Mosolyogva hallgatom és még talán én magam meglepődtem azon, hogy mennyire örülök neki, hogy itt van. Régebben sok mindent képes voltam azért elkövetni, hogy sikeresen elüldözzem magam mellől, ami persze nem nagyon sikerült. Mindig kitartott mellettem és segített, ha szükségem volt valakire, még akkor is, amikor én ezt saját magamnak soha nem ismertem volna be. Régóta nem láttuk már egy mást. Jó pár év eltelt, s talán én magam is változtam ennyi idő alatt. Sok mindent megtanultam értékelni és egy kicsit talán még le is higgadtam. Nem tudom, de az biztos, hogy az örömöm valódi volt még akkor is, ha ezzel saját magamat is megleptem. Mosolyogva hallgattam a szavait, majd utolsó mondatára egy kisebb nevetés is elhagyta az ajkaimat. Jó tudni, hogy valaki még törődik az én étrendemmel is. - mondtam neki mosolyogva, majd egy kicsit viccelődve folytattam. - Meglátom, hogy mit tehetek, de ha igazán finom falatok járnak az óráidra, akkor nem garantálhatok semmit se. Legfeljebb azt, hogy hullát nem hagyok magam után. - mondtam neki egyre komolyabb ábrázattal, de valójában csak vicceltem. egyáltalán nem voltam már annyira vad és telhetetlen, mint korábban. Sikerült kicsit visszább vennem. Bár még mindig vannak olyan pillanatok, amikor egy-egy vérfürdőt rendezek, mert már én se bírom tovább elviselni a dolgokat. De ez már tényleg ritka pillanat. Sokkal inkább szeretem életben hagyni őket, mert van olyan személy, akit rendszeresen látogatok meg, mert annyira finom a vére. Persze őt se túl gyakran, mert a végén még az igézés se használna rajta. Vigyázz, mert még a végén csalódni fogsz. Ha lehet mondani, akkor azt hiszem részben most már felnőttem és teljesen másabb az itteni életem, otthonom, mint amihez szoktál. - mondtam neki még mindig barátságosan, majd a következő utcán jobbra fordultam, hogy minél rövidebb úton hazaérjünk. Lassan sétáltam mellette, hiszen ő nem volt vámpír. Boszorkány volt, de még se bántott soha se az erejével. A szívével és a szavaival próbált mindig is hatni rám, ami talán nem akkor, amikor szerette volna, de használtak. Talán neki köszönhetően vett ekkora fordulatot az életem. Sajnálom, én nem akartam...- mondtam neki egyre halkabban, hiszen láttam a tekintetében azt, amitől annyira rettegtem. Mindenkinek az életében vannak fájó pontok. Az enyémben is voltak. De legfőképpen ugyanaz fájt, mint neki. Én is elvesztettem még ember koromban a gyermekemet és pontosan tudtam, hogy senki se pótolhatná őt, de mégis úgy éreztem, hogy Mathias számomra olyan, mintha az édesapám lenne. Egy kisebb habozás után újra megszólaltam.- Tudom, hogy soha nem pótolhatom őt, de fontos vagy számomra. Még akkor is, ha ezt nem mindig mutattam ki. - mondtam neki őszintén és egy pillanatra meg is álltam, hogy a tekintetét fürkésszem. Reménykedtem abban, hogy hamarosan újra jobban lesz, mert talán egy gyermek elvesztése olyan, amit az ember soha nem képes elfelejteni. Csendesen hallgatom a szavait, de egy pillanatra még én is megijedek, amikor hullákról beszél. Nem értem, hogy milyen varázslat árán tud ő fiatal maradni, de talán pont az ördög kaparintotta meg ilyen téren? Nem,az nem lehet. Lehet, hogy a boszorkányok két féleképpen tudnak azok maradni. Talán valamelyik varázslat ember életeket követel. Nem tudom, mert nem vagyok boszorkány, illetve ítélkezni se szeretné fölötte, mert én azért tényleg jó pár embert megöltem. Ennek köszönhetően pedig egy szavam se lehet. Akkor lehet félnem kellene, mert gondolom eléggé bölcs és erős varázsló lett belőled. - mondom neki mosolyogva, de egy kisebb aggódás még mindig ott lappang a tekintetemben. Aggódtam érte sokszor és ez mára se változott semmit se. Lassan teszek egy-két lépést és közben gondolkozom. Örülnék annak, ha benne lehetnék az életedben, de remélem nincs semmi komoly baj. Ugye nem történt semmi komoly dolog veled, amíg távol voltam tőled? - kérdeztem tőle kissé aggódva, hiszen az, hogy letért az útról és ezek a dolgok egyáltalán nem nyugtattak meg. Mosolyogva néztem rá, mert még mindig alig tudtam elhinni, hogy tényleg itt van. Pont most, amikor szükségem volt megint valakire. Legalább egy barátra, akivel beszélhetek a dolgaimról. Éreztem a szellő gyengéd simogatását, de még ennek ellenére is boldog voltam. Pedig soha nem szerettem annyira a hideg időt. Szívesen hallgatnám a történeteidet, mert régen is mindig élvezet volt hallgatni. - mondtam neki barátságosan miközben újra elindultam haza felé. - De szerintem ezt négy fal között biztonságosabb lenne, mert szeretném, ha valaki kihallgatna minket és esetleg felhasználná ellenünk az információkat. -tettem hozzá kissé halkabban, mert pontosan tudtam, hogy az információ nagy úr tud lenni. Lassan elemeltem a fejemet és a csillagokat kezdtem el nézni. Annyira gyönyörű volt az ég, hogy egy pillanatra teljesen megbabonázott. - Hamarosan meg is érkezünk. Bár emberi ételen nem sok van. - vallottam be neki őszintén, amikor egy bolt mellett haladtunk el. Így legalább esélyt adtam arra, hogy esetleg vegyen magának valamit, ha szeretne. Alkohol volt otthonon, de emberi étel szinte semmi se.
१ १ Words: - १ Zene: - [You must be registered and logged in to see this link.]
Kenzy lelkesebb volt a szokottnál. Eleinte volt, hogy hanyagul figyelmen kívül hagyott, sőt elhajtott maga mellől, ami aztán a hosszú évek alatt változott...de hogy örült volna nekem, az igazán nem volt jellemző rá. Biztosan megszépítették az emlékeit az évek, s talán maga is megváltozott belül. Tényleg. Eredetileg nem gondoltam komolyan, csak vissza akartam zökkenni. Számtalan alkalommal mentett már meg egy jó penge... Persze azoknak az időknek vége. sokatmondó félmosollyal nézek föl rá, arcomra kiül, hogy hiányoznak azok az idők, mikor a kard még nem dísztárgy volt, s az ember megvédhette becsületét egy párbajjal. De eszemben se volna biztatni őket a vámpírokkal való harcra..ezek a mostani emberek annyira mások, én pedig tudod, hogy szívemen viselem az étrended. Ekkor előttem termett és szorosan átölelt. Egy pillanatra ledermedtem. A gondolataim egy pillanatig azon kattogtak, miért vagyok rajta ennyire meglepődve, aztán átsodródtak a "Miért esik ennyire jól?" felé. Kicsit álltam, majd magam is szorosan magamhoz öleltem. Rég esett velem ilyesmi, senkit nem engedtem ennyire közel, s meg sem tudnám mondani, hány éve ölelt meg egyáltalán bárki. Semmi kifogásom ellene. Ha egyik tanítványom se lesz hirtelen vérszegény, szívesen látlak köztük. Hátrébb lépett, s meginvitált. Nem igazán éreztem úgy, hogy félnem kellene. Oly sokszor kísértettem már a halált ilyen-olyan oldalairól, és oly sok mindent láttam már, valahogy úgy éreztem, az se zavar, ha leülünk egy hullakupacra beszélgetni, ha Kenzy is ott van. Igazán nem örültem volna, ha most, hogy megtaláltam, úgy kisétált volna a képből, ahogy besétált. Bűnbarlang? Hát ha nem zavarok senkit a kegyelemért könyörgésben... és nem zavarom meg a napirended.. tarthatok egy terepszemlét, megigazítgathatom a rendetlenül falnak döntött áldozatokat. Nekem se tűnik el a mosoly a számról. Ezerszer jobb szórakozásnak tűnik, mint egyedül támasztani a bárpultot és próbálni felejteni mindent. Aztán ahogy mentünk, odajött, s belém karolt, majd elindultunk a rejteke felé. Újból kellemes érzés kerített hatalmába. Ahogy elnéztem a hűvös éjszakába, máris egy fokkal melegebbnek tűnt, így hogy Kenzy itt volt mellettem. Nem volt még alkalmunk ennyire kötetlenül és a titkolódzás igénye nélkül együtt sétálni. Lefordultunk egy kis hangulatosan kivilágított utcán, majd teljes őszinte lelkesedéssel az apjának nevezett. Valahogy bárhányszor próbáltam is eltemetni magamban, ez fájó pont volt nekem. Sose beszéltem neki a családomról, hisz nem volt téma annak idején. Jóval aktuálisabb volt különféle menekülési útvonalak kiötlése, megbeszélni, hogy juthat biztonságos környékre, ahol újból békében élhet. Más nem venne észre rajtam ilyesmit, de más nem ismer ilyen jól. Mosolyom megmaradt, sőt, szélesebb is lett, s tekintetem az övére futott, de ahogy felemeltem róla és elnéztem másfelé, mintha elveszett volna szememből az őszinte boldogság. Mély levegőt vettem, hogy lenyeljem a dolgot,s tovább mosolyogva folytathassam. Én pedig nagyon örülök, hogy.. lenéztem rá, és egy pillanatra ott volt előttem az emlék, ahogy Victoriát tartottam a karjaim közt ..hogy lányomnak tudhatlak. Újból, ennyi év után. Átfogtam a vállát és fél kézzel kicsit magamhoz ölelgettem, közbe tovább sétálva, és a vállán felejtettem kicsit a kezem. A következő kereszteződéshez érve, ahogy elnéztem oldalra a lámpánál, némán, lassan fújtam ki egy igen lassú sóhajtást. Ennek itt nincs helye, nem szeretném, ha berondítanák ezek a fájdalmas érzések a találkozásunkat. Ez az este többet érdemelt ennél. Ahogy visszafordultam, csak egy-két nehezebb pislogás látszott pillanatnyi zavaromból. Hejha! Ha azt tudnád! Egynéhány éjjeledbe beletelhet, míg elmesélem töviről hegyire. Miután elváltunk, pár évig még voltak kisebb konfliktusaim a vadászokkal, de rövidesen elkezdtek kikopni az életemből. Britanniát elhagyva visszatértem Nyugat-Európába és számos országot bejártam, válaszokat és tudást keresve. Szakítottam életem egy részével és afféle vándorló bölcs lettem. Olyan titkokba nyertem betekintést, melyekbe kevés embernek van része. Megtanultam például...beszélni a síron túlival. Pár hosszabb pillanatig nézek komolyan a szemébe, aztán elfordítom kicsit fejem és folytatom. Ám idővel elvesztem. Csak távolabb kerültem önmagamtól és a kérdéseimtől, ahogy az ismert országoktól is. Mélyre süllyedtem úgy, hogy észre sem vettem. Nem véletlen az sem, hogy itt vagyok...hisz gondolom sejted, természetes úton ember nem él eddig, mint én, s bármily kellemetlen is, én nem hagyok hátra sápadt ájult emberekkel díszített sikátorokat. Itt kicsit megállok barátságosan mosolyogni és meggyőződni róla, nehogy sértőnek vegye, majd folytatom rövidre fogva. Egy szó mint száz...sokat változtam nagyon. Nagyon örülök, hogy abból az állapotból kikecmeregtem és itt új életet tudtam kezdeni az államokban. Most, hogy találkoztunk..én.. kicsit elgondolkodok és őszintén, kedvesen rámosolygok Úgy érzem, nagyon boldog lennék, ha valamilyen formában ebben az új életben te is benne lehetnél. Akkor is, ha ez néhány átvirrasztott éjszakával jár. El se tudom mondani, mennyire jól esik, hogy itt vagy és tudok beszélni veled! fordulok kicsit elé és enyhén megszorítom a kezét.
