- Apropó, hány éves is vagy ? - kérdezek rá határozottan, most már egy kis csipetnyi szigorítást is belefűszerezve. Valóban vannak olyan boszorkányok, akik emberi életet élnek, de vannak olyanok is, akik ha tehetnék földig rombolnának mindent. Hasonlítanak a sárkányokhoz, és a démonokhoz, és azok a boszorkányok nem jók, nem ide valóak. Ezért is félek, hogyha ezt a lányt megtanítom, akkor túlságosan elszalad vele a jó. Ámbár, én megadom neki a bizalmat, vagyis elhiszem mindazt, amit mond. Az viszont már más téma, hogy miért nem az iskolában tanítok. talán... - Lehet, még egyszer visszamegyek oda tanítani. - Török végül meg előtte, mert nem mondott butaságot. Az a baj, hogy olyan dolgokat kell ott tanítanom, amelyeket javarészt talán soha nem fognak használni az életeben. Nem véletlen, hogy ez a lány is tőlem kér segítséget, és nem a tanárjától. - És segíteni fogok neked. Holnap viszont akkor várnálak itt, délután négykor, kereken. A bejáratiajtóra ugyan csak a zárva tábla lesz kirakva, de benyithatsz, mert nyitvahagyom. Ha az úgy megfelel, és te is ráérsz. Aztán, remélem, hogy hasznát veszed majd annak, hogy segítelek. Ígérem, minden másabb lesz utána. - Mosolygok rá, aztán tenyeremet a jobboldali vállára helyezem. - Akár, barátnők is lehetnénk. Nem szeretem ezt a tanár-diák nézetet.- kacsintok rá, elvégre hiába vagyok több nála, de külsőleg... nem vagyunk különbek. Kedves lánynak tűnik, mégha próbálja rejtegetni is. Átlátok minden leplen. Válláról lehelyezem tenyeremet, aztán karomat magam mellé engedem lazán. - Hozok majd pár könyvet, viszont még csak az alapokkal kezdeném. Nem akarom, hogy bármi baj történjen. Nem egyszerű a varázslás...- jelentem ki, és egy hosszas sóhajt fújok ki ajkaim közül. - Ne kísérjelek haza? - kérdezem tőle csevegésképen, hogy ha gondolja. Legalább jobban megismerjük egymást. Bár, nem kell előrefutni, hiszen bőven van ilyenekre időnk.
Igazából nem érdekelt az, hogy ebben a dologban egyet fog e érteni vagy nem. Egyszerűen csak kimondtam amit gondoltam, még akkor is, ha esetleg valakinek nem tetszik a véleményem. Nem hiszem ez olyan nagy baj lenne, hogy kimondom a véleményemet. Mindig is jobban szerettem az olyan embereket, akik inkáb elmondják, hogy mit gondolnak, mint inkább hazudnának. Persze vannak kegyes hazugságok, vagyis az emberek így nevezik őket, de valójában szerintem ez mindegy, mert az a lényeg, hogy hazudnak. Elő lehet adni finoman is a dolgokat, ahogyan én is szoktam néha, de vannak olyan helyzetek, amikor az egyenes beszéd sokkal célravezetőbb. Szerintem ez nem teljesen így van. - mondom neki komolyan, majd egy-két lépést teszek a helységben. Körbe pillantok újra és újra, mielőtt folytatnám a beszédet. - Sok boszorkány a hatalmat keresi és lehet régen így volt, ahogyan mondod, de mára sokat változott a mi fajtánk is. Rájöttek arra, ha emberként viselkednek, akkor sokkal könnyebben elérhetik a céljaikat. Sokkal több mindenkit tudnak átverni. - mondom neki még mindig komolyan, majd végül újra rápillantok. Vajon én is iléyen lennék? Vagy esetleg Thomas-nak van igaza? Magam sem tudom már pontosan, hogy ki volnék én, hiszen folyamatosan úgy érzem, hogy a lelkem szinte csatát vív önmagával. Azért, hogy végre megnyugvást találjon és megmaradjon az, aki valójában vagyok. Én ott élek. Azt is mondhatnám, hogy az az otthonom. -mondom neki könnyedén, hiszen ez az igazság. Én nem tanulni járok oda, hanem azért lakok ott, mert nincs máshol laknom. Sokan azt mondanánk, hogy ez balszerencse, de valójában egészen jó kis hely. Sok titok lappang ama kastély szerű építmény falai között. És én szeretem őket megfejteni, meg igazából jó hely is, zajlik ott is az élet, csak tudni kell, hogy mikor merre menjen az ember és semmiből se fog kimaradni. Egy pillanatig csak figyeltem őt, majd megráztam a fejemet. Talán tévedtem volna vele kapcsolatban? Talán ő is pontosan annyira magának való lenne, mint a legtöbb boszorkány? Nem, azt nem hiszem, mert akkor nem lenne ilyenb boltja. De a szavai mégis azt bizonyítják. Erős boszorkánytól tanulhat a legtöbbet az ember. De talán részben te is olyan vagyok, mint a legtöbb magunk fajta. Nem akarja továbbadni a tudást. - mondom neki rezzenéstelen arccal és az is lehet, hogy ezzel most mindent elszúrok, de nem érdekel. Kedvesnek és barátságosnak tűnik, de a szavai pedig nagyon is beképzeltnek, magának valónak tetszik őt. Egyszerűen csak állok ott, mint akire rázuhant volna egy zongora vagy valami. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy így gondolja. Pontosan tudom, hogy nem egyszerű és mindennek ára van. Annak is ára lesz egyszer, hogy felkerestelek téged, hiszen az iskolát nem lehet csak úgy elhagyni. - talán nem gondolja, hogy tisztában vagyok a dolgokkal? Már most szabályt szegtem, de még se érdekel. Egyszerűen csak itt akarok lenni és tanulni akarok, mert az ottani boszorkányok nem mindig a legjobbak. Esetleg holnap? - kérdezek vissza egy röpke habozás után, hiszen holnap pont úgy lennének óráim, hogy eltudnék szökni. Nem érdekel a veszély, hiszen annál többet kaphatok itt. Megtanulhatok olyan dolgokat, amikről mások csak ábrándoznak.
