Emlékszem még Evan hálószobájára tükör. Nála is volt tükör, csak neki nem az ágy oldala mellett a falon, hanem a plafonon. Azt hiszem radarom van az ilyen pasikra, bár sosem bántam, én is szeretem ha van tükör és látom magam és a partnerem benne vagy a partnereim. Ebben az esetben hárman voltunk. Colette, én és Evan. Hosszú volt az az éjszaka és a hajnal is, de jót aludtam utána Colette karjaiban. Vannak ilyen és ehhez hasonló emlékeim, szeretek úgy elnyúlni az ágyon, hogy tudom hosszú ideig nyúztuk egymást, és a sok chi ellenére is sajognak az izmaim. Fészkelődök a széken egy kicsit, és halovány mosoly jelenik meg az arcomon, ami szégyellősen szélesedni kezd, emlékek hatására, távoli és közelebbi múlt jut eszembe, és nem csak egy pasi emléke úszik bele a lelki szemeim látóterébe. Succubus vagyok, na! A mosoly nem lesz igazán széles és vidám, mivel Colett néhány évvel ezelőtt meghalt, miattam, rossz időben és rossz helyen volt, én pedig bajban, és segíteni próbált nekem. Sajnos, a barátaim többsége korán hal. De ezt inkább nem akarom felidézni, mert csak elkomorulok tőle, hány személyt veszítettem már el. Inkább Evan szavaira figyelek, amúgy is mostanában könnyebben billenek egyik hangulatból a máskba, hála az aprótalpúmnak.
- Nos, köszönöm, de mondd ezt majd… - Elhallgatok, és önkéntelenül finom mozdulattal csúszik a balom a hasamra, nem látványosan, de azért lehet az ő figyelmét nem kerüli majd el, mindenesetre jobbommal a narancslevem után nyúlok, a pezsgőből többet már nem szeretnék inni. Fogalmam sincsen menyiben lenne rossz a pocaklakó számára, szóval, inkább nem reszkírozok ezzel.  A bókra nem pirongok, álszentség lenne, tudom, hogy szép vagyok, megvannak az adottságaim, amit a genetika adott, szóval nem lenne reális tiltakozni. Inkább csak bájosan mosolygok, és nem folytatom a mondatomat, hogy majd nézzen meg az utolsó hónapokban, mert ahogy olvastam és belegondoltam abba, hogy Edward apja milyen magas én meg milyen pici vagyok, hát… esélyes, hogy a fia sem lesz éppen picike. Mondjuk, inkább legyen olyan magas mint az apja, mintsem kicsi mint én.
- na, ez az amit most szkeptikusan fogadok. Már mint, hogy rám vártál és a hárem kimenőn van. Szóval, mit ünnepelsz, ilyen csendes magányodban? Bánathoz nem szokás a pezsgő, még  ami világunkban sem. – Kicsit oldalra biccentem a fejemet és innen figyelem őt, valami vele sem egészen kerek, nem teljesen olyan, mint amilyenre emlékszem. Elkomorodik egy pillanat alatt és ez azért így fura nekem, pezsgő és komorság, hahó, a világ  a feje tetejére állt, holott az én hormon háztartásom állt fejre és vannak egyéb bajaim is?! Ehhez képest a világ és benne másik viselkednek furán.
Nem vagyok pirongós szűzlány, már régen nem, és nem is lehetnék azzal a természettel és képességekkel amivel az én fajom van megáldva, succubus vagyok, vannak akik csak sexgépnek hívnak bennünket, megjegyzem nem vagyunk azok, de azt a bizonyos három betűvel illetett szót, nagyon is szeretjük.
- Van róla fogalmam, Evan. De egészen biztos vagy abban, hogy mindig megkapod amit csak akarsz? – Enyhén felvonom a szemöldökömet, és a narancslevembe kortyolok be, a bőrömből nem tudok kibújni, az vagyok, aki és ami, hiába is épp egy démon gyerekét várom. Ettől még nem leszek más. A flört meg sehol sem rossz dolog, és amúgy is jólesik és egészséges is mind a két félnek, egy kis önbecsülés növelés, és nekem most egy kicsit kell is. Különösen ha belegondolok, hogy mi lesz, ha majd látszani is fog, hogy nem vagyok egyedül?