Még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy tényleg itt van. Békés időszakomban nem nagyon szoktunk találkozni. Általában mindig akkor bukkan fel, amikor éppen rosszban sántikálok vagy bajban vagyok. Nem is értem hirtelen, hogy miért találkoztunk, de őszintén szólva igazán örültem annak, hogy újra látom. Lehet nem a vér szerinti lánya voltam, de mindig is úgy szerettem, mintha az igazi apám lenne. És azt hiszem őt sokkal inkább tekintettem annak, mint a a biológiai apámat. Mosolyogva figyeltem őt és a mosolyom egyre szélesebb lett, ahogyan egyre közelebb ért. Talán azért sodorta a közelembe az élet, mert végre legalább rövid ideig "jókislány" voltam. Vívást? Tényleg? Remélem nem azt tanítod meg nekik, hogy miként lássák el a bajukat a csúnya rossz vámpíroknak. - mondtam neki mosolyogva, majd hirtelen ötlettől vezérelve ott teremtem előtte és szorosan megöleltem, ahogyan egy gyermek ölelné az apját, pontosan úgy. - Szívesen elmennék egyszer oda. Talán annyira rossz tanítvány nem lennék. - mondtam neki mosolyogva, majd elengedtem és egy-két lépést hátráltam. Tudom, hogy kissé szeszélyes vagyok, de azt hiszem nála jobban még soha senki se fogadott el olyannak, amilyen vagyok. Ezért mindig is hálás leszek neki, hogy soha nem próbált engem megváltoztatni. Akár végig is elkísérhetsz, ha nem félsz belépni a bűnbarlangomba. -mondtam neki mosolyogva és ártatlan arccal. Volt olyan időszak, amikor a vér színezte pirosra a falakat nálam, a bevezető utat pedig füst lengte be és még egy-két hullán is át kellett lépkedni ahhoz, hogy eljuthasson hozzám. Azt hiszem az volt az én tinédzser korom. Már ha egyáltalán van ilyen a vámpíroknál is. Akkoriban nem törődtem semmivel se és senkivel, de nehezen is ment volna, hiszen kikapcsoltam az érzéseimet. Akkoriban találkoztam Matt-el és ő nem futott el, hanem kitartott mellettem és visszahozott az igazi életbe. Oda, ahol vannak érzések és megtanított arra os, hogy miként nézzek szembe a fájdalommal. Lassan elindultam mellette, majd egyszer csak belekaroltam és mosolyogva folytattam az utat. Azt hiszem a legjobb karácsonyi ajándékot kaptam, hiszen visszakaptam az édesapámat. - mondtam neki boldogan és talán kicsit úgy, mint egy kislány tenné, de nem tehetek róla, hiszen tényleg boldog voltam, hogy újra itt van. Mesélj mik történtek veled, hiszen annyira eltűntél. - mondtam kissé szomorúan, de kíváncsian vártam azt, hogy milyen kalandokban volt része és milyen volt az élete azokban az években amikor mi nem találkoztunk.
१ १ Words: 383 १ Zene: - [You must be registered and logged in to see this link.]
Tényleg ő volt az. Hiába kételkedtem benne, nem lehetett más, képtelen volnék összekeverni ezeket a szemeket máséval. Én is örülök, hogy látlak. mosolygok rá barátságosan. Tekintetem egyik szeméről a másikra téved, majd hosszan végignézek rajta. Ide költöztem. Nem túl rég vagyok itt, de tervezek még egy darabig maradni. Képzeld vívást oktatok! Sok dolog megváltozott, mióta utoljára láttalak...senkit sem látok, akinek megetted volna a rokonait. Visszafogottan nevetek egy kicsit, majd kicsit körülnézek felmérve, merre tarthatott. És te? Merre tartasz épp? El se hiszem, hogy látlak! Elkísérhetlek egy darabig? Még mindig azon töprengek, vajon hogy lehet, hogy újból összefutottunk. Oly kicsi rá az esély, hogy egy ekkora országban megtaláljuk egymást, ráadásul ugyanabban a bárban. Bár Kenzy szemszögéből ideális hely lehet New York, nem jelenthet számára kihívást eltűnni egy-egy kiadós vacsora után a tömegben, s feltűnés nélkül felszívódni a rendőrök elől. Belegondolva vadászt se láttam az elmúlt száz-egynéhány évben, talán velük se gyűlik meg a baja olyan sűrűn, mint régen. Nagyon jó érzés újra látni egy régi ismerőst ilyen hatalmas idő távlatából...10-20 év is képes megszínezni az ember emlékeit, nemhogy 4-500! Hirtelen belegondolva talán Kenzy lehet, aki a leginkább ismer, noha ő se tud igazán sokat rólam, mégis lekörözi az átlag ismerőseimet, akik javarészt azt hiszik, hogy egyszerű edző vagyok. Az is lehet, hogy magában elkönyvelt halottnak. Ennyi idő alatt a legtöbb boszorkány meghalna tisztes öregségben, mint a legtöbb ember. Kíváncsi leszek, vajon mi változott rajta ennyi idő alatt.
Nem túl gyakran szoktam mostanában bárokba járni. Egyszerűen úgy érzem, hogy már ott sincsen semmi szórakoztató. Talán egyedül a Hell bar az, ahova még manapság is képes vagyok bemenni. Nem azért, mert fennhordom az orromat, sokkal inkább azért, mert ott kedvemre táplálkozhatok. Míg sok embernek a vodka, whisky és ezek jelentik a bulit, addig nekem egy-egy zamatos és különleges vér, ami még inkább finomabb tud lenni ilyenkor, amikor mindenki boldog, bulizik és ráadásul iszik is. Azt is mondhatnám, hogy ez három az egyben dolog. Mindent egy helyen megkapok és ingyen, illetve szinte még a kisujjamat se kell mozdítanom érte. Nem gyakran szoktam mondjuk ide se betenni a lábaimat, de most úgy éreztem itt az ideje kikapcsolódni. Amikor már úgy éreztem, hogy itt az ideje menni, akkor gondolkodás nélkül kaptam magamra a kabátomat és intettem búcsút a helynek. Itt volt az ideje egy kis sétához, esetleg ahhoz, hogy haza menjek. Magam sem tudom, hogy pontosan hova is indultam, de menni akartam. Egy pillanat erejéig olyan volt, mintha valaki követne, így megálltam és körbepillantottam, de túl nagy volt a tömeg és senkit se láttam. Talán már túlzottan is óvatos lettem az az esett óta. Nem tudom, hogy miként fogom leállítani azt az egy vadászt, de abban is biztos vagyok, hogy senki se bánthatja őt. A kezem lassan a kabátom zsebébe csusszant, majd még egy utolsó körbe pillantottam, de tiszta volt a terep, így folytattam tovább az utamat. Jó kislány módjára megálltam a lámpánál és türelmesen vártam, hogy váltson. De alig, hogy leléptem volna a járdáról, hirtelen valaki a nevemen szólított. Ismerős volt a hang, majd az illat is, amit felém fújt a szél. Nem sok ember tudja az igazi nevemet, de nem is ez a lényeg. Kutatni kezdtem a hang után és hamarosan olyan személy pillantotta meg, akire egyáltalán nem számítottam. Mathias? - kérdeztem vissza csodálkozva és egy kisebb mosoly keretében. Lassan tettem felé egy-két lépést és még mindig alig tudtam elhinni, hogy itt van. Régóta nem láttam már, de nagyon örültem annak, hogy itt van. Pedig most még bajba se kerültem és ezért nem értem mit is csinál pontosan itt. Mit csinálsz itt? - kérdeztem tőle barátságosan és kicsit még mindig csodálkozva, amikor már elég közel értem hozzá. Egy pillanatra még az is átfutott az agyamon, hogy csak képzelődöm és valami hallucinogén dolog került a szervezetembe, de nem így volt. Tényleg itt volt az a személy, akit mindig is apámnak gondoltam, még akkor is, ha nem ő volt a vér szerinti.
१ १ Words: 413 १ Zene: - [You must be registered and logged in to see this link.]
Kiérve az utcára elnéztem jobbra is, balra is, de semerre nem láttam meg Kenzyt, vagy akit Kenzynek gondoltam, hisz mindkét oldalt különböző szórakozóhelyek előtt gyülekező fiatalok tömege állta el az utat. Gyors mérlegelés után megindultam jobbra, átverekedve magam az ácsorgókon, s kiérve az utcára, megpillantottam őt. Háttal állt nekem, épp egy sarkon a piros lámpánál várva. Őt is megváltoztatták a korok ugyan, de valahol ugyanaz a nő volt, akit megismertem. Hosszú, göndör sötétbarna haja háta közepéig ért, a magassarkú, amiben volt, pedig számomra szokatlan módon kiemelte vonalait. Korokkal ezelőtt láttam utoljára, akkoriban még egészen más ruhákat viselt. Néhány másodpercre még le voltam bénulva, totojázva, hogy megszólítsam-e, vagy sem, elvégre mi van, ha egy vadidegen lány után kiáltozok, s csupán én képzelem, hogy ott van... de végül megtettem. - Kenzy! - Kiáltottam felé hangosan, hogy meghallja biztosan. Ahogy megfordult, újra gyorsabban vert a szívem. Nem mertem elhinni magamnak, hogy őt látom..