- Ez itt a baj. - Igazolom állítását határozottan. Pont ez itt a baj. Az, hogy a legtöbb boszorkány nincs tisztában avval, hogy miért kapta meg a hatalmat, amit mások nem. Azt hiszik, hogy világot tudnak váltani puszta lopott hatalmukkal, de ez nem így van. Ahhoz még sokat kell nekik fejlődni, és komolyra fordítani mindent. A világ így is már majdnem hogy romokban, és ezt még elég sokan elősegítik. Ezért is nem avatkozom bele semmibe, különben abból nem lenne túl jó vége. Igaz, nem vagyok még oly idős boszorkány, de elég sok mindent tudok, sőt, talán többet is, mint amit a legtöbb idősebb ősi boszorkány. Azokat néha lábalól eltették, üldözték őket, nem hagyták őket érvényesülni, sem fejlődni. Ezért persze nem volt idejük arra, hogy bármi nagyon erőt is magukhoz vonzzanak. De nekem volt időm. Soha nem mutattam magamat a világnak, pontosan ezért, különben én is ott végeztem volna, ahol ők. A legtöbbjüket még megölték az emberek, amikor nagy divat volt az, hogy a boszorkányokat elégetik máglyán. Mikor születtem, akkor is még révényben volt ez a tevékenység, de már nem annyira, hogy minden évben legyen ilyen vagy úgy százszor. Aztán hát, mai világ... tudatlan, ostoba népség! Nem tudnak a természetfelettiekről, pedig az ők felmenőik mindent tudtak rólunk. Azért is pusztítottak minket, mint boszorkányokat, és nem sokan éltük túl mindezeket. De én túléltem, és itt vagyok. - A boszorkányok mind okosak. Tanulékonyak. De a legtöbbjük ellenzi az emberi életet, így persze, engem sem sokan tűrtek el. - mesélek el az életemből egy aprócska töredéket, hogy valójában miért is volt engem ilyen nehéz megtalálni. Érdekes egy lány, de mindenesetre becsülöm, hogy ilyen sokáig keresett. Így hát persze, nem akarom elküldeni. Segíteni fogok neki, de ha bármi olyat tesz amit nem nézek el, annak nem lesz jó vége. Mert ha én segítek neki, tudnia kell, hogy mindent úgy kell neki csinálnia, amit én mondok. Különben igen nagy károk származhatnak mindezekből. Erős boszorkány vagyok, így tudom, hogy mi veszélyes, és mi nem. Volt több, mint 100 évem megtanulni mindent. Nem telt el egy olyan napom, amikor ne a könyveket bujtam, és ez a mai napig is így van. Lehet, hogy Lilian kételkedik az erőmben, de ne higgye azt, hogy gyenge vagyok.. Attól függetlenül hogy nem sokszor használom az erőmet, még nem vagyok tudatlan, sem gyenge. Sőt... De nem akarom miért használni, ugyanis nem arra szerződtem, hogy tönkre tegyek mindent ami él és mozog. Ha meg pont ezeket védem, akkor meg engem ölnek meg. Persze, hogy inkább elbújva maradok a világ szeme elől, és erősítem magam, hogy ha egyszer ki kell állnom bárkiért vagy bármiért, akkor ne kelljen csalódást okoznom magamnak, se azoknak, akiket védek. - Rendben van. - felelem rá csevegőmódban, amikor tudtomra hozza, hogy neki így kényelmes. Szavára megakadt a lélegzetem a számban mikor kiakartam fújni a levegőt, majd oldalra nézek, mert nem szeretem, ha valaki szóba hozza azt a helyet. Majd tovább folytatja azzal, hogy én is jártam ott. Igen, megfordultam ott párszor magam miatt. Szükségem volt arra, hogy megtudjam mik folynak ott. Nagyon sokat jártam utána annak az iskolának, és egy időre én is vendégként voltam ott, figyeltem a tanórákat, és mentem tovább. Egyszerű varázslatok voltak ott, és semmi olyan, ami egy diáknak a hasznára lehet. Semmi önvédelem, hanem inkább pusztításra való dolgok. El is ment onnan a kedvem, és egy idő után nem is mentem oda. Rólam nem tudták hogy erősebb fajta boszorkányok közül tartozom, így persze nem is kértek fel arra, hogy tanítsak ott. Én nem pusztítást tanítottam volna nekik, hanem önvédelmet. Sok varázslattal meg lehet védeni másokat, és saját magukat is a boszorkányoknak. Érdekességek sorozata egymást követték sorra. Tőlem akar tanulni? Lilian elég sokat nézhetett utánam, elvégre... szerintem az egyik legjobb boszorkánytól kér most segítséget. Engem nem értek háborúuk, mert akkor is elmenekültem. Nem ért olyan, ami meggátolt volna a tanulásban, vagy bármiben, így mondhatom azt, hogy ha Lilian tőlem fog tanulni, akkor nagy dolgokra tehet majd szert. Abban bízom, hogy nem rosszra. Előtte állok még mindig ugyanazzal a dermedt, merev testtel, magam elé fonva két ruhafedte karomat. Eléggé gátlásos lettem most, de annak ellenére még mindig ugyanolyan határozott mint az elején. - Te is jártál ott, gondolom. - feltételezem, hogy ő is járhatott ott. mi nem találkoztunk, elvégre van köztünk talán némi korkülönbség, ámbár kitudja. Még egy kis idő kell hogy jobban megsimerjem őt, de annak ellenére természetesen szívesen átadom neki az összes tudásomat. Viszont szabályok ugyanúgy tartoznak ide, egyaránt feltételek is. Nem mesélem el, hogy ott miért voltam, mert úgy hiszem, nem kell erről beszámolnom neki. A múlt régen volt, így szerintem ezt nem is kell tovább tépnem. Ha hiszi, ha nem, de én sem voltam mindig ilye bűbájos boszorkány. A családomat hagytam, hogy megölje a világháború. Fogtam, felültem egy hajóra, és idáig kötöttem ki, ma már lelkiismerettel, hogy ott hagytam mindenkit. Foglalkoztatott az, hogy minél erősebb boszorkány legyek, és ne győzzön le senki sem. Az utóbbi nem valósult be, elvégre nem én vagyok a legerősebb