- Te jöttél hozzám. –
Emlékeztetem ridegen avagy jó lenne, ha nem tévesztené szem elől azt az apróságot, hogy nincs abban a helyzetben, hogy megmondja mit tegyek  vagy hogyan viselkedjem. Elhiszem, hogy a mindennapokban keménynek kell lennie, különben eltapossák, de nem vagyok a háziboszorkánya – ha felcseszi az agyamat, ki fogom tenni az utcára.
Hagyom beszélni, nem vágok közbe, nem ordítom le a fejét értelmi képességeit becsmérelve – már megint ezek a drámai közlések! Lényegtelen dolgok hangzanak el, talán ezért is lököm rá a kanapéra ahelyett, hogy vigyázva leültetném – a hajamba tépek, türelmetlenül túrom hátra, majd a bárpulthoz lépek. Ujjnyi whiskeyt töltök két pohárba, az egyikbe beleköpök, a másikat pedig felhajtom – előbbit nyújtom Zinának.
- Idd ki. Van ennek a nyavalyás vámpírnak neve is? –
Nem mintha a mérgezés szempontjából sokat számítana, puszta kíváncsiság az egész , mondhatni érdeklődésem szakmai: rajongok az elegáns átkokért, abszurdnak gondolom a segítőkész vámpírokat, noha kétségtelenül van bennem egy kis diszkriminatív visszásság is irányukba.
Ha a szirén felhajtotta poharának tartalmát, letérdelek elé mobilomat hanyagul az ölébe dobva, s rengeteg amulettel ékített karkötős kezeim közé fogom a bal kacsóját.
- Hívd fel a vámpírodat. –
Mert noha jelentős erőkkel rendelkezem, mindenható nem vagyok – az ellenszerhez szükség van a méregre is, vagy a boszorkány nevére, aki megátkozta a rohadt szipolyt: a nyálam és az amulettek csak haladékot nyújtanak, megoldást nem. Vannak persze főzetek és igék, setét paktumok melyek megköthetők, de nem biztos hogy azokat elbírná az ifjú szirén szervezete.