Egy érzéketlen fatuskó vagy, de lehet még a fákba is több érzelem és kedvesség szorult, mint beléd. - mondtam neki minden gondolkodás nélkül. Megpróbálhat bántani, de sok mindent túl éltem már és nem pont ő fog megölni, ebben biztos vagyok. Illetve, ha nem tudja elviselni az igazságot, akkor az meg nem az én bajom. Nem fogok mindenhez jó pofit vágni, hiába várja ezt. Nem vagyok olyan, aki megjátsza magát. Főleg nem egy idegen előtt, még akkor se, ha megmentettem az életemet. Ahogy mondani szokás le is út, fel is út annak, akinek nem tetszik az én stílusom. Inkább legyen valaki szókimondó, mint állandóan mások arcába hazudjon. Na az ilyenektől tényleg fel fordul a gyomrom. Nem is kicsit. Látom, hogy mennyire eshetett nehezedre. A szemeim amúgy meg itt vannak. - mondtam neki komolyan és egy kisebb szem forgatás közepette. Tudom jól, hogy milyen a külsőm, de ez akkor is sok már. Miért kell ennyire végig mérnie újra és újra. Komolyan annyira idegesítő egy személy. Tipikusan az, akiknek legszívesebben megtanítanám az illemet és a jó modort, már ha egyáltalán lehetséges lenne. Már ebben se vagyok biztos, hiszen fogalmam sincsen, hogy milyen valójában. Egyedül a most nyújtott alakítása alapján tudom megítélni őt. Hajnali kettőkor uzsonnázni akarsz? - kérdeztem tőle döbbenten és egy pillanatra próbáltam visszanyerni a hangomat, mert eléggé ledöbbentett. - Téged esetleg nem ejtettek fejre gyerekkorodban vagy nem kaptál túl sok ütést a fejedre? - kérdeztem egy kicsit viccelődve, hiszen eléggé fura volt ilyet hallani ennyire későn vagy korán. Ez mind csak nézőpont kérdése volt. Bár magam sem értem, hogy minek vagyok még itt és miért beszélgetek, miért nem akarok még elmenni... De amennyire taszított annyira is vonzott a közelsége, mert úgy éreztem, hogy ennél a taszító és kiállhatatlan viselkedésnél sokkal több van benne. Mármint teljesen másabb és reménykedtem, hogy nem tévedek. De egyetlen rossz mozdulat és gondolkodás nélkül fogom kitörni a nyakát. Ebben biztos voltam. Nem, nem fog megölni. - mondtam neki határozottan, de ebben magam sem voltam biztos. Egyedül csak abban reménykedtem, hogy időben észhez fog térni a leányzó és rájön arra, hogy mi is történt. De ha nem így lenne, akkor a halálom utána biztosan rá fog jönni. Amúgy se hiszem, hogy bárkinek hiányoznék, hiszen életem során három embert szerettem eddig tiszta szívemből. Egyik a férjem volt, még emberként. Majd a lányom, akit elvett tőlem és azt mondta, hogy meghalt. Egy részem mindig is úgy gondolta, hogy nagyon is él, de nem találtam semmi nyomát se. Illetve ott az a tény, hogy a kislányom apja vámpírrá változtatott és ha nem lenne erősebb nálam, akkor biztosan már régen halott lenne. Illetve ott volt még a vadász lány, de fura módon ő is meg akar ölni engem, hála annak hogy megigéztem őt. Eléggé érdekes az élet, hiszen szinte bármit is teszek egyszerűen minden balul sült el ilyen téren. Talán örök magányra vagyok ítélve... Örülök, hogy megismertelek Cairos. - mondtam neki kedvesen, de ez igazából részben volt igaz. Úgy lett volna helyes, hogy remélem nem bánom meg azt, hogy megismertelek, mert egy ennyire beképzelt és arrogáns alakkal még soha nem találkoztam. Illetve még mindig nehezen tudtam hinni a megérzéseimnek, hogy ő valójában nem ilyen. De csodák még mindig történhetnek. Igen, érzek. Ennyire lusta vagy? - kérdeztem tőle egy újabb rosszalló pillantás kíséretében, majd pedig próbáltam a lehető legnormálisabb hangomat és bájamat elővenni.- Arra kell mennünk. - mutattam előre és nem sokkal később már az erdőt pillantottam meg. Kíváncsian pillantottam rá, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy vajon van-e elég mersze bejönni velem az erdőbe vagy nem. Én inkább annak örülnék, ha a valódi énedet mutatnád meg, nem pedig ezt az arrogáns, karót nyelt maszkot. - mondtam neki komolyan és megálltam vele szemben. A tekintetemet pedig még mindig nem vettem le róla.
- Én már régen holtan estem össze, kedvesem. - igazotlatom szavát, hogy engem ugyan csak nem érdemes ilyennel fenyegetni. Egyrészt abszolút nem vagyok túl humoros kedvemben, másodszorra pedig... mit akarna tőlem ő? Megölni? Ugyan, ne röhögtessen! Még így is erősebb vagyok nála, holott lecsapoltattam magamat vele. Ellenem egy nő, mit sem ér! Láttam az arckifejezésein, hogy legszívesebben a pokolba kívánna. Nos, ez szerintem teljesíthetetlen kívánság, mert engem még a pokol se vesz be, félnének, hogy maga a sátánt is felülbírálom. - Miért? Talán kellene most bárminek is számítania? - Érdeklődöm tőle, kiforgatva teljesen a szavait. Régen csomósszor mondták, hogy menjek ügyvédnek. Nem jött össze, helyette inkább vámpír lettem. Mert igazából... minek kéne most számítania? Nem ismerem, így persze, hogy csak a külsejére támaszkodhatok. Másodszorra pedig, engem nem érdekel, hogy ő milyen, ugyanis nem vagyok szeretetszolgálat, aki bárki igényeit is mértékre veszi. Vacak egy társadalom, nem de? Felelj meg másoknak, nézd mások igényeit, legyél mézes-mázas, legyél megváltó, legyél mindennek a kutya füle, de azt senki se kérdezi meg, hogy én mit akarok! Nos, nem is kell megkérdezni. Én önkiszolgáló életmódot élek, nincs szükgésem mások engedélyére! - Azért, mert nem mindenki érdemli meg a halált. Nehezemre esett különben is, hogy ne öljelek meg. - Szívózok az első szava miatt egy kicsit vissza, hogy érezze, nem csak ő akar engem megölni. Illetve, én már nem akarom őt megölni, különben nem mentettem meg volna az életét. Már ha van egyáltalán élete... Elindul újra, én pedig mindig azon az egy ponton toporzékolok, ott helyben vernek gyökeret a lábaim. Éles, sátáni tekintettel nézek utána, holott nem kell engem mindennek elmondani, nekem ilyen az arcmimikám, a stílusom, de attól függetlenül drága szerényem tud szelíd is lenni, csak ki kell azt hozni. Nem ismerem őt, így nem fogom előre a falra festeni az ördögöt. Most még gyengécske vagyok, ezt ő is tudja. Ő is gyenge még, elvégre az én véremmel nem nyerte el az összes erejét, de még így sem tud engem legyőzni. Ha meg visszakapom az erőm, meglátjuk, mit teszek. Legyen óvatos, én csak azt ajánlom neki. - Vacsora? Maximum uzsonna.- Javítom ki szavát, miszerint én nem vacsorázok. Számomra az étrend úgy van, hogy; reggeli előtti, reggeli, tízórai, ebéd előtti, ebéd, nasi, repeta, uzsonna előtti kóstoló, uzsi, vacsi, és alvás. valahogyan így. Nem számozgatom én be kereken 3 szakaszra az étrendet. Én egész nap csak ölök. Jobb dolgom úgy sem akad, főleg olyan, amit élveznék is. Ami azt illeti, a második kedvenc tevékenységem, vagy a foglalkozás, azok a nők, de hát olyan makacsok, nem jó nekik semmi. - Tehát, akkor ő öl meg téged? - kérdezem tőle egész nagy kíváncsisággal, miszerint nem értem, mi ebben a logika. - Nálam ez úgy van, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. - rántok erre vállat, majdan lehajtom a tekintetemet újonnan a földre. Kezd egy kicsit sötétedni, illetve a sűrű köd is kezd már szertefoszlani. Mellette sétálok újonnan, hiszen megtisztelve is érezhetném magamat azzal, hogy elhívott. Tudom, hogy szerintem bánja, de ne aggódjon, nem vagyok én olyan szörnyű társaság. Csak meg kell ismernem másokat, különben meg abszolút nem bízok senkiben, néha már magamban is kételkedem. - Ms Kenzy. - Mosolygok rá, most már sokkalta magabiztosabban, illetve barátságos hangnemben, csak hogy ne vesszünk össze percenként. Nem szándékozom senkivel sem haragban lenni, ugyanis azokat mindig meg kell ölnöm. Most komolyan... úgy terveztem, hogy nem árulok el semmit sem magamról senkinek sem. Mert ez amolyan féle titok, és ha elmondom, meg kell hogy öljem. Szabályom ez, de én szeretem megszegni a szabályokat, viszont a sajátomét annyira nem. - Cairos. - válaszoltam a kérdésére, megtisztelve őt ezzel, hogy ő is elárulta a nevét, mi annyit takar, hogy megbízunk egymásban, azt hiszem. Lehet, hogy még útközben párszor leakarjuk tépni egymás fejét, de ennél jobb társaság már nem is lehet! Legalább nem unatkozunk. Szerintem ő neki sem lehet túl sok dolga, azon kívül hogy azzal a pszichopata barátjával foglalkozzon, akiről nemrégiben mesélt. Nem értem, miért nem öli meg? Ennyire kegyelmező egy vámpír? Hát, ilyet se hallottam mostanság. ámbár magamból kiindulva, ha bárki hozzám ér, annak általában letépem a karját, és ha ezt humorizálom tovább, akkor azzal verem halálra. De nem. Különben meg csak szimplán egyesével tépem ki a bordáit. És ez még csak a kezdet. De én mire másra volnék képes még? Engem az apám erre tanított, és ezt is fogom tenni, míg élek. Kölyökkorom óta nem láttam mást, csak vért, és gyilkolást, halált, sem életet, vagy szeretetet. Mert az utóbbit... soha nem tapasztaltam. Nem tudom mi az. A fogalmat persze csak kapizsgálom, de hogy milyen érzés... egyszerűen nem tudom. De nem is akarom megtudni. Gyengéknek való szeretni. - És, érzel valamit, Ms. Kenzy? - kérdezem tőle, mint egy jóvágású úriember. Ha akarnám, én is kivehetném a részemet a szaglászásból, de az ilyen ösztönös dolgoktól mindig hülyét kapok. Az áldozatok számomra olyanok, mint a nők. Amelyik szembe jön velem, jöhet. Következő kérdésére csak szelíden elmosolyogtam, s ujjaimmal eligazítottam hajamat, beletúrva egyet újra. - ha neked ez karót nyelt stílus, akkor ne akard, hogy én ne legyek karót nyelt.- Javaslom neki, miszerint arra értendő, hogy inkább örüljön, hogy még ilyen vagyok. Gyönyörű nő, és bevallom, kezdek rá szemet is vetni.