boszorkány, vannak nálam erősebbek is, akik persze nálam tízszer idősebbek, vagy kitudja. Nem tudom, de azt tudom, hogy én bárkit megtanítok arra, ami életben tartja magát, és ha kell, egy csettintéssel megöljön másokat. Erre képes vagyok, csak soha nem mertem senkin sem alkalmazni. De a lánynak nagyon szívesen segítek, elvégre nem vesztek vele semmit. De először megakarom ismerni, hogy még is kinek adom át az erőmet. ha én meghalok, akkor mindez a tudás elvész, így jobb, ha valaki tovább tudja adni generációknak. Jelen esetben én neki. - Azért nem, mert ahhoz erősebb boszorkány vagyok.Nem tanárnak való vagyok. - árultam el, hogy miért nem maradtam ott. Na meg, nem igen kedveltek engem ott. Pár hónapig néztem el az iskolát, gondolkozva dolgokon, de meggondoltam magamat, így otthagytam angolosoan. Nem bánom, mert azóta eltelt pár évtized. Én nem arra vagyok való, hogy az ottani diktálásokat tanítsam meg nekik. Egyáltalán semmi hasznos sem volt ott akkor, de most lehet másabb a helyzet. Nem néztem azóta se tájára annak az épületnek. - Mindezek a tudások feltételekkel járnak, Lilian.- közlöm vele, hogy ez nem olyan egyszerű, mint gondolná. De ezt talán ő is tudja. Velem nagy szert tehet, elvégre ha a kora annyi mint amennyinek kinéz, akkor biza mire odér mint én, még nálam is erősebb lesz. Azonban nem fogok most még teljesen belecsapni a lecsóba, mert nem szeretném, ha időközben mire eléri azt a pontot, engem támadna meg. Azt nem fogom hagyni. - Mikor szeretnél jönni? - kérdezem tőle, mert akkor úgy osztom be a dolgaimat. Nincs túl sok dolgom amúgy sem, de szeretem, ha az időm hagy engem érvényesülni. Na meg, addigra megpróbálok mindent kitervelni, hogy egyaránt magamat se tegyem ki veszélynek.
zeneszám: nincs • megjegyzés: (: • [You must be registered and logged in to see this link.]
A legtöbb boszorkány hatalom mániás és csak az erejük érdekli őket. - mondom neki úgy mintha csak éppen az időjárásról beszélnék. - Néhánynak nem igazán van stílusa, így nem csoda ha nem értékelik. - mondom egy apró mosoly kíséretében. Oké, én is szerettem volna minél több hatalomra szert tenni, de valójában tényleg csodálatosan néztek ki azok a dolgok, amiket alkotott. még akkor is, ha úgymond megtagadt azt, ami valójában és úgy élt, mint valami ember. Na ilyen tuti nem szeretnék lenni, de nagyon reménykedtem abban, hogy nem felejtett elvarázsolni. Bár ez szerintem olyan, mint a biciklizés, az ember soha nem felejti. Főleg azok után, amit találtam tőle nehezen tudnám elhinni, hogy esetleg elfelejtette a nagyobb varázslatokat, hiszen a gyertya gyújtás igazán jól megy neki. Még talán egy apró mosoly is megjelent az arcomon amikor végre láttam, hogy használja az erejét. Köszönöm jó nekem így is. - mondtam neki barátságosan és kicsit összébb húztam magamon a kabátot, hiszen tényleg jóval hűvösebb volt itt bent, mint kint. Szerencsére még nem volt annyira hideg, hogy vacogni kezdjek, de azért jobban szeretem a normál szoba hőmérsékletet, mint ezt a hideg időt. Az akadémián találtam. - mondom neki még mindig nyugodtan, hiszen ez az igazság. Nem is értem, hogy miért nem tanít ott és miért ezt a boltot vezeti. De akár csinálhatná mind a kettőt is. Biztos vagyok abban, hogy sokkal érdekesebbek lennének az órák, ha ő tanítana minket, mint az, aki most van. Néha már komolyan bealszok az órákon, mert úgy kezel minket, mintha valami kezdők lennénk. Véletlenül találtam eme könyvre, de szinte egyből felkeltette az érdeklődésemet. Nem szoktam tévedni. - mondtam neki komolyan, majd folytattam. - Sok információt sikerült kiderítenem az Akadémia falain belül. Egyszer régen még te is ott voltál. - mondtam neki még mindig komolyan és talán picit mérgesen is, hogy képes volt kétségbe vonni a szavaimat. Egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat, de végül átadtam neki a könyvet. Egy aprót a hajamba túrtam és türelmesen vártam, hogy végre megszólaljon, hiszen pontosan tudtam előre a válaszát. Szeretnék még jobb lenni és úgy érzem, hogy sok mindent tanulhatnék azokból a könyvekből, illetve akár tőled is. - mondom neki kicsit sietve, mert úgy érzem, hogy van esélyem nyerni. Van esélyem arra, hogy megkapjam a könyveket vagy őt mentornak. Egyik jobb, mint a másik. De a legjobb az lenne, ha mind a kettő dolgot megkaparintanám. Bár pontosan tudtam, hogy azért kérdezi, mert nem szeretné, ha rossz kezekbe kerülne. De vajon kinek mit jelent a rossz? Talán baj az, hogy én jobb szeretnék lenni Erősebb szeretnék lenni? Így is annyira ártatlan pofin van és szeretek meglepetéseket okozni ilyen téren az embereknek, a többi lénynek. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy szükségem van arra a tudásra, amit ő birtokol. És reménykedek abban, hogy ő se szeretné, ha egyszer elveszne az, ha esetleg eljönne érte a halál. Remélem nem hamar lesz ilyen, de soha nem lehet tudni eme örült világban, Miért nem vagy az Akadémián? - kérdezem meg végül tőle, hiszen ez is eléggé foglakoztatott engem. Azóta szinte, amióta megtaláltam eme könyvet. Nem értetem, hogy miért nem akarták őt megkaparintani tanítónak, de az is lehet, hogy ő nem akart oda visszatérni. Talán történt volna valami a múltban, ami miatt így döntött?
