Egy hatalmas kő esett le a szívemről, amikor végre megszabadult attól a rohadt fegyvertől. Nem tudom miért, de máris sokkal jobban éreztem magam. Kevésbé fenyegetettnek. Bár azzal, már tisztában voltam, ha nagyon akar a fegyver nélkül is könnyen elintézhet, de így legalább nem éreztem magam úgy, mintha folyamatosan fenyegetnének, mert igazából azt tette.. Fenyegetett. Ha nem mondom el, amit hallani akar ki tudja mit tesz. Azt hiszem ezzel az egésszel szégyent hoztam az egész fae társadalomra. Még ennyit sem mondtak volna el neki egyszerűen csak kiiktatják.. Vagy tudjam is én. Nem folytam bele annyira ebbe az egészbe. – Elhiszem neked, de így legalább sokkal kényelmesebb a helyzet. – Mondtam halvány mosollyal az arcomon.
– Rendben, akkor szerintem befejeztünk, nem? – Annyira vártam már, hogy eltűnjön, de komolyan. Ezért nem szeretem én az embereket. Mindegyik egytől-egyig az agyamra megy vagy éppenséggel zavarba hoz, amitől beindul az átváltozásom és egy teljesen más személy leszek. Legalábbis külsőre. Belső tulajdonságaim egy árnyalatnyit sem változnak.
– Remélem nem tervezed, hogy ezt az utat gyakran megteszed. Még a végén kénytelen leszek csapdákat állítani. Nem szeretem, ha az otthonom közelébe jönnek. Ezt vésd az eszedbe. – Most én voltam az, aki fenyegetett. Mert megtehettem. Az otthonom védelméért bármire képes vagyok. Pár lépést hátrálva figyeltem őt, majd mikor úgy gondoltam, hogy elég nagy a távolság kettőnk között hátat fordítottam neki és visszasétáltam a házba, mintha mi sem történt volna.

Nem bíztam benne és szerettem volna, ha a lehető leghamarabb hátat fordít nekem és elmegy. Mégis hogyan bízhatnék egy olyan emberben, aki bármikor előránthatja a pisztolyát? Végül is azután, hogy elmondtam, ami tudni akar talán meg is ölhet. Nem tudom, hogy mennyire paranoiás. De a találkozásunk révén nagyon is. Ugyanakkor én is. Hiszen én voltam az, aki leütötte utána pedig ő reagálta le az egészet a maga módján. Micsoda összeesküvési elméletek lehetnek a fejében.
– Ennek pedig rendkívül örülök. – Suttogtam magam elé úgy, hogy ő ne hallhassa. Nem tervezi, hogy sokáig marad. Juhé! Ez már egyfajta fél siker. – Most komolyan azt várod el tőlem, hogy nyomás alatt válaszoljam meg a kérdéseidet? Ha azt hiszed, hogy attól a pisztolytól nagyfiú vagy, akkor nagyon tévedsz. Ha szeretnéd, hogy válaszoljak rohadtul elveszed a kezed arról a szarról. – Mondtam végig minden egyes szót tisztán és határozottan. Lehet, hogy eddig úgy tűnt, hogy egy törékeny kislány vagyok, de egyszer én is elveszíthetem a türelmem. Tudom jól, hogy erőfölényben van. Nem fogok próbálkozni semmivel, de attól még nem vagyunk előrébb, hogy egyfolytában a pisztolyát markolgatja.
– Róluk pedig, már elmondtam mindent, amit tudtam. Nekem nincsenek olyan beteges vágyaim, hogy beleüssem az orromat az ügyeikbe. Mégis ki az, aki miatt ennyire szeretnél megtudni mindent róluk? S miért nem kérdezed meg tőle? -  Most már nem bírtam visszafogni a kíváncsiságomat. A felszínre tört és nem volt visszaút. Egyáltalán nem értem, hogy miért tőlem vár válaszokat a kérdéseire, amikor egyértelműen nem nekem kellene feltennie őket.