Δ Note: :$$$ Δ Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Vigyázz, mert a végén még holtan fogsz összeesni. - mondtam neki minden érzelem nélkül. Nem akartam megölni, de már kezdett elegem lenni abból, ahogyan viselkedett. Tudtam jól, hogy a vámpírok között is van egy-két arrogáns alak, de még ennyire ilyen személlyel se találkoztam, mint amilyen ő. Egyszerűen kezdett idegesíteni és szívesen letörtem volna a képzeltbeli szavacskáit és ha ehhez az kell, hogy kitörjem a nyakát, akkor örömmel fogom megtenni még annak ellenére is, hogy megmentette az életemet. Nem vagyok bosszú szomjas vámpír, illetve ritkán érzek így, de azt hiszem neki sikerült kihoznia belőlem a legrosszabbat. Ohh, szóval csak a külső számít?- kérdezem tőle miközben felvonom a szemöldökömet. - Milyen felületes valaki. -Figyelem őt, de már inkább nem mondok semmit se a következő mondatára, mert a végén tényleg olyat fogok tenni, amit nem akarok. Ő sincs az erejének a teljében és ha itt hagynám holtan, akkor biztos, hogy előbb vagy utóbb egy vadász megtalálná őt és ennyire még én se vagyok kegyetlen vagy érzéketlen személy. Akkor meg minek mentettél meg, ha egyáltalán nem érdekel az, hogy élek-e vagy nem? - kérdezem tőle kíváncsian és közben végig őt figyelem miközben a karomat összefonom magam előtt. Hiszen amiket mond eléggé ellentétben vannak egymással. Talán maga se tudja azt, hogy mit akar vagy gondol. Elindulok, majd magamat se értve állok meg és kérdezem meg tőle a következő dolgokat. Nem értem, hogy miért hívtam el vadászni, hiszen már most is az idegeimen táncol. Mi lesz akkor, amikor majd ha visszanyeri az erejét. Magam sem tudom, de nem is akarok ezen rágódni. Lesz, aminek lennie kell, hiszen ennyi idő után már megtanultam azt, hogy nincsenek véletlenek. Minden okkal történik, legfeljebb csak nem tudjuk sokáig az okot. Akkor keressünk valami finom vacsorát. - mondtam neki kicsit viccelődve és újra elindultam. Soha nem szorultam segítségre, de úgy éreztem, hogy nem kell tartanom tőle. Nem hiszem, hogy most meg akarna majd ölni, hiszen nem régen megmentette az életemet. Nem voltam még mindig jól, de talán ketten együtt eltudnánk bánni a veszéllyel és talán csakis emiatt akartam azt, hogy jöjjön ő is. Nem azért mentettem meg akkor őt, hogy utána én öljem meg. - mondtam neki komolyan és nem értettem, hogy mi a baja. Miért kellene megölnöm?Azért mert bántott? Azért bánt, mert nem tudja a teljes igazságot, de csakis miattam nem tudja. Az én hibám az egész és az is, hogy szülei meghaltak. Nem én öltem meg, de miattam haltak meg és nem lennék képes elvenni a gyermeküktől az életet, illetve mindenkinek jóga van az élethez. Mackenzy. Te pedig? - pillantottam rá kíváncsian, majd egyre gyorsabban kezdtem el sétálni. Közben mélyeket szippantottam a levegőből és próbáltam megállapítani, hogy a közelben van-e valami jó felhozatal vér ügyben. Nem kellene válogatnom, de most mégis valami íncsiklandozó vér mellet döntenék. Arra megyünk, amerről jön a jó illat. - mondtam egy kisebb vállrándítás kíséretében, majd pedig egy apró mosoly is megjelent az arcomon. Most komolyan ő mindig ennyire karót nyelt? Egyszerűen nem tud lazítani? Te mindig ennyire karót nyelt vagy? - kérdeztem végól meg hangosan minden kertelés nélkül miközben elindultam balra. Lehet ezzel megbántottam őt, de ilyen az élet. Nem lehet mindig kegyes. Azok után meg ahogyan viselkedett pláne nem.
- Helyes. - morgom halkan, miközben a szürke asztfaltot nézem mi magam elé tárul. Látom rajt, hogy nagyon nem örül annak ahogyan bánok vele. De könyörgöm! Nem hogy még megmentettem az életét, de még úgy is bánjak vele, mint aki menten meghal érte? Ez nem az én műfajom. Inkább hálásnak kéne lennie. Következőre mondatára hirtelen háta mögé pillantok, ahonnét jött, s végigtekinték a ködös falon is. - Az iméntiekben nem úgy néztél ki, mint aki élni szeretett volna. - Morgom még mindig arrogánsan, puszta gúnyból megjegyezve e szavakat. Az előbb majdnem meghalt, sőt, mitöbb, még gyávának is nevezett! Mire is véljem meg ezt én?! Ezen meg méginkábbén állok neki feljebb, mert ezt nem érdemeltem ki. Gyávának nevezett engem, amin teljesen fel vagyok azóta is háborodva, de persze nem teregetem ki ezt a dühömet előtte. Szerintem anélkül is látszik rajtam, hogy még egy aprócska megjegyzésen is azonnal lobbanok. - Ki? - nézek körbe, miszerint csak tettetem, hogy nem tudom kire értette a jelzőt. Kezdem élvezni, hogy már a végére csak az agyára megyek. No de, még így is nagyon aktív vagyok, hogy alig van életerőm. Nem régen csapolt le szinte majdnem cseppig, de még mindig bírom. Na ezt utánozza le valaki! Tettetett udvariassággal segítem fel őt, majd azzal a lendülettel bőrdzsekim zsebébe csúsztatom tenyereimet, mikor megállapítom hogy most már két lábra tud állni. Pedig aztán, nem régen inkább megakartam ölni, mit sem hogy a véremből adjak neki. Valahol csak jobb lett volna azt tennem, no de akkor hol találok még ilyen szép hölgyeményt? Ugyanis őt sem a legyek hordták ide. - Ilyen gyönyörű nő mellett a végén még úriemberré válok.- jelentem ki mézes hangon, s egy pajkos mosoly kúszik arcomra - Hinni pedig a templomban higyj. - Kacsintok rá újabb arrogáns keretek közt. Tekintetét fürkészem, és próbálok olvasni az arcáról. Érdekesnek talál, noha nem fogok magamról elárulni az ég világon semmit sem. A nevemet sem, pedig ha már ilyen tartalmasan beszélgetünk, "úriember" módjára be is kéne mutatkoznom. De én mindenben kivétel vagyok, nekem nem kötelező bemutatkoznom. Mindenki jobban jár, ha engem nem ismer. Ez a nő még csak egy nyugodt oldalamat ismeri, de ha bármi olyat is tesz, nem kizárt, hogy a rosszat fogja emlékül őrizni irántam. - Nem. - válaszolom közömbösen, eléggé barátságtalanul. Tudom, hogy már egy ideje túlteszek mindenen etikai téren, de nem érdekel. Nem vagyok boldog, és nem is leszek az. Kedvtelen szemétnek ismer mindenki, és én csak hagyom, hadd sodorjon engem az élet, mint egy falevelet a szél. - Nem is az volt a cél, hogy jól lakj. - válaszolok újra, mostanra viszont nyugodt, s idill hangnemben. - Az volt a cél, hogy életben maradj. - Javítom ki, majdan pár lépést hátrébb teszektőle, készülvén távozni. Bőrdzsekim felhúzom a sebes karomon, s látom, hogy még mindig nem gyógyult be a sebhely, ami nem régen került a csuklómra. Gyenge vagyok most még eléggé. - Elkéne már az evés, valóban. - Állapítom meg a sebről, majd visszahúzom a bőrdzsekimet, hogy fedje. Nem az a baj, hogy az az apró seb nem gyógyult be, hanem az, hogy gyenge vagyok. Bármi jön, most már akkor nem tudnám őt sem megvédeni. Mert én vagyok a férfi, nekem kell őt megvédeni, ha bármi baj jönne újra. - Miért nem ölted meg már most? - kérdezem kíváncsian, amolyan poker face arccal, hogy szaporítsam a beszédünket. Minden kérdés, egy történet. Én a helyében már régen letéptem volna a fejét az illetőnek. Ha pedig kegyelmes, és jó napomba találtam volna rá, akkor max a gerincét téptem volna ki. Vagy a bordáit egyesével. Bárhogyan, de én nem hagynám senkinek, hogy "zaklasson". Ha ez a nő elárulja hogy ki az, megteszem én helyette is! - S, hogy hívnak? - Kérdezem mosolyogva, érdeklődvén a neve után. Érdekel, mert nagyon felkeltette az érdeklődésemet ő. Ámbár ne essék félreértés, semmi ferdehajlam. Pusztán kíváncsi vagyok rá. Majdan körbenézek, s ajkaim újra csak elnyílnak egymástól, újabb beszédet folytatni. - Merre szeretnél menni? - teszek fel egy újabb érdeklődést hajamba túrva, mit arra értettem, hol szeretne ölni. Vagy enni. Amelyik jobban hangzik.