A lány be is mutatkozott nekem, amiért tényleg nagyon megtisztelve éreztem most magam, ugyanis jobb szeretem, ha tudom a másiknak a nevét, így tiszteletet is nyújthatok nekik. Számomra nagyon fontos a megbecsülés, de legfőbbképpen a bizalom, miszerint ne úgy legyek a másikkal, hogy kezet fogok vele, utána meg megszámolja az ujjait hogy meg vannak -e. Nem, nekem nagyon fontos, hogy a másik megbízzon bennem. Világ életemben becsületben éltem, és nem a rosszat követtem, ami elég sok természetfelettinek elfordította a fejét. Nem vagyok annyira idős boszorkány, de jól tudom azokat a dolgokat, amit a többi boszorkány nem. Volt időm, elég ahhoz, hogy elérjem a legjobbat, és ami kitelik belőlem. És talán ezt a tudást másnak is át tudom adni, hiszen mindig kell a földre egy olyan boszorkány, aki a természetet védi, és nem annak rovására tanul meg minden igét. Mert én a természetet óvom, és ha én már nem leszek, szeretném, ha ezt valaki más átvenné helyettem. De persze, nincs senkim, aki ezt át tudná venni, így egy olyan boszorkánnyal kevesebb lesz, aki védi az emberek világát. Mert mostanában olyan ritka a jószándékú boszorkány, mint a fehér holló. - Lilian. - Mosolyodom el, miközben a raktár hosszú, szűkös folyosóján veszem körül, azonban nem olyan szűkös, hogy ne lehessen elférni, hiszen ha kinyújtanám a két karomat is, de kényelmesen elférnénk. Majd beértünk egy nagy raktárrészbe, ahol még eleinte sötét volt, de a falon lógó gyertyákat meggyújtva egy kézlendítéssel, azonnal bőséges fény rohanta meg a termet. Hosszú polcok sorakoztak, és persze ott volt a varrógép, amivel már régóta dolgozom. Hm, de szerettem varrni, már kiskorom óta. Talán jobban szerettem, mint varázsolni. - Gondoltam, hogy nem a miatt jöttél. De azért megtisztelő, hogy így gondolod. A boszorkányoknak nem sokszor ismerik el az alkotásaikat. - felelem rá nem túl nagy lendülettel, mert tudom, hogy az olyan boszorkányokat, akik másokért küzdenek, mindenek ők, csak nem azok, akiket elismernek. De nem bánom. Engem átkozzanak el ezerszer, de nem fogok semmilyen sötét oldalba besorakozni. Csak a testemen keresztül! Sőt, egyik oldalba sem tartozom. Sem a jók közé, sem a másik párthoz sem. Egyikhez sem. Én egy önközpontú boszorkány vagyok, aki ugyan bárkinek segít, mert nem teszek etnikai különbséget, csupán csak kegyetlenségre nem használom fel mindazt, ami egy boszorkánynak megadatik. A lányt ugyan csak nem szándékozom bántani, de már egy ideje próbálom kiküszöbölni a faragatlan viselkedést, amit produkált, amit láthatóan sikerült elérnem. Jobb szeretem mindig, ha két ember idill hangulatban találhatóak. Jelen esetben két boszorkány. Megfordulok, és amikor nekidől a hipófehér falnak, előhúzok egy raktáros dobozt, amit most így ülőhelynek szántam neki. Nem túl szép vendéglátás, de hát egy raktár nem arra való, hogy másokat szolgáljunk. Azért akartam ide jönni, mert itt legalább senki se hallja azt, amit akar mondani nekem. - ha akarsz, leülhetsz. Eléggé hűs van itt. - didergek, majd megállok a raktáros doboz mellett, ami körülbelül a térdemig érhetett talán, én pedig leülök a varrógép asztalára, ahogyan a gépet arrább csúsztatom az asztal szélére. Nem vagy túl nagy termet, ezért az asztal alatt csak lógatom a lábaimat a magassarkúmban, miközben két tenyeremmel támasztom magamat a szélén, majdan tekintetem az övét keresik fel, mi láthatólag egész nyugodt. Mintha csak egy csettintésre változott volna meg, de ez tetszett. S mozdulatát követve tekintetemmel, láttam, hogy előhúzott látszólag már megsárgásodott papírokkal telt könyvet, amolyan vöröses bőrkötéssel átmenve rajt. Elgondolkozom, hogy honnan ismerős a könyv, de nem jut eszembe. Igaz, az én könyveim is pont ilyenek, de azokból annyi van, hogy nem győzöm őket magammal hurcolni minden egyes költözésnél. Muszáj őket megtartanom, mert olyan varázslatokat hordoznak, amiket ha kidobok, s más megtalálja, egy boszorkány, akkor felhasználja minden ellen, és ha felgyújtom, valószínű odaveszik az a rengeteg tudás. Így hát az összeset megtartottam. - Az enyém? - kérdezem tőle , miközben felcsúszott homlokom föléig két szépen ívelt szemöldököm a csodálkozástól. Elhagytam volna egyet is? Milyen szedetlen lehettem akkor, hogy elhagytam?! - Nem biztos, hogy az enyém. Rengeteg boszorkány van errefele, ámbár kevesen jutnak hozzá ilyen könyvekhez. De várj, megnézem, hogy tényleg igaz -e az állításod. - mosolygok rá, és szakértő módon huppanok le az asztalról, majdan elé sétálok, s még utoljára ránéztem. - Ha megengeded...- suttogom, miközben visszanéztem a könyvet, majd ujjaim közé fogtam, és óvatosan elvettem tőle. Általában ezek a könyvek mind az én munkáim, mert soha nem szerettem, ha akárhonnét is beszerzem őket. Ezeket mind én írtam, mert még régen nagyon nagy fontosság volt az, hogy ezeket a könyveket saját maguk írják az erősebb boszorkányok, hogy ehhez a kisebb rétegű boszorkányok ne juthassanak hozzá. Igen, rengeteg szimbolizálás is szerepel ezekben a könyvekben, amiket írtam. Mindössze mint varázsigékből könyvek, itt az épületben hat darab van belőlük, amiket hozok magammal már pár évtizede. De azok a könyvek a lehető legnagyobb varázslatokkal vannak teli. Szerencsére ezeket soha nem kellett használnom, mert nagyon elbújtatott boszorkánnyá tettem magamat. Nem akartam, hogy bárki is hozzám forduljon, de mostanra aki megtalálta a könyvet, igen, hozzám fordulhatott talán. Alig ha nyitottam ki, de már tudtam, hogy ez valóban az enyém. De nem baj. Visszanyújttotam neki barátságosan, azzal a jelzővel, hogy megtarthatja. Boszorkány ő is, én pedig nem vagyok önző, aki a saját fogára tartogassa ezeket. - Igen, valóban van még pár hasonló kötet. - igazolom az állítását, majd hátrébb állok képt lépést üres kezekkel. - De mondd csak, mire kellenek neked azok? - érdeklődöm meg tőle, s két karomat magam elé fonom, mellkasom alá kérdőívesen. Szándékok nélkül nem fogom odaadni, mert kitudja, mikre kellenek neki.