▷Music: Mad World

Nem számítok tőle vidám fogadtatásra, de most ez érdekel legkevésbé. Nem érdekel, mit szakít félbe miattam, bármi is az, nem fog elszaladni, míg én igenis kifuthatok az időből. Még azt sem tudom, hogy mi ez pontosan, annyira részletesen nem mondta el az a rohadék, talán a taktikája miatt, nehogy meg tudjam akadályozni. Minden esetre most már legalább tudom, hogy szívesség helyébe jót ne várjak tőle, szereti elvarrni a szálakat, akkor is, ha semmit sem tudtam volna felhasználni ellene. Különben sem volt célom, hogy ártok neki. Sosem célom, bár Teo száját szívesen betömném most valamivel. De miért csodálkozom azon, hogy még ebben a helyzetben is komolytalan és félvállról veszi a dolgokat? Megszokhattam volna.
- Fogd be.. Csak.. Fogd be – forgatom a szemeimet, és végignézek magamon. Eddig nem nagyon volt alkalmam arra, hogy fényben is lássam, mennyire nézek ki vészesen.
- Nem vagyok terhes, nem erőszakoltak meg.. – darálom egy szuszra, immár valóban idegesen. Tudnia kell, hogy nem az az új hobbim, hogy éjjelente beugrom hozzá, hátha felvidítom, vagy tudom is én. De úgy tűnik, nem kell sok neki, a tényt, hogy megmérgeztek, elég csak megemlítenem ahhoz, hogy számításba vegye, tényleg baromi nagy szarban vagyok. Nem szoktam minden hülyeséggel hozzá rohangálni, próbálom egyengetni az életemet, csak van, hogy kisiklik, mint ahogy most is történt.
Keményen cseng hangja, én pedig tudom, hogy ilyenkor nem érdemes szívózni vele, csak feldühíteném. Ha valamire, hát az óbégatására nagyon nincs szükségem, így elkezdem összeszedegetni a gondolatfoszlányaimat, hátha megy vele valamire.
- Találkozni akart velem, az informátora voltam, vagyok. Nem tudom. Meg akart engem ölni.. – zavart voltam. Meglepő, hogy a szavak is zavarosak, melyek szinte kiesnek a számon? Közben beljebb támogatott. Jól is jött, hogy karom alá nyúlt, magamtól nem biztos, hogy elkeveredtem volna a nappaliig. De az is egy lehetőség, hogy csak meg akarta kímélni magát attól, hogy a padlójáról kelljen felvakarnia. Nála sosem lehet tudni melyik a helyes opció.
- Meg akart ölni.. – nyögtem magam elé, erősebben kapaszkodtam belé, másik kezemmel hasamhoz kaptam. Olyan érzésem támadt, mintha újra megforgatná bennem a kést és össze is rándultam. De nem engedtem, hogy felülkerekedjen rajtam a félelem, inkább tovább beszéltem. – Nem.. – hangom elcsuklott, így kénytelen voltam újra nekifutni a mondatnak. – Nem tudom miért. Megtettem, amit kért.. – bizonygattam, hogy alkunk érvényes volt. – Megmentett a vérével, vagyis azt hittem, hogy megment, de a vére a méreg – félrehúztam kardigánomat hasamról, hogy lássa véráztatta bőrömet, ahol nemrégiben még a szúrt sebem volt. Már teljesen begyógyult. Ő is láthatta, és bár nem mondtam, rájöhetett, hogy ezúttal egy vámpírral gyűlt meg a bajom. Komolyan, kész szerencsecsomag vagyok.
- Egy boszorkány megátkozta – ráncolom a homlokomat. Mindössze ennyi rémlik fel abból, amit félkómás állapotomban elmondott nekem. Na meg persze az, hogy lassú és fájdalmas halálom lesz, de ezt inkább nem mondom ki hangosan. Így is elég borzalmas belegondolni, a fájdalmat nem viselem jól, már a puszta gondolata is felzaklat. Nem mertem megkérdezni, valóban meg fogok-e halni. Féltem a választól.

▷ Music: young and beautiful

Ha vendéget várnék meztelenül nyitottam volna ajtót, de legalább pezsgőspohárral a kezemben, és ha a vendégem itt volna már, arra nem a fényekből jönne rá hanem a nőből, akit lezavarok ajtót nyitni. Akár fel is dühíthetne, hogy húzza az időt, ezúttal pazarolja azt, ugyanakkor értékelem a tartását – állhatatosan várok, hogy előadja végre miért is néz ki úgy, mint egy buszkarambol egyetlen túlélője.
- Ezért jöttél? Szado-mazo közösülésre vágysz? Rendeljenek neked erre szakosodott férfi prostituáltat? Nőt? Vagy velem akarod? –
Viszonzom azt a keserű mosolyt egy érdeklődővel, mintha nem venném komolyan, hogy aztán teátrális túlzással kerekedjenek el a szemeim: vannak még ehhez hasonló remek ötleteim, bár egyik sem indokolja ezt a külsőt.
- Terhes vagy? És barbár módszerekkel próbáltál megszabadulni tőle? Na, melegszik? Eltaláltam? –
Hiányzik a gúny a hangomból, és a szemeim alatt sötétlő karikák ellenére a fáradtság is. Sólyomként figyelem minden rezdülését, de nem nyúlok felé vagy lépek oda, hogy segítsek. Nem aggódhatok érte, hisz az érzelmi reakció volna a részemről – az emocionális alapokon nyugvó döntések soha nem szültek még semmi jót.
Aztán érkezik a bejelentés, bennem megáll az ütő, s az ajtó szinte hangtalanul csukódik be amint meglököm azt. Érzelmi reakció, olyan gyomrot görcsbe rántó fajta – az anyjára gondolok, és epét érzek a torkomban. A félelem az egyik legalapvetőbb érzelem.
- Zina, kezdj el beszélni MOST. Az elejéről, mindent, és hagyd a drámai egyszavas közléseket, mert esküszöm megpofozlak. –
Komolyan gondolom, pedig nyilván nem akarom kiköpetni vele a fogait – lélektani hatásai miatt kell a nőverők dicstelen útjára lépnem, ha kell. Azt mondják a pokolba vezető is jószándékkal van kikövezve. Az nem lehet opció számára, hogy elmegy innen - karja alá nyúlok, hogy a nappaliba támogassam.

