Az este kellemes volt, jól laktam, chi-vel természetesen, és ittam eleget is ahhoz, hogy kellően spicces legyek, de ezen is segített a chi, de amit távozás előtt ittam meg, az már megint csak fejbecsapott. A finom tavaszi hajnal részben kijózanított, de nem teljesen. Viszont nem is számított, jól éreztem magamat, nevettem és az utcán is táncoltam, csak úgy kedvemre, a cipőim a kezeimben volta, mire a magánházas övezetbe értünk, mivel addigra már megadták magukat, a fém sarok még bírta, csak a többi kezdett szétmenni, na igen, nem erre tervezték.
A házban óvatosan lépkedtem és kuncogtam a berendezés romjait elnézve. Nem akartam semmibe sem belelépni ami felsértheti a talpamat, és olyanba sem, amit nem szeretnék tudni, hogyan került oda és esetlegesen kiből. Mert sosem lehet tudni, és ahogy elnézem ezt a nappalit, szerintem nincs olyan felület amit ne próbáltak volna ki. De lehet csak az ittas állapotom mondatja ezt velem, végül is teljesen mind egy, inkább csak óvatosan elbotorkáltam a konyháig, a pult épnek tűnt, arra ültem fel és vettem szemügyre a cipőimet, ezeknek bizony kuka.
- El kell mesélned, ki ez a pasi, akivel így szét tudtad kapni a nappalidat?! – szólalok meg, mikor már úgy gondolom, hogy a nyelvem nem fog összeakadni, és egységes egész mondatokban tudok beszélni, a padlót elnézve pedig csoda, hogy sikerült eljutnom ide, és nem lett semmi bajom, mivel érzem, hogy az italok még dolgoznak bennem. Spicces maradtam na.
- Enni-enni, valamit muszáj lesz, ami felszívja, vagy elhihetem, hogy felszívja, mondjuk, rendelünk pizzát? De zuhanyoznék is egyet a szobám ráér még, előbb mesélj!!!! – Nagy szemeket meresztek Kenzyre és várom, hogy belekezdjen ki ez az állat pasi, akit emlegetett, azt már tudom, hogy egy mesmer, és nem lehet kispályás, ha Kenzy így néz és a nappalija így fest. Eléggé vad este lehetett ez és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó is, ha a végeredmény ez ami a szemeim előtt van. Közben elmerengek, hogy ismerek én is egy fickót, akivel hasonlót lehet művelni, legalább ennyire szétkapni a berendezést közben. Így lassan lusta mosoly kúszik a képemre fel, ó azok a szép emlékek. Bár ott egy konyha volt az áldozat, viszont istentelenül jó volt.
- Cserébe én is mesélek neked pár érdekes dolgot. – A cipőimet pedig leestem a padlóra, én pedig lóbálom a lábaimat, mivel a pult ahhoz magasan van, hogy onnan ülve leérjek a földig, a cipők meg jól vannak ott ahol, úgy is kifogom dobni azokat a fenébe.

▷MUSIC: IDE, IDE ▷ NOTE: IDE, IDE ▷ WORDS: IDE, IDE

Alig, hogy végeztünk a vacsinkkal, máris újra tömegben voltunk és táncoltunk. Meg kell hagyni tényleg nagyon zamatos volt az én vacsorám és szívesen ettem volna még belőle, de nem hiszem, hogy Will túlzottan örülne egy hullának, meg Sia-t se akarom megrémíteni, hiszen csak harc közben látott ölni, kedvből és szórakozásból soha se. Fogalmam sem volt, hogy már mennyi ideje táncolhatunk, de az biztos, hogy rég éreztem már ilyen jól magamat. A cipőm is beadta a kulcsot közben, így egy idő után már mezítláb folytattam, majd olyan hajnali három-négy körül még ittunk egy-egy rövidet és elindultunk haza. Nem siettünk és amúgy is jó kedvünk volt, így gyalog indultuk haza a kellemes tavaszi hajnalban. Sokat nevettünk és hülyültünk közben, még az egyik házból zene is kihallatszott, hiszen ott még folyt a buli. Mit sem törődve a néhány lézengő emberrel az utcán elkezdtem táncolna, majd elkaptam Sia kezét és magammal húztam. Imádtam őt, hiszen vele aztán tényleg lehet hülyülni és sokat nevetni. úgy ismer engem, mint még senki se. Bízom benne és a húgom, talán ezért is érzem úgy, hogy vigyáznom kell rá.
Hamarosan pedig újból folytattuk az utunkat, de nem engedtem el a kezét és a másik kezembe pedig a drága, de szétjárt cipőm volt. Hamarosan pedig megálltam egy hatalmas ház előtt és mosolyogva pillantottam rá. - Szerinted ez elég nagy lesz kettőknek? - kérdeztem tőle mosolyogva, majd magammal rántva indultam el befelé. Felkapcsoltam a villanyt, majd leraktam a cipőmet a többi magas sarkú közé, bár lehet egyszerűbb lett volna, ha egyből a kukába dobom. Majd még kitalálom, hogy mi legyen vele, talán még megmenthető.  Ezek után pedig Sia-ra néztem mosolyogva.- Vigyázz, hogy hova lépsz, illetve hogy mibe lépsz bele. - mondtam neki figyelmeztetően és elindultam a nappali felé. Átléptem egy-két törött tárgyon, majd pedig helyet foglaltam a kanapén és felraktam a lábamat. Közben Sia-ra pillantottam, még szerencse, hogy vámpír vagyok, hiszen már réges-régen hulla lennék ennyi piától és ennyi mulatságtól. Egy darabig nem szólaltam, csak figyeltem Sia-t és eszembe jutottak a régi idők, amikor együtt menekültünk és együtt harcoltunk. Nem tudom már, hogy anno miért kezdtem el bízni benne, de nem bántam meg, hiszen soha se volt testvérem, de az élettől kaptam egyet. Kaptam egy húgot akire vigyázhatok és mindig megvédhetem a rossztól, persze ő is tud vigyázni magára, de azért néha egy vámpír is jól jön.- Szóval megmutassam a szobádat, vagy esetleg szeretnél valamit inni, enni? - néztem rá érdeklődve, hiszen annyira rég láttam már, hogy nem is tudom, hogy hirtelen egy ilyen buli után mihez is lenne kedve. - Mit szeretnél Sia? -kérdezem tőle kedvesen, majd felállok, átsétálok a törmelékeken egyenesen az asztalhoz, ahol nem régen eléggé más dolgok történtek és egy aprót az ajkamba harapok. Előveszek egy poharat és toltok bele whiskyt és neki dőlök a falnak és figyelek.

▷MUSIC: Come with me ▷ NOTE:   ▷ WORDS: 463

  ++Korhatáros tartalom/+18 ++

Jó pár éve nem láttam őt, illetve nem voltam olyan férfival se, mint ő. Ha az emberek rám néznek, akkor törékeny virágszálnak gondolnak engem, pedig nem vagyok az. Szeretem azt, amikor elengedhetem, mert tudom, hogy nem akar megölni a társam, illetve amikor nem porcelán babának tekintenek. Bastien pontosan ilyen volt. Ismert már valamennyire, jól tudja, hogy nem kell féltenie, hiszen erős és eléggé határozott nő vagyok. Biztos voltam abban, hogy nem lenne képes bántani és irányítani engem az erejével. Ennyire még megbecsül és soha nem lenne képes bántani. Egyikünk se angyal, sokkal inkább vad és birtoklómániás, de ez talán nem is csoda a múltunkat tekintetve. Mind a ketten kaptunk sebeket, üldözöttek voltunk, menekültünk és olyan dolgok történtek velünk, amikről talán soha se fogunk beszélni. A birtoklási mánia nem olyan rossz egy sebzettnél, hiszen amíg birtokolsz valamit vagy valakit addig nálad van a gyeplő és nem érthet meglepetést. De most nem akartam gondolkozni, végre ki akarom élvezni azt, hogy végre megkapom őt, illetve azt ami már annyira hiányzott. Nehéz volt kikapcsolnom először, hiszen nekem is vannak félelmeim, de ez már mellékes. A köztünk lévő vágy, elemi dolgok győztek és magukkal ragadtak. Én se sejtettem, hogy ilyen estém lesz, de megérte.
Azt hiszem igaz az állítás, ha két erős jellem összetalálkozik, akkor ott kőkövön nem marad semmi se, de nem mintha érdekelne. Mind a ketten szeretünk irányítani, de vannak olyan helyzetek, ahol megéri alávetni magadat a másik akaratának, meg ez miért is lenne alávetés, hiszen mind a ketten ugyan azt akarjuk, meg amúgy se vagyok semmi jó elrontója. Hagyom, hogy övé legyen a testem és kiélvezze annak minden porcikáját, hiszen azzal én csak jól járok. Érzem, amint a vére folyik végig az ujjaimon, egy röpke pillanatra ajkaimhoz emelem az ujjaimat és lenyalom róla vért. A vére még mindig eszméletlen jó, de mitől ne lenne jó, hiszen ugyan annyira kíván engem, mint én őt és ez így van jól. Birtokoljuk a másikat, majd adunk, utána megint elveszünk. Amolyan vad, őrjítő szex egy kisebb adok-kapok "játékkal" spékelve. De az se jó, ha a partner mindig megadja magát és azt csinálhatsz amit akarsz. Attól jó ez a dolog, hogy mind a ketten a másikra is figyelünk benne, de közben kicsit önzőek is vagyok és ez teszi még érdekesebbé a dolgot.
Nem akarok azon agyalni, hogy mi lenne, akkor ha valaki belépne azon az ajtón. Ennyire még ők se ostobák, hogy pont most tegyék be a lábukat, ha meg igen, akkor tuti, hogy nem fognak élve távozni, de a vérükből viszont újra töltekezhetnék, de nem akarom ezt. Bastien vére pontosan megteszi, még akkor is, ha csak pár csepp vér is. Érzem amint az ajkaimon még mindig kicsit véres, de nem érdekel. Nem akarok gondolkodni, csak kiélvezni minden egyes perzselő és őrjítő érintését, amire apró nyögésekkel válaszolok és a testem pedig hullámzik alatta és együtt mozog vele.
Kezdőknek és a tapasztaltaknak is meg van a hátránya, de akik több száz éve élnek, nos azok már pontosan tudják, hogy mire képesek. Soha se szerettem az ártatlan cuki fiúkat, de manapság már olyan nehéz jó partit találni, aki képes mindent megadni amire vágysz. Aki pontosan tudja, hogy mikor mit csináljon és nem kell neki magyarázkodni, meg az emberek nem is bírják annyi ideig, mint egy fae. Minden egyes érintésével az őrületbe kerget és növeli a kéjt és a vágyat iránta. Pontosan tudja, hogy mit hogyan csináljon. Egyszerűen a testem automatikusa reagál minden egyes apró érintésére, hiszen a bőröm csak úgy izzik és ég az érintésétől, persze jó értelemben. De nem sokkal később én veszem át a gyeplőt és ajkammal és nyelvemmel kezdtem őt kényeztetni, hiszen pontosan tudom, hogy milyen hatással lehet rá és nem is csalódok. Hallom nyögését és érzem a vágyát is ahogyan nő.
Először finomkodó és óvatos, ami kicsit meglep, de örülök is neki, hiszen tényleg hatalmas férfiassággal büszkélkedhet. Érzem, amint ki tölt teljesen és centiről centire fedez fel. Valamilyen szinte ez is még inkább megőrjít, hiszen teljesen kitölt, majd amikor már jobban tud bennem mozogni, akkor egyre gyorsabban kezd el mozogni, de még mindig érzem, ahogyan teljesen ki és becsúszik bennem. Kezem a kanapén pihen, hiszem egyre vadabb. Sóhajok hagyják el ajkaimat és néha a nevét is elkezdem mondani, de soha se tudom befejezni, helyette egy-egy kéjes nyögés hagyja el a számat.
Majd pár pillanattal később az egész testem megremeg. Egy pillanatra elgyengülők, hiszen nőből vagyok és eléggé erős hatása van még vámpírként is egy-egy jó orgazmusnak, ami olyan ritka, mint a fehér holló. De neki sikerül. Ujjaim a kanapéba mélyednek, erős karja megtart és még mindig folytatja. Érzem csókját a bőrömön, majd nedves testének a közelségét. Egy ritmusra kezdek el mozogni, de őrjítő csókja és érintése még inkább lök-lök a mélységbe, majd hamarosan egy újabb hangos gyönyörrel teli sikoly hagyja el ajkaimat. Fogalmam sincsen, hogyan képes erre, de megteszi. Újra és újra megadja nekem a gyönyört, de a legnagyobbat még mindig nem. Ő még nem ment el, de ha már most ilyen intenzívek az orgazmusaim, amiket kivált belőlem, mi lesz akkor. Érzem izzadságos, ragacsos testét, amint az enyémhez tapadt, de ez se érdekel, hiszen biztos vagyok abban, hogy én is pontosan annyira "mocskos" vagyok, mint ő. De egy őrjítő, vad és eszelős szex már csak ilyen.
Pár pillanattal később már a padlón vagyok és érzem az egyre vadabb tempóját. Csípőmet megemelem miközben a vére izésíti a számat. Nyálunkban keveredik a vére, de hamarosan elszakítja magát. Csípőmmel elébe mozgok, hogy még inkább el tudjon merülni bennem és közben a földön próbálok valamit találni, amibe a körmeimet belevájhatnám, de semmi nem akad kézre és végül a bőre esik áldozatul a körmeinek. De nem érdekli és nem zavarja, hiszen egyre gyorsabban csinálja, mire a körmeim is egyre többször sértik fel tökéletes bőrét.
Hamarosan ő kerül alulra és én kezdek őrjítő táncba. Először kínzom kicsit őt, majd egyre gyorsabban kezdek elmozogni rajta. Hajam a nedves bőrömre tapadnak, mozgás közben néha-néha kivillannak kerekded halmaim a hajam alól, mintha incselkedni szeretnének a másik féllel. Majd hamarosan megemeli magát kicsit és elémbe mozog. Csípőnk egy ritmusra jár, mintha nem ez lenne az első alkalom annyira jól megérti a testünk egymást. Majd hamarosan elkap és újra indul a vad és őrjítő tánca a csípőinknek. Előbbre dőlök és a feje felett támasztom meg magamat a kezeimmel és követem a ritmusát. Érzem amint teljesen eltűnik benne őrjítő érzést keltve legbelül. Arcunk majdnem összeér és érzem, hogy hamarosan újra egy orgazmussal ajándékoz meg, de most nem akarom. Azt akarom, hogy ő is adja meg magát és úgy akarom érezni a mindent elsöprő érzést. Arcunk majdnem összeér, miközben támasztom magamat és fölé hajolok és a csípőnk őrjítő vad táncba kezd, mint aki soha se fáradna el. Ujjamat végig húzom az arcán, majd megcsillan ajkain a vére. Közelebb húzódok hozzá, majd lenyalom ajkairól a vérét és minden egyes cseppjét élvezem. Vér éltet engem, de az övére még ráadásul meg is őrjít, hogy nem tűnt fel eddig, hogy ennyire zamatos vére lenne. Ajkaim újra ajkaira tapadni és amilyen őrjítő táncban jár a csípőnk ugyan olyan őrjítő táncba kezd a nyelvünk is, majd elszakadok tőle. - Bas... - mondom egy-két kéjes nyögés közben, mintha azt kérném tőle, hogy elégítsen ki teljesen. Érezi akarom őt és az ő kielégültségét is...