zeneszám: nincs • megjegyzés: elnézést a késésért • [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem értettem, hogy mit keresek itt. Sok boszorkánytól tanulhatnék, illetve ott van az egyetem is. De nekem pontosan ő kell. Miatta jöttem ide és tőle akarok tanulni. Talán amiatt amit hallottam róla. Magam sem tudnám megmondani, hogy mi az a dolog, ami idevonzott. Persze részben van az a bizonyos könyv, ami minden boszorkánynak van. Én azt szeretném megkapni, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer úgy fogom érezni, hogy sokkal célravezetőbb az, ha kedves maradok, mint kényszerítek. Érzem rajta azt, hogy erős, illetve idősebb is nálam. Óvatosnak kell lennem. Egy apró mosoly jelenik meg az arcomon és egy pillanatra úgy érzem, hogy jobb lenne, ha hazudnék. Akkor legalább nem találna meg olyan könnyen, de mégis az igazat mondom. Az egyik felem azt mondja, hogy legyek óvatos, a másik felem meg pontosan az ellenkezőjét. Magam sem tudom, hogy pontosan mit gondoljak. Talán ez a kedvesség csak álca. - Lilian vagyok. -mondom neki mosolyogva és bólintok arra amit mond. Pontosan tudom, hogy bármelyik sötét zugban lapulhat egy vadász és nem szeretnék idő előtt meghalni. Sok minden van még amit szeretnék kipróbálni, illetve sok mindent szeretnék megtanulni is. Csendesen követem őt, majd alig, hogy belépünk a raktárba megszólalok. Igazából miattad jöttem ide és nem a boltod miatt, bár meg kell hagyni az is nagyon szép. Tetszenek azok a dolgok amiket alkotsz. - mondtam neki kedvesen, majd pedig neki dőltem az egyik falnak. Nem értem, hogy mi van velem és miért vagyok most ennyire esetlen. Mindig is tudtam, hogy mit szeretnék és tettem is azért. De most mégis zavarban vagyok kicsit. Jobb lesz, ha összekapom magam, mert a végén még esetleg csapdába esnék. Találtam valamit, ami azt hiszem a tiéd. - mondtam neki sietve és elővettem egy régi könyvet. Nem volt könnyű dolgom, hogy megtaláljam a tulajdonosát, de mindent varázslatot megért, hiszen már ebben a könyvben is nagyszerű varázsigék vannak. - Igazából ez keltette fel az érdeklődésemet és úgy érzem, hogy van még hasonló könyved. Azt szeretném megkapni. - mondtam neki komolyan és közben végig őt figyeltem. Erőszakkal azt hiszem nem fogom elvenni tőle, de ezt a könyvet viszont én nem fogom visszaadni. Túl sok értékes és nagyszerű varázsigét tartalmaz. Persze azt is szeretném, ha tanítana, de mindent szép sorjában. Nem akarom lerohanni se őt.
- Emberi tevékenységekben nem azok.- Válaszolom még mindig ugyanolyan idill hangnemben, mint eddig. Egyáltalán nem zavart, hogy tudta ki vagyok, bár remélem őt sem zavarja a tény, hogy nagyon is érzem, hogy ő sem különb nálam. Nos, ez mind szép és jó, ámulatba ejtő, de nekem cseppet sem meglepő, hogy két boszorkány egymással szemben, forgatván ki egymás szavait. Nos, meglepett hogy említette, hogy a boszorkányok általában kitartóak. Igen, valóban azok, noha nem mindenben. Több mint száz éves boszorkány vagyok, és az a baj, hogy érzem; kezdek egyre inkább fáradni. Tudom hogy soha nem leszek örökéletű, de hogy az őszintét mondjam, nem is akarok örökké élni. Már pár évtizede, hogy meg kellett volna halnom, de úgy érzem, egyre inkább közeledek a felé, hogy lehúzhatom a rolót. Igaza van, hogy a boszorkányok kitartóak, de van egy bizonyos vonal, ahonnét már gyengülünk. Elfáradok egy idő után, és talán készülhetek a legszebbre. - Részemről a szerencse. - Felelem közömbösen. Nem vagyok gonoszkodós fajta, de a lány nem rendelkezik túl sok kedvességgel. Persze, engem ez nem zavar, elvégre azért vagyok idősebb, hogy én próbáljam enyhíteni a kedélyeket. A nevemet is eltalálta, ami igazán különös. Ebből is kiindulva elég sokat nézhetett utánam, nem mintha ez nekem hátrányos lenne, ugyanis nem zavar. Nem árthat nekem túl sokat, ugyanis már rendelkezem akkora erővel, hogy nem könnyű engem meggyengíteni. ámbár hiába is nyugtalan a lány, nem nézem ki belőle, hogy ezért jött. Illetve ha a Fae-t is nézem, akkor az már nem biztos. - Csak nyugodtan. Bármely kérdésedre keríthetünk válaszokat, kedves...? - döntöm oldalt a tekintetemet, ahogyan a tekintetem szelíden az övét szelik át homályosan. Nem tudtam hogy hívják, de ha nem is akar bemutatkozni, nem baj. Én nem vagyok utálatos, szóval nagyon szívesen segítek. Más Fae-ből tartozó tagokat sem utasítok el, ugyanis nem a lázangás az én szentélyem. Amondó vagyok, nem fogom nézni a Fae-t ilyen téren. Lehet ebből származhat károm, de nem érdekel. Így is, s úgy is nemsokára hosszú útra kell készülődnöm, szóval; nem félek a kérdésektől, sem a következményektől. - Akkor én kezdeném is.- Húzódik egy barátságos mosoly arcomra, mi ugyan nem ért a fülemig, illetve talán nem is látszódott az mosolynak, hanem csupán csak pár barátságos "vonás" húzódott arcomra. - Ha gondolod, a raktárba megbeszélhetjük. Nem akarok a vendégek előtt ilyenről beszélni, mert még a végén rám küldenék még az eget is.- csikorognak a fogaim halkan, azzal pedig elindulok a jobb irányba, karommal pedig intek hogy jöjjön csak nyugodtan, közben pedig nagyon szívesen várom a kérdéseit.
