Nem várt, hívatlan, nem kívánt, és még sorolhatnám mennyire rossz vendég is vagyok. És mint máskor, most sem tudom tudom fékezni magam, ebben a helyzetben is keresem azon pontokat amivel kicsit kitudnám billenteni ebből az egész hangulatából. Mert, inkább legyen mérges, mint szomorú. Még ha nekem jobban is fájna - legalábbis érezni - mint az utóbbi, ennyit megér. A szomorúságot nem igazán tudom hova rakni, kezelni.. főleg nem tőle. Megszoktam hogy az erős oldalát mutatja még akkor is, mikor nem kéne. - Rendben. Akkor köszönöm hogy elfogadod a jelenlétem, nem bántasz, és most befogom a számat. Legalábbis egy ideig. -  Megfordulok egy pillanat erejéig a holdat ellenőrzöm, majd ismét ráemelem tekintetem egy féloldalas mosoly kíséretében. Beletörődök, és próbálok hálát formálni arcomra. Nem veszekedni jöttem, nem akarom ezzel húzni az időt legalábbis most, mert erre bőven akad időnk a későbbiekben. A boszorkány szerint a bájitalhoz szükséges a telihold, és ha ez tényleg így van akkor rendesen szorít az idő.
Természetesen, a puszira tennem kellett egy kisebb fajta megjegyzést, mert ez azok után amit tettünk... mondjuk megértem hogy ilyen visszautasító velem szemben és ott próbál lerázni ahol tud, mert nehéz nekem ellenállni, s ha jobban belemerülne.. onnan nincs visszaút. Még bennem is van annyi tisztelet hogy Colin emlékét pont ezen a napom annyira nem szégyenítem meg.. istenem, azt hiszem túl érzelmes lettem. Mennyivel könnyebb volt minden régen. De nem tudok mit tenni ellenne. Fontos ez a nő, és bizonyítani akarok neki mindent, hogy mégsem vagyok én olyan rossz mint azt állítja, és gondolja. Legalábbis.. egy a mi kapcsolatunkat megalapozó dologban. A többi tettemet büszkén vállalom, ahogy eddig tettem ezt is, de már képtelen vagyok továbbra is magamban tartani. -Fenékig. - Emelem a fiolát szintúgy, komolyan, mintha beültünk volna egy kocsmába egyet piálni. Tartom vele a szemkontaktust, s közben a kezem a hátát érinti. Gyengéden végighúzom rajta tenyeremet, majd végül összekulcsolom kezeinket és megölelem a nőt. Nyilván lenne hozzá egykét szava, de mielőtt ez megtörténhetne vakító fényesség vesz minket körbe, ezért hát lehunyom szememet, majd egy húzó - rántó érzés felülkerekedik rajtam. Nem épp a legkellemesebb, ezért is szorítom annyira magamhoz a nőt, amennyire csak tudom.

-> Találkozunk a múltban, love.  

Nem hiába húzom - halasztom a végkifejletet. Valamilyen szinten ismerem a nőt, és nyilvánvalóan tenni fog valami olyasmit, amire én nem igazán számítok, DE. Én sem vagyok buta. Számításba vettem ezt - azt, de még ezek sem tudtak elrettenteni tervemtől. Lehet hogy vezekelni akarok azért a bűnért amit tulajdonképpen nem is én követtem el, de miattam is szenvedett Lydia, és nem akarom továbbra is ezt a bús komor képét nézegetni, még ha ez majd az én káromra is fog menni, vállalom. Vállalok minden bekövetkezendő kockázatot, mert ha nem így lenne itt sem lennék. Hiába akarnám vidítani, tenni olyat amivel jobb kedvre derül, ha egyszerűen egy csepp vízbe megtudna fojtani, ha falra mászik személyemtől. Legalábbis azóta ennyire ellenszenves velem mióta lefeküdtünk. Nyilvánvalóan bűntudata van miatta hogy ezt hogy merészelte megtenni halott férjével szemben. Mert hiába hibáztatna csak engem, emlékeim szerint nem megerőszakoltam, és ehhez két ember kell. Én személy szerint Colin orra alá döngölném azt a bizonyos estét, mindent, részletesen elmesélnék neki hogy mennyire kielégítettem az asszonyát ami neki talán soha nem ment. Ha, csak nem volt jelen. Az is lehet hogy valahol szellemként itt lófrál a környéken, bár, akkor adna valami jelet..