  ++Korhatáros tartalom/+18 ++

Voltam már olyan veled, hogy égtél már annak a puszta gondolatától, hogy egy bizonyos személy megérintsen, hogy érez a teste közelségét és halld néha-néha alig hallható vágytól fűszerezett sóhajait? Nos, ha még nem, akkor fogalmad sincsen arról, hogy mi megy végbe bennem. Egyszerűen megörülök érte, azért hogy végre érezem őt és meztelen testének az érintését, hogy érzem őt mindenhogyan. Nem vagyok szerelmes, egyszerűen elmei vágyat érzek, ami megőrjít és még jobban fokozza a vágyaimat iránta. Talán soha se fogok tudni igazán már szeretni, hiszen ezt a részét a lényemnek elvették már és nem hiszem, hogy valaha vissza fogom kapni ezt a dolgot. De egy dolog most nagyon is biztos, hogy Bas se szerelmes belém. Egyszerűen itt már csak a vágyak diktálnak és a megfoghatatlan kötelék, amit már a kezdetek óta jelen volt.
Nem hiszem, hogy megfogom.- mondom neki kacéran és egy féloldalas mosoly jelenik meg az arcomon. Az ajkamba harapok és figyelem őt. Miért bánnám meg? Lehet szerezni fogok egy két sérülést ahogyan a lakásom is biztosan fog, de ez nem lesz igazi kár, hiszen a vágyak által történik minden és ott mindent szabad. Meg ha egyszer átveszik az uralmat a józan ész felett, akkor ott már úgyis mindegy, ott már az ember nem fog tudni gondolkodni, egyszerűen csak cselekedni fog. Pár pillanattal később már tesz is arról, hogy befogjam és szép lassan a lavina is elindul. A szenvedélyek lavinája indul el és egy fülledt "vad" éjszaka kezdete kezdődik el, hiszen mind a ketten dominánsak vagyunk. Pontosan a hasonlóságainknak köszönhetően olyan az egész, mintha nem ez lenne az első alkalom közöttünk. Tökéletes az összhang, ha nem is szóval, de egymás testének a nyelvét is értjük már.
De persze egyikünk se kapja meg egyből azt amire vágyik, játszadozunk egymással, húzzuk a másikat, mintha arra menne ki a dolog, hogy melyikünknél szakad el hamarabb a cérna. Talán félnem kellene, hogy pont most fog valaki bejönni, aki meg akar ölni, de most még ez se tud érdekelni, pedig a paranoia és az óvatosság miatt sikerült túlélnem mindent. De mi értelme lenne hagyni, hogy most is az óvatosság és a paranoia bekússzon a tudatomba, amikor úgy nézz ki végre megkaphatom azt amire vágyom. Egy eszméletlen és felejthetetlen éjszakát, egy olyan személytől, aki nem gondol egy porcelán babának, aki az első csapódástól ketté törne. Egyszerűen kikapcsolok és hagyom, hogy az érzékszerveim, a vágyaim magával röpítsenek egy olyan helyre, amit után már oly régóta szomjazom.
Egy darabig megjelenik a "hatalmi harc" az egészben, de nem akarok harcolni, annál inkább élvezni akarom azt amit csinál. Pontosan tudja, hogy mit hogyan csináljon, hiszen egyikünk se mai darab, de azt meg kell hagyni, hogy ő még nálam is idősebb. Érzem a kínzását, de ez még se olyan kínzás ami fáj, vagy legalábbis nem olyan értelemben fáj. Pár pillanattal később már ízlel, harapdál és érzem érintését az egyre forróbb testemen. Hagyom, hogy hagy járja be a testemet, hagy kényeztessen engem, hiszen minden egyes érintése perzseli a bőrömet és minden egyes érintése után ordítani tudnék, hogy akarom őt, most azonnal, mint valami durcás kislány. Majd nem sokkal később fordítok a helyzeten és én kezdem el őt kényeztetni. Végig pillantok rajta és közben az ajkamba harapok egy aprót. Nagyon is tetszik, amit látok és most nem csak arra a bizonyos dologra gondolok. A teste is tökéletes, hiszen izmos és kidolgozott. Igen, meg kell hagyni ott lent is minden nagyon rendben van. Egy pillanatra még rá pillantok, majd szép lassan lecsúszok a földre, hogy birtokba vehessem őt. Először ujjaimmal, majd ajkaimmal kényeztetem. Hallom halk sóhajtását, mire még hevesebben kezdtem el őt kényeztetni, hiszen ő is megőrjített engem és én is meg akarom őt őrjíteni.
Pontosan tudom, hogy mit csinálok és mit hogyan csináljak, hiszen volt időm kitapasztalni, de nem sokkal később megállít és a kanapéra von. Nem ellenkezem, hagyom, hogy ő irányítson, hiszen eddig is az őrületbe kergetett, akkor biztos vagyok abban, hogy bízhatok benne ilyen téren. Plusz még mellette szólnak azok a dolgok is, hogy ő se mai darab, így biztosan tudja, hogy hogyan is kergessen őrületbe egy nőt.
Érzem a kínzását, de biztos vagyok abban, hogy ezzel nem csak engem kínoz, hanem saját magát, hiszen nem olyan régen láthattam és hallhattam is azt, hogy milyen hatással vagyok rá, ami persze még jobban fokozza a vágyamat iránta. Érzem perzselő érintését a hátamon, a fenekem vonalán, a lábaimon miközben ajkamba harapok, hiszen megőrjít, akarom őt érzeni, de még se adja meg. Érzem amint ujjai belém csúsznak, de egyszerűen pontosan tudja, hogy mit csinál. Hiszen ujjai pontosan úgy mozognak, mint egy gyakorolót férfi tenné. Csípőm néha kicsit megmozdul, az ujjaim a kanapét markolják, majd amikor hozzám dörgöli hatalmas férfiasságát, akkor egy apró vággyal teli nyögés hagyja el ajkaimat. Akarom őt, érezni akarom, amint birtokba vesz és kitölt. Vár és én pedig úgy érzem, hogy megörülök, majd megérzem lassú tempóját, amint belém csúszik. Centiről centire, hiszen hatalmas mérete teljesen kitölt és szokatlan. Lassú mozdulatokkal újra és újra belém csúszik. Egyre jobban megszokom azt, hogy teljesen kitölt és még többet és többet akarok belőle.
Lassan mozog még mindig, de most már egyre bátrabban. Majdnem kicsúszik teljesen és maga után pedig ürességet hagy, majd szép lassan megszokom őt, mire egyre hevesebb tempóban kezd el mozogni. A keze a derekamra csúszik és megtart. Érzem őt, ahogyan birtokba vesz és kitölt. Nincs már semmi finomság vagy óvatosság benne. Vad, de ugyan akkor őrjítő ahogyan csinálja. Sóhajok hagyják el ajkaimat egymás után és érzem és hallom is a hangját ahogyan a két nedves test ingerlően összeér, összeütközik. Megérzem ujjainak őrjítő érintését az egyik halmomon. Érzem ujjainak mesteri játékát, mire újabb és újabb nyögések hagyják el az ajkaimat.
Soha se szoktam mondani a partnereim nevét, de mondjuk az is igaz, hogy soha se volt még rám ilyen hatással egyetlen hímnemű lény se. Mestere annak amit művel és pontosan tudja, hogy hogyan kergessen az őrületbe és hogyan fokozza a vágyamat.Nem bírom a nevét végig kimondani, de amúgy se szoktam túl gyakran végig mondani azt. Érzem az egyre hevesebb tempóját, amit ezek után még inkább fokozni kezd. Érzem erős érintését a csípőmnél és testemen egy apróbb remegés fut végig. Meg kell hagyni nagyon is jól bírja a tempót, hiszen egyre vadabb ütembe kezd és végül  nem bírom tovább. Testem meg adja azt amire vágyom. Megfeszül, majd megremegek és közben hangos sikoly hagyja el ajkaimat, de ez nem olyan szokványos sikoly. Ez vággyal, kéjjel és talán kicsit romlottsággal van fűszerezve. Érzem, hogy a testem verejtékben úszik már és biztos vagyok abban, ha nem fogna a csípőmnél, akkor most egy kicsit összerogynék, persze nem azért mert nem bírom a tempót, hanem egyszerűen ez az érzés amit akkor éreztem teljesen magával ragadott és egy pillanatra minden erőm elhagyott.
Pár pillanattal később már szembe találom magamat vele és érzem, ahogyan a verejtékes arcomra tapad  a hajam, de most még ez se érdekel. Akarom őt újra és újra, érezni akarom ezt és azt is ahogyan ő jut el ahhoz a bizonyos ponthoz. A hátam a padlónak dől és felnézek rá. Még mindig az előző dolog hatása alatt vagyok, a mellkasom egyre hevesebben emelkedik, figyelem őt és várom, hogy újra birtokba vegyen, hiszen most az övé vagyok és azt akarom amit ő. Ujjaimmal a hajába túrok, majd közelebb húzom magamhoz. Ajkaim az ajkait érintik, de semmi finomság nincs benne, vad és követelőző, majd amikor megérzem, hogy újra belém hatol minden finomkodás nélkül, akkor az ajkába harapok és megérzem vérének mézédes ízét. Ujjaimat végig húzom a hátán, majd amikor csípőmet felemeli, akkor a köré fonom a lábaimat és csípőmet elébe tolom. Élvezni akarom minden egyes vad ütemét, amikor újra és újra a vágyak tengerébe lök. Fejem kicsit hátrébb csuklik, vérének zamatos íze még mindig ajkaim van, amit  közben lenyalok és nem sokkal később újabb remegés fogja el a testemet, aminek az ő bőre is kárát látja, hiszen ujjaim a hátába "fúródnak" miközben egy újabb mindent elsöprő érzés járja át a testemet és hangos vággyal teli nyögések hagyják el ajkaimat.
Egy darabig csak fekszem alatta, majd amikor sikerül kicsit összeszednem magamat, akkor fordítok a helyzeten és ő kerül alatta. Igen, meg vannak a vámpírságnak az előnyei, hiszen az ember sokéig bírja és sok mindenre képes, még egy ilyen magas, izmos férfi alakot is a földre tud kényszeríteni. Lassan fölé megyek és kicsit kínzó lassúsággal kezdem meglovagolni őt. Hajam izzadt testemre tapad és minden egyes újabb-újabb érintéskor apró nyögések hagyják el ajkaimat.

  ++Korhatáros tartalom/+18 ++

Soha se kerítettem túl nagy dolgot a fülledt estéknek, hiszen az embereket minden képesség nélkül el tudtam csábítani, de ami még furább volt, hogy még néhány fae-t is. Pedig csak mosolyogtam és eljátszottam az elesett bajba jutott lányt, s voálá máris benne voltak a csapdámban. Valaki túl élte, valaki nem, de soha se tudtam teljes mértékben átélni senkivel. Féltem attól, hogy egy elbódult pillanatban védtelen lennék és meghalnék. Sokkal inkább szerettem csak elhúzni a mézes madzagot a kiszemelt áldozataim előtt, s lógva hagyni őket. Információkra volt szükségem és mindig megtaláltam a módját, hogy meg is szerezzem őket. Persze nőből vagyok és vannak szükségleteim, mint minden normális embernek, de ezek a légyottok se voltak az igaziak. Megkapod amit akarsz, vagy talán még azt se, csak megjátszod magadat, majd ezek után lelépsz és eltűnsz.
De ez most kicsit másabb volt, hiszen ennyire erős kémiát régóta nem éreztem senki iránt se. Szerelmes lennék? Ahhoz előbb egy szív kellene és utána talán tudnék szeretni. Azon a napon nem csak elárultak, hanem a szívemet is elvették, megölték és talán pont ezért is lettem ennyire magamnak való. Éreztem az egyre forrósodó levegőt, de fogalmam sem volt, hogy ez mihez fog vezeti. Egy fülledt éjszakához biztosan, de vajon ezek után mi változni fogunk vagy még úgymond "barátok" fogunk maradni vagy egyszerűen csak kisétálunk egymás életéből? Magam sem tudtam, hogy mi lesz, de nem is érdekelt. Biztos voltam abban, hogy egyszer még el fogom veszíteni a fejemet nem törődve semmivel se. Egyszerűen csak vágytam végere egy forró, minden felülmúló éjszakára...
Akkor miért nem teszel valamit, hogy végre befogjam. - kérdezem tőle kihívóan és végig őt nézem. Talán szégyellősnek kellene lennem, de az amit a szemében látok bátorságot add. Bátoribbá és talán kicsit szemtelenebbé is tesz engem. Végig pillantok a meztelen felső testén és gondolatban már messze járok.  Őt akarom és senki mást, s ha most akarna bárki megzavarni, akkor az a személy fej nélkül hagyná el ezt a helységet.
Élvezem azt ahogyan megszabadít a ruháimtól, hiszen általában csak a filmekben lehetséges ez, hogy valaki szét tépje a másik ruháját. Nem érdekel egy ruha darab se, hiszen az pótolható, míg egy feledhetetlen erotikával fűtőt éjszaka nem. Az általában csak egyszer történik meg, hiszen nincs ráadás, mint a filmekben, így a jó dolgokat meg kell becsülni. Élvezem minden egyes érintését, nem tiltakozom, hiszen most az övé vagyok. A szemeimet is becsukom, apró nyögések hagyják el ajkaimat és közben érzem ahogyan a bizsergető érzés átjárja a testemet, akarom őt, de nem adja meg egyből. Játszik velem, hiszen néha-néha megszakítja dolgot és ez még jobban felizgat, hiszen a vágyaimat egyre hevesebbek lesznek, de még se enged el, hogy átesek a határon... mindig visszaránt, mint egy marionett bábút, akit meg akarnak menteni az eséstől, engem meg a mámor tengerébe nem enged elmerülni... De amint sikerül egy kicsit visszanyernem az erőmet egyből fordítok a dolgon. Nem gondolkozom sokat, csak cselekedek. Megszabadítom az alsójától, majd a kanapéra "lököm" őt. Majd pár pillanattal később már az ajkaimmal kezdem őt elkényeztetni, nem habozok, hiszen viszonozni szeretném az előbbi dolgot. Egy apró mosoly kúszik az arcomra, amikor meghallom halk nyögését, ami még inkább biztatni kezd. Egyre hevesebben veszem őt birtokba ajkaimmal, közben érzem a kezét, amint a hajamba túr, majd belemarkol. De még ez se tud most megállítani, s ő se akar megállítani. Folytatom a kényeztetését, de még mindig kicsit az előző dolgoknak a hatása alatt vagyok. Vissza kellene nyernem az öntudatomat és okosabbnak lennem, de nem megy. Egyetlen érintésével a vágyak tengerébe röpirat, esélyem sincsen. Egyszer már majdnem ez okozta a vesztemet és talán most is ez lesz, de nem érdekel Egyszerűen csak úszni akarok az árral és ez könnyebben megy, mint én azt valaha is gondoltam. Egyszer csak kicsit feljebb emeli a fejemet és kiszabadítja magát. Ajkamba harapok, hiszen még mindig érzem őt.
Amikor felhúz magához végig pillantok rajta, s egy féloldalas mosoly kíséretében ajkaimba harapok. Nagyon is tetszik az amit látok. Pár pillanattal később megérzem a csókját, amit viszonozok. Semmi gyengédség nincs a csókunkban, birtoklás vágy és szenvedéllyel van fűszerezve, ujjaimmal automatikusan a hajába túrtam, majd egy kicsit megharaptam az alsó ajkát, mire újra betöltötte a számat a vérének a mámorító íze. Fejemet kicsit oldalra billentem, hogy még jobban hozzáférjen a nyakamhoz és egy apró nyögés hagyja el ajkaimat. Gyengéden végig simítok a hátán és közben a fejemet kicsit hátra döntöm. Minden csókja olyan, mint a tűzre az olaj. A vágy és a szenvedély egyre nagyobb lángokra kap és szó szerint már lángolok. Elvesztem és már teljesen az övé vagyok, legalábbis most ebben a pillanatban.
Pár pillanattal később már előtte térdelek a kanapén, de már magam sem tudom, hogyan is kerültem ebbe a helyzetbe, mondhatni elvesztettem az eszemet, de nem bánom, talán később fogom, de most nem és nem is akarok most ezen agyalni, hogy mi lesz majd, hiszen elég régóta élek már, szóval kár lenne ilyennel elrontani most ezt a pillanatot. Érzem amint kínzó lassúsággal végig futtatja az ujját a hátamon, majd a fenekemen. Egy kicsit megmozdulok alatta, amint egy bizsergető, áram szerű érzés fut végig a testemen. Érzem amint az ujjaival birtokba vesz, mire kicsit én is elkezdek mozogni, akarom őt, de nem adja meg. Engem és saját magát is kínoz, majd egy szenvedélyes nyögés hagyja el ajkaimat, amikor érzem hatalmas férfiasságát, amint nekem dörzsöli. Akarom őt éppen annyira, mint ő engem, de még mindig elhúzza a pillanatot és  nem adja meg se nekem, se magának azt amit akarunk. Érezi akarom magamban, érezni akarom ahogyan kitölt. Egyre hevesebben veszem a levegőt, hiszen testének a közelsége és ujjainak mesteri ügyessége az őrületbe kerget. Talán, ha nem vámpír lennék, akkor talán még a szívem is kiugrana a helyéről. Érzem apró harapását, majd egyszer csak az ürességet, hiszen ujjaival kicsúszik belőlem, de nem sokáig hagy lógni. Engedek a ki nem mondott "kérésének" és a könyökeimre ereszkedem, de nem vagyok abban biztos, hogy meddig lesz erőm egyáltalán még ilyen pozícióban maradni, illetve megtartani magamat. Érzem amint lassan belém hatol hatalmas férfiasságával, érzem ahogyan kitölt és minden egyes centijét. Ő nagy, én meg kicsit szűk, de  mégis az egész olyan izgató, hiszen minden egyes beljebb hatolásával csak még jobban fokozza az érzéseimet, a vágyaimat. Érzem amint lassan ki és be mozog és szép lassan kezdem megszokni azt ahogyan kitölt. Gyengéd, de valahogyan mégis birtokló kicsit, de pont ez az ami még inkább fokozza a vágyat iránta.
Fejem kicsit előre csuklik, majd amikor érzem amint újra belém hatol, akkor kicsit elébe megyek. Érezni akarom őt teljes nagyságában és ez sikerül is, hiszen szép lassan idomultam hozzá, még mindig teljesen kitölt, de már sokkal másabb, mint az első pillanatban volt. Érzem az egyre gyorsuló tempót, aminek az ütemét én is szép lassan felveszem. Akarom őt, s nem akarok elszakadni tőle. Érezni akarom hatalmas férfiasságát, amint teljes mértékben kitölt. Érzem amint kezével elindul, végig simít a testemen, majd a kebleimnél  megáll. Érzem amint birtokba veszi azt és egy pillanatra megjelenik előttem amikor a komódnál voltunk és az ajkaival, illetve a kezeivel vette birtokba a halmaimat. Egy nyögés hagyja el a torkomat, majd érzem amint egyre közelebb van a teste hozzám. Érzem az egyre vadabb lökéseit, amik egyre jobban  megőrjítenek, majd a hangja. Az érdes, vággyal teli hangjával súg a fülemben, ami még inkább a kiteljesedés felé lök.
Nyögések sorozata hagyja el a torkomat. - Bas... - de nem bírom befejezni, hiszen az egyre vadabb és birtokló lökéseinek következtében egy kéjjel és szenvedéllyel fűszerezett nyögés hagyja el ajkaimat. Érzem amint kicsit lejjebb ereszkedek, hiszen ennyire őrjítő és bódító még soha se volt. Érzem amint egyre hevesebben vág belém, nyoma sincsen már a kezdeti gyengédségnek. Még mindig nem szoktam meg teljesen a hatalmas férfiasságát, de minden egyes lökésére egy-egy nyögéssel felelek. A fejem kicsit előre bicsaklik és érzem, hogy nem sokára a mindent elsöprő érzés hatalmába fog keríteni. Látni akarom őt, látni az élvezettel átitatott arcát és úgy elélvezni. Minden erőmre szükség lenne ahhoz, hogy fordítani tudjak, de gyengének és ittasnak érzem magamat, olyannak aki a kéjek és vágyak tengerében úszik.