Δ[You must be registered and logged in to see this link.] Δ Remélem tetszik.
Talán én már képes se lennék normális kapcsolatot kiépíteni másokkal. Csakis a magam céljai vezéreltek. Természetesen teljesítettem a rám szabott feladatokat, de azt is olyan ritkán kaptam, hogy csak na. Próbáltam ezek alól kibújni, mert nem akartam senkinek se a szolgálja lenni. Talán, ha az nem történik velem, akkor most teljesen máshol lennék. Lehet, hogy olyan lennék, mint a legtöbb velem egykorú. Egyetemre járnék és arról csacsognék, hogy éppen melyik fiú teszik, de nem így történtek a dolgok. Nem hibáztatok érte senkit, vagyis igyekszem meglátni mindenben azt, hogy mi jó. Okkal történt így. Ennek köszönhetően vagyok erős boszorkány, aki nem ijed meg semmitől se. Emiatt vagyok erős, talpra esett lány, aki nem sírja el magát, ha éppen betörik az egyik körme. Komolyan annyira idegesítőek a mai fiatalok, hogy már tömegközlekedéssel se nagyon járok, mert még a végén az egyiket megfojtanám miközben nyafog. Ha annyira rossz nekik otthon, akkor miért nem pakolnak össze és lépnek le. Álljanak a maguk lábára, de persze nem tetszik ezt meg csak nyafognak. Aztán, ha majd nem lesz, aki óvja őket, akkor majd amiatt fognak sírni és rájönnek, hogy milyen ostobák is voltak. De ez meg már nem az én dolgom. Láttam rajta, hogy sejti nem vagyok sima halandó. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon és próbáltam illedelmesen viselkedni ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Nem szoktam kedves, tündéri lenni, csakis akkor, ha valamit el akarok élni. Az én lelkemmel már korábban megperzselődött és talán azóta is folyamatosan perzselődik. Szép lassan pedig minden emberi tényező kiveszik belőlem. Bár van egy ember, aki hisz bennem és úgy gondolja, hogy lehetek még jó. Én ezt ostobaságnak tartom, de lehet hogy igaza van, mert még mindig itt vagyok és néha képes vagyok egy-két embert megmenteni, de ilyenkor mindig úgy gondolom, hogy valaki megszállta a testemet és amiatt van. Azt hittem, hogy egy boszorkány sokkal kitartóbb. - csúszik ki a számon és rögtön az ajkamba harapok. Most már tudja, hogy tudom micsoda ő. Tényleg nagyon ügyes vagyok. Zavartam újra a sálat kezdem elfogdosni, majd le is veszem, hogy meg tudjam majd venni. Teszek egy-két lépést felé, hogy folytathassam az utamat, majd egy pillanatra megállok és mosolyogva pillantok rá. Aphrodite, ha nem tévedek. - mondom neki úgy, mintha csak az időjárást közöltem volna vele.- Örülök, hogy megismertelek. - teszem hozzá és mosolyogva figyelem őt. Lassan az ujjaimat végig húzom a sál anyagán, de a tekintetemmel még mindig őt nézem.- Erről a helyről szeretnék beszélni veled. - mondom neki minden kedvesség nélkül. Pusztán csak a tényeket mondom neki. Érzem, hogy van benne még valami fura, amit nem tudhatok róla, de egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy valami változni kezd. Mintha a szívem körüli tűz egyre inkább halványodni kellene. Mintha képes lenne a puszta jelenlétével enyhíteni a fájdalmat, ami még oly régóta mardossa a lelkemet és a szívemet. Ki ő? Milyen boszorkány?
