Egyáltalán nem olyan volt a visszatérésem erre a helyre, mint amire számítottam. Túl sok minden változott meg itt, New York-ban. Egyszerűen csak semmi se volt már ugyan olyan, persze egy embert kivéve. Wendy, nos ő soha se fog változni. Ő mindig ki fog állni mellettem és a barátnőm lesz, még a tetteim se tudták őt elrémiszteni mellőlem. Soha se voltam az a személy, aki túlzottan ragaszkodik bárkihez is, mert megtanultam, ha valaki fontos számomra az veszélyben van vagy éppenséggel sebezhetővé tesz. Talán az élet tett ennyire önzővé vagy már eredetileg ilyennek születtem? Nos, ez szerintem rejtély marad mindenki számára. Szerettem az ártatlan tekintetemet, mert így bárkit képes voltam vagy éppenséggel megtéveszteni. Még egy mesmert is sikerült megtévesztenem. Bastien, drága Bastien. Vajon mi van veled? Élsz-e még egyáltalán?! Fogalmam sem volt ezekről, mert akárhányszor elhatároztam, hogy megkeresem mindig letettem róla, hiszen tisztán élt az emlékezetemben az ahogyan otthagytam őt a rosszban és bajban.
Nem őt keresték, hanem engem, de mégis őt találták meg helyettem. Sajnáltam őt, de másrészről pedig csak ez az egyetlen lehetőségem volt arra, hogy túléljem az üldözést. Biztos voltam abban, hogy nem találnék olyan személyt, aki megvédene, erre találkoztam vele. Kedves volt és volt benne valami, ami vonzott felé, vagyis inkább felkeltette az érdeklődésemet, de végül persze úgymond az áldozatom lett, hiszen miattam kellett szenvednie. Lassan sétáltam hazafelé, mert nem siettem sehova se és nem is értettem, hogy hirtelen miért jutott eszembe ő. Ködös és esős nap volt, talán ez volt az oka, hiszen akkor is ilyen idő volt. Alig, hogy a házamhoz értem éreztem, hogy valami nem stimmel, egyszerűen volt egy ismeretlen illat is. Óvatosan nyitottam be a házamba, de nem is mentem be egyből. Féltem, hogy esetleg valami csapdába sétálok bele, ami azért részben érthető is, hiszen nem éppen angyali teremtés vagyok.
Pár pillanattal később beléptem az ajtón, majd a villanykapcsolóhoz sétáltam, de nem működött. Lassú és óvatos léptekkel sétáltam egyre beljebb, s közben minden egyes apró zajra koncentráltam. Sok mindent megéltem már és nem most szeretnék meghalni, hiszen még nem untam meg az életemet. Ahogy a nappalihoz egyre közelebb értem, egyre ismerősebb lett az illat. Bastien?! Ez nem lehet.. mondtam saját magamnak, majd egy pillanat alatt mögötte teremtem és a nyakára fontam az ujjaimat. – Mit keresel itt? – kérdeztem tőle idegesen, hiszen féltem attól, hogy esetleg bosszút állni jött. Éreztem az ismerős illatát és az érintése is ismerős volt. Hiányzott, de mégis féltem tőle, hiszen erősebb volt nálam és soha nem sikerült még kibújnom a bűvereje alól, ami persze részben annak köszönhető volt, hogy mesmer, de persze természetével és  személyiségével is sikerült magához vonzania.