Δ Note: :$$$ Δ Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Ébren vagyok. - mondtam neki úgy, mint egy durcás kis gyerek, majd összefontam a karomat magam előtt, hiszen már kicsit jobban voltam. Nem értettem, hogy mit képzelt, hogy csak így beszélhet velem. Nem ismer és azt se tudja kivagyok, illetve nem is ő teremtett engem, akkor meg honnét veszi a bátorságot ehhez?! Visszatérve a korábbi dologra. Nem mondtam, hogy örökké akarok élni, egyszerűen csak még nem akarok meghalni. - mondtam neki komolyan. Sok ideje éltem már, de igazából most kezdtem igazán élvezni az életet. Persze a múltamat soha nem tudom elfelejteni és egy részem mindig is hiányolni fogja azt, ami akkor történt és amit a mai napig nem tudtam elfogadni. Nem értem, hogy lehettem ennyire ostoba, hogy megbíztam akkor abban a férfiban és nem csak az emberi életemnek lett vége, hanem elvették tőlem azt a személyt is, aki talán képes lett volna visszatartani attól a sok rosszról, amit akkoriban tettem... Az évek múltak, de a múlt árnyainak az emléke nem lett halványabb, hiába is mondják azt az emberek... Milyen arrogáns valaki. - mondom neki egy kisebb szemforgatás kíséretében. Van olyan, akit az idő megváltoztat, ahogyan engem is megváltoztatott és sokkal óvatosabb és normálisabb lettem. De ő nem éppen olyannak tűnt, mint aki megválogatja azt, hogy hol és éppen kinek a vérét kóstolja meg. De minél tovább figyeltem őt, annál inkább kezdtem úgy érezni, hogy sokkal többről van szó. Figyeltem a szemeit és válaszok után kutattam, de egyszerűen nem tudtam megfejteni őt. Majd amikor felém nyújtotta a kezét, akkor egy darabig haboztam és végül elfogadtam. Vigyázz még a végén az fogom hinni, hogy úriember vagy és a másik dolog csak álca. - mondtam neki egy kisebb mosoly kíséretében és a hajamat a fülem mögé tűrtem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen társaságom lesz ma este, de nem minden porcikám bánta ezt. Volt oly is, ami kifejezetten örült neki, noha még szinte nem is ismertem őt. Majd egy pillanatra csodálkozva pillantok rá. Ohh, csak nem aggódsz értem? - kérdeztem tőle viccelődve, majd elindultam. Amikor láttam, hogy nem jön, akkor egy pillanatra megálltam és megfordultam. - Nem akarsz enni? Mert én még éhes vagyok és szükségem van az erőmre, mert a véreddel nem éppen laktam jól. - mondtam neki normális hangnemben, majd egy picit szét tártam a karomat is, ami végül mellém esett és összefontam magam előtt. Amúgy nem sok miden. Egy régi ismerősbe botlottam, akinek inkább hagynám, hogy megöljön, mint bántanám. Anno én mentettem meg, csak hát nem mindenre emlékszik, mert nem akartam. - mondtam neki komolyan és közben az utat figyeltem. Nem akartam elvenni tőle a szülei emlékét, de úgy láttam jónak, ha hozzám fűződő emlékeit törlöm és a mai napig nem bántam meg. Azt szeretném, ha magától jönne rá az igazságra, már csak az a kérdés, hogy túl későn vagy még éppen idejében fog ráeszmélni a dolgokra a vadász leányzó.
- Ébresztő! - Nézek komor tekintettel rá, miközben felriasztó hanggal szólok hozzá, mit szavára szántam. Mit akar ő? Örökké élni? Ej, de jól megy egyeseknek az élet! Tiszta csodaországban él ez a nő. Pedig tudhatná, ha így folytatja, akkor két nap után is a nyomába kell lennem, hogy ne öljék meg, kik őt üldözték. Ámbár fogalmam sincs mi volt a háttérben, de hogy őszinte legyek, nem is érdekel, másodszorra meg nem tartozik rám. Én csak egy szerencsétlen kóborkutya vagyok aki megmentett az életét ok nélkül, de se több, se kevesebb. - Ha így folytatod, nem lesz rá garancia, hogy örökké élni fogsz. - Biccentek arrogáns hangnemben, miszerint csak az őszintét mondom. Kikerülni élve.. ugyan már! Előbb vagy utóbb mindneki meghal, olyan nincs hogy nem. Érzem, ahogyan szinte erőből lecsapolja a vérem, én pedig egyre inkább gyengülök. Én átadtam neki minden erőm, ő pedig átadta a gyengeségét. Hurrá. Mikor elengedi, most már sebem sem gyógyult vissza, mint régen, hanem ugyanott ott maradt a harapásnyom. Nem baj, túl élem. Bőrdzsekim ujját visszahúzom a csuklómra, majd nemtörődöm stílussal állok fel tőle, majd még mindig csak őt tekintem körül. - Van mit. - Rántom fel két ívelt szemöldökömet arrogánsan, ámbár csak böffölök, nem gondolom komolyan. Az én nyelvemen ez csak annyit jelent, hogy nem kell megköszönnie. Nem tudom miért tettem, de azt tudom, hogy nem szívból, sem ösztönből, hanem nem tudom. - Hogy legyen mit kérdezned. - Felelem lepergősen, de ez csupán csak annyit takart, hogy jó kérdés. Mindig ilyen nehéz kérdéseket szokott feltenni? Nem értem. Igazából ezen nagyon erősen elkezdtem gondolkozni, de inkább abba is hagyom, mert a végén még sérvet kapok. Kicsit lehajolok, majd jobb karomat tartom neki, hogy karoljon belém, és hadd segítsem fel őt, ne ott a hideg asztfalton ücsörögjön. Rossz nézni is. Nos, tudnom kéne hány óra, ugyanis lassan neki kéne állnom erőt meríteni valakiből, mert vagy két napja nem táplálkoztam, másodszorra meg most csapoltak le. Nem szeretném, ha ezt kijátszaná, és bármi olyat tenne ellenem, ami nekem nem lenne jó. Most könnyedén megölhetne, csak mert nem vagyok vele túl kedves, ugyanis odaát lett most több erő. - Elmesélnéd, hogy mi volt? Már ha persze el akarod mondani. - Érdeklődöm még azért egy kicsit, hogy legyen valamilyen témánk, és ne úgy legyünk itt mint két kuka. Pedig nagyon csinos lány. Nem értem, miért volt itt egyedül.
Δ Note: :$$$ Δ Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy gondoltam, ha meghalok, akkor nem lesz nézőközönségem. Egyszerűen nem vágytam arra, hiszen soha se voltam túl népszerű és nem igen voltak barátaim se. A vámpíroknál ritka dolog, pontosan úgy, mint a szerelem is. Sokan beszélnek az örökké tartó szerelemről, ami a vámpíroknak valóban az lehetne, de mégis szinte egyedül élünk. Nem vagyunk társas lények, mintha félnénk valamitől. Talán, ha van örökké tartó szerelem, akkor van örökké tartó mardosó tűz is, ami a fájdalommal jár. Talán ettől tartunk és emiatt vagyunk távolság tartóak. Mindig is úgy képzeltem el, hogy vadászok által fogok meghalni és maximum az ő mosolyuk fog rám visszanézni, de úgy néz ki ez se úgy fog történni, mint ahogyan elterveztem. Nem értettem, hogy mit akar tőlem ez a vámpír, hiszen ritka dolog az, hogy végig nézik másnak a halálát. Mit vár tőlem? Nem fogom megadni neki azt, hiszen soha nem mutattam magamat gyengének és most se fogok. Nem fogok neki könyörögni, hogy segítsen és nem is tettem. De legalább, ha küzdünk, akkor van esély arra, hogy élve kikerüljünk. Nem fogom feladni. - mondtam neki komolyan és közben próbáltam minden erőmet összeszedni ahhoz, hogy valami táplálékot találjak, mert így pár perc és el fogok vérezni. Éreztem, amint a bennem levő verbéna még mindig marja a szervezetemet, illetve azt is, ahogyan a vérem egyre kevésbé áramlik a testemben. Nem értettem, hogy miért segít és a meglepettség valószínűleg látszott az arcomon is. Erőm se lett volna leplezni és kicsit gyanakodva pillantottam rá. Féltem attól, hogy esetleg hátsószándéka van, vagy mert megmenti az életemet azért azt hiszi, hogy mindig is neki fogok tartozni valamivel. Azt már nem. Akkor inkább a halál, mint valakinek az adósa legyek. Végül megfogtam a kezét és elkezdtem szívni a vérét. Éreztem, amint szép lassan a vérének az íze átjárja az egész testemet. Ha nem is egyből, de pár pillanat múlva kezdett szűnni a fájdalom is. Köszönöm. - mondtam neki alig hallhatóan miután elengedtem a kezét és a tekintetét fürkésztem. Letöröltem az ajkaimról a vért és egy darabig csöndben ültem mellette. Miért segítettél? - kérdeztem tőle meg egy kisebb habozás után. Közben kíváncsian pillantottam rá.
Nos, mit is terveztem mára? mindent, csak azt nem, hogy egy nőt tartok azért szemmel, csak mert nem tudom mikor esik össze. Nem szokásom bárki után is kajtatni, mert általában mindenkit hagyok a maga sorsára, ahogyan azt nekem is meghagyták. Mert lássuk csak... láttam én valaha jót is? Vagy kegyelmet a kegyetlenség helyett? Nem! De nem is akarok. én így akarom, így, ahogyan csak egy kegyetlen tud élni. Amire engem tanítottak, és ahogyan engem megálmodott a drága jó apám, ki szinte megölte azt az embert, ki egykor bennem élt. Miért hálás is vagyok neki, de maga a bennem élő gonoszt... a gonoszt nem lehet elpusztítani! No de mindegy. Régen még nagyképű voltam, de ma már tökéletes vagyok. nem érdekel semmi. Már nem igen tudott megállni a lábán, azonban én továbbra sem igen erőltettem meg magamat, hogy segítsek. Bántani nem szeretném, de még az is csoda, hogy nem gyorsítottam én magam a folyamaton, hogy megöljem őt. Mert általában... szoktam én kegyelmes is lenni. Szavai egyaránt magam elé állítottak egy képzeletbeli falat, ami hirtelen meg is állított, s éreztem is egyfajta dühöngést, amit hamar levezettem magamban pár jelzővel. Még is... hogyan gondolja, hogy én vagyok a gyáva?! A gyávaság nem az én műfajom. A gyengeséget pedig lecserélem a könyörtelesnégre! Tudta, hogy én vagyok a nyomában, akinek nemrégiben nekiment. Még is, mit gondol? hagyom hogy menjen mint egy elmebeteg és meghaljon? Felejtse el. Ebben a pár másodpercben olyan gondolat keringett a fejemben, amit máskülönben soha nem említenék. Segíteni akarok neki? Nem tudom mi lett velem, de minden akaratommal próbálok harcolni, hogy segítsek neki. Bevallom, pár napja már én sem ettem. Nem öltem, sem pedig szívtam el mások életét, mert az elmúlt napokban inkább csak világot láttam, nem pedig öltem. Ezért is még elég gyenge vagyok, de legalább tehetek valami hasznosat az életben. Amikor a földre huppan szavai után, valamit beképzeltem magamnak, s a szívemen áthasadt valami olyan,a mi olyannyira fáj, mintha csak karót döftek volna belém, mire hirtelen gyökeret vertek lábaim. Láttam, hogy a vér egyre inkább nagyobb helyet foglal el körötte, de még mindig nem mozdulok. Egyben két érzést érzek. Mindegyiknek az az alapja, hogy odamenjek hozzá. De az egyik az, hogy segítsek a fájdalmán, és öljem meg. A másik pedig az, hogy adjak a véremből, és meg fog gyógyulni. Nem mintha én utána ilyen fitt leszek mint most, de nem akarom, hogy az első elméletemnek adjak utat felé. Előtte jelenek meg, s alig van egy lépés ő, és én köztem. Ő a földön térdel, tenyere minden részével próbálja elállítani vérzését. Előtte állok, mint aki kővé dermedt volna. - Nem mindig jó az élet után kapkodni, mert soha nem kerülünk ki belőle élve. - Mondom elgondolkozva, miként nézem őt. Két karom magam mellett, tekintetem a vértócsát szelik át, és csak két énem küzd egymás ellen. Leguggolok elé, s most már egy fejmagasságban vagyunk talán, de még így is magasabb vagyok nála, és aligha a levegő van közöttünk, hiszen oly szorosan látom az ő tekintetét. Jobban megnézem őt, s már csak a puszta tekintete is elnyomja azt az énem, ami még mindig arra törekszik, hogy most azonnal tépjem ki a szívét, vagy tépjem le a fejét. A másik énem pedig nem álmodozik, hanem cselekszik. Karomat nyújtom neki azzal a szándékkal, hogy igyon belőlem, ámbár nem mondhatnám, hogy vértartály lennék az elmúlt pár napban, de nem érdekel. Iszik belőlem, én pedig azonnal elmegyek innét, s ezt az emléket elásom jó mályre valahol, ahol soha nem fogom megtalálni. Csuklómat tartom felé, de olyan gyenge, hogy nem tudom, bele tud -e harapni, hogy átszakítsa a vénáimat ott, ezért szemfogaim megnőttem, s magamnak harapom el ott az ereim, majd a vér kibuggyan onnét, mint szemből a könnycsepp. - Igyál. - utasítom szigorú hanggal.