Nemsokára vége lesz a munkának is, és bevallom, már nagyon szeretnék hazamenni. Ledőlni a fotelba, aztán csak elnézni a tv-t akár éjjel 3-ig, hogy ha aznap nincs meló. Ha valaki tudná életem minden egyes perceit, kissé meglepődne, hogy egy boszorkány úgy viselkedik, mint egy lusta halandó. Valóban így van, én nem fogok az adottságaimmal dicsekedni, sem mutogatni, sem pedig fezsegetni, ugyanis mindig nagyon szerettem emberként élni, mindig is a gyerekkoromra emlékeztet, és arra, hogy mennyire szerettem akkoriban a családom, akik mára már valószínű mind halottak. Biztosan szebb helyen vannak nálam, de megvallva az őszintét, megremeg a gyomrom és a szívem, amikor arra gondolok, hogy szülőföldemről csak úgy amolyan angolosan távoztam, és még el sem köszöntem. Ez soha nem vallt rám, de az nap az önzőségem a sötétségig elvakított. Megvallva, eszméletlenül szégyenlem magam, és ha tehetném, ezt az emléket egy dobozba zárnám, és jó mélyre elásnám, ott, ahol még magam sem lelném fel talán. Úgy érzem magam, mint egy papír, amit hirtelen gyűrtek össze csak úgy spontán. Néha nagyon magányosnak érzem magam, és akkor tudom felfogni igazán, hogy mit vesztettem az nap, amikor elhagytam a családomat csak azért, hogy én élhessek, és új életet kezdhessek. De akkor szinte a saját árnyékomtól is remegtem, ugyanis a világháború.... tönkretett mindenkit. A mai napig hallom a puskaropogás zajait. Éreztem a lányon, hogy nem emberrel van dolgom, no de mi baj származik abból, hogy ha ő nem ember? Ha nem is a jók közül tartozik, magam is bármikor megtudom magamat védeni, elvégre, erős boszorkány vagyok ahhoz, hogy bárkit megkeserítsek. De nem akarok senkit sem bántani, így szeretnék elkerülni mindenfajta konfliktust. Minden szavát érdeklődéssel követtem, ajkaimat pedig szórabírtam, ahogyan prá milliméterre elvállnak egymástól. - Egyenlőre még igen, bár nem sokáig, ugyanis néha eléggé megterhelő tud lenni.- jegyzem meg fáradékonyan, amit hangomból is ki lehetett venni. Megvallva, nem sokáig szándékozom New Yorkban maradni, pontosan azért, mert túl sok rossz emlék köt ide. ha csak felébredek, és eszembe juttatja a nap, hogy ez itt New York, eszembe jut, hogy ez a második hazám, míg nem az elsőt elhagytam puszta gyávaságból. Éreztem a lányon, hogy valamire nagyon kíváncsi, de mindössze csak közömbös arccal néztem rá, ugyanis kezdett komolyabbá vállni nekem a dolog. Nem szóltam semmit, ugyanis nem lehetek semmiben sem biztos. Mindent nagyon hamar észreveszek, így jobb, hogy ha inkább nem keveredik velem bajba, ugyanis nem akarom bántani, de ha bármi segítség kell neki, én állok rendelkezésére.
Mindig is szerettem egyedi ruhadarabokba bújni, nem szerettem átlagos lenni, hiszen a természetem se volt az. Nem voltam olyan, mint a legtöbb ember. Eléggé magamnak való voltam és nem voltam egy jóságos boszi. Sokszor használtam az erőmet is saját célra, de eddig még emiatt nem kaptak el, hiszen mindig is hasznos tagja voltam a fae-nek. Fiatal vagyok, de annál erősebb és ravaszabb is. Képes vagyok az emberek gyenge pontját megtalálni és természetesen nem félek annál fogva támadni. Talán túlzottan is gonosz vagyok, de soha nem volt lelkiismeretem, így nem most fogom megbánni a bűneimet. Sőt úgy éreztem, hogy itt az ideje új ruhadarabokat beszerezni. Jön a tavasz, s most nincs is semmi teendőm. Mondhatnánk azt is, hogy szabadnapot kaptam, s ki akartam élvezni minden egyes pillanatát, mielőtt újra leszakad az ég. Sokat hallottam már erről a boltról és szerettem volna saját magam meggyőződni róla. Mindig szerettem új dolgokat kipróbálni, mert úgyis csak egyszer élünk és nem szeretném elvesztegetni az időmet. Lassan sétáltam a boltban és ahogy egyre beljebb haladtam éreztem a boltban szétáradó erőt, de mégis olyan volt az egész, mintha mindent kézzel varrtak volna. Ujjaim közé csíptem néha a ruhadarabokat, megfogtam az anyagukat és mosolyogva pillantottam körbe. Nagyon szép helynek tűnt, de mégis volt valami fura ebben az egészben. Egy-két ruhán rajta voltak az árak, de mindig is szerettem az olyan csecsebecséket, amiken nincs rajtuk az áruk. Az ilyen darabokat nem nagyon veszik az emberek, s nekem meg pontosan ezért kellenek. Mosolyogva figyeltem a sálat, majd pedig amikor megszólalt a lány, akkor újra rápillantottam. Végig mértem őt tetőtől talpig, de nem szólaltam meg jó darabig. Talán azt hihette, hogy néma vagyok, de nem érdekelt. Szerettem mindig látni azt, hogy kivel is van dolgom. Idősebb lehet nálam, de nem használja túlzottan az erejét, így talán még előnyben is lennék, de most nem ez volt a szándékom. Úgy gondoltam, hogy ennek a boltnak vannak rejtett zugai is, s ott sok érdekes könyv lelhető fel a varázslásról. Nekem pedig azok kellenének, hiszen a lány pontosan úgy nézett ki, mint amilyennek leírták nekem. Értem, s köszönöm. - mondtam neki kedvesen, s közben újra a sálra siklott a tekintetem. Muszáj lesz most kedvesnek és bűbájosnak lennem, ha el akarom élni a céljaimat. Nem szeretnék boszi háborút, de nem fogok üres kézzel távozni. Nekem kellenek azok a könyvek, mert a legjobb akarok lenni. - Tiéd ez az üzlet, vagy csak eladó vagy itt? - kérdeztem tőle kíváncsian, pedig pontosan tudtam a választ. Sok információm volt róla, de ezt neki nem kell tudnia. Én csak egy ártatlan vevő akarok ebben a percben lenni, de mit fog hozni a jövő azt magam sem tudom, s részben rajta is múlni fog az, hogy mik fognak itt még történni.
