Dany & Aisha

Nice to meet you, sestra

Ez az egész túlságosan is könnyű volt. Gyanakvásom minden egyes perccel erősebb lett. Nem lehet ilyen könnyű ez az egész. Hosszú éveket töltöttem azzal, hogy megkeressem őt és most pedig az ölembe hull ez az egész tulajdonképpen mindenféle akadály nélkül. Nem.. Valamire készülnek. Biztos vagyok benne, hogy tudomást szereztek arról, hogy az egyik gyengébb láncszemük elárulta nekem merre találhatom a testvéremet. Ezért jobb, ha a lehető legkevesebb ember tud róla, nemde? Ők szúrták el azzal, hogy egy ilyen semmire sem jó alaknak elmondták. De mi van akkor, ha ez az egész a tervük része? Ha azt akarták, hogy egy helyen legyünk, hogy ezután elpusztíthassanak minket? Bár nem értem, hogy ez hogy jöhetne össze nekik, mert együtt erősebbek vagyunk. Érzem az ereimben, ahogy dolgozik bennem az erő s mindez az ő közelségének köszönhető. Bolond az, aki ilyenkor szembeszáll velünk. Legalábbis én így gondolom. Aztán lehet, hogy én vagyok a bolond, aki alul becsüli a többséget. Mert senki nem mondta, hogy csak pár ember fog felbukkanni. Az is lehet, hogy kész hadsereget hoznak, majd elénk. Oké.. Élénk fantáziám, már megint túl messzire ment. Vagy egyszerűen csak túlságosan sok krimit néztem a szabadidőmben. Szeretek mások agyával gondolkodni és ezek pont elérhetővé tették ezt nekem. A modern technika újabb csodája. Na, de visszatérve erre az egészre. Ez tényleg túl könnyű volt. Most már Gideon miatt is kezdek aggódni, hiszen eltűnt. Tőle kaptam a tippet, aminek köszönhetően itt vagyok most. De mi van akkor, ha az a tipp nem is Gideon-tól származott, hanem valaki mástól? Nem akarok ebbe belegondolni. Nem, mintha félteném, ha baja esne, mert nagyon is tud magára vigyázni. Nem mellesleg ő hozta magára a bajt, mert tisztában volt azzal, hogy mit vállal magára, ha engem magához vesz. Egyikünkkel sem a legkönnyebb az élet, de nem érzem magam hibásnak. Még akkor sem, ha kiderül, hogy halott. Az ő élete ő cseszte el. Talán ha mellettem maradt volna tovább bírta volna, szóval.. Nem az én felelősségem. Lelépett innentől kezdve pedig nagyon nem érdekel az egész. Akkor mégis mi a francot rágódok még mindig rajta? Ez egy roppantul jó kérdés. Megfertőzi a gondolataimat. Állandóan. Valószínűleg azért, mert hozzá kötődnek az első emlékeim. A gyerekkorom után. Elég sok mindent köszönhetek neki. A magam módján pedig meg is köszöntem, szóval épp itt az ideje, hogy ezt az egészet lezártnak tekintsem.
Az érzés, hogy ez az egész túl egyszerű nem múlik el egy pillanatra sem belőlem. Érzem, hogy valami nincs rendben. De nem mutatom ki. Ő nem sejti, hogy milyen nehéz volt megtalálnom és most konkrétan az ölembe hullott a megoldás. Épp elég, hogy én rágódom ezen az egészen. Nem kell még neki is aggódnia minden miatt. Éreztem, hogy nem bízik bennem, de egy pillanatra sem hibáztatom emiatt. Én sem bízom benne, szóval ez az egész érzés teljes mértékben kölcsönös. Nincs mit rágódni rajta.
Kicsit azzal, hogy megöltem Ruby-t.. A fenébe is! Legalább a halála után megjegyezhetném már a rendes nevét. De most már olyan mindegy nem? Lehetősége a panaszra nincs. Meg amúgy sem érdekelne. Azonban szerencsétlen, már annyira hozzám nőtt.. Most meg kicsit üresnek érzem magam. Nem tudom kit fogok helyette ugráltatni, de abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy meg fogom találni jogos utódját. Remélhetőleg kevésbé szerencsétlen változatban. Mert, amit sokszor leművelt az engem, már kikészített. De mégis minden szavamra ugrott még akkor is, ha nagyrészt elrontotta a dolgokat. Na, de még közel sincs itt az ideje annak, hogy visszaemlékezzek rá. Meg amúgy is. Soha nem emlékeznék meg senkiről sem. Főleg, hogy jelentéktelen kis senki volt. Csak a szívéért tartottam magam mellett az egész idő alatt. Semmi más célom nem volt vele. Lehet, hogy rosszul kellene éreznem magam emiatt, de nem teszem. A bűntudat nem egy olyan dolog, amivel foglalkozni szoktam. Így tehát, ha még lenne is olyan mélyen van, amilyen mélyre soha nem merülnék az érzelmeim tengerében.
A sejtésem beigazolódott. Fel sem fogtam igazán, hogy mi történt. Az egyik pillanatban még a kezemben volt a démon szív a következőben pedig nem. Fájdalom hasított a testembe, de engem ez nem is érdekelt. Összenéztem a testvéremmel és tudtam, hogy itt az ideje a jó kis csapatmunkának. Az én feladatom marad a démon szív. Nem engedhetem, hogy kárba vesszen. Tudtam, hogy ez az én kötelességem. Ha pedig nem tudna boldogulni a boszorkánnyal később besegíthetek, de nekem most a szívre kell koncentrálnom.
Minden erőmet összeszedtem és a démon szív irányába lendültem meg, miközben a nővérem a boszorkánnyal foglalkozott. A kezeimben tartottam s elbújtam. Nem szokásom visszavonulni egy harctól sem ezért oda-oda pillantottam, de az én dolgom a szív őrzése. Ha pedig segítség kell hát itt vagyok, de amíg nem lát nem is tud nekem kárt okozni.

Aisha & Dany

Nice to meet you, Briinah

717 éve éltem már ezen a bolygón és ebből összesen csak 4 évet töltöttem a húgommal és azzal az ismeretlen férfival. A többit távol a hazámtól, az otthonomtól. Nem értettem, hogy miért hagyta ezt édesanyám. Miért nem küzdött értünk, miért nem tartotta meg legalább az egyik gyerekét, vagy talán nem is szeretett minket?  Szörnyetegnek gondolt minket, mint én magamat akkor, amikor elkezdődtek az álmok? Nem tudom és talán soha se fogom megkapni a választ, de ma már tudom, hogy nem vagyok szörnyeteg, hanem a tűz egyik gyermeke vagyok. Ezért is vágytam ennyire a tűzre, ezért volt képes mindig elbűvölni, ezért láttam a tűzben élő árnyak képét és ezért beszéltek hozzám. Vámpír voltam, még se égtem meg a napon, sőt még éreztem is a melegét, de ezt soha se vallottam volna be, hiszen akkor biztosan megöltek volna, vagy megtaláltak volna azok, akik ezt tették velem. Azt szokták mondani: "Ha valakit igazán szeretsz, engedd el. Ha visszajön hozzád, örökre a tiéd marad. De ha nem, akkor soha nem is volt igazán a tiéd." Talán ugyanez igaz az erőnkre is, hogy hiába vették el, ez akkor is a miénk marad, mert hozzánk tartozott. A természet ajándéka volt. Mondhatni egyek voltunk velük teljesen az erőnkkel, mint talán más lények sohase. Mi megértettük a dallamukat, a táncukat és magát az ami a tűzzel jár, illetve az egész dragon dologgal. Ha jól emlékszem ezt mondták a múltamban, hogy sárkány vagyok és azok közül is az egyik legerősebb. 4 éves voltam, de már akkor féltek tőlem, talán nem ok nélkül.
Először féltem a nagyvilágban, mert nem találtam a helyemet. Nem éreztem sehol se otthon magamat, majd pedig valaki megtalált és megmentett a sivárságtól és a démonaimtól, miközben új démonokat kaptam, de azok is szép lassan elszálltak és olyan világban találtam magamat amiről a legtöbben csak álmodni mernek. Úgy éreztem, hogy hazaérkeztem és talán pontosan emiatt nem találtam igazán soha se azt a helyet, ahol otthon érezném magam, mert az otthonom ott volt, ahol ő volt. Egyszer talán újra látni fogom őt, egyszer talán hazatérek, de addig is itt van nekem a húgom, vele kell foglalkoznom, illetve az előttünk álló rögös úttal. Örültem annak, hogy itt van, de nem tudtam még bízni benne. Egyszerűen nem ment, pedig tudtam, hogy ugyan abból a vérből vagyunk.. Figyeltem közben Dany-t, mert tudtam, hogy így hívják. Ismertem négy éven keresztül, de utána semmit se tudtam már róla. Itt állt előttem, de még se tudtam a nyakába ugrani. Távolságtartó voltam mindig is, de ugyan akkor nagyon barátságos is, vagy éppenséggel néha nagyon kegyetlen. Szeszélyes voltam, mint a szél, az időjárás, s mint a világ.
Rendben, Briinah. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, hiszen egészen jól ismertem ezt a nyelvet korábbról, de most nem is ez volt a lényeg. Szerettem így beszélni és most már tudom, hogy akkor is miért tetszett meg, mert sárkány voltam és vagyok, s mindig is az leszek és ez az én nyelvem volt. Fogalmam sem volt arról, hogy min mehetett keresztül azért, hogy megtaláljon, de azt pontosan tudtam, hogy nem volt könnyű dolga, hiszen mindig tökéletesen tüntettem el a nyomaimat, illetve akik ezt tették biztosan rásegítettek még erre a dologra. Tetszett az, hogy kitartó volt és olyan személy, aki nem adja fel könnyen a dolgokat. Ebben azt hiszem nagyon is hasonlítunk.
Egyszer talán te is megérted ez a dolgot drága húgocskám. - mondtam neki könnyedén mit sem törődve a gúnyos hangnemével. Úgy éreztem, hogy fölösleges lenne erről beszélnem neki, illetve még nem ismertem, így abban se voltam biztos, hogy bízhatok benne. A bizalmat ki kell érdemelni, mert ha csak úgy osztogatja az ember, akkor könnyen az életébe kerülhet. Elég csak megnézni a régi korokban mik történtek a királyokkal, nemesekkel és hasonló személyekkel, majd pedig a tanúságot le lehet vonni belőle, legalábbis szerintem.
Figyeltem a nyakláncát és fura volt az, hogy én voltam a legkedvesebb dolog, személy az életében. Azt hittem inkább a szüleinkre gondolna, vagy valakire a barátai közül, de azt hiszem nem is voltak nagyon barátai. Vad és élénk gyermek volt és mindig is szeretett a saját feje után menni. Figyelmesen figyeltem arra amit mondott, egy dolgot nem tudtam, hogy kell boszorkány szív is. A szavai hallatára egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon, majd egy pillanatra rezzenéstelen és semmilyen arckifejezéssel néztem őt és azt amit csinál. Gondolkodás nélkül megölt valakit, majd hirtelen újra a múltamba repültem és láttam azt, amikor én is ugyanezt tettem. Azóta változtam is és nem is. Magam sem tudom már, hogy milyen is vagyok valójában.
- Szerintem boszorkány szívet hamarosan megkapjuk, illetve úgy gondolom boszit se lesz nehéz találni. - mondtam neki mosolyogva, majd figyeltem a kezében a szívet és közelebb léptem hozzá. - Remélem nem túl gyenge a szíve és kitart addig, amíg szükségünk van rá. - mondtam neki mosolyogva, majd pedig megfordultam és elkezdtem magamban számolni és mire kimondtam a hármat addigra betoppant egy boszorkány. Automatikusan léptem a húgom elé, mint anno, s nyúltam volna a kezéért, de olyan volt, mintha ekkor még jobban megijedt volna az illető és még mielőtt összeérhetett volna a kezünk mind a ketten a szoba másik irányába repültünk és hangos csattanással értünk földet. Felpillantottam rá és figyeltem amint egyre közelebb jön. -Azt hittétek, ha ennyi éven át fenntartottuk a rendet, akkor most győzni fogtok? Rám kellett volna akkor is hallgatniuk, hogy öljenek meg benneteket, mert csak a baj lesz veletek, de az anyátok úgy sírt, hogy megsajnálták és életben hagytak titeket, torzszülöttek. - szinte nevetve mondta, de nem érdekelt semmi se. Nem fogom hagyni, hogy a húgomtól bárki is újra elválasszon, hiszen még csak most kaptam vissza. Hamarabb halnék meg, mint ebbe beletörődjek. Felálltam, majd pedig amilyen gyorsan csak tudtam elindultam felé, de rám nézett mosolyogva és én pedig a fájdalomtól újra elkezdtem összerogyni. "Erősebb vagyok, mint ő. Olyan hatalmam van, ami neki nincs." Mondogattam magamban és próbáltam kizárni a fájdalmat, amit rám küldött. A húgomra pillantott és láttam, hogy ő sincsen jobb helyzetben, de neki most már a meglévő szívvel kellene foglalkozni, hiszen annak valami baja esik, akkor nagy pácban leszünk. Majd amikor újra szinte már a földön voltam, akkor megpillantottam egy fadarabot, ami az előbb még egy asztal lábához tartozott. Kezembe vettem, majd minden erőmet összeszedve eldobtam. Tudtam, hogy ezzel nem fogom megölni őt, de legalább legyengítem és döntenie kell, hogy kire fog koncentrálni. Nekem ott lesz ő, hogy elkapjam, a húgomnak meg ott lesz a démon szív, hogy visszaszerezze, hiszen azóta már szemet szúrt a földön heverő szív a boszorkánynak is. A húgomra pillantottam és bíztam abban, hogy tudja azt, hogy mire is gondolok éppen. Együtt nyerhetünk, de külön-külön nem. Ezek után pedig figyeltem a boszorkány felé repülő asztallábat, fadarabot.  

Dany & Aisha

Nice to meet you, sestra

Éreztem, hogy bizonytalan velem szemben. Bár ennek egy kicsit jobban örülök, mintha úgy ölelgetne, hogy abba kis híján a bordám is beletörik. Ahhoz azonban, hogy el tudjuk végezni ezt az egész szertartást, aminek köszönhetően végre teljesen visszakaphatjuk az erőnket a bizalmára van szükségem. Nem szándékozom átverni, mert nekem mi okom lenne arra, hogy átverjem? Meg akarnám kaparintani az ő erejét is? Hát nem tudom mennyire kivitelezhető ez az egész. Hogy mégis miért nem? Mert egyáltalán nem érdekel. Így is mind a ketten erősebbek leszünk a legtöbb fae-nél. S ez az erő nem a korunkból fog származni, hanem abból, hogy minek is születtünk. Mindenkit, aki az utamba állt megöltem. Hosszú kínhalált szenvedtek el és ezen most sem fogok változtatni. Mindig van pár név a kit akarok megölni című listámon és örömmel tetszek eleget ennek a hobbimnak. Persze valami férfit is találnom kellene magam mellé, aki érdemes arra, hogy egy ágyba feküdjek vele. Godric is idővel érdemelte ki. Vicces, de számomra ő volt az első. Szerencsére nem az utolsó. Nem fogadtunk semmiféle hűséget, szóval volt, hogy párszor más férfiak is az ágyamban töltöttek pár órácskát. Az egyetlen személy, aki ott is aludt az ő volt. Senki mással nem voltam hajlandó aludni. Vagy egyedül vagy pedig vele. Álmomban sebezhető vagyok és ő akkor sem bántott, mikor megtehette volna. Úgyhogy kicsit nagyobb biztonságban éreztem magam, ha ő mellettem volt. Főleg, mivel tényleg úgy alszom, mint a bunda. Nincs semmi, ami felébreszthetne. Olyankor vagyok a legbékésebb. Azon csodálkozom, hogy Ruthie még nem intézett el engem álmomban. A helyében én már rég megtettem volna. Lehetnék vele kedvesebb, de végül is minek? Ha kedvesebb lennék csak közel engedném magamhoz. Az én játékomban pedig ő nem más, mint egy eszköz. Jó pár éve a szolgám már. Azt teszi, amit mondok, amikor mondom. Lehet, hogy ügyetlen, de legalább az egyik összetevőt mindig magamnál hordom. Vagyis inkább ő hordja magánál. Egy démon szív. A képzeletbeli listámon ezt már ki is húzhatom. Ezen felül még kellene egy boszorkányt szerválnunk. Ezen felül pedig egy másik boszorkánynak kellene a szíve. Akkor összességében a hozzávalók között két boszorkány szerepel. Az egyik teljesen mindegy, hogy milyen a másik pedig. Hát nem lehet egy ma született bárány, mert meghalna még mielőtt bármivel is előrébb jutnánk. Aztán feleslegesen pazaroltuk el a hozzávalókat. Ez teljesen olyan, mintha egy recept lenne. Mármint, ha éppen főzni készülnék. Valamit határozottan ki fogok hozni ebből csak nem éppen ehető. Meg igazából nem is lehet megfogni. Hatalom. Mélyen valahol mind a ketten vágytunk erre. Na, jó nem is kell annyira mélyre ásni. Már a felszínen is látszik, hogy vágyom a hatalomra. Meg persze arra, ami jogosan megillet. Senkinek nem volt joga ahhoz, hogy elszakítson a nővéremtől és megfosszon az erőmtől, ami jogosan megillet. Lehet, hogy kivételek vagyunk ebben a világban és nincs sok hozzánk hasonló. Vagy éppenséggel veszélyt jelentünk a többi fae-re. Magasról teszek rá. Az erőmet akarom. A nővéremet. Mindent, ami jogosan megillet. Igaz a gyerekkoromat, már nem fogom visszakapni legalább a jövőmet hadd alakítsam úgy, ahogy én szeretném.
– Akkor szokj, hozzá sestra. – Már régóta vágytam arra, hogy így hívhassak valakit. S ez a valaki ténylegesen a nővérem. Volt idő, mikor már azt hittem, hogy rég meghalt csak azt próbálják meg elhitetni velem, hogy még életben van, hogy addig se forduljak ellenük. Bár tényleg képesek voltak ennyi áldozatot meghozni? Végül is.. Lehet, hogy valami egyszerű pitiáner bűnőzöket vetettek elém. Erre azonban elég kicsi az esély, hiszen a nővérem életben van plusz a pitiáner bűnőzök pedig köptek volna, mint a vízfolyás. Így is meg úgy is halottak. Vagy én ölöm meg őket vagy pedig lesújt rájuk az igazságszolgáltatás. Vagy tudjam is én minek nevezik magukat. Elméletileg igazságot szolgáltatnak. Gyakorlatilag mindent úgy irányítanak, ahogy nekik éppen jól esik. – Valakinek a társaságában? Csak nem szerelmes az én nagy nővérem? Hol van ez a daliás herceg? – A hangom kicsit gúnyos volt pedig nem állt szándékomban kigúnyolni őt egyszerűen csak megvetem a szerelmet. Undorító dolognak találom. Kavarog tőle a gyomrom. De lehet ez annak a sok hülye műsornak köszönhető, amit akkor bámultam a tévében, mikor unatkoztam. Szerintem agysejt gyilkoló képességgel rendelkeznek a műsorok. Az összes. De az egész jóslás dolog a kedvencem. Megmondom a jövődet csak hívjál fel annyiért, hogy az egész házad rámegy. Ó, hogy én mennyire érzem az energiát. Unalmas, idióta baromságok. Amikből én egyáltalán nem kérek. Ezért is vágtam tönkre a tévémet. Azóta sem szereztem be egy újat sem.
– Erre a kérdésre az lenne a válaszom, hogy nem tudom. De most, hogy találkoztunk már tudom. Nekem sem volt meg minden emlékem. Csak azzal voltam tisztában, ami négy éves korunkban történt. Hogy megmentettél. – Kezembe veszem a nyakláncomon lógó sárkányt. – Egy boszorkánytól kaptam. Azt mondta segít megőrizni a legboldogabb emlékemet. Nekem pedig az volt a legboldogabb pillanatom. Szóval, mielőtt gátat építhettek volna az elmémbe én, már elraktároztam, ami fontos anélkül, hogy tudtam volna. – Nem volt értelme hazudni erről. Meg hát most már egyáltalán nem titok. A boszorkányt nem kívánom név szerint említeni, mert nem szeretném bajba sodorni. Bár jobban belegondolva, már abban sem vagyok biztos, hogy még életben van-e. – Egy boszorkányra, aki elvégzi nekünk ezt az egész hercehurcát. Aztán egy másik boszorkánynak a szívére. Na, meg persze erre is. – A kopogás felé fordultam, majd rögtön bele is nyúltam Ruthie mellkasába, aki kiejtette kezéből a poharat. – Sajnálom, Ruthie. – Végig a szemébe néztem és figyeltem, ahogy szeméből kicsordul egy könnycsepp és megremegnek ajkai. – A ne.. A nevem.. Ro..Rob.. Roberta. – Megforgattam a szememet, majd a szívévvel együtt távozott a kezem a mellkasából ő pedig egyszerűen összerogyott a padlón. – Egy démon szív. Gyorsan kell cselekednünk. Nem szeretném, hogy kárba vesszen, ha már hajlandó voltam évekig elviselni.

Aisha & Dany

Nice to meet you, twinn

Figyeltem őt és kicsit közelebb léptem hozzá, de még mindig fenntartottam a távolságot. Még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy előttem áll a húgom, akinek a létezéséről nem is olyan régen szereztem tudomást. Annyira fura volt minden, hogy csak na. Elsőre nem is bíztam meg benne, illetve azt hittem, hogy már megörültem és a tudatalattim szórakozik megint velem, de akkor nem éreztem volna ezt a fura és megnyugtató érzést. Hallottam hirtelen a tűz hangját, hiszen ebben a helységen kandalló volt, mintha hazatértem volna. Mintha a tűz csábítani akarna újra, hogy játszani szeretne vele, mint gyerekként. Túl sok volt hirtelen minden és annál kevesebbet értettem az egészből. Szemmel láthatóan ő nyugodt volt, s a tekintetéből azt is le tudtam olvasni, hogy ő mindent tud. Nem értem, hogyan lehetséges ez, hogy én kb. 700 évig nem is tudok a létezéséről, de ő tudott rólam.
A legtöbb ember, most elkezdené mozgatni a karjait, vagy mindenféle idétlen arcot vágna, hogy megtudja azt, hogy most tükörbe néz vagy nem, de én biztos voltam abban, hogy ereinkben ugyanaz a vér csörgedezik és nem egy kitsune áll előttem, hiszen ha nem lenne valódi ez a dolog, akkor valószínűleg nem hívna magához a tűz, nem akarna elcsábítani és nem érezném ezt az ereimben. Hirtelen újra  visszacsöppentem a múltba, láttam, amint gyerekként figyeltem a tűzet és játszottam vele, majd azt ahogyan szimplán a gondolataimmal képes voltam egy embert a tűzzel táncra kelteni. Továbbra se vettem róla a tekintetemet és kíváncsi voltam arra, hogy vajon milyen lett, mennyire hasonlít rám, hiszen külsőleg szemmel láthatóan hasonló, de belsőre?! Ezt biztosan hamarosan meg fogjuk tudni.
Elmosolyodtam a reakcióján, majd higgadtan és kimértem megszólaltam. - Nem a szó lepett meg, hiszen jól ismerem, hanem inkább az, hogy hirtelen valaki így hívott. - mondtam neki egy apró mosoly kíséretében. Sok helyen megfordultam ennyi idő alatt és sok nyelvből ragadt rám egy-két dolog.
Bólintottam ara amit mondott, hiszen még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy itt van és él, hiszen azt hittem, hogy halott vagy magam sem tudom mit hittem, de nem tudtam az okát, hogy miért nem emlékeztem rá eddig. Minél több ideig gondolkodtam, annál inkább  rájöttem, hogy tőle több választ fogok megkapni, mint magamtól. Ő emlékszik a dolgokra, míg én nem, vagyis én csak részben. Még az utolsó képkocka nem állt össze a fejemben, illetve volt még egy személy akinek a létezése nagyon is érdekelt. Nem tudtam, hogy ki ő nekem, de azt tudtam, hogy ő mindig vigyázott ránk és azt a szempárt soha se tudnám elfelejteni. Emlékszem, hogy tanított engem és tudta a titkomat, hogy amikor egyedül voltam, akkor a tűzzel játszok, pedig csak 4 éves voltam, de ő nem féltett engem. Ábrándozásomból a szavai ébresztettek fel, majd egy kisebb nevetés hagyta el ajkaimat. - Elhiszem, hogy nem volt könnyű dolgod, mert egy-két dolgot megtanultam az évek során, illetve valakinek a társaságában. - mondtam neki még mindig mosolyogva, majd a lányra pillantottam, aki hirtelen besétált a helységbe. Nem értettem, hogy kicsoda ő, de Dany szavai hallatán pontosan tudtam, hogy egy szolgáló. Nekem is voltak, de kedvesebb voltam velük általában, de ha engedély nélkül jöttek be, akkor képes voltam én is bántani őket. Szerettem a rendet, de természetesen arra figyeltem, hogy soha se érhesse őket baj, de ilyen helyre magammal nem hoztam volna ilyen személyt.
Pontosan tudom, hogy mennyire nem örülnek ennek. Hidd el kínok között tudtam meg minden egyes apró részletet és még néha most is bevillannak a múlt emlékei, amit valaki nagyon erősen leblokkolt az elmémben és nem éppen kellemes érzés. - mondtam neki még mindig higgadtan és a hangszínem se változott semmit se, pedig legszívesebben ordítottam volna és porrá zúztam volna mindent, ahogyan a fejemben egymás után értelmet nyertek a dolgok, de megtanultam, hogy néha higgadnak és kimértnek lenni jobb, mint hirtelen cselekedni, mert a végén még a húgomat is bántanám, de legalább most már tudtam, hogy azért tértek vissza néha-néha az emlékeim, mert a közelemben volt. Nem mindig voltam ilyen higgadt, sokszor cselekedtem rögtön, de most a múltam annyira nem is lényeges. - Egy kérdésem lenne, hogy te miért emlékeztél rám? Miért nem felejtettél el, mint én téged?- néztem rá kíváncsian és közben hallottam az egyre közeledő lépteket. Biztos voltam abban, hogy hamarosan társaságunk lesz, már csak percek kérdése. - Mire van pontosan szükségünk ahhoz, hogy újra azok lehessünk, akik valójában vagyunk?- néztem rá kíváncsian, hiszen biztos voltam abban, hogy ő pontosabban tudja ezt az egész dolgot, de bármire képes lettem volna azért, hogy visszakapjam azt, ami az enyém. Akár még ölni is, hiszen régóta nem éreztem ekkora haragot és dühöt már, mint most a kirakós végén.

Dany & Aisha

Nice to meet you, sestra

A megkönnyebbülés, amit éreztem nem volt fogható semmihez sem. Hosszú évek munkájának végre megérett a gyümölcse. Tudom, hogy Gideon nélkül soha nem jutok el idáig és hálás is vagyok neki ezért, de nem fogom felkutatni csak azért, hogy megköszönjem. Nem vagyok ennyire reménytelen. Mármint, ha akar valamit, majd felkeres. Úgy is hallani fog rólam. Mert vissza fogom szerezni azt az erőt, ami megillet. Minden sokkal világosabb lett. Pusztán attól, hogy itt vagyok. Már emlékszem is miért lóg állandóan ez a nyaklánc a nyakamban. Emiatt emlékeztem a nővéremre, de az Una Mens nem tudta kitalálni, hogy mégis hogy lehetséges és ezért csináltak belőlem Csipkerózsikát. Már teljes mértékben megértem, hogy miért így keltett engem. Be kell vallanom, hogy hiányzik. Jól éreztem magam vele. Nélküle is boldogulok, mint az kiderült, de ettől függetlenül még hiányozni fog nekem. Mindent tőle tanultam és tulajdonképpen neki köszönhetem azt, hogy nem vagyok még mindig valami idióta álomban és, hogy megtaláltam a nővérem. Ha ő nem adja nekem azt a tippet ki tudja, hogy mennyi ideig kerestem volna még míg végre megtalálom.
De mindegy is. Olyan furcsa vele szemben állni. Tényleg olyan, mintha tükörbe néznék. Már rémisztőnek mondható a hasonlóság. Vajon belsőre is ugyanolyanok vagyunk? Nem tudom. Két perce nézem csak.. Hát végül is önmagamat. Sokszor ábrándoztam arról, hogy milyen lesz, majd újra találkozni vele. Az már egy jó pont, hogy emlékszik rám. Vagy egyszerűen csak leesett neki a dolog abból, hogy ugyanúgy nézünk ki. Bár lehetnék kitsune is. Csak úgy, mint ő. Azonban, ha tényleg az lenne nem érezném ezt a vibrálást az ereimben. Mintha mellette megnövekedett volna az erőm. Egyszerűen felemelő. Már csak arra kell várnom, hogy végre elfelejthessük ezt az egész blokkolást és, akkor senki nem húzhat velünk újat. Az egyszer biztos.
– Igen, sestra. Elég sok dolgot tanulsz, ha annyi helyen jársz, mint én. – Nem is emlékszem, hogy hol hallottam ezt, de annyira jól cseng, hogy egyszerűen imádom. Most pedig végre valahára van is értelme annak, hogy kimondtam. Mert itt áll a nővérem velem szemben, ami ennyi idő után annyira hihetetlennek tűnik. Legszívesebben megcsípném magam, hogy igaz-e, de mikor legutóbb csipkedtem magam a bőrömet sikerült felsértenem, ami egyértelmű jele volt annak, hogy nagyon is ébren vagyok és az egész körülöttem a valóság. – Én is örülök, hogy látlak. – Válaszoltam őszinte mosollyal az arcomon. Nem akarok bunkó lenni, hogy rögtön a tárgyra térjek ezért úgy döntöttem, hogy inkább csendben maradok. Vagyis legalább egy darabig elfojtom a vágyat, hogy kimondjam, amit gondolok. – Meg kell mondanom, hogy nem volt egyszerű, de megvannak a módszereim. – Válaszoltam, majd ismét hallani kezdtem a közeledő kopogást s tudtam, hogy Ruthie végre valahára megérkezik az italommal. – Tessék úrnőm. – Felém nyújtotta a poharat én pedig elvettem tőle meg sem köszönve azt. – Nem látod, hogy már ketten vagyunk? Kotródj és hozz egy italt a nővéremnek is. Ja, és.. Gyorsabban. – Ránéztem s megforgattam a szemeimet, majd pedig visszafordultam a nővéremhez. – Szóval.. Merre jártál az elmúlt években.. Vagy van valami amiről beszélgetni szeretnél.. Ez az egész újraegyesülős dolog nem az én asztalom.. Mármint örülök neki, tényleg. Csak.. Fogalmam nincs, hogy miről beszéljek. Bár, ha előre akarnék ugrani, akkor jobb lenne ha cselekednénk, ami az erőnket illeti, mert nem hiszem, hogy sokáig jó szemmel néznék, hogy mi egymás mellett kötöttünk ki. – Hadartam el gyorsan, de remélhetőleg még érthető voltam.

Aisha & Dany

Nice to meet you, twinn

Nem kellett volna itt lennem, hiszen pontosan tudtam, hogy mi fog itt rám várni, vagyis azt hittem, hogy tudom. Tele lesz a hely fiatalokkal, akik bulizni jöttek ide és ismerkedni. Nem akartam senkit se megismerni és talán otthon kellett volna maradnom, de még is volt egy kisebb sugallat, hogy jöjjek el és végre a lényem egyik része meg fog nyugodni. Régóta nem éreztem már ennyire egyedül magamat és elveszettnek se. Mindig erős voltam és túl éltem mindent. Néha talán túl kemény és kegyetlen voltam. Külsőre angyali teremtésnek gondolnak, pedig már régóta nem vagyok az. Az álmaimnak, illetve az emlékképeimnek köszönhetően már azt is megtudtam, hogy már négy évesen is egy szörnyeteg voltam. Sok ember halt meg nekem köszönhetően és még több egy döntésemnek köszönhetően. Próbáltam sok-sok évig jót cselekedni, de szép lassan rájöttem, hogy egyik tettem se hozhatja helyre azokat a dolgokat amiket tettem, illetve egyik se tudja megváltoztatni azt ami valójában vagyok.
Miközben ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben a holdat néztem a teraszról. Tudtam jól, hogy valahol a nagyvilágban ugyanezt a holdat nézi az a személy, akit mindennél jobban szerettem és szeretek. Tisztán emlékeztem az első percektől kezdve arra, ami közte és köztem történt, de a kezdeti félelmek, illetve fájdalmak ellenére beleszerettem és tudtam jól, hogy soha se fogok senkit se úgy szeretni, mint őt. Néha azt kívántam, hogy bárcsak soha se hagytam volna el, de akkor még nem tudtam azt, hogy miért is történik velem ez. Reménykedtem abban, hogy egyszer kegyesek lesznek a csillagok és az istenek is hozzánk és újra láthatom őt.
Majd ezek után visszaindultam a bálteremben a hosszú folyosókon át, de hirtelen újra rosszul lettem. Neki támaszkodtam az egyik falnak és próbáltam visszanyerni az erőmet. Újra egy-két kép villant be, ami eddig homályos volt egyre élesebb és tisztább lett. Amikor kezdtem elfogadni ezt a fájdalmat, akkor tovább indultam,de valaki megszólított. Tudtam, hogy nekem szóltak, éreztem az ereimben. Éreztem, hogy melegség tölti el a szívemet és a lényem egy része újra életre kell. Lassan fordultam meg és óvatosan pillantottam rá. - Sestra? - kérdeztem döbbenten és olyan volt, mintha magamat látnám, vagyis mintha egy tükörbe néznék. Közelebb léptem hozzá és egy apró mosoly jelent meg az arcomon. - Örülök, hogy látlak. - mondtam neki kedvesen, majd hirtelen az egész terem megváltozott. Olyan volt, mint ahol éltünk és hirtelen minket négy évesnek láttam. Tudtam jól, hogy  a képzeletem játszik velem, illetve hogy mennyire jóban voltunk, de mégis annyira furán éreztem magamat, hiszen nagyon sokáig nem is tudtam a létezéséről. - Hogyan találtál meg?  - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen nem volt annyira meglepve, mint én. Sokkal inkább olyannak tűnt, mint aki megkönnyebbült.

Dany & Aisha

Nice to meet you, sestra

Lehetséges, hogy nem kellene nyilvános helyen mutatkoznom. Biztosan ellenőriznek mindent. Nagyon meg akarták akadályozni, hogy ne találkozhassunk. Hosszú évek után végre sikerült megtalálnom a testvéremet. Nem vagyok a nagy ölelkezős típus. Szeretem a nővéremet, de egyszerűen az érzelmek kifejezése számomra mindig is nehezen ment. Meg amúgy is. Nem szeretem, ha az emberek tudják mit gondolok vagy éppenséggel mit érzek. Nem akarok nyitott könyv lenni senki számára sem. Pontosan ezért is zárkózom bele a saját világomba. Nem szándékozom megtörni a körülöttem lévő burkot. Senki kedvéért sem. Még a nővéremet sem szívesen engedem vissza ebbe a buborékba, amiben mikor még négy éves voltam ő is pont belefért. Azóta zárkózottabb lettem vagy nem tudom. Amennyire nem jó ötlet felbukkanni ezen a bulin pontosan annyira jó is. Hiszen nem számítanak arra, hogy kidugom az orromat egy ennyire nyilvános helyre. Azért csak nem hurcolnak el minket egy buli kellős közepén. Nem mellesleg mindketten erősebbek vagyunk, mint négy évesen voltunk. Nem lehetek biztos abban, hogy a nővérem megjelenik ezen a partin. Csak remélni tudom. Most pedig ez az egyetlen dolog, ami éltet. A remény. Nem azért jöttem el idáig, hogy újra elveszítsem. Az a szerencsétlen nem tudott semmi pontosat mondani csak, hogy New York-ban tartózkodik. A helyében én nem hagynám ki ezt a partit, de az sem biztos, hogy ugyanúgy vélekedünk a dolgokról. Az ikrek általában különbözőek, szóval nem jelenthetek ki vele kapcsolatban semmit sem biztosra.
– Hányszor mondjam még, hogy utálom ha nyavalyogsz? – Hurrogom le Ruthie-t. Komolyan az idióta problémáival, már az idegeimre megy. Ilyenkor bármit is mondd elengedem a fülem mellett. Megmondtam, már neki párszor, hogy utálom, ha a nyávogós hangjával sokat és feleslegesen dumál. Azt pedig végképp utálom, ha elfelejti a mondandója végére az úrnő szócskát. Meg kell adja nekem a tiszteletet. Talán így akarja közölni velem, hogy inkább meghal, mintsem tovább szolgáljon engem? Nem vagyok ennyire kegyetlen.. Vagy mégis? Még szép. Hol érdekel, hogy él-e hal-e. S, ha így folytatja kitépem a nyelvét a helyéről. Szükségem van rá csak azért cibálom mindig magammal. Még fiatal és semmit nem tud a világról. Úgy irányítom, ahogy akarom, s pont ezt imádom benne. Pont amennyire imádom ugyanannyira megy az idegeimre. Remélhetőleg, már nem kell túlságosan sokáig foglalkoznom vele.
Halkan sétálok az iskola folyosóin. Hallom a zenét és még valamit. Ruthie cipőjének a kopogását. Megtorpanok ő pedig belém ütközik. – Mi lenne, ha megoldanád a járás problémád, te szerencsétlen? Ne loholj, ne lihegj. Legyél, már nő az istenit. Most pedig hozz nekem valamit inni. Öt perced van. Ha valami ihatatlan szart hozol a fejedre borítom. Bölcsen válasz. – Néztem a földön elterülő alakjára, hiszen az ütközés következtében a földre zuhant. Megfordulok és tovább folytatom az utamat, mintha mi sem történt volna. Minden egyes helyiségbe benézek, hátha meglátom a nővéremet, de eddig semmi. Több ölelkező, nyalakodó párost láttam, mint eddigi egész életemben. Komolyan undorító, hogy valaki azért jön ide, hogy része legyen egy jó kis nyilvános nyalakodásban. A gyomrom bukfencezik tőle.. Nem is kicsit. Ha kíváncsi lennék ilyesmire pornót néznék. De komolyan.
A folyosó végére érve megláttam egy szőke hajzuhatagot. Háttal állt nekem. Nem volt szükség arra, hogy megforduljon éreztem, hogy ő az. Mintha szikrázott volna a levegő körülöttem. Bonyolult. Szinte lehetetlen megmagyarázni. Olyan volt, mintha megvágott volna az áram. Végre. Elértem a célomat, amiért már évszázadok óta küzdöttem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés lesz. – Hello, sestra. – Köszöntem oda neki halovány mosollyal az arcomon.