A megjegyzésem betalál és rohamosan sápadni kezd, mi a fene lehet az ami egy hétszáz plusszos mesmert sápadásra késztet?! Itt a világvége, felütötte a fejét a Gauda már megint?! Háború lesz vagy mi a franc?! Csak ezekre tudok gondolni, ha egy olyan idős és erős személy is így belesápad a dologba, mint amilyen ő. Megemelem a narancsleves poharamra, a pezsgőt nem érintem, pedig kellene az alibim miatt, mindegy, majd meglepetten szinte tátva marad a szám.
- Lányod?! 20 éves?! Neked, lányod?! – Bököm ki, nem túl konstruktívan és nem szándékos reakcióval a combomról, megint az alhasamra csúszik a kezem, de hamar vissza is, ahogyan észreveszem a dolgot, igyekszem természetes lenni, mintha ez így lenne a megszokott. Első körben eszembe jut, hogy szerencsésebb vagyok, Will éppenséggel nem akadt ki, sőt engem cseszett le, hogy nem vigyázok magamra, csak hát, én akkor még nem tudtam, nem figyeltem oda a jelekre. Ő meg kapásból levette, démon és démon megérzi egymást. Evan reakciója meg az a klasszikus pasis, hogy belesápad és a többi.
- Hát… Gratulálok apuka. – Bököm ki, most már mosolyogva, mert hát inkább szívni kell a vérét, mintsem, hogy kikotyogjam, megvagyok ijedve, mert én meg éppen csak pár hetes vagyok a magaméval. Ami nem lenne baj, ha az apja nem sötét fae lenne, és az halálos ítélet a számomra, hogy neki is az lenne-e nem vagyok benne biztos, lehet a Morrigan nem venné ezt olyan szigorúan, fogalmam sincsen. nem ismerem őt igazán, de az új Ash? Erre csak elkomorulok és a gyomrom összeugrik, elhessegetem a gondolatot inkább és Evanre figyelek oda.
- Bókolni azt tudsz! – Megvonom a vállaimat, kecsesen. – Fáradt vagyok, én sem lehetek mindig a toppon, tudod, rosszabb és jobb napok. Pár hete egy goblin akart alkatrészeimre szedni, nem sokon múlott, hogy nem járt sikerrel. – Inkább erről beszélek vele, mintsem, hogy konkrétan megmondjam, mi miatt vagyok én is sápad, és nem a szokásos önmagam. Bár igyekszem, de még túl friss az élmény és hát azért félek, de majd csak visszakattanok a megszokott kerékvágásomba a Carpe Diemhez.

▷MUSIC: IDE, IDE ▷ NOTE: Így festek ▷ WORDS: 895

A rövid kócosan álló tincsek és ez a borostás arc idéz bennem néhány kellemes emléket. Azt hiszem ő az egyetlen mesmer akitől nem tör ki a frász. Nem kedvelem a mesmereket, erős ellenfelek számomra, és tudom, hogy sok esetben nem épp a legkellemesebb társaságok. Elég hátborzongatóak tudnak lenni, ahogyan a démonok is, kevés olyan fae van akikkel van némi problémám, de ez a két faj pont ilyen. Egy succubus még ha csúcsra van járatva, akkor is rizikósan áll ki ezzel a két fajjal, én pedig szeretek élni, így igyekszek nem összetűzésbe keveredni velük. Evan más. Egészen más kategória, nem csak mert világos Fae, de ismerem is egy ideje, jó, nem olyan nagyon, mint mondjuk Clairet vagy Kenzyt, de nem az ellenségem. Volt akkoriban egy kedves barátom, egy lány, egy banshee bájos teremtés volt ismerte Evant és ő mutatott be bennünket egymásnak, és invitált az ágyába is. Az első alkalom, hogy megkóstoltam egy mesmert és nem bántam meg a dolgot, megkedveltem a fickót, udvarias és előzékeny, amit kevés férfiről mondhatok el. Mondjuk nem is keresem az ilyenek társaságát igazán, a jófiúk korán halnak a közelemben.