Δ Note: :$$$ Δ Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha egyszer a kezem közé fog kerülni az a némber, akkor kitépem a szívét. Bár az is túl kegyes halál lenne számára. Gyűlölöm és megvetem. Azt hittem, hogy már sok-sok évvel ezelőtt lemondott rólam és feladta a küzdelmet, amikor majdnem megöltem őt. De nem tettem. Nem bántottam. Ostoba módon megsajnáltam az életét és hagytam élni. Azt szerettem volna, ha megtanulja milyen az élet, milyen örömteli dolgok történhetnek vele, milyen az első csók, a nagy szerelem, esetleg a család fogalma, de természetesen nem így történt. Minden erejét abba ölte láthatóan, hogy minél jobb vadász váljon belőle és ez részben sikerült is. Nem fedte fel magát egészen addig, amíg már tehetetlen voltam. Sejthettem volna, hogy az egész csapda hátterében ő áll. Viszont egy dologgal ő se számolt, hogy az évek alatt én is erősebb lettem és ravaszabb is. Pontosan tudom, hogy mikor kell gyengének mutatni magunkat és mikor nem. Pontosan azt mutattam, amit látni akartak, majd egy óvatlan pillanatban pedig megszöktem. Fájt minden egyes porcikám, de nem érdekelt. Az életemet akartam menteni és nem fogok most feladni. Rohantam, ahogyan csak bírtam. Éreztem, hogy neki megyek valakinek, de nem ember volt. Remek, már csak ez hiányzott. Nekem most ember vérre van szükségem, vagy valamilyen vérre, ami rám nem ártalmas. Egyre nehezebben bírtam menni, míg végül a földre roskadtam. Egyáltalán nem tetszett, amit ez az idegen csinált. Egyszerűen féltem attól, hogy újra csapdába eshetek. Kezemet továbbra is a hasamra nyomtam, mintha képes lennék elállítani a vérzést. Vettem egy mély levegőt, majd nehezen újra talpra álltam és folytattam az utamat. Éreztem, hogy követ és figyel engem az ismeretlen és egyre inkább kezdett dühíteni. - Ennyire gyáva vagy? Még felfedni se mered magad? - kérdeztem ingerülten és dühösen tőle. Zavart az, amit csinált. Úgy éreztem, hogy csapdában vagyok, mint nem olyan régen voltam. - El is mehetsz, mert nem fogok meghalni... - próbáltam magabiztosnak tűnni, de egyáltalán nem voltam ebben biztos. Úgy éreztem, ha nem jutok vérhez pár percen belül, akkor meghalok. Mivel még mindig nem tűnt el így újra megszólaltam. -Ha ennyire maradni szeretnél, akkor legalább segíts rajtam. - mondtam egy kisebb fájdalmas nyögés közepette, majd pedig a lábaim újra megbotlottak én pedig a földre hullottam. Utáltam ezt az egész helyzetet. Miért pont most nincs szinte erre egy lélek se?!
Nem tudom, merre menjek. Annyira nem vagyok most túl jó passzban, hogy azt tehessem amit szeretnék. Nem jó szabadnak lenni, mert az ember olyankor elunja még az életét is. Valójában inkább csak megnyugodtam. Megöltem az apám, és az egész családomat. Vadásztak rám, csak mert kívülálló voltam. Nem akartam fae-höz csatlakozni, egyikhez sem, erre pedig jöttek rám mint a tankok, vagy nem is tudom minek nevezhetném. De apám nem éppen ezért. Ő inkább nem tudta elviselni, hogy az egyetlen gyereke vámpír lett, és nem halandó, aki későbbiekben meghal. Persze, én is csak jobban örülnék egy természetes halálhoz, mert az sokkalta nyugodtabb. A vámpíroknak sokkalta fájdalmasabb. Vagy letépik a fejed, vagy a nap szénné éget, karót döfnek a szívedbe, hát nem mondhatni dicső halálnak. Elég nehéz meghalni nekünk békésen. Én inkább csak várok szép csöndesen a magam sorára. Hiába nem halunk meg, de nincs olyan, hogy az "örök élet titka" meg az ilyen hülyeségek és társai. ugyan már! Kaptam egy kis bónusz évet, de még nem vagyok halhatatlan. Ellenben, hogy ha egyszer netán a fentiek ítélkeznének felettem, akkor nem lesz könnyű, és fájdalommentes halálom. Sajnos itt ilyen téren nem létezik fájdalomcsillapító. Vámpírnak lenni? Ahhoz képest tökéletes. Nem kerülünk sötét helyre, ha valakit megölünk. Fogjon ránk bárki bármit; megy az előző áldozat után kezet fogni. A hatalom mindig is a kedvemre tett, és ezt mindig örömmel használom ki bárki ellen. E gondolatok közepette a sűrű ködben nem igen észleltem, hogy valaki nekem jött. A hangokat csak ugyan hallottam, de nem puszta ember volt, hanem más. A különbség nagyon sok. Az ember az ember, és pont. Orrom minden egyes érzéket vérszag önti el, mi hatására vastag erek hálóztak szét arcomon. Ez nem jó jel, nagyon nem. Nem vagyok vega, így nagyon nagy önakarat kell, hogy megálljak egy bizonyos dolgot. Nem akarom bántani a lányt. És nem tudom, miért nem. Pedig akik nekem jöttek, vagy csak rám is néztek, a fejük az eget ütötték. Azonban, hiába is torzult el az arcom, de nem érzek semmilyen düht. CSupán csak megszokás, hogyha vérszagot érzek. De ezek az erek amilyen hamar mutatkoztak arcomon, oly hamar is siettek vissza a helyükre. A vércseppek nagyon jó lábnyomoknak is voltak nevezhetőek, így csak egy könnyű lépéssel folytattam tovább ugyanarra az utamat. Segíteni akarok, illetve kíváncsi vagyok, mi történhetett a lánnyal. Nem ember, mert eddig egy ember nem is húzta volna túl sokáig. Tömény vérszag? fél perc alatt elvérzett volna. Követem őt, de most már inkább csak gyorsaságom segítségével tájékozódtam. Kerülgettem, mint egy rém, de nem értem hozzá. Nem akarok rá ijeszteni, de meg kell álnia, mert meghalhat. Talán egy kis megfélemlítéssel leáll, és akkor tudok rajt segíteni. Már ha tehetem, és hagyja mindezt. Annyira nem akarom felfedni arcomat, mert nem szeretem, ha bárki is felismer bármely oknál fogva. Eddig nem úgy nézett ki, mint aki látott volna. Egyrészt nálam sokkalta alacsonyabb volt, másrészt pedig annyira sietett, mintha a tatárok kergetnék. De még is kik azok, akik ennyire pánikba ejtették ezt a jómadarat? Mindenesetre inkább körötte "futkározok", illetve gyorsaságomat használom, bízván hogy megáll. Ha meg is áll, lehet azért, mert nem bírja tovább, vagy azért, mert fél, hogy azok követik, akik bántották őt. Dehogy! Én csak egy rossz élettel sújtott vámpír vagyok, aki nem engedelmeskedik egyik pártnak sem. Öntörvényű vagyok, és jobb, ha ezt mindenki tudomásul veszi. Öljenek meg, de nem leszek senkinek sem a hűséges szolgája!
Δ Note: :$$$ Δ Music: [You must be registered and logged in to see this link.]