Válaszul csak fejemmel biccentek, elnyelem inkább, s nem szólok vissza neki. Legyen ez az ő napja, tovább pedig nem szeretném rontani a saját helyzetemet, már ha egyáltalán lehet ennél. Természetesen lenne mivel visszavágnom, de hogy lássa javulásom, vagy hogy legalábbis igyekszem a jó úton menni, még ha a másik lábammal még mindig a rosszabbik úton járok. Egyszer itt vagyok, egyszer ott.. nem tudom teljesen levedleni magamat. - De kis türelmetlen valaki.. csak úgy, mint legutóbb. - Gúnyos mosolyom mindent elárul. A múltkoriban is emlékeim szerint elhangzott pont ugyanez a mondatsor, csak kicsit kellemesebb körülmények között, én pedig nem bírtam ki hogy legalább ezt ne tegyem szóvá, ha már mást elnyeltem neki.
Beinvitál házába..innentől szabad bejárásom van ide ha akarja ha nem, pofátlan módra jönni fogok. Lassan, megfontoltan lépem át a külvilágtól elválasztó küszöböt majd belépve a házába nem sétálok túl sokáig. Nem akarom látni Colin összesírt képeit, a nappaliban pihenő zsebkendő hegyeket, vagy éppen az egymáson sorakozó üres alkoholos üvegeket. - Vigyázz! El ne kapj valamit! - Üvöltök s ugrok fel a "puszi" után, pusztán ijesztésből. Értem én hogy ehhez semmi lelkiereje nincs, de úgy érzem többet is megérdemeltem volna, viszont. Most fontosabb dolgunk is van mint ennek megvitatása. Az imént elrakott fiolákat ismét kézbe véve előhúzom, majd Lydianak lassan, sejtelmesen oda nyújtom az egyiket. - Készen állsz, Lydia? - Nem egy kis dologra készülünk, és mivel törődöm vele nyilván biztosra szeretnék menni az efféle dolgokban. Féltem.

 Elképzelésem sincs hogy neki ez hogy nem jutott eddig az eszébe ha ennyire hiányzik a drágalátos vőlegénye, szerelme, vagy tudom is én már mi volt neki. Ennyire lefoglalta a siránkozás? Hogy nem tudott ép ésszel gondolkodni? Nem értem, nem is tudom, nem is lényeg. Olyan régen történt már , és igazából engem nem is nagyon érdekel, érdekelt sose az a férfi csak most Lydia. Mindent csakis miatta, az ő érdekében fogok tenni és teszek is. Fogalmam sincs mit látott benne ennyire, és hogy ez a valami biztos vagyok benne hogy nincs meg bennem.. de mégis.. történt egy olyan dolog ami történetesen az én hozzáállásom mindenhez megváltoztatta. Illetve nem csak az.. tulajdonképpen el sem tudnám magyarázni a miértjét, de egy biztos, hogy ez az érzés erős és nem fog hamar, se egyszerűen elmúlni.. mint az összes többi nőnél, már ha volt persze.
Tény és való hogy mocsok egy módra tudok titkot tartani, én a húgom érdekében még egy varázslattal meg is erősítettem volna az egészet hogy biztosra menjek, de lehet hogy csak egyszerűen nem nézte ki belőlem azt, hogy elárulom a saját testvéremet, vagy csak ezt akarta. Bár ezt erősen kétlem, de nem is érdekel.. nincs itt, nincs velem, magamra hagyott, úgyhogy magára vessen.- Hazudtam. És? Változtatott valamin az igazság? Nem? Még mindig megakarsz ölni.. egy ebben az esetben ártatlan vámpírt. - Még ha ezt nem is én tettem, akkor is maradok ugyanúgy egy gyilkos amit persze én becsületesen fel is vállalok. Egyáltalán nem szégyenlem, mert a mai napig ezt csinálom. De mégis.. ha azt mondja nekem hogy ő nem ölt soha senkit, akkor pofán röhögöm mert hazudik. Képtelenség hogy ennyi idő elteltével soha nem kényszerült rá, vagy volt olyan időszaka hogy kedvére ölt már ha csak azt is nézzük még a jó múltkor hogy megszorongatott. Nem lehet ennyire makacs, nem fogok elmenni addig míg el nem fogadja a segítségem szóval úgy teszek mintha meg sem hallottam volna azon szavait.