  ++Korhatáros tartalom/+18 ++

Mondj olyat amit nem tudok. - mondtam neki pici gúnnyal fűszerezve, de nem akartam se komoly lenni, se elviccelni teljesen a dolgot, hiszen részben talán ezért is voltunk még veszélyesek egymásra. Egyikünk se ismerte a másikat teljesen, csak annyira amennyit megmutattunk egymásból. Talán ezért is lett a félreértés korábban is. Én azt hittem, hogy esetleg ő árult, de ebben egyáltalán nem voltam biztos. Egyszer már elárult egy férfi, egy olyan aki fontos volt számomra, így nem csoda, hogy nem igen bízom a hímnemű egyedekben. De Bastien részben kicsit másabb volt, hiszen őt nem csak kihasználtam, majd másnap eltűntem, hanem pár hónapig együtt éltünk, de még se úgy mint egy pár. Fogalmam nincs, hogy miért is tettük így, talán a köztünk lévő fura dolog miatt maradtunk együtt, segítettünk a másiknak.
Vannak olyan dolgok amiről az ember soha se beszél, csak csendben elnyomja magában. Nos, a köztünk lévő kémia is ilyen, hiszen soha se beszéltünk róla, soha se hagytuk nyerni. Együtt éltünk, bizonyos dolgokat megosztottunk a másikkal, de mégis teljes mértékben idegen voltuk. Nem akartunk közel engedni már semmit se, a vágyainkat meg különbözőképpen ki lehet elégíteni. De milyen kémia az már, amikor valakit kihasználsz, de közben másik személyre gondolsz. Elég fura dolog a kémia és az agyunk rejtett zugai, de inkább felejteni, mélyre nyomni akartam az emlékeket, ami egy darabig működött is, jobban mondva eddig a percig, amíg meg nem pillantottam őt.
Mondjuk soha... - mondom neki mosolyogva és kicsit incselkedve. Imádom, hogy húzhatom őt. Nem nagyon hallottam még őt tréfálni se, de pont ezért is élvezem ennyire a helyzetet. Lassan végig mérem őt újra tetőtől-talpig, az ajkain, majd végül a szemén állapodik meg a tekintetem. Egy aprót közben beleharapok az ajkaimba és arra gondolok, hogy vajon milyen lehet megízleni ajkainak mámorító ízét. Itt már nincs helye észnek, se szívnek. Egyszerűen már csak cselekedni kell, de egyikünk se lép, hanem játszik a másikkal. Figyelem őt, de nem mozdulok. Várok, ez amolyan türelem játék, bár mind a ketten a penge élen táncolunk, mert hamarosan robbanni fogunk, csak az a kérdés, hogy ki fog hamarabb robbanni. Mi lesz utána? Nos, ő tuti le fog lépni, hiszen soha senkiben se bízik, pedig azt hiszem én az életemet adtam a kezébe, amolyan bizalom dolog jelent meg nálam, de magam sem tudom, hogy miért. Beléptem az ajtón, pedig jól tudtam, hogy ő itt lesz, de még se futottam el, ez vajon ostoba dolog volt,vagy csak szimplán az ösztöneim vezéretek? Magam sem tudom, de most itt vagyok és itt áll előttem, miközben érzem az egyre jobban a vágyakat a levegőben, hiszen csak úgy izzik minden körülöttünk.
Tudod... - nézek rá kicsit kíváncsian, hiszen mind a ketten sokat éltünk már meg, de mégis hasonló dolgok formáltak minket, vagyis gondolom...- Minden hazugság mögött van egy kis igazság, minden csodálkozás mögött van egy kis kíváncsiság, minden nem tudom mögött van tudás, illetve minden nem törődés mögött van egy kis érzelem. - mondom neki komolyan, hiszen persze a sok hazugság között elveszik az igazság, de ezért is kell arra figyelni és olvasni az apró dolgok között, hogy tud ki mikor mond igazat és nem mindig a felszínben, a látványban elveszni.  Talán nem erről kellene beszélni, hiszen a vágyaink már tombolnak, legalábbis a levegő erről árulkodik, de soha se voltam az a személy, aki befogná és lenyelné a véleményét. Kövezzenek meg ezért, nem érdekel, de mindig is kimondtam azt amit gondolok, talán ez önzőség, talán nem.
Tettek erejében hiszel, de még se teszel semmit se... - mondom neki incselkedve, s közben végig őt nézem. Biztos vagyok abban, hogy tudja mire gondolok. Hiszen itt állunk, beszélgetünk, de közben pedig a levegő lassan felrobban, ha tudna olyat tenni, illetve mind a ketten penge élen táncolunk. Talán a beszéd az ami még minket távol tart, az-az egyetlen fékező erő. Kínzom őt, de vele együtt saját magamat is, hiszen ugyanúgy vágyom rá, mint ő én rám. Még se teszek semmit se, csak fokozom a dolgokat, majd szavai hallatán hangosan felnevetek.
Én félni tőle? Soha se féltem egyetlen férfitől se, miért pont most kezdenék el félni. Persze Bastian sokkal erősebb és másabb volt, mint az eddigiek, de ez se rémít meg. Sokkal inkább tetszik és fokozza a vágyat, hogy egy ugyan olyan domináns áll előttem, mint én magam, vagy talán még inkább az, mint én. Előtte termek, s mélyen a szemébe nézek, lassan lábujjhegyre emelkedem, de az ajkaink még mindig nem érintik egymást. - Soha se féltem és most se félek tőled. - mondom neki komolyan, minden vicc, minden gúny nélkül. Hiszen semmilyen értelemben nem féltem még tőle. Miért kellene félnem tőle egyáltalán, hiszen nem kell sokat várnunk és a vágyak átveszik az irányítást a józan ész felett, szóval kár lenne ezen agyalni is.
Ajkaink egymásra találnak pár pillanattal később, de semmi gyengédség nincs benne, követelőző, mind minden más. Egyszer az egyikünk uralja a másikat, majd máskor a másik. Dolgok borulnak, törnek, majd szép lassan az ösztön mindent elural és az anyagok szakadása tölti be a a teret. Egyikünk se bánja, hiszen egy-egy ruha darab, egy-egy tárgy pótolható, míg más dolgok nem. Józan észnek már itt nincs helye, egyszerűen a vágyak, a szenvedély és az ösztönök uralnak mindent. Innen már nincs menekvés. Az egész kicsit olyan, mint egy macska-egér játék. Mind a ketten uralni akarjuk a másikat, hiszen a lényünk része a dominancia, s vajon az egér elég ravasz és ügyes ahhoz, hogy uralni tudja a macskát, vagy esetleg a macska erősebb, hogy "uralma" alá vonja az egeret?! Ha nem lennék azok amik vagyunk, akkor is erősebb lenne, hiszen ő a férfi, de vajon akkor is bennünk lenne ez a dominancia, akkor is a lényünk része lenne? Nem vágytam semmire se, csak arra, hogy megkapjam őt. Érezni akartam őt és bejárni minden egyes kis négyzetcentiméterét. Nem akartam küzdeni ellene, s nem is tettem. Egyszerűen csak éppen annyira szerettem volna uralni őt, mint ő engem. Az érintéseinkkel, csókjainkkal kínoztuk egymást, fokoztuk a vágyat. Az egész olyan volt, mint valami előjáték. Égtünk a vágytól, de még többre vágytunk, mintha valami csillapíthatatlan vágyat éreznénk a másik iránt, amit minél inkább ki akarunk élvezni. Én kényeztetem őt, de elszakadok, még se enged messzire futni, hiszen magához vonz, majd ő kényeztet engem. Játszunk egymással, nem adjuk meg a másiknak amire vágyik, de nem csak a másikat kínozzuk ezzel, hanem saját magunkat is, hiszen mind a másik, mind mi ugyan arra vágyunk. Mégis kóstolgatjuk egymást, eltaszítjuk a másikat,  hogy még inkább fokozzuk egymás vágyát. Érzem ahogyan a vágyam egyre jobban nő érte, majd hirtelen kiszakítja magát a lábaim közül. Lassan ülök fel, hiszen még mindig az előző érintéseinket hatása alatt vagyok. Figyelem őt és minden egyes mozdulatát. Olyan az egész, mint amikor az állatok párzásra invitálják a másik felet. Izzók és elvesztettem már az kontrollt, mindent átvesz az ösztön és a kémia. Ott termek előtte, majd hozzásimulok, hogy az érintéseimmel égessem őt. Vajon őt is égetik az érintéseim, mint az ő érintése az engem? Gyengéd vagyok, mégis követelőző, hiszen akarom őt, érezni akarom őt. Érzem azt ahogyan közelsége hat rám, s már innét tényleg nincs visszaút. Nem akarok gondolni, pedig akár a vesztembe is rohanhatok, de ez se érdekel. Egyszerűen csak át akarom adni magamat ennek a felemelő, bizsergető érzésnek. És közben még mindig folytatjuk a türelem játékot, amit ő szakít meg végül. Magához húzz és nem ereszt. Érzem a férfias kezét körülöttem, amivel megtart, testünk még közelebb kerül egymáshoz és érzem a forró ágyékát, amint nekem préselődik. Egy apró nyögés hagyja el az ajkaimat, mintha ezzel is azt jelezném, hogy az övé vagyok és azt tesz amit csak akar. Nem akarok küzdeni már, egyszerűen csak végre meg akarom kapni őt.
Lassan, kínzó lassúsággal szabadítom őt meg a nadrágjától, pedig legszívesebben letépném róla, de próbálok önuralmat gyakorolni, s nem egyből megadni magamnak azt amire vágyom, illetve fokozni akarom a vágyát. Érzem, amint a keze a rajtam maradt ruha anyagára vándorol. Megfogja, majd egy pár pillanattal később már csak a reccsenését lehet hallani, hiszen megadta magát a ruhám a a kezeinek. Vággyal fűszerezett csókjaimmal borítom be még mindig a testét, ahol érem közben, mintha mi sem történne közben, pedig a ruháim anyagát tépi szét, de most ez se zavar. A kezemmel elindulok lefelé a testén, mint amikor a felfedező elindul, hogy bejárjon egy ismeretlen területet. Majd pár pillanattal később érzem, amint a fehérneműm is megadja magát, s darabokban hull a földre, persze ehhez nem kellett nagyobb erőfeszítés, hiszen tiszta csipke volt az egész.
Amint fel kap, a ruha foszlányok lehullanak a bokámról, de nekem se kell több, a lábaimat a dereka köré fonom és a meztelen lábán végig simítok a lábammal, de közben ajkaimmal "fogságban" tartom őt. Ujjaim a hajába túrnak, majd ajkaim az állán át a nyakára vándorolnak és ott kényeztetik őt. Hátam a kanapéháttámlájának dől, majd lábaimmal elengedem őt. Látom, amint a földre ül és a kezeivel szét tárja a combjaimat. Érzem a harapdálását a combjaimon, amint egyre beljebb megy. Nem bírok nyugton maradni, egyszerűen nem megy. Ízlel lassan és kínzóan. Úgy érzem, hogy nem bírom tovább és robbanni fogok. Érzem az erős kezeit a csípőmön, egyedül azzal tud lefogni, hogy ne mozogjak, pedig érzem ahogyan a vágyak tengerébe hamarosan belecsöppenek és nem fog semmi se megállítani. Robbanni fogok. Érzem a csókját, majd nyelvének a játékát, majd apró harapásait, mire hangos nyögések sora hagyja el az ajkaimat, testem kicsit megemelkedik, kezemmel a hajamba túrok és nem bírom... egyszerűen nem.. túl intenzív minden, mintha pontosan tudná, hogy mit hogyan csináljon ahhoz, hogy teljesen elvesszek és ússzak az árral. Kezemmel a hajába túrok, majd a kanapét fogom meg az egyikkel. Már csak egy leheletnyi választ el attól, hogy robbanjak, de megint nem enged el, visszatart és visszahúz, mert abba hagyja a kényeztetést. Tekintetünk találkozik és érzem, hogy mennyire kapkodva veszem a levegőt és biztosan látja rajtam, hogy nem sok hiányzik ahhoz, hogy mindent elsöprő érzés átjárja a testemet.
Érzem amint újra birtokba veszi a combomat, az egész olyan mint valami kínzó, de izgató játék. Amikor már nem bírom tovább, akkor ellököm a kezét a csípőmről, a fejét felemelem. Minden vámpír erőmre szükség lesz, hiszen stabil és erős férfi ő, de nem érdekel. Előtte termek, letépem róla az alsóneműjét, s a kanapéra lököm. Játékosan az ajkamba harapok, amint végig nézek rajta, hiszen teszik a látvány, nagyon is tetszik, amit látok. Fölé kerekedek, megcsókolom őt és közben a kezeimmel elindulok lefelé, s kényeztetem őt. Majd nem sokkal később ajkaimmal követem az ujjaim útját. Nem akarom uralni őt, vagy már legalább is nem úgy mint az elején. Egyszerűen csak meg akarom kapni végre őt, illetve hogy még jobban a határa peremére sodorjam őt.