Visszavigyorgok rá, és nem kerülte el a figyelmemet az az idióta mosoly, ami a képén volt, nos igen, sokakból váltok ki ilyen reakciót. Ez azt hiszem, velem együtt jár és talán nem azért, mert succubus vagyok. De tudja a fene, hogy őszinte legyek. Örülök, hogy látom, egy ismerős, akit kedvelek és talán még barátnak is nevezhetem, mindenesetre, azt tudom, nem fogja kitekerni a nyakamat, itt biztosan nem, de eddig nem olyannak ismertem meg, aki megölne. Bár nem tudhatom, mit szólna ahhoz, ha kiderülne a kis titkom és a törvény értelmében lakolnom kellene miatta. Erre egy pillanatra elkomorodok, belegondolva, és még attól tartottam, hogy vajon a szülőség, hogy megy majd, mikor ennél nagyobb bajom is van, ami viszont már most itt lebeg a fejem felett, ciki! De egy pillanat alatt elűzöm a gondolatot, itt nem hiszem, hogy bárki bántana, az az egyik, a másik nem kell a rosszra gondolni, nem kell azt bevonzani. Szóval, mehetnek a fenébe, én most akkor is jól fogom magamat érezni.
- Csak nem bókolsz? – Felé nyújtom a kezemet mosolyogva, és a narancsleves poharamat leteszem az asztal lapjára, nem kell azt senkinek sem tudnia, hogy nincs benne vodka. Helyet foglalok, és örülök, hogy nem udvariaskodjuk agyon a dolgot. Nem vagyok én olyan nagy nevű illető, oké, nemesi család meg minden, de a Navarro nem az államokbeliek között nagy név, és amúgy is már csak én maradtam belőle, a nevünk elkopott, ahogy a vagyon is. Ez van, már igazából nem is tartanak számon szerintem, de teljesen mind egy ez nekem.
- Te sem panaszkodhatsz, még mindig megvan az őrült tudósokra hajazó fizimiskád, csak a különbség az, hogy a te szavaddal élve, botrányosan sármos vagy. Hol maradt a hárem a rajongótábor? – Heccelem egy picikét, miközben elkényelmesedek a székemen, a blézerem is leveszem, és ezer wattos mosolyt villantok a mesmerre. Most kifejezetten örülök annak, hogy még nem látszik rajtam semmi sem, egyelőre nem tudom, hogy Evan mennyire van az én oldalamon, szóval, jobb is, hogy még nem látni, csak az a ciki, ha démon jár a környéken, akkor lehet némi kellemetlenség, de erre nem sűrűn fordulnak meg.
- Mi szél hozott pont ide? A jó zene vagy a légkör, a sört nem emlegetem, pedig itt az is kitűnő. – A pezsgőt elfogadom és egy aprót kortyolok is belőle, egy mert jól esik, kettő ennyi nem okoz gondot és három, adni kell a látszatra. – Régen nem láttalak már, de meg kell hagyni, az ízlésed mit sem változott. – Célzok, hogy a pezsgő nagyon is finom és minőségi is. Ebben sosem volt hiba, valahogy ki tudom fogni az olyan pasikat akik szeretik az igazán minőségi dolgokat.
- Apropó sápadtság, te se épp úgy festesz mint aki majd kicsattan. Helyette inkább úgy, mint akinek bejelentették, hogy ráhullik a fejére menten valami nagy és trutymós… - Vonogatom a szemöldököm és incselkedem vele. Azért hozom a formámat.