Jóízűen elnevetem magam. Eladtam a lelkem?  -Aranyos vagy, ha szerinted van még lelkem. - Nevetve válaszolok szavaira. Kétség sem fér hozzá hogy nekem már régesrég nincs ilyenem, nincs lelkiismeret furdalásom bármit is teszek, és nagy eséllyel ha létezik egyáltalán, de biztos vagyok benne hogy a pokolban fogom szórakoztatni a népet ha eljön az én időm. Bár ha őszinte akarok lenni akkor most a lelkiismeret furdalásom miatt vagyok itt, azért mondtam el azt amit.Szóval most ez az egész túl zavaros.. -Először is, hívjál be.. aztán pedig.. - Az arcomra mutatva jelzem kérésem, nyilván nem egy pofont szeretnék kérni tőle de belőle kiindulva ez lesz az első gondolata, szóval mielőtt félreértelmezhetné biztosra megyek dolgomban. -kérem a jutalom puszit. -A későbbiekben még jól fog jönni ha szabad bejárásom lesz a házába, szóval ez részemről taktika. Illetve, persze hogy nem teljesen ingyen gürizek érte, kell valami.. jutalom csodálatos tetteimért. És valljuk be, ez egy elég pitiáner kérés.

Ha ez nem velem történne meg, komolyan el sem hinném. Ez a nő.. annyira kiszámíthatatlan. Egyszer a karjaimba omlik, másszor meg szívbaj nélkül ölne meg, és most határozottan az utóbbiról van szó. Játszik velem, játszik a szívemmel és ezt nekem nem kéne feltétlenül hagynom. Eddig kiröhögtem az olyan baromságokat hogy a szerelem elvakít, és a többi hozzátartozó nyálas hülyeségek, de így, hogy átélem, hogy hozzám is eljutott teljesen más a helyzet. Hiába sérteget, hiába nem tetszik hogy ilyen, vagyis, illetve a beteg részem nagyon is élvezi ezt a domina oldalát de nem ma, és nem ebben a helyzetben. Felőlem aztán összetépheti a rózsámat, összetörheti a szívemet, én innen el nem megyek. Ha szabadulni akar tőlem akkor meg kell ölnie. Más lehetősége nincs, ugyanis levakarhatatlan piócaként fogok rátapadni.
Nekem vágja a rózsámat. Túl szép volt hogy igaz legyen hogy nem tesz vele semmit. Elkapom mielőtt leesne, majd fejemmel biccentve egyet jelzem, hogy oké, mindent értek. Fáj, nyilván, amit ki is mutatok. - Igazad van. Hozhattam volna piát, mert ahogy látom a sírás és az hogy föld alá iszod magad szerinted megold mindent. - Csalódott vagyok hogy így látom, még ha egy részem meg is érti. Sőt, igazából minden ember ugyanezt tenné helyében, ha friss dologról lenne szó! Értem én hogy ő volt élete szerelme, de ez már túlzás hogy ennyire kikészüljön, ennyi idő után. Eddig csak az erős oldalát mutatta, de azt hiszem szerencsém van az igazi Lydiához is. És ez már csak azt jelzi hogy nem veszett el teljesen, még maradt a régi személyiségéből valami halvány.. dolog. - Az igazat megvallva hoztam is. Egy egészen más jellegű italt. - A kabátom alatti kis táskába nyúlok ahol biztonságban tároltam egészen eddig, majd az egyik fiolát előhúzva mutatom felé. Ezután a sok mocskolódás után nem vagyok benne biztos hogy teljesen megéri, de ha már eddig eljöttem, ennyi mindent bevállaltam érte akkor végig is viszem. Nem fogok megállni a felénél. - Felőlem az is lehet.. - Kacéran mosolygok a nőre. Nem én hoztam fel, ő volt, nekem most ebben a szent pillanatban még csak eszembe sem jutott volna meglepő módon. Pedig a házában vagyunk, majdnem.. és csak ketten. De nem. - De.. most azért jöttem, hogy bizonyítsak. - Még egy darabig lengetem előtte a fiolát majd szépen visszatéve a helyére kérdőn nézek a nőre, s kicsit hátrálok tőle. Boszorkány. Nyilván tudja, vagy gondolja hogy nem vizet hoztam benne, s talán sejti hogy mire készülök. Bár így hogy egy szavamat se hiszi már más kérdés, mert ha szerinte hazugság minden szavam akkor mégis mit akarok bizonyítani? Viszont, ezen részből elgondolkodtató is.. - Ha már nem hiszel nekem. - Nem bírom ki hogy ne tegyem még hozzá ezt. Talán még ezek után sem fog nekem hinni, de mégis.. miért próbálnák bizonyítani valaminek az ellenkezőjét ha hazugság lenne? Változtam. Vele már nem tennék, nem tudnák olyat tenni ami fájna neki, ezért is vagyok itt.