Több hónapja annak már, hogy újra visszatértem ebbe a városba. Sok minden történt, de szerencsére egészen eddig semmi komoly dolog. Sikerült megúsznom mindent, s elkerülnöm a rám vadászó lényeket. Nem szerettem űzött vad lenni, de ennyi után pontosan tudtam, hogy néha okosabb elbújni, esetleg elfutni. Sok mindent megéltem már, de még nem állt szándékomban meghalni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy még rejt számomra valamit az élet, de magam sem tudtam volna megmondani azt, hogy mit. Soha nem voltam az a személy, aki küzdés nélkül feladná. Talán emiatt is maradtam még mindig itt. Szembe akartam velük nézni. Az elmúlt két hétben minden megváltozott. Pontosan tudtam, hogy követnek engem, de úgy éreztem, hogy nem mernének megtámadni. Nem vagyok túlzottan szívesen látott vendég eme városban, de talán egyik helyen se. Engem maximum a temetőben látnának szívesen, egy koporsóba zárva. Félnek attól, hogy esetleg elmondom azokat a titkokat, amiket még a sötét fae-nél tudtam meg. Ha azon az estén nem törnek az életemre, akkor még mindig ott lennék, őket erősíteném, de hibáztak. Olyan hibát követtek el, amit próbálnak elrejteni és elvarrni minden szálat. Én viszont nem fogom nekik megadni azt az örömöt, hogy a síromra hozhassanak virágot. Újra megrántom a láncot, de még mindig alig akar mozdulni. Mozdulj már. Érzem ahogyan minden porcikám fáj, de még mindig nem vagyok szabad, de nem maradhatok tovább. Megöltem majdnem mindenkit, de mégis hibáztam. A legnagyobb ellenségemet észre se vettem. Régóta üldöz már, de még soha nem tudtam meg azt, hogy miért akar ennyire eltenni láb alól. Őt biztosan nem bízták meg, mert látom a tekintetében azt, hogy mennyire is szeretne kínok között vergődve látni. Szeretné minden egyes pillanatát annak kiélvezni, hogy szenvedek és ahogyan az utolsókat dobban a szívem. Biztos vagyok abban, hogy neki az lenne a legkedvesebb zene, ahogyan egyre lassabban ver a szívem. Amióta bezártak ide, azóta nem láttam, pedig tudom, hogy itt van. Érzem az illatát, de mégis mindig valaki mást küld maga helyett. Nem bántanak, hanem táplálnak, mintha azt szeretnék, hogy minél tovább bírjam majd a rám váró szenvedést. Talán nem is a fae bízta meg? Ő egyszerűen csak engem akart elkapni? De miért? Választ szeretnék kapni, de eddig soha nem sikerült. Újra rántok a láncon, mire végre megmozdul. Egy utolsót rántok rajta és kiszakad a falból. Hallom ahogyan a zár kattan, majd valaki bejön rajta. Úgy teszik, mintha semmi se történt volna, majd pedig elkapom és megölöm. Ezek után pedig megszabadítom a kezemet és a lábaimat. Futnom kell, s erőre lesz szükségem. Eszek egy-két falatot az előttem fekvő emberből, majd pedig átlépem és elindulok kifelé. Nem akarok senkit se bántani és futok amennyire csak tudom. Lassan el is érem az erdőt, majd pedig érzem, amint valaki eltalál. Kirántom magamból a lövedéket, majd egy másik még eltalál mielőtt az erdő el rejthetne. Nem állok meg a sebeimet nyalogatni, mert arra most nincs idő. Sebesen futok végig az erdőn, majd pedig amikor elérem a város határát, ahol éppen építkezés zajlik, akkor lelassítok. A kabátomat megpróbálom összefogni magam előtt, ha nem tévedek, akkor kb. 5-6 napig lehettem elzárva. Lassan sétálok, de közben lopva hátra pillantok. Próbálom minél szorosabban a ruhámat a sebemre nyomni, hogy ne hagyjak magam után vér foltot. Érzem azt ahogyan figyel az erdőből, mire újra hátra pillantok addigra már senki nincs ott és hirtelen valakinek neki megyek. - Sajnálom. - mondom neki sietve, majd kikerülve őt folytatom az utamat. Egy pillanatra a lábaim megadják magukat és majdnem a földre esek. Nehezen, de sikerül megtartanom magamat, viszont érzem ahogyan szép lassan a vércseppek a földre hullanak. Vérre van szükségem vagy hamarosan egy koporsóban fogom magamat találni. Túl sok rám nézve ártalmas italt nyomtak belém, így még akkor is kétséges, hogy időben meggyógyulok-e, illetve hogy sikerül-e ilyen állapotban egyáltalán bármit is tennem.
१ Remélem tetszik. १ 618 १ [You must be registered and logged in to see this link.]
Megvallva a nagyon nagy igazat - amit nagyon ritkán szoktam tenni -, mióta apámat láb alól eltettem, kezdem unni ezt a nyugalmas bajmentes, győztes életet. Amíg ő volt, szinte csak lótifutiból állt az életem, és abból, hogy arra törekedjek, minél inkább ne ismerjen fel senki, illetve ha még is, akkor azt egy csettintésre megöltem hidegvérrel. Ma csak annyi a dolgom, hogy öljek, egyek, és utazzak. Más nagyon nincs is, bár New York anno is nagyon megragadta az érdeklődésemet, már abból is kiindulva, hogy rengeteg csinos hölgy van errefele, kilóra veszem őket már szinte. na de viccet félretéve; nem szórakozgatni jöttem ide konkrétan, hanem egy kicsit körbenézni. Magam módján voltaképpen nem vagyok gonosz, csak nem tűröm, hogy ha valaki hozzám szól, vagy még ha rám is néz. Irtózom a világtól, és legszívesebben az egészet porig romboltatnám. Sok-sok tömérdek felszámlálhatatlan naiv ember mászkál arra meg amarra, és bevallva, nagyon idegesítő tud néha lenni. Szerencsémre vámpírlétemre megölhetem akármelyiket, amelyik nekem éppen "szimpatikus", és mehetek tovább sorra az összesen. Emberlétben ezt nem igen tehetném meg, ugyanis nagyon nem szeretem a szükös, sötét helyeket. Amiért áldom a fentieket, az az, hogy elkerítettek csodafolytán Görögországból, ami remek, mert valószínű a többi családtagom is amott héderezik. Valószínű vették az adást, hogy jobb, ha engem békén hagynak, ugyanis elég nehéz volt postán felcsempészni apám fejét. Igaz, már vagy egy órája táplálkoztam, azok időben pár vértasakot is elcsócsáltam, de az éhség számomra szinte enyhíthetetlen, és már csak megszokásból is, de ölni szándékozom. New York utcái mindig dugig van, főleg a centrum, de ha nem muszáj, nem ölök meg egy embert közel egymilliárd ember előtt, különben abból óriási nagy botrány lenne. Illetve még élni szeretnék egy kicsit, szóval jobb, ha csendesebb zugokban teszem a dolgom. Az idő is remekelt nekem, mivel a köd szinte olyan szilárd volt, hogy ha a karomat előre nyújtanám, valószínű akkor a ködöt ketté szelné. A levegő is elég párásnak ígérkezett, de hiába is tetszik nekem ez a rideg, személyre szabott idő, az emberek nem igen szeretik a hideget. De nem gond, vannak erre melósok. Aki szembe jön velem, nem éppen egy kellemes halála lesz, ugyanis nem szeretek nagyon enyhítgetni a fájdalmakon. Minek? úgy is meghal, addigra mindegy is. Lassú léptekkel mentem a salakos útpadkán, bőrdzsekimben mindkét markom, és csak forgattam a tekintetemet előkelően, figyelvén akárcsak egy ragadozó, mikor kész arra, hogy áldozatait szemmértékre vegye, és megölje azt.
Nem mintha a kijelentésem után miszerint bizonyítsa a tényt hogy a férfiakhoz vonzódik tudtam, egyszerűen belőle kiindulva éreztem hogy nem fogja megtenni. Nem mondom hogy ismerem őt, maximum csak ezen a téren. Ha állítása szerint nem adja könnyen magát, akkor kétlem hogy akár egy csókot is ilyen könnyen osztogatna, főleg nem nekem. Kicsit ellenszenvet érzek felőle... Látva az arcát, és érezve őt a közelemben már megérte kicsit húzni az agyát. A szívem egy nagyobbat dobbant közelségétől.. ajkamba harapva vártam, vajon mi is lesz a következő lépése s csalódottan veszem észre ahogy el távolodik. Egy amolyan elsőre is megértettem fejet vágva figyelem őt, és húzom gúnyos mosolyra számat. - Félős.- Valahogy akkor is kiszeretném húzni belőle a csókot úgy, hogy ő maga adja s ne nekem kelljen ráerőltetnem. Bár.. így is mondhatjuk hogy erőltetem..kihúzom belőle. Kétlem hogy belehalna egy csókba, velem. Nem értem mi lehet rajtam ennyire visszataszító hogy még ennyit se érdemeljek meg.. eddig nem volt baj a külsőmmel. A gúnyos nevetése azt hiszem betett..nem szeretem ha valaki kioktat, és ez most sem alakult másképp. Amiket elmondott én is tisztában vagyok vele, de egyenlőre nincs ilyen személy az életemben aki mellett letudnám kötni magam , talán hosszabb ideig. Sosem voltam ilyen..ha valakit közel engedsz magadhoz, annak úgyis csak sírás rivás a vége és talán ez az ami visszataszít teljesen a kapcsolatoktól. Félek csalódni. Közelebb lépett hozzám, ismét. Már az előbb is megfordult a fejemben, de olyan hamar ellépett tőlem hogy időm sem volt reagálni. Hátrakulcsolt kezekkel hajolok oda hirtelen s nyomok egy gyors és apró puszit puha ajkaira, majd igyekszem tartani a távolságot tőle. Kétlem hogy örülne a tettemnek, de ha már ő nem merte megtenni akkor majd én megteszem helyette. - Megtaláltam ezt a személyt.- Mosolyodom el, s igyekszem elvegyülni a körülöttünk lévő tömegbe. Nem szeretnék még meghalni, akármennyire is többet éltem már ígyis mint egy normális ember..még nem érzem, hogy itt az ideje. Persze ezzel az egésszel csak etetem őt, mert ilyen hirtelen és gyorsan nem vált ki belőlem senki ilyen erős érzelmeket..eddig nem történt meg velem. Általában nálam addig érdekes egy nő, míg végleg meg nem kapom majd dobom el utána úgy, mint egy szemetet. - Nem.. ezt egy szóval sem mondtam.. csak ha legalább egy picike esélyem is van nálad, akkor adj valami jelet és ne tolj el ennyire magadtól. - Nem szoktam felesleges köröket futni, s ez most sem lesz másképp. Ha nincs esélyem, akkor nem fogok erőltetni semmit és nem próbálkozok nála többet. Bár.. vele sem tudnám elképzelni hosszabb időre magamat főleg így, hogy idősebb nálam.. idősebb,tapasztaltabb és erőfölényben van. Nála az irányítás, ami zavar. Legalábbis hosszútávon zavarna, hogy nő létére ő hordaná a gatyát. - Egy pártatlan Fae akinek hobbija az utánam való kukkolás? Érdekes.- Teszem keresztbe kezem majd oldalra fordulva mosolyodom el.