  ++Korhatáros tartalom/+18 ++

Soha se éreztem még ilyet, amit ebben a pillanatban, de most nem csak magamra gondolok, hanem a levegőre és rá is. Megvoltunk, volt valami kapocs közöttünk, de most minden sokkal másabb. Tapintani lehetett a feszültséget, a vágyat, a dühöt és az illatokat és ezeknek az összessége egyesült a levegőben. Mind a kettőknek voltak félelmei, sérelmei és most ezek mind jelen voltak. Figyeltem őt, de nem mozdultam.  Koncentráltam, s éreztem a levegőben a feromonok illatát, de egyszerre talán ez kicsit tömör lenne egy halandó orrának, bár ők meg se éreznék. Izzót a levegő, s egyre forróbb lett. Mind a kettőkben voltak vágyak egymás iránt, de ez nem szerelem volt. Talán nem is létezik olyan dolog, hogy szerelem, ezek nem gyengéd vágyak voltak, hanem sokkal inkább vad és állatias dolgok. Talán mi ilyenek vagyunk. Nem tudjuk kifejezni az érzéseinket, illetve mind a ketten erős jellemek voltunk, így talán soha se lehetett volna semmi gyengédség köztünk. Mind a ketten elveszünk azokat a dolgokat amikre szükségünk van. Miért voltak most ennyire erősek az érzelmek, ezek a dolgok? Nos, talán az idő is segített, illetve most már volt egy közös múltunk, ami eleve valamilyen érzést váltott ki belőlünk és ez az érzés belekeveredett az állatias, vad vágyainkban. Agyunk után cselekedtünk, vagy esetleg a szívünkre hallgattunk? Nem hiszem, hogy van nekünk még olyan, hogy szív, vagy pont arra hallgatnánk. Inkább olyan volt az egész, mint amikor az állatok az ösztöneikre hallgatnak. Az ész itt már semmit se ért, hiszen az érzések, a vágyak tömkelege szép lassan elnyomta, s megjelentek az ösztöneink, de ebben nagyon jók voltunk, hiszen a túl élésünk záloga is részben az ösztöneinken múlt. Ösztön volt minden, de még se olyan megszokott ösztön.
Megfogattam a szemeimet és egy sóhaj hagyta el az ajkaimat és picit unottan a másik lábamra helyeztem a testsúlyt. Persze egyáltalán nem unatkoztam, sőt élveztem ezt az egész dolgot, hiszen biztos vagyok abban, hogy egyikünk se számított ezekre a dolgokra, amik körbe vesznek minket és még jobban ellöktek a valóságtól. De élvezem azt, hogy játszhatok vele és nem vagyok nyitott könyv számára.- Szerinted nem ismerlek, Darlin'? - nézek rá kíváncsian és állom a tekintetét. Soha se tudott teljesen belém látni és most se fog. Egy féloldalas mosoly jelenik meg az arcomon. Nem gondoltam komolyan az előbbi kijelentésemet, de talán ő mégis komolyan veszi. - Látom még mindig nem érted a tréfát ... -mondom neki kicsit komolyan, majd mélyen a szemébe nézek. Nincs mit titkolnom, hiszen soha se beszélek arról, amiről nem akarok. Arról meg, hogy nagyjából mit érzek úgyis tudja már, hiszen a levegő tele van azzal és szinte lök-lök egymáshoz mindent.Érzem a bizonytalan talajt magam alatt, hiszen fogalmam nincsen, hogy mi lesz a következménye annak, ha az ami a levegőben van elszabadul. Persze, tudni lehet, hogy mi fog történni, de az már sokkal érdekesebb, hogy azok után mi fog történni. Kisétálunk egymás életéből, mintha mi sem történt volna... Nem ezt nem hiszem, ahhoz túl erős ez a fura egymáshoz kötő erő, hiszen még a cserben hagyásom se tudta elszakítani, hanem sokkal inkább csak erősített a dolgokon. Talán tényleg minden rosszban van valami jó.
Figyelem őt és látom, hogy miközben engem figyel és bennem próbál olvasni, ő is a gondolataiba merül. Figyelem, s nézem őt és minden egyes apró szusszanására koncentrálok, mintha csak ezen múlna az életem, pedig úgy érzem, hogy most a kezében van az életem, hiszen eleve erősebb nálam, de az ösztöneink is kiszolgáltatottá tesz bennünket a másik számára, hiszen itt állunk a vágyaink által fűtött izzó levegőben. Ismerős ez a figyelés, hiszen amikor ápoltam őt, vagy csak szimplán nem tudtam aludni, akkor volt, hogy figyeltem őt és hallgattam a levegővételét, illetve a szíve ritmusát. Talán kicsit nyálasan hangzik, de egyáltalán nem az volt, hiszen függtünk egymástól, bármennyire is tagadjuk ezt. Össze voltunk zárva, s egymás kezében volt az életünk, hiszen mind a kettőnket keresték.
Nem értettem még mindig, hogy miért pont ma jelent meg. Talán az időjárás is rásegített, hogy felkavarja a múltat, hiszen az egész olyan volt kicsit, mintha a múltba cseppennénk bele, csak kicsit erősebb vágyakkal. Fokozott érzelmekkel, de még mindig ugyan olyan távolság tartó, s óvatosak vagyunk egymással szemben. Valószínűleg sok vámpír elmenekült volna, ha tudja, hogy egy mesmer van a házában, de én nem akartam. Nem tudtam, hogy miért jött, vagy mit akar tőlem, de látni akartam és bíztam az ösztöneimben, hogy még mindig nem bántana és nem lenne képes használni rajtam az erejét, hiszen korábban se tette meg.
Hallgatom őt, s közben kicsit elnevetem magamat, de ez sokkal inkább kicsit gúnyos nevetés. Mit is vártam tőle, hiszen soha se adott konkrét válaszokat, ha nem akart. - Minden információ hatalom, csak tudni kell jókor és jó helyen bevetni. - mondom neki egy vállrándítás keretében, hiszen sok évig menekültem és megtapasztaltam, hogy minden információ kincset ér, csak tudni kell, hogy mikor érdemes felhasználni.
És ezek a fuvallatok képesek egy-egy embert is egymáshoz sodorni. - folytatom tovább a gondolat menetét. - Talán nem hiszel bennünk, de még is hiszel, hiszen az információk is szavak, amit az áldozatok elcsiripelnek.. - mondom neki egy apró mosollyal az arcomon. Soha se vetettem meg a gondolat menetét, hiszen nem is állt annyira messze az enyémtől. Talán sokkal több közös vonásunk volt, mint az mi vala gondoltunk volna, hiszen nem sokat beszéltünk, de ha beszéltünk is, akkor elég volt egyetlen pillantás, vagy egy-egy fél mondtatt és tudtuk, hogy a másik mire gondol, vagy jobb, ha esetleg lelépünk és békén hagyjuk a másikat. Idegenek voltunk, de mégis tudtunk alkalmazkodni egymáshoz rövid időn belül.
Néha egy-egy szó, vagy egy-egy gesztus többet mond, mint milliónyi szó. -válaszolok neki, de még mindig őt nézem. Figyelem és végig pillantok rajta újra és újra, mintha még nem láttam volna elégszer. Majd a pillantásom újra megállapodik újra a szemein. - Nem gondolod? - kérdezek vissza újra, hiszen részben ez is a játék része. Nem mondjuk ki a dolgokat, csak beszélünk talán kicsit ködösen, érdekesen, majd újra kérdezünk. Biztos vagyok abban, hogy sejti, hogy mire gondolok, hiszen ő pontosan ehhez is ért, a tettek befolyásolásához, így neki pláne tudnia kell azt, hogy mennyire fontos egy-egy apró mozzanat. Elég egyetlen pillantás is, de persze nem nálunk, mi ahhoz túlzottan is rejtések vagyunk, még egymás számára, de pont ez teszi még érdekesebbé a dolgot. Soha se voltam közömbös mások számára, vagy valami vágyat, vagy gyűlöletet keltettem bennünk, de soha senki se maradt közömbös. Ehhez nagyon is értettem, de persze köszönhettem az alakomnak és az őzike szempárnak, amit kaptam a sorstól, de akár maga tudtam lenni az emberek rémálma is, ha okot adtak rá.Hallgattam őt, de gondolataimban már régen messze jártam, hiszen igaza volt, de nem csak ezt "adtuk" egymásnak, nem csak megőriztük egymás éberségét, hanem érdekes életet és gondolatok is. Miért lenne bűn, ha együtt élsz egy "félisten" alkatú pasival, akkor néha ábrándozni, főleg úgy, hogy érzed valamilyen vágy húzz téged felé. Ez még érdekesebbé tette az egész dolgot. Bólintottam arra amit mondott, hiszen már nem tudtam volna mit mondani. Igaza volt és ezt mind a ketten nagyon jól tudtuk, hiszen tényleg éberek maradtunk és figyeltünk. Talán ezért is sikerült mindenhonnan időben eljönnünk, hiszen mind a ketten más világból jöttünk és így még több információt tudtunk arról, hogy merre járnak az ellenségeink. Nem értettem, hogy miért érintettem meg őt és miért jöttem zavarba, hiszen én soha se jövök zavarba. Miatta jöttem volna zavarba? Nem, egyáltalán nem, hanem sokkal inkább attól, hogy az ösztöneim kezdenek eluralkodni rajtam.
Amikor meghallom a kérdését, akkor megjelenik egy kicsit talán ördögi mosoly az arcomon. Felpillantok rá, de még mind nem válaszolok. Megfordulok, a hátam a mellkasát érinti. Közel vagyunk egymáshoz, a levegő még forróbb lesz, majd egy picit lejjebb csúszok, majd ellépek tőle és közben az ajkamba harapok, persze ezt ő nem láthatja, hiszen még mindig háttal állok neki. Tudom, hogy nem vagyok közömbös számára, s biztos vagyok abban, hogy a kis játékom még inkább ezt erősíti, hiszen a levegő csak úgy izzani kezdett, olyan volt az egész mintha felrobbanni készült volna a levegő. Lassan, önelégült mosollyal fordulok meg és végig pillantok rajta.- Mert akkor már rég hallott lennék, s tudom, hogy nem vagyok közömbös számodra, nem olyan vagyok mint mások. - mondom neki komolyan, de még mindig mosolygok, illetve közben végig a szemét nézem. A szem a lélek tükre, de vajon a mi szemünk mihez tükör? A lelkünkhöz, vagy a pokolhoz? Nos, erre még én magam sem jöttem rá.
És mi lenne a tiéd? - kérdezek vissza és közben őt figyelem. Hiszen uralni akarjuk a másikat még se tudjuk, akarjuk a másikat mégis eltaszítjuk, mint valami kínzó játék. Kínzóan hatna tényleg? Nem, egyáltalán nem sokkal inkább növeli a vágyainkat, mintha csak erre mennék, hogy még nagyobb robbanjon a dolog, de ott lapul mögötte a félelem is talán, hisze mind a ketten "sérültek" vagyunk. Van mögöttünk szenvedés, árulás és sérelem is. És mind ezt fűszerezi a vágyaink, amint puszta jelenlétünkkel váltunk ki a másikból.
Nem érdekelt már semmi se, hiszen már elvesztettem a kontrollt és jól tudtam, hogy már esélyem se lenne visszanyerni, de nem is akartam. Úszni akartam az árral, érezni akartam az ajkainak gyengéd érintését a bőröm, érezni az érintését. Égtem a vágytól, minden egyes érintése az őrületbe kergetett, olyan hatást váltott ki belőle, mint még soha se. Nem akartunk egymástól elszakadni, de még mindig ott volt bennünk a dominancia is, hiszen uralni akartuk a másikat. És ez a dolog még érdekesebbé tette az egész dolgot, hiszen egyik pillanatban még te érezted gyengéd csókjait, őrjítő simogatását és izzó vágytól forró testét, majd másik pillanatban te adtad meg neki ugyan ezeket a dolgokat, de ezek még inkább növelték bennünk a vágyakat, a szenvedélyt. Hiszen amikor a másikat kényeztettük, akkor is elvettük azt amit akartuk, birtokolhattuk egymás testét és érinthettük. Figyeltem őt és láttam rajta, hogy tetszik az amit lát. Talán megérte húzni az időt és fokozni a vágyat, hiszen így még nagyobb lesz az élvezet, amikor közösen meglovagoljuk a vágyat és a gyönyört.
Nem habozok, hiszen csábítani akarom és még jobban fokozni a dolgot. Soha se akartam még senkit se ennyire elcsábítani, mint őt. Talán ezért is adok neki egy rögtönzött műsort, de közben végig őt figyelem. Csak rá koncentrálok, ami talán hiba, hiszen üldözött vagyok, minden esetben. Meg akarnak ölni, de most ez se érdekel, csak figyelem őt és látom a tekintetében, hogy egyre jobban fogy a türelme és élvezi azt ami lát. Olyan az egész, mint amikor az áldozat incselkedik a vaddal, s invitálja arra, hogy kapja el őt. Talán ezek lennék mi, az egyik pillanatban ragadozok vagyunk, a másik pillanatban pedig a csábító áldozat, de persze nem a szó szoros értelmében vagyunk mi áldozatok. Ez amolyan képletes dolog. Kíváncsi vagyok, hogy miként fog magához vonzani. Elkap, vagy az erejét fogja használni. Figyelem ahogyan közeledik felém, majd hirtelen elkap, de nem gyengéden. Érzem a birtoklási vágyat az érintésében és én ezt örömmel megadom neki. Ajkaink újra egymásba forrnak, miközben lábujjhegyre emelkedem, majd pár pillanattal később már a komódnál vagyunk.
Nem engedem őt, fogságban tartom a lábaimmal. Érezni akarom őt, nem akarom elengedni és ő készséggel megadja nekem azt amire vágyom. Érzem ahogyan "vonaglik" a combom között, hozzám dörgölődik és érzem a vágyát, de egyre jobban nő az én vágyam is. Érzem a kezeit, amint bebarangolják puha testemet. Érzem ahogyan a vágy egyre jobban a hatalmába kerít, de ő se adja meg nekem amire én vágyok, én se neki amire ő vágyik. Játszani akarok kicsit, kiélvezni minden egyese másodpercét ennek és fokozni a vágyát, ezért is takarom el a kebleimet előle a hajammal, hogy még tovább kelljen várnia arra a pillanatra, amikor érintheti a kerekded halmaimat. A fejem kicsit hátra csuklik, amikor a nyakamba harap. Talán ha más próbálta volna ezt, akkor már nem élne, de nem bánom, sőt élvezem, fokozza a vágyamat, hiszen én megízleltem az ő vérét és ő az enyémet. Ez kicsit talán bizarr, de jó értelemben, hiszen vámpír vagyok és a véríze tudom, hogy mennyire csábító, s mi mindenre képes. Érzem a nyelvének érzését és kínzó lassúságát, amivel még jobban megőrjít. Tagadni se tudnám, hogy mennyire élvezem, hiszen a testem elárul. Izzik, mint a parázs, vágyakozik az érintései után, hiszen minden érintése olyan, mint a drog a drogosnak. Érzem ahogyan egyre lejjebb halad, még egy pillanatra a levegőt is visszafojtom. Hátam a komódon pihen, a fejem hátra billen újra, így kicsit megemelve a testemet és nyelvének, fogainak elébe tolva kerekded halmaimat, a hajamba túrok és érzem a kínzó lassúságot, ami a szenvedéllyel van fűszerezve, majd egy halk, de annál vággyal teli nyögés hagyja el az ajkaimat. Szemeim lecsukodnak és teljesen elmerülök a vágyak tengerén. Érzem ajkainak őrjítő érintését, majd megérzem amint a kezei egyre lejjebb haladnak a hasamon, majd a csípőmön. Minden egyes érintése perzselő és őrjítő. Magával ragad a pillanat és érzem, hogy nem bírom tovább. Akarom őt, de hirtelen abba hagyja és érzem, ahogyan kiszakítja magát a fogságomból. Lassan felülök, hajam a mellkasomra omlik, takarva a halmaimat.
Nézem a látványt, s érzem, hogy ott akarok lenni, letépni róla a maradék ruha darabot, de nem teszem. Iszom a látványát és érzem ahogyan nő bennem a vágy. De nem mozdulok, önuralmat parancsolok magamnak akár mennyire is kínzó. A szemmel végig pillantok rajta, majd az ajkamba harapok, de a szemeimmel fogságban tartom. Tudom, hogy még jobban meg akar őrjíteni és sikerül is neki, de nem fogom olyan könnyen megadni neki. Lassan végig húzom az ujjamat az ajkamon, amit nem is olyan régen még az ő vérre festette pirosra. Lassan a kezemmel elindulok lefelé, de figyelek arra, hogy a hajamat ne söpörjem félre, de mégis úgy csináljam, hogy őt is az őrületbe kergessem. Amikor úgy érzem, hogy sikerült, akkor vámpír sebességgel előtte termek. Ajkaim az ajkaira tapadnak, nyelvünk örült táncra perdül.  Semmi finomság nincs a csókban, vad és követelőző, mint minden. Közben az ujjaimat kínzó lassúsággal húzom végig a mellkasán, majd a kezem megállapodik a nadrágja szélén. Nem nyúlok hozzá, egyszerűen a kezem csak lejjebb siklik, a nadrágja alá, de közben az ajkaimmal elindulok az állán át, a nyakára, majd a mellkasára, egészen addig, amíg nem hallom a nyögését. Ezek után ajkaim újra ajkaira tapadt és lassan, kínzó lassúsággal elkezdem megszabadítani a nadrágjától.