Bármennyire is szerettem volna, hogy Jace most felbukkanjon és átkaroljon, ahogy szokott ez egyenlő volt a lehetetlen. Távolság meg minden. Fájt minden egyes perc, amit tőle távol kellett töltenem, de volt más lehetőségem? Megölnének mindkettőnket, ha a kapcsolatunk kitudódna és nem kockáztathatom az életét önző vágyaimért.. Nem vagyunk Rómeó és Júlia, hogy eldobjuk az életünket.. Bár lehet, ha egymás karjaiban halnánk meg.. Nem! Nincs halálvágyam. Jobb, ha ezt az egészet elfelejtem.
– Ez bonyolult.. Amúgy meg nem sok közöd van hozzá. – Nyeltem egy nagyot, majd figyeltem, ahogy keze a fegyverére simul. Kicsit megrémültem, hiszen tudtommal golyóálló még nem vagyok. Alakot váltok, ha rám tör a pánik és ebben körülbelül ki is merül a képességem. Ennyihez volt szerencsém. Nem akartam belefolyni még jobban, de tényleg tennem kell valamit.. Mert nincs jól így ez az egész, hogy én ilyen szerencsétlen vagyok.
– Annyit tudok, hogy több különböző faj van. Én Kitsune vagy mi vagyok.. Egyszerűbben alakváltó, amint észrevetted. Meg ugye van ez az egész fae dolog.. A sötét nem keveredhet a világossal.. Csupa olyan baromság, amibe én nem szeretnék belekeveredni és hidd el, hogy te sem. – Nem tudom, hogy miért kérdezi, de ha már konkrétan felhozta a vámpír példát, akkor gondolom egy vámpírhoz lehet köze. De nem merek komoly következtetéseket levonni, mert az egyáltalán nem vezet sehova. Ha el akarja mondani, hogy miért akarja tudni elmondja. Engem pedig nem érdekel. Nem fogok kíváncsiskodni. Főleg, mivel pisztoly van nála.

Fura egy szerzet volt az egyszer biztos. Nem hiszem, hogy mindenki késsel jár futkározni és, amint később sikerült felfedeznem egy pisztoly is lapult a felsője alatt. Komolyan mondom ez a srác mindenre felkészült. Mintha bárki megtámadná errefelé. Na, jó én kivétel vagyok, de ez is csak azért volt, mert túlságosan közel merészkedett a birtokomhoz, amit szeretek megvédeni. Semmi joga nincs arra, hogy panaszkodjon. Azok után, hogy a torkomhoz szorított egy kést a legkevesebb, amit megtehet nekem az, hogy hallgat. Nem akarom tudni, hogy mire készül a pisztollyal, mert láthatóan az volt a célja, hogy meglássam. Mintha már nem tisztáztuk volna ezt az egész félreértést, de komolyan..
– Nem vagyok az a típus, aki fenyeget. Egyszerűen csak közöltem a tényeket, hogy van, aki ennek nagyon nem örülne. A te dolgod, hogy mégis hogyan értelmezed ezt az egészet. – Nem szeretek fenyegetőzni. Meg most nem is az volt a célom. Sőt azzal, hogy megemlítettem Jace-t csak saját magamnak ártottam, mert rájöttem, hogy mennyire hiányzik.. Tudom egy idő után hozzá kell szoknom a hiányához, mert a kapcsolatunk nem tudódhat ki, de akkor is.
– Azt akarod, hogy magyarázzak el mindent erről az egészről, amikor még az erőmet sem vagyok képes kontrollálni? Nem olyan régen még azt hittem, hogy nem vagyok több egy átlagos embernél. Ez az egész az ölembe hullott anélkül, hogy kértem volna. Ha visszaküldhetném a feladójának megtenném. Nem tudok semmit erről az egész világról, mert nem akarok. – Zártam le egyszerűen ezt az egész témát. – De miért érdekel téged ez ennyire? – Egyáltalán nem volt megrémülve, mikor meglátott.. Valami van itt még a háttérben.