▷Music: Demons

Az ajtó még mindig csukva, én pedig még mindig nem tudom, mit gondoljak, mit higgyek.. Szeretnék aludni egyet, hogy tisztuljanak a gondolataim, hátha akkor átlátnék a dolgokon és észrevennék valami kulcsfontosságú tényezőt, ami felett jelen állapotomban sikeresen elsiklik figyelmem. A pilláim is nehezek, megterhelt az utóbbi néhány tízperc fizikailag és érzelmileg egyaránt. Nem vagyok hozzászokva, hogy űzött vadként tekintenek rám és én vagyok a potenciális célpont. Sokkal inkább én szoktam zsákmányként gondolni az emberekre, főleg mivel muszáj. Macerás egy élet ez.. Sosem volt egyszerű, de nem szokásom nyavalyogni. Most sem azért vagyok itt. De ki más nyitna nekem ajtót ilyenkor?
- Bocs.. – húzom el a számat és nagy nehezen levakarom a kezem a csengőjéről. Azért ilyen nehézkes, mert ezzel támasztottam is magam. Talán hálásnak kellene lennem, amiért nem rettentem el a külsőmmel, de jelenleg nem tudok egy épkézláb mondatot sem összerakni. Ha mégis megpróbálom, azonnal segítségkérő szavak tódulnak nyelvemre. Ezért is nem veszem fel szavait, bár kétségkívül nem a legjobb pillanatban toppantam be hozzá. Csak remélem, hogy nem szakítottam félbe semmit sem. De a háta mögül tompán kiszűrődő fények bizonyítják, hogy egyedül van. Kétlem, hogy ilyen készséges lenne, ha épp vendéget vár. Ha tetszik, ha nem, most engem kapott.
- Azt talán könnyebben viselném.. – húzom keserű mosolyra ajkaimat. Semmi vidámság nincs bennem, életkedvem is csak annyi van, hogy épp nem akarok meghalni. Bár ez úgy tűnik, már rég nem tőlem függ. Kétségbeesett vagyok-e?  De még mennyire. Nem pártolom az „Élj gyorsan, halj meg fiatalon” elvet. Nem vagyok saját magam ellensége.. Csak kissé naiv, hisz mikor meglengették előttem az első és egyetlen lehetőséget az életben maradásra, nem törődve a következményeivel, azonnal éltem is vele. És mos itt tartok. Megtörten állok Teo előtt, aki szemlátomást nem tudja, mihez kezdjen velem. A helyzettel még nem is tudna, hisz nem mondtam el neki, mi a bajom. Előtte belépek az ajtón, amint eláll az utamból. Jobb szeretném a beszélgetést odabent folytatni. Akkor kisebb az esélye annak, hogy kipakol a házból és rám csapja az ajtót.. Na nem mintha ez bármit is számítana.. Nem nézek körbe a lakásában, most nem érdekel, milyen új szerzeményei vannak épp, az is megerőltető, hogy nyitva tartom a szemeimet és próbálok egyenletesen lélegezni.
- Megmérgezett… - nyögöm ki végül mi a bajom, nem foglalkozva azzal, hogy az a néhány gyertya, hogy mégis kiről van szó vagy Ő maga hogyan reagál. Bár ez nem magyarázat a vérre – az enyémre és az övére, hisz mindkettő rászáradt már itt-ott a testemre -, és a kinézetemre, hiszen egy mérgezést sokkal diszkrétebben is el lehetne intézni. És hiába tudom, hogy ez vajmi kevés információ, hogy bármit is tehessen értem, felé fordulva kétségbeesve nézek fel rá, idegesen egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, a karjaimat pedig magam köré fonom, hisz öltözetem igencsak hiányos.

▷ Music: young and beautiful

▷Music: Where the Wild Roses Grow

Nem értem, hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe. Sosem kerestem a bajt, a baj talál mindig rám.. Vagy csak túl naiv vagyok, hogy felismerjem, mikor sétálok éppen a vesztembe. Ez történt ma este is.. Vagy inkább éjjel. Fogalmam sincs, mennyi az idő, csak azt tudom, hogy ideje lenne felkaparni magam a temető hideg pázsitjáról, és útnak indulni. Legszívesebben hazamennék és önsajnálatba fojtanám könnyeimet, amik folyamatosan arcomat mossák, de nem tudom és igazából nem is akarom figyelmen kívül hagyni a nemrégiben megtudott tényeket. Hiába akartam elhitetni magammal, hogy Ben csúfos tréfát űzött velem, nem ment. Azóta remegett minden tagom, mióta elgondolkodtam azon, hogy mindez akár valós is lehet. A sebem, amit késével ütött alhasamon, már begyógyult, a vérének köszönhetően. De ez lesz a vesztem is – állítása szerint. Fájdalmas halál.. - csengnek fülemben szavai. Lassú és fájdalmas. Én pedig képtelen vagyok elfogadni, hogy búcsúznom kellene, megoldást fogok találni rá. Elvégre minden átoknak van egy ellenátka… Ezért is indulok Teohoz. Ha valaki, ő tud segíteni rajtam. A kérdés persze, hogy akar-e.. Mikor milyen passzban van. De ő az egyetlen, akire számíthatok jelen pillanatban, így nem is kérdéses, hogy amint visszanyerem egyensúlyomat és megbizonyosodom arról, hogy nem fogok összeesni, hozzá indulok.
Tartok ugyan attól, hogy rám sem fog ismerni. Ilyen állapotban még sosem látott. A ruhám cafatokban lóg rólam, csak egy kardigán takarja felsőtestemet, csupa vér és piszok vagyok, ráadásul még a járás sem megy normálisan. Időről-időre megszédülök és kapaszkodót kell keresnem, hogy megtartsam magam. Ez már az lenne? Az első jel, hogy mégis igazat mondott és valóban haláltusát készülök vívni? Nem.. Nem! A vérveszteség miatt van! Muszáj győzködnöm magam, mielőtt még küzdelem nélkül feladnám. Az nem én lennék.
Egyszerűbb lenne, ha telefonon hívnám fel Teot, hogy jöjjön értem, de menekülés közben elhagytam valahol a sírok között és egyáltalán nem vágyom újra oda. Nem érdekel, jelen pillanatban ez a legkisebb problémám. Betéve tudom az utat Teo házáig, csak néhány sarok innen. Egyedül is megoldom. Bár valószínűleg ezzel a külsővel most inkább tűnök csövesnek vagy utcalánynak, mint annak a nőnek, aki már többször is megfordult ezen a környéken. De éjjel van, viszonylag kevesen mászkálnak az utcán, és azoknak sem tulajdonítok nagy jelentőséget. Nem érdekel, ki mit gondol. Most aztán végképp nem. Összehúzom magamon a kardigánt, és legszívesebben nagyon apróra húznám magam, hogy ne kelljen így megjelennem előtte. Utálok rossz állapotban mutatkozni, még azt is utálom, ha épp betegen lát, erre tessék.
Azon viszont nem gondolkozom, hogy becsengessek-e hozzá az éjszaka közepén, egyszerűen rátenyereltem a csengőre.. Mi történhet? Maximum felkeltem.. Vagy, ami rosszabb, hogy itthon sincs. Jesszusom, erre nem is gondoltam. Biztosra vettem, hogy itt találom, de mi van, ha nem? Neki is kijár a szórakozás.. Sosem tagadnám meg tőle, de most muszáj segítenie. Sosem volt még rá ekkora szükségem.
Nyiss ajtót. Kérlek..

▷ Note: bénácska kezdő, nézd el nekem    ▷ Words: 455