  ++Korhatáros tartalom++

Hűség, szerelem és árulás... Nos, ez a három dolog nagyon is összefér nálam, hiszen bízni valakiben és hűségesnek lenni valakihez, talán ez nem is létezik, mind csak a képzelet és a vágyak szüleménye. A szerelem hasonló, mint a hűség. Csak egy szó lett, minden jelentés nélkül. Számomra legalábbis már nem jelent semmi és ha valaki ezt mondaná nekem, akkor valószínűleg ott fordulnék sarkon és elsétálnék. Hogyan kapcsolódik ide az árulás? Nos, mi sem egyszerűbb, hiszen szeretsz valakit, vakon bízol, hűséges vagy hozzá, majd végül hátba támad és elárul téged. Talán az embernek nincsenek barátai, hiszen akivel több tíz évet együtt töltesz az is képes lenne téged megölni és a hatalmat választani helyetted. A helyet, hogy mellém állt volna, inkább ellenem fordult. Soha nem fogom elfelejteni az árulását és talán az lenne a legjobb, ha nem kerülne a kezem közé és soha többé nem látnám őt.
Ő miatta nem bíznék senkiben se? Ő tett ilyen gyanakvóvá? Talán igen, legalább is kicsit, hiszen annyira vak voltam, hogy majdnem a vesztemet okozta. Kis híján  meghaltam. Menekültem és túléltem, sok embert megöltem és mindent szinte tőle tanultam, majd azokat idővel tovább fejlesztettem, hiszen ezek a dolgok jelentették a túlélésem zálogát. Majd találkoztam vele, Bastienel. Nem ismertem mégis hozzá csapódtam. Apró bizalmat szavaztam neki, pedig ha sejtette, hogy ki vagyok, akkor még előnye is származhatott volna belőle. 
Bíztunk egymásban? Bíztunk, egy kicsit, hangyányit talán.  De soha se bíztunk úgy, mint egy normális ember tenné. Egyszerűen nem ment. Mind a ketten csalódtunk és talán pont olyan személytől akitől az ember nem várná. Soha se beszéltünk a múltunkról, de a viselkedése alapján talán őt is pont az a személy bántotta. Néha töltöttük együtt az éjszakát, de olyankor én se aludtam rendesen. Figyeltem és résen voltam, hiszen a halál listán voltam. Nem kellene élnem, de én mégis élek és sokan meghaltak a kezeim között a menekülésem alatt. Fogalmam sem volt arról, hogy mellette biztonságban lennék-e akkor, amikor megtalálnak és meg akarnak ölni. Ez soha se került szóba, hiszen azt se tudtuk, hogy mi van köztünk egyáltalán. Mi az ami összeköt minket és miért térünk vissza egymáshoz? Miért csapódunk újra és újra össze, egymáshoz? Miért menekülünk együtt, hiszen mind a ketten magányosak voltunk a magunk módján és talán még az együtt töltött idő alatt is azok voltunk.
Gondoltam rá az elmúlt időszakban? Igen, gondoltam, de akkor is gondoltam rá, amíg "együtt" voltunk. Nem érintettük egymást, nem mondtuk egymásnak, hogy valamit érzünk, de már akkor is volt köztünk valami. Ott volt a kémia, ott volt a sok lopott pillantás. De még se cselekedtünk. Sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy vajon hogyan alakultak volna a dolgok, ha akkor engedünk a vágynak és a szenvedélynek, ami itt most teljesen érezni lehet a levegőben. Hiába próbálnánk tagadni a dolgokat, hiszen szinte tapintani lehet a levegőben a szenvedélyt, a vágyat. Akkor is lehetett, de nem ennyire. Talán az idő jót tett nekünk, talán az események erre játszottak, hogy még inkább fokozza a vágyat és megtörténjen az ami elkerülhetetlen. Robbanjon és mindent elsöpörjön. Nem tudom, hogy miként tervezte az estét, mert egyáltalán nem számítottam rá, de nem bántam, hogy itt van. Nem volt minden jó a mi közös múltunkban, de ennek ellenére hiányzott az, hogy újra lássam őt, hogy újra lássam a jégre emlékeztető szemeit. Ezért se menekültem el, ezért is jöttem be, mert magam se tudtam, hogy mi fog történni, de nem érdekelt. Talán hiba volt, talán nem. Idővel majd megtudom.  
Nyakadba kellett volna ugranom? - kérdezek vissza kíváncsian és picit talán húzni is akarom őt. Soha se tartottam tőle, most talán kicsit, de ezt neki nem kell tudnia. Szerettem élcelődni, kihívó lenni és most se tettem másképpen. Kíváncsi vagyok, hogy ennyi év után milyen fogadtatásra számított, hiszen soha se ugrottunk egymás nyakába egy-egy különtöltött nap után. Mi talán ilyenek vagyunk, nem tudjuk igazán  kifejezni az érzelmeinket, vagy csak egyszerűen nem akarjuk.
És esetleg soha se fordult meg a fejedben, hogy először azt hittem te árultál el, hiszen mindig is sok információval rendelkeztél. - mondtam neki komolyan, s talán kicsit túl keményen is. Mélyen a szemébe néztem és nem fordítottam el a fejemet. Nem értetem, hogy tényleg mi zajlik most, hiszen soha se beszéltünk így egymással, illetve soha se beszéltünk túl sokat. Most mégis figyeljük egymást és olyanokat monduk, amiket talán korábban soha se mertünk volna egymásnak mondani,. Elárultam őt? Igen, azt hiszem tényleg megtettem, de nem azért, mert én így akartam, hanem azért mert a sors így hozta. Be is vallottam ezt és még bocsánatot is kértem és ezt egyedül csak neki mondtam még. Nem szoktam a szavakkal dobálozni, hiszen megtanultam, hogy sok embernek nem jelentenek semmit se, de nekem igen. Ezért is fontolom meg azt, hogy kinek mit mondok...
Figyelem őt és próbálm megfejteni, hogy vajon mire gondolhat. Miért nem ölt még meg, ha nem bizik bennem. Talán mégis bizik bennem, vagy csak egyszerűen van valami ami visszatartja ettől. Figyelem és nem tagadom, hogy tetszik a látványa és minden egyes vonása, hiszen mindig is jó külsője volt. A sebhej se zavar az arcán, mert így még különlegesebb. Még egyedibb lett, mint eddig. Még mindig vonzónak találtam őt, s ezt biztosan ő is tudta. De jól láttam rajta, hogy én se vagyok neki közömbös, de még se lépünk. Csak állunk és nézük egymást. Soha meg se fordult a fejedben? -nézek rá kicsit döbbenten és csodálkozva. Ha akarnám se tudnám tagadni a meglepettséget, hiszen mind a ketten a túl élésért küzdöttünk és jól esett az, hogy soha se akart feldobni. Magam sem értettem, hogy miért, de örültem annak, hogy annak ellenére, hogy nem ismert soha se igazán még se gondolt erre, vagy legalább is nem tette meg. - Értem. - mondtam neki az információ dologra, de még mindig álltam a tekintetét.
Értem. - ráztam meg a fejemet, majd egy kicsit felnevettem. - Talán az sokkal érdekesebb, hogy nem bíztunk egymásban mégis együtt éltünk félig meddig? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd közelebb sétáltam hozzá. A hajammal kezdtem el babrálni zavaromban és idegességemben. A kezemet a mellkasára raktam és magamat se értettem, hogy miért cselekedtem így, egyszerűen most mindent csak ösztönösen tettem minden gondolkozás nélkül. - Biztos vagy te abban, hogy nem bíztunk egymásban? Talán legbelül mégis csak bíztunk kicsit és reménykedtünk... - közben felpillantok rá. - Most is itt vagyunk, de még se akarjuk a másikat megölni..  - folytattam, majd félre pillantottam és arrébb léptem. Nem akartam tolakodó lenni, egyszerűen csak amit gondoltam azt kimondtam és azt tettem, amit az ösztöneim súgtak. Pedig már így is eléggé izzott a levegő, a ki nem mondott és a ki nem fejezett dolgok miatt.
Ez maradjon az én kis titkom. - mondtam neki egy önelégült mosollyal és figyeltem őt. Tetszett az amit láttam. Hiszem jól hallottam és láttam is azt, hogy hatással vagyok rá. Vajon minden nő ekkora hatást képes rágyakorolni, nem hiszem. Ez valami egyedi és különleges dolog volt, ami köztünk volt, hiszen még egyetlen férfi se volt ilyen hatással rám, mint ő. Talán ez a dolog kölcsönös volt. Figyeltem őt és nem szólaltam meg. Látom rajta, hogy újra a gondolataiba merül, talán ezért se mozdulok. Nem akarom megzavarni őt, de most tudni akarom, hogy mi jár a fejében. Régebben nem érdekelt és elfogadtam azt, hogy van külön-külön kis életünk, de most másabb volt a dolog. Annyi év után újra megjelent és sok minden változott, talán minden, hiszen a vágyaink és az elfojtott indulatok csak nagyobbak lettek. Végül megszólal és azt ébreszt el engem is.
Hirtelen visszakerülök a valóságba. Hallom a hangjában azt, hogy akar engem, de vajon képes most is türtőztetni magát? Képes megállni azt, amire annyira vágyik? Képes lenne megtagadni saját magától? Figyelem őt, illetve minden apró kis mozdulatát, de amit látok az csak egyre jobban növeli a vágyat bennem. Olyan az egész, mint amikor a tűzre olajat öntetének. Nem oltani akarja, hanem azt, hogy még nagyobb lángra kapjon. Látom, hogy a tekintetemet fürkészi, de vajon mit lát benne? Látja azt, amit én érzek, azt amit ő sugározz felém. Mind a ketten közelebb megyünk egymáshoz, nem akarjuk csillapítani, vagy már nem is tudnánk azt, ami legbelül zajlik.
Érzem a gyengéd simogatását, az érintését, illetve a közelségét, amik még jobban megőrjítenek. Talán most abba kellene hagyni ezt, mert utána már nem lesz visszaút. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz a következménye annak, ha szabadra engedjük a bennünk rejlő dolgokat, de nem akartam gondolkozni, egyszerűen csak meg akartam kapni azt amire vágytam most. Őt akartam és éreztem, hogy is ugyan ezt akarja. Játszottunk egymással, amivel még jobban növeltük a szenvedélyt, hiszen a csókjaink összeforrtak, majd elszakadtak egymástól. Majd újra egymásra találtak az ajkaink és még követelőzőbbek lettek. Testünk egymásnak feszült, s egy pillanatra se engedtük el egymás, ha igen, akkor hamar visszarántotta a másik fél a másikat. Nem szakadhatunk el egymástól, hiszen végre ott volt az amire mindig is vágytunk. A szenvedély  egyre nagyon és nagyobb lángokra lobbant és semmi se állhatott az útjába, még holmi bútor darab se. Törtünk és zúztunk, de mit se érzékeltünk belőle. Csak ő és én voltunk, minden megszűnt. Rá fókuszáltam és arra, ami a levegőben volt, mert a a levegő is egyre forróbb lett. Olyan volt  ez az egész, mintha már semmi se tudná eloltani.
Nem nagyon láttam még őt mosolyogni, de most újra láthattam azt az elképesztően magával ragadó mosolyát. Nem érdekelt, hogy megszakította a csókot, hiszen ott volt a testem és azzal fokoztam a dolgot, hiszen jól tudtam, hogy hatással vagyok rá, ez most már nyilván való volt. Mindkettőknek erős a jelleme, így nem csoda, hogy a helyzet állandóan változik, egyszer ő ural engem máskor meg én őt. Nem érdekel semmi se, egyszerűen csak birtokba veszem a testét ajkaimmal és kezeimmel és élvezem minden egyes másodpercét ennek. Élvezem a látványt amit nyújt és látom rajta, hogy ő is többet akar belőlem. Többre vágyik, de nem könnyítem meg a dolgát, miért is tenném? Eddig se volt semmi se könnyű egyikünknek se, neki kell megszabadítania attól, amit nem akar rajtam látni. Figyelem őt és az ajkait újra birtokba veszem. A csókja mézédes, amit a vére fűszerez, de ez se zavar engem, hiszen a vér az ami megrészegít még jobban. Közben érzem az érintését, amint a pólóm alá csúsztatja a kezeit. Hidegek, jég hidegnek érzem őket, de ez nem csoda, hiszen a testem szinte lángol a vágytól és a kéjtől. Érzem amint a fogai az ajkaimat és a bőrömet harapdálja gyengéden, de nem érdekel, sőt még élvezem is azt amit csinál.. Majd egy hangos szakadás hallatszik és a pólóm ketté szakad. Egy pillanatra ellököm magam a faltól és a mellkasának esem, majd a fogaimat végig húzom a nyakán, majd az ajkaimmal kényeztetem őt ugyan ott, ahol nem régen még a fogaimat érezte. De nem tart sokáig, hiszen újra fordítok a helyzeten. A kezeimmel a kezeit a falnak szegezem és közben vadul megcsókolom őt, nyelveink újra táncra perdülnek, majd elindulok az állán át a nyakára, majd amikor úgy érzem elértem a kíván hatást hátrálni kezdek.
Nézem őt egy féloldalas mosoly kíséretében, majd még egy lépést hátrálok és elkezdtem levenni azt ami még maradt a fölsőmből. De közben végig őt néztem és a hatást, amit az apró kis rögtönzött műsorommal váltok ki, hiszen akár csak simán is ledobhattam volna, de nem így tettem. Eddig is volt egy játék az egészben, amivel a másikat még jobban húztuk, így folytattam tovább azt, amit elkezdtem. Lassan végig nyalom az ajkaimat, így a vérre ízét újra érzem. A kinti fényeknek köszönhetően félhomály van, de ez talán még kedvez is az egész dolognak, hiszen még sejtelmesebbé teszi az egészet. Várok és figyelem őt. Nem mozdulok. Majd egyszer csak utánam kap és magához ránt. Nem ellenkezem, kezem a mellkasán pihen, hiszen tompítani akartam az ütközést, de már csak arra eszmélek, hogy a falhoz nyom újra és az ajkai újra az én ajkaimra tapadnak, majd ezek után érzem amint a tekintete perzseli az így is lángoló testemet. Hallom a sóhaját, mire az ajkamba harapok egy mosoly kíséretében, de a következő pillanatban már felkap és a keze a fenekemen pihen. Én se habozok tovább, a lábaimat szorosan a dereka köré fonom, így még közelebb érezve őt. Fölé tornyosulok most, mire az ujjaim újra a hajába túrnak és vadul megcsókolom. Vágyom rá, akarom őt, de az biztos, hogy ez nem pár perces dolog lesz. De egyáltalán nem bánom, hiszen egyre jobban érzem azt felszínre törni, amit elnyomtam azóta magamban, hogy találkoztam vele.
Pár pillanattal később a komódon találom magamat, de továbbra se engedem őt el a lábaimmal. A hátam a komódon pihen és ő fölém hajol. Érzem az ajkainak az érintését amint a nyakamtól elindul lefelé. Testem kicsit megemelkedik,a fejem hátra csuklik és egy nyögés hagyja el ajkaimat. Érzem gyengéd, de perszelő simogatását a csípőmnél, ami még inkább fokozza bennem a vágyat. Érzem csípőjét, amint az enyémhez dörzsöli. Annyira intenzív minden, hogy úgy érzem nem bírom tovább. Érzem amint a melltartómat próbálja meg kikapcsolni, de most még az se érdekelne, ha azt is letépné rólam. Fejét felemelem és újra birtokba veszem az ajkait, amíg próbál megszabadulni attól az egyetlen ruhadarabtól, ami még fölül takar. Majd amikor sikerül megszabadítania tőle, akkor a hajam a kebleimre omlik, így rejtve el a kíváncsi tekintett elől magukat. A kezemmel újra a hajába túrok, majd végig húzom a hátán az ujjaimat, mire újból a hátam a komódra dől. Felpillantok rá és biztos vagyok abban, hogy a tekintetem vággyal teli, ha akarnám se tudnám tagadni, de nem is akarom tagadni. Lábaimmal még közelebb húzom magamhoz és érzem a domborodó ágyékát, ami még inkább növeli benne a vágyat iránta.