Mindig is bizalmatlan voltam az emberekkel szemben és most ő sem könnyítette meg a dolgomat. Minden egyes percben csak rontott a helyzetén. Az már egy biztató jel volt, hogy nem volt nála a kés, de ezen kívül minden más negatív irányba húzta a véleményemet vele kapcsolatban. Nem vagyok túl jó emberismerő legalábbis mindig is nehezen igazodtam ki az embereken. Talán azért, meg néha még magamban sem bízom. Hogy is bízhatnék magamban, ha még arra sem vagyok képes, hogy megőrizzem a saját külsőmet? Hálás vagyok annak, hogy sikerült visszaszereznem.. Valahogy visszaváltozni mindig egyszerűbb, mint kontrolálni azt, hogy valaki más alakját vegyem fel. Többnyire csak megtörténik. Utána pedig minden energiámat abba fektetem bele, hogy a lehető leghamarabb térhessek vissza a saját alakomba.  – Nem vagyok az a típus, akinek bejön. Nem, nem tetszett. S van még egy ember, akinek nagyon, de nagyon nem tetszene.. – Utaltam Jace-re. Nem fogok neki erről beszámolni, mert felesleges, de ennek a srácnak ezt nem kell tudnia. Semmiről nem kell tudnia, ami velem kapcsolatos, ami azt illeti. – Mellesleg elárulhatnád a nevedet.. Egy kicsit kellemesebb lenne a kommunikáció. – Fűztem hozzá, miután ráeszméltem, hogy még a nevét sem tudom.
– Nem hittem semmit, egyszerűen csak szeretem, ha az emberek megtartják tőlem a kellő távolságot. A külvárosban egy erdő közepén élek.. Most őszintén.. Nem tűnt fel, hogy nagy rajongója vagyok a magánynak? – Magyaráztam meg egyszerűen, hogy miért nem szeretném, ha túlságosan közel jönne hozzám, de egy idő után a hátam egy fának ütközött és feladtam. Hátrálhattam volna még, de nem volt kedvem. Úgy is addig mentünk volna, míg nem kerül hozzám elég közel, hogy feltegye a kérdését. – Mégis mire akarsz magyarázatot kapni? – Néztem rá értetlenül.  

Volt egy kisebb félelmem vele szemben. De miért ne lett volna? Végül is egy kést szorított a torkomhoz, ami érthető volt, hiszen én meg leütöttem egy serpenyővel, de akkor is. Nem szeretem, ha valaki a házam körül ólálkodik. Vagy futja az éppen szükséges köreit. Ne jöjjön ide senki. Azért költöztem ilyen messzire a várostól, hogy minden élőlényt elkerülhessek. Legalább addig míg meg nem tanulom kezelni a képességeimet. Tanulnom kell s egy tanárra van szükségem. Sajnálatos módon nem olyan könnyű belefutni egybe. Az apám még mindig lehetetlen opció a számomra.
Pár pillanatra kikapcsoltam az agyam lehunytam a szememet és mély levegőt véve koncentráltam az alakomra. A napfénytől vörösen csillogó fürtjeimre. A zöldes szemeimre. A hófehér bőrömre. Mindenre, ami engem azzá tesz, aki vagyok. Vissza akartam térni a saját alakomba. Minden egyes percben, amit más testében töltök úgy érzem, hogy kihasználom az illetőt. Soha nem volt pozitív véleményem erről az egészről. Meg akarok tőle szabadulni. A baj csak az, hogy ez nem ilyen egyszerű.
– Nem vagy olyan, de ha a helyzet adott, akkor már miért is ne? – Kérdeztem felvont szemöldökkel. A mosolya a szavai.. Mindennel ellent mondott saját magának, de próbáltam nem ezzel foglalkozni. Kapott egy pofont jutalmul azért, hogy letapizott. Ha itt lett volna Jace, ha pont most dönt úgy, hogy meglátogat, akkor egy az egyben aláírta volna a halálos ítéletét. Bármennyire is tudjuk mind a ketten, hogy a kapcsolatunk halálra van ítélve. Nem tudjuk elengedni a másikat. Azt pedig végképp nem engedjük, hogy egy harmadik személy férkőzzön be a mi kis titkos kapcsolatunkba. – Örülnék, ha ebből a távolságból mondanád el, hogy mégis mit akarsz. – Mondtam, miközben ahogy ő egy lépést tett előre én úgy hátráltam.