•• ฝusic: [You must be registered and logged in to see this link.]•• ฝords: 453 ••Note: Ne ölj meg [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem akartam elhinni amit mondott, most ez komoly? Ennyire gyerekes lenne vagy csak ennyire nem bírja elviselni azt, hogy nem esik neki egyből egy nő. Lehet jól néz ki külsőre, de egy dolgot már megtanultam ennyi időt alatt, hogy a külső nem minden. Sokkal inkább fontosabb az, hogy mit rejt a felszín. Lehet bárki gyönyörű, de semmit se ér az ember, ha belülről meg romlott lelkű. Kisebb habozás után közelebb léptem hozzá, majd egy csábos mosolyt villantottam rá. Biztos voltam abban, hogy elhiszi a kis színjátékot, majd a kezemet a nyaka köré fontam és elkezdem előre hajolni, persze eszem ágában se volt megcsókolni őt. Mielőtt az ajkaink találkoztak volna elléptem tőle és önelégült mosollyal néztem rá.- Szerinted megtenném csak azért, hogy bizonyítsak neked? - kérdeztem tőle önelégülten.- Nem olyan fából faragtat és az meg a te bajod, ha nem hiszed el amit mondtam. - majd idővel összefontam a karomat. Az biztos, hogy semmi áron se csókolnám meg őt, jó persze ez nem teljesen igaz, de most semmiképpen. Nem ismerem és talán ez a baj. Hangosan elnevettem magamat újra azon amit mondott. Ez annyira tipikus volt amit mondott. Minden pasi, minden megsebzett ember ilyen.- Tudod, ne mondj olyat amit később megbánhatsz. - léptem újra közelebb hozzá és mélyen a szemébe néztem.- Sose tudhatod, hogy a jövő mit hoz, illetve az is lehet találkozol majd olyan személlyel akit átengedsz ezen a felszínen. - megérintettem a mellkasát, szívéhez közel. Persze sokkal inkább gondoltam a sebezhetetlen, magányos farkas dologra, illetve arra, hogy lesz olyan ány aki akarata ellenére is a szívébe fog férkőzni. Az megint más kérdés, hogy ő ezt hogyan fogja megélni, de azt már tudom, hogy nem leszünk örökké egyedül. Legalább is ennyi év alatt ezt már megtanultam. Jobban örülnél, ha könnyű vérű nőcske lennék, aki csak kihasznál? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert nagyon érdekelt a véleménye, hogy mit gondol. Érdekelt az, hogy ennyi év után neki még mindig csak egy k*rvára van-e szüksége, vagy esetleg benőtt-e már a feje lágya. Bár férfiról van szó, szóval nem nagy reményt fűzök hozzá. Világos vagyok, de igazából pártatlannak mondanám magamat. Egyiknek se teszek semmit se. Én öreg, tapasztalt és megfigyelő vagyok, azt hiszem. - mondtam neki egy vállrándítás keretében, mert tényleg soha se láttam értelmét ennek a világos-sötét dolognak, de ha nekik ez így jobb és így jobban tudják kontrollálni az emberkéket, akkor csak tessék. Eléggé öreg voltam már ahhoz, hogy mindkét fél ismerjen és tiszteletben tartsanak.
•• ฝusic: [You must be registered and logged in to see this link.]••Note: semmi baj és picit hosszút írtam. [You must be registered and logged in to see this link.]
Furcsa érzések keringtek bennem vele kapcsolatban. Az egyik felem igenis akarta őt, a másik felem pedig azt mondta, hogy az lenne a legjobb ha faképnél hagynám őt és lelépnék.. nem igazán tudom mire vélni a viselkedését, illetve még azt sem tudom hogy barát vagy ellenség kategóriába tartozik. De nem is lennék én, ha maradnék és húznám az idegeit, így saját magam ellen is játszva. - Akkor bizonyítsd. - Húzom fel szemöldököm, s kéjencen elmosolyodva figyelek rá, és várok. Várok a lépésére vajon mit fog tenni. Még véletlenül sem fogom őt irányítani, nemrégiben nagyon is tudtomra adta hogy nem szereti, nem szívleli ha irányítják. Ehhez pedig tartom magam. Nem szeretném újra átélni azt a fájdalmat.. nem volt kellemes, akármennyire is nagy a tűrőképességem ez elég jól betett. Erős boszorkány, és hiszek neki ha ilyen erővel bír, hogy ennyi idős. - Használnának, ha hagynám nekik. Mit gondolsz miért vagyok ilyen elviselhetetlen? Nem érdekelnek mások, illetve hogy mit szeretnének. Egy önző ember vagyok.. csak az én érdekeimet nézve cselekszem. Nincsenek barátaim, se akikre támaszkodhatnék, és mint mondtam nincs olyan ember, akiért megváltoznék. - Vágok közbe. Idegesített ahogy felnevetett, nálam azt hiszem ez egy elég kényes téma. Akármennyire is azt mondom nincs szükségem ilyesféle kapcsolatokra legbelül talán még én is vágyok rá, és talán a hozzáállásom miatt nem mer senki megkörnyékezni ilyen téren. Legalábbis ezen a környéken. Sok helyen ismert vagyok, hogy milyen is a személyiségem..tudják hogy ki vagyok, és.. talán ha változtatni akarnék akkor nem ezen a környéken kéne maradnom. De egyenlőre erről szó sincs.. félek belekezdeni. Hogy mit hozna a jövő. - Eddig is az voltál. Csak ne lennél ennyire makacs. - Oldalra fordítom fejemet. Nagyon is tisztában vagyok vele hogy ő nem az a lány aki 5 perc után már az ágyamba lesz, mert kedveskedek neki egykét szót.. és talán ez annyira érdekes benne, hogy egy kihívás. Kihívás számomra, még ha.. nem túl sok esélyt látok arra, hogy ez megtörténjen. - Szerinted kérdeztem volna ha tudom hova tartozol? - Zavart hogy ennyi kis információt sem oszt meg magáról. Megértem ha nem szeretne egy hozzám hasonlóval ismerkedni.. még talán én sem tenném az ő helyében. De akkor nem értem még miért van itt? Miért nem megy el, ahogy eddig akarta tenni?
▲music: [You must be registered and logged in to see this link.] ▲note: *letérdel elé* Nagyon sok bocsánat a késésemért !
Fura, mert én igen meglepődnék. - mondtam neki kicsit gúnyosan, majd figyeltem őt. Komolyan nem is értem, hogy gondolhat ilyet. Most komolyan azért gondol erre, mert nem esek neki egyből a cuki kis pofija miatt? Nem volt rosszképű, mondhatni igazán helyes volt, de még kölyök volt hozzám képest, illetve amúgy se szoktam soha se egykönnyen megadni magamat senkinek se. Hangosan felnevettem azon amit mondott. - Kihasználnak téged? - kérdeztem vissza nevetve, mert elég fura volt pont tőle hallani. Ő egy Mesmer és kihasznál másokat. - Szerintem inkább te használod ki az embereket. - mondtam neki habozás nélkül. Nem akartam megbántani egyszerűen csak a véleményemet mondtam el.- Szóval most már szemrevaló vagyok? - néztem rá mosolyogva, majd kiszedtem az arcomba hulló hajtincseimet. Nem értettem őt, minek mondja ezt. Nem leszek egy a sok csaj közül. Biztos vagyok benne, hogy már minimum a fél város megvolt neki. Szerinted melyikhez tartozom? - feleltem kérdéssel a kérdésre. Nem akartam megkönnyíteni a dolgát. Kíváncsi voltam, hogy melyik Fae-hez gondol engem. Valószínűleg ő sötét, mert soha se láttam még a világos Fae-ben, illetve a legtöbb mesmer sötétekhez tartozik.
Rég találkoztam egy hozzá hasonló lánnyal. Komolyan, ha túl könnyűvérű lenne az nem is rá vallna. Ha állítása szerint olyan idős akkor még furcsálnám is. Biztos vagyok benne hogy már kiégett..akármennyire is titkolja. Ahogy abban is, hogy már mindent túl és megélhetett már és nincs olyan amit ne tapasztalt volna. Legalábbis ez jön le a túlzott magabiztosságából és ebből is látszik hogy számomra oly sok minden van amit még meg kell tapasztalnom.. időm pedig van bőven rá, így nem igazán sietek el semmit. Lazán szeretem, de pörgősen. - Ezek után már azon sem lepődnék meg, ha nem a férfiakhoz vonzódnál. - Egy újabb ostoba kijelentést hallhattunk tőlem. Talán csak az a tudat zavar hogy ő nem vonzódik hozzám, legalábbis állítása szerint mint a legtöbb nő. Vagy csak nagyon jól titkolja. A testét irányíthatom, de a gondolatait és az érzéseit nem tudom... pedig néha mit nem adnék érte. Könnyebb dolgom lenne, sokkal. - Nem volt kiért megváltoznom..nem láttam értelmét hogy olyan emberekkel legyek kedves akik amúgy is csak kihasználnak. - Komolyra váltva a szót még a mosoly is lefagyott az arcomról. Ez azt hiszem egy kényes téma, legalábbis számomra. Nem is értem mi köze van hozzá hogy én mit miért és hogyan teszek, illetve csinálok. Ez csak rám tartozik. - Azért azt csak észrevenném, ha egy ilyen szemrevaló hölgyemény leskelődik utánam. - Persze ez nem kizárt dolog..én sem vehetek észre mindent főleg az utóbbi időben, amennyire belefolytam a munkába.. Szinte mindig csak dolgozok..vagyis csak ülök a kényelmes kis székemben és parancsolgatok, illetve megbeszélésekre járok. Amint kezét kinyújtotta felém egy lépést sem tettem tovább.. jobb , ha nem játszom magam ellen..tisztában vagyok az erőnk közötti különbséggel ennyire még én sem vagyok hülye. - Melyik Fae-hez tartozol? - Felemelve magam mellé a kezem kérdeztem ki őt, megadásra utalva. Eddig sem volt szándékom bántani őt, egyszerűen csak felkeltette az érdeklődésem. Fogalmam sincs hogy melyik lenne jobb.. ha sötét, vagy épp a világos csapatot erősítené.. Ha sötét.. akkor azért rossz, mert közénk nem túlzottan épelméjű és ártatlanok tartoznak.. Ha világos akkor meg azért rossz... Jelen pillanatban már annak is örültem hogy most nem vette sietősre az útját és hagyott ismét faképnél.
Vigyázz mert nem siratnálak meg. - mondtam neki egy grimasz keretében, de közben végig őt néztem. Nem tudom, hogy miért viselkedek így vele. Talán azzal húzott fel annyira, hogy irányított és nem is egyszer. Mindig is utáltam, ha kényszerítenek valamire, vagy éppenséggel meg mondják mit tegyek. Elég idős vagyok ahhoz már, hogy tudjam mit akarok és mit nem. Szerintem semmi erre utaló dolgot nem mondtam. - mondtam neki mosolyogva, majd úgy tettem mintha elgondolkoznék kicsit. Végül megráztam a fejemet, hogy tényleg nem mondtam ilyet, hogy félteném őt. Sok sikert, mert ha ennyi év alatt nem tudtál megváltozni, annak ellenére se amin keresztül mentél, akkor nehezen tudom elhinni, hogy most hirtelen az én tanácsomra megtudnál változni, ha csak.. - gondolkoztam el, bár ez teljesen kizárt dolog. Nem ismer, így nem is kedvelhet, még barát szintjén se. Egy dolgot már megtanultam az ember vagy saját maga miatt változik vagy amiatt mert valakit szeret. Pontosan tudom, hogy ki vagy és mi vagy , Aiden. Régóta élek már, így szinte mindenkiről tudok mindent. - mondtam neki habozás nélkül, majd felemeltem a kezemet magam előtt, hogy megállításra kényszerítsem. Nem akarok balhét, se bántani őt. Egyszerűen csak a tisztességes távolság jobb.
Home 
Subject: Re: Utcák 
१ Words: - १ Zene: -
१ - १ 