  Önző lennék azért, amiért nem bízok senkiben se? Szörnyeteg lennék azért, mert senkit se engedek közel magamhoz? Nem hiszem, inkább csak realista vagyok, hiszen tudom, hogy az emberek önzőek, maguknak valók. Tudom, hogy még a szerelem se számít, egyedül a hatalom és a pénz számít, semmi más. Megtanultam a leckét a saját káromon, hiszen pontosan az a személy árult el, akit tiszta szívemből szerettem, a szerelmem. Megbíztam benne és támogattam őt mindig, segítettem neki, hogy a céljait elérje, majd amikor én ott akartam hagyni a sötét fae-t és a magam ura lenni, nem pedig parancsra ölőgép, akkor még ő is ellenfordult. Meg akart ölni, mert ezt kapta parancsnak. Sokat tanultam tőle, a ravaszságot is, s talán ez mentettem meg az életemet. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik, de megtörtén. Láttam, hallatottam, hiszen ott voltam. Talán ezt tett még önzőbbé, hiszen megtanultam a leckét, hogy soha senki be se bízz, mert a bizalom akár a veszted is lehet. Ezek után eltűntem és soha többé senki se kerestem. Egyszerűen nem akartam találkozni vele, mert akkor talán én ölném meg azt a személyt. Azóta pedig néha menekülők, de élem az életemet. Nem hátrálok meg, csak néha a könnyebbik utat választom, hiszen az életemet nem adom egy könnyen.
Soha se zavart az, hogy amíg "együtt" voltunk másokkal is volt, hiszen én senkije se voltam. Nem is akartam megmondani neki, hogy mit tegyen. Néha már azt hittem, hogy vissza se fog jönni, de mindig vissza jött előbb vagy utóbb. Persze sokszor voltam ideges miatta, hiszen képes volt napokra eltűnni szó nélkül és ilyenkor legszívesebben lekevertem volna neki egyet. Miért éreztem így? Miért voltam mérges és indulatos ilyenkor? Magam sem tudom, hiszen tényleg semmi nem volt köztünk, nem volt a barátom és én sem voltam a barátnője, de mégis valami vonzott felé, volt valami ami miatt mellette maradtam, de erre a mai napig nem tudom a választ. S kémia ehhez kevés lenne, hiszen akkor már valószínűleg egymásnak estünk volna és pá-pát intünk egymásnak, de nem így lett. Tiszteletben tartottuk a másikat, nem kényszerítettünk senkire semmit se és uralkodtunk önmagunkon, pedig mind a ketten erős egyéniségek vagyunk.  Mégis jól megvoltunk és segítettük egymást, aztán egy szép napon minden megváltozott.
Rám találtak és nem mehetettem vissza, őt se találtam már sehol se így nem maradt semmi más, mint lelépni. Megértem, hogy hibáztat érte, de soha se meséltem el neki a teljes történetet és nem is fogom. Elmondtam neki a lényeget és nem látom már értelmét se annak, hogy tovább beszéljünk erről, hiszen a múltat már úgy se lehet megváltoztatni. Fogalmam sem volt, hogy még bízik-e bennem vagy már egyáltalán nem. Nem akartam őt bántani, mert talán ő volt az egyetlen személy, akiben valamennyire megbíztam, de talán ezt se kellett volna, hiszen csapdába esett miattam. Mind a ketten ismertünk az üldöztetés és a menekülés dolgot, hiszen egyikünk se volt könnyű és hibátlan múltja, de még se beszéltünk erről. Nem faggattuk a másikat és tiszteletben tartottuk egymást, pedig két idegen voltuk egymás számára, vagy talán annyira még se...
Figyeltem őt és láttam rajta, hogy ő is mélyen a gondolataiba merül. Tényleg képes lenne bántani? Megváltozott volna?Tudtam, hogy hibáztam és jobban kellett volna őt keresnem, de féltem. Féltem legbelül, hogy esetleg ő adott fel. Miatta találtak rám és ez a gondolat megrémített, mi van ha félre ismertem. Nem olyanok voltunk, mint két normális ember, hanem kicsit meggyötört, üldözött vadak, de még is mindig mindent túléltünk. Egyikünk se mondta ki soha se, hogy hibáztat-e valakit azért, hogy ilyen lett, soha se beszéltünk a múltról. Egyszerűen csak szerettük egymást, vagy talán nem is ez a legjobb szó. Megvoltunk egymással, volt egy kémia közöttünk és ennyi. Bízni? Nem, nem igazán bíztunk, hiszen mindketten óvatosak voltunk és figyeltünk arra, hogy csak egy apró darabot adjunk magunkból.
Fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz annak a következménye, hogy hirtelen megjelent. Pár év eltelt az utolsó találkozásunk óta, de kémia, a vibráló levegő még mindig nem szűnt meg. Sokkal erősebb volt és ennek meg kellett volna rémisztenie. Talán féltem kicsit, hiszen akár rosszul is elsülhet a dolog, akár engedjük, akár nem az érzelmeinket a felszínre törni. De legbelül nem féltem, kíváncsi voltam. Tudni akartam, hogy mi az a dolog ami minket ennyire összeköt, mi az a titokzatos erő, ami miatt ennyire erős a kémia még a történések után is.
Én most is bízom benned. - mondtam neki habozás nélkül. Ezért is léptem be az ajtón, ezért se menekültem el, hiszen jól tudtam, hogy mit tettem, de még se menekültem. Látni akartam őt, hiányzott még akkor is, ha én ezt soha se vallottam be magamnak. - Szóval te már nem bízol bennem.... - mondtam kicsit halkabban, de végig őt néztem. Látni akartam a szemét, az arcát és azt a kifejezést ami az arcára ül ki. Tudni akartam, hogy tényleg nem bízik-e bennem, de ha nem bízik, akkor valószínűleg megölne, hiszen tartania kellene attól, hogy baja esik újra. Figyeltem az izmait amik feszültek amikor összefonta maga előtt a karját. Ismertem már ezt a tekintetet és testtartását. Ki akar zárni, el akar zárkózni. Hiába nem voltunk egy pár, együtt éltünk és mint mindenkinek nekünk is voltak néha rosszabb napjaink, amikor néha kicsit szavakkal leharaptuk egymás fejét, de soha se használtuk a képességeinket. Nagy volt az önuralmunk, de vajon meddig lesz önuralmunk? Meddig bírjuk ezt?
Ebben biztos vagyok... - mondom neki halkan és közelebb lépek felé. Biztos vagyok abban, hogy bármire képes lenne másokkal szemben, de itt csak egy kérdés van. - de mire lennél képes, ha rólam van szó? - nézek fel rá kíváncsian, hiszen megpróbálhat besorolni a mindenki közé, de akkor se fog tudni. Nem vagyok mindenki, hiszen akkor már réges-régen nem élnék, illetve most sem cseverésznénk, hanem kínozna engem.
Nem volt okom rá, hogy megtegyem. - mondtam neki lazán, pedig talán nem kellett volna ennyire lazán kezelnem ezt a dolgot, hiszen mégis csak miattam esett baja, de akkor se tudok ezen változtatni már. Nem volt okom arra, hogy megtegyem. Semmi előnyöm nem származna belőle. - Pontosan, illetve meddig szeretnél még a múltról beszélni? Arról amin már nem tudunk változtatni? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen nem értettem, hogy miért rágódik ezen ennyit. Úgyis tudja, hogy mit akar cserébe, vagy talán ennyire másabb lennék, mint a többiek, hogy nem tudja mit gondoljon, vagy mit is tegyen velem?! Figyeltem őt, s minden apró mozdulatát. Aprót az ajkaimba haraptam és félre pillantottam, a karomat lazán lógattam magam mellett. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene még tennem. Pár másodperc múlva rá pillantottam és vártam. Nem tudtam, hogy mit fog tenni, de akkor se akarok elmenekülni. Belefáradtam az állandó menekülésbe, talán ezért is jöttem ide vissza, hiszen senki se fog megvédeni. - Ténylegesen valaha bíztál bennem? Bíztál úgy, hogy az életedet is rám bíztad volna? Ha igen, akkor nem tűntél volna el napokra is szó nélkül. - mondtam kicsit hangosabban. Magamat se értettem, hogy mi történik velem és miért akadok ki ilyeneken, hiszen nem voltunk egy pár, de mégis rosszul esett, mert minden ilyen alkalomról azt hittem, hogy szó nélkül eltűnik vagy éppenséggel feladd és nem sokára a vég utol ér. Nem értettem, hogy mi történik velünk, hiszen soha se beszélgettünk még így? Ennyire őszinték se voltunk a másikhoz. Vajon mi történik velünk? Mi változott, felszínre tör az összes érzés és robbanni fogunk? Nem tudtam, de nem is akartam ezen agyalni.
Nem válaszoltam arra amit mondott, hiszen értelmetlen lenne boncolgatnunk a múltat, a tetteinket, mert mind a kettőnél van ok arra, hogy miért üldöznek. Más az ok, de még se annyira távoliak. Őt se védené meg senki se, ahogyan engem se. Mind két helyen megvetnek és megölnének legszívesebben, de én mégis itt vagyok, a pokol melegágyában. Nem akartam erről többet beszélni, nem akartam az üldöztetésre, a menekülésre gondolni, hiszen egyik se volt szép és jó emlék.
Figyeltem őt és a jeges szemeit, de soha se zavartak. Még különlegesnek és szépnek is találtam ezt a szempárt. Soha nem láttam még ilyen színű szemet, s talán többet is árulkodott, mint az valaha gondolta volna. A tekintete valószínűleg nem keltett más emberekben melegséget, de benne igen. Nem féltem tőle, nem éreztem a hidegséget, amit a fagy, a jég jelentene. Talán a köztünk lévő kémiának, az állandóan izzó levegőnek köszönhető. Szerettem vele lenni, mert izgalmas volt és maga volt a kaland, hiszen egyikünk se mert kockáztatni, vagy esetleg lépni. Egy csók volt és ennyi, nem mertünk engedni az érzelmeinknek, de vajon meddig leszünk képesek uralkodni magunkon?
Soha se voltál senkivel se olyan, mint amilyen velem voltál Bas.. - néztem mélyen a szemébe és közben suttogva ejtette ki a szavakat. Idegen voltam számára, egy nő voltam, de mégis mellé szegődhettem. Nem lett volna közelető neki megengednie, de mégis megtette. Az első pillanattól kezdve volt valami  megfoghatatlan közöttünk. - Soha se menekültem előled. - mondtam még mindig lágy és gyengéd hangon. Éreztem a hangjában, hogy a közelségem nem hagyja hidegen őt. Vágyakozik után, mint én utána. Talán ez mindig is így lesz, hiszen mindig is hatással volt rám, hiába nem mutattam azt, hogy így van. Egyszerűen csak túl sok volt az érzelem és az indulat, illetve a szenvedély, amit egymás iránt éreztünk, így a levegő is egyre forróbb lett.
Érzem az érintését, a közelségét és minden egyes heves szívverését. Játék, játszunk egymással, de ez olyan fajta játék, ami veszélyes tud lenni, hiszen ezzel csak a vágyainkat növeljük. Mindketten tudjuk, hogy veszélyes, de még se bírunk ellenállni. Érzem az ujját, amint végig húzza az ajkamon, érzem gyengéd, mégis férfias "ölelését", hiszen nem enged. Közel tart magához és végül én adom meg magamat. Feladom a játékot és engedem, hogy az ész és értelem fölött minden elfojtott vágy átvegye a hatalmat. Nem akarok gondolkozni, nem akarok várni, egyszerűen csak érezni akarom őt. Először gyengéden, játékosan csókolom meg őt, majd amikor biztos vagyok benne, hogy benne van a játékban a csók egyre hevesebb lesz. A nyelveink összefonódva és együtt kelnek táncra.  Érzem az érintését, amint birtokba akarja venni a testemet, megadom neki amit akar, hiszen ez az amire vágyom. Érzem az érintését, a kezét a testemen. A kezemmel újra a hajába túrok, a testemet szorosan az övéhez préselem, hiszen érezni akarom a vágyat, ami sugárzik belőle szükségem van rá. De nem sokáig élvezhetem, hiszen ellök, eltol. A fölsője darabokra szakad a kezem között, hiszen a kezemmel még utána kaptam. Nézem meztelen első testét, ami még mindig ugyan annyira tökéletes, mint régen volt, de nem sokáig élvezhetem a látványt, hiszen egyből vissza is ránt és ajkaink újra egymásba fonódnak. Érzem az érintését a felsőm alatt, nem állítom meg, talán ha másról lenne szó, akkor megtenném, de most nem bírok gondolkozni. A józan ész felett nyert a szenvedély és az elfojtott vágyak.
Nem sokkal később arra eszmélek, hogy a hátam a falnak csapódik. Éreztem, amint levertünk jó pár dolgot közben, de minden annyira gyorsan történik. Nem régen, még az asztalnál, majd a szekrénynél voltunk, most már a falnál vagyunk. Majd neki mentünk a kanapénak, de még akkor se engedtük el egymást, olyan volt az egész, mintha összeforrtunk volna, erős karjai végig tartottak és egy másodpercre se engedett el. Érzem a gyengéd simogatását, a kezemmel gyengéden simítok végig a meztelen felső testén és közben viszonozom a csókját. Érzem a vére ízét, de nem zavar, sőt egyre jobban kívánom őt. A vére, a csókjai és az érintése teljesen magával ragadott. Érzem, hogy többet és többet akarok belőle, ajkaimmal elindulok a nyaka vonalán lefelé, majd a mellkasához érik. Pár apró csókot kap tőle, s közben a hajába túrok. Érzem amint a kezeivel elengedd és a falnak támaszkodik, érzem a vére csábító illatát, így az ujjamat végig húzom az alsó ajkán, majd lenyalom a vért. Figyelem őt, s várok. Érzem ahogyan a csípője nekem feszül, érzem a lüktető vágyat az ereiben és a csípőjénél. Nem mozdulok, csak nézem őt és állom a tekintetét. Legszívesebben neki esnék, de nem lehet. Figyelem és várok, közben a testemet hozzá nyomon, majd a falhoz préselem magamat, majd újra hozzá.
Mert ott hagytam őket... - suttogom neki, mert nehezen megy a beszéd. Nem bírok beszélni, hiszen az érintése és az előbbi dolgok teljesen magába szippantottak. Be se tudtam fejezni a mondandómat, hiszen ajkai újra rátaláltak az enyémre. Viszonoztam minden egyes csókját és a nyelvünk újra táncra kelt. Érzem az ajakit, apró harapásait a bőröm és a hozzám feszülő csípőjét. Fejemet oldalra billentem kicsit és egy apró nyögés hagyja el a számat. Kezem végig siklik a fedetlen hátán, majd a nadrágja szélén megállapodik, amikor egy újabb  szenvedélyes sóhaj hagyja el az ajkaimat az érintésének következtében. Megőrjít és ezt ő pontosan tudja.  Érzem őrjítő érintését a derekamon, majd az kezét amint egyre följebb csúszik. Érzem a nyakamon, de még se félek. Nem félek attól, hogy bántana. Állom a tekintetét, s közben a kezem a nadrágjával játszadozik. Türelem játék, hogy vajon melyikünknek lesz több önuralma, talán egyikünknek se, hiszen ennyire messzire mi se mentünk még el soha se. Várok és figyelem a mozdulatát, a légzését, majd egy idő után elkapom őt és fordítok a dolgon. Ő kerül a falhoz, én pedig elé. Nézem őt, közelebb hajolok hozzá, ujjaimat végig húzom gyengéden a mellkasán és közben végig őt figyelem. Gyengéden megcsókolom őt, majd egy aprót az alsó ajkába harapok. Érzem a vére ízét, ami mámorítóan hat rám, majd ezek után hátrálok pár lépést. Érzem amint egy két levert dolog ropog a lábam alatt, de nem érdekel. Őt nézem és várok. Kíváncsi vagyok, hogy bírja-e türtőztetni magát, hiszen még a fölsőm is nekem kedvez, mert egy két helyen már kicsit szakadt.  