Még ha másnak egy teljesen átlagos is a mai nap, számomra piros betűsnek számít, mostantól. Eddig nem igazán szenteltem nagyobb figyelmet ez felé, mert egyszerűen nem érdekelt, csak is a titoktartás, amit profi módon űztem évszázadokon át. Nincs bűntudatom. Illetve egy kicsit nyilván van, de én nem tettem semmi rosszat azon kívül hogy nem állítottam le húgomat, de akkoriban még ő jelentette számomra az életet és semmi, senki más. Persze ez nem kifogás, de melyik nagy testvér ne védené meg húgát? Neki nem esett nehezére megválni ettől a tehertől, sőt. Kinézem belőle hogy azért egyezett ennyire könnyedén bele az ötletembe, hogy biztosítsa Lydia és köztem való utálatot, gyűlöletet, de pont hogy ez hozott össze minket hosszas küzdelem után. Ha ez nem történt volna meg nagy eséllyel teljesen elkerüljük egymást, nem igazán bonyolódunk bele a másik életébe, még ha ezt most is igyekezzük megtenni a legutóbbi találkozásaink, történtek után, de ez részemről egyenesen lehetetlennek számít. Megtörtem, ahogy a hazugságot is ami eddig kétségtelenül működött, de láthatóan ezt Lydia nem vette komolyan, hiába voltam kivételesen őszinte. Hazug embernek nem adnak a szavára, de jelen állapotomban ő az egyetlen személy aki bízhatna bennem.
Azt hiszem ismerem már ennyire, teljesen kiszámítható volt a reakció hogy rám fogja csapni az ajtót, ahogy a hozzámállása is. Tudtam hogy elutasító lesz, csak most az eddigieknél is jobban. Igazából kicsit meg is lepett, mintha vissza fogta volna magát.. tud ő ennél is erőteljesebb lenni, ez bizonyított tény. - Nem. Ezt neked hoztam. -  Mintha el sem jutottak volna fülemig szavai nyújtom továbbra is a rózsámat irányába, megbánt tekintettel bámulva a nőre. Nem várok el sajnálatot, együttérzést, nem várok el tőle semmit, csak igyekszem a magam módján megközelíteni, amit is így vagy úgy de elfogok érni. Hiszem hogy igen is nem szeretne magányosan a múlt emlékeivel ölni magát, s bár ha igazam is van nyilván nem velem szeretné az idejét elpazarolni, de azért vagyok itt, hogy segítsek. Bármennyire is meglepő.  - Neked van szükséged a segítségemre, Lydia. A sírással rohadtul nem fogsz elérni semmit, nem fogod élővé sírni a drágalátos szerelmedet. Tudok segíteni. Csak kérned kell. - Próbálom észhez téríteni, mert az hogy a föld alá issza magát nem fog megoldani semmit. Bűzlik az alkoholtól, ahogy a szeme vöröslik a sírástól. Hiába is próbálja takarni, előlem semmit nem tud. Szeretem, és rosszul esik így látni őt. Érte simán hozok egy ekkora áldozatot, hogy visszaviszem arra a bizonyos estére, még ha ezzel magam ellen is játszok. Nem fogom és nem tudom tovább ölbetett kézzel nézni a szenvedését. Régen ebben leltem az örömömet, ez erősített, de ma már mérhetetlenül zavar és megteszek ellene bármit.