Hajnali htkor felébredtem. Ránéztem a sípoló, már-már torka szakattából üvöltő órára, és csak az járt a fejemben, hogy kinyissam az ablakot, mielőtt kivágnám, vagy csukott ablakon keresztül vágjam ki az ébresztőórát? Aztán hát jobbnak láttam az egyszerűbb megoldást, még pedig nyugodtan, és idill módon nyomtam ki rajt a gombot. Nem szeretek koránkelősdit játszani, de sajnos ha megakarok élni, akkor muszáj felébredni is néha. Boszorkányként akármit megtehetnék, csakugyan, de úgy vagyok vele, hogy jobb, ha megtanulok emberi bőrrel és tulajdonsággal is élni ebben a világban. Tudom, hogy mennyi baj száll a városra hajdan, de nem szeretnék harcolni. A természet sok mindent megbosszul, amivel lehet késlekedik, de soha nem mond le dicső, és megérdemeltetett büntetéseiről. Tudom, hogy talán beteges ez a viselkedésem, de jobb félni, mint megijedni. Nem könnyű boszorkánynak lenni, hiszen nem elég, hogy sebezhetőek vagyunk, nem mellesleg pedig ki is használhatnak minket,-már amelyik boszorkány hagyja magát-. De én nem ilyen vagyok, és nem is szeretném, ha ilyen sorsra jutnék. Mert ahova betévedtem, sokszor nagyon nehéz onnan kijutni. ha ki is lehet jutni, mindig is egy mocskos, nehéz úton keresztül. És nem akarom besározni a becsületemet. Szerencsére tegnap minden ruhaanyagot előre megterveztem a ruhákhoz, és a megrendelést is feladtam még Olaszba, szóval nemsokára gyönyörű ruhaanyagokkal lesz megtömve a raktár, mik csak arra várnak, hogy valami szép ruhadarab lehessen belőlük. Nemsokára itt az ősz természetesen, így most már azokra a kollekciókra is gondolnom kell. A divat mindig is lépten-nyomon ott lesz az emberiség szívében, így erre is nagyon oda kell figyelnem. Általában a melegebb ruhák nem szoknak olyan divatosak lenni, mint a nyári kollekciók, de persze ezekre is mindig megpróbálok odafigyelni, mint üzlettulajdonos. Kissé borongós, harcias vihar indult meg a város fölé, ami természetesen a napnak sem hagyott kíbúvó helyet. Sötét volt az üzletben, így jobbnak láttam, ha meggyújtom az összes mécsesben lobbanó kis gyertyafényt. Tipikus boszorkánybarlang ez az üzlet, hogy gyertyákkal világítok, de talán aki nem is sejti, inkább konzervatívságot, és előkelőséget sugároz a vevő számára. Legalábbis én így érzem, hiszen mindig is nagyon szép volt az, hogy ha egy helyen a természetből fakadó fény világít be mindent. Palotákban is, amikor kristályos csilláron ilyen gyertyák álldigálnak... nagyon szépek voltak. Legalábbis, még száz évvel ezelőtt nagyra becsülték ezeket, hiszen minden előkelő embernek ilyenje volt. mai napig is így van, de mára kevesebb embernek adatik meg e fajta luxus. Megnéztem a ruhadarabokon megjelenített árcédulákat, hogy minden normálisan van -e rányomtatva, valamint a ruhákat színek szerint, és árnyalat szerint igazítottam meg, hiszen a vevők amikor visszarakják, ők nem fognak foglalkozni a színek sorrendjével, ami nem gond, hiszen nem ők nekik kell foglalkozniuk az üzlet megjelenésével. Kellőképpen elrendeztem mindent, illetve még a pénztárrra is rajt tartottam a szemem, hátha valamelyik vevő odament, és nem szerettem volna várakoztatni, hiszen az nem jó benyomás. Most már csak inkább én magam is nézelődtem, mintha csak egy vevő lennék, hiszen semmilyen olyan ruhában nem voltam, ami megkülönböztetett volna akárkitől is, hogy üzlettulajdonos vagyok. Csillanó tekintettel megyek körbe lassú léptekkel a sorok közt, s aztán végül is egy érdeklődő vevőbe akadtam. Éreztem, hogy valami nem stimmel, bár nem azzal akartam foglalkozni... Egy egyszerű, selyemből kötött sál volt a kezében, s aztán pár másodperces gondolkozás után eszembe jutott az ára. - 2,5$ mindössze. - jegyzem meg végül barátságos, csengő hangnemben. Talán nem drága érte, bár nem tudom. MIndig is tartós termékek voltak ezek.
Mostanában az időjárás is olyan volt, mint az én kedélyem. Egyik pillanatban jó kedvem volt, a másikban meg legszívesebben megöltem volna mindenkit és minden egyes élőlény idegesít. Mondhatni olyan volt ez az egész, mint az időjárás, mert az is egyik pillanatban sütött a nap, míg a másikban pedig borús és tombolt a vihar. Ha ostoba és tudatlan lennék, akkor azt hinném, hogy én irányítom az időjárást. Képes lennék rá, de most nem én csináltam. Sok eső után végre újra jó idő lett, így nem sokat gondolkodtam azon, hogy újra belevessem magamat New York forgatagába. Kerülgettem a pocsolyákat, illetve az embereket, majd amikor az egyik kislány lefröcskölt, akkor egy kisebb bűbájjal elintéztem, hogy beleessen a vízbe, illetve hogy a ruhámon semmi se maradjon. Talán néha igazán gonosz vagyok, illetve kegyetlen, de ez soha nem zavart. Az élet elvett tőlem mindent és mindenkit. Nem éltek már a szüleim és a mai napig nem találtam meg a gyilkosokat, illetve még a legjobb barátnőmet is elvette tőlem. Így nem csoda, hogy ennyire sötét lett a szívem és így reagáltam a dolgokra. Egy utcát nagyon szerettem, hiszen tele volt kis boltokkal és ott egyedi dolgokat lehetett kapni. Volt egy aprócska bolt, ami mindig is hívogatott, de soha nem tértem még be oda. Lassú léptekkel kerülgettem a szűk utcában az embereket, végül pedig megálltam a bolt előtt. Rövid ideig haboztam és elindultam a boltba. Gyönyörű volt minden itt, illetve érdekes volt, hogy gyertyafénnyel volt minden megvilágítva. Rövid ideig még játszottam a gyertyákkal is, majd pedig egy különleges sál akadt a kezembe. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki figyel. Megfordultam és mosolyogva pillantottam a lányra. Éreztem, hogy boszorkány, de most kivételesen nem ez volt lényeges. - Ez mennyibe kerül? - kérdeztem tőle kedvesen és türelmesen vártam. Jön az ősz és ez tökéletes lesz.
Home 
Subject: Re: Üzletsor 
• 
• 