  Tudtam jól, hogy bízni és érzelmesnek lenni, akár az életembe is kerülhet, vagy az ő életébe. Fura, de soha se akartam, hogy bármi baja legyen, de még is egyedül hagytam. Magár hagytam és a gyilkosok kezére adtam, amikor engem akartak. Talán tényleg túl önző lennék vagy csak megtanultam a leckét?! Az élet nehéz és az élet leckéi pedig még nehezebbek, a túlélésért bármire képesek vagyunk, mint a hatalomért. Én nem vágytam hatalomra, csak a magam ura akartam lenni, amit mellette meg is találtam. De vajon képes lennék szeretni őt, képes voltam? Fogalmam sincsen, hiszen a szerelem számomra halott dolog volt, ilyen téren jégből volt a szívem, hiszen akit szerettem megbízták, hogy öljön meg és ő majdnem meg is tette. Én pedig annyira naiv voltam, hogy nem láttam a dolgokat, csak amikor már majdnem késő volt és az életemmel fizettem volna. Gondolj, amit szeretnél, de talán én ilyen téren szívem jégből van, hiszen nem akarok ostoba lenni, aki az érzelmeit előtérbe helyezi a józan eszénél és végül meghalna emiatt. De ő másabb volt, az első pillanattól kezdve. Nem olyan volt, mint a többi lény, ember és fae. Sebzett volt úgy, mint én. Szabad akart lenni és a maga ura lenni, pontosan úgy, mint én. Talán emiatt vonzódtam hozzá, először a kíváncsiság hajtott és szükségem volt valakire a hosszú menekülés után, de azután egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Megfogadtam, hogy soha se fogok senkit se közel engedni, de mégis megtettem, persze csak mértékkel.
Sok időt, de még se eleget töltöttünk együtt. Óvatosak voltunk mind a ketten, de mégis valamennyire közel engedtük a másikat. Két sebzett és üldözött személy voltunk, akik egymásban megtalálták a hasonlóságot és az ellentéteket. Mind a ketten rejtélyesek voltunk, talán csak azért, mert féltünk, hogy a másik talán hátba támadta, de az is lehet, hogy csak ezzel akartuk fenntartani a másik érdeklődését. Együtt szálltunk meg különböző helyeken, bejártuk a világ egyes pontjait együtt, illetve az ő házában szálltunk meg. Néha napján egy-egy lopott pillantással néztünk egymásra, de amikor a másik észrevette elfordítottuk a fejünket, mintha féltünk volna attól, hogy a másik rájön, hogy többet érzünk iránta. Az egész olyan volt, mint manapság két tinit néznél. Kedvelik egymást, de még se mondják meg a másiknak, csak figyelik egymás minden apró mozdulatát és néha találkozik a tekintetük, de olyankor egyből másfelé pillantanak.
Igaza volt ebben, hiszen régebben tényleg kifejezetten kerestem a társaságát, vágytam rá, még akkor is ha ezt nem vallom, vallottam be magamnak. Most mégis hátráltam, vajon tényleg félnék tőle, vagy csak esetleg magamtól félek, hogy a sok-sok elnyomott érzés a felszínre törne, hiszen éreztem, hogy a kémia még mindig meg van közöttünk. Meddig bírjuk ezt a dolgot, meddig bírunk parancsolni az érzéseinknek, a kémiának? - Igen, régebben kerestelek, de most nem tudom milyen szándék vezérrel téged. - mondtam neki még mindig határozottan, pedig már régen nem voltam az. Egyszer már sikerült összezavarnia, aminek az lett a következménye, hogy felszínre tört egy apró darabja a köztünk lévő kémiának. Persze ez csak egy csók volt, de két sebzett szívű ember között már ez is soknak számít, hiszen nem csak játék volt, hanem valóság és valódi érzelem lapult mögötte.
Meddig lennél képes elmenni, hogy válaszokat kapj? - kérdezem tőle kicsit kihívóan, soha se voltam az a személy, aki megrettenne a szavaitól. Érdekelt nagyon is, hogy képes lenne-e rajtam alkalmazni az erejét, vagy szabad akaratom még mindig megmaradt. Figyeltem őt, s a koncentráltam minden egyes apró kis zajra, hiszen éreztem, hogy nem vagyok számára se közömbös. Én vagyok az a személy, aki akarja őt úgy,mint ő engem, de még se kaptuk meg egymást, mintha ezzel is csak a másik közelségét akarnánk megtartani. Álltam a tekintetét és figyeltem őt. Nem fogok megfutamodni bármi is lesz ennek a vége, de azt már megtanulhatta, hogy soha se voltam könnyű esett és ezek után se leszek az.
Tudod néha az apró dolgok jelentik a kulcsot másokhoz. - mondtam neki komolyan, de mégis higgadtan és lágyan. Talán nem tártam neki ki magamat, de mégis közel engedtem magamhoz valamilyen szintem és ha nem is teljes mértékben nyíltam meg neki, apró dolgokból tudott volna olvasni.- Ha szerettelek volna feladni, akkor egyből megteszem, nem vártam volna ennyi ideig. - tettem hozzá kicsit halkabban, hiszen tisztán emlékszem arra, hogy amikor sebzetten tért haza, akkor segítettem neki ellátni a sebeit, vigyáztam rá és ápoltam őt, ahogyan ő is engem. Mind a ketten heves természetűek voltunk és sokszor kerültünk bajba, de olyankor ott volt a másik és számíthattunk egymásra. Nem volt senkim se, de mégse voltam egyedül, amikor vele voltam. Ott volt közöttünk valami fura, megfoghatatlan dolog, ami most is benne van a levegőben. Még mindig érezni lehet a kémia hatását és még valami van a levegőben, de fogalmam sincsen, hogy mi lehet az. Talán a veszély, talán veszélyesek vagyunk egymásra, hiszen mindkettőnkre vadásznak.
De talán nem csak ilyen téren lennénk veszélyesek egymásra, mindketten elfojtjuk az érzéseinket, mi történne akkor, ha szabadra engednénk? A harag, indulat, szenvedély és a kémia együttesen robbanna, nem csak a környezettünk pusztulna el, hanem talán mi is. Persze, nem a szószórós értelmében, de az biztos, hogy pusztító hatású lenne. Sokszor gondoltam rá, sokszor vágytam arra, hogy megérintsem, érezzem érintését, de még se léptem, még se engedtem a csábításnak, talán féltem a következményektől.
Nem szokásom a tetteimet megmagyarázni, ennyire már ismerned kellene. - összefontam a karomat magam előtt és úgy néztem rá. - Mégis megtettem és ez már csak rajtad múlik, hogy elhiszed vagy nem. - szúrtam még oda neki, hiszen nem fogok esdekelni, se esküdözni neki, hogy ez az igazság, vagy bocsájtson meg. Egyszerűen az nem én lennék. Szerettem manipuálni az embereket, de vele teljesen másképpen viselkedtem. Ha eltűnt aggódtam, s talán attól féltem, hogy meghalt, majd hazatért sebzetten és szó nélkül gondját viseltem. Ha nem is avattam be az életem minden egyes apró kis részletébe, vele legalább őszinte voltam és ha erre még nem jött rá, akkor nem most fogom erről győzködni őt. -Születés? - ráztam meg a fejemet.- Nem dönthetünk arról, hogy hova tartozunk, mert így is, úgyis üldözni fognak minket. Téged azért ami vagy, engem pedig azért amit tettem. -mondtam neki ridegen és minden érzelem nélkül. Ebben biztos voltam, hogy mi mindig is fekete bárányok leszünk, csak teljesen másokból. Szabad akartam lenni és a magam ura lenni, egyedül csak erre vágytam, de egy vámpír nem sokat tud kezdeni egy mesmerel szemben, vagy legalábbis nehezen, hiszen lehetsz gyors és cseles, de az nem biztos, hogy elég lenne ahhoz, hogy legyőzz egy mesmert.
Néztem őt, de nem bírtam kimondani újra azt, hogy sajnálom. Egyszer már megtettem és nem az a fajta vagyok, aki ezt a szót használja. Talán egyszer használtam ezt a szót egész életemben.. nem is olyan régen és csak neki mondtam. Nem tudtam, hogy sejti-e ezt vagy érzi-e a szó súlyát, de nem is ez volt a lényeg hanem az, hogy talán már bennem se bízik még annyira se, mint régen. Nem mehetek vissza az időben, de talán akkor se változtatnék semmin. Az életemet mentettem, de tudtam, hogy túléli, de nekem esélyem se lett volna. Azt tettem amit kellett az életben maradásomért. Közben figyeltem őt, a szemeit. Figyeltem azt az érdekes szempárt. Kék volt, de olyan hatása volt, mintha fagyott lenne, de még se ridegséget keltett bennem, hanem melegséget. Vágyat éreztem iránta, ami egyre jobban erősödött minél tovább figyeltem őt. Még mindig hatással volt rám minden egyes apró kis mozzanata, illetve a szemei. Régen is mindig eltudtam veszni ebben a kék, jeges szempárban és ez még azóta se változott.
Szeretnéd az életemet? Vedd el. - mondtam neki határozottan. Ha ezt akarja, akkor megkapja, de vajon képes lenne megölni? Képes lenne elviselni azt, hogy ő ölt meg? Nem vagyok közömbös számára, de nem is olyan vagyok neki, mint az egy-egy éjszakás kalandjai. Milyen életet akar, hiszen senki másé nincs a kezemben, csak a sajátom. Tegye meg, ha annyira azt akarja. Lássuk, hogy képes lenne-e arra, amire régen soha se volt képes, alkalmazni rajtam az erejét. Nem hátrálok meg, s próbálok higgadt maradni. Kizárni az érintését, a közelségét és még közelebb is lépek hozzá. Nem fogok megfutamodni, nem félek tőle, pedig lehet, hogy kellene, de még se tudok. Bízom benne, pedig lehet nem kellene....
Érzem gyengéd érintését, ami elárulja számomra, hogy még mindig vonzódik hozzám, még mindig ott van az a bizonyos kémia közöttünk. Ő is akar engem, mint én őt, de vajon meddig játszhatunk, meddig tudunk játszani és küzdeni ezek ellen.- Mit szeretnél? - kérdezek vissza, hiszen ebben mindig is jó voltam, hogy kérdésre kérdéssel feleljek. Mondja ki, hogy ő mit akar. Közben lassan végig húzom az ujjaimat az arcán, ismerős érzés. Érzem a gyengéd simogatását az ajkaimon, érzem a közelségét és a pulzusát. Minden megszűnt, csak ő és én vagyunk és a mi apró rezzenéseink. Érzem ahogyan a levegő vibrál. Felpillantok rá, de a kezem még mindig őt érinti. Érzem, amint az egyik kezét végig húzza a hátamon, majd megállapodik a derekamon. Magához húzz és ott tart. Nem enged el, érzem a teste melegét, a szíve ritmusát. A testünk egymásnak feszül és a levegő még inkább szikrázni kezd. Olyan közel vagyunk egymáshoz, mint még soha. Érzem a szenvedélyt és az indulatot is. Figyelem őt, de nem mozdulok. Várok és hagyom, hogy a közelségem még nagyobb hatással legyen rá. Hátrálnom kellene, elmenni, de nem bírok. Magába szippantott és érzem ahogyan az érzéseim szép lassan a felszínre törnek. Ajkaim az ajkára tapadnak és megcsókolom őt. Egyszer már megtörtént köztünk ez, de akkor ő kezdeményezett, most én.. fordult a kocka. Ujjaimmal a hajába túrok, majd szép lassan a nyaka köré fonom a kezemet és egyre hevesebben csókolom őt. Mintha mindig is erre vágytam volna, hogy újra megízlelhessem ajkainak az ízét.