▷MUSIC: IDE, IDE ▷ NOTE: Így festek ▷ WORDS: 654

Szükségem volt a Dál hangulatára, Trick megnyugtató arcára és talán néhány kellemes szóra tőle, a lelkem kissé háborgott, és ami azt illeti levegőváltozás kellett, valami más ahol eddig voltam, túl sok dolog történt velem mostanában. Goblin. Démonok, William, és még akkor itt van a pocaklakóm is, kész káosz most minden körülöttem, azt sem tudom hol áll a fejem, és muszáj kiszabadulnom a nyomás alól, túl sok dolog, túl sok minden egyszerre. Döntések és döntések, amik agyon nyomnak, kell valami ami ellazít és segít tisztán látni, és a Dál az egyik ilyen hely, ahova szeretek betérni, ha kuszák az érzéseim vagy a gondolataim, most is erre van szükségem, mint fuldoklónak egy korty oxigénre!
Kenzy házában tűnődve nézegettem magam a tükörben, senki meg nem mondaná rólam, hogy mi is a helyzet. Lassan húzom végig a tenyerem a bőrömön és figyelem a mozdulatom a tükörben. Még nem látszik meg és nem tudom, vajon megfog-e, már mint túléljük-e ezt mind a ketten, túl sokan vadásznak rám, túl sok nagyvad feni rám a fogát, akik nem akarnak életben látni, és vajon hány ellenséget szerzek magamnak még, ha kiderül, hogy ő is van? Kenzy hangja zökkent ki a gondolataimból, így a tökröt ott hagyom, köntöst kapok magamra, és kisétálok a szobámból, hogy váltak vele pár szót.
Röpke két órával később, már egy piros ruhában és egy fekete kis blézerben szállok ki egy taxiból, aminek a fuvardíját nem fizettem ki. A szél hűs és borzongató, összehúzom magamon a fekete anyagot, ahogy elindulok a Dál irányába, sosem a célig vitetem magam, mindig gyalogolok valamennyit. Egy biztos a sör közelébe nem megyek és ami azt illeti, alkoholt sem ihatok, nem akarok ártani az apróságnak, akinek a gondolatával egyre jobban kezdek megbarátkozni. Elvégre a hatodik hetet megéltük és még nem vagyok darabokra szedve, senki nem tört az életemre, hetek óta, szóval, az élet szép!
Besétálok az ajtón és odabent veszek egy mély lélegzetet, bár ne tettem volna?! A sör szagra elsápadok, mivel mellettem, épp két korsó is elhalad egy szirén kezében, jaj anyám?! Arrébb is araszolok villámgyorsan és egy nagy pohár szűz-vodka narancsot kérek, Trick persze végig mér, én meg csak mosolygok, mint aki megcsípte a lottó ötöst, és a poharammal már sasszézom is el. A zene kellemes, mint mindig, ír kocsmazene, amire lehet ropni. Nekem pedig most ez kell, valami, ami kilazít és ez az egyik kedvenc hobbim, a tánc. Ahogy az asztalok között sétálok, ismerős üstököt pillantok meg. Furcsa, hogy a démonokat félem, a mesmereket nem kedvelem és még is van mind a két csoportban olyan egyed aki erősíti a szabályt, vagyis kivétel. A mesmerek közül, pedig ha jól látom, és az a gesztus igen is ismerős! Itt van az az egy példány, akitől nem menekülök hanyatt homlok. Mosoly kúszik a képemre, és lassú könnyed léptekkel indulok meg felé, majd elé perdülök, de tisztes távolt tartva, nem szeretném, ha morcos kedvében kicsinálna. Azok, akikkel én lógok, sosem egyszerű esetek, tehát, jobb óvatosabbnak lenni, mindenesetre lehuppanok vele szemben, a szám a fülemig ér, és leteszem a poharamat is az asztalomra.
– Nem korai még a pezsgő, még csak most érkeztem meg! – Incselkedek vele vigyorogva, jól esni belőle egy korty és talán annyi nem is fog ártani, meg a látszatra is adni kellene, ugyebár, de ezt majd később, egyelőre az derüljön ki, hogy Evan kivág, mint macskát, vagy hasonlóan örülni fog nekem mint én neki. Régen nem láttam már, hát igen, sokak életéből eltűntem mint a kámfor, amikor  a baj megtalált, mert nem akartam magam körül több halottat, azok közül akiket kedvelek valamilyen módon, és Evant kedvelem.

▷MUSIC: IDE, IDE ▷ NOTE: Így festek ▷ WORDS: 586