes tincseim szabadon hagyom és nem vacakolok különösebben sokat a testemmel sem. Némi testápoló mit beisznak a vízcseppek. Inget kapok magamra és farmert. Tincseim átáztatják a lenge anyagot de nem bánom. A pulthoz lépve készítek elő két poharat de jelenleg nincs nagy kínálat. Nem mondom, hogy szarul élek, de kőgazdag sem vagyok plusz szeretek inni, így már csak egy megbontott whisky és egy üveg vodka árválkodnak a szekrényben. Karórámra pillantva terülök el ágyamon. Nekem ugyan nem fontos, majd megérkezik... és alig pár percre erre a gondolatra, vérem zsongani kezd ereimben én pedig felülve az ágyon pillantok a bejárati ajtón belépő férfire. Nem tudom megmondani, hogy harag vagy nyugalom ül-e az arcán. Nem lépek hozzá, nem kezdek keringőbe. - Minek köszönhetem látogatásod, ó, uram? - kérdem szemtelen vigyorral arcomon, miközben a pulton pihenő poharak felé intek, jelezve, hogy szolgálja ki magát nyugodtan.