Nem rejtettem el magunkat a világ elől. Ben-nek is szerintem határozottan megmondtam, hogy mennyire nem szeretném, ha a gyerekem életének a részese lenne ezért nem számítottam arra, hogy felkeres. Természetesen rajta kívül is vannak ellenségeim, akik kihasználhatnánk a helyzetemet, hogy gyerekkel vagyok és talán még fel is áldoznám magam ezért a gyerekért, de hála az égnek egy sem kopogtatott még az ajtómon vagy Ben esetében mászott be az ablakon. Békés volt minden, már amennyire egy bőgő masinával az élet lehet. Szeretem a lányomat, de néha elég fárasztó tud lenni. Mint az elmúlt órákban is bármit csináltam egyszerűen nem volt hajlandó abbahagyni a sírást. Matt valahogy mindig is jobban bánt vele. Komolyan.. Rá kellene bízni a nap huszonnégy órájában. Neki sokkal jobban áll a kezében meg minden. Nálam rosszabb anyát még nem látott a föld. Habár ő mindig dicsérget engem, de akkor is.. Soha nem fogok úgy viselkedni, mint egy normális anya.. Soha nem leszek képes arra, hogy elcsitítsam a gyerekem pusztán a hangommal, míg a férfiak az életemben pusztán azzal, hogy jelen vannak képesek ilyen hatást elérni ennél a kis ravasz nőszemélynél.. Már most igazi férfifüggő. Ebben is igazából rám hasonlít.
Azt hittem, hogy a pofám leszakad a helyéről, mikor asszonynak nevezet. – Oké, te nagyon el vagy tájolódva. – Kezdett nagyon elegem lenni Ben viselkedéséből. A közelsége irritáló. Ugyanakkor olyan érzéseket is keltett bennem, amit szeretnék a lehető legmélyebbre elrejteni. Bár azt hiszem ezzel, már elkéstem nem is kicsit. A közös gyermekünket tartom a karjaimban. Szóval már egyszer meghajoltam a vágy oltára előtt.. Azért, hogy azzal a férfival lehessek, aki megölte a szerelmemet, mert kétlem, hogy igazak lettek volna a szavai, mikor azt mondta, hogy nem ő tette. Mégis miért hazudott volna ennyi ideig? Miért veszített volna el mindent?
Eszem ágában nincs beadni neki a derekamat. Még csak ne is reméljen ilyesmit. Pedig azt akarja, hogy megállítsam. Hát legyen. Akkor mondja el végre az igazat vagy pedig pusztuljon itt és most. Visszarántom őt és a falhoz vágom, ahol szorosan tartom. – Most azonnal mondd el az igazat, mert elhiheted, hogy most már semmi nem állít meg abban, hogy megöljelek. - Nincs olyan közel hozzám, hogy illata és közelsége összezavarhasson. A fejem és a gondolataim is színtiszták. Most már tényleg itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, mert kezd nagyon, de nagyon elegem lenni a felesleges szövegeléséből.

Nem értem ezt az egész helyzetet viszont még csak meg sem fordult a fejemben, hogy odamenjek hozzá. Nem adom meg neki a lehetőséget arra, hogy kiszakítsa a lányomat a kezeim közül. Egyszerűen nincs azaz a pénz vagy az a dolog, amiért a kezei közé adnám. Igaz, hogy rettentően fáradt vagyok és nagyon, de nagyon szükségem lenne valakire, aki támogat és segít nekem, de ez az ember biztos vagyok benne, hogy nem Ben lesz. Egyszerűen nem vagyok hajlandó rá támaszkodni. Nem akarom, hogy a gyerekem életének részese legyen bármennyire is ő a biológiai apja. Aki itt van mellette és kicseréli a pelenkát, ha késő éjszaka felsír az Matt. Pontosan ezért is ő lesz az apja. Tudom, hogy majd ha felnő el kell neki mondanom az igazságot az apjáról, de ennek az ideje még közel sem jött el. Még csak sírással közli, ha valami baja van és hatalmas szemeivel kíváncsian kémleli a körülötte járókat. Rettentően örülök annak, hogy végre elaludt. Nem tudom, hogyan történt ez, de semmiképpen nem akarom kötni Ben-hez. Oké lehet, hogy a férfi hang volt az, ami megnyugtatta, de ettől még nem egy csodaszer arra, hogy a lányom végre elhallgatott egyszerűen csak elege lett a sírásból vagy ő maga is elfáradt az egészben.
– Te jó hatással? Vigyázz, mert mindjárt leszakad a plafon. – Egy pillanatra sem eresztettem a karjaimból és nem is fogom. Ha kell napokig tartom itt a karjaim között. Azért remélem, hogy ez az egész nem fog túlságosan sokáig tartani. Viszont itt most már nem maradhatunk. Bármennyire is nem akartam Matt-hez költözni, hiszen neki is szüksége van egy helyre, ahol kipihenheti magát rendesen anélkül, hogy gyerek sírásra kellene ébrednie Ben miatt nem maradhatunk. S, ha valaki ezt megérti, akkor ő lesz az. Most amúgy sem bízhatok meg senkiben sem. – Ne higgy el mindent, amit látsz. Gondolom tudod milyen tud lenni egy anyatigris. De, ha gondolod nagyon szívesen bemutatom neked, ha most azonnal nem tűnsz el innen a francba. – Nem éreztem túlzottan jól magam így, hogy ő itt volt és úgy tett, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Nem érdekeltek a hazugságai, amiket mondani fog nekem. Egy ép elméjű ember nem hazudna ennyi ideig főleg nem ilyen dologról. – Szerintem a hazugságaidat innen is tökéletesen el tudod mondani, ha pedig nem akkor meg kell ismételnem magam. Takarodj. – Nem akartam megemelni a hangomat Hazel miatt, hiszen annyira nehezen aludt el nem akarom, hogy felébredjen.

Próbáltam valami értelmes magyarázatot találni arra, hogy mégis miért vállalta magára a szerelmem meggyilkolását. Én csak akkor tennék ilyet, ha például Hazel követte volna el. Bár még járni sem tud nem másokat megölni. De a lényeg ugyanaz. Érte én képes lennék egy ilyen tettet magamra vállalni. Mást bármikor hagynék sodródni az árral, de nem az egyetlen kislányomat. Elég kevés emberrel törődök és a listán ő legelső. Vér a véremből. Soha nem lennék képes cserbenhagyni őt. Mindig az ő érdekeit tartom a szemem előtt. Pontosan ezért is nem akarom, hogy megismerje az apját. Az egyetlen jó dolog, ami származik belőle az Hazel. Ő pedig itt van a két kezem között. Ezen felül nincs szükségünk rá. Ha támogatásra van szükségem ott van Matthew. Ő mindig fogja a kezemet.. Pedig nem lenne kötelessége. Tulajdonképpen azon sem csodálkoznék, ha Hazel később őt apának szólítaná, mert pontosan úgy viselkedik, mint egy apa tenné. Ben tekintete kivételesen most nem folyamatosan rám szegeződik, hanem a kezemben lévő csöppségre. Talán tényleg érdekli? Számít neki valamit? Kétlem. Ha igen még önmagának sem ismerte el. Ugyanúgy vér a véréből, de ennél messzebbre a kapcsolatuk nem nyúlhat. Nem fogom engedni. Foggal, körömmel fogok küzdeni, hogy semmi közük ne legyen egymáshoz.
– Pedig belefog.. Szóval, ha annyira nem vagyok kíváncsi a rosszabb pillanataira tudod merre van az ajtó. Vagyis inkább fogalmazzak úgy, hogy merre van az ablak? A falat is kiviheted nem érdekel csak takarodj a házamból. – A közelsége engem meggyengít. Nem csak a lányom biztonsága érdekében távolodtam tőle, hanem azért, mert tisztában voltam, hogy milyen hatással van ő rám. Tagadhatom. Meg is teszem minden egyes percben, de ettől függetlenül az érzéseim nem fognak változni és ezért van szükségem a távolságra, hogy helyén tartsa a józan eszemet, miszerint ő még mindig az ellenségem mindazok ellenére, ami kettőnk között történt. S, ami a kettőnk kapcsolatából létrejött. Egy ártatlan kislány, akinek fogalma sincs arról, hogy a lehető legrosszabb kapcsolatban született bele. – Tényleg azt gondolod, hogy ez a gyerek egyfajta gyengeség? Nagyobbat nem is tévedhetnél. Erőt ad. Olyan erőt, amit te soha nem leszel képes megérteni. – Lehet, hogy fizikailag lefáraszt, de már régen feladhattam volna ezt az egészet. Mégis itt állok és továbbra is küzdök azért, hogy a lányom semmiben ne szenvedjen hibát. Még apában sem. – Ő az én lányom neked semmi közöd nincs hozzá. Sem a nevéhez, sem pedig hogy mik lesznek az első szavai.. Semmihez. – Határozott voltam és nem szándékoztam beadni a derekam. Nem fogja megismerni a lányomat és nem engedem, hogy bepiszkítsa tiszta, élénk lelkét a puszta jelenlétével.  
– Elég a jó a fülem nem kell közel mennem ahhoz, hogy halljam. Szóval mondjad csak. Miért.. Ki miatt vállaltad magadra ezt az egészet? Mi jó származott neked ebből? Még akkor sem voltál képes elmondani, mikor megmenthetted volna azt a szerencsétlen lányt, akit elméletileg szerettél.. Ha számodra ez a szerelem.. Hát elég elcseszett egy alak vagy. – Eszem ágában nem volt közelebb menni hozzá. Bármennyire is vágytam az érintésére nem tehetem. Elveszi az eszem, mert.. Nem fogom kimondani. Még magamnak sem.

Nem akartam, hogy a közelemben legyen, mert mindig összezavar. Vagyis olyan érzéseim vannak felé, amiket nem vagyok hajlandó elismerni. El kell nyomnom magamban ezt az egészet. Ennél jobban nem szennyezhetem, már be Colin emlékét. De azzal, hogy kínzom magam mire megyek? A boldogságomat talán pont annak az embernek az oldalán találnám meg, aki elméletileg megölte Colin-t. Hiszen a legutóbbi találkozásunkkor azt hazudta, hogy nem ő volt. Mégis ki más lett volna, ha nem ő? Meg miért pont most akarta ezt nekem elmondani? A napokban nem is volt időm gondolkodni ezen az egészen, hiszen minden erőmet lekötötte a kislányom. Kimerült voltam teljesen és az egyetlen gondolat ami a fejemben járt azaz, hogy mikor jutok el végre oda, hogy egy kicsit lepihenhessek. Annyira szeretnék a karjaiba simulni, de be kell látnom, hogy ezek nem mi vagyunk. Colin-nal ez természetes volt és nem kellett kellemetlenül éreznem magam miatta. Viszont Ben-nel ez az egész teljesen más. Mi ellenségek vagyunk. Nem pedig egy szerelmes pár. Még akkor is, ha évekig hazudott nekem ez nem változik meg. Attól még, hogy elméletben nem ő ölte meg Colin-t én nagyon is megöltem az akkori szerelmét. Ez az, ami elbizonyít engem abban, hogy nincs-e valami terve. De annyira fáradt vagyok, hogy gondolkodni nincs időm. Maximum támadni, ha úgy alakul a helyzet. Az erőmet még tudom használni. Bár, ha többet pihentem volna halálosabb lennék, de így is épp eléggé erős vagyok ahhoz, hogy kirugdossam Ben hátsóját innen, ha szükséges.
– Igen.. Felzaklatom még a végén a gyereket, aki ellen te annyira tiltakoztál. – Nem akarom letenni a picit, hiszen félek, hogy rögtön felvenné és talán eltűnne vele. Nem engedem el. Hozzá sem nyúlhat. Csak a testemen keresztül lehet valami köze hozzá. – Vagy inkább a te szerencsenapod. Hidd el nincs túlzottan pozitív véleménnyel rólad. Úgyhogy, akinek itt félnie kellene bármitől is az te vagy. Mert ha fel is bukkan. Ketten vagyunk ellened. Azt hiszem ennyire még megy a matek. – Forgatom meg a szemeimet, mikor ledobja magát a kanapéra én pedig próbálok arra a pontra elhelyezkedni, ahol a legtávolabb lehetek tőle. – Legutóbb mikor találkoztunk azt mondtad, hogy nem te ölted meg Colin-t.. Ezzel mégis mit akartál elérni? Hogy bűntudatot érezzek, amiért megöltem a szerelmed vagy mégis mire játszottál? Hmm? Mi értelme volt ennek az egésznek? – Szinte hozzávágom a kérdéseket, de a hangomat próbálom lecsökkenteni, hiszen Hazel már-már elaludt. Óvatosan a pici kis fejecskéjére nyomtam egy puszit.  

Soha nem éreztem magam még ennyire tehetetlennek, mint a jelen pillanatban. Bármit csináltam nem volt jó. Egyszerűen tovább folytatta a sírást. Babusgattam, megetettem.. Mindent megtettem annak érdekében, hogy jó legyen. A pelenkája is teljes mértékben tiszta. Az előző is az volt, de azóta még egyszer tisztába tettem. Megböfögtettem mégis mit tehetnék még? Az elmúlt napokban az alvás számomra luxusnak számít. Mikor végre lehunynám nyugodtan a szemeimet, mert tudom semmi baj nem lehet abban a pillanatban felriadok Hazel sírására. Matthew mostanában felszívódott, hiszen őt is kimerítette ez az egész. Egy darabig felváltva csináltuk, de most.. Nem várhatom el tőle, hogy a nap huszonnégy órájában itt legyen velem és fogja a kezemet, miközben segít elvégezni azt a feladatot, amire egyedül vállalkoztam. Nem akarom, hogy Ben az életében legyen és nem is szabadultam meg tőle, ameddig lehetett. Az egy árulás lett volna a részemről. Rendkívül boldoggá tesz az a tény, hogy a lányom szinte a kiköpött másom. Nem kell látnom benne az apja vonásait. Semmi nem emlékeztet rá. Talán a szemei, de ez nem olyan létfontosságú, hiszen a mosolyát teljes mértékben tőlem örökölte és ez az, ami boldoggá tesz. Utóbbi időben sajnos ezt elég keveset láttam. Talán hiányzik neki Matt. Nem tudom. Lehetséges. Ő valahogy mindig jobban bánt vele. A francba is.. Mindenki közelében nyugodtabb.. Találnom kell valami megoldást erre, mert teljesen le fogja szívni az energiám, ha ez így folytatódik.
Dédelgettem, de a sírás nem akart alább maradni. Mikor az ablak felől hangokat hallottam testem teljes mértékben megfeszült és magamhoz szorítottam a kislányomat, aki talán megérezhette a félelmem, mert sírása egy kicsit alább hagyott. Vagy az is lehet, hogy apja hangja volt ilyen hatással rá. A düh pillanatokon belül szétterjedt a testemben. Ugyanakkor a vágy is, hogy a karjaiban lehessek.
– Mi a francot keresel itt? Nem megmondtam, hogy nem akarom, hogy a lányom életének a részese legyél? – Direkt nem azt mondtam, hogy a lányunk. Mert az én szememben neki semmi köze nincsen az én kis csöppségemhez, akit ha kell az életem árán is megvédek. Régen voltam ennyire önfeláldozó. Rajta kívül talán senkiért nem tenném meg. Önző voltam és csak magamra gondoltam, de mióta anya lettem minden megváltozott. Már Hazel miatt élek. Aki ártani akar neki.. Az áshatja a sírját. De ez Ben-re is vonatkozik, ha a közelébe mer menni. – Hogy ő hol van ahhoz neked igazán nincs semmi közöd. Nem vagyok házasok nem tartozom magyarázattal. – Forgattam meg a szemeimet és szépen lassan hátráltam Hazel-t nyugtatva.

Azt hittem, hogy a terhesség a legrosszabb ebben az egészben, de tévedtem. Sokkal inkább élveztem, amíg a kis pocaklakom benn tartózkodott. Nem értek én a gyerekekhez. Legalábbis az ilyen kisbabákhoz és ezt pontosan itt mutatkozik meg. A karjaimban tartom Hazel-t, de még mindig elég nehezen megy. Valahogy nem áll a kezemre ez a gyerek. Egy négy éves kisfiú sokkal másabb, mint egy újszülött kisbaba. Fáradt vagyok. Rettentően. Nincs olyan éjszaka, amit lehetőségem van végigaludni. Nem tudom, hogy mikor lesz erre lehetőségem. Minden segítségre szükségem van, amit csak kaphatok. Nem csak Ben hülye fenyegetései miatt, hanem azért is, mert az anyaság nem nekem való. Szörnyű anya vagyok. A világon talán az egyik legrosszabb. Szegény kislány.. Milyen borzalmas családba született. Az apja egy pszichopata. Az anyja pedig egy rakás szerencsétlenség ilyen téren. – Bárcsak tudnám miért sírsz.. Annyival egyszerűbb lenne, ha meg tudnád mondani mit akarsz. – Mondom, miközben a karomban ringatom. Megetettem, megböfögtettem a pelenkája is tiszta, amit még mindig utálok kicserélni.. A feje sem meleg. Egyszerűen nem tudom, hogy mi lehet a baj. Nem értek a kisbabákhoz. Mindent sírással akarnak közölni az emberrel. Leginkább azt, hogy valami nagyon nincs rendben. Ennyi idősen, már igazán tudhatnám, hogy mit kell csinálni a babákkal, de nem megy. Valahogy ez nem az én asztalom.
Mint mondtam minden barátra szükségem, de úgy érzem, hogy teljesen elhagyott mindenki. Nem tudom kit hívhatnék ezzel a problémával. A baráti köröm a bosszúra specializálódott nem pedig arra, hogy gyereket megértsen. Többnyire az emberek ilyenkor már ezer meg még ezer emberre támaszkodhatnak, de nekem nincs senkim ezen az elcseszett világon. Megpróbálhatnám varázslattal megoldani a dolgot, de félek az maradandó kárt okozna benne. Viszont azzal határozottan kezdenem kell valamit, hogy megnőjön.. Vagy nem is tudom. Egy nagyobb lányt, már tudnék kezelni. Nem akarom, hogy csecsemő legyen, de a tinédzser korszakára sem állok még készen. Szóval valahol a kettő közé kellene. Valami varázsigének kell lennie erre is. Meg kell találnom a megoldást különben meg fogok őrülni. Nem tudom, hogy mit gondoltam, mikor eldöntöttem megtartom. De tudom.. Hiszen a mosolya minden szenvedésért kárpótol és ilyenkor tudom, hogy megérte.