  Ismerős érzés az, amikor erős és magabiztos nő vagy, de megjelenik valaki az életedben, aki egy pillantással, egy érintéssel képes megváltoztatni mindent?! Az ember azt hiszi, hogy mindenre felkészül és bumm, valaki megjelenik az életében, aki képes felforgatni teljesen az életedet. Mindig is tudtam, hogy mit akarok és a céljaimért bármire képes voltam, majd véletlenül a menekülésem közben találkoztam vele. Nem bíztam benne, hiszen egy személyben megbíztam és ő majdnem megölt, mert neki ezt adták parancsba. Talán a szereleme és az érzelmek se jelentemnek manapság már semmit se. Vajon emiatt nem tudok szeretni, emiatt játszom a férfiakkal és az érzéseikkel, mert nem tudok bennünk bízni már és nem akarok gyenge lenni újra. Egyszer elég volt, még talán sok is, hiszen a hatalom mindig is fontosabb lesz mindenki számára az érzelmeknél.
Eleve bonyolult volt a kapcsolatunk, hiszen én magam sem tudtam pontosan, hogy mit is jelent számomra. Barát lenne, vagy esetleg több, talán egyik se?! Sok minden történt velünk, részben kicsit közel engedtem magamhoz, de nem túlzottan. Szerettem azt, hogy titokzatos tudok lenni vele szemben, mintha csak ezzel akarnám fent tartani az érdeklődését. Soha semmire se kényszerítettük egymást, talán a szükség hozott össze minket? Nem hiszem, egyszerűen csak az élet szeszélyes játékában találkoztunk és talán pont nem a legjobbkor. Emlékszem a régi időkre, a vidám percekre az együtt töltött időkre. Olyanok voltunk, mint két barát, de talán egy-két kívülállónak olyannak tűnhettünk, mint két tiltott szerelemes, akik rosszban sántikálnak. Részben tiltottak is vagyunk egymásnak, hiszen ő az egyik, én meg a másik fae tagba tartozom, de ahogyan őt, engem is hidegen hagy a dolog. Emlékeztem a rétre, a beszélgetéseinkre és az estékre is, amikor egy szállásunk volt, de még se erőltetett semmit se. Talán ez is vonzott felé, hogy képes uralkodni magán és nem használni az erejét rajtam. Persze ehhez még párosult egy igen érdekes, de bonyolult személyiség is. De így volt jó, hiszen neki és nekem is voltak titkaim, de mégis remekül megértettük egymást. Sokszor gondoltam a régi szép időkre, de még se kerestem fel. Talán csak nem volt merszem. Egyszerűen nem tudtam, hogy vajon miként reagálna  arra, ha egyszer csak megjelennék ott.
Nem félek. - mondtam neki határozottan és álltam a tekintetét. Fogalmam sem volt, hogy miért hátrálok, ez amolyan automatikus dolog volt nálam. Így nagyobb a tér és több esély van az életben maradásra, illetve a meneküléshez. Talán félnem kellene tőle, de még se féltem, vagy talán egy hangyányit.
Eddig is rejtély voltam számodra és ezután is az leszek. - mondtam neki makacsul. Figyeltem őt, s minden apró mozdulatát. Jól ismertem a vonásait és még ennyi idő után se felejtettem el. Mivel rövid ideig fedelet adott a fejem fölé, így volt szerencsém látni felsőtestének minden egyes apró vonalát. Figyeltem őt a felsőjében, s biztos voltam abban, hogy nem változott, vagy talán kicsit, de csakis az előnyére. Soha se mutattam ki azt, amit érzek vele kapcsolatban és nem is most fogom elkezdeni.
Saját magam miatt tettem. - mondtam neki szemrebbenés nélkül. - Szerinted képes lettem volna elárulni téged valami holmi pénzért? - néztem rá kicsit megrökönyödve, mert azt hittem ennyire ismer már, hogy ezt nem nézi ki belőlem. Másrészről meg sötétek támadtak rá, a saját "csoportja". Miért árultam volna el nekik őt? Semmi hasznom nem lenne, hiszen az én halálomat akarják már évek óta.
Megrándítottam a vállamat arra amit mondott. Mit kellene mondanom még? Nem fogok neki könyörögni, nem az a típus vagyok. Soha se könyörögtem még senkinek, még az életemért se. Nő vagyok, még pedig ravasz fajta, de ennek köszönhetem azt, hogy még mindig életben vagyok. Figyelem őt és látom rajta, hogy még mindig nem hagyon hidegen őt. Ez kisebb örömmel tölt el, de nem mutatok semmit se ebből. Van köztünk valami kémia, de mind a ketten harcolunk ellene, mintha tartanánk attól, hogy mi történne, akkor ha hagynánk, hogy az érzelmeink felszínre kerüljenek. Talán nem sok minden maradna ebből a helyből, vagy bármelyik helyből, hiszen egy dolgokban nagyon is hasonlítunk. Mind a keten erős személyiségek vagyunk, s nem túl szép múltunk van. Nem csak a közös múltunk nem felhötlen, hanem az előtte lévő életünk se. Mindketten szenvedtünk eleget, de ettől lettünk olyanok amilyeneket. Erős, de ugyan akkor kicsit magányos emberek vagyunk.
Ha gyengének tartottalak volna, akkor nem hagylak egyedül. - mondtam neki egy kisebb nevetés kíséretében. - Menekültem, üldöztek engem. Holtan akartak látni. - mondtam neki még mindig minden gondolkozás nélkül. Nem sokszor mondom el az embereknek a tetteim okát, de megérdemli az igazságot. - Egykor sötét fae voltam, de elszöktem és a másik fae-hez csatlakoztam, bár soha se tartoztam igazán egyikhez se. Úgy mint te. - mondtam még mindig higgadtan és minden érzelem nélkül. Szerettem szabad lenni és a magam ura lenni, úgy mint ő. Ebben is hasonlítottunk. Figyeltem őt és egy pillanatra se vettem le a tekintetemet róla. Fogalmam sem volt, hogy miként fog reagálni az igazságra, de most megkapja, akár érdekli őt, akár nem. - Hosszú idő után rám találtak, s tudtam, hogy te legyőzheted őket... az életemet mentettem akkor, amikor otthagytalak. - mondtam neki kicsit halkabban. Ez volt az igazság. Ajkamba haraptam a mondandom végén és egy pillanatra oldara pillantottam. Ideges voltam, mert soha se beszéltem senkinek se erről és talán most se kellett volna. Tudtam, hogy hibáztam kicsit, de megtörtént és ez ellen már semmit se tehetek. - Ez az igazság. - Újra rá emeltem a tekintetemet.
Álltam a tekintetét, nem fogok félre pillantani, nem fogom magamat gyengének mutatni vagy azt, hogy hatással van rám. Figyeltem amint egyre közelebb sétál hozzám, de most nem hátráltam meg. Ott maradtam egy helyben és csak mélyen a szemébe néztem. Ha játszani akar, akkor játszhatunk... ennyire már ismernie kell. Érzem, amint az ujjai meg fogják az államat és felemeli a fejemet. Érzem a közelségét és fogalmam sincsen, hogy mennyi ideig tudom magamat megjátszani, hogy nincs hatással rám és hidegen hagy a közelsége.
Érzem ahogyan a légzésem lassul, ahogyan érzem ajkainak a közelségét. Figyelem őt, de legszívesebben újra megízlelném ajkait. Hiányzott, bármennyire is tagadom, de nem lehet. Hallgatom őt és a tekintetem a szeméről az ajkára kúszik, de egyből visszapillantok rá. Érzem ujjainak érintését az ajkaimon.- Az életemet akarod? - kérdeztem tőle suttogva, s figyeltem amint kicsit eltávolodik tőlem. Kisebb habozás után közelebb léptem hozzá és felpillantottam rá. - Mi az amire tényleges vágysz, Bas? - kérdeztem tőle, s gyengéden megérintettem őt, de közben végig a szemét néztem.  

  Jól tudtam, hogy mi ő és hogyan tudnám megakadályozni, hogy ne tudjon bántani, de nem akartam neki fájdalmat okozni. Nem vagyok kegyetlen, de angyalnak se mondanám magamat. Inkább talán kicsit önző vagyok és a saját érdekeimet mindenki más elé helyezem, de a legfontosabb dolog talán az, hogy néha még a saját érzéseim ellen is dolgozok. Mindig is vonzott valami felé, de soha se adtam be a derekamat, sőt még csapdába is csaltam és ott hagytam őt. Megtanultam, hogy az élet soha se lesz egyszerű és az érzelmek gyengévé tudnak tenni. Figyeltem őt és nem féltem tőle. Ha bántani szeretett volna akkor már régen megtehette volna, de nem tette. Álltam a tekintetét és türelmesen vártam. Biztos voltam abban, hogy a múltat ő se tudja elfelejteni ahogyan én se, de vajon melyik múltbéli eseményen gondolkozi vagy melyikre gondol legtöbbször, amikor ott hagytam és majdnem megöték helyettem, vagy amikor egy pillanatra elgyengültem és megcsókoltam.
Összefonom a karomat magam előtt, de még mindig nem érzem azt, hogy félnem kellene. Állom a tekintetét és egy apró mosoly jelenik meg az arcomon. - Köszönöm a bókot, de te se változtál semmit se. - mondtam neki higgadtan, majd közben hátrálok egy pár lépést, amikor feláll. Valóban nem tartanék tőle? Talán tényleg nem tőle tartok, hanem saját magamtól. Attól, hogy esetleg újból elgyengülök és nem tudom, hogy mi fog akkor történni. Pár lépés után megálltam és éreztem a közelségét. Figyelem őt és ahogyan körbejár úgy fest, mint amikor a vad éppen becserkészni akarja az áldozatát. Higgadtságot és érdektelenséget mutatok, de legbelül érzelmek áradata járta át a testemet, amint közel sétál hozzám, illetve amikor megérinti a hajamat és azzal kezdett el játszani.
Én inkább úgy mondanám, hogy búcsú nélkül mentem el, de néha jobb a búcsú nélkül elköszönni, hiszen a búcsú akár végleges is lehet. - mondtam neki még mindig higgadtan és úgy mintha nem tudnám, hogy mire gondolt az előbb. Nem fogom feleleveníteni azt a napot, ha csak ki nem mondja azt amit akar. Nem vagyok ostoba, s nem fogok arról a napról beszélni, nem csak neki volt rossz napja, hanem nekem is és az egyetlen túl élesemet ő jelentette.
Figyeltem őt, amint egyre távolabb sétál tőlem és ekkor újra még jobban megnyugodtam, hiszen még mindig nem használta rajtam az erejét. Talán soha nem is fogja, mert biztosan van valami ami még idevonzotta őt. Biztos vagyok benne, ha bosszút szeretne csak állni azért, amit akkor tettem, akkor nem várna ennyi időt. Egyből bosszút állt volna, de nem tette. Lassú és halk léptekkel indultam felé, mert nem akartam megzavarni őt, illetve hirtelen se akartam semmit se tenni, mert a végén még én járnék rosszul. Megálltam a fotelnél, ahol még nem olyan régen ült. - Mert így jobb volt mindkettőnek. - mondtam neki határozottan. Csók is több volt a kelleténél, hiszen egyikünk se olyan volt a másikkal, mint más személyekkel. Nem kényszerítettünk semmit se a másikra, egyszerűen csak megtörtént. - Ha a másik dologra gondolsz, akkor azt pedig azért tettem, mert akkor már nem élnék. - mondtam neki habozás nélkül. Ez volt az igazság, hiszen hiába vagyok erős és okos vámpír, a sötét fae gyilkoló embereivel én se bírtam volna el. -Sajnálom.. - tettem hozzá kicsit halkabban. Én soha semmit se szoktam sajnálni, vagy ha igen akkor se mondom ki, de most megtettem. Soha se meséltem neki arról, hogy egyszer csak kiléptem az egyiktől, hogy a másikba átsétáljak. Valahogy a Fae és a múltunk soha se került szóba. Figyeltem azt amit csinál, de nem mozdultam egy darabig. Figyeltem minden apró kis mozdulatát és minden egyes vonását. Lassan közelebb sétáltam hozzá, s a kezemet az arcára csúsztattam. - Miért jöttél ide, Bastien? Miért pont most? - kérdeztem tőle alig hallhatóan, mert a szeme újra megbabonázott abban a pillanatban ahogyan a szemébe néztem. Elvesztem és most nem szabadna. Zavaródottan pillantottam rá, majd hátráltam pár lépést és a kezemet leengedtem magam mellé. Zavaromban a hajamba túrtam, de végig őt néztem. Tudni akartam, hogy miért pont most jött vissza és miért jött.
 

  Fura volt látni, hogy mennyire higgadt, pedig a kezem a nyakán volt. Simán megölhettem volna őt, de leginkább talán nem is ez zavart, hanem az, hogy több év után most bukkan fel. Mintha csak éreztem volna, hogy hamarosan találkozunk és ezért jutott volna eszembe. Ha akarnám se tudnám őt elfelejteni. Minden annyira fura volt kezdve az első pillanattól kezdve, hiszen hazaérni arra, hogy egy régi ismerős kényelembe helyezte nálad magát és az apró játékait kiállni.. nos, egyik se egyszerű, de nem bántam. Soha se tudtam, hogy mi volt valójában közöttünk, hiszen akart, de még se kényszerített rá. Talán kihívás voltam számára és az egyik gyengéd pillanatomban sikerült csókot lopnia tőlem. De egyáltalán nem bántan. Sok izgalomban részem volt mellette és különösebbnél különösebb érzések kerítettek mindig is hatalmába a közelében.
Nem sokkal később megéreztem gyengéd érintését, amit egy pillanatra újból hatalmába kerítettek a régi érzések. Egy darabig csak álltam ott és nem mozdultam, majd szép lassan elvettem a kezemet a nyakára, hiszen ha bántani akarna, akkor már rég megtehette volna. Hátráltam pár lépést és nyugalmat erőltettem magamra, hiszen soha se mutatta ki azt, hogy milyen hatással van rám, s ez most se lesz másképpen bármennyire is váratlanul ért a kis látogatása. Lassú és kimért léptekkel sétáltam elé, de végig őt néztem. Egy pillanatra se vettem le róla a tekintetemet.
Féloldalas mosoly jelent meg az arcomon szavai hallatán, majd összefontam a karomat magam előtt. - Kiscicád? - kérdeztem vissza kíváncsian és közben végig őt néztem, de persze a távolságot fent tartottam. A mondata többi részét figyelmem kívül hagytam, hiszen a múlton már úgyse tudunk változtatni, így fölösleges rajta rágódni is. - Minek köszönhetem ennyi év után a látogatásodat? - továbbra se mozdultam meg, csak álltam ott, mint valami szobor. Ezernyi gondolat és érzés cikázott a fejemben, s ehhez elegendő volt csak a röpke megjelenése és érintése. De tartottam magamat és nem mutattam cseppnyi jelét se ezeknek az érzéseknek. Mereven néztem rá, s egy kisebb kíváncsiság tükröződött a szemeimben.