Utálom, hogyha a szörnyeteg énem kerül előtérbe. Az érzéseimre alapozva kellene megtanulnom kezelni, de ez az egész reménytelen. Talán egyszer képes leszek arra, hogy kezeljem, de jelenleg? Nem is lehetnék bénább ebben az egészben. Néha elgondolkozom azon, hogyha az igazi biológiai apám nevelt volna fel talán jobban értenék ehhez az egészhez? Valószínűleg. De ugyanakkor elvették volna tőlem a boldog gyerekkori emlékeimet. A szülinapomat, amikor a húgom beleesett a tortába. Azokat a pillanatokat, amikor az édesapám a karjaiba tartott és vigasztalt, ha valami miatt rosszul éreztem magam. Amikor ő mosolygott én is mosolyogtam. A mellkasomhoz kapok. Még mindig ugyanúgy égett belülről a hiánya. Nem hiszem el, hogy egy ilyen elcseszett világban nincs esély arra, hogy visszakaphassam. Ő volt az egyetlen személy, akit a húgomon kívül szerettem. Megbíztam benne. De azért az örök s hű bizalmasom mindig is a naplóim voltak. De ezt a kislányos szokást magam mögött hagyom, mert többi nem vagyok egy kislány, aki elmenekül a világ elül. Megküzdök vele. Bármekkora fájdalommal is jár. Gyűlölhetem magam egy életen át azért, ami vagyok, de soha nem adhatom fel a küzdelmet. Minden egyes nap fel kell kelnem az ágyból és küzdeném azért, hogy egyszer jobb lesz, hogy egyszer talán boldog lehetek. Jace-cel. Mert nekem csak Ő van. De őt is el kell engednem. Talán arra vagyok ítélve, hogy soha nem lehetek boldog ezen az elcseszett világon.
– Nem foglak megenni, ha nem tapizol le úgy, mint az előbb. – Játékos mosoly kúszott az arcomra. Ha tapizna se enném meg. Csak bemosnék neki egy hatalmasat. S talán, hogy megőrizzem a titkomat meg is ölném. De ehhez szükségem van egyfajta sötétségre, ami az én lelkemben is ott rejtőzik valahol.. – Megmondanád, hogy mégis mi az a feltétel? – Érdeklődtem kíváncsian, hiszen tényleg nem tudtam, hogy mégis miről lehet itt most szó.

Mindig is gyűlöltem az ilyen helyzeteket, amikor elveszítem az irányítást a testem felett. Ezért kerülöm el az embereket és a veszélyesebb helyzeteket. A lelki állapotom nagyon nagy hatással van a képességemre. Talán valahogy ehhez kötve kellene megtanulnom uralkodni rajta, de most nagyon nem ment. Koncentráltam, hogy visszanyerjem az alakomat, de egyáltalán nem ment. Olyan volt, mintha egyfolytában egy falnak ütköznék és nem lenne kiút. Labirintusba kerültem s csak akkor kerülhetek vissza a saját alakomba, ha megtalálom a testemet. Ehhez pedig minden erőmre szükségem van. S még egy kis nyugalom sem ártott volna, mert úgy talán még sikeres is lett volna a gyenge próbálkozásom.
Kisebb bátorságot adott az, hogy nem a saját alakomban kell szembe néznem vele. Ugyanakkor attól még, hogy a külsőm megváltozott nem fog a belsőm is egyik pillanatról a másikra kicserélődni. Nem tetszett, ahogy viszonyult hozzám pedig valamilyen szinten megérdemeltem. Leütöttem, mert túlságosan is közel merészkedett a házamhoz, amit ha elég közel jön nem olyan nehéz nem meglátni, szóval tulajdonképpen semmi okom nem volt a felháborodásra.. Mindenki kíváncsi lenne.. Én pedig féltem. Ezért ütöttem le, szóval mindkettőnk részéről megvolt az ok, hogy miért is kerültünk a jelenlegi helyzetbe.
Láttam a szemeiben a döbbenetet. Ezt akartam elkerülni. Nem akartam magam soha senkinek felfedni magam, mert az egyenlő lett volna a katasztrófával. S én rettegtem ettől. Most ő is valószínűleg valamiféle szörnyetegnek tart. Nem ismerem őt, de nem akarom, hogy ilyen véleménnyel legyen rólam. – Ez bonyolult.. De a legjobb lenne, ha elfelejtenéd az egészet és.. Hagynál egy kis időt, hogy.. Érted. – Savas ízt éreztem a számban, hiszen undorodtam magamtól. Legszívesebben hazarohantam volna és magamra zártam volna az ajtót.  – Erről nem beszélhetsz senkinek.. Kérlek. – Nem akartam, hogy bárki is megtudja valami szörnyeteg él New York külvárosában. El akarom rejteni a valós énemet a külvilág elől.

Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna egy kés a torkomnál. Ja, mert nem is volt. Megvoltam ez az élmény nélkül is. Most pedig én magam hoztam a nyakamra a bajt. Nem kellett volna kijönnöm a házból. Talán egyszerűen csak elfutott volna mellette. De miért ilyen.. Miért hord magánál egy kést? Egyáltalán ki a francnak kellett volna küldenie? Vagy ugyanolyan paranoiás, mint én vagy egyszerűen csak jobban teszem, ha elkerülöm amennyire csak lehetséges. Szeretném a másodikhoz tartani magam olyan hamar, amilyen hamar csak lehet, de ezek után kétlem, hogy egy könnyen megszabadulok tőle. Vissza akarok menni a saját kis buborékomba, ahol senki nem zavarhat. El akarok tűnni a világ színéről még akkor is, ha csak addig tart az egész, míg alszom. De nem számítottam arra, hogy bárki is az erdőben fog rohangálni ilyenkor.. Mondjuk mást is tehettem volna azon kívül, hogy leütöm.
Az állam, majdnem a földet súrolta, mikor azt mondta, hogy tegyem szét a lábam. Tudom, hogy nem úgy értette, de akkor is.. Van más módja is annak, hogy ezt valaki kérje.. Tudtam, hogy mire megy ki ez az egész ezért nagy levegőt vettem és felemeltem a kezeimet, hogy meggyőződhessen arról a serpenyőn kívül nem hoztam magammal az ég világon semmit sem. Azonban, amikor a fenekemen már jó ideig elidőzött kezdett elegem lenni. – Te most viccelsz velem? - A düh szépen – nem mondhatom, hogy lassan – építkezni kezdett bennem. Amikor újra szembe néztünk egymással megajándékoztam egy pofonnal. – Legközelebb, ha már ennyire tapogatni akarsz igazán visszafoghatnád magad. Nem vagyok olyan típus, akit kedvedre tapogathatsz. – A hangszínem a mondat végére elváltozott és ekkor tudatosult bennem, hogy nem a saját alakomban vagyok. Mire újra rám nézhetett volna hátat fordítottam neki és próbáltam visszanyerni az eredeti alakom.

Úgy tűnt, hogy nincs magánál.. Bár nem hiszem, hogy bárki is magánál lenne azok után, hogy lecsapják egy serpenyővel. Az ütésemben nyoma sem volt a nőiességnek. Nem is próbáltam meg gyengéd lenni vele szemben. Miért tettem volna? Megijedtem. S tulajdonképpen ez az egész az ő hibája, mert ha nem futkározik a házam körül ez az egész nem történik meg. Gondolkodtam, hogy megnézem hátha van nála valami, de féltem abban a pillanatban felpattan, mintha semmi nem történt volna. Már semmin nem lepődök meg. Azok után, hogy kiderült mi is vagyok.. Bár azt nem tudom, hogy mégis mit akarhat errefelé. Az egyszer biztos, hogy elveszem a kedvét attól, hogy még egyszer ide tévedjen.
A fának támaszkodom és várok, hogy magához térjen. Talán vissza kellene mennem a házba valami kötelet keresni, amivel az egyik fához köthetném. De az is lehet mire visszajönnék lesből támadna és csak úgy, mint én később tenni fel a kérdéseket, amiket fel akar vagy éppenséggel nem is akar semmit kérdezni egyszerűen csak elvágja a torkom vagy tudjam is én. Élénk fantáziám van az egyszer biztos. Idegesen ajkamba harapok, mikor nyöszörögni kezd. Ijedten pislogok rá és erősen koncentrálok arra, hogy a szívverésem valamilyen szinten normális maradjon. Nem lenne jó vége, ha a félelmemnek köszönhetően alakot váltanék. Igazán megtanulhatnám, már kezelni ezt az egészet.. De nem fogok az apámhoz fordulni segítségért. Nincs semmi, amivel bárki is meggyőzhetne róla. Inkább kitapasztalom ezt az egészet egyedül.
Megrémültem, mikor egy kést szorított a torkomhoz. Minden annyira gyorsan történt és igazából ez volt az egyetlen dolog, amit sikerült felfognom. Fáradt vagyok. Talán tényleg jobb lett volna, ha a házban maradok. Ott egy kicsivel egyszerűbb lett volna megvédenem magam.. Vagy ott sem. – Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Nem küldött senki.. Én csak hangokat hallottam és kijöttem megnézni, hogy.. Sajnálom.. Én nem akartalak bántani. Vagyis.. Tudom hülyén jön ki, hiszen leütöttelek, de nem így.. Ah.. Sajnálom. – Összevissza hebegtem-habogtam, de most valahogy nem tudtam tisztán gondolkodni. Egy késsel a nyakamnál? Örülök, hogy nem ájultam el helyben.

Amit mindig is szerettem abban, hogy ennyire elszigetelten éltem, hogy csönd volt. Néha, már túlságosan is, de kezdtem hozzászokni. Nem kell attól tartanom, hogy valaki bekopogtat az ajtómon, mert éppen el akar adni valamit. Egyszerűen minden annyira békés volt.
Most azonban zajokat hallottam odakintről. A legtöbb esetben ez nem okozott volna különösebb problémát a számomra, de most valahogy a gyomrom összerándult. Rossz előérzetem volt, ami nem tudom miből fakadt. Csak úgy emberek nem szoktak idetévedni. Egyedül Jace.. De, amikor ő jön mindig tudom. Mondjuk mostanában egyre kevésbé látogat meg, de azt hiszem ez érthető. Meg kell tanulnunk a másik nélkül élni. Kettőnknek nincs jövője. Kisiettem a konyhába és a kezembe véve egy serpenyőt merészkedtem ki. Lehet, hogy jobb ötlet lett volna a házban maradni, de ha valaki meglát egy ekkora házat az erdő közepén kétlem, hogy meg tudja állni, hogy ne jöjjön be és nézzen körül.. Nem bízom az emberekben. Nem bízom én senkiben. Kétlem, hogy ezért bárki is hibáztatna, ha mégis nem tudok róla így tehát nem is kell vele foglalkoznom.
Az ujjaim elfehéredtek annyira szorítottam a serpenyőt. Egy a házhoz közeli fához simultam és szaporán vettem a levegőt, de ettől eltekintve próbáltam csendben maradni, hiszen nem akartam felkelteni senki figyelmét. Az alakomat pedig nagyon, de nagyon szerettem volna fenn tartani, szóval nincs kiakadás.
Mikor az illető elhaladt mellettem egy határozott ütéssel tarkón vágtam. Mikor a földre esett akkor vettem észre, hogy csak egy srác, aki valószínűleg futni volt erre.. De még sem nyugodott meg a lelkem. Nem mertem közelebb lépni hozzá és még mindig támadó állásban figyeltem őt.