A háttérbe szorultam az utóbbi időben. Tudatosan, persze. Ha egy picit is komolyan vette a múltkori hirtelen bejelentésem Lydia, nyílván folyamatosan csak rám tudott gondolni.. vagyis, arra hogy akkor most higgyen.. avagy sem. Nem mondom hogy nem csak ezért tűntem is el utána egyszerre egyedül hagyva felgyülemlett gondolataival amik határozottan felém irányulnak, mert jóérzéssel tölt el hogy végre nem csak én lennék a szenvedő alany aki olyannyira küzd ezért az annyira nem is viszonzatlan szerelemért. Mert ha az lenne nem történt volna közöttünk egy kisebb fajta összemelegedés.. legalábbis igyekszem ezt bebeszélni magamnak, ezzel nyugtatni magamat hogy van remény számunkra. Tisztában vagyok vele hogy egy kapcsolathoz két ember kell, ezért is maradtam a háttérben. De ez nem jelenti azt hogy semmittevéssel töltöttem az időmet. Agyaltam... hogy hogyan nyerhetném el a nő bizalmát. Számomra egyáltalán nem volt kérdés hogy megéri -e .. mert a válasz egyértelműen természetes. Felkerestem egy boszorkányt. Akivel még ha a kapcsolatunk nem is túlzottan fényes, illetve legnagyobb szerencsétlenségemre tartozok is neki nem kicsivel, de megkaptam azt amit annyira akartam. Egy bájital. Tudom, sokféle létezik.. és nem, nem süllyedtem le addig a szintig hogy szerelmi bájitallal próbálkozzak. Még én sem tartanám fair lépésnek, egyáltalán még csak nem is vonz már a gondolat sem. Felmerülhet az a kérdés is, hogy nem valami állattá változós bájitalt adott már csak azért is hogy jót röhöghessen rajtunk, mert a helyében én biztos ezt tettem volna.. de pont ez az, hogy nem mindenki olyan mint én. És ebből a szempontból bízom benne, az ilyen dolgait mindig komolyan veszi. Szóval nem késlekedtem. Amint magaménak tudtam az italt már útnak is indultam, egyenesen Lydia házához remélve hogy nem készült ki a múltkori kis esetünk után. Talán még egy picit ki is öltöztem a kedvéért, a megszokottól eltérve.. de nyilván nem fogja értékelni, talán még észre sem fogja venni. Hihetetlen milyen érzelmeket váltott ki belőlem a nő ha már ilyeneken agyalok, és ez minden perccel egyre csak erősödik.. bár már magam sem tudom hogy hova, s őszintén ez kicsit megrémít.
Mielőtt a saját gondoltaim kikészítenének kopogok, és várok. Türelmetlenül várok az ajtónyitásra.. komolyan, nincs is ennél rosszabb.. s amint meghallom valószínűleg az ő lépteit a szokásos, bár talán egy kicsit visszafogottabb mosolyra húzódik szám.
- Lydia. Jól nézel ki. -  Végig nézek a nőn és természetesen dicsérem, s már csak a biztonságkedvéért is az ajtó útjába lépek, még csak fel se merüljön gondolataiban hogy rám csapja az ajtót. Nem ezért jöttem, és míg akaratom be nem teljesül biztos hogy nem megyek el. Nyilván nem ezért jöttem hogy agyba szájba dicsérjem, de egyszerűen szépsége még mindig le vesz a lábamról, és kicsúszott. - Nézd.. tudom hogy pont ma én vagyok a legnemkívántabb személy a listádon de.. sajnálom. - A megszokottnál meglepően jóval alázatosabban adom elő magam, ami egészen meglepő lehet. Kevés olyan dolog van amit fontosnak tartok, és nem felejtek el.. talán már a születésnapomat sem tudom ennyire, mint ezt a dátumot.. de nem üres kézzel jöttem. A hátam mögül előre húzom kezemet a benne pihenő vörös rózsa társaságában, és felé nyújtom remélve hogy elfogadja, nem tépi szét